A befektetési alapok jegyei iránt tavaly szeptemberben megcsappant a magánszemélyek érdeklődése. Az előző időszakban ugyanis szinte ömlött a pénz a részvényekbe (is) fektető alapokba. A tőzsdeindex szárnyalása idején még a legfélénkebbek is vettek ilyen jegyeket, bízva abban: a csúcshozamokból ők is részesülnek, kockázatot pedig szinte alig kell vállalniuk. Az előbbi részben be is igazolódott, az utóbbiban azonban keserűen csalódniuk kellett. A részvénybe fektető alapok többsége persze valóban csekélyebb veszteségeket mutatott, mint amennyivel a BUX-index visszaesett, de ez legfeljebb a tőzsdézőket vigasztalhatta. Azok, akik csak annyit szerettek volna, hogy pénzük megőrizze értékét, csalódottan számolgathatták apadó forintjaikat. A befektetési alapok teljesítményét az állampapírpiacon elérhető hozamhoz (sőt: a bankbetétek kamatához) hasonlítóknak pedig alighanem sírni támadt kedvük.
A közelmúltban is akadt olyan időszak, amikor nemcsak a tőzsde, hanem az állampapírpiac is megbolondult. A konzervatív befektetők is döbbenten szemlélhették: gondosan kiválasztott, szinte csak állampapírokba fektető alapjuk jegye éves szintre számítva is csak mindössze néhány százalékos hozammal büszkélkedhet. Később viszont ugyanez a jegy néhány napra úgy meglódult, hogy gyarapodása éves szintre számítva meghaladta még a 40 százalékot is.
Ingaeffektus
Ezt az ide-oda lengést ismerte fel néhány befektető, az alapkezelőknek (és egyébként a jegyek többi, nem ennyire körmönfont tulajdonosainak) fejfájást okozva. Ügyesen kiválasztott időpontban eladott, vett, majd ismét eladott (arbitrált) befektetési jegyekkel ugyanis remekül ki lehetett használni a piac ingadozásait. Ebben a játékban ráadásul nem is volt sok kockázat. A befektetési jegyek (a vételi és az eladási árat meghatározó) nettó eszközértékét ugyanis sok alapkezelő az előző napi záró árfolyamok alapján számította ki. Azt tehát, hogy ajánlatuk vonzó lehet-e az arbitrálóknak, a napi események tükrében már könnyű megítélni. Az így "megtámadott" alapok viszont reagáltak: ma már tulajdonképpen kivétel nélkül jutalékot alkalmaznak a jegyeiket gyorsan eladók elrettentésére.
A befektetési jegyek egyébként kifejezetten hosszabb távú befektetésre jók. Normális esetben ugyanis – persze időközbeni kilengésekkel – a nettó eszközértékek folyamatosan növekednek. Szinte mindenütt találkozhatunk már olyan táblázatokkal, amelyek a befektetési jegyek hozamának alakulását mutatják, különböző időszakokra (többnyire 3 vagy 6 hónap). Ezek értékelésénél azonban nem árt figyelembe venni: semmit sem jelent, hogy egy alap a múltban hogyan teljesített. Az érdekes csupán az, mit mutathat majd fel a jövőben.
Ráadásul: számunkra mit sem mond az, hogy az elemzők milyen pillanatfelvételekkel dolgoznak (a hozam alakulásához ugyanis például az értékelés elkészítésének napján érvényes nettó eszközértékeket vetik össze a 3 hónappal azelőtti napon meghirdetettel). A befektetőknek igazán érdekes az, hogy a birtokukban levő jegyeknek az eladás fontolgatásakor mekkora a hozama a vételi árhoz képest. Amennyiben ezt keveslik, akkor két dolgot tehetnek: vagy gyorsan megszabadulnak a csalódást keltő befektetéstől, vagy várnak, hátha megtáltosodik az alap.
A döntést persze néhány dologgal – a portfólió összetételének, a vezetők befektetési stratégiájának és a piac várható alakulásának mélyreható elemzésével – elősegíthetjük. Kérdés azonban, ha minderre képesek (és hajlandók) vagyunk, akkor miért bíznánk pénzünk kezelését másokra.
Biztonságot!
Az elmúlt egy évben mindenesetre mégis dinamikusan növekedett a nyílt végű befektetési alapok vagyona. Az általuk kezelt pénz 278,9 milliárd forintról 362,1 milliárdra növekedett. A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint a legnépszerűbbek a kötvény- és pénzpiaci alapok, ami azt jelzi, hogy a befektetők nagy része biztonságra törekszik.
A tőzsdeválság logikus hatásaként akkor sokan elsősorban a részvény- és a vegyes alapokból vették ki a pénzüket. A vagyon apadását persze valóságos értékcsökkenés (az árfolyamok esése) is okozta.
Ezt követően a különböző alapfajták között jelentős strukturális átrendeződés történt. Már egy évvel ezelőtt is működtek nemzetközi alapok, de viszonylag csekély vagyont, 9,8 milliárd forintot kezeltek. Ez az összeg 1999 áprilisában már 21,6 milliárd forint volt, az ilyen alapok száma mára tíz fölé emelkedett, és egyre kedveltebbek a befektetők körében. (Az ilyen alapok ugyanis a fejlett OECD-országok piacain jól ki tudták használni a tavaszi hónapokban uralkodó hosszt.)
Igazán robbanásszerűen azonban a pénzpiaci alapok fejlődtek. A piacon tizenháromszorosára emelkedett a részesedésük, a kezelt vagyon a tavalyi 3,5 milliárd forinttal szemben már meghaladja az 51 milliárd forintot. Népszerűségük titka a biztonság. Az ilyen alapok rövid lejáratú, alacsony kockázatú állampapírokból alakítanak ki portfóliót, az eszközelemek átlagos hátralevő futamideje sokszor nem haladja meg a 185 napot sem, vagyis hozamuk nagyjából előre kalkulálható, és magasabb a bankbetéttel elérhető kamatjövedelemnél.
A kötvényalapok továbbra is döntő súllyal szerepelnek a piacon, sőt növekedésük üteme (177 milliárd forintról 213 milliárdra) az átlag felett van, összhangban a befektetők biztonságra törekvésével.
A klasszikus részvényalapok vagyona folyamatosan és tendenciózusan csökkent, 13,7 milliárdról 10,7 milliárd forintra. A befektetők nagy része tanult az elmúlt években rendszeresen fellépő és hónapokig tartó tőzsdekrachokból, és pénzét egyre megfontoltabban, csak tartósnak ígérkező növekedő trend esetén hajlandó kockázatos formában elhelyezni.
A vegyes alapok vagyonvesztésében (egy év alatt 10 milliárd forint) nagy szerepet játszott néhány alap befektetési politikájának átértékelése. A határidős piac beszűkülésével ugyanis a hazai fogalmak szerinti fedezeti alapok működése háttérbe szorult, az ilyenek klasszikus vegyes (kötvény-részvény) alapként működnek, illetve tiszta kötvényalappá avanzsáltak. Másrészt az ilyen alapoknál megmaradt részvényportfólió értéke a tavalyinak legfeljebb 70-80 százaléka.