Visegrád és a CEFTA

A regionális együttműködés távlatai

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 14. számában (1999. május 1.)

 

A kilencvenes évek első felének nagy fontosságú integrációs kerete és kísérlete volt a Visegrádi együttműködés. A nyugati terminológiában a visegrádiak kifejezés a legfejlettebb közép-európai országok szinonimájaként szerepelt. Az ígéretes kezdet után e kvázi szervezet különböző okokból 1992-93-ban megszűnt. Hosszú évek csendje után 1998 második felétől egyre többször hallani arról, hogy újjá kell éleszteni az együttműködést.

 

A Visegrádi együttműködés újjáélesztésének szándéka kiváltképp a szlovákiai választások eredményének ismeretében erősödött meg. Kérdéses persze, mire szolgálhat a Visegrádi együttműködés akkor, amikor Közép-Európában létezik a több-kevesebb sikerrel működő integrációs képződmény, a CEFTA.

A szovjet fenyegetés árnyékában

A rendszerváltozást megelőzően a közép-európai országok a KGST keretében folytattak valamiféle integrációs kísérletet. A KGST, amellett hogy egyes ágazatoknak és cégeknek előnyöket teremtett, a gazdaság egésze szempontjából kimondottan kedvezőtlen volt. Nem alakulhatott ki valódi verseny a vállalatok között, és a szocialista tervezés mesterséges feltételeket teremtett a gazdasági partnerek kiválasztásában is. Ez a gazdasági környezet a Szovjetunió által irányított, az országok érdekeit felülről meghatározó és szuverenitásukat korlátozó politikai-hatalmi hátérrel, a Varsói Szerződéssel párosult.

A létezett szocializmus bukása után a közép-európai országok között minimálisra csökkent a gazdasági és a politikai bizalom szintje, a gazdasági és politikai együttműködést a régió országai nem szorgalmazták. Ráadásul a kommunista elitek közötti kapcsolatok megszakadása automatikusan elvágta az együttműködés főbb szálait. A regionális kapcsolatépítés ellen szólt a térség országainak attól való félelme is, hogy a Nyugat az egymás közötti regionális kohézió erősödését esetleg az EU-hoz történő integráció alternatívájaként kezeli.

Nagyon hamar világossá vált azonban, hogy a fejlett világ a közép-európai régiót egységként kezeli, egyenként nem szívesen foglalkozik az országokkal. Az együttműködés hiánya, különösen a rendszerváltozást követő 2-3 évben, azt a képet alakította ki a Nyugat előtt, hogy ezek az országok piaci és demokratizálódó viszonyok között nemigen képesek egymással kommunikálni. Akkoriban úgy tűnt, hogy a közép-európai országok egymás közötti együttműködését a fejlett országok a nyugati integrációra való érettség előfeltételeként kezelik. Részben ez a gondolat motiválta a gazdasági és politikai együttműködés megindulását, ami a Visegrádi csoport, majd később a CEFTA létrejöttéhez vezetett.

A visegrádi gondolat megszületését előmozdította az a törekvés is, hogy összehangolják Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország politikáját a Szovjetunióval szemben. A három ország kormányfője 1991 elején Visegrádon találkozott, ahol célként fogalmazták meg az európai biztonságpolitikai és gazdasági rendszerbe való szerves beépülést. A visegrádi helyszín szimbolikus jelentőségű, hiszen 1335-ben itt találkozott a három ország királya, akkor is azzal a céllal, hogy javítsák egymás közti kapcsolataikat. Az egyeztetésnek további lendületet adott az 1991 augusztusi moszkvai puccskísérlet, ami komoly riadalmat keltett a régió államaiban. A Szovjetunió megszűnésének 1991-es deklarálásával azonban fokozatosan csökkent a biztonságpolitikai elem jelentősége, és más területek kerültek az együttműködés középpontjába.

Az 1992. májusi prágai miniszterelnöki csúcstalálkozón a Visegrádi együttműködés jövőjét három kiemelt területen megvalósítandó kooperációban látták. Ezek a nyugati intézményekkel való kapcsolatok fejlesztése, a gazdasági együttműködés és a gazdasági és politikai világeseményekkel kapcsolatos véleményegyeztetés.

A célok deklarálása után azonban a csoport politikai jellegű együttműködésének Csehszlovákia szétválásával de facto igen hamar vége lett. A megalakuló Csehország a múlt maradványának tekintette a közép-európai politikai együttműködést, és világossá tette, hogy a szovjet fenyegetés jelentőségének csökkenésével nincs rá szükség. Prága úgy vélte, hogy csak a gazdasági kooperáció erősítésében vannak kiaknázatlan lehetőségek. Visegrád bukását azonban nem egyedül a cseh mentalitás okozta, sokkal inkább a Közép-Európában bekövetkezett gazdasági és biztonságpolitikai feltételek megváltozása.

Újjáélesztési kísérlet

A múlt évben Budapest és Varsó többször is hangot adott annak, hogy szükség van a Visegrádi együttműködés újjáélesztésére. A lehetséges kooperációról Csehország is kedvezően nyilatkozott. Csupán abban a kérdésben mutatkozott némi ellentét, vajon Szlovákiát is bevonják-e, vagy inkább hagyják ki ebből a közép-európai fórumból. Úgy tűnik, Vladimir Mec_iar bukása után Szlovákia részvételével mindenki egyetért. Ezek után a következő két kérdésre kell választ találni: életképes lehet-e a Visegrádi együttműködés, és milyen konkrét célokat tűzhet ki maga elé? A válaszokhoz a következő szempontokat kell figyelembe vennünk:

1. Csak az a regionális együttműködés lehet életképes, amely geopolitikailag megalapozott, megvan az érdekek közössége, és koherens stratégiai céljai vannak. Ha ezek valamelyike hiányzik, akkor az együttműködés csak rövid életű maradhat. Jelenleg a Visegrádi együttműködés Szlovákia bevonásával geopolitikai, földrajzi értelemben mindenképpen megalapozott, amit erősít a gazdaság stabilizálása. Mélyítheti a kohéziót a Visegrádi csoport sajátos exkluzivitása, ami megmutatkozik például Lengyelország, Magyarország és Csehország OECD- és NATO-tagságában. (Az exkluzivitás megőrzése érdekében Lengyelország tavaly még fenntartásait hangoztatta Szlovákia "visegrádivá" válásával kapcsolatban.) A közép-európai országok és országcsoportok közötti különbségtétel azáltal is erősödik, hogy 1998 tavaszán új jelző honosodott meg a nemzetközi gazdasági szervezetek szótárában, amely szerint Magyarország, Lengyelország és Csehország a "fejlődő piacok" (emerging markets) kategórián belül elérte a "konvergáló országok" (converging countries) szintjét.

Bár Lengyelország, Magyarország és Csehország gazdasági átalakítási stratégiája az elmúlt években sok területen elvált egymástól, és a gazdasági reformok végrehajtásához eltérő utat választottak, a konvergencia elemei tetten érhetők – igaz, fáziseltolódással. Lengyelország az átalakulás kezdetén gyors, drasztikus lépéssel próbálta megteremteni a piacgazdasági fejlődéshez szükséges kiinduló feltételeket. Csehországban úgy gondolták, hogy a gazdaság alapjaihoz nem kell különösebben hozzányúlni, mert az ország alkalmas a piacgazdaság kiépítésére, míg Magyarországon egyes területek gyors átalakítását (például a privatizáció) tűzték ki célul, sok területen azonban nem mertek, illetve nem akartak drasztikus lépéseket tenni. A három ország gazdasági helyzete ennek ellenére alapvetően hasonló: az elmúlt években lényegében ugyanazokkal a problémákkal szembesültek a privatizációtól kezdve a külföldi tőke bevonásán keresztül a külgazdasági egyensúly felborulásáig. A NATO-csatlakozással és az EU-csatlakozási tárgyalások megindulásával tehát vannak ugyan gazdasági-politikai hangsúlykülönbségek az egyes országok között, de egymástól alapvetően eltérő vonásokkal csak elvétve találkozhatunk. Ez annak ellenére igaz, hogy az elmúlt 1-2 évben a közép-európai országok között is elkezdődött a differenciálódás, ami az EU 1998. novemberi országelemzéseiből is kitűnik. (Ezek alapján Magyarország gazdasági átalakítását tekintve kiemelkedik a többiek közül.) Szlovákia helyzete annyiban más, hogy ott sokáig elodázták a gazdaság átalakítását. Szlovákia azonban alapvetően hasonlít a többi Visegrádi országhoz, noha fejlettsége jelenleg elmarad azokétól.

2. A világgazdaság válságjelenségeinek vissza-visszatérő hullámai közepette a régió növekedési potenciáljának kihasználása egyre fontosabbá válhat több nyugat-európai ország számára. Közép-Európában a Társulási Megállapodásoknak megfelelően folytatódó további liberalizálás, a CEFTA-n belüli szabad kereskedelem, valamint a GDP növekedésének stabilizálódása jelentős impulzust ad mind a termelés bővüléséhez, mind a termelékenység növeléséhez. A következő időszakban viszont a nyugat-európai növekedés valószínűleg mérsékelt marad, a távol-keleti térség továbbra is megszenvedi a pénzügyi és intézményi válságot. Így a figyelem középpontjába kerülhet a nem túl nagy közép-európai piac, elsősorban a nyugat-európainál kétszer-háromszor nagyobb növekedési rátái miatt. Kelet-Közép-Európa lehet az EU dinamizálásának egyik forrása, a gyors EU-csatlakozás hozzájárulhat ahhoz, hogy gyors növekedési terület jöjjön létre Európában. A közép-európai országok közös fellépése előnyökkel járhat e kérdésben, e területen létjogosultsága lehet a visegrádi típusú együttműködésnek.

3. Az export gyors strukturális változása azt bizonyítja, hogy a közép-európai tagjelöltek legfontosabb komparatív előnye talán a jól képzett, rugalmas munkaerő. Erre alapozva és kihasználva a nemzetközi tőkeáramlás nyújtotta lehetőségeket, valamint a multinacionális cégek tevékenységét, a közép-európai országok Nyugat-Európa partnerei és versenytársai lehetnek a magas hozzáadottérték-tartalmú termékek és a technológiailag intenzívebb termelés tekintetében is. A következő időszakban a nemzetközi versenyképesség nem csak olyan tényezőktől függ majd, mint az ár, minőség stb. Egyre nagyobb szerepet játszik az általános társadalmi, mentális és intézményi rugalmasság is. A transzformáció bebizonyította, hogy Kelet-Közép-Európa e területen jelentős potenciállal rendelkezik. Kérdés, hogy mennyire tudják kihasználni a nemzeti kormányok, illetve hogy Nyugat-Európa milyen mértékben hagyja kibontakoztatni. Globális szinten ez természetesen javítaná Európa helyzetét is. Komoly kockázattal is számolni kell, hiszen Közép-Európa hatása mind nagyobb azoknak az EU-beli cégeknek a költségstruktúrájára, amelyeknek leányvállalatai működnek a régióban. Komparatív előnyre tesznek szert azon cégek anyaországai, amelyek intenzíven támaszkodnak a Közép-Európa által nyújtott (főleg költség-) előnyökre. Az EMU-n belül törésvonalak alakulhatnak ki, ami igen kedvezőtlenül érintheti Közép-Európát és a térségbeli együttműködést. A Visegrádi országoknak fel kell készülniük ilyen típusú nehézségekre is.

4. Nagymértékben megnöveli a konzultációk és egyeztetések szükségességét, hogy jelentősen megváltozott Németország EU-politikája, csökken a bővítés melletti elkötelezettsége. Mivel (Szlovákia kivételével) a Visegrádi országok legfontosabb gazdasági partnere Németország, a Visegrádi együttműködés kiemelt területe lehet Németország "meggyőzése", hogy továbbra is a csatlakozás élharcosa maradjon.

5. Annak ellenére, hogy az EU korábbi kibővülései során nem voltak egyeztetett stratégiák a belépni szándékozó országok között, és ilyen típusú egyeztetés a kelet-közép-európai országok között sem volt eddig, mégis érdemes megvizsgálni ennek lehetséges előnyeit. Az egyidejű tárgyalások igen erős tárgyalási pozíciót teremtenek az EU számára. Például egy engedékenyebb tárgyalási stratégiájú ország által nyújtott koncesszió precedensként szolgálhat a többi, keményebb álláspontot képviselő országgal folytatott tárgyalás során. Ez szükségessé teheti közös tárgyalási/viselkedési szabályok megfogalmazását. A közös viselkedési szabályok közös csatlakozási stratégiát is eredményezhetnek. Természetesen ez a közös stratégia a nemzeti stratégiák alá rendelt, és nem több, mint az egyes nemzeti stratégiákban fellelhető közös érdek. Mégis, ilyen típusú együttműködés elejét veheti annak, hogy az EU a csatlakozási tárgyalások során ellenállás nélkül kijátszhassa egymás ellen a közép-európai országokat.

Bizonytalan alapok

Mindezek alapján azt állíthatjuk, hogy mára jórészt megszűntek a Visegrádi együttműködés létrejöttének eredeti motivációi. A biztonságpolitikai kérdések nagyrészt elvesztették jelentőségüket, a gazdasági/szabadkereskedelmi kérdések megoldása pedig a CEFTA keretében zajlik. Visegrád célja aligha lehet más, mint az, hogy az EU-tárgyalásokkal párhuzamosan a részt vevő országok rendszeres egyeztető, előkészítő fóruma legyen.

Szlovákia választások utáni helyzete valószínűsíti, hogy az ország viszonylag hamar felzárkózhat az "első kör" közelébe, hiszen ennek eddig elsősorban politikai akadálya volt. Az EU-jelentések szerint az ország gazdasága viszonylag gyorsan közelít a konvergáló országokéhoz, így részvétele a Visegrádi együttműködésben indokolt.

Persze csak akkor van értelme a Visegrádi együttműködésnek, ha annak eredményeként közös befolyás érhető el például a német kapcsolatok vagy a derogációk terén. Ezért az együttműködésnek a legmagasabb szinten kell folynia, jelentős szakértői háttér-kooperációra támaszkodva. Mindezek alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Visegrádi együttműködés újjáélesztésének gondolata meglehetősen bizonytalan alapokon áll. Az együttműködés erősítése csak akkor járhat bármiféle sikerrel, ha elég intenzív az érintett országok közötti politikai párbeszéd, ha igénylik a közös érdekérvényesítést. Az EU halogató magatartása viszont kiválthatja ennek ellenkezőjét, az önálló érdekérvényesítési törekvéseket is.

Könnyen lehet, hogy a Visegrádi együttműködés életre keltése csak szimbolikus jelentőségű lesz. Ha nem sikerül konkrét tartalommal megtölteni, akkor a kezdeményezés ugyanolyan gyorsan elenyészik, mint ahogy az a kilencvenes évek elején történt. Az viszont elképzelhető, hogy a Visegrádi országok közötti együttműködés EU-csatlakozásuk után fontos szerephez juthat, amint az Portugália és Spanyolország esetében történt.

A CEFTA létrejötte

Az az elképzelés, hogy a visegrádi csoport államai között gazdasági együttműködést kellene kialakítani, már 1991-ben napirenden volt. Nyilvánvaló volt, hogy elkerülhetetlen a gazdasági szálak szorosabbra fűzése a kapcsolatok nagymértékű lazulása után. Az országok egymás közötti kereskedelmi forgalma jelentősen csökkent, ami előbb-utóbb súlyos problémákat okozott volna. Eredetileg az az ötlet merült fel a Hármak körében, hogy fizetési uniót létesítenek – elkerülendő a KGST-együttműködés egyik legsúlyosabb fogyatékosságát –, de ez hamarosan feledésbe merült, majd a szabad kereskedelem megteremtését tűzték ki célul.

A szabadkereskedelmi övezet a gazdasági integráció laza formája, mégis előrelépés a kooperáció irányában olyan államok esetében, amelyek között nem jött létre semmilyen multilaterális gazdasági együttműködés. Ezzel párhuzamosan elkészültek a társulási szerződések a három ország és az Európai Közösségek között, így Nyugat-Európával kialakultak a részleges szabadkereskedelmi övezet keretei. Ha a három ország nem kötött volna hasonló tartalmú megállapodást, az egymás közötti kereskedelem mindinkább marginalizálódott volna az Európai Unióval és az EFTA-val folytatott árucseréhez képest. Ez a helyzet ki is alakult, hiszen az EK-val kötött társulási megállapodások kereskedelmi szabályai ideiglenesen már 1992 első felében hatályba léptek, amikor a CEFTA-szerződés szövegét még meg sem fogalmazták.

A CEFTA céljai a következők voltak:

  1. A szabadkereskedelmi övezet létesítésére vonatkozó háromoldalú megállapodás kiterjed minden ipari és mezőgazdasági termékre.
  2. A kereskedelmi korlátozások felszámolása kiterjed mind a vámjellegű, mind a nem vámjellegű korlátokra.
  3. A háromoldalú megállapodás a kelet-közép-európai államok és az EU/EFTA között létrejött megegyezéseket fogja követni, de azoktól eltérően a szimmetriára és a kölcsönös előnyök egyensúlyára épül.
  4. A teljes liberalizáláshoz szükséges átmeneti időszak öt-tíz év.

Az áruk szabad áramlását a részt vevő államok között vámunió keretében is létre lehetett volna hozni, amire azonban a visegrádi csoport országai politikai okokból nem voltak hajlandók, mivel szorosabb együttműködést követelt volna meg, elsősorban gazdaságpolitikai téren (például az import egységes kezelésében, a beszedett vámok felhasználására vonatkozó közös döntések terén). Mindenáron el akarták kerülni, hogy olyan benyomást keltsenek, mintha regionális együttműködésük háttérbe szoríthatná a nyugati integrálódást. Emiatt kevésbé látványos célt tűztek maguk elé: a szabadkereskedelmi övezet létrehozását. A CEFTA struktúrája hasonlít a felek és az EU, valamint az EFTA közötti megállapodásokhoz. Míg az egyes cikkelyek az EFTA-modellt követik, csoportosításuk (ipari, mezőgazdasági és általános rendelkezések) az EU-megállapodások mintájára készült el.

A CEFTA általános célja, hogy az EU-val kötött társulási megállapodásokhoz hasonló kereskedelmi kedvezményeket nyújtson a részt vevő országoknak. A versenyképesség erősítésén túl a megállapodás célja a vásárlóerő és a térségbeli külföldi befektetések növelése. A termékeket a szerződés három – A, B és C – csoportba sorolta. A vámokat és nem vámjellegű korlátozásokat eltérő ütemben bontották le, 1995-1997 között bizonyos ipari és mezőgazdasági termékek vámjait csökkentették. Más termékekre, mint például a gépkocsikra, a textíliákra és az acélárukra vonatkozóan 2000-re szüntetik meg a kereskedelmi korlátokat. Ezzel összhangban a feleknek 1997. január 1-jéig fokozatosan fel kellett számolniuk minden exportvámot és azzal egyenértékű terhet. Vállalták továbbá, hogy az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új mennyiségi importkorlátozást vagy azzal egyenértékű intézkedést. Mára az ipari termékek több mint 95 százaléka vámmentesen lép be a másik országba.

A CEFTA mindezek ellenére nem eredményez teljesen szabad kereskedelmet:

  1. Felhív ugyan a mezőgazdasági vámok felszámolásának fontosságára, de fenntartja a kvóták rendszerét.
  2. A megállapodás nem foglalkozik megfelelően a nem vámjellegű korlátozásokkal. Különleges rendelkezések vonatkoznak a vámigazgatási együttműködésre, a koncessziókra, a kereskedelmi jellegű állami monopóliumokra, a fizetésekre, a verseny szabályaira, a kormányzati beszerzések liberalizálására, a dömpingre, a reexportra, a szellemi tulajdon védelmére stb.
CEFTA-történelem
CEFTA-szerződés és annak módosítása Aláírás helye és ideje Ideiglenes alkalmazás kezdete
CEFTA-szerződés Krakkó, 1992. XII. 21. 1993. III. 1.
Az ipari vámok lebontási ütemének gyorsítása,
agrárkoncessziók növelése
Budapest, 1994. IV. 29. 1994. VII. 1.
Az ipari vámok lebontásának újabb gyorsítása Varsó, 1995. VIII. 18. 1996. I. 1.
Új tagok belépésének lehetővé tétele Brno, 1995. IX. 11. 1995. IX. 11.
Szlovénia csatlakozása Ljubljana, 1995. XI. 25. 1996. I. 1.
Az agrárkoncessziók kiterjesztése Varsó, 1995. XII. 21. 1996. I. 1.
A származási szabályok módosítása Jasna, 1996. IX. 13. 1997. I. 1.
Az iparivám-lebontás újabb gyorsítása Jasna, 1996. IX. 13. 1997. I. 1.
Románia csatlakozása Bukarest, 1997. IV. 12. 1997. VII. 1.
Bulgária csatlakozása Szófia, 1998. VII. 1. 1999. I. 1.
Forrás: Complex CD-jogtár

Hármakból hetek

Szlovénia, mint Közép-Európa egyik legfejlettebb gazdasága, lengyel kezdeményezésre már 1994-től megfigyelőként jelen volt a CEFTA-találkozókon. Ezt Magyarország üdvözölte, mivel Szlovénia a csoport tagjaihoz hasonló fejlettségű ország, s egyben Magyarország egyetlen olyan szomszédja, amellyel már akkoriban alapszerződésünk és kedvező tartalmú kisebbségvédelmi megállapodásunk volt. A délszláv állam kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával, a Lengyelországgal megkötendőről pedig tárgyalásokat folytatott. Mindezek miatt a CEFTA jövőbeni tagjának tekinthették Szlovéniát. Az 1994. november végi poznan´i találkozón világossá vált, hogy a CEFTA szerepe akkor növekedhet a regionális kereskedelemben, ha bővül a részt vevő államok köre.

Mivel a cseh vezetés egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában a regionális együttműködés elmélyítése, Szlovákia és Magyarország kapcsolata pedig távolról sem volt kiegyensúlyozott, a CEFTA fejlesztésével kapcsolatos további lépéseket Budapest és Varsó irányította. 1995 tavaszán a két ország miniszterelnöke megállapodott abban, hogy támogatni fogják a CEFTA kibővítését.

Ettől kezdődően a csoportba való felvétel előfeltétele, hogy a jelentkező állam a GATT (WTO) tagja legyen, hogy a CEFTA valamennyi tagállama támogassa a csatlakozási kérelmet, végül, hogy az új tag és az EU között legyen társulási szerződés.

Szlovénia csatlakozásáról a CEFTA-ban részt vevő államok 1995. szeptemberi brnói kormányfői találkozóján határoztak. A döntés annak ellenére született meg, hogy Szlovénia EU-társulási megállapodása még aláírásra várt. 1996. január 1-jén Szlovéniát a CEFTA-ba azzal a feltétellel vették fel, hogy alá fogja írni a maga társulási megállapodását.

Szlovénia csatlakozása nem változtatta meg az együttműködés jellegét. A legtöbb közép-európai ország ugyanis azon a véleményen volt, hogy Szlovénia olyan állam, amelynek az elsők között kellene csatlakoznia a nyugati intézményekhez. Délnyugati szomszédunk tagságával a CEFTA gazdaságilag továbbra is viszonylag homogén maradt.

Sok ország képes eleget tenni a CEFTA-tagság objektív feltételeinek. Közülük néhányan, mint például Észtország, Lettország, Litvánia és Románia már ekkoriban jelezte csatlakozási szándékát. Ukrajna ugyancsak érdeklődik, de az EU-val kötendő társulási megállapodás hiányában kívánsága még jó ideig aligha valósítható meg. Hasonló a helyzet Horvátország és Macedónia esetében, nem is beszélve Fehéroroszorzág csatlakozási szándékáról. Az államok csatlakozási szándéka, illetve érdeklődése azonban egyértelműen a CEFTA sikerének bizonyítéka.

A kérdés, hogy a CEFTA milyen gyorsan lesz képes újabb országokat magába olvasztani, különösen azután tehető fel komolyan, hogy a CEFTA hatodik tagja Kelet-Közép-Európa második legnagyobb országa, Románia lett. A bővüléssel a csoport kohéziója gyengült, ugyanakkor kereskedelmi forgalma növekedhet, ámbár Románia összexportja évente nem haladja meg a 9 milliárd dollárt.

A CEFTA 1999-ben újabb taggal, Bulgáriával bővült. Bulgária és Románia jelenleg gazdasági fejlettségét tekintve jelentősen elmarad a többi CEFTA-országtól. Románia gazdasági partnerként a CEFTA korábbi tagjai közül csak Magyarország számára jelentős, gazdasági kapcsolatai a többi országgal elhanyagolhatóak. Bulgária – Románia kivételével – még kevésbé fontos a CEFTA-országok számára.

Az eredeti megállapodást az elmúlt néhány évben többször is módosították annak érdekében, hogy gyorsuljon a vámlebontás üteme, mind szabadabb legyen az egymás közti kereskedelem. Az együttműködés alapelve azonban érintetlen maradt: a CEFTA nem törekszik az egymás közötti integráció megteremtésére, hanem a külgazdasági kapcsolatok liberalizációjával kívánja elősegíteni az érintett országok fokozottabb integrálódását a világgazdasághoz.

Fellendülő kereskedelem

A CEFTA-országok között az elmúlt 3-4 évben jelentősen bővült a termékcsere, ami főként a vámok és a mennyiségi korlátozások fokozatos, egyre gyorsabb és a termékforgalom döntő hányadára kiterjedő eltörlésének köszönhető. Emellett a CEFTA-országok többségében évek óta viszonylag magas szintet ért el a GDP növekedése. Mára az országok többségében a növekedés motorja a belföldi kereslet élénkülése, ugyanakkor az exportteljesítmény is viszonylag kedvező (leszámítva a súlyos válsággal küszködő Romániát, illetve a válságból éppen csak kikerülő Bulgáriát).

A CEFTA-tagok számára a régió eltérő mértékben fontos, az egyes országok és a régió kereskedelmi mérlegpozíciói viszonylagos állandóságot mutatnak. A leginkább deficites Szlovénia és Lengyelország regionális külkereskedelme, míg Csehország és Szlovákia kereskedelmi többlettel rendelkezik. Magyarország vegyes képet mutat: általában azokkal az országokkal szemben negatív a mérlege, amelyekből döntően energiahordozókat és nyersanyagokat importál (Szlovákia, Csehország).

A magyar külkereskedelemben a CEFTA részaránya dinamikusan bővül. 1997 hozta a döntő fordulatot: a magyar kivitel több mint 65 százalékkal nőtt, miközben az import is 20 százalékkal bővült. 1998-ban szintén jelentős, de arányaiban már kisebb volt a kivitel növekedésének üteme. Különösen kedvező és örvendetes, hogy az export felfutásában elsősorban a gépek, illetve a mezőgazdasági termékek kivitele játszotta a főszerepet.

Magyarországnak az agrártermékek terén az összes CEFTA-országgal szemben kereskedelmi többlete van. Ez részben magyarázatként is szolgál arra, miért éppen Magyarországgal szemben alkalmaztak a legtöbbször protekcionista intézkedéseket az elmúlt 2-3 évben. Az agrárszektor ugyanis több CEFTA-országban is termékfelesleggel küzd. Miután a nyugati piacokra elég nehéz bejutni, a keleti piacok pedig beszűkültek, minden tagország a CEFTA-piacon próbálja elhelyezni agrárfeleslegét. Magyarország a szomszédos országokhoz képest viszonylag jó minőségű és versenyképes termékeket állít elő, ami az agrár-külkereskedelmi mérlegekben is kifejeződik. Emiatt számítani kell arra, hogy a következő években egyre élesebbé válik az agrárcsata a CEFTA-országok között.

A CEFTA ma már a Magyarország számára legfontosabb régióbeli országokat – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Szlovénia (+ Bulgária) – foglalja magában. Hazánk a balti államokkal is szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére készül, illetve a kereskedelmi kapcsolatok liberalizálására törekszik Horvátországgal, Oroszországgal és Ukrajnával, amelyek még nem WTO-tagok, és EU-társulási megállapodásuk sincs. A térség államai közötti kereskedelmi kapcsolatok dinamikusan bővültek az elmúlt években, ennek ellenére az érintett országok egymás külkereskedelméből való részesedése még mindig alacsony. A viszonylag alacsony részesedés jelentős mértékben nem is növekedhet, hiszen az elsődleges gazdasági partnerek Nyugat-Európából kerülnek ki. Ennek ellenére a földrajzi közelség, de leginkább a kereskedelmi akadályok lebontása a CEFTA-t olyan alapvető fontosságú szerveződéssé teszi, amely a kelet-közép-európai országok európai uniós tagságra való felkészülését egyértelműen elősegítheti.

Magyarország külkereskedelme a CEFTA-országokkal (millió dollár)
  1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999. I.
EXPORT
Csehország 169 197,7 207,4 289,7 321,6 372,1 25,6
Szlovákia 127,7 143,6 212,9 251 265,3 332,3 16,7
Lengyelország 162,7 222 337,1 392 510,4 529,4 34,1
Szlovénia 139 196 255,8 220 290,8 241 15,1
Románia 183 198 357,5 277,6 316,7 564,3 27
CEFTA* 459,4 563,3 757,4 1048,5 1704,8 2039,1 121
IMPORT
Csehország 264 347,7 364 487,4 509,7 553 37,7
Szlovákia 237,6 355,6 369,7 382,2 401,4 428,1 28,7
Lengyelország 148,1 193,3 248,6 298,4 358,3 459,5 39,7
Szlovénia 62 80,4 92,8 88,8 109,6 140 10,3
Románia 86 119 130,1 142,9 154,9 185,7 10,2
CEFTA* 649,7 896,3 982,3 1256,8 1533,9 1766,3 128,3
EGYENLEG
Csehország –95 –149,7 –156,6 –197,7 –188,1 –180,9 –12,1
Szlovákia –109,9 –212 –156,8 –131,2 –136,2 –95,8 –12,1
Lengyelország 14,6 28,7 88,5 93,6 152,1 69,9 –5,6
Szlovénia 77 115,6 163 131,2 181,2 101 4,8
Románia 97 77 227,4 134,7 161,8 378,6 16,9
CEFTA* –190,3 –333 –224,9 –208,3 170,9 272,8 –7,3
Forrás: KSH, GM
* Románia 1997. június 1-jétől tagja a CEFTA-nak.

A vállalati szektor

Alapvető kérdés, hogy miként alakul a régión belüli vállalati együttműködés. Már a CEFTA létrejöttekor elemezték a transznacionális vállalatok (TNC-k) várható stratégiáját a régióban. A CEFTA országai számára optimális, ha a TNC-k beszállítói téren támaszkodnak a regionális erőforrásokra. A transznacionális vállalatok éveken keresztül döntő mértékben otthoni beszállítói bázisukról fedezték szükségleteiket. Bár fokozatos változás figyelhető meg, a siker két okból is kétséges:

  1. A CEFTA-országokban gyorsul ugyan a háttéripar fejlesztése a transznacionális igényeknek megfelelően, azonban még csak a kezdeti lépéseknél tartanak.
  2. Semmi sem garantálja, hogy a hátország intenzívebben képes lesz bekapcsolódni a TNC-k vérkeringésébe, hiszen a nagyvállalatok üzletpolitikájában az a döntő, hogy leghatékonyabban honnan, milyen forrásból tudják kielégíteni a szükségleteiket.

Ráadásul tanúi vagyunk annak a folyamatnak is, hogy a TNC-k jelentős része magával viszi-hozza hagyományos beszállítói holdudvarát is, vagyis Kelet-Közép-Európában újjáélednek a hagyományos vállalati kapcsolatrendszerek, ami ugyancsak nehezíti a helyzetet. Egyes multinacionális vállalatok leányvállalatai között kialakuló munkamegosztás és árucsere egyértelmű (például Unilever, Nestlé).

Legalább ilyen fontos lenne az, hogy megerősödjenek a kelet-közép-európai vállalatok közötti termelési kapcsolatok is. Ilyen típusú kooperáció és munkamegosztás a kelet-közép-európai vállalatok között egyelőre csak korlátozottan valósul meg.

A Visegrádi országok egymás közti kereskedelmének alakulása (millió dollár)
  1994 1995 1996 1997 1998
Csehország exportja a Visegrádi országokba
Magyarország 347 364 487 509 553
Lengyelország 510 966 1205 1297 1986
Szlovákia 1958 3005 3120 2889 3749
Csehország importja a Visegrádi országokból
Magyarország 197 207 289 322 372
Lengyelország 456 682 807 869 1299
Szlovákia 2502 2984 2650 2253 2783
Lengyelország exportja a Visegrádi országokba
Csehország 456 682 807 869 1299
Magyarország 193 248 289 358 459
Szlovákia 183 243 271 286 320
Lengyelország importja a Visegrádi országokból
Csehország 501 966 1205 1297 1986
Magyarország 222 337 392 510 529
Szlovákia 196 378 427 484 594
Szlovákia exportja a Visegrádi országokba
Csehország 2502 2984 2650 2253 2783
Lengyelország 196 378 427 484 594
Magyarország 355 369 384 400 428
Szlovákia importja a Visegrádi országokból
Csehország 1958 3005 3120 2889 3749
Lengyelország 183 243 271 286 320
Magyarország 143 212 252 265 332
Források: nemzeti statisztikák
Megjegyzés: A nemzeti statisztikák külkereskedelmi adatai a kétoldalú forgalomra eltérő adatokat tartalmaznak, így az egyes forrásokból némiképp eltérő külkereskedelmi adatok szerezhetők.
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 1.) vegye figyelembe!