Ipari parkban előnyösebb

 

Az idén akár már száz ipari park címet elnyert vállalkozás működhet Magyarországon, de valójában ennél még kevesebb helyen végeznek termelőmunkát. Egyes elemzések szerint azonban 5-6 év múlva a termelés egyharmadát az ipari parkok adják majd, s az ide települt üzemekben az országos átlagnak körülbelül kétszerese lesz a termelékenység.

 

Divatja van ipari parkok létesítésének. 1997-ben első alkalommal 37 jelentkező közül összesen 28 pályázónak ítélte oda az ipari park címet a 14 tagú – a szaktárcák és a szakmai szervezetek képviselőiből álló – bizottság, tavaly már 47 vállalkozás kapott jogot a cím viselésére, idén pedig ismét legalább negyven cég vár erre a minősítésre. A gazdasági miniszter a közelmúltban hirdette meg az 1999. évi pályázatot, s most, ellentétben a korábbi gyakorlattal, az elbírálásnál előnyt élveznek a már működő parkok. Természetesen csak azok a pályázók nyerhetik el az ipari park címet, amelyek megfelelnek az egyre szigorúbb követelményeknek. A révbe értek tovább pályázhatnak, s a területfejlesztési és a gazdaságfejlesztési elkülönített alapból befektetéseikhez, projektjeikhez állami támogatást is szerezhetnek. Általában kedvezményes kamatozású hitelt, esetenként pedig vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

Alaposan megnézik, hogy hová adják a pénzt – állítja Dányi István, a Gazdasági Minisztérium (GM) innovációs és műszaki szabályozási főosztályának vezetője, az ipari park programok egyik irányítója. A pályázónak a befektetésre és a szolgáltatásra vonatkozó üzleti tervét már az első minősítésnél – amikor elnyerheti az ipari park címet – alaposan elemzik, a támogatási pályázaton pedig – beruházóként – már azt is pontosan meg kell jelölnie, hogy milyen infrastrukturális, telekommunikációs, szolgáltatói elképzelései vannak. Jellemző a szigorú elbírálásra, hogy az ipari park címet elnyert 75 vállalkozás közül eddig csak 31-en kaptak támogatást. Kétségtelen, hogy van lehetőségük máshonnan is tőkebevonásra, de általában csak kisebb összegekhez juthatnak.

A kritikus önrész

Az ipari parkok beruházásaira a befektetők 1997-ben összesen mintegy 7 milliárd forintot fordítottak, s ehhez 1,1 milliárd forint támogatást kaptak a Gazdasági Minisztériumtól. Egy projekthez – elvileg – többször is pályázhatnak, de csak azt követően, hogy a már támogatást nyert beruházást sikeresen befejezték. A GM főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a pályázatokra idén is körülbelül a tavalyihoz hasonló összeget különítettek el. A kassza megnyitásának előfeltétele azonban, hogy a pályázó a tervezett beruházási kiadások legalább 25 százalékát saját forrásból fedezze.

Az 1997-ben megkezdett beruházások jó része ez év végére fejeződik be, ezt követően lehet ellenőrizni, mennyiben teljesültek a projektekben körvonalazott tervek. Kiderül majd, a parkok hány vállalkozásnak adtak helyet, mennyi új munkahelyet teremtettek, milyen termelési értéket állítanak elő, hogyan bővítették az exportot, milyen mértékben valósultak meg a vállalt infrastrukturális beruházások. Elvileg az ipari parkoknak minden évben önellenőrző, összegező jelentést kell adniok ezeknek a követelményeknek a teljesítéséről, ennek azonban jó részük nem tett és nem tesz eleget. A GM szakemberei kontrollálják a fejlesztések menetét, de az idén már számon is kérik a vállaltak teljesítését, s ha hiányra lelnek, a támogatást megvonják, ami ezzel gyakorlatilag kölcsönné alakul át, és a folyósított összeggel és annak kamataival megterhelik a vállalkozást. Ez a körülmény a sikertelen ipari parkok egy részét hamarosan nehéz helyzetbe hozhatja. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a címet elnyert 75 ipari park közül mindeddig alig több mint 50 működik, azaz legalább már egy (vagy több) vállalkozásnak ad helyet. Több park természetesen még azért nem népesült be, mert tartanak a beruházások, egyes régiók viszont, amelyek eddig is nehéz helyzetben voltak, nem képesek a vállalkozásokat magukhoz csalogatni. Más esetekben elfogyott a beruházásra előirányzott pénz, és gyakorlatilag leálltak a fejlesztések. Előfordulhat, hogy egy-egy ilyen vállalkozás akár csődbe jut, bár erre eddig még nem volt példa. Tény viszont, hogy a kelet-magyarországi és a dél-alföldi régiók a többieknél nehezebb helyzetben vannak, annak ellenére, hogy ezt általában figyelembe veszik a támogatások odaítélésénél, azaz megkülönböztetett elbírálásban részesülnek, előnyösebb feltételek mellett juthatnak központi forrásokhoz.

A hatályos szabályokon, miszerint 25 százalék önrész kell a pályázatok elnyeréséhez, mielőbb túl kellene lépni – véli Rakusz Lajos, az Ipari Parkok Egyesületének elnöke. Indokolt esetben akár el is kell tekinteni a saját forrástól. Példaként említi a Berettyóújfaluba tervezett ipari parkot, ahol a megvalósítási pályázat 411 millió forintos infrastruktúrafejlesztést irányoz elő, de a szükséges saját forrást helyben képtelenek előteremteni. Pedig a szomszédos Románia közeli területein működő cégekkel közösen jó üzleti lehetőségek kínálkoznak. Itt tehát többről van szó, mint a szigorúan vett kiírási szabályokról. Néhány példa már eddig is ékesen igazolta a határ menti régiókban kialakított ipari parkok életrevalóságát: Szentgotthárd, valamint Sopron és a határ menti osztrák partnerek között kiváló az együttműködés. Rédics és Barcs együttműködése a délszláv újjáépítésben juthat szerephez. Az érintett körzetben a szomszédos országok települései együttesen hozhatnak létre vállalkozást ipari park létesítésére, kihasználva a szomszédságot és a személyes kapcsolatokat.

Az ipari park persze egyértelműen üzleti vállalkozás. Az állami hozzájárulás – milliárdos összege ellenére is – csak kisegítő forrás. A parkot létrehozó gazdasági szervezetek különböző forrásokból 1997-ben 7 milliárd, tavaly már 24 milliárd, idén pedig 25 milliárd forintot ruháznak be az eddigi, összesen 2,4 milliárd forint állami támogatással szemben. Persze, az állam az anyagiakon kívül más eszközökkel is elősegítheti az ipari parkok kialakítását, így például az infrastruktúra – út, közmű – kiépítésével, egy-egy régió támogatásával olyan feltételeket teremthet, amelyek versenyképessé teszik a környéken a befektetést, elősegítik a gyorsabb megtérülést. A tapasztalatok azt bizonyítják: nem jó, ha az állam közvetlenül beavatkozik a vállalkozások életébe, mert elvesztik dinamizmusukat, lassabban fejlődnek. Jobb, ha az ipari parkok továbbra is üzleti vállalkozásként jönnek létre különböző vállalkozói csoportok kezdeményezésére.

Nálunk és máshol

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) területi koordinációs főosztályának felmérése szerint az ipari parkok közül 33-at a helyi önkormányzatok, 20-at a jogi személyiségű gazdasági társaságok szerveztek meg, 16-ot a helyi önkormányzatok és a gazdasági társaságok közösen alapítottak, 6 ipari park pedig vállalkozási övezetben létesült. A helyi önkormányzatok különböző kedvezményekkel próbálják segíteni a vállalkozásokat. Adókönnyítést adnak, a piaci árnál olcsóbban vagy ingyen bocsátanak területeket a befektetők rendelkezésére. A helyzeti előnyök azonban csak motiválják, de alapvetően nem befolyásolják a befektetők döntéseit. A betelepülő cégeket elsősorban az érdekli, hol fekszik, milyen adottságokkal bír a kiszemelt település: közel van-e az autópályához, vasúthoz, Budapesthez, esetleg Bécshez; van-e a környéken képzett vagy átképzésre alkalmas munkaerő. A befektetői döntésnél fontos szempont, hogy a környéken milyen iskolák, egyetemek működnek, hol, milyen körülmények között tudják elhelyezni saját menedzsmentjüket, milyen a kulturális színvonal és általában az élet minősége. Az ipari parkba betelepülő cégek, de különösen a multik, elsősorban annak alapján döntenek, hogy mennyi idő alatt képesek megjelenni a piacon termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Általában követelmény, hogy az új üzemben – még zöldmezős beruházás esetén is – egy éven belül termelni kell. Például Gödöllőn a Sony nyolc hónap alatt fejezte be beruházását.

Nyugat-Európában az ipari park elsősorban a kis- és a középvállalkozások intézménye, nálunk – főleg a kezdet időszakában – szinte csak a multik jelenléte éltette a parkokat. Újabban azonban egyre több középvállalkozás is képes a betelepülés megkövetelte tőke előteremtésére. Persze, elsősorban a nagyok mellett beszállítóként, illetve az ipari park szolgáltatói szektorában tevékenykednek. A már működő több mint ötven parkban 700 vállalkozás van, s ezeknek mintegy 80 százaléka a 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatók köréből kerül ki. A termelési értéket tekintve viszont az arány éppen fordított a nagyok javára.

A parkok teljesítménye imponáló. 1998-ban a Gazdasági Minisztérium adatai szerint az ezekben működő cégek árbevétele 870 milliárd forint volt, a teljes hazai feldolgozóipari produktum 13 százaléka. E cégek termelésük 74 százalékát külpiacokon értékesítették. Az összesítések szerint eddig mintegy 60 ezer munkahelyet teremtettek, és a feldolgozóiparban foglalkoztatottak 8 százaléka itt keresi a kenyerét. Az adatok összevetéséből könnyen kimutatható, hogy a parkokban az egy főre jutó termelési érték 45-50 százalékkal magasabb a feldolgozóipari átlagnál.

1998 az ipari parkok alapításában a mennyiségi felfutás esztendeje volt, hiszen számuk egyetlen év leforgása alatt 28-ról 75-re növekedett. Összesen 4472 hektár területet foglalnak el, és ha a már működő több mint 50 park mintegy 700 vállalkozását vesszük figyelembe, az átlagos cégsűrűség meghaladja a tizenkettőt. A betelepítettség azonban még nem teljes, hiszen a vállalkozások által elfoglalt terület még csak 1041 hektár, tehát aránya még a 25 százalékot sem éri el.

Nálunk az iparipark-alapításnál 10 hektár az alsó és 200 hektár a felső területi határ. Az alsó limitet a közelmúltban 25 hektárra akarták emelni, de mivel ez elsősorban a nehéz helyzetben levő térségeket sújtotta volna, végül is elvetették. A méret csökkenő tendenciájára utal egyébként, hogy az 1998-ban címet nyert ipari parkok átlagos nagysága 49 hektár, míg 1997-ben még 78 hektár volt.

Külföldön egy-egy park átlagos területe 144 hektár (Európában körülbelül 100 hektár, az Egyesült Államokban és Japánban meghaladja a 200 hektárt). Egy park épületeinek átlagos területe 44 ezer négyzetméter, az egy parkba települt cégek átlagos száma 33, az ott dolgozó létszám pedig 1300 fő.

Közép-Európában az első ipari parkok Magyarországon jöttek létre, még 1991-ben. Zöldmezős beruházásként valósult meg a Győri Nemzetközi Ipari Park, és rekonstrukció keretében született a székesfehérvári Videoton Ipari Park, ahol napjainkban már 14 ezren dolgoznak. A betelepültség csaknem teljes a közép-dunántúli parkokban. Az Észak-Alföldön viszont a cím viselésére jogosult létesítményeknek több mint a fele még üres.

Három hullámban

A parkok létesítésének első nagyobb hulláma – 1994-ben volt, ott jöttek létre, ahol korábban már (részben nemzetközileg is elismert) voltak ipari tradíciók. Az idő tájt a Kaposvár-Nyíregyháza vonaltól északra hétszer több park volt, mint délre. Ez a szinte merev elkülönülés azonban – éppen a tavalyi és a tervezett idei új parkalapítások révén – lényegesen enyhülőben van, és egyre kiegyenlítettebb a területi elhelyezkedés a keleti és nyugati országrész között is. A második alapítási hullám alapvetően az 1996. évi területfejlesztési törvénynek köszönhető. 1997 és 1998 már az áttörés évei voltak, s elmondható, hogy 1999-ben lényegében a harmadik hullám kezdődött meg. Ha ez így folytatódik, nem tűnik irreálisnak a gazdasági tárca prognózisa, miszerint 5-6 év múlva a feldolgozóipari termelés egyharmada az ipari parkokban összpontosul, és itt dolgozik majd a foglalkoztatottak egyhatoda.

Az 1997-ben létrehozott parkoknak fele Közép- és Nyugat-Dunántúl fejlett ipari területein alakult meg. Tavaly e térségben már csak további hat park alakult, ezekben viszont a kapacitáskihasználtság máris elérte a 70 százalékot. A jórészt a múlt évben életre hívott észak-magyarországi és észak-alföldi parkok munkahelyteremtő terveiket még csak mintegy harmadában teljesítették, sőt Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye hat, jórészt zöldmezős beruházással létrehozni szándékozott ipari parkjában még egyetlen új alkalmazott sem kapott munkát. (Mellesleg az ország hét régiójában szinte azonos, vagy egymáshoz közel álló az ipari parkok száma.)

Egyéb adatok is jelzik a régiók közötti különbségeket, hiszen Közép- és Nyugat-Dunántúlon a már foglalkoztatott létszám a véglegesen tervezettnek 70-80 százaléka, miközben Közép-Magyarország ipari parkjaiban még alig több mint 7 százalékos a benépesülés. Lényegében ugyanezt a különbséget jelzik a parkok infrastrukturális ellátottságára, szolgáltatásaira vonatkozó adatok is. A kiválasztott 14-féle szolgáltatás tekintetében Közép- és Nyugat-Dunántúl parkjai (két Zala megyei kivételével) csaknem teljeskörűen ellátottak, az észak-magyarországi és az észak-alföldi parkok felszereltsége viszont még erősen hiányos. (Persze az is igaz, hogy később alakultak, és infrastruktúrájuk kiépítése még folyamatban van.) Az sem számít egyedi esetnek, hogy néhány parkban már többen dolgoznak, de mindenfajta ellátás nélkül.

Sok vagy kevés

A kérdés mintegy adódik: kell-e Magyarországnak ennyi ipari park, képes-e egy-egy régió, város vagy község a parkokat működtetni és a vállalkozásokat magához vonzani. Abból még nem lesz semmi, hogy valaki vagy valakik vállalják az ipari park megalapítását.

Csak biztosra szabad alapozni. Ha már van befektető vagy bérlő a területre, illetve az építményekre, megalakítható a park. Az első vállalkozások befizetéseiből lehet aztán tovább élénkíteni a betelepítési folyamatot – állítja Dányi István, a GM főosztályvezetője. Azt pedig, hogy sok vagy kevés a park, nehéz eldönteni. Tény, hogy az EU-ban átlagosan 500 ezer lakosra jut egy park, nálunk pedig – csak a már működőket számítva – 200 ezer, de az is igaz, hogy például Szászországban 300-ra tehető az ipari parkok száma. Annyira van tehát szükség, amennyi képes eltartani magát és kedvező feltételeket nyújtani a betelepülőknek.

Más a helyzet ott – például Japánban, Tajvanon, Dél-Koreában vagy Spanyolországban –, ahol alapvetően állami döntéssel alakulnak ki az ipari parkok. Ezek elsősorban egyetemek, kutatóintézetek köré szerveződnek, s már a jövő ipari, technológiai színvonalát körvonalazzák. Nálunk is formálódik az első ilyen park a főváros budai oldalán, a műszaki egyetem szomszédságában, az úgynevezett INFO-park, ahol a többi között már az IBM és a Matáv kutatóbázisa is „megvetette lábát".

A már említett 75 ipari park címmel rendelkező társaság mellett több más, hasonló kezdeményezésnek is tanúi lehetünk. Olyan beruházásokról van szó, amikor a befektetők nem pályáztak címre, támogatásra, de több vállalkozás összefogásával létrehozták a rendelkezésükre álló területen az ipari park jellegű struktúrát. Ennek lényege, hogy a területileg behatárolt ingatlanon a betelepülő vállalkozásoknak fizikai és szellemi infrastruktúrával – szolgáltatásokkal – kedvező feltételeket teremtenek. Előnyben részesítik az exportorientált késztermékgyártókat és a beszállítókat, segítik a hazai szellemi tőke bevonását, a kutatóhelyek bekapcsolását.

Az ipari park tehát alapvetően hosszú távú fejlesztési koncepció, az indulástól a teljes vagy ahhoz közeli felfutáshoz általában 6-8 esztendő kell, a befektetés megtérülése általában 8-10 évet igényel.

Hosszadalmas eljárás

Az ipari park alapvetően abban különbözik a korábbról ismert iparteleptől, hogy megfelelő szolgáltatást is nyújt a vállalkozóknak. Így például korszerű közlekedést, biztonsági feltételeket, banki szolgáltatást, esetenként ügyvitelszervezést. A felhasználók sokasága miatt a parkon belüli szolgáltatások lényegesen olcsóbbak, mint a parkon kívüliek. Az ipari park cégeivel szerződő vállalkozások például olcsóbban könyvelnek, intézik a vámügyeket, esetenként gondoskodnak a cég működéséhez szükséges kedvezményes beszerzésről is. Egy példa erre: az Ipoly Bútorgyár 15 százalék kedvezményt ad az ipari parkok befektetőinek. A székesfehérvári ipari parkban a többi között különleges raktárakat alakítottak ki a parkon belüli cégek számára. Speciális szolgáltatóüzemeket, például galvanizálót hoztak létre, így nem kell minden vállalkozásnak – még akkor sem, ha akkora mint a Sony – különböző részletmunkára nagyobb költséggel fenntartható saját üzemet létrehozni.

Elengedhetetlen az ipari parkok tőkeszer(ve)ző munkája. Ebben több intézmény is részt vállal, de ezért kétségtelenül a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) teszi és teheti a legtöbbet – elsősorban azzal, hogy felkeltik a magyarországi befektetések iránti érdeklődést, valamint igyekeznek a külföldi befektetőket az ország elmaradottabb térségeibe csalogatni. Mindezek érdekében – mondja Kilián Csaba, a társaság befektetési igazgatója – az ITDH 1999-ben itthon és külföldön 60 befektetőket orientáló rendezvényt tartott és tart. Projekteket tárnak az ITDH nemzetközi hálózatán keresztül a külföldi befektetők elé. Összeállításaikban számos magyar programról, kezdeményezésről, fejlesztésről, felajánlkozásról, partnerkeresésről található információ. Bárki bekerülhet ezekbe az összeállításokba, ha jó ötlettel áll elő. A befektetésösztönzés része még, hogy a multinacionális cégek döntést hozó vezetőit keresik meg konkrét ajánlatokkal.

Tény, bármilyen tőkebefektetés kerül napirendre, az esetek többségében kemény versenyre kell számítani a nálunk gazdaságilag fejlettebb országok cégeivel, így elsősorban Németország keleti tartományaival, Írországgal, Skóciával, sőt újabban már egyre inkább Szlovákiával, Romániával és a balti államokkal is. Az egyik jelentős távközlési elektronikus alkatrészeket gyártó cég (nevét üzleti titokra való hivatkozással egyelőre nem engedte nyilvánosságra hozni) Nógrádban vagy Borsodban szándékozik 50 millió dollár befektetéssel ipari parkba települni. A cég a döntés-előkészítés folyamán több mint tíz felajánlott helyszín építészeti, infrastrukturális, valamint humánpolitikai adottságainak összevetésével két-három területre szűkíti a kört, hogy további vizsgálatok alapján döntse el, hová érdemes települni. Ez esetben nemcsak a magyar régiók versenyeztetéséről van szó, hasonló hatás-előtanulmányokat végeznek több csehországi és szlovákiai körzetben is. A korábbi, általában gyors döntésekkel szemben napjainkban már ilyen körültekintő és hosszadalmas eljárás a jellemző.

Már a következő egy-két évben eldől, ki képes megmaradni a piacon az egyre élesedő versenyben. A marketingtervek szerint 2002-ig a már működő parkokba mintegy 550 milliárd forint értékű tőke érkezik, 2005-2006-ig pedig mintegy 1600 milliárd forint potenciális tőkebevonási kapacitással számolnak. Ha azonban nem tudjuk megteremteni a fogadásához szükséges feltételeket, a befektetők nyilván máshová viszik pénzüket. Ezek után dőlhet el az is, hogy sok-e vagy kevés az ipari park Magyarországon.

Támogatás Brüsszelből Az ipari parkok fejlesztéséhez szükséges források bővítését az Ipari Parkok Egyesülete (IPE) az Unió támogatásával látja megoldhatónak. Ennek módja, hogy az ipari parkok regionális fejlesztési programok kidolgozásába kapcsolódjanak be, s a programok révén is jussanak fejlesztési forrásokhoz. E munka irányításaként az IPE megkezdte a regionális divíziók létrehozását, a kapcsolatok kiépítését a regionális fejlesztési tanácsokkal. Eddig létrejött a dél-dunántúli, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a dél-alföldi regionális divízió. A regionális fejlesztési programokba való bekapcsolódás az Európai Unió strukturális alapjaiból jelentős forrásbevonásra nyújt lehetőséget már a jövő évtől. A szóba jöhető támogatási sáv 250-850 milliárd forint között van, amennyiben régióink képesek az EU követelményeinek megfelelő programokat készíteni, és azok érdekében eredményesen lobbizni Brüsszelben.