Megtizedelt szolgáltatók

A világ tőkepiacain végigfutó, Délkelet-Ázsiától, Oroszországon keresztül Brazíliáig sok helyen beköszöntő pénzügyi krízis Magyarországon is sokféleképpen hatott. A Budapesti Értéktőzsdén legalábbis két drasztikus következményt ki lehet emelni. Egyrészt a részvényárak nemzetközi összehasonlításban is rengeteget estek, az éppencsak kialakuló befektetőréteg egy része csődbe ment. Ugyanakkor a szolgáltatószektor is megtizedelődött, a túlzott kockázatvállalás és az ügyfelektől kényszerűen átvállalt veszteségek miatt brókercégek tömege jutott a felszámolás szomorú sorsára, olykor jelentős károkat hátrahagyva az ügyfeleknél. Voltak ugyan elegáns piaci kivonulások is, ügyfélveszteséggel nem járó állományátruházások, ám ezekkel szemben hemzsegtek a visszaélések, a rosszízű, általában feljelentéssel párosuló összeomlások.

A brókercsődsorozat az egész befektetési piacra kihathat, sőt akár hosszabb távon is visszavetheti a befektetési kedvet, hiszen az elveszett bizalom pótlása nem egyszerű.

Hazai sajátosságok

A még mindig relatíve kicsi Budapesti Értéktőzsdén túlzottan sok brókercég kívánt megélni. Az elmúlt évek (elsősorban 1996, illetve 1997) tőzsdei áremelkedése miatt a kelleténél egyértelműen több szereplő is megmaradhatott a piacon, olyanok is, amelyeknek nem volt kellő biztonságot adó tőkehátterük, és talán a szakértelmük sem felelt meg a követelményeket. Amíg azonban egy irányba haladt a tőzsde, addig ezek a hiányosságok nem ütköztek ki.

A befektetési vállalkozások magyarországi piaca a kezdetektől fogva alapvetően három részre volt osztható. Itthon is megtalálhatók egyes ismert, multinacionális befektetési vállalkozások (ABN Amro, ING, CSFB), amelyek megfelelő tőkeháttérrel, nemzetközi tapasztalatokkal és tulajdonosokkal, anyavállalati elemzőháttérrel igen biztonságosak.

Emellett a pénzintézeti háttérrel bíró brókercégek sora említendő. Szinte minden nagyobb hazai bankhoz kapcsolódik befektetési szolgáltató (OTP Értékpapír, K&H Brókerház, Postabank Értékpapír, MKB Értékpapír), amelyek leginkább annak köszönhetik létüket, hogy korábban a szabályalkotók az angolszász tőkepiaci intézményi modellt követték az univerzális bankrendszer modelljével szemben, így a bankok befektetési tevékenységüket nem intézményen belül végezték, hanem kénytelenek voltak külön társaságokat létrehozni. Ezen társaságoknál szintén megvan a megfelelő tőkeháttér, kissé leegyszerűsített megfogalmazással: ezek a cégek is hibázhatnak, ám az anyabank nem engedheti meg, hogy csődbe menjenek, végszükség esetén megadják a hiányzó pénzt (lásd az IE-New York Bróker Rt. vagy a K&H Brókerház Rt. esetét).

Végül a harmadik csoport, az alacsonyabb tőkeerővel rendelkező, független (magyar magán- vagy intézményi tulajdonban álló) kisebb brókercégek köre. Közülük többen kedvező pozíciót vívtak ki valamely specializáció (Cashline Értékpapír Rt., Concorde Értékpapír Rt.) folytán, vagy vidéki fiókhálózatot építettek ki (Quaestor Értékpapír Rt., Procent Befektetési Rt.), vagy egyedi konstrukciókat kínáltak, ám lehettek bármennyire is sikeresek közöttük, a tény tény maradt: ezen cégekkel üzletelni kockázatosabb, mint a tőkeerős társaságokkal kapcsolatba lépni.

Ebben a piaci helyzetben sokan és sokszor jelentették ki, hogy piaci tisztulás várható, a gyengék óhatatlanul elbuknak, és megmaradnak a tőkeerős vagy az életképes specializációjú szolgáltatók. A tisztulás először az 1997 őszi (Délkelet-Ázsiából kiinduló) krach idején jöhetett volna el, ám ekkor a rövid ideig tartó (igaz, akkor drasztikus méretű) áreséseket átvészelték a cégek. Az 1998 augusztusában és szeptemberében tomboló bessz azonban már megroggyantotta azokat a cégeket, amelyek akár saját számlára, akár ügyfeleikére nagy tételben játszottak a határidős piacon, vagy az áresések miatt vállalhatatlanná vált hozamgaranciákat ígértek portfóliókezeléseikre. Természetesen minél kevésbé volt ismert egy brókercég neve, annál magasabb garanciákat kellett vállalnia, hogy ügyfeleket toborozhasson. Ezeknél a cégeknél azután problémaspirál indult el, amikor egyes ügyfelek kielégítése, illetve a Kelerrel szembeni kötelezettségek teljesítése miatt más ügyfelek pénzéhez kellett (törvénytelenül) nyúlni, egy idő után pedig összeomlott a homokvár.

Sajnos, a válságot éppen ezek az ügyfelek mélyítették el. A brókercégek kliensei közül egy csapat ugyanis "intézményesen" követett el visszaéléseket, amelyekkel olykor már a meglevő káoszt igyekeztek kihasználni, más esetekben azonban ők maguk voltak a későbbi botrányok előidézői. Az ügyfelek szabálytalanságaira egy speciális piaci helyzet adott lehetőséget.

A befektetési szolgáltatók fix költségei igen magasak voltak, fedezésükre az ügyfelektől szedett jutalékok nem voltak elegendők, kellettek a saját számlás ügyletek is. Ám ezek a megváltozott piaci körülmények között már nem csak nyereséget hozhattak. A megmaradáshoz a brókercégek valamennyi tőkepiaci eszközt, így a határidős ügyleteket is kínálták a klienseknek, az értük folytatott versenyben pedig alacsony díjak, alacsony letéti követelmények alakultak ki. A feketemódszerekhez folyamodó ügyfelek azután ezt használták ki: strómanokkal, fantomcégekkel, kis tőkeerejű kft.-kel ellentétes határidős ügyleteket kötöttek nagy tőkeáttétellel kis brókercégeknél. A későbbiekben a csalárd ügyfelek törekvése az volt, hogy csak a nyereséget vegyék fel, ám a másik oldalon veszni hagyják a veszteséges pozíciót, lehetőleg úgy, hogy a mind nagyobb szükséges letétet, illetve veszteséget már ne kelljen befizetniük. A brókercégek érdekérvényesítő képessége korlátozott volt, a céges ügyfeleket csak a tőkeerőig, a magánügyfeleket bonyolult peres eljárás után a megfoghatatlan vagyonok erejéig tudták üldözni, kevéssé sikeresen. A be nem fizetett veszteségek azután megroggyantották a kisebb cégeket, amihez sokszor a saját számlás ügyletek vesztesége is hozzájárult. Természetesen az igazi vesztesek nem a túlzó kockázatot és felelőtlen ígéreteket vállaló brókercégek voltak, hanem a velük bukó ártatlan ügyfelek.

Az elhullók sora bróker- és befektetői oldalon is hosszú, a következmények pedig továbbra is nehezen felmérhetők. Amikor ügyfelek buknak, akkor a befektetőket egymillió forintig védő Befektetővédelmi Alapot a vétlen brókercégeknek kell feltölteni, a nagyobb pénzt invesztáló magánbefektetők azonban búcsút mondhatnak befektetéseiknek, a brókercégekbe vetett bizalom pedig általánosan romlik.

Természetesen vannak hasznosítható tanulságok is, a leginkább az, hogy a befektetőknek nemcsak a megfelelő értékpapírt kell megtalálniuk, amikor a tőzsdére kívánnak lépni, de a befektetési szolgáltató kiválasztásánál is elővigyázatosan kell eljárniuk.