Osztják a tortát

Hét esztendeje a lakossági fogyasztás szűkülő bázisán történt meg az élelmiszer- és a jobbára élelmiszert forgalmazó, vegyes kiskereskedelem piacának újraosztása. A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom 1990 óta – egy év kivételével – tavalyig rendre alatta maradt az előző évinek, összességében mintegy 25 százalékkal csökkent az értékesített árumennyiség. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) adatai szerint 1998-ban folyó áron a kiskereskedelmi forgalom értéke 3865 milliárd forint volt (ami már változatlan áron számítva is 108,4 százalékos bővülést mutat az előző évhez viszonyítva), s ebből 32,1 százalékkal, azaz 1242,2 milliárd forinttal részesedett az élelmiszer és az élelmiszer jellegű vegyes cikkek kiskereskedelme.

Támogatások A Coránál az egy alkalmazottra jutó állóeszközérték több mint 12 millió forint. Körülbelül ekkora befektetéssel ma Budapesten 2-3-4 főnek megélhetést adó kiskereskedelmi üzlet gründolható – állapította meg egy Kopint Datorg-tanulmány. A kis üzletek talponmaradása tehát foglalkoztatási érdek is. Az idén januártól a fővárosban és Pest megyében 10-15 ezer, országosan körülbelül 50 ezer kiskereskedő adta vissza az engedélyét, közölte Antalffy Gábor, a Kisosz főtitkára. Az egyik legnagyobb baj a kereskedelmi kisvállalkozásoknál, hogy kevés a forgótőke. A hitel drága, és a kis bolt nem hitelképes, e tárgyban reménytelenül távolinak tűnik a megoldás. Javultak viszont a kereskedelmi kis- és középvállalkozások fejlesztésihitel-felvételi esélyei, mivel ezekhez a GM kamattámogatását az idén már beszerzési társaságok is igénybe vehetik. Bár a lehetőség még nem elég széles körben ismert, folyamatosan gyűlnek az elbírálásra váró pályázatok. Hamarosan döntés születik a kkv-k logisztikai fejlesztését célzó beruházások támogatásáról is, jelentette ki Kopányi László, a GM főtanácsosa. 2002-től pedig állami támogatást kaphatnak a franchise-rendszerekhez történő csatlakozáshoz a kereskedelmi kkv-k.

A GfK Hungária Piackutató Intézet vizsgálata szerint a kereskedelemben az idei első negyedévben lassuló ütemben, de tovább folytatódik a korábban megfigyelhető piaci koncentráció. A napi fogyasztási cikkek kereskedelmében a kis, önálló üzletek pozíciójának fokozatosan gyengülése mellett megfigyelhető a szupermarketek lassú térvesztése is. Ugyanakkor a tavalyi előretörés után a hipermarketek és a nagy diszkontok forgalmi részesedése beállt a 7-8, illetve a 18-20 százalékos szintre. Vélhetően azonban ez csak pillanatnyi nyugalom. A tömbösödési folyamatot az európai és világranglistákon is előkelő helyet elfoglaló transznacionális kereskedelmi cégek magyarországi terjeszkedése gerjeszti, ám néhány magyar tulajdonú vállalkozás – szövetkezeti lánc és beszerzési társulás is – sikeresen veszi fel a versenyt a nemzetközi cégekkel s a gyengébb hazai pályatársakkal. A Rabobank Hungária Rt. egy 1997-ben megjelent tanulmányában azt jósolta, hogy néhány éven belül az élelmiszerüzletek 5 százaléka fogja lebonyolítani a forgalom 75-80 százalékát. Jelenleg a boltok 10 százalékára jut a teljes élelmiszer-forgalom 64, a vegyiáru-forgalom 68 százaléka a tavalyi 56, illetve 60 százalékos aránnyal szemben.

Rossz örökség

A háztartási vegyi áruk és a kozmetikumok piacán a Drogerie Markt vezet, mögötte gyorsan növeli forgalmát a Rossmann, míg az Azúr, amely nem közölt adatokat, becslés szerint mintegy hét hellyel hátrébb található a listán. Hasonló folyamatok hatására Csehországban napjainkra 48-50, Lengyelországban 30 százalékos a boltok 10 százalékára jutó élelmiszer-forgalom alapján számított koncentráltság. Miközben a koncentráció a fejlett nyugati országok szintjéhez közelít, Magyarországon még mindig jellemző a sok-sok, kis alapterületű üzletből álló, elaprózott kereskedelmi szerkezet. A tízezer lakosra jutó boltok száma nálunk (175), több mint háromszorosa a franciaországinak (55), s négyszerese a németországinak (43).

Az előprivatizációs törvény 1990-ben tízezer üzlet magánkézbe adásával széles körű hazai tulajdonosi, vállalkozói réteg megteremtését tűzte ki célul. Külföldiek nem is vehettek részt a programban, amelynek során körülbelül 4000, tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató élelmiszerüzlet is kalapács alá került, a sűrű fillérek összerakása révén bejárható klaszszikus fejlődés lehetőségével kecsegtetve a licitálókat. A térben és időben is közeli osztrák példa, a Billa (Billiger Laden olcsó boltok) tőkeakkumulálási és hálózatépítési mintája alapján a kikiáltási ár 130-150 százalékáig tornászták fel az eladási árakat az E- és Start-hitellel, újrakezdési támogatással operáló vevők. Sokszor nem is tudták pontosan, hogy tulajdon- vagy bérleti jog fejében adósodnak el, s ha sejtik, hogy üzletüket még egyszer meg kell majd venniük, talán nem is vágnak bele. Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének főtitkára szerint sok mai baj oka az, hogy a tömeges munkanélküliség ellenszereként kontroll nélkül osztogatott hitelekkel komoly tőke és szakértelem nélkül kényszervállalkozók tömegei próbáltak szerencsét. A kereskedelmi egyszeregy alapján igyekeztek olcsón venni, drágán eladni, az árrésből megélni. Az előprivatizációs program során szerzett üzletek vagy egyéb, eredetileg nem üzlet céljára szolgáló helyiségben nyitott, úgynevezett garázsboltok tulajdonosainak jó része mára lehúzhatta a rolót. Aki maradt, tanfolyamokon és a gyakorlatban megtanulta a szakmai alapismereteket. Tőkét azonban ezzel nem szereztek, viszont évről évre újabb és egyre tőkeerősebb versenytársakkal kell megküzdeniük.

Vásárlási szokások A nagy alapterületű üzletek, bevásárlóközpontok megjelenésével Magyarországon is megváltoztak a vásárlási szokások. A GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint a megkérdezett 699 budapesti és főváros környéki lakos 62 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a bevásárlóközpontok megjelenése mit sem változtatott vásárlási szokásain. Főként az idősebb, alacsonyabb jövedelmű emberek válaszoltak így. Viszont a megkérdezettek 45,1 százaléka ritkábban és többet vásárol azóta, 18 százalékuk szívesen intézi bevásárlásait hétvégén. A szabadidő hiánya és felértékelődése, valamint a motorizáció terjedése egyértelműen a hipermarketeknek, bevásárlóközpontoknak kedvez. A kis boltokat szakértők szerint az emberek kényelemszeretete fogja életben tartani. A lakosság 54 százaléka ma is naponta vásárol, általában lakóhelyközeli, megszokott, kedvenc boltjában.

Láncok térnyerése

Történelmi hagyományok alapján az első kivásárlásos, tőkeemeléses privatizáció a Csemege-Julius Meinlé volt, majd a Közért, valamint más kis- és nagykereskedelmi cégek megvételével megjelent a Spar, a Plus, a Louis Delhaize (Profi), a nyugat-magyarországi Global TH üzleteket megvásárló Tesco, valamint a Tengelmann. Másodlagos privatizációs akvizíciókra is sor került. A Csemege-Julius Meinl a Kunság Füszért, a Dunaker, a Kaposker, az Alfa Rt. meghatározó részesedését szerezte meg, a Spar a Budapesti (Super) Közértet és az Élikert vásárolta meg, a Tengelmann tulajdonában levő Skála pedig ősi vetélytársát, a sok privatizációs hányattatás után MRP-tulajdonba került Centrum Áruházak Vállalatot kebelezte be. (Lapzártakor a Delhaize kereskedőház lett a magyarországi Julius Meinl-boltok tulajdonosa.) Egyes társaságok, mint például a Metro vagy a Rewe-csoport, illetve az évtized második felében színre lépő bevásárlóközpontok és hipermarketek szinte kizárólag zöldmezős beruházások révén építették, építik hadállásaikat.

A befektetések nagyságáról pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Kopányi László, a Gazdasági Minisztérium főtanácsosa úgy véli, az 1998 végéig Magyarországra érkezett 19 milliárd dollárnyi működőtőke-befektetés 13-14 százaléka jutott a kereskedelembe. Az OKSZ adatai szerint a külföldi tőke részesedése az élelmiszer kis- és nagykereskedelemben eléri az 50 százalékot. A GM megrendelésére készült egyik tanulmányból kiderül, hogy 1990 és 1995 között a kis- és nagykereskedelmi beruházások csekély mértékben nőttek, s ebben csak az első, 1996-os bevásárlóközpont-építési hullám hozott fordulatot. Folyó áron 1993-ban 29,8, 1994-ben 47,1, 1995-ben 47,1, 1996-ban viszont 69,9 milliárd forintot tett ki a kereskedelemben végrehajtott beruházások értéke. A beruházási boom elérte a vidéki városokat is. A több ezer négyzetméteres kereskedelmi létesítményekkel Magyarországon eddig kevéssé ismert üzlettípusok, kereskedelmi formák és módszerek honosodtak meg, számos új konfliktust is okozva.

Látványos karriert futott be Magyarországon a Metro által meghonosított Cash and Carry (C+C) értékesítési forma. Ez részben annak tudható be, hogy 1994-ben, a Metro első egységének megnyitásakor még kuriózumnak számított a több ezer négyzetméteres eladótérben felvonultatott hatalmas kínálat, ami persze szerényebb volt, mint a közelmúltban 2,2 milliárd forintos beruházással Nyíregyházán négy hónap alatt felépített legnagyobb és legkorszerűbb Metro-egység (50 ezer négyzetméteren 20 000-féle terméket, 8000-féle élelmiszert és 12 000-féle vegyes iparcikket bemutató) kínálata. A három budapesti s a hat vidéki telephelyből álló Metro-hálózat tizedik tagja Szombathelyen vagy Zalaegerszegen épül meg. A cég vásárlóinak száma tavaly már meghaladta a 650 ezret. Amúgy a C+C viszonteladók számára készpénzes fizetési móddal történő nagykereskedelmi értékesítési forma, ami kiküszöböli a fizetési fegyelem fellazulásából eredő problémákat, s amelynek egyik legnagyobb vonzereje az alacsony ár. Ez elsősorban a kiskereskedelmi árrés hiányának köszönhető, hiszen a Metro közvetlenül a gyártótól vásárol, s hatalmas vásárlóereje révén számos engedményt képes kicsikarni. A beszállítóvá válást nemcsak mennyiségi, minőségi és időbeni teljesítési, hanem fizetési feltételekhez is köti. Listázási díjat, polcpénzt, reklámköltség-hozzájárulást fizettet a gyártókkal, hogy termékük egyáltalán bekerülhessen az üzletbe, illetve hogy ott jó helyen kínálhassa magát a portéka, s megfelelő hírverés övezze. E módszereket kétségtelenül a svájci konszern honosította meg Magyarországon, ám színrelépése óta már általánossá váltak a kereskedelemben. Forgalmi súlyuknak megfelelő mértékben a magyar tulajdonú beszerzési társaságok éppúgy élnek vele, mint a multik. Az így elért megtakarítások egy részének a vásárlóhoz történő visszajuttatásával tudnak csak helytállni az árversenyben, amelyben ma már a Metrónak is komoly konkurensei vannak.

Vevőcsalogató áraikról főként az úgynevezett hard discontok híresek. Tavaly egy 48 termékre kiterjedő ár-összehasonlító elemzés alapján 12 üzlet – közte két úgymond kemény és két puha diszkont, valamint két bevásárlóközpont-beli hipermarket – árai közül a Teszt Magazin 23 esetben a Profi és/vagy a Penny Market árait találta a legkedvezőbbnek (C+C üzlet nem szerepelt a tesztben). Nevezettek népszerűségét növeli, hogy alacsony áraikra – egy szűkebb kínálatra vonatkozóan – nemcsak akciójelleggel, időszakosan, hanem tartósan lehet számítani. A kilencvenes évek elején gombamód szaporodó áldiszkontoktól egyebek mellett épp ez különbözteti meg a valódi diszkontokat. Az áruházláncforma legmarkánsabb megjelenítője, a Penny Market-hálózatot építő, üzemeltető Rewe 1996-ban Magyarországon elsőként 23 ezer négyzetméteres központi raktárat és irodaházat épített Alsónémediben, 20 millió márkás beruházással. Később felépített 100 egységből álló üzlethálózata nem került annyiba, mint a logisztikai bázis. A Gazdasági Minisztérium megrendelésére készült tanulmány szerint az átlagosan 900 négyzetméteres üzletek egyenként 1,5 millió márkányi beruházási költséggel épülnek. A világ harmadik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi vállalatának tervei szerint a teljes magyar hálózat 300 tagból áll majd. A Rewe főként vidéken terjeszkedik. Hatalmas tőkeereje és profizmusa okán félelmetes versenytársa a kereskedelmi láncok üzleteinek, a szövetkezeti és az önálló boltoknak is.

Hipermarketek beruházásai

A Magyarországon csak néhány éve megjelent hipermarketek viszont mindenekelőtt egymás versenytársai, de a C+C üzletekre is veszélyesek. Azoknál is szélesebb, 40-50 ezer cikkből álló választékot kínálnak több ezer, esetenként több tízezer négyzetméteres, egyterű üzleteikben, különösen a nyitást követő bevezető időszakban olyan áron, ami arra enged következtetni, hogy árképzésük közelebb áll a diszkontok, mint a szupermarketek vagy más üzletek árképzéséhez. Terjeszkedésük üteme lehengerlő. A Spar ausztriai leányvállalata Magyarországon 1990-ben kezdte meg működését. A már több mint 100 szupermarketet üzemeltető cég 1995-ben elsőként épített nálunk hipermarketet, a győri Interspar üzletet. Saját vállalkozásban megépítette az Europarkot, a harmadik magyar bevásárlóközpontot, ahol újabb Interspar üzlet működik. Tavaly már hat ilyen nagy alapterületű, bár a hipermarketek világában kicsinek számító 4-10 ezer négyzetméteres üzlete volt. A Spar sokoldalúan fejleszt, országos hálózatot és franchise-rendszert is épít, s néhány éven belül a három legnagyobb kiskereskedelmi cég közé akar jutni a magyar piacon is.

Az első igazi, 8500 négyzetméteres hipermarketet a brit Tesco nyitotta Budapesten, a Pólus Centerben. Tavaly már öt üzletet üzemeltetett, az idén további négyet nyit, 2000-ben pedig ismét öt új hipermarketben állnak munkába majd a pénztárgépek. Terveik szerint 2001-ben készül el az M5-ös és M0-ás találkozásánál a 130 ezer négyzetméteres Megapark, Közép-Európa legnagyobb bevásárlócentruma. A Tesco eddig 50 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. A cég a hatalmas beruházási költségek miatt, a dinamikus forgalomnövekedés ellenére az elmúlt évet veszteséggel zárta, ám a piacépítés időszakában az anyavállalat nem is vár nyereséget. Mint ahogyan a Corát üzemeltető Magyar Hipermarket Kft.-nek sem kell tíz évig nyereséget termelnie, csak a meglevő két Cora-egység mellé hamarosan újabb hatot építenie, s derekasan helytállni a piaci térnyerésért folytatott csatározásokban, többek között a hazai őskonkurenssel, az Auchannel szemben. A pillanatnyilag egyetlen, de a már működők közül a legnagyobb hipermarketet üzemeltető cég 500 millió dollárt kíván költeni Magyarországon további 4-6 fővárosi és főváros környéki, majd 7-10 kisebb vidéki hipermarket építésére.

Alku a szállítókkal

A fővárosból kivezető utak két oldalán működő vagy épülő megacentrumok néznek farkasszemet egymással, s miközben késhegyre menő harcot folytatnak egymással a piacért, különböző reakciót váltanak ki a kiskereskedelem szereplőiből. Az alkalmazkodás legjobb eszközének a sikeres óriások által bevezetett kereskedelmi módszerek átvétele tűnik. Ma már nincs olyan kereskedelmi lánc, jelentősebb kereskedelmi vállalkozás, amelyik ne építette volna ki a saját beszerzési szervezetét, raktárbázisát, logisztikai központját. A szállítókkal szembeni alkupozíciók további erősítésére az önmagukban is fajsúlyos társaságok olyan közös beszerzésre alapított szervezeteket hoznak létre, mint a Metspa, a Metro és a Spar beszerzési társasága, vagy a Cora-Profi-Csemege-Julius Meinl beszerzési társaság, amely már csak a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére vár, hogy megkezdje működését.

Lényegében hasonló módszerekkel operálnak a totális verseny körülményeihez több-kevesebb sikerrel alkalmazkodó hazai tulajdonú vállalkozások is. A szövetkezeti kereskedelem talán a kelleténél lassabban, de létrehozta nagybani beszerzési szervezeteit, a Pro-Coopokat, s elkezdte az áfészboltok láncba szervezését, a Coop-lánc kiépítését. A kissé bonyolult irányítási rendszerű szövetkezeti kereskedelem egyszerűsödik, s a Pro-Coop-szervezetek számának csökkentésével a felszabaduló ingatlanokban C+C áruházak üzemeltetésébe is kezd. Ezzel a Coop-lánchoz nem csatlakozott áfészek és magánboltok kiszolgálására, rendszerbe kapcsolására is lehetősége nyílik.

Az egységes, országos hálózattal rendelkező nagyvevői pozíció erősítésében jelentős lépés volt az elmúlt év januárjával a Coop Hungary Rt. létrehozása, amelynek révén a társaság szállítókkal szembeni alkupozíciója javul, s erre alapozva a fogyasztók számára is kedvezőbb árpolitikát tud folytatni. Erre szüksége is van, hiszen a Teszt Magazin tavalyi ár-összehasonlító elemzése a 12 üzletlánc között a legdrágábbnak a Coopot mutatta. Márpedig az egységek számát tekintve legnagyobb, a kis falvakig elérő szövetkezeti hálózatnak minden terepen kemény konkurensekkel kell megbirkóznia. Budapesten és a nagyobb városokban valamennyi lánc és üzlettípus vonzását kell ellensúlyoznia, vidéken pedig főként a Penny Market áraival kell konkurálnia.

Bérletidíj-barométer Szociológusok, városépítők egyik nagy aggálya a bevásárlóközpontokkal kapcsolatban, hogy hatalmas vonzerejük, szívóhatásuk miatt tönkremennek a belvárosi, városrészközponti üzletek, elnéptelenednek, lepusztulnak az egykor pezsgő, életteli utcák. A veszély nálunk is fennáll – annál is inkább, mivel a bevásárlóközpont-boom erősen felverte az üzlethelyiség-bérleti díjakat. Sok kerület önkormányzata olyan illúziót is táplált, hogy képes lesz felhúzni a bevásárlóközpont-beli szintre saját üzletei bérleti díjait. Ez tovább nehezítette a kereskedők amúgy sem könnyű dolgát. Házi Zoltán, az OKSZ elnöke azonban meggyőződéssel állítja, hogy a kereslet-kínálat törvényei szerint a bérleti díjak – a bevásárlóközpontokban is, a belvárosban is – hamarosan csökkennek. A központ vonzerejét növelné, ha az önkormányzatok például bérletidíj-kedvezménnyel támogatnák az üzletek rekonstrukcióját.

Toplisták

Mint az idei toplistákból is kiderül, a hazai tulajdonú vállalkozások közül azoknak sikerül legjobban helytállniuk a versenyben, amelyek beszerzési társulásokba tömörülve élnek a nagyvevői kedvezményekkel, ugyanakkor a legszemélyesebb saját érdekük szerint vezetik üzletüket, üzleteiket. A CBA mellett a Csopak Rt., a Honiker, a Héliker-tag vállalkozások is jelentősen növelni tudták forgalmukat. Mint a CBA története mutatja, a beszerzési társulás fejlődésének megbízható mércéje, hogy milyen ütemben növi ki raktárbázisait. Első, 2000 négyzetméteres közös csillaghegyi raktárát a CBA a közelmúltban cserélte a 20 ezer négyzetméteres, XI. kerületi bázisra, s a következő fejlődési állomás, a majdani 40 ezer négyzetméteres logisztikai központ helyszíne is megvan már Alsónémediben. Ezzel párhuzamosan nemcsak a társasághoz csatlakozó üzletek száma és együttes forgalma nőtt folyamatosan, hanem a CBA mindinkább homogén lánc jellegét ölti. Azonban minden üzlet továbbra is a tagok magántulajdonában van, s a társaságnak a jövőben sincs szándékában, hogy közös CBA-tulajdonban levő üzleteket társasági irányítás alatt működtessen. A CBA ma már kemény pénzügyi és szakmai feltételeket szab a csatlakozni kívánó kisebb társaságoknak, szövetségkereső terjeszkedési iránya pedig, az ország uniós csatlakozásának várható következményeivel is számolva, már az eurolandi térség felé mutat.

Az expanziós törekvések jegyében a nemzetközi láncoknál is megfigyelhető az üzlethálózat struktúrájának a nagy alapterületű üzlettípusok irányába történő átrendezése. A Csemege-Julius Meinl az idén 2-3, a következő időszakban, 2002-ig, évente körülbelül 4 milliárd forintot fordít üzlethálózata fejlesztésére, főként a nagy alapterületű bevásárlóközpont-beli és a C+C üzletek nyitását támogatva. Mint az elnök-vezérigazgató elmondta, a kis alapterületű boltokat franchise-szerződéssel átadják magánvállalkozóknak, a nem piacképes egységeket pedig eladják. Az üzletpolitika eredményességét bizonyítja, hogy az elmúlt év végére a Meinlnél az egy dolgozóra jutó bevétel 11,9 millió forintról 17 millió forintra, az egy négyzetméterre jutó bevétel pedig 600 ezerről 758 ezer forintra emelkedett. Ezeket az adatokat ritkán teszik közzé a cégek. A Metro Holding Hungary Kft. ügyvezető igazgatója azt tartja a cég legnagyobb eredményének, hogy európai összehasonlításban a magyar leányvállalatnál a legmagasabb az egy négyzetméterre, illetve egy főre jutó forgalom.

Aggódó kereskedők

A káprázatos mutatók azonban nem mindenkit bűvölnek el. Sokan úgy vélik, hogy a kereskedelem óriásainak hatékonysága főként a gyártók és a kiskereskedők kizsigerelésén alapul. A nagyvevők egy-egy gyártó teljes kapacitásának 60-80 százalékát is képesek lekötni, s ez olyan versenyelőnyt teremt nekik, amelynek birtokában diktálhatják a feltételeket. A Rabobank elemzője szerint a gyártók a tételes árengedménytől az úgynevezett polcpénzen keresztül a kereskedelmi lánc reklámfüzetének költségeihez való hozzájárulásig legalább 20 címen fizetnek a kereskedőknek, hogy azok tőlük vásároljanak. (Polcpénznek nevezik azt a összeget, amit a gyártó a kereskedőnek csak azért fizet, hogy az egyáltalán megrendelje áruját, és kitegye a hipermarket polcára.) Az elemző szerint azonban a kereskedelem nem kárhoztatható emiatt, hiszen csak kedvező pozícióját használja ki. Ráadásul a gyártók – kevésbé erős versenytársaiknak az árháborúban történő elesésére spekulálva – sokszor egymás alá kínálnak áraikkal, így maguk is gerjesztik azt a folyamatot, amely néha egy portékánál mélyen önköltség alatti árat hoz. Némi együttműködéssel a feldolgozóipar is megtehetné – amire egyébként a szeszesital-gyártók esetében volt is példa –, hogy a szégyentelenül alacsony árakat ajánló vagy egyéb elfogadhatatlan feltéteket diktáló (például az adott kereskedelmi cég konkurenseivel szembeni fellépésre presszionáló) társaság képviselőivel egyszerűen nem áll szóba. Amíg csak egy-két kereskedelmi óriáscég volt jelen Magyarországon, addig létkérdés volt például a Metróhoz bejutni a gyártónak. Most azonban már több hasonló nagyságú szereplő van a pályán, a feldolgozóiparnak is nagyobb a mozgástere.

Az árpolitika útvesztői

A nagy cégek árpolitikáját azok a kiskereskedők is gyakran kifogásolják, akik bajaikat jelentős részben a hagyományos termelő-nagykereskedelmi-kiskereskedelmi funkciók összemosódására vezetik vissza. A kilencvenes évek elején, az árrések felszabadítása előtt, a nagykereskedelmi árrés átlagosan 16-17 százalékot tett ki. Ennek megtakarítása behozhatatlan versenyelőnyt ad mindazoknak, akik nagyvevői mivoltukból fakadóan közvetlenül a gyártóktól vásárolhatnak. Az önálló kiskereskedők viszont továbbra is közvetítői felárral jutnak az áruhoz. A nagykereskedelmi árrés mint külön kategória gyakorlatilag megszűnt, a kiskereskedelmi árrés viszont összezsugorodott. Házi Zoltán, az OKSZ elnöke szerint körülbelül 10,5-20 százalék között mozog, s a közvetítői sáp közbeékelődése miatt a viszonteladók értelemszerűen kénytelenek drágábban árusítani. Pozíciójukat tovább rontja, hogy egyes Cash and Carry áruházak – főként a Metrót éri ez a vád – gyakorlatilag mindenkit kiszolgálnak, így a kiskereskedők potenciális vevőinek egy részét is magukhoz vonzzák. Hasonló okból tiltakoznak a beszerzési ár alatti árak miatt is, amelynek első alkalmazása a Cora nevéhez fűződik.

A kereskedelmi kis- és középvállalkozások (kkv) a méretnagyságukból származó versenyhátrány ellensúlyozására, részint szabályozási, másrészt pénzügyi-finanszírozási gondjaik megoldásához igényelnek támogatást. Érdekvédelmi szervezetek, kamarák fórumait felhasználva szigorúbb regulákat sürgetnek a nagy alapterületű kereskedelmi létesítmények építési boomjának megfékezése és a beszerzési ár alatti áron történő értékesítés megtiltására. Ezzel ostromolják a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), ezt várják a jó ideje készülő kereskedelmi törvénytől. Ám a versenysemlegesség talaján állva a GM, csakúgy, mint a GVH, idegenkedik az adminisztratív szabályozás gondolatától, mint célszerűtlen és az európai uniós direktívákkal össze nem egyeztethető eszköztől. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kereskedelmi kollégiuma is foglalkozott a közelmúltban ezekkel a kérdésekkel. Házi Zoltán az MKIK alelnökeként kifejtette: hasonló szabályozási igényeket más országokban is támasztottak, születtek is különféle megoldások, ám adminisztratív eszközökkel piacgazdasági folyamatokat – például az árképzést – irányítani lehetetlen. A beszerzési ár meghatározása is nehézségekbe ütközik, hiszen az mindenkor a két fél közötti megállapodás tárgya. Általános európai tendencia, hogy a kiskereskedelem-nagykereskedelem megkülönböztetés, a hozzájuk kapcsolódó árrésekkel együtt eltűnik a fogalomtárból. A hipermarketek és a nagy kereskedelmi láncok maguk szerzik be az árut a termelőktől, legfeljebb időnként és néhány árut vesznek nagykereskedőktől. Ennek azonban nemcsak rossz, hanem jó oldala is van, hiszen a nagy kereskedelmi cégek az így megszerzett árrés egy részét adják vissza az árversenyben. Házi Zoltán szerint Magyarországon ugyanaz a koncentráció megy végbe, mint Nyugat-Európában, csak sokkal gyorsabban. Olyan verseny, amelyben mindenki nyer, nem létezik. De vesztesek nem csak a kisvállalkozások között lesznek. Hogy kik maradnak talpon, azt nem a méretnagyság, inkább az életképesség fogja eldönteni.

Listázási nehézségek A legfrissebb toplisták szerint a hazai élelmiszer-forgalomnak már több mint felét a piacvezető öt legnagyobb cég bonyolítja le. Az ACNielsen által publikált TOP20-as valamint a Mai Piac kereskedelmi szaklap megbízásából a MEMRB piackutató cég által készített TOP50-es listát 193 milliárd forintos forgalmával a Metro Holding Hungary Kft. vezeti. A Metro átvette a vezetést az elsőséget korábban tartó szövetkezeti hálózattól és beszerzési társaságaitól, az ÁFEOSZ-Coop Hungary Rt.-től. Egyébiránt a szövetkezeti hálózat 1997. évi 157 milliárd forintos forgalmát tavaly 172 milliárd forintra növelte. u Az 1998-as év meglepetése a sikeres beszerzési társulás etalonja, a CBA Kereskedelmi Kft. volt, amely 103 milliárd forintos forgalmával az ACNielsen listáján az ötödik helyről a harmadikra jött fel. A Mai Piac-MEMRB TOP50-es listáján viszont a negyedik helyet foglalja el a 117 milliárd forintos forgalmú Tengelmann-csoport mögött, amely viszont az ACNielsennél 85 milliárd forinttal "csak" az ötödik helyen áll. Itt a negyedik a 101 milliárd forintos forgalmú Csemege-Julius Meinl, amely a Mai Piac-MEMRB listán az ötödik. A különbségek a sorrendben két okra vezethetők vissza. Az ACNielsen listája kizárólag a cégek által rendelkezésre bocsátott adatokon nyugszik, így azok a társaságok, amelyek elzárkóztak az adatközléstől, nem is szerepelnek a TOP20-ban. A Mai Piac-MEMRB lista bővebb: a társaságok teljes tevékenységi körére vonatkozó forgalmi adatokat tartalmaz. A Tengelmann-csoportnál például az ACNielsennél is számításba vett Kaiser's, Plus és Interfruct mellett az S+C áruházak, az OBI, valamint az S-Modell üzletek forgalmát is magában foglalja a TOP50-ben közölt adat. Erről a listáról nem maradtak le az adatközléstől elzárkózó cégek sem. A megrendelők álláspontja szerint így – a tévedés lehetőségét kockáztatva is – kevésbé irreális a sorrend, mint ha olyan cégek hiányoznának a listáról, mint a Penny Market diszkontokat és a Billa üzleteket üzemeltető Rewe-csoport, vagy a belga Delhaize érdekeltségi körébe tartozó Cora és Profi, valamint az Auchan. A módszerbéli különbségek dacára a két listából egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt évben is töretlenül folytatódott az élelmiszer- és élelmiszer jellegű kiskereskedelem már évek óta nagy ütemben előrehaladó koncentrációja, ami a nagy alapterületű üzletek térnyerésével járt együtt.