Áldás vagy átok?

A hazai könnyűipari ágazat, de főként a textilipar egyik nagy túlélője a ruházati ipar. A szakma, a rubelpiacok összezsugorodása miatt, jóval korábban élte át azt a válságot, amelyet mások a gazdasági rendszerváltozás után szenvedtek el. Ám ami a '70-es évek végétől, a '80-as évek elejétől bérmunka formájában a mindennapi megélhetést jelentette a ruhaipar számára, az hamarosan nyomasztó teherré vált. A magyar ruházati ipar ugyanis eljutott a bérmunka-megrendelések legfelső minőségi szintjére, amin túl – a feltörekvő kelet-európai konkurencia miatt – már csak az úgynevezett saját anyagos, tehát önálló kollekciós termelés hozhatott számára piacot. Ehhez azonban jórészt hiányzik a szellemi és műszaki bázis, az ereje teljében lévő designszakma, be kell törni a piacra, amihez tőke kell, s hiányzik még sok minden más.

Lehetőségen túli szerep

A magyar ruházati ipar (textil-, textilruházati, bőr-, szőrme- és cipőipar) a bérmunkának köszönhetően elvi lehetőségeit jóval meghaladó szerepet tölt be országunk exportjában: az ipari állóeszközök 4 és a foglalkoztatottak 17 százalékának révén az ipari termelés 4, illetve az ipari export 5,4 százalékát adja.

A tapasztalatok szerint a piacgazdaságra való áttérés és a működőképesség stabilizálása, illetve javítása azoknál a cégeknél volt sikeres, amelyeknél a privatizáció idejekorán lezajlott. Bár az iparág jövedelemtermelő képessége kicsi, a változások következtében ugrásszerűen nőtt az ágazatban működő vállalkozások, társaságok száma. Megtalálható köztük állami vállalat, szövetkezet, privatizált társaság, felszámolás alatt működő vállalat, kisvállalkozó és szabadfoglalkozású munkaerő egyaránt.

Az ágazat azonban nagyon szétaprózódott, ami hátráltatja a műszaki fejlesztést, a hatékonyságot növelő együttműködést, s ráadásul több magasan kvalifikált szakembert igényelne – állítja Neményiné dr. Gyarmathy Margit, a Magyar Divat Intézet tulajdonos ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint a '70-es évektől elterjedt bérmunkakapcsolatok egészen a közelmúltig jótékony hatással voltak a szakmára. Az igazi felfutást a '90-es évek hozták meg, hiszen a termelőüzemek ekkor már nem kiegészítő tevékenységként, hanem megélhetésként választották a kvázi bérrabszolgaságot. A bérmunka elterjedését ugyanis az a sajátos helyzet váltotta ki, amely az ország eladósodásából levezethető pénzkivonási folyamatok miatt következett be.

A kényszerpálya negatív jelei viszont már tisztán látszanak. Mára definiálhatóvá vált az is, mi a káros s mi az előnyös ebben a speciális termelési módban. Neményiné szerint a bérmunkára változatlanul szükség van, hiszen a termeléshez szükséges anyagok és kellékek finanszírozásától mentesülni lehet, a szabad kapacitásokat ki lehet tölteni, a szakembergárdát foglalkoztatni lehet, a bérmunka piaci biztonságot, új piaci ismereteket eredményez, kisebb beruházások, technológiatranszfer válik lehetségessé, a minőségi követelményeknek köszönhetően emelkedhet a színvonal, de a bérmunka a szervezési, vezetési ismereteket is bővítheti, és növeli az élőmunka hatékonyságát.

De a bérmunkát végző kiszolgáltatottá válik a termékfejlesztést, a piac befolyásolását, az árakat illetően, hazai beszállítói kapcsolatai szétzilálódnak, nincs szükség az önálló fejlesztő-, modellező- és tervezőkapacitásokra. Ezek visszafejlődnek, lehetetlenné válik a későbbi kibontakozás. A kiszolgáltatottság miatt nem érvényesíthetők az árfolyam-politika szándékai a bérmunkaexportnál, korlátozódik a kereskedelmi munka, illetve az ezzel kapcsolatos tudás.

Ágazati szinten már megfogalmazódott: a magyar ipar számára a közepesnél jobb minőségű termékek gyártásának elsajátítása és az ilyen fogyasztói igények tömeges kiszolgálása lehet a cél. Ezt szolgálta pár éve az ITDH közreműködésével az Európai Unió PHARE-programjának úgynevezett PILOT-projektje. Ennek keretében – 600 ezer ecus forrásból – a "Fashion Made in Hungary" védjegy alatt felsőruházati fejlesztési program és női kötött felsőruházati fejlesztési program valósult meg. Ehhez 21 olyan magyar cég csatlakozott, amely már évekkel korábban a bérmunkáltatás legfelső szintjén állt, s csupán némi lökésre volt szüksége ahhoz, hogy sikeresen lépjen át – legalább termelésének egy részét illetően – a saját anyagos gyártásra.

Csakhogy nem feltétlenül lesz sikeres az átállás a magasabb színvonalú termelésre. A termékek belföldi piacra vitelében kucsszerepet játszó hazai kereskedelem ugyanis ma a káosz jeleit mutatja, állítja a Magyar Divat Intézet vezetője. Alig működik a korábbi hagyományos termelő-nagykereskedő-kiskereskedő-fogyasztó lánc. A nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan a nagykereskedelem rovására megnőtt a kiskereskedelem szerepe. A szétaprózódott kereskedelmi hálózattal viszont még nem alakult ki az ipari együttműködés hatékony rendszere, pedig e nélkül túlzottan nagyok az értékesítési kockázatok.

Export csak akkor képzelhető el, ha erősödik a gyártók pozíciója a belföldi kereskedelemben. Mert aligha kétséges: nem lehet egy vállalkozás sikeres a külpiacokon, ha eredménytelen belföldön.

Üzlet-e a divat?

Neményiné szerint bár a ruházati ipar jelentős mértékben függ a divattól, elsődleges a hatásos kereskedelmi és marketingmódszerek elsajátítása, csak ezek biztonságos művelése után térhetünk át a divatban rejlő előnyök kiaknázására. A fejlett országok "kreativitásban az erő" szlogenje arra utal: a kereskedelem és a marketing eszközeit a legszélesebb körben használják.

Nálunk korántsem ideális a ruházati ipar jövedelemtermelő képessége. A pénzügyi szabályozás növelte a költségeket, amit az ágazati bevételnövekedés révén a piacvesztés miatt csak kevesen tudtak ellensúlyozni. Az élőmunka-igényességből adódó magas bérköltség miatt pedig a bértömeghez kötődő állami elvonások más ágazatokhoz képest nagyobb mértékben csökkentették az eredményt.

A fejlesztőképesség a kritikus szint alá csökkent, romlott a vállalatok bérfejlesztési lehetősége. Mindezek hatására a ruházati ipar leépülése az átlagosnál nagyobb volt: az iparon belüli súlya az 1988. évi 10,4 százalékról 1994-re a felére csökkent.

Ami a ruházati fogyasztás várható tendenciáit illeti, nő a ruházati kiadások abszolút összege, noha részarányuk folyamatosan csökken az összes fogyasztási kiadáson belül. A ruházati kiadások abszolút összege a legalacsonyabb jövedelmű rétegeknél nő a leggyorsabban, következésképp az összforgalmon belül növekszik az alacsony jövedelmű rétegeknek megfelelő áruk aránya – szögezi le Neményiné az MDI egyik tanulmányára hivatkozva.

MDI Valójában a középkorú nőknek mond igazán sokat a Magyar Divat Intézet neve, bár a divatban betöltött szerepe révén a fiatalok öltözködésében, stílusának alakításában is jelentőséggel bír a majd' fél évszázados intézmény. A ma már kft.-ként működő intézet az 1951-es alapítása óta a textil, textilruházat, bőr és cipő ágazatban tevékenykedik, a szolgáltatások széles skáláját kínálja. Naprakész információkat ad, részt vesz a termékfejlesztésben, kollekcióépítésben, marketingmunkában, valamint a bel- és külföldi értékesítésben. A külföldi érdeklődők számára a magyar piaccal kapcsolatos beszerzési és eladási marketingen túl információszolgáltatási és partnerközvetítési feladatokat is ellát. Az intézet munkatársai néhány éve hívták életre az évente kétszer megrendezett Budapesti Divat Napokat (BDN). Ennek keretében – legközelebb augusztus utolsó napjaiban – úgynevezett designer szigetet, trendszigetet üzemeltetnek, s nagyjából 300 résztvevővel kiállítást, szakmai találkozókat, konferenciákat, divatbemutatókat, bérmunkabörzét tartanak. A szakmai esemény iránt – noha a divatszakmában újszülöttnek számít a rendezvény – mind nagyobb a külföldi érdeklődés. A szomszédos országokon kívül a tavalyi BDN szakmai látogatói között például svájci, olasz, német, osztrák, spanyol, angol, tajvani, török üzletemberek is regisztráltatták magukat.

Újabb bérrabszolgajelöltek

Dr. Cseh József, a Magyar Könnyűipari Szövetség főtitkára – amellett, hogy osztja az iménti nézeteket – nemzetközi tendenciákra hívja fel a figyelmet. A világ feldolgozóipari termelésében az átlagos ipari szintnél jóval munkaerő-igényesebb textil- és textilruházati ipar aránya ugyanis alig haladja meg a 6 százalékot. A termelés évi átlagos növekedési üteme a textiliparban 1 százalékot, a textilruházati iparban 0,7 százalékot tett ki az elmúlt 10 évben. A világ textilruházati exportjának jelenleg több mint 60 százalékát a fejlődő országok adják. A legnagyobb szállító Ázsia, a világ ruhaexportjának több mint 32 százaléka innen származik.

A bérmunkáltatás tehát globális gazdasági tendencia. A főtitkár meghatározása szerint e sajátos termelési forma a regionális életszínvonal-beli és bérkülönbségeken alapul, világméretű munkamegosztást tükröz, amely az egyes térségek súlyát és szerepét, a résztvevők számát tekintve állandóan változik. A résztvevők kölcsönös előnyein alapul, a bérmunkáltató szándékainak megfelelően. A bérmunkáltató magasabb profithoz, a bérmunkát vállaló pedig piachoz, új technológiai és irányítási ismeretekhez, eszközökhöz juthat.

A bérmunkáltatás szempontjából az elmúlt évtizedekben folyamatosan változik az egyes földrajzi térségek – Távol-Kelet, Dél-Amerika, Észak-Afrika, Karib-tengeri térség, Közép- és Kelet-Európa – szerepe és súlya. Állandó az átrendeződés, nem zárható ki, hogy a ma még alapvetően bérmunkát végzők holnap már bérmunkáltatóként lépnek fel egy náluk szegényebb térségben.

A nem tőkeerős cégek elsősorban bedolgozók, bérmunkát végzők, de ha megfelelő jövedelmet tudnak akkumulálni, az évek során maguk is bérmunkáltathatnak a náluk alacsonyabb versenyképességű cégekkel, és a piacon fokozatosan megjelenhetnek saját tervezésű új termékekkel (saját kollekcióval). Erre az utóbbi időben a távol-keleti országok egész sora szolgált példával.

Magyarországon viszont a forráshiány miatti kényszerpályán kibontakozó bérmunka már sok kedvezőtlen hatással jár, versenyelőnyünk fokozatosan romlik. A nagyobb tapasztalatból és a magasabb színvonalból fakadó előnyünk fokozatosan elolvad a versenytársak kedvezőbb adottságai következtében.

Dr. Cseh József szerint szerencsére a társadalmi, kulturális és infrastrukturális környezet nálunk még viszonylag jobb, mint több alacsony átlagbérű országban. Ez azonban hosszú távon nem elegendő előnyünk megtartásához, az állami elvonások enyhítése nélkül bérmunkamegbízásaink várhatóan csökkennek.

Magyarország textiltermékexportjának 85 százaléka az Európai Unió országaiba irányul. Ez a magyar export negyedét teszi ki, aminek kétharmada konfekcionált termék.

A textil- és textilruházati szektor az 1998-as adatok szerint az ipar állóeszközeinek 3 százalékát működteti, s az iparban dolgozók 12,7 százalékát foglalkoztatja. Részesedése a teljes magyar ipari termelésből 3,1, az ipari exportból 4,3 százalék. (A bérmunkához bejövő, anyagértékkel növelt bruttó exporton belül a részarány ennél jelentősebb.) Tavaly az ágazat termelésének több mint 60 százalékát exportálta, míg az ipar egésze csak 48 százalékot.

A rendszer minősítése

Vállalatvezetők véleménye szerint a magyar termékek versenyképességét meghatározza a pénzügyi-gazdasági környezet. Ha egy vállalat bérmunkában olyan színvonalú terméket tud előállítani, amelynek ára elviseli a termelési költségek megelőlegezését, és nagyon jelentős extraprofitot tartalmaz, akkor valójában nem csak a vállalatoknál és nem csak az anyagi folyamatokban kell a versenyképtelenség okait keresni. A cégvezetők az okok között említik a bankkamatok, a különböző járulékok és a helyi adók rendkívül magas szintjét, az infláció miatti költségemelkedést és a termelékenység alacsony voltát.

Dr. Cseh József úgy véli, a magyarországi, bérrel összefüggő pénzügyi terhek nemzetközi szinten is magasnak számítanak, és különösen az élőmunka-igényes területeket, köztük a textilruházati ipart sújtják. Érthetetlen az a szemlélet, amely a pénzügyi szabályozásban együtt kezeli a 10 százalékos bérköltségű ipari ágazatok cégeit az 50 százalékos bérköltséghányaddal dolgozókkal.

A versenyképességet alapvetően befolyásoló beruházások értéke évek óta elmarad a szükségestől, mivel a vállalatoknál nem képződik elegendő nyereség azok finanszírozására. A beruházások jegyzett tőkéhez viszonyított aránya ugyan csaknem kétszeresére, 6 százalékra nőtt, de nem érte el még az értékcsökkenési leírás mértékét sem. A bruttó eszközértékhez viszonyítva a beruházások értéke 5 százalék alatti, és a nettó eszközértékhez viszonyított arány sem éri el a 6 százalékot. A szakma fejlődéséhez legalább követő jellegű megújulásra lenne szükség, ami a bruttó eszközértékhez képest 8-10 százalékos beruházási arányt követelne meg.

Ígéretes vállalkozások

Az iméntiek ellenére néhány vállalkozás rendkívül ígéretes jövő elé néz. Ezek közé tartozik a fél évszázados tradícióval rendelkező békéscsabai Unicon Ruházati és Szolgáltató Rt. Hatos Istvánné elnök-vezérigazgató a siker egyik alapkövének tekinti, hogy a cég a '90-es évek elején átalakult, magántulajdonba került.

Termékskálájukon megtalálható a női felsőruházat minden darabja. A modellek kis szériában, magas minőségi színvonalon készülnek. Három évtizede dolgoznak bérmunkában. Termékeik jelentős részét Németországba exportálják, de bővül francia és holland piacuk is. 1998-ban a Pierre Cardin-házzal kötöttek licencszerződést a Cardin-termékek kizárólagos hazai gyártására, illetve forgalmazására.

A társaság a magyar piacon saját kollekcióval jelenik meg, Fraxini márkanév alatt érnek el sikereket. Főként az üzletasszonyokat, hivatalban dolgozó hölgyeket öltöztetik. Céljuk a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek részarányának növelése, a minőség fejlesztése, illetve a magas minőségi színvonalat igénylő bérmunkák megtartása. Bel- és külföldön önálló piac kialakítására törekednek.

Ma már saját járműparkkal oldják meg a szállítást, modemes összeköttetésben állnak vevőikkel, logisztikai szolgáltatást nyújtanak, illetve nemrég automata szabászgépet és gyártás-előkészítő rendszert helyeztek üzembe. A 264 millió forint jegyzett tőkéjű, 945 főt foglalkoztató társaság tavaly mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, és több mint 100 millió forint nyereséget ért el.

Ugyancsak a sikeres vállalkozások közé sorolandó a Color Ruházati és Kereskedelmi Kft. A zalaegerszegi társaság tevékenységének nagyobb hányadát az európai és az amerikai cégek megrendelései teszik ki, többek között Kemper/Cerruti, Rodier, Donna Karan New York, Ellen Tracy márkanév alatt. Klasszikus alapokon álló, saját tervezésű kollekciója követi a legújabb vonalvezetést és kelmedivatot. Igényes, színvonalas ruháikat főként a 30 év feletti üzletasszonyoknak ajánlják, szem előtt tartva az egész napos viselettel kapcsolatos szempontokat, illetve a termékek variálhatóságát.

A budapesti Silhouette Design Stúdió könnyű női konfekció tervezésére és gyártására szakosodott. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás egyaránt felkészült a kis- és nagyszériás gyártásra. Húsz éve van jelen az exportbérmunkák piacán, saját tervezésű kollekcióival pedig meghatározó szerepet tölt be a magyar divatiparban is. A cég saját termékeivel szeretné bővíteni exportját.

Ugyanez a célja a berettyóújfalui BERIV Ruhaipari Kft.-nek is. A magyar-kanadai vegyes vállalat – négy évtizedes termelési kultúrával és korszerű, új gépparkkal – neves külföldi cégeknek dolgozik. Egyebek mellett Gerry Weber, She, Strenesse márkanév alatt termelnek, de pár éve megjelentek saját, Catherine elnevezésű gyártmányaikkal is. Kiépült e márka kereskedőinek hálózata, ráadásul a cég saját üzleteket is nyitott. A Catherine márkára ma már érkeztek megrendelések Németországból és Hollandiából is.

Az éppen csak példálózó felsorolás érzékelteti: vége annak a korszaknak, amikor a nők egy-egy divatos darab megszerzéséért közelharcot vívtak az üzletekben, a férfiak pedig – ha tehették – legalább Bécsig utaztak egy-egy jobb öltönyért. A hazai gyártók nemritkán nyugat-európai mértékkel mérve is magas színvonalú, elegáns, divatos termékei mellett azonban itt van már szinte mindenki, aki számít valamit az öt kontinens divatvilágában. Legyen szó akár sportos, akár elegáns, akár extravagáns stílusról, igényei és pénztárcája szerint bárki szinte bármit megtalálhat például a Benettontól a Givenchyn át a feltörekvő márkák képviselőiig. Ez utóbbiak közé tartozik az s. Oliver Group Hungary. Zalai Enikő marketingvezetőtől megtudtuk, hogy az anyavállalat, az s. Oliver Group sikertörténete 1969-ben kezdődött Németországban. A cég néhány év alatt vezető pozíciót szerzett a divatos textilipari termékek német piacán. Folyamatosan új termékcsoportokat vezettek be, így mára egyebek között a Knock Out, a Chaloc, a Q S, az s. Oliver Girls, s. Oliver Boys, az s. Oliver Men, Women, Twist, illetve Kids márkákkal egészült ki a kínálat, de minden kollekcióhoz színben és stílusban igazodó kiegészítőket – sálakat, táskákat, sapkákat, fehérneműt, cipőt, napszemüveget, öveket, fürdőruhákat – is forgalmaznak.

A német társaság célja, hogy Európa más országaiban is hasonló eredményeket érjen el. Ennek megfelelően kizárólagos képviseleti és forgalmazási jogokra kötött szerződést több országban. A magyar érdekeltség központja és bemutatóterme Budapesten található, s a "Haladj a trenddel, ne csak kövesd!" jelszónak megfelelően 1996 óta évi 12 kollekciót dob a piacra.