Torony és műhold

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 18. számában (1999. szeptember 1.)

A mobiltávközlés hazai, negyedik tagja az Iridium rendszert üzemeltető társaság lehetne. Bár idén július közepétől már hazánkban is forgalmazhatók az Iridium rendszerű mobiltelefon-készülékek, frekvencia- és szolgáltatói engedély híján belföldről még nem kezdeményezhető velük hívás.

Távközlési rendszer csak akkor lehet igazán eredményes, ha ügyfelei bárhol – földön, vízen, levegőben – elérhetők. A korábbi elképzelések szerint a mobiltávközlést egymástól kisebb-nagyobb távolságokban felállított bázisállomások révén tervezték megoldani. Ám az adatforgalom és az ügyfelek számának növekedésével e hálózatok terhelése egyre nőtt, így a szolgáltatók új lehetőségeket kerestek.

Ezt az elképzelést erősítette az is, hogy igény mutatkozott az extrém helyekről és helyzetekből történő kommunikációra. Kézenfekvőnek tűnt tehát az ötlet: olyan berendezést és a hozzá kapcsolódó szolgáltatást kell létrehozni, amely nagy területet egységesen és üzembiztosan képes kiszolgálni. A műholdak távközlésben betöltött szerepe már évtizedek óta kiemelkedő, így egyértelműnek tűnt, hogy a földi problémák megoldása odafenn keresendő.

A mobil rádiórendszerek kezdetben egyetlen, kedvező földrajzi fekvésű helyen kialakított, nagy teljesítményű adó-vevő álllomáson alapultak. A rendszer szolgáltatásai azonban mindössze a bázisállomás ellátási területére korlátozódtak. Ez utóbbit nevezik cellának. A ma használatos rádiótelefon-rendszerek átjátszói elméletben maximálisan 35 kilométer átmérőjű kört képesek ellátni. Ez az a távolság, amelyen belül a vétel még elfogadható, ennél messzebb a készülék ugyan még jelezheti a térerőt, de kommunikációra már képtelen. A nagyobb városokban szinte minden cellában van átfedés, de mindig az az antenna a domináns, amelynek erősebb a jelszintje. Általában három cella tartozik egy bázisállomáshoz, s ezek mikrohullámú kapcsolat révén csatlakoznak a központhoz. Ám mindig lesznek a Földnek olyan pontjai (sivatag, óceán), amelyek elérése ezzel a módszerrel túl sokba kerülne. Az Iridium megalkotói ezért alakították ki műholdas jeltovábbításon alapuló kommunikációs hálózatukat.

A műholdas telefonok eleinte még bőrönd méretűek voltak, s ez, illetve az igen magas működési költségek a rendszer elterjedése ellen hatottak. Ám a technika fejlődésével e mobilok is egyre kisebbek és olcsóbbak lettek, így térhódításuk elől – elvileg – minden akadály elhárult. Csakhogy a mobil rendszerek már nagyon elterjedtek, s az Iridiumhoz képest olcsók. Ezt bizonyítja, hogy a rendszer tervezői az előzetes félmilliós tervekkel szemben mindössze 27 ezer előfizetőt találtak.

Az összesen 66 műholddal operáló rendszer készülékeinek hazai ára várhatóan 2 ezer dollár körül alakul, míg a percdíjak 2-3 dollár között mozognak majd. A hálózat bővítését azonban kétségessé teszi, hogy az egyik legnagyobb fejlesztő, a Motorola bejelentette: nem ad több pénz a projektre, ha befektetőtársai nem nyitják meg pénztárcájukat. Elemzők szerint akár a vállalkozás sorsa is múlhat a partnerek együttműködési készségén.

A tiltott sáv

Magyarországon – hasonlóan a világ bármely részéhez – az 1600 MHz-es frekvencia szolgálna az Iridium rendszer használatához. Hazánkban azonban ezt sávot katonai célokra tartják fenn, és egyelőre bizonytalan mikor válik szabaddá e frekvencia. Így a műholdas hálózatnak Magyarországon kizárólag a Pannon és a Westel 900 GSM-rendszere ad lehetőséget a kommunikációra. Ám ez nem okoz különösebb problémát, hiszen hazánk területének 93 százaléka a hagyományos mobilokkal elérhető, következésképp elérhető a világ szinte minden pontja is. Amennyiben valaki mégis ragaszkodik az Iridiumhoz, úgy műholdas és GSM-hívásra egyaránt alkalmas készüléke – külön rendelkezés nélkül – alapvetően a költségkímélő földi utat választja. Emellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a nemzetközi hívásokra a Matávnak monopoljoga van. Az Iridium magyar képviselőjétől vásárolt készülék kijelzőjén abban az esetben, ha annak tulajdonosa műholdas kommunikációra adna utasítást, tiltó szöveg jelenne meg.

Mobil- és személyhívó-szolgáltatók főbb ellátottsági mutatói 1998. december 31-én
Társaságok Állomásszám (db)
Westel Rádiótelefon Kft. 93 596
Westel 900 GSM Rt. 546 554
Pannon GSM Rt. 430 000
Mobilszolgáltatók összesen 1 070 150
EasyCall Rt. 7 970
Eurohívó Rt. 4 913
Operátor Hungária Kft.* 6 314
Személyhívó-szolgáltatók  
összesen 19 197
* Az Operátor Hungária Kft. nem koncessziós szolgáltató.
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. szeptember 1.) vegye figyelembe!