A befektetési adókedvezmények (adóhitel) jelenlegi rendszerében a befektetéseket időközben módosítani lehet, felszámolásukkor azonban – bármikor történjék is ez – az adót ki kell fizetni. Amennyiben a magánszemély befektetési állománya egyik évről a másikra nő, további adóhitelt vehet igénybe. Ha viszont csökkenés következik be, az apadás mértékéig meg kell fizetnie azt az adót, amelyet a korábbi években kedvezményként nem fizetett meg. Ilyen esetekben viszont az adóhalasztást (a megelőző rendszerben alkalmazott megoldással ellentétben) nem terheli kamat. Az adókedvezményt a törvény tavaly még a befektetett összeg növekményének 30 százalékában határozta meg.
Szigorodó szabályok
A befektetési kedvezmények cseppet sem egyszerű rendszerének bevezetése, azaz négy év óta, most hajtottak végre először lényeges változtatást. A tőkeszámla vezetőjének ebben az évben meg kell különböztetnie a régi, december 31-én fennállt állományt és az új befektetéseket. Szigorodtak ugyanis az igénybe vehető befektetési adóhitelre vonatkozó szabályok. Szűkült a kedvezményre jogosító befektetések köre is. Az idén a befektetett összeg növekményének 20 százaléka, de legfeljebb 200 ezer forint lehet az adóhitel összege. A kedvezmény nagyságát – ahogy eddig is – korlátozza még a fizetendő adó is. Itt is akadt azonban szigorítás: a korlát kiszámításakor nem vehető figyelembe az árfolyamnyereség és az osztalék adója.
A jogalkotók a befektetési alapoknál sem kívánták az eddigi (tehát korlátlan) mértékben támogatni az állampapír-vásárlásokat. A befektetési alapok jegyei után csak akkor vehető igénybe a teljes adóhitel, ha az alap portfóliójában az állampapírok aránya nem haladja meg a 35 százalékot. A törvény ezért előírja: a befektetési jegyek kizárólag akkor kerülhetnek a tőkeszámlára, ha annak vezetője naponta kiszámítja, hogy az állampapírok aránya mekkora kedvezményt tesz lehetővé. Aznap például, amikor az állampapírok aránya az alapon belül 40 százalék, a befektetési adóhitelhez csak a befektetett összeg 95 százaléka vehető figyelembe. Így azonban a tiszta (100 százalékos) állampapíralapok jegyeinek 35 százaléka után is jár az adókedvezmény.
Amennyiben a befektetők régi állományukból értékesítik az állampapíralapok jegyeit, ugyanilyen típusú újabb befektetés után már csak az új szabályok szerint (20 százalékos mértékben és az állampapírokra vonatkozó korlátozással) vehetik igénybe az adóhitelt. A tőkeszámlákon 1998. december 31-én meglevő befektetések felszámolásakor persze az azok után igénybe vett (tehát a 30 százalékos) adóhitelt kell visszafizetni.
Beígért leépítés
A következő évben azonban a jelenlegi kormányzati elképzelések szerint igazán kellemetlen változások várhatnak a befektetőkre. A kedvezmények tervezett csökkentése sorában ugyanis szerepel az adóhitel rendszerének megszüntetése is. Ez pedig nem csak az előbb leírt kedvezmény elvesztését hozza magával.
A jelenlegi szabályok szerint ugyanis a tőkeszámlára helyezett részvényeknek és a befektetési alapok jegyeinek eladásakor nem kell megfizetni az árfolyamnyereség (20 százalékos) adóját. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a tőkeszámlát sokan elsősorban nem is az adókedvezmény, hanem a nettó hozamot ilyen módon szépen megnövelő mentesség miatt használták.
További rossz hír a befektetőknek az is, hogy a tervek között szerepel az árfolyamnyereség és az osztalék adójának 20-ról 25 százalékra növelése. Az ezredfordulóra pedig a nominális kamatokat tízszázalékos (jelenleg ez nulla) adó is terhelheti majd. A kamatokat sújtó adóterhet később szintén 20, majd 25 százalékra akarják emelni.
Gyógyírt legfeljebb az adhat, hogy az adókedvezmények elvesztése után a veszteség egy része esetleg elszámolható lesz a részvényeknél és befektetési jegyeknél. Eddig ezt a lehetőséget a nem tőkeszámlán levő befektetéseknél lehetett kihasználni. A most hatályos adótörvény persze nem túl nagyvonalú ezen a téren. Az előírások szerint ugyanis az árfolyamveszteségből is csak annak 20 százaléka írható le, és az is csak az adóbevallásban feltüntetett (és megfizetett) árfolyamnyereségből. Ha tehát valaki például egy brókercég közreműködésével 100 ezer forintért vett a Remek Rt. részvényéből az OTC-n, és azt 180 ezerért adta el, de ugyanakkor merészen bevásárolt a Vacak Rt. papírjából is ugyanitt 100 ezerért, amitől viszont csak 20 ezerért tudott megszabadulni, akkor 14 ezer 400 forint adót kell összesen fizetnie. (Az árfolyamnyereség adója a 180-100 ezer 20 százaléka, az érvényesíthető levonás pedig a 100-20 = 80 ezer veszteség 20 százaléka, 16 ezer forint. Az adóalap tehát itt 80 ezer-16 ezer, az adó ennek 20 százaléka.)
Ingatlanbefektetések
Az adómérték emelése – amelyet a tőke- és a munkajövedelmek terhelésének közelítése jegyében akarnak megvalósítani – érinti az ingatlanpiacot is. Így elveszti jelentőségét az ingatlan bérbeadásából származó jövedelemnél nemrég hozott kedvező intézkedés. A hatályos adószabályok szerint ugyanis ezt a jövedelmet csak forrásadó (20 százalék) terheli, nem kell tehát a máshonnan származó bevételekkel összeadni. Persze a bérbeadóknak már szembesülniük kellett azzal, hogy cserébe elvesztették a költségek (a felújításra, hirdetésekre, ügyvédre kiadott összegek) levonásának lehetőségét is.
Nem elhanyagolható az sem, hogy most az ingatlanadó teljes körű bevezetése is vészes közelségbe került. A szaktárca már tavaly kialakított egy valóban jól használható számítási szisztémát arra, hogy az önkormányzatok bevezethessék az értékalapú ingatlanadóztatást. A javaslatot azután visszavonták, de a megoldás a hírek szerint ismét előkerül majd.
Egy 50 négyzetméter körüli átlagos felszereltségű budapesti lakás után például a kommunális adó jelenleg maximum évi 12 ezer forint, építményadó alkalmazásakor pedig mintegy 15 ezer forint lehet a fizetendő adó. A régebbi elképzelések szerint ezután az éves adóteher meghaladhatná a 60 ezer forintot. Egy csöpp kis balatoni nyaraló után most évi 30 ezer forint a maximálisan beszedhető adó. Az új szisztémában ez az összeg 40 ezer forint fölé emelkedhet.
A mértékek és az erre vonatkozó egyéb részletek most még teljes homályban vannak. Ám a kormányzat egyre inkább önálló gazdálkodásra akarja szorítani az önkormányzatokat. A bevételi kényszer pedig elérheti, hogy az adókivetési (egyébként már most meglevő) jogosítványával mind több önkormányzat egyre erőteljesebben éljen.