A jövő a rugalmasságé
Cséfalvay Zoltán: Helyünk a nap alatt...
Magyarország és Budapest a globalizáció korában
Növekedéskutató-Kairosz, 1999.,
227 oldal, 1600 Ft
A gazdasági fejlődés 2000 után is működő modelljeit keresi, és megvalósításuk feltételeit latolgatja Cséfalvay Zoltán mind Magyarország, mind Budapest számára. A társadalomföldrajz nemzetközi hírű szaktekintélye úgy tartja, csak az a megoldás alkalmazható, amellyel a gazdasági növekedés együtt jár a társadalom felemelkedésével.
Miután azonban léteztek, sőt hatékonyak voltak a maguk idején, nem veti el egészükben a lejárt irányzatokat sem. A róluk szóló szakirodalom termékeny kritikai elemzése közben tudatosan megőrzi tárgyilagosságát, józanságát. Megalapozott álláspontját a kincstári derűlátókkal s a vészmadárkodókkal szemben igyekszik harmonikusan kifejteni.
Kiindulásként a Római Klub egyik tagjának régebbi nézetét használja, amit maga is oszt. Eszerint a világ országai és nagyvárosaik fordulóponthoz érkeztek, ahonnan több elágazás nyílik (és egy korábbi fejlődési szakasz visszatérése sem kizárt). László Ervin professzor véleményéhez csatlakozva Cséfalvay hangsúlyozza: az eredményes továbblépés azon múlik, hogy az emberiség menynyiben tud együtt élni az ezredév uralkodó trendjeinek következményeivel, azzal a kihívással, hogy a gépies tömegtermeléssel szemben önérdekből előnyben kell részesítenie a rugalmas termelési rendszereket. Ezek ellensúlyozzák a gátlástalan globalizációt, és – a közhaszon érdekében – módosíthatják és kiegyensúlyozhatják a gazdaságpolitika úgynevezett neoliberális ciklusváltásait.
Akkor sem lenne hiábavaló a szakember gondos munkája, ha csak rendszerezte volna a közgazdaságtan huszadik századi elitjének e témára vonatkozó elméleteit. Továbblépve azonban vállalkozik szerény jövőképek felvázolására is. A prognózisok nem utópisztikusak. Érvényesülésüket a szerző sokoldalú feltételek teljesüléséhez köti. Közülük csak egy tényező az állami, a regionális és a helyi (városi) gazdaságstratégia. Nyomósabban esik a latba az adott térség pillanatnyi fejlettsége, munkaerejének képzettsége, tudásszintje, függőségi helyzete a nemzetek fölötti nagyvállalatoktól.
Magyarország elé azt a fejlődési modellt állítja példaként, amelynek szakmai elnevezése: "kézműves paradigma". Megvalósíthatóságára bizonyítékok az Olaszország északi tartományaiban, Ausztria nyugati részén s a dániai Jütlandban bekövetkezett kedvező fejlemények. Nálunk az idegenforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások, a designipar, a biokertészet, a népművészeti ipar, valamint a kutatás-fejlesztés lenne versenyképes tevékenység.
Budapest nemzetközi jelentőségének, regionális közvetítő szerepének növelését Cséfalvay rendkívül óvatosan prognosztizálja. Elégedett a város nemzetközi kongresszusok szervezésében elért helyével, és lát némi fantáziát a tudományos központtá való további fejlesztésben. Egyszersmind alkalmasnak tartja fővárosunkat pénzügyi, hirdetési, tanácsadói szolgáltatások tömeges lebonyolítására, arra, hogy minél több nemzetközi szervezet titkárságának adjon otthont.
Az európai városfejlődés beható elemzésének végén három forgatókönyvet fogalmaz meg Budapest rangjának emelésére. Az első azt feltételezi, hogy a kelet-európai nagyvárosok később is csupán a nyugat-európaiak hídfőállásai maradnak. A második szerint ezek a szolgáltató ágazatokban tesznek szert nemzetközileg nélkülözhetetlen feladatkörökre. A harmadik szcenárió úgy szól, hogy Budapest egy-két évtized múlva az együtt fejlődő innovatív zónák egyenrangú tagjaként egzisztálna és prosperálna.
Az utóbbi lehetőséget Cséfalvay tetszetősen, de kissé nagyvonalúan Heinz Arnold 1995-ből származó, 2020-ra vonatkozó jóslatával igyekszik hitelesíteni. Bekövetkeztét a német területfejlesztési szakférfiú – fenyegető hangsúllyal – attól várja (de valószínűleg nem reméli), hogy addigra elsorvadnak Németország, Svájc, Franciaország, Észak-Olaszország és Ausztria napjainkban virágzó ipari telephelyei (!). Az ilyen jövendölésekben az a meghökkentő, hogy van igazságtartalmuk. Akár keseregni is lehet rajta, hogy ugyanúgy képzelik el a fejlődést, ahogy eddig: mások rovására.
Etika a vállalkozási kultúrában
Dr. Pálinkás Jenő: A vezetés és a technológiafejlesztés etikai kérdései
Műszaki Könyvkiadó-Magyar Minőség Társaság, 1999.,
194 oldal, 1800 Ft
Hazánkban egyre nagyobb a gazdasági életben részt vevő cégek száma, nem véletlen tehát, hogy mindinkább előtérbe kerülnek a vállalkozások és az etika öszszefüggései. Már csak azért is így van ez, mert az elmúlt évtizedekben Magyarországon háttérbe szorult az üzleti etika, a piacgazdaságban még nem alakult ki a piac szereplőinek magatartásában elfogadható új etikai normák teljes köre. A gazdasági etika hiányzott az oktatási rendszerből, így a fiatal menedzserek nem tanulták és környezetüktől sem vehették át ezeket az ismereteket.
A tisztességes üzleti magatartás nem teremthető meg egyedül törvényekkel, jogi szankciókkal. A döntéshozóknak, a gazdasági élet szereplőinek a tisztesség határain belül kell tevékenykedniük, felismerve versenytársaikkal közös érdekeiket. Semmiképpen sem állja meg a helyét az az álláspont, hogy az etikus magatartás az üzleti sikerek akadályozója, s hogy erény lenne a gátlástalanság, a kíméletlenség, a partner félrevezetése, megtévesztése.
Az időszerű és hiányt pótló kötet a vállalkozás, a cégkultúra sokszínű kapcsolatának bemutatásával vezet el az érdekérvényesítés és a társadalmi felelősség egyeztetésének megoldásáig. Mint rámutat, a döntéseknél figyelembe kell venni a társadalmi környezet igényeit és szokásait; az etikai döntések legjobb mércéje a nyilvánossággal való szembesítés. A vállalatok üzletpolitikájuk kialakításánál meghatározhatják, mit várnak el alkalmazottaiktól és mit nyújtanak partnereiknek. A cégkultúra olyan követelmény- és magatartásrendszer, amelyet a szervezet tagjai természetesnek fogadnak el; tartalmazza a szervezeten belüli értékeket, szokásokat, szabályokat, hagyományokat, szabályozza a szervezet tagjainak viselkedését.
A vevők igényeinek változása a technológia, a termelésszervezés megváltoztatását is maga után vonja. Új etikai viszonyok alakulnak ki az információs és kommunikációs technológiák létrejöttével, amelyek a vezetés hatásfokának javításán kívül a felhasználók magasabb szintű informálását is lehetővé teszik. A vállalkozási kultúrát a vevők a cég megjelenése, információi, munkatársai, reklámjai alapján ítélik meg. A vezetés döntéseinek meghozatalakor etikus magatartásnak számít, ha figyelembe veszik a kollektíva érdekeit. Etikátlan vezetői magatartás viszont az, ha a menedzsment úgy vállal kockázatot, hogy előzőleg nem készíttet alapos elemzést.
A társadalmi felelősség kérdései között a kötet a vállalkozások ökológiai felelősségével, a gazdasági etika és az ökológia kapcsolatával foglalkozik. Példák mutatják be a konfliktushelyzetek kialakulását, az összeütközések elkerülésének lehetőségeit, a környezetvédelem szabályozását s az ezzel összefüggő etikai problémákat.
A könyv utolsó része többek között a fogyasztóval szembeni felelősséggel foglalkozik. Sorra veszi a fogyasztó jogait, megnyerésének eszközeit, a megtévesztő információk tilalmára vonatkozó törvényes rendelkezéseket, a fogyasztóvédelmi politika törekvéseit. A szakértői felelősséget illetően kiemeli a kamarák szerepét, az etikai kultúra megteremtését, az etikai döntések társadalmi elfogadtatását és az elkerülendő etikai negatívumokat. Az etikai kódexek rögzítik az általános magatartási követelmények mellett azt is, hogy az adott cég vagy szakmai csoportosulás milyen teljesítményt, magatartást vár el az adott területen tevékenykedőktől.
dr. Rubóczky IstvánKockázatok és lehetőségek
Apatini Kornélné: Kis- és középvállalkozások finanszírozása
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1999.,
162 oldal, 2700 Ft+áfa
A ma Magyarországon működő vállalkozások 99 százaléka az Unióban alkalmazott definíció szerint mikro- és kisvállalkozás. Nagy számuknál fogva, lokális működésükkel jelentős szerepet játszanak a nemzeti termelésben, helyi és országos szinten is jelentősen mérsékelik a munkanélküliséget, javítják a foglalkoztatási arányokat. Összességükben gazdaságstabilizáló szerepet tölthetnek be – ha a működésük feltételei megfelelően alakulnak.
A napokban jelent meg a KJK gondozásában a már jól ismert banküzlet 2000 sorozat újabb kötete, amely a fenti problémát taglalja. A szerző – aki sokáig a Hitelgarancia Rt. vezérigazgatójaként figyelhette a vállalkozások működését – jól láttatja, hogy a hazai vállalkozások általános gondja finanszírozásuk, tőkeellátottságuk megoldatlansága, esetlegessége, amit súlyosbít a hitelezési folyamatok, a kockázatok felmérésével és enyhítésével kapcsolatos tudatlanság, tájékozatlanság is. Hitelhez jutni nem egyszerű ma egy kezdő vagy kevéssé prosperáló vállalkozásnak, de a megállapítás általában igaz a kis és közepes cégekre. A rövid vállalkozási múlt miatt nehéz helyzetben vannak a hitelek elbírálói.
A könyv áttekintést ad a kis- és középvállalkozások finanszírozási sajátosságairól, kockázatairól. Teljesebbé teszi az eddig ismert képet azzal, hogy a kérdést megvizsgálja mind a vállalkozó, mind a bank szemszögéből, valamint ismerteti a nemzetközi gyakorlatot is. A bankok viselkedését bemutató részben külön hangsúlyt kap a hitel elbírálásának folyamata, az, hogy milyen szempontok alapján ítélkeznek a bankok. A mikro- és kisvállalkozások megismerkedhetnek a jó banki ügyféllé válás szempontjaival, azzal, mire figyeljenek hitelkérelmük készítésekor.
A kedvező hitelelbírálás egyik feltétele, hogy legyenek a bank által elfogadható biztosítékok. A szerző részletesen ismerteti a biztosítékrendszereket, ezen belül is a hitelgarancia intézményrendszerét, illetve a speciális garanciatípusokat.
A könyv végén a szerző ismerteti a vállalkozásfinanszírozás egyik új elemét, a kockázatitőke-társaságokat, illetve a működésüket szabályozó törvényt. Szó esik arról is, milyen szerepet vállal a kormányzat a kis- és középvállalkozások támogatásában. A részeiben sikeres, ám stratégiai áttörést nem eredményező fejlesztési megoldásokon a következő időben van mit javítani. E téren továbblépést eredményezhet az ősszel elfogadandó, a kis- és közepes vállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény is.
T. A.