Augusztus 1. – augusztus 19.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 16. számában (1999. július 1.)
Augusztus 3. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: villamosenergia-termelők, -szállítók

A termelő a második számlát legkésőbb a tárgyhónap utolsó napját követő három napon belül dokumentáltan megküldi a szállítónak, és a szállító köteles azt a kézhezvételtől számított 5. munkanapig kiegyenlíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú mell. 3. c) pont

Augusztus 3. Nyitott pozíció jelentés

Érintettek: a befektetési szolgáltatók

Az árutőzsdetag és az egyéni vállalkozó kivételével a befektetési szolgáltató a fennálló nyitott pozícióit a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti részletezettséggel hetente, a tárgyhetet követő hét második munkanapjáig jelenti az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. §

Augusztus 5. Adójeggyel kapcsolatos fizetési kötelezettség

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bek.ezdésével összefüggő csökkentését vagy visszatérítését havonta, a tárgyhót követő 5-éig kérheti a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától. A VPOP a kérelem átvételétől számított 10 napon belül, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles határozatot hozni a kérelemről.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2), (5) bek.

Augusztus 5. Társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék

Érintettek: a jogi személy felelősségvállalásával működő gazdasági munkaközösség

Az érintettek a tárgyhónapot követő hónap 5-éig kötelesek befizetni a járulékot a felelősséget vállaló gazdálkodó szervezethez.

1997. évi LXXX. tv. 4. § 1. pont, 52. § (5) bek.

Augusztus 5. Háziorvosi szolgáltatás

Érintettek: háziorvosok

A háziorvosi szolgáltató a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 2. számú melléklet szerinti adatokat havonta, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig jelenti az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.

(A háziorvosi szolgáltató a 2. számú mellékletben előírt adatok számítógépes adathordozón történő közlésére 1999. július 1. napjától köteles.)

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 17. § (1) bek., 52. § (8) bek.

Augusztus 5. Betegszállítás

Érintettek: egészségügyi szolgáltatások

A betegszállítás finanszírozása havonta, a szabályosan utalványozott betegszállítás céljából megtett hasznos kilométerek alapján történik. Az elvégzett teljesítményről a szolgáltató a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 16. számú melléklet szerinti adattartalommal – kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón – jelentést küld az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 33. § (1) bek.

Augusztus 5. Házi szakápolásról adatszolgáltatás

Érintettek: szakápolási szolgáltatók

A teljesített vizitekről szóló jelentést a szakápolási szolgáltató a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig – a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 10-11. számú melléklete szerinti adattartalommal – megküldi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. A szolgáltató minden hónap végén részjelentést küld azokról az ellátásokról, melyek a tárgyhónapban még nem fejeződtek be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 35. § (14) bek.

Augusztus 5. Egészségügyi adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot köteles szolgáltatni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére. A jelentés megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5., illetve 10. napja.

Adathiány miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10. napjáig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adatok javítása az elszámoló által megküldött hibalista alapján, legkésőbb a teljesítés hónapját követő harmadik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 1. §, 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

Augusztus 6. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás aznap felvett adatait naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. § (2) bek.

Augusztus 8. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: a villamos energiát átadó szállítók (vagy szolgáltatók) és az átvevő szolgáltatók

A havi második számlát a villamos energiát átadó szállító (vagy szolgáltató) a tárgyhónapot követő hónap 8. napjáig dokumentáltan nyújthatja be az átvevő szolgáltatónak. A havi második számlában foglalt fizetési kötelezettséget az átvevő szolgáltató a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, de legkésőbb az ezt követő első banki napon köteles teljesíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú mell. 4. e) pont

Augusztus 10. Társas vállalkozások járulékfizetése

Érintettek: a társas vállalkozások

A társas vállalkozásoknak a tárgyhónapot követő hó 10-éig kell megfizetniük a társas vállalkozó után fizetendő járulékot, az annak jövedelméből levont járulékokkal együtt.

1997. évi LXXX. tv. 4.§. c)-d) pont, 52.§. /4/ bek.

Augusztus 10. Adójegyigény (havi) bejelentése

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a tárgyhót megelőző hó 10. napjáig köteles bejelenteni a VPOP-hoz adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási árankénti bontásban a tárgyhóra vonatkozó előzetes adójegyigényét.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 2. § (1) bek.

Augusztus 10. Nyitott pozíció jelentés

Érintettek: a befektetési szolgáltatók

Az árutőzsdetag és az egyéni vállalkozó kivételével a befektetési szolgáltató a fennálló nyitott pozícióit a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti részletezettséggel hetente, a tárgyhetet követő hét második munkanapjáig jelenti az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. §

Augusztus 10. Egészségügyi adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerinti adatot köteles szolgáltatni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére. A jelentés megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5., illetve 10. napja.

Adathiány miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10. napjáig küldheti meg. Az elszámolásra már bek.üldött adatok javítása az elszámoló által megküldött hibalista alapján, legkésőbb a teljesítés hónapját követő harmadik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 1. §, 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

Augusztus 10. Fogászati adatszolgáltatás

Érintettek: fogászati szolgáltatók

A rendelések teljesítményéről a fogászati szolgáltató kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 23. § (7) bek. szerint jelentést küld az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig. A pénztár a kiszámított díjat a jelentés beküldését követő hónapban utalványozza a Kincstárnak.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 23. § (7) bek., 25. § (1) bek.

Augusztus 10. Magánnyugdíjpénztár tagjainak változása

Érintettek: a magánnyugdíjpénztárak

A pénztárak havonta, a tárgyhónapot követő 10-éig kötelesek közölni a Pénztárfelügyelettel a tárgyhónapban belépett új tagjaik személyes adatait.

1997. évi LXXXII. tv. 10. § (2) bek. 2. számú melléklet
172/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 5. § (1)–(2) bek.

Augusztus 10. Elszámolóházak adatszolgáltatása

Érintettek: az elszámolóházak

Az érintettek a 39/1996. (XII. 28.) PM rendelet 1. §-ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségüket az a)-b) pont esetén a nemteljesítés bekövetkeztének napjáig, a c)-e) pont alapján havonta, a tárgyhót követő hó 10-éig, az f) pont esetén pedig a kényszerlikviditás elrendelése napjáig kötelesek teljesíteni.

1996. évi XCI. tv. 3. § (3) bek. 3. pont, 209. §;
39/1996. (XII. 28.) PM rendelet 1-2. §

Augusztus 10. Jegyzési garancia

Érintettek: a befektetési vállalkozások

Az érintettek az általuk teljesített jegyzési garanciákról a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 6. számú melléklete szerinti formában, valamint az 1996. évi XCI. törvény 101. §-ának (2) bekezdése szerinti ügyletekről a rendelet 7. §-a szerinti formában jelentést kötelesek készíteni az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10-éig.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § (2) bek.

Augusztus 12. Osztalékadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12. napjáig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/3. C/g) pont

Augusztus 12. Személyi jövedelemadó

Érintettek: kifizetők

A kifizető az általa levont jövedelemadót a levonást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/1. B/e) pont

Augusztus 12. Szja-előleg

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. sz. mell. I/Határidők/1. A/a)-b) pont

Augusztus 12. Személyi jövedelemadó különbözete

Érintettek: munkáltatók

A munkáltató az év végi elszámoláskor általa megállapított jövedelemadó és a már levont, megfizetett adóelőleg különbözetét a levonást követő hó 12-éig köteles megfizetni. Ha az elszámolásból adódóan az adó-visszatérítési kötelezettség az adott hónapban több, mint az adott hónapban levont adó és adóelőleg együttes összege, a különbözetet a munkáltató a levonást követő hó 12-étől visszaigényelheti.

1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/1. B/d) pont

Augusztus 12. Százalékos egészségügyi hozzájárulás

Érintettek: kifizetők

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12. napjáig köteles megfizetni.

1998. évi LXVI. tv. 11. § (2) bek.

Augusztus 12. Külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel

Érintettek: kifizetők

A külföldi illetőségű magánszemély, a külföldi szervezet és a külföldi illetőségű osztalékban részesülő (személy) adóköteles bevétele után a kifizető a kifizetett összegből az adót köteles megállapítani, levonni és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 5. számú melléklet 1-2. pont

Augusztus 12. Tételes egészségügyi hozzájárulás

Érintettek: tételes egészségügyi hozzájár. fizetésére kötelezettek

A tételes egészségügyi hozzájárulást az annak fizetésére kötelezett személy havonta állapítja meg, és a tárgyhót követő hónap 12. napjáig köteles megfizetni.

1998. évi LXVI. tv. 11. § (1) bek.

Augusztus 12. Változásbejelentés

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek az ellátás kezdő és befejező időpontját követő hónap 12-éig kötelesek benyújtani az általuk foglalkoztatott biztosítottakra vonatkozó, a változásokról szóló bejelentést.

195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 22. §

Augusztus 12. Tb-kötelezettségek

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek kötelesek a biztosítottaknak juttatott – a járulék, illetve az egészségügyi hozzájárulás alapját képező – tárgyhavi kifizetések után megállapítani a járulékokat és a hozzájárulás összegét, a járulékot levonni és erről bevallást tenni, továbbá a megállapított járulék/hozzájárulás összegét a tárgyhónapot követő 12-éig befizetni az illetékes tb-igazgatási szervnek.

1997. évi LXXX. tv. 50. § (1)–(2), (5) bek.

Augusztus 12. Tb-kötelezettségek

Érintettek: az egyéni vállalkozók

Az egyéni vállalkozók havonta, a tárgyhónapot követő 12-ig kötelesek a vállalkozói kivét, illetve a minimálbér után bevallani és befizetni a társadalombiztosítási, a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulékot. A járulékalapot képező tárgyhavi jövedelmükről a tárgyhónapot követő 12-éig kell benyújtaniuk az 1997. évi LXXX. törvény 50. §-ának (2) bek.ezdésében előírt bevallásukat.

1997. évi LXXX. tv. 4. § b) pont, 30. § (1) bek.,

Augusztus 12. Tb-összesítő bevallás

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő hó 12-éig kötelesek megküldeni az összesítő bevallást az illetékes tb-igazgatási szervhez.

1997. évi LXXX. tv. 50. § (2) bek.

Augusztus 12. Táppénz-hozzájárulás

Érintettek: a tb-kifizetőhelyet fenntartó foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 12-éig kötelesek az összesítő bevalláson feltüntetni és a járulékokkal együtt bevallani és befizetni a táppénz-hozzájárulást.

1997. évi LXXX. tv. 52. § (1) bek.

Augusztus 12. Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 12-éig kötelesek megállapítani a magánnyugdíjpénztárhoz tartozó, általuk foglalkoztatott biztosítottaktól levont tagdíj alapját és összegét (a magánnyugdíjpénztárnak küldendő bevalláson), s egyben be is kell fizetniük a levont tagdíjat.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.

Augusztus 12. Cégautó adója

Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők

A cégautó utáni adótételeket havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell megfizetni. Minden megkezdett hónap az adókötelezettség szempontjából egész hónapnak számít. Évközi tulajdonos- (üzemeltető-) változás esetén az új tulajdonost (üzemeltetőt) a változást követő hónaptól terheli az adókötelezettség.

1995. évi CXVII. törvény 70. § (7) bek.

Augusztus 12. Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz köteles átutalni a kifizetést követő hó 12. napjáig

1990. évi XCI. tv. 96/A § (9) bek.

Augusztus 13. Nagykockázati jelentés

Érintettek: a befektetési vállalkozások

Az érintetteknek az 1996. évi CXI. törvény 112. §-ában meghatározott bontásban havonta kell jelentést készíteniük az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet részére a tárgyhót követő hónap 10. munkanapjáig.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 6. §

Augusztus 13. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás aznap felvett adatait naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. § (2) bek.

Augusztus 15. Jövedékiadó-visszatérítés

Érintettek: a mezőgazdasági termelők

Az érintetteknek az egyes munkafázisokra vonatkozó jövedékiadó-visszatérítési igényük a munka elvégzését követő hónap 15-étől esedékes.

216/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 5. § (2) bek.

Augusztus 15. Átképzési támogatás

Érintettek: a 23/1983. (V. 4.) MT rendelet 1. §-a alapján dolgozók munkáltatói

A munkáltatók a támogatást az engedélyt kiadó munkaügyi központtól igényelhetik havonta egy alkalommal, a tárgyhónapot követő 15-étől.

23/1983. (VIII. 5.) PM rendelet 3. § (1) bek.

Augusztus 15. Köteles példány

Érintettek: a nyomdák, filmgyártók, első forgalmazók

Az érintettek a sajtótermékből hat köteles példányt szolgáltatnak az Országos Széchényi Könyvtár számára, a helyi vonatkozású sajtótermékből egy példányt kötelesek szolgáltatni a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, legkésőbb az előállítás hónapját követő 15-éig.

60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet 5. § 8. § (1) bek.

Augusztus 15. Befektetésialap-kezelők jelentése

Érintettek: a befektetésialap-kezelők

Az érintettek az Állami Értékpapír-felügyeletnek kötelesek bejelenteni minden hónap 15. és utolsó napján is az általuk kezelt zárt végű befektetési alap(ok) értékpapír- és ingatlantárcájában lévő vagyontárgyak forgalmi és bekerülési értékét.

1991. évi LXIII. tv. 43. § (1) bek. d) pont, (2) bek.

Augusztus 15. Magánvámraktárba helyezett áru vámkezelése

Érintettek: magánvámraktár engedélyesei

Az egyszerűsített eljárás során a bizományosi és vevőszolgálati szerződés alapján létesített magánvámraktárba az egy naptári hónap alatt kitárolt és belföldi forgalomba hozott vámáruk belföldi forgalom számára történő vámkezelését – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik – a raktárengedélyesnek a saját nevében és saját számlájára, legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig kell kérnie.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 112. § (2) bek. b) pont

Augusztus 15. Árubejelentés

Érintettek: a csővezetéket, illetve elektromos vezetéket üzemeltetők

A csővezetéken, elektromos vezetéken külföldről beérkező és külföldre kiszállított vámáruról/áruról a vezeték üzemeltetője 2 példányos "Jegyzék"-ket köteles benyújtani az illetékes vámhivatalhoz, folyamatos szállítás esetén a tárgyhónapot követő hó 15-éig, az egy hónapot meg nem haladó eseti szállításról pedig a szállítás befejezését követő 5. napig.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 55. §

Augusztus 15. Bizonylatolás

Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók

A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló készítésére kötelezett vállalkozó késedelem nélkül, a pénzmozgással egyidejűleg, illetve a pénzintézeti értesítés megérkezésekor, az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozó a készpénzforgalmat érintő bizonylatainak adatait késedelem nélkül a pénzmozgással egyidejűleg, illetve a pénzintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket pedig a tárgyhót követő 15-éig köteles a könyvekben rögzíteni.

1991. évi XVIII. tv. 83. § (3) bek. a) pont

Augusztus 15. Kőolaj (kőolajtermék)

Érintettek: jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, akik/amelyek külföldről kőolajat vagy kőolaj-terméket hoznak be belföldi feldolgozás, értékesítés, felhasználás céljából

A tag minden hónap 15-éig köteles nyilatkozni a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetségnek arról, hogy a megelőző hónapban mennyi kőolajat vagy kőolajterméket vámkezeltek a részére.

1993. évi IL. tv. 2. §, 38. § (1) bek.

Augusztus 15. Közteherjegy-értékesítés

Érintettek: a közteherjegy-forgalmazók

Az érintettek a havi értékesítésről a következő hónap 15-éig elszámolást kötelesek készíteni a Pénzügyminisztérium részére.

29/1997. (IX. 3.) PM rendelet 5. §

Augusztus 15. Termékmérleg-nyilvántartás

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

A termékmérleget adóraktáranként kell bemutatni a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak a tárgyhót követő hónap 15-éig.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (3) bek.

Augusztus 15. Helyi adó bevallása

Érintettek: helyi adó beszedésére kötelezett személyek

A helyi adó beszedésére kötelezett személynek az általa beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő 15-éig kell bevallást tennie.

1990. évi XCI. tv. 22. § (4) bek.

Augusztus 15. Jövedéki termék adómentes felhasználása

Érintettek: jövedéki termék adómentes felhasználói

Az adómentes felhasználó a tárgyhót követő hó 15. napjáig, illetve a jogosultság megszűnésének napját követő 15. napig elszámolást köteles készíteni a jövedéki terméknek – adómegállapítási és adófizetési kötelezettség alóli mentesüléssel járó – tárgyhavi felhasználásáról (készletcsökkenéséről).

1997. évi CIII. tv. 30. § (1) bek.

Augusztus 15. Idegenforgalmi adó

Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek: a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltetők, az üdülőt fenntartó szervek, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadók vagy a közvetítésre jogosult szervek, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosai vagy az azzal rendelkezni jogosult személyek

Az adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adót az adózónak a beszedést követő hó 15-éig kell az adóhatósághoz befizetnie.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet II/A) 16. pont

Augusztus 15. Vágóbaromfi tenyésztésének támogatása

Érintettek: alapanyag-termelők, feldolgozóüzemek

A vágóbaromfi tenyésztésének támogatását az érintettek 1999. január 1-jétől folyamatosan, minden hónap 15-étől igényelhetik az illetékes APEH-igazgatóságtól.

3/1999. (I. 14.) FVM rendelet 4. § (2)–(3) bek.

Augusztus 15. Külföldi rendszámú teherszállító gépjármű adózása

Érintettek: belföldi szállítmányozási vállalkozások

Ha a külföldi rendszámú tehergépjármű után fizetendő adót belföldi szállítmányozási vállalkozó átvállalja, az adót havonta, a tárgyhót követő 15-éig kell megfizetnie.

1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 4-6. pont

Augusztus 15. Környezetvédelmi termékdíj

Érintettek: a vámhatóságok

A vámhatóság a befizetett (beszedett), illetőleg a vámhatóság által behajtott termékdíjat a tárgyhót követő hónap 15. napjáig köteles átutalni a Központi Környezetvédelmi Alapnak.

1995. évi LVI. tv. 4. § (3) bek.

Augusztus 15. Költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolások

Érintettek: igazolást kiadó szervek

Ha jogszabály a költségvetési támogatás igénybevételéhez más szerv által kiállított igazolás (bizonylat) benyújtását írja elő, az igazolást kiállító szerv a kiállítás hónapját követő hó 15. napjáig a kiadott igazolásról adatot köteles szolgáltatni a kiállítást kérő személy székhelye, telephelye, lakóhelye szerint illetékes adóhatóságnak.

1990. évi XCI. tv. 3. számú melléklet L) pont

Augusztus 15. Összesítés megtakarításokról

Érintettek: a lakás-takarékpénztárak

A lakás-takarékpénztár minden hónap végén összesíteni köteles az azokra a szerződésekre vonatkozóan benyújtott kérelmeket, amelyeknél a megtakarítási év az adott hónapban telt le (összesítés). Az összesítést a következő hónap 15-éig, ha az munkaszüneti napra esik, akkor az azt követő munkanapon kell benyújtani a Kincstárnak.

215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. §

Augusztus 15. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: a villamos energiát átadó szállítók (vagy szolgáltatók) és az átvevő szolgáltatók

A havi második számlát a villamos energiát átadó szállító (vagy szolgáltató) a tárgyhónapot követő hónap 8. napjáig dokumentáltan nyújthatja be az átvevő szolgáltatónak. A havi második számlában foglalt fizetési kötelezettséget az átvevő szolgáltató a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, de legkésőbb az ezt követő első banki napon köteles teljesíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú mell. 4. e) pont

Augusztus 17. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: a villamosenergia-termelők, -szállítók

A termelő az első számlát minden hónap 15-ét követő két napon belül a szállítónak dokumentáltan megküldi, és a szállító köteles azt legkésőbb a hónap 21. napjáig kiegyenlíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú mell. 3. b) pont

Augusztus 17. Nyitott pozíció jelentés

Érintettek: a befektetési szolgáltatók

Az árutőzsdetag és az egyéni vállalkozó kivételével a befektetési szolgáltató a fennálló nyitott pozícióit a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti részletezettséggel hetente, a tárgyhetet követő hét második munkanapjáig jelenti az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. §

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. július 1.) vegye figyelembe!