Formálódó bankrendszerek

Tőkeerős versenytársak térségünkben

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 20. számában (1999. november 1.)

 

Az elmúlt években komoly vitákat váltott ki a közép-európai bankrendszerek átalakítása, az egyes országok pénzügyi rendszerének megreformálása, a stratégiák kidolgozása. A bankok privatizációja leghamarabb Magyarországon, majd Lengyelországban vett lendületet, a többi állam pedig ezután, különböző gyakorlatot folytatva hajtotta végre bankszektora elkerülhetetlen átalakítását.

 

Lengyelországban és Magyarországon eltérő volt a bankok privatizációja: hazánkban a feltőkésítés után a bankokat gyorsan külföldi befektetőknek adták el, míg Lengyelországban először a hazai tőkések vették meg a pénzintézeteket, hogy életképes és a külföldi befektetők számára vonzó intézmények jöjjenek létre. Csehországban és Szlovákiában sokáig arról folyt a vita, mi történjen a vagyonjegyes privatizáció után továbbra is döntően – közvetlenül vagy közvetve – állami tulajdonban levő bankokkal. A kérdés megoldása azért is vált egyre sürgetőbbé, mivel 1996-ban több kisebb, sőt közepes méretű bank kénytelen volt csődöt jelenteni. Mára mind Csehországban, mind Szlovákiában világossá vált, hogy a transzformációs politika kudarca miatt az eddigiektől gyökeresen eltérő, valódi tulajdonosváltást elősegítő gazdaságpolitikát kell megvalósítani.

Horvátországban ez idő alatt a politikai vezetés irányvonala, illetve a külföldi befektetőkben kialakult kedvezőtlen kép gátolta a gazdaság átalakítását, ami hátráltatta a bankszektor modernizálását is. Ráadásul leginkább a horvát bankszektor nőtte túl magát a régióban, ezért a reform elmaradása, az életképtelen, a piac stabilitására nézve veszélyes kisbankok létezése igen súlyos helyzetet teremtett. Románia esetében az ismétlődő gazdasági válságok, a stop-go gazdaságpolitika libikókája és a politika által motivált hitelezés lassította a bankok szerkezetváltását, és csak mostanában, a nemzetközi pénzügyi intézmények által kikényszerített stabilizációs és átalakítási politika keretében van lehetőség a bankszektor átalakulásának felgyorsítására.

Bankkonszolidáció A bankrendszerek konszolidációja végigkíséri a kelet-közép-európai átalakulást. A folyamat tipikusan úgy zajlik, hogy a bankok felelőtlenül hiteleznek, a vállalatok pedig nem tudják visszafizetni a felvett kölcsönöket a strukturális átalakulás elmaradása, a piacok elvesztése és a versenyképesség csökkenése miatt. A bankok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, a kormányzatnak pedig előbb-utóbb fel kell ismernie: a bankrendszert konszolidálni kell, ami nem más, mint az adófizetők pénzéből nyújtott hatalmas tőkeinjekció. Ezzel párhuzamosan konszolidálni kell a vállalati szektort is, utána pedig amit csak lehet, el kell adni a külföldieknek. Ez történt Magyarországon, ez zajlik Csehországban és Szlovákiában is, míg Szlovénia és Csehország korábban kissé eltérő utat választott. Magyarországon a bankkonszolidáció hosszan elnyúló folyamattá vált, annak ellenére, hogy a gazdaságpolitika irányítói már 1995-ben azt mondták: a folyamat befejeződött. Szlovéniában a két legnagyobb bank 1993-ban vált a rehabilitációs program részévé, amelyből – a rossz hitelektől többé-kevésbé megszabadítva – két évvel ezelőtt került ki. Magyarországgal ellentétben a szlovének nem siettek eladni ezeket a pénzintézeteket a külföldieknek. Mára azonban úgy tűnik: a rossz hitelek újra elkezdtek növekedni, és egyre valószínűbb, hogy Szlovénia is a magyar utat fogja követni. A bankok rendbetétele eddig mindkét országban a GDP mintegy 10 százalékát emésztette fel. Lengyelországban a konszolidáció csak a GDP 3 százalékát tette ki, mert a bankok viszonylag jól tudták kezelni problémáikat a magas kamatozású kincstárjegyek vásárlásával. Ráadásul a lengyel bankrendszer a régióban talán a legfejletlenebb, a hitelezés GDP-hez viszonyított aránya pedig csekély volt. Így nem is halmozódhatott fel túl sok rossz hitel. Ma azonban a hozamok esnek, a verseny egyre élesebbé válik, ami miatt csökkennek a banki eredmények. A bankrendszer konszolidációja a fúziós hullám erősödésével felgyorsult, így elképzelhető, hogy idővel kialakulnak olyan nagybankok, amelyek a növekvő GDP mellett elég tőkeerőssé válnak a vészhelyzetek kialakulásának elkerüléséhez. Lengyelország lehet az egyetlen a régióban, amely viszonylag kis költségekkel megússza a bankrendszer átalakítását. A rendszer erősödését ékesen bizonyítja a lengyel bankok egyre előnyösebb pozíciója a közép-európai rangsorban. Szlovákiában és Csehországban alapvetően más a helyzet. A rendszerváltozás kezdetén a régióban Csehszlovákia bankrendszere volt a legfejlettebb, a GDP-hez viszonyított hitelezési arány megközelítette a fejlett nyugat-európai országokét. Emiatt 1992-93-ban Csehországban 160 milliárd koronát (a GDP 16 százalékát) kellett konszolidációra fordítani. A nagyságrend Szlovákiában is hasonló volt. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek, ugyanis mindkét országban a bankok ezután is a soft hitelezés gyakorlatát követték, hiszen az állam továbbra is meghatározó szereplője maradt a bankszektornak. Ez azzal párosult, hogy a privatizációs stratégia kudarca miatt megreformálatlan vállalati szektor képtelen volt visszafizetni az adósságait, ezzel tönkretette a bankokat, és hatalmas összegek kifizetésére kényszeríti a kormányzatot. Csehországban 1995-96 során, a kisebb bankok sorozatos összeomlásakor, a GDP újabb 2,5 százalékának megfelelő összeget költöttek. Az igazán nagy bankok csak most vagy a közeljövőben kerülnek sorra mindkét országban, s a konszolidáció végső számlája a GDP 20-25 százalékának megfelelő összeg lehet. Romániában a legnagyobb problémát a bankok politikailag motivált hitelkihelyezései okozták a kilencvenes évek során. Szociálpolitikai és népszerűségi megfontolások alapján a kormányzatok arra ösztönözték a bankokat, hogy finanszírozzák a több tízezer embert foglalkoztató kulcsfontosságú vállalatokat. Ennek következményeként a konszolidációra eddig fordított összegek GDP-hez viszonyított aránya 10 százalék körüli. Ez rendkívül sok, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a kilencvenes évek elején csekély volt a hitelállomány GDP-hez viszonyított aránya.

A kérdés valamennyi országban az, miképpen tudja a magánkézbe adás rákényszeríteni a bankokat arra, hogy eleget tegyenek két, egymással sokszor ellentétes célnak: életképes beruházások finanszírozására irányítsák a megtakarításokat, és teremtsék meg a hazai kis- és középvállalati réteg továbbfejlődésének financiális feltételeit is. A multinacionális bankok stratégiája általában a nagy, megbízható vállalati ügyfelek megnyerésére irányul, ami finanszírozási szempontból a kisebb vállalatok, illetve a gazdaság egy része számára kilátástalan helyzetet teremthet.

A bankok privatizációja, illetve privatizációra való felkészítése (vagyis a rossz hitelek rendezése és az egyes bankok megerősítése fúziók útján) megteremti a racionális működés feltételeit, hiszen a mérlegek rendbetétele és a rossz hitelek továbbgörgetése helyett valós banki tevékenységet lehet folytatni. A valódi bankprivatizáció során (amikor az állam elhagyja a szektort, és a pénzintézeteket piaci körülmények közé tereli) általában sokkal kisebb lehetőség nyílik a politikailag motivált, nem piaci alapú hitelkihelyezésekre. A kvázi privatizáció viszont, mint ahogy a cseh példa mutatja, az állam számára további esélyt ad arra, hogy befolyásolja a kereskedelmi bankok hitelkihelyezéseit. Összességében tehát a bankszektor egészséges struktúrájának kialakítására egyértelműen előnyös hatással van a külföldi stratégiai befektetők bevonása.

A bankok megmentésére és konszolidációjára fordított
és várhatóan még fordítandó összeg a GDP %-ában
Csehország 28
Szlovákia 21
Magyarország 12
Szlovénia 10
Románia 10-15
Lengyelország 3
Forrás: Business Central Europe, 1999. Június

Veszélyes stratégia

A rendszerváltozás utáni első években a legtöbb kelet-közép-európai ország liberális szabályozást fogadott el az új bankok piacra lépését illetően. Ez veszélyesnek bizonyult, hiszen sok bank spekulatív céllal, kevés tőkével jött létre. Több bank is csődközeli helyzetbe került, sok esetben megrendült a lakosság bizalma a bankrendszer iránt. Elkerülhetetlen volt, hogy szigorúbbá tegyék a nemzeti tulajdonú bankok alapításának és a külföldi bankok piacralépésének feltételeit. A bankrendszerek stabilizálása és konszolidálása mindenütt jelentős állami pénzeket emésztett fel, a további stabilizálás és fokozatos megerősítés azonban lelassult az elmúlt másfél év nemzetközi folyamatai miatt (orosz válság, koszovói háború).

A közép-európai országok EU-csatlakozásának lehetősége mind agresszívabb behatolásra ösztönzi a nyugat-európai hitelintézeteket. Ennek eredménye a banki marginok csökkenése, hiszen egyre több bank harcol ugyanazért a tortáért. A helyi bankok helyzetét tovább rontja, hogy nyugati versenytársaik általában nagyobb tapasztalattal, de mindenképpen nagyobb tőkeerővel rendelkeznek.

Mindebből következik:

  • Az egyes országok bankrendszer-átalakítási stratégiái a kezdeti időszakban nagymértékben különböztek egymástól, de mára a hasonló elemek dominálnak.
  • Az átalakítás és a modernizáció terén Magyarország és Lengyelország érte el a legnagyobb sikereket.
  • A banki portfóliók minősége nagymértékben függ a vállalati szektor jövedelmezőségétől, vagyis a bankrendszer rendbetétele és átalakítása nem megy a vállalatok radikális átalakítása nélkül.
  • Továbbra is fennmaradt számos probléma, például sok a gyenge kisbank, nagyfokú a területi koncentráció, alacsony a fióksűrűség, a hazai bankokat a nemzetközi hatások nagyon érzékenyen érintik.
  • A nyugati bankok egyre erőteljesebben hatolnak be a régióba, több bank is regionális hálózat kiépítésére törekszik.
Közép-európai bankrangsor A közép-európai bankok listáját az jellemzi, hogy az elmúlt évek során egyre növekedett a nemzetközi bankok szerepe, és a lengyel bankok kezdik kiszorítani a korábban éllovas cseh hitelintézeteket. A 25 legnagyobb bank közül 12 lengyel, 4 cseh és 3 magyar. A lengyel bankok gyors erősödését a privatizáció felgyorsulása, a külföldi tőke mind jelentősebb szerepe tette lehetővé. Ennek köszönhetően a bankok hitelezési tevékenysége is jelentősen bővült. A korábbi években a bankrangsorban döntő szerepet játszottak a cseh bankok. Mára azonban a csaknem évtizednyi félresikerült gazdasági átalakítás megingatta a bankok helyzetét is. Hatalmasra duzzadt rossz hitelállományuk, a romok eltakarításához nagy hazai konszolidációs tőkeinjekciókra s elszánt külföldi stratégiai befektetőkre van szükség. Még így is évekig tarthat, amíg a bankok helyzete stabilizálódik.

Csehország

Csehszlovákiában 1990 januárjában jött létre a kétszintű bankrendszer. A központi bankról választották le a cseh KomercĄní Bankát és a szlovák VsĄeobecná ÚveĄrová Bankát (VÚB), amelyek országuk toplistáin máig az élen állnak. Ekkor önállósult a két takarékpénztár: a CĄeská SporrĄitelna és a Slovenská SporĄitelna, valamint két kereskedelmi bank: a CĄeskoslovenska Obchodní Banka (CĄSOB) és az ugyancsak cseh ZĄivnostenská Banka. Csehországban a korábban jegybanki tevékenység egy részét az InvesticĄní a PosĄtovní Banka vette át.

Az 1990-1991-ben keletkezett kétes kinnlevőségek nagy részét átvette a cseh és a szlovák konszolidációs bank. Csehszlovákia nemcsak ezzel a mini konszolidációval, hanem a banki infrastruktúra megteremtésében is élen járt: a zsíróközpont már 1991-ben működött. A cseh és a szlovák bankok a viszonylag alacsony inflációnak köszönhetően más térségbeli államokhoz képest kimagasló hitelállománnyal dicsekedhetnek. A bankrendszer kettéválása 1992-ben valósult meg, ekkor sok új cseh és szlovák bank alakult.

Csehországban az utóbbi évek bankcsődjei után is 50 bank működik, ebből 24 külföldi, további 16 bankban van kisebbségi külföldi tulajdon. A külföldi bankok 30 százalék körüli piaci részesedést tudhatnak magukénak. A három, állami befolyás alatt álló nagybank (a KomercĄní, a SporĄitelna és az InvesticĄní), és a közreműködésükkel mesterségesen életben tartott ötödik legnagyobb bank, az Agrobanka kezeli a cseh betétállomány több mint 80 százalékát, és piaci részesedésük a mérlegfőösszeget, illetve a hitelállományt tekintve kétharmad feletti.

A teljesen külföldi tőke nélkül működő bankok között van három speciális bank: a CĄeská Exportní Banka, amely a nevéből is adódóan a cseh export finanszírozásában vállal nagy szerepet, a CĄeskomoravská ZárucĄní a Rozvojová Banka (garancia és fejlesztési bank) és a CĄeskomoravská Hypotecní Banka. A bankok közé számít a hat, kisebbségi külföldi tulajdonnal működő lakástakarékbank is. A cseh bankprivatizáció 1998-ig elsősorban a vagyonjegyes tulajdonosztás és reprivatizáció révén ment végbe. Ez alapvető szerepet játszott abban, hogy a gazdaságban fennmaradt a hiányos fizetési fegyelem, mivel a nagybankok közvetetten (befektetési alapokon keresztül) a cseh piacon forgó részvények egyharmadát tartották a kezükben.

A cseh gazdaság válságos állapotának orvoslására a kormány idén május közepén fogadott el középtávú gazdaságfejlesztési programot. Ennek egyik eleme a strukturális reformok felgyorsítása, amelyben kiemelt helyet foglal el a bankszektor átalakítása és modernizálása. Ez feltétlenül fontos, hiszen becslések szerint a kihelyezések 30 százaléka behajthatatlan.

A strukturális átalakulás első elemeként a harmadik legnagyobb bank, a CĄeskoslovenska Obchodní Banka 66 százalékát értékesítették 1,1 milliárd dollárért a belga KBC banknak, amely a versengésben megelőzte a Deutsche Bankot. A 49 százalékban állami tulajdonú KomercĄní Banka és a 48 százalékban állami CĄeská SporĄitelna privatizációra való felkészítése jelenleg is folyik, párhuzamosan a két hitelintézet feltőkésítésével. Mindkét bank súlyos veszteségeket szenvedett el az elmúlt másfél évben, nem utolsósorban azért, mert jelentősen megszigorították a tartalékolási előírásokat. 1999 elején a kormány döntött a CĄeská SporĄitelna jegyzett tőkéjének 7,6 milliárd koronával való megemeléséről. Erre azután került sor, hogy tavaly év végén a KonsolidacĄní Banka 10,5 milliárd koronás rossz hitelt vett át, majd a nemzeti vagyonalap 5,5 milliárd koronás alárendelt kölcsöntőkét nyújtott a hitelintézet megerősítése érdekében. A bank eladásával kapcsolatos versenytárgyalást még tavasszal meghirdették, és a privatizáció a tervek szerint a jövő év elején fejeződik be. Megkezdődött a KomercĄní Banka tőkéjének fokozatos emelése is, aminek végösszege 9 milliárd korona körül lesz. A bank eladását 2000 nyaráig szeretnék befejezni.

A bankrendszer átalakításának felgyorsulásával egy időben döntés született a vállalati szektor, elsősorban a nagy veszteségtermelő konglomerátumok konszolidációjáról is. A program szerint a konszolidációs ügynökség átmenetileg ellenőrzése alá vonja a nagy veszteségeket termelő cégeket, majd átalakítja és 2003-ig értékesíti azokat. Ennek során az ügynökség megvásárolja a vállalatok rossz hiteleit, cserébe hozzájut az érintett vállalatok részvényeihez. Azok a vállalatok kerülhetnek be ebbe a konszolidációs folyamatba, amelyek a következő négy feltétel közül eleget tesznek legalább háromnak:

  • több mint 2000 embert foglalkoztatnak,
  • hazai inputvásárlásaik elérik az 1 milliárd koronát,
  • banki tartozásaik (a KomercĄní Bankával, a CĄeská SporĄitelnával vagy a KonsolidacĄní Bankával szemben fennállók) meghaladják a 3 milliárd koronát és
  • kamat- és adófizetés előtt nyereségük van.

A programban részt vevő vállalatok listája nem végleges, de az biztos, hogy az egészségesebb struktúrájú vállalati szektor kialakítása nélkül a bankrendszer stabilizálása sem lehet sikeres.

A legnagyobb cseh bankok listája a mérlegfőösszeg alapján (millió cseh korona)
Rangsor Bank Mérlegfőösszeg Jegyzett tőke ROA
1998 1997 1998 1997 változás (%)
1. 1. KomercĄní Banka AS 487 319 510 225 –4,49 20 015 –2,01
2. 2. CĄeska SporĄitelna AS 380 283 389 287 –2,31 12 936 –1,82
3. 4. InvesticĄní a PosĄtovní Banka AS 273 014 227 080 20,23 17 688 0,17
4. 3. CĄeskoslovenska Obchodní Banka AS 218 994 233 945 –6,39 26 509 1,28
5. 5. KonsolidacĄní Banka Praha S.P.U. 141 055 129 746 8,72 22 994 –10,20
6. 8. Creditanstalt AS 51 433 37 052 38,81 3 146 0,43
7. 6. Hypovereinsbank CY AS 41 273 38 117 8,28 4 364 1,30
8. 7. Vereinsbank CY AS 41 273 38 117 8,28 4 901 1,30
9. 9. ZĄivnotenska Banka AS 37 987 37 044 2,55 2 630 0,33
10. 10. Union Banka AS 34 312 23 534 45,80 2 080
Forrás: Central European Economic Review, 1999/9.

Szlovákia

Szlovákiában jelenleg 27 bank működik, 10 bank külföldi tulajdonos részvétele nélkül. A két nagy bank (a VÚB és a SporĄitelna) a mérlegfőösszeg és a betétállomány tekintetében a piac több mint felét, a hitelállományt alapul véve csaknem a felét uralja. Állami vállalati formában működik a vidékre koncentráló szlovák garanciabank (Slovenská ZárucĄná Banka) és a konszolidációs bank (KonsolidacĄná Banka). Hazai tulajdonú még a befektetési és fejlesztési bank (Investicná a Rozvojová Banka) és a Slovenská Kreditná Banka, valamint négy vidéki bank: a besztercebányai Banka Slovakia és a Dopravná Banka, a kassai Priemyselná Banka, valamint a zsolnai Prvá Komunálna Banka.

A szlovák bankok jegyzett tőkéjében 1995 óta 30-35 százalékos a külföldi részesedés. A külföldi tőke lassan csökkenő, de még mindig 20 százalék körüli részét a cseh banktőke teszi ki. Ideszámítanak azok az állandó alapok, amelyeket a cseh anyabankok bocsátottak a külföldivé lett bankfiókok, a CĄSOB szlovákiai fiókjának, az Agrobanka besztercebányai, a Banka Haná nyitrai, valamint a Morávia Banka zsolnai fiókjainak rendelkezésére. A külföldi tőke 20-20 százalékát teszi ki az osztrák és a holland banktőke. A Bank Austria Creditanstalt, a Citibank, a Credit Lyonnais, a Hypo-Bank és a KomercĄní Banka tulajdonosára a bankok nevéből is következtethetünk, a Ludová Banka esetében az embléma és a Volksbank kiegészítés igazít el.

Ami a lakástakarékbankokat illeti, a Prvá Stavebná SporĄitelna három tulajdonos – a hazai Slovenská SporĄitelna, a német Bausparkasse Schwäbisch Hall és az osztrák Raiffeisen Bausparkasse – nagyjából egyharmad-egyharmados tulajdonában áll, a másik lakástakarékbank, a Stavebná SporĄitelna VÚB- Wüstenrot egyik fele a VÚB-é, a másik felén a német Wüstenrot Holding és az osztrák BS Wüstenrot osztozik.

A külföldi tulajdonú bankok – ahogy' a térségben általában – alacsonyabb létszámmal, jobban megválogatott ügyfélkörrel, hatékonyabban dolgoznak, mint hazai versenytársaik. Említést érdemel, hogy Szlovákiában öt ország tíz bankja képviseleti irodát tart fenn (négy cseh, két francia és két német bank mellett a Magyar Külkereskedelmi Bank, valamint az EBRD.)

A Dzurinda–kormány a múlt év szeptemberi hatalomra kerülése után kiemelt figyelmet fordított a strukturális reformok felgyorsítására. A cél a versenyképesség javítása volt, elsősorban az iparban. Átláthatóbbá tették a privatizációt, és az egészségesebb vállalati szektor kialakítása érdekében egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a bankszektor átstrukturálására. Az állami tulajdonú bankokat elsősorban külföldi befektetőknek szeretnék eladni. A fiskális stabilizációs program meghirdetésével párhuzamosan május végén kijelölték a bankprivatizáció menetrendjét is.

Eszerint a legnagyobb kereskedelmi bankban, az UVB-ben meglevő 51 százaléknyi állami részesedést 2000 végéig kívánják eladni. A másik nagy, teljes egészében állami tulajdonban levő bank, a Slovenská SporĄitelna részleges magánkézbe adását 2000 közepéig szeretnék megvalósítani úgy, hogy az állami tulajdon aránya 51 százalékra csökkenjen.

Már megkezdődött a harmadik legnagyobb bank, az 1997 végén központi banki fennhatóság alá vont, és 90 százalékban állami tulajdonban levő IRB privatizációja. Ez egyre kényszerítőbb, ugyanis a pénzintézetet 1997 decemberében központi banki felügyelet alá helyezték, ami csak két évig tarthat. Ha a bankot az év végéig nem sikerül eladni, akkor csődöt kell jelentenie. Az IRB megmentésére az eltelt csaknem két év alatt az állam mintegy 20 milliárd szlovák koronát (körülbelül 500 millió dollárt) fordított, emellett komoly pénzinjekciókat nyújtott az állami biztosítótársaság is, mintegy 2 milliárd korona értékben. Ennek eredményeként a bankot megtisztították a kétes kinnlevőségektől, elvileg tehát semmi sem akadályozhatja meg a privatizációt. A Nemzeti Bank szerint több mint 10 külföldi befektető érdeklődik a bank iránt. (Az UVB és a Slovenská SporĄitelna rendbetétele újabb, az IRB-hez mérhető állami tőkejuttatást fog kikényszeríteni.)

A legnagyobb szlovák bankok a mérlegfőösszeg alapján (millió szlovák korona)
Rangsor Bank Mérlegfőösszeg Jegyzett tőke ROA
1998 1997 1998 1997 változás (%)
1. 1. Slovenská SporĄitelna a.s. 154 518 169 825 –9,01 1 477 –3,24
2. 2. VseobecĄna Uverova Banka a.s. 133 746 155 063 –13,75 6 007 –7,33
3. 3. Tatra Banka a.s. 45 758 39 668 15,35 4 290 2,79
4. 6. Prvá Stavebná SporĄitelna a.s. 35 210 38 373 24,10 1 693 1,53
5. 4. Investicná a Rozvojová Banka a.s. 31 241 35 177 –11,19 6 090 –13,02
6. 5. Pol'nobanka a.s. 29 015 29 465 –1,53 686 –1,97
7. 8. Bank Austria (SR) a.s. 28 840 24 049 19,70 1 762 1,39
8. 9. Istrobanka a.s. 25 532 22 540 13,28 1 584 0,12
9. 11. Ludová Banka a.s. 20 378 15 704 29,76 1 444 1,28
10. 10. Prvá Komunálna Banka a.s. 19 943 15 910 25,35 1 317 0,96
Forrás: Central European Economic Review, 1999/9.

Szlovénia

Szlovéniában a bankrendszer átalakítása a politikai változásokkal, a függetlenség elnyerésével vett nagyobb lendületet. A szlovén bankrendszer az univerzális bankmodellen alapul, a gazdasági reform megindulásával egy időben újbank-alapítási hullám kezdődött el. A megörökölt bankrendszer számos területen fejlettebb volt, mint a többi közép-európai országban, hiszen Jugoszlávia nem szerepelt a COCOM-listán, így a legkorszerűbb technológiákat használhatták fel a banki szolgáltatások infrastrukturális hátterének a kiépítéséhez. Ám a bankrendszer itt sem úszta meg a rossz hitelek felduzzadását, és súlyos problémát okozott az is, hogy Jugoszlávia felbomlásakor mintegy 1 milliárd dollárnyi devizabetét maradt a Jugoszláv Nemzeti Bankban.

A bankszektor rehabilitációjára a magyarországi megoldáshoz nagyon hasonló utat választottak. A kormány által kibocsátott kötvények futamideje általában 10-20 év között van, az utolsó kötvények 2010-ben járnak le. A konszolidációra fordított teljes összeg megközelíti a 2 milliárd német márkát, kedvező hatásai egyértelműek: nőtt a profit, javultak a tőkemegfelelési mutatók. A hitelezési politikában azonban jelentős változásra van szükség. Mivel a legtöbb bank kicsi és gyenge, a központi bank arra törekszik, hogy fúziókkal életképesebb pénzintézetek jöjjenek létre. Ezt próbálták elősegíteni azzal is, hogy az univerzális tevékenységet folytatni kívánó bankok minimális alaptőke-követelményét a térségben a legmagasabb szintre, 60 millió márkára emelték. A tőkekövetelményeken túl szigorú szabályok vannak érvényben a bankok jövedelmező működése érdekében (például az egy hitelfelvevőnek nyújtott hitel nagysága nem haladhatja meg a bank alaptőkéjének 25 százalékát, a bank tőkéjének maximum 60 százaléka lehet nem pénzügyi befektetésekben).

A szigorúbb szabályok megalkotását nagymértékben ösztönözte, hogy még 1996-ban csődbe ment a Komercialnaja Banka Triglav. (1991-óta ez volt az első bankcsőd az országban, és mindössze a piac 1 százalékát érintette.) Minden banknak havonta jelentést kell készítenie a Központi Bank számára a kötelezettségek és a hitelek lejáratáról, likviditási helyzetükről pedig naponta kell adatokat küldeniük. Ha a Központi Bank az adatok elemzéséből úgy látja, hogy a bank nem teljesíti az előírt követelményeket, akkor a Központi Bank kormányzója lépéseket kezdeményezhet, ami a fúzióig és a felvásárlásig terjedhet.

A szlovén bankszektor továbbra is igen koncentrált. A két legnagyobb pénzintézet a piac 40 százalékát ellenőrzi, és a legnagyobb 4-5 bank döntő befolyást gyakorol a piacra. A fúziós törekvések miatt ez a koncentráció várhatóan hosszabb távon is a rendszer jellemzője marad, hiszen a bankok száma jelenleg 25 (mellettük 6 takarékbank is működik), ami közép-európai viszonylatban még mindig elég sok az ország méretéhez és GDP-jéhez képest. Várhatóan 10-15 bank marad fenn a későbbiek során, már csak azért is, mert a pénzpiacok liberalizálása erősíti a külföldi bankok által támasztott versenyt, így a kisbankoknak nem sok esélyük lehet a fennmaradásra.

A bankok méretének növelése, illetve a kisbankok eltűnése megerősítheti az egész rendszer biztonságát, illetve javítja a megmaradó bankok profitabilitását és likviditását, s hozzájárul a bankpiaci infrastruktúra és az információs technológia jobb kihasználásához is. A fúziós folyamat Szlovéniában megkezdődött: az SKB Banka, Szlovénia második legnagyobb hitelintézete egyesült az UBK-val, míg a harmadik legnagyobb, a Nova Kreditna Banka Maribor felvásárolta a Dolejnska Banka 24 százalékát. Külföldi bankoknak 14 szlovén pénzintézetben van részesedésük, négyben többségi tulajdonnal rendelkeznek.

A szlovén bankrendszer fejlődése nem választható el a reálszféra, a vállalatok működésétől. Bár az ország évek óta folyamatos gazdasági növekedést produkál, annak dinamizmusa a privatizáció lassúsága, a külföldi tőke viszonylag mérsékelt beáramlása miatt csökkent. A magánszektor részesedése a GDP-ből 50 százalék körüli, ami kelet-közép-európai viszonylatban meglehetősen csekély. Amennyiben a kormányzat nem gyorsítja fel a gazdaság komolyabb szerkezetátalakítását, kérdéses lehet a gazdasági növekedés fennmaradása. A központi bank szigorú szabályai ugyanakkor csökkentik a bankok hitelezési képességét, ami kedvezőtlen a vállalati szektor számára.

Szlovéniában az utóbbi hónapokban felgyorsult a strukturális reformokat támogató törvények parlamenti elfogadásának üteme, nem utolsósorban az EU Bizottság tavalyi, viszonylag kedvezőtlen megállapításokat tartalmazó országjelentése nyomán. 1999 februárjában új banktörvény lépett hatályba, és megszüntették a 10 százaléknál kisebb részesedés megszerzésére irányuló külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos bürokratikus szabályozást is. Ezzel párhuzamosan kibővültek a Központi Bank eszközei a banki veszélyhelyzetek elhárítására.

Mindezek ellenére továbbra is gyenge a verseny a bankszektorban, amit gátol a bankok közötti, a betéti kamatokkal kapcsolatos kartelljellegű megállapodás is. A kormányzat által is ösztönzött megállapodásnak az volt a célja, hogy a bankok ne kezdjenek veszélyes kamatversenybe egymással. Ez nem tett jót a versenynek, de megakadályozta, hogy olyan folyamatok induljanak el, amilyenek számos kelet-közép-európai országban bankcsődökhöz vezettek. A bankközi megállapodás helyett továbbra is él a Bankszövetség ajánlása, ami hasonló szellemben óvja a bankokat a felelőtlen versenytől.

A privatizáció során elsőként valószínűleg a Nova Kreditna Banka Maribor és a Nova Ljubljanska Banka magánkézbe adására kerülhet sor. A szlovén bankszektor iránt leginkább az olasz és az osztrák bankok érdeklődnek.

A legnagyobb szlovén bankok a mérlegfőösszeg alapján (millió szlovén tolar)
Rangsor Bank Mérlegfőösszeg Jegyzett tőke ROA
1998 1997 1998 1997 változás (%)
1. 1. Nova Ljubljanska Banka d.d. 630 982 545 170 15,74 47 970 1,05
2. 2. SKB Banka d.d. 272 627 235 451 15,79 29 259 0,76
3. 3. Nova Kreditna Banka Maribor d.d. 266 707 224 769 18,66 24 693 1,49
4. 4. Banka Koper d.d. 137 190 120 299 14,04 15 907 0,77
5. 5. Banka Celje d.d. 133 118 107 572 23,75 16 134 1,65
6. 6. Abanka d.d. Ljubljana 120 381 101 869 18,17 8 634 1,12
7. 7. Gorenjska Banka d.d. 100 836 86 259 16,90 18 654 2,04
8. 8. Bank Austria Creditanstalt d.d. 83 309 49 808 67,26 9 290 1,42
9. 9. Dolenjska Banka d.d. 76 387 63 839 19,66 10 256 1,08
10. 10. Banka Vipa d.d. 48 821 42 722 14,14 3 829 0,97
Forrás: Central European Economic Review, 1999/9.

Románia

A román bank- és pénzügyi szektor fejlődését a kilencvenes évek harmadik harmadáig számos tényező hátráltatta. A legfontosabb szerepet az játszotta, hogy nem volt megfelelő sem a vállalatirányítás formája, sem a gazdaságpolitika eszköztára, túlzott mértékben érvényesültek a politikai szempontok és érdekek, hiányzott a megfelelő szaktudás és gyakorlat. Mindez a nemzeti bank függetlennek éppen nem nevezhető tevékenységével párosult mind a bankrendszer finanszírozásával, mind annak felügyeletével kapcsolatban. A problémák jelentősen hátráltatták a makroökonómiai stabilizációt.

Romániában a bankreform 1990-ben, a kétszintű bankrendszer létrehozásával vette kezdetét. Ekkor jöttek létre a ma is működő nagy román állami bankok: a Banca Agricola, a Banca Comerciala Romana, a Banca Romana Pentru Dezvoltare (ez a fejlesztési jellegű pénzintézet már 1990 előtt is létezett, de a reform idején átalakult) és a Bancorex (ez az 1968-ban alapított pénzintézet a külkereskedelmi ügyletek finanszírozására szakosodott, és 1990-ben teljes körű kereskedelmi banki felhatalmazást kapott). 1990 végén, 1991 elején alakultak meg az azóta egyre jelentősebb piaci szereplővé váló magánbankok (Banca Comerciala Ion Tiriac, Bankcoop, Mindbank, valamint az olykor gyanús ügyleteket lebonyolító, és azóta már tönkrement Banca Dacia Felix és a CreditBank). 1992 elején az állam létrehozta az Eximbankot (Banca de Export Import a Romanici), valamint a Postabankot (Bancpost). A lakossági takarékpénztár (CEC) csak 1997-ben kapott teljes körű kereskedelmi banki felhatalmazást, piaci súlya – például a magyar OTP Bankkal egybevetve – csekély.

A bankalapítás második hullámára 1994-95-ben került sor. Ekkor több vegyes alapítású pénzintézet (Banca Transilvania, Banca Romaneasca, Banca de Credit Industrial si Comercial, Banca de Credit si Dezvoltare, Banca Internationala a Religior stb.) jött létre, s mellettük megalakultak a professzionális, azaz a külföldi szakmai befektetői hátterű intézmények is: az ING Barings (bankfiók), a Citibank Romania, az ABN AMRO Romania, a Banca Bucures,ti (főrészvényese a görög Alpha Bank), a Banca Turco-Romana (a török Bayindir-csoport tulajdona), a Robank (a török Egebank leánybankja).

A külföldi bankok közül Romániában nem az említettek alapítottak először leányintézményt. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a bilaterális kereskedelmi kapcsolatok zökkenőmentesebb lebonyolítása érdekében a francia Société Générale, valamint az egyesült államokbeli Chemical Bank (Chase Manhattan Bank) nyitott fiókot Bukarestben. Román pénzintézetek is létesítettek vegyes bankokat Frankfurtban, Londonban, Párizsban, Rómában, amelyek 1990 után fiókot nyitottak Bukarestben. Ezek azonban nem különösebben aktívak a román gazdaságban.

1997-től jelentős változások következtek be a román bankrendszer struktúrájában, a piaci résztvevők körében. Míg addig – nem számítva a már a kilencvenes évek előtt is jelen levő pénzintézeteket – csak három fontosabb nemzetközi bank (ABN AMRO, ING, Citibank) lépett a román piacra, az elmúlt két évben neves nyugati pénzintézetek sora – az osztrák Raiffeisen Zentralbank, a Bank Austria Creditanstalt, a BNP Dresdner Bank – alapított leányvállalatot. A Daewoo Bank 1998 eleje óta tevékenykedik Bukarestben.

Bár kisebb jelentőségű, mégis említést érdemel, hogy a Görög Nemzeti Bank (kereskedelmi bank) és a török Garanti Bank érdekeltségébe tartozó hollandiai székhelyű UGBI fiókot alapított, míg az ugyancsak török Demirbank leánybankot létesített. Képviseletet nyitott Bukarestben a Deutsche Bank, a Commerzbank és az American Express. Magyar pénzintézetek szintén jelen vannak a román piacon. A Budapest Bank érdekeltségébe tartozó Pater Bank a második bankalapítási hullám végén jött létre, és ekkor került sor az OTP Bank információs irodájának megnyitására is. A Magyar Külkereskedelmi Bank képviselete 1997-ben kezdte meg működését. Jelenleg tehát a román bankpiacon a nagy multinacionális pénzintézetek mellett négy török és három görög hitelintézet működik, és a magyar bankok tevékenysége is egyre aktívabb (folyamatban van két újabb török bank – a Sumer Bank és az Iktasi Bankasi – alapítása is).

A tulajdonosi szerkezet az elmúlt időszakban döntően befolyásolta az adott bankok tevékenységét és finanszírozását. A nagy állami bankok 1998-ig erőteljesen támaszkodtak a Román Nemzeti Bank (RNB) refinanszírozására, míg a magánbankok elsősorban a lakossági betétgyűjtésre és a pénzpiacokra koncentrálnak. Az állami bankok elsősorban az állami vállalatokat finanszírozzák, a magánbankok inkább a magáncégek rövid és középtávú hitelezésére koncentrálnak, míg a legtöbb külföldi bank korábbi belföldi és külföldi ügyfelei pénzellátásával foglalkozik.

Továbbra is fennáll a bankpiac nagyfokú koncentráltsága és szegmentáltsága mind a betétek, mind a kölcsönök oldalán: mindegyik nagybank a piac egy-egy szegmensét finanszírozza, ahol a verseny intenzitása nagyon korlátozott. Idén azonban a nemzetközi pénzügyi intézmények nyomására és a román gazdaság válságos helyzete miatt megszűnt a soft hitelezés korábbi gyakorlata, jelentősen megszigorították a bankok prudenciális szabályait (például a kötelező tartalékrátát 20 százalékra emelték). A bankok alaptőkéjének minimum 100 milliárd lejnek (mintegy 5,8 millió dollárnak) kell lennie, a már működő bankoknak pedig jövő év tavaszáig kell elérniük ezt a szintet.

Ma Románia hat legjelentősebb kereskedelmi partnere közül négy (Németország, Hollandia, Dél-Korea és az Egyesült Államok) leánybankkal, egy (Franciaország) pedig egy privatizált bankkal van jelen a piacon. Ugyanakkor Olaszországnak, amely Románia legnagyobb kereskedelmi partnere, s a legtöbb romániai vegyesvállalatot alapította, egyelőre nincs pénzintézeti érdekeltsége. Eddig elsősorban a legnagyobb külföldi befektető országok hoztak létre pénzintézetet vagy képviseletet Romániában.

1998 végén az RNB kimutatása szerint 43 bank, illetve (külföldi) bankfiók alkotta a román bankszektort. Egyes szakértők szerint ez túl sok, mások viszont úgy vélik, hogy további öt-tíz számottevő nemzetközi pénzintézetnek lenne helye a gazdaságban. Román jogi személyisége 34 banknak van, kilenc pénzintézet külföldi jogi személy. Ez a struktúra az év első felében az országon végigsöprő bankválságok hatására jelentősen átalakult.

A nemzeti bank jelentése szerint jelenleg 29 bank tekinthető életképesnek, számos bank működési engedélyét visszavonták, illetve a bank csődeljárás alatt van. A legnagyobb probléma az, hogy lényegében csődbe ment az ország második legnagyobb bankja, a Bancorex. A bank kihelyezéseinek 70 százaléka behajthatatlan, korábbi vezetői közül heten börtönben vannak. Miután a Bancorex eladhatatlannak bizonyult, a bankrendszer összeomlásának megakadályozása érdekében a bank egyesült a Banca Comerciala Romanával.

Romániában már 1992 óta napirenden van a bankprivatizáció, de csak 1997-ben született meg a bankprivatizációs törvény. Igazi bankprivatizáció azonban nagyon sokáig nem volt. 1998-ban a Világbank és IMF hiteleinek feltétele a bankprivatizáció gyors lebonyolítása volt. Ennek eredményeként 1998 végén a Credit Lyonnais 200 millió dollárért megvásárolta a Banca Romana Pentru Dezvoltare (Román Fejlesztési Bank) 51 százalékát. Ez év tavaszán került sor a hatodik legnagyobb bank, a Banc Post privatizációjára, amikor a Banco Portugues di Investimento és a General Electric Capital 93 millió dollárért megvásárolta a bank részvényeinek 45 százalékát. Ez a két bank a banki mérlegfőösszeg 10 százalékával rendelkezik.

Sokkal nehezebbnek ígérkezik a nagyobb bankok problémáinak megoldása. A Román Nemzeti Bank számításai szerint a bankrendszer hitelállományának minimum 30 százaléka rossznak számít, ami független elemzők szerint akár 80 százalékot is elérhet. A gazdaság szükséghelyzete és a nemzetközi pénzügyi intézmények kemény feltételei azt valószínűsítik, hogy az állami bankok privatizációja nagyobb lendületet vesz. A bankprivatizáció azonban csak akkor lehet sikeres, ha megvalósulnak a reálszektort érintő reformok is.

A bankrendszer jelenlegi állapota sok vonásában idézi a magyar bankrendszer 1992-94 közötti problémáit. A tradicionális vállalati ügyfelek nehéz gazdasági helyzete, s az 1990-96 közötti – kormányzat által erőltetett – irányított hitelek gyakorlata miatt növekedtek, és 1997-re majdnem kezelhetetlen helyzetet teremtettek a rossz banki hitelek. (Megjegyzendő azonban, hogy a magáncégek kölcsön-visszafizetési képessége semmivel sem jobb, mint az államiaké.) Ezért került sor a leginkább érintett két bank (Banca Agricola, Bankorex) konszolidálására. Csak a Banca Agricola konszolidálása 3500 milliárd lejt, az 1997-es GDP 1,3 százalékát emésztett fel első lépésben.

A bankok rendbetételére egyre nagyobb összegeket kell fordítani a következő időszakban. Egyes szakértők szerint a legnagyobb bankok olyan rossz állapotban vannak, hogy többüket hagyni kéne csődbe menni. Ennek azonban elviselhetetlen rövid távú következményei és kockázatai lennének, így tehát végig kell szenvedni a konszolidáció rögös útját.

A legnagyobb román bankok a mérlegfőösszeg alapján (millió román lej)
Rangsor Bank Mérlegfőösszeg Jegyzett tőke ROA
1998 1997 1998 1997 változás (%)
1. 1. Banca Comerciala Romana 28 241 500 25 374 140 11,30 4 648 708 2,66
2. n. a. Banca Romana De Comert Exterior SA 21 481 889 n. a. 8 199 613 –40,19
3. 2. Banca Romana Pentru Dezvoltare 12 049 183 19 520 361 –38,27 2 725 112 1,17
4. 3. Banca Comerciala Ion Tiriac SA 5 392 084 5 401 740 –0,18 679 290 –0,81
5. 4. Bancpost SA 4 563 477 3 685 861 23,81 853 383 62,57
6. n. a. Banco Turco-Romana SA 2 961 379 n. a. 751 151 2,61
7. n. a. Eximbank 2 528 125 n. a. 439 321 0,79
8. 6. Banca Internationala A Religior SA 2 224 516 1 550 581 43,46 123 532 n. a.
9. 7. Banca Bucures,ti SA 1 221 824 872 525 40,03 274 750 3,47
10. 9. Commercial Bank Robank 1 174 155 538 520 118,03 109 641 1,82
Forrás: Central European Economic Review, 1999/9.

Horvátország

Horvátországban a kétszintű bankrendszert már a hatvanas évek közepén bevezették, tevékenységük azonban mind a betétgyűjtés, mind a hitelezés terén rendkívül korlátozott és szabályozott volt. A függetlenség kikiáltásakor a Horvát Nemzeti Bank vált a kétszintű bankrendszer legfőbb irányítójává. 1994-ben fogadták el a bankrehabilitációról és a Betétbiztosítási Ügynökség felállításáról szóló törvényt. 1995-ben megkezdődött a Slavonska Banka, majd 1996-ban a Splitska Banka és a Rijecka Banka konszolidációja, valamint a Privredna rehabilitációja és restrukturálása is. A bankrehabilitáció első lépcsőjében a bankok alaptőkéjéből leírják a rossz hiteleket, az állami Rehabilitációs Ügynökség pedig tőkeinjekciót nyújt kötvények és készpénz formájában. Az ügynökség ily módon a pénzintézetek többségi tulajdonosává válik, azokat közvetlen ellenőrzése alatt tartja. Ezek után kerülhet sor a bankok privatizációjára.

Horvátországot sokkhatásként érte az ázsiai válság, majd az orosz leértékelés. A központi bank egyre szigorúbb monetáris politikát folytatott a kuna leértékelődésének megállítására. Ez azonban csökkentette a likviditást, a bankok mindinkább visszafogták hitelkihelyezéseiket, ami lassította a gazdaság növekedését.

Az országban túl sok a bank, az elmúlt években a szabályozás lazasága miatt hiányzott a prudens banki gyakorlat. Az ötmilliós lakosságra több mint hatvan bank jut, sok bank nagyon kicsi és rosszul irányított. Hiányzik az egységes bankszámviteli gyakorlat, emiatt a központi bank gyakran nem tudja pontosan megállapítani egy-egy hitelintézet valós helyzetét. A befagyott követelések nagyságát senki sem ismeri. A legjobbnak tekintett Zagrabecka Bankánál – amely a legátláthatóbb tevékenységet folytatja – ez 13 százalék fölött van, a többi bank teljesítménye ennél nyilvánvalóan rosszabb.

Mindenki egyetért abban, hogy a bankrendszer átalakításának gyorsnak és nagyon drasztikusnak kell lennie, e nélkül előbb-utóbb az egész bankrendszer csődbe megy. A stratégiának arra kellene irányulnia, hogy a piac néhány nagy regionális szereplő kezében koncentrálódjon, mivel a legtöbb hitelintézet számára egyszerűen nincs hely. Sok kis bank tevékenysége arra irányul, hogy rendkívül gyorsan minél nagyobb forrásokat szerezzen, az óvatos, megfontolt bankpolitika ezekben ismeretlen fogalom. Sok esetben 15-20 százalékos kamatot ígértek a márkában elhelyezett betétekre, így nem csoda, hogy egyre több bank került nehéz helyzetbe. Az elemzők szerint 5 év múlva Horvátországban 20-nál kevesebb bank működik majd.

A bankrendszer válsága tavaly év végén érte el a csúcspontját. Azóta a kormányzat folyamatosan, de viszonylag kis lépésekkel beavatkozik a válság tovaterjedésének megakadályozása érdekében. Az eddigiek során a „reform" kulcseleme a szabályozás megszigorítása volt, a csődeljárás, a céltartalékképzés és a bankcsoportok közötti hitelezés terén. A kötelező tartalékrátát 10 százalékra emelték. Ma a központi bank sokkal nagyobb kontrollt gyakorolhat a bankok felett, mint akár csak egy évvel ezelőtt. A szigorítást jelzi egyebek között az is, hogy illegális tevékenység miatt letartóztatták a Glumina Banka igazgatóságának elnökét.

Papíron ezek az intézkedések javíthatják a bankrendszer működését, kérdéses azonban, hogy a rendkívül bürokratikus környezetben a jogszabályok miképpen tudnak érvényesülni. Jelenleg 11 bank van kormányzati kényszerellenőrzés alatt, és ezek a rehabilitáció, illetve a csőd előtti állapot különböző lépcsőfokain állnak. Ugyanakkor három bank, a Rijecka Banka, a Splitska Banka és a Privredna Banka a rehabilitáció végső stádiumába került. Ezekben az állam tulajdoni hányada 70-80 százalék, és részleges, kisebbségi értékesítésükhöz külföldi stratégiai partnereket keres. Információk szerint irántuk több olasz, illetve osztrák bank is érdeklődik.

Egyedül a Zagrabecka Banka lóg ki a horvát bankrendszerből kedvező eredményeivel, átlátható könyveivel és banki mérlegfőösszegével, ami a horvát bankrendszer egynegyedét teszi ki. A bank részvényei a londoni és a New York-i tőzsdén is forognak. Külföldi bankok egyelőre nem fenyegetik a bank hazai pozícióját. Legfőbb versenytársa a Privredna Banka, az ország legnagyobb, legtöbb fiókkal rendelkező bankja. Korábban az állam és az állami vállalatok befektetési banki szolgáltatást végző hitelintézete volt, de a konszolidáció és a karcsúsítás folyamán nyitott az ügyfélszolgálati (retail) üzletág felé is.

A külföldi bankok eddig nem jártak túl nagy sikerrel Horvátországban. A legerősebb szereplők az RZB, a Bank Austria Creditanstalt, az Erste Bank, a Hypovereinsbank, a Societe Generale, a BNP-Dresdner és a Cassa di Risparmio di Trieste. Helyzetüket jelentősen megnehezíti, hogy az ügyfelek igen nehezen váltanak bankot, és továbbra is inkább a hazai, nem mindig kifogástalan szolgáltatást nyújtó pénzintézeteket részesítik előnyben.

Az igazi probléma az, hogy Horvátországban még mindig nem dőlt el, milyen irányt vegyen a gazdaság átalakítása. Ebben döntő szerepet játszanak az idei választások – a kormányzattól aligha várhatók népszerűtlen intézkedések. Amíg azonban a befektetők számára nem válik vonzóbbá az ország, addig a gazdaság szélesebb területeire sem terjedhet át a strukturális átalakítás – mindez megnehezíti a bankrendszer stabilitásának növelését.

A legnagyobb horvát bankok a mérlegfőösszeg alapján (millió horvát kuna)
Rangsor Bank Mérlegfőösszeg Jegyzett tőke ROA
1998 1997 1998 1997 változás (%)
1. 1. Zagrabecka Banka d.d. 23 636 21 455 10,17 1 968 0,75
2. n. a. Privredna Banka Zagreb d.d. 17 900 16 251 10,15 1 879 0,50
3. 2. Splitska Banka d.d. 6 869 6 503 5,64 384 0,46
4. 3. Rijecka Banka d.d. 5 497 4 931 11,48 461 1,60
5. 4. Dalmatinska Banka d.d. 2 262 2 276 –0,62 278 0,62
6. n. a. Varazdinska Banka d.d. 2 580 2 215 16,48 401 1,43
7. n. a. Istarska Banka d.d. 1 857 1 936 –4,05 96 0,13
8. 6. Raiffeisenbank Austria d.d. 1 976 1 428 38,38 280 2,58
9. 7. Zagrabecka Banka-Pomorska Banka d.d. 1 406 1 267 10,97 129 0,85
10. 9. Medimurska Banka d.d. 1 107 958 15,55 143 1,54
Forrás: Central European Economic Review, 1999/9.

Lengyelország

1993-ban még összeomlás fenyegette a lengyel bankrendszert, pár évvel később pedig újra jelentős szerepet játszik a gazdasági növekedés finanszírozásában. Az elmúlt tíz év a szerkezetátalakítás, a privatizáció és a konszolidáció jegyében telt el. A konszolidációra nagy szükség volt, hiszen 1999. január elsején a lengyel bankpiac megnyílt a külföldi befektetők előtt, így nem mindegy, hogyan bírják a hazai bankok a versenyt.

Lengyelországban a '80-as években a Lengyel Nemzeti Bankon (LNB) kívül három meghatározó bank működött. A Bank Gospodarki Zywnosciowej (BGZ) a mezőgazdaságra specializálódott, a Bank Polska Kasa Opieki SA (Pekao SA) a lakossági valutaszámlák kezelésére szakosodott, a Bank Handlowy w Warszawie pedig a külkereskedelem területén töltött be monopolszerepet. Az 1989-es reform – amelynek révén kétszintű bankrendszer jött létre Lengyelországban – az LNB kereskedelmi tevékenységeit érintette. A reform keretében a nemzeti bank regionális fiókjaiból kilenc kereskedelmi bankot alakítottak ki, és napvilágot látott az új banktörvény, illetve az LNB-t szabályozó törvény.

Bankok Lengyelországban
  1996 1997
Összesen 81 83
Többségi állami tulajdonban
lévő bankok 24 15
Magánbankok 57 68
ezen belül: többségi
lengyel tulajdon 32 39
többségi külföldi tulajdon 25 29
Forrás: Lengyel Nemzeti Bank 1998

A lengyel bankrendszer átalakulásának folyamata két szakaszra bontható. 1989 és 1995 között ment végbe a bankszektor liberalizálódása és diverzifikációja az állami tulajdon túlsúlya mellett, 1996-tól pedig a külföldi tőke fokozódó jelenléte, a privatizáció felgyorsulása és a bankkonszolidáció a jellemző. 1997 ebből a szempontból kiemelkedő évnek számít, hiszen sor került két nagybank privatizálására és számos fúzióra.

Az LNB adatai szerint a lengyel bankszektor 1998 végén 83 állami és magántulajdonban levő kereskedelmi bankból és mintegy 1490 kis, szövetkezeti pénzintézetből állt. Az állam még mindig jelentős súllyal képviselteti magát, ám a két nagy kereskedelmi bank – a Pekao SA és a Bank Przemyslowo-Handlowy – tőzsdei bevezetése révén a lengyel bankszektort ma már a magánszektor túlsúlya jellemzi. 15 bank többségi állami, 68 pedig magántulajdonban van, vagyis a magántulajdonban levő bankok aránya meghaladja a 80 százalékot. Ezen belül 39 esetben többségi lengyel tulajdonról van szó, míg 29-ben a külföldi tőke dominál.

Az LNB regionális fiókjaiból kialakított kilenc kereskedelmi bank közül 1993 júniusában elsőként a Wielkopolski Bank Kredytowy (WBK) eladására került sor. Ebben 28,5 százalékos részesedést vásárolt az EBRD, 16 százalékot pedig az ír Allied Irish Bank. Ezt követte 1993 végén a Bank Slaski botrányoktól sem mentes privatizációja, amelyben az ING 25,9 százalékos részt szerzett magának.

A legjelentősebb külföldi befektetők a lengyel bankszektorban 1998. december végén (millió dollár)
Befektető Tőke, hitel Terv

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 1.) vegye figyelembe!