Az ingatlan tulajdonjogának átruházásához – az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül – a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonjogot végső soron az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés keletkezteti, e nélkül hiába jön létre az átruházó és a jogszerző között bármilyen érvényes jogügylet a tulajdonjog átruházására. A felek által megkötött szerződés csupán arra jogosít fel, hogy a jogszerző kérhesse tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését. A szerződésen alapuló ingatlan-nyilvántartási igény érvényesítésének elmulasztása vagy a késlekedés igen komoly veszélyeket rejt magában, hiszen ilyenkor az átruházó marad a tulajdonos, s mint ilyen – az ingatlan-nyilvántartásban bízó jóhiszemű harmadik személyekkel szemben –, továbbra is szabadon rendelkezhet az ingatlannal: megterhelheti vagy akár ismételten átruházhatja. Ebben az utóbbi esetben legalább két jogosult van olyan helyzetben, hogy érvényes jogcím alapján kérhesse tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését. Minthogy azonban a két igény kizárja egymást, valamelyik jogosult óhatatlanul hoppon marad. A kérdés csupán az, hogy melyikük.
Törvényi rangsor
Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) erre az esetre a következő rangsort állítja fel a jogosultak között: többszöri eladásnál az a vevő követelheti a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, aki elsőnek jóhiszeműen birtokba lépett, ha pedig ilyen nincs, a korábbi vevő, kivéve ha a későbbi vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. (Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a többszöri ajándékozásnál is, így az egyszerűség kedvéért a továbbiakban egységesen eladásról, a jogszerzőt tekintve pedig vevőről beszélünk.)
| Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés A többszöri eladással érintett ingatlan vevőinek tulajdonszerzésével kapcsolatban csak abban az esetben van kizárólagosan meghatározó szerepe az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek, ha a vevők egyike sem lépett jóhiszeműen birtokba. Ilyenkor a későbbi vevő tulajdonjogának bejegyzése kizárja a többiek hasonló igényét. Amennyiben nincs ilyen bejegyzés, úgy a korábbi vevő van előnyben a bejegyzési kérelmek előterjesztésénél. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a törvény szerint ebből a szempontból csak a bejegyzés tényének van jelentősége. Vitás lehet ugyanis, hogy mi történjék akkor, amikor a későbbi vevő tulajdonjoga még nincs bejegyezve, de a bejegyzési kérelem már megérkezett a földhivatalhoz. Milyen helyzetben van a korábbi vevő, aki a későbbi vevő kérelmének előterjesztése után, de még annak elbírálása előtt nyújtja be a maga tulajdonjog-bejegyzési kérelmét, s egyikük sem lépett jóhiszeműen birtokba, vagyis egyiküket sem támogatja a birtoklással megerősített jogcím? Minthogy a törvény szerint a korábbi vevő bejegyzési igényét csak a későbbi vevő már bejegyzett tulajdonjoga hiúsítja meg, a Ptk. szerint ebben az esetben a korábbi vevő van előnyben. Igen ám, de a földhivatal nem feltétlenül észleli a kialakult helyzetet. Ennek oka, hogy a tulajdoni lapon a bejegyzések egymás közti sorrendjét (rangsorát) az az időpont határozza meg, amikor az alapul szolgáló beadvány az ingatlan-nyilvántartási iktatóhoz érkezett. (A bejegyzések rangsora csak valamennyi érdekelt hozzájárulásával változtatható meg.) A beadvány iktatószámát a benyújtás napján a tulajdoni lap megfelelő részén jegyzik fel, ez a széljegy. A beadványokat az iktatószámok sorrendjében bírálják el, így a többszöri eladással érintett ingatlan vevői közül annak a tulajdonjogát jegyzik be, akinek a kérelme korábban érkezett a földhivatalhoz. Itt említjük meg, hogy a földhivatal csak abban az esetben tagadhatja meg a bejegyzést, ha az annak alapjául szolgáló okiratnak olyan alaki vagy tartalmi hiányossága van, amely miatt az nyilvánvalóan érvénytelen. A dolog azonban nem minden esetben ilyen egyszerű: ha ugyanis ugyanarra az ingatlanra vagy bejegyzésre vonatkozóan több beadvány egyidejűleg érkezett az iktatóhoz, a bejegyzések azonos rangsort kapnak. A földhivatal vezetője indokolt esetben a beadvány elintézésére írásban soronkívüliséget is engedélyezhet. Ilyenkor az ugyanarra az ingatlanra vonatkozó megelőző beadványokat egyidejűleg kell elintézni. Ezekben az esetekben komoly probléma adódhat abból, hogy a földhivatalnak nem nyújt fogódzót a vevők kérelmei közti rangsor, ugyanakkor a kérelmek kölcsönösen kizárják egymást. Ilyenkor elképzelhető, hogy annak a vevőnek a tulajdonjogát jegyzik be, akinek a szerződése korábbi, mint a többieké. Ebben az esetben az esetlegesen fennálló, birtokkal erősített jogcím is figyelmen kívül marad. Az is megoldás lehet, hogy a földhivatal felfüggeszti az eljárást mindaddig, amíg a vevők a bíróságon nem tisztázzák, kit is illet meg az ingatlan-nyilvántartási igény. (Ha a beadvány érdemi elintézésének bármilyen akadálya van, a beadvány és az ugyanarra az ingatlanra érkezett további beadvány elintézését az akadály elhárításáig függőben kell tartani.) |
Védelemben a birtokos
A fenti szabályból kitűnően az a jogosult van kedvező helyzetben, aki birtokolja az általa megszerzett ingatlant, több birtokos közül pedig az, aki elsőként lépett birtokba. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az elsőként birtokba lépő tulajdonszerzését megalapozó szerződés mikor jött létre. A Ptk. azt a vevőt részesíti előnyben, aki a szerződés megkötését követően birtokba veszi az ingatlant, vagyis olyan magatartást tanúsít, amely a tulajdonosi jogosultságok egyikének (birtoklás) gyakorlására irányul.
Birtoklás
A birtoklás a dolog feletti tényleges hatalom gyakorlását jelenti. Ezt a Ptk. akként fejezi ki, hogy az szerzi meg a birtokot, aki a dolgot magához veszi, vagy akinek más módon a hatalmába kerül. Miután az ingatlant a birtokos nem tudja "magához venni", a birtoklás más módon manifesztálódik. A lényeg, hogy nyilvánvalóvá váljék, miszerint az ingatlan valakinek a hatalmába került. Ingatlanon a birtoklást egyaránt megvalósítja a föld megművelése, hasznainak szedése, elkerítése, másoknak a használatból kizárása.
A birtokba lépés a legtöbbször azt is jelenti, hogy a birtokos ténylegesen használatba veszi az ingatlant, s tulajdonosként viselkedik. Ez azonban nem feltétlen jele a birtoklásnak, hiszen a tulajdonosi jogok gyakorlása arra is kiterjed, hogy a tulajdonos valamilyen jogcímen (bérlet, haszonbérlet, haszonkölcsön stb.) másnak engedje át az ingatlan használatát. Ez ugyanis nem vonja meg a tulajdonostól a birtokosi minőséget. A birtoklás bizonyos értelemben a birtokos és a birtok közötti viszony kizárólagosságát jelenti, vagyis hogy a birtokos van olyan helyzetben, amellyel megszabhatja az ingatlan használatát. Éppen ezért – álláspontunk szerint – adott esetben a vevő úgy is birtokossá válhat, hogy nem ő kezdi meg az ingatlan használatát, hanem valaki más, de ez a használati jog a vevő felhatalmazásán vagy a vevő és a használó közötti egyéb – az ingatlanra vonatkozó – jogviszonyon alapul.
A birtokos személyét elsősorban a tényleges helyzet határozza meg, amit általában a közfelfogás szerint kell megítélni. Ez ad választ arra a kérdésre, hogy valaki valóban megszerezte-e, gyakorolja-e a tényleges hatalmat az ingatlan felett.
Negatív megközelítésben birtokos az, akit megillet a Ptk. szerinti birtokvédelem. Mindebből fakadóan a birtokbavétel egyrészt fizikai, másrészt jogi értelemben használt fogalom. Az ingatlan ugyanis hiába alkalmas arra, hogy valaki a hatalmában tartsa, ha ezt a hatalomban tartást a jogszabályok adott esetben kizárják, vagyis amikor a fizikai értelemben vett birtoklás jogi értelemben nem lehetséges, azaz a birtoklás jogellenes. Ebből a szempontból iránymutatásul szolgálhat, kik részesülhetnek a Ptk. szerinti birtokvédelemben.
Nem hivatkozhat az ingatlan birtoklására az a vevő, aki jogellenesen került az ingatlan birtokába. Ezzel kapcsolatosan érdekes helyzet állhat elő, amikor a vevő annak ellenére lép az ingatlan birtokába, hogy a szerződés alapján erre csak később lenne jogosult. Álláspontunk szerint ilyenkor a vevőt nem illeti meg a többszöri eladással kapcsolatos, birtokkal megerősített jogcímvédelem a többi vevővel szemben már csak azért sem, mert a birtokba lépése jogellenes volt, így jogi értelemben nem tekinthető birtokosnak. Más kérdés, hogy ilyenkor egyébként is rosszhiszeműnek minősülne.
Jóhiszeműség
Az úgynevezett birtokkal megerősített jogcímvédelemhez elengedhetetlenül szükség van az elsőként birtokba lépő jogosult jóhiszeműségére is. A Ptk. alapelvi rendelkezése, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.
A jóhiszeműség a tárgyalt esetben is sokoldalú fogalom: mindenekelőtt azt jelenti, hogy a vevő birtokba lépése sajátként birtoklásnak minősüljön. Saját birtokos az, aki a sajátjaként tartja birtokában az ingatlant. Minden esetben sajátként birtoklásnak minősül, ha valaki az ingatlan vevőjeként lép az ingatlan birtokába, akinek adásvételi szerződés alapján érvényes jogcíme van az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre, de bejegyzés hiányában a tulajdonjogot még nem szerezte meg. Vitán felül jóhiszemű az a birtoklás, amely egyébként a vevő elbirtoklásához vezetne az ingatlan felett a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének hiányában. Ebből fakadóan az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés során nem hivatkozhat a birtokba lépésére a másik vevővel szemben az a vevő, aki nem vevőként, hanem más címen veszi birtokba, tartja birtokban az ingatlant.
A birtokba lépés jóhiszeműsége körében az adott eset minden lényeges körülményének jelentősége van, így az eladó és a vevő között létrejött szerződéshez vezető folyamatnak, annak, hogy milyen tényekről volt tudomása a vevőnek. A későbbi vevő például csak akkor léphet jóhiszeműen elsőként az ingatlan birtokába, ha nem tudott, s a körülmények alapján – kellő gondosság és körültekintés mellett – nem is tudhatott a tulajdonos (átruházó) és a másik jogszerző között az ingatlanra vonatkozó korábbi jogügyletről. Más a helyzet, ha a korábbi vevőről van szó, hiszen az ő birtokba lépése nem válik rosszhiszeművé pusztán azáltal, hogy tudomást szerzett az általa megvásárolt ingatlan későbbi eladásáról, s emiatt – megelőzendő a bajt – gyorsan birtokba vette az ingatlant. Más kérdés, hogy ebben az esetben is csak a jogszerű birtokbavétel jöhet szóba, a tilos önhatalom nem. Itt kell megemlítenünk, hogy a jóhiszeműség szempontjából alapvető fontosságú a vevő tudattartalma. Jóhiszemű birtokos ugyanis az is, akinek nincs ugyan jogcíme a birtokláshoz, de abban a hiszemben birtokol, hogy azt jogszerűen teszi. A jóhiszeműség megállapításához természetesen nem elegendő a puszta feltevés. Rosszhiszemű a birtokos, akinek a birtokláshoz nincs jogcíme, és aki tudja vagy a körülményekből tudnia kell, hogy birtoklása jogtalan. Ebből a szempontból is a polgári jogban általában érvényesülő elvárhatóság a zsinórmérték: a polgári jogi viszonyokban mindenkinek úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A jóhiszeműséghez tehát az is szükséges, hogy a konkrét körülmények alapot adjanak arra, hogy a vevő abban a hiszemben legyen, miszerint jogosan veszi birtokba az ingatlant.
A korábbi vevő
Az eddig taglalt, úgynevezett birtokkal megerősített jogcímvédelmi szabály alapján elsőbbséget élvez a vevők közül az ingatlan első jóhiszemű birtokosa. Ez alapján a későbbi vevő lesz az ingatlan tulajdonosa, ha ő lépett birtokba elsőként és jóhiszeműen. A korábbi vevő csak abban az esetben élvez elsőbbséget, ha egyben ő volt az első, jóhiszeműen birtokba lépő vevő is, vagy ha nincs olyan vevő, aki jóhiszeműen birtokba lépett volna. Az utóbbi esetben ugyanis a korábbi vevőt illeti meg az a jog, hogy kérje tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, vagyis hogy tulajdonossá váljon. Mindez azonban csak akkor van így, ha a későbbi vevő nem előzte meg őt. Hiába ugyanis a korábbi szerződés, ha a később megkötött szerződés vevőjének első dolga volt bejegyeztetnie a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. Amennyiben ez a bejegyzés már megtörtént, az addig mélázó korábbi vevő hiába hivatkozik arra, hogy ő már korábban megvásárolta az ingatlant, nem szerezhet tulajdonjogot még akkor sem, ha a későbbi vevő tudott a korábbi szerződésről.
| Elszámolás az eladóval A többszöri eladást követően kialakult tulajdonjogi vita jogerős lezárását követően rendezni kell annak a vevőnek a helyzetét, aki nem nyert tulajdonjogot az általa megkötött adásvételi szerződés alapján. Amennyiben ez a szerződés érvényes volt, úgy a teljesítés ellehetetlenült, hiszen az eladó nem tudja teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségét, a tulajdonjog átruházását. A teljesítés akkor válik lehetetlenné, ha az véglegesen a szerződéskötést követően hiúsul meg. Ezzel szemben semmisek, s így érvénytelenek azok a szerződések, amelyek teljesítésére már az ügyletkötés időpontjában sincs reális lehetőség, vagy amelyek jogszabályba ütköznek. A Ptk. szerint, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a kötelezett felelős, a jogosult a teljesítés elmaradása miatt kártérítést követelhet. Az ingatlan többszöri eladásáért egyértelműen az eladó felelős, így őt terheli a teljes körű kártérítési kötelezettség a vevővel szemben, s természetesen kamatostól vissza kell fizetnie az általa felvett vételárat. |
A későbbi vevő
Nem egyértelmű a helyzet, ha a korábbi vevő jóhiszeműen birtokba lépett, ugyanakkor a későbbi vevő már bejegyeztette a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. A probléma két kérdést is felvet: követelheti-e a tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási bejegyzését az elsőként jóhiszeműen birtokba lépő fél azzal a vevővel szemben, akinek a tulajdonjogát időközben bejegyezték, van-e jelentősége annak, hogy a birtokos szerződése korábban kelt, mint a bejegyzett tulajdonjoggal bíró vevőé.
A törvény szövegéhez legközelebb álló – ezzel kapcsolatos – álláspont szerint a jóhiszemű birtokos nem követelheti a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, ha a korábban vagy a később szerző fél tulajdonjogát már bejegyezték. A törvény szövegéből ugyanis az következik, hogy a birtokkal megerősített jogcímvédelem is csak akkor érvényesül, ha még nincs olyan vevő, aki bejegyeztette volna a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. Ebből a szempontból tehát ugyanaz a helyzet, mint akkor, amikor nincs jóhiszeműen birtokban levő vevő: a későbbi vevő tulajdonjogának bejegyzése kizárja a korábbi vevők tulajdonjogát.
A másik álláspont azon a véleményen van, hogy a jóhiszeműen elsőként birtokba lépő vevő az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett személy tulajdonjogát is megtámadhatja, még akkor is, ha a korábbi vagy a későbbi vevő teljesen jóhiszeműen járt el. (A magunk részéről ezt az álláspontot módfelett vitathatónak tartjuk.)
A bírósági joggyakorlat a jóhiszeműséget hívja segítségül a probléma megoldásához. Ennek megfelelően, ha a korábbi jogszerző jóhiszeműen birtokba is lépett, a későbbi vevő (ajándékozott) ingatlan-nyilvántartási bejegyzése csak akkor minősül jogszerűnek, ha a szerzése is jóhiszemű volt. Ennek megállapításához nem elegendő, hogy a későbbi vevő az ingatlan-nyilvántartásban bízva járt el a szerződéskötés során. Ebből a szempontból különös jelentőséggel bír, ha a későbbi vevő ismerte, illetve a jogszerzés során tőle elvárható gondosság és körültekintés mellett ismernie kellett volna, hogy az ingatlan tényleges birtokosa nem az eladó, hanem az ingatlan egy korábbi vevője. Ha tehát a későbbi – és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett – vevő jogszerzése nem volt jóhiszemű, a korábban szerző és birtokban lévő fél a tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését a már bejegyzett tulajdonossal szemben is követelheti. Itt meg kell jegyeznünk azonban, hogy az ingatlan-nyilvántartás – közhitelességéből fakadóan – hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége tehát egyrészt azt jelenti, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett jog valóban megilleti azt, akinek javára be van jegyezve. A közhitelesség másrészt azt jelenti, hogy a kívülállónak nem kell számolnia olyan jog fennállásával, amelyet az ingatlan-nyilvántartásban nem tüntettek fel, hiszen okkal hiheti, hogy az ingatlan-nyilvántartás a valóságos állapotnak megfelelően tartalmazza az ingatlan adatait, az ahhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket. Az ellenkező bizonyításáig tehát vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerez jogot.
Amennyiben a korábbi vevő nem lépett jóhiszeműen birtokba, de bejegyeztette a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba, vele szemben a későbbi, de elsőként jóhiszeműen birtokba lépő vevő nem hivatkozhat a birtokkal megerősített jogcímre, s nem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanon.
Az elmondottak alapján nemcsak annak van jelentősége, hogy melyik tulajdonszerző lépett először jóhiszeműen birtokba, de annak is, hogy melyikük a korábbi, illetve a későbbi jogszerző, s hogy melyikük jogszerzése volt jóhiszemű.
Bírósági igényérvényesítés
Vita esetén bármelyik vevő a bírósághoz fordulhat annak megállapítása végett, hogy melyikőjük jegyeztetheti be a tulajdonjogát a többször eladott ingatlanra. Ugyancsak bírósági útra tartozik, ha valamelyik vevő sérelmesnek tartja a másik tulajdonjogának bejegyzését. Különösen áll ez arra az esetre, amikor a jóhiszeműen elsőként birtokba lépő vevőt megelőzően a későbbi vevő tulajdonjogát már bejegyezték.
| Birtoklás jogalap nélkül A tulajdonossá vált vevő követelheti az addigi birtokostól az ingatlan birtokba bocsátását, hiszen a tulajdonost megilleti az ingatlan birtoklásának joga is, aki pedig jogalap nélkül van a dolog birtokában, köteles átengedni az ingatlan birtokát az erre jogosultnak. Jogalap nélkül van a dolog birtokában, akit a birtoklásra sem tulajdonjoga, sem egyéb – jogszabályon vagy szerződésen alapuló jogcím – nem jogosít fel. Ilyen helyzetben van az a vevő, aki – jóllehet birtokba lépett – mégsem szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát. A tulajdonossá nem vált, de az ingatlant birtokló vevő helyzete aszerint alakul, hogy jóhiszemű, avagy rosszhiszemű birtokosnak minősül-e. Jóhiszemű birtoklásról csak akkor lehet szó, ha a vevő jóhiszeműen lépett az ingatlan birtokába. A jóhiszeműség addig tart, amíg a vevő számára nyilvánvalóvá kellett hogy váljon, miszerint nincs jogcíme a birtoklásra. Ez legkésőbb akkor következik be, amikor a bejegyzett tulajdonos (a másik vevő) bírósági eljárást indít ellene a birtokba bocsátás végett. Rosszhiszemű ezzel szemben az a birtokos, aki tudja vagy a körülményekből tudnia kellene, hogy jogosulatlanul birtokol. Költségtérítés A birtok átengedésére köteles birtokos – a dolog fenntartásával rendszerint együtt járó kisebb kiadások kivételével – követelheti a dologra fordított szükséges költségei megtérítését, továbbá (az állag sérelme nélkül) elviheti az általa létesített berendezési és felszerelési tárgyakat. A jóhiszemű birtokos ezenfelül igényt tarthat a hasznokkal nem fedezett hasznos költségei megtérítésére is. A rosszhiszemű birtokos a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést. Az ő javára tehát nem költségei eredeti összegét, hanem azt az összeget kell megtéríteni, amely költekezése folytán az ingatlan birtokának átadásakor az eredeti állapothoz képest többletértéket képvisel. Szükségesnek minősülnek azok a kiadások, amelyek az ingatlan állagának megóvását, használhatóságának megőrzését szolgálják, s gazdaságilag is indokoltak voltak. Ilyenek például a karbantartási költségek, vagy az ingatlant ért károk helyreállítására fordított összegek, a közterhek, a hatósági kötelezés alapján elvégzett munkák. Ezzel szemben hasznosnak tekintendő az a költség, amely gyarapítja az ingatlan állagát, növeli annak használhatóságát, értékét. Visszatartási jog A birtokos mindaddig megtagadhatja a birtok átengedését, amíg a birtoklással kapcsolatosan őt megillető igényeket ki nem elégítik. A visszatartási jogot a rosszhiszemű birtokos is gyakorolhatja, kivéve ha bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos módon lépett az ingatlan birtokába. A visszatartási jogát gyakorló birtokos jogállására a felelős őrzés szabályai az irányadók. Hasznok, károk A birtokos köteles a jogosultnak kiadni az ingatlan meglevő hasznait, kivéve ha ellenszolgáltatás fejében jutott birtokához és jóhiszemű volt. Ez azt jelenti, hogy a jóhiszeműen birtokba lépő vevő megtarthatja az ingatlan hasznait. A jóhiszemű birtokos az addig terjedő időre, amíg vissza nem követelik tőle a birtokot a bíróság előtt, nem felelős a hasznokért és a károkért. A visszakövetelés idejétől kezdve – ha nem vált nyilvánvalóan rosszhiszeművé – felelősségére az általános szabályok, használati és a hasznok szedésére vonatkozó jogára pedig a felelős őrzés szabályai az irányadók. A rosszhiszemű birtokos köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy elmulasztott beszedni, továbbá felelős a dologban bekövetkezett mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be. Felelős őrzés A jogalap nélküli birtokos helyzete adott esetben felelős őrzéssé alakul. A felelős őrzés tartama alatt a felelős őrző nem használhatja az ingatlant. Felelős minden olyan kárért, amely a jogosulatlan használat következménye. A felelős őrző köteles kiadni az ingatlan meglevő hasznait, és megtéríteni az elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott hasznok értékét. Utóbbiakba beszámíthatja az őrzésből fakadó költségeinek megtérítésére vonatkozó igényeit. A felelős őrzőt is megilleti az a jog, hogy költségei megtérítéséig megtagadja a birtokba bocsátást. |