Az operációs rendszerek fejlődése, alkalmazási területe elválaszthatatlan a különféle hardverkategóriáktól, azok fejlettségétől, illetve a felhasználók által támasztott igényektől. Az alábbiakban a hardverplatform evolúciója alapján tekintjük át az operációs rendszerek fejlődését.
A hatvanas évekre tehető annak a korszaknak a kezdete, amelyet manapság modern számítástechnikának nevezünk. Ekkor még a nagyszámítógépek domináltak. Ezek nagy, drága, vízhűtéses eszközök voltak, amelyek több százezer felhasználót szolgáltak ki. A nagyszámítógépeket főleg a hatalmas pénzügyi intézetek vásárolták, és még ma is ők teszik ki e gépcsalád felhasználóinak és vásárlóinak legnagyobb részét. A nagyszámítógép elsődleges célja a pézügyi tranzakciók automatizálása volt – ezek voltak azok az üzleti fontosságú alkalmazások, amelyektől ezek az intézetek függtek.
Az üzembiztonsággal szemben támasztott igények kielégítésére az IBM kifejlesztette azt a robusztus, kiemelkedően stabil szoftvert, amely jelenlegi szoftverhírnevének gerince, s amelyre a jelenlegi adattárháztermékei is épülnek. Manapság ezek a rendszerek a világ vállalati adatainak 70 százalékát tárolják, és minden munkanap 8 milliárd biztonságos tranzakciót hajtanak végre. A CICS tranzakciófeldolgozó szoftver – amelyet ezekben a nagyszámítógépekben használtak – ma megtalálható a Transaction Serverben, sőt valószínűleg ez a legsikeresebb, valaha is piacra dobott szoftver.
A hatvanas években senki nem adott el szoftvert, azokat a hardverszállító adta a szolgáltatás részeként. Az IBM kezében volt ez a piac, és lényegében még ma is ez a helyzet. Habár a nagyszámítógépek kiválóan megfeleltek a feladatnak, nem maradtak kritika nélkül, mivel nagyon rugalmatlanok voltak, és a programban végrehajtott bármilyen változtatást (például új oszlop felvétele egy jelentésben) bele kellett kódolni az alkalmazásba, ami összetett és nagyon időigényes feladat.
Középkategóriás rendszerek
A számítógépek következő generációja a középkategóriás, illetve a mini – mai szemmel még mindig hatalmas, de a nagyszámítógépekhez képest kicsi – számítógépek, amelyek a hetvenes évek elején jelentek meg. Ezek még mindig drágák voltak, de sokkal olcsóbbak, mint a nagyszámítógépek. Ezen piac első vezetője volt a Digital a DEC VAX, PDP11 és hasonló gépekkel, továbbá az IBM a System/36 gépével. (Az IBM később ezeknek a vásárlóknak az AS/400 rendszerét ajánlotta, amely robusztus és könnyű használhatósága miatt rendkívül népszerű lett, s a független szoftverfejlesztők gyorsan elkezdtek rá fejleszteni.)
A középkategóriás számítógépek várva várt megérkezésekor kezdődött meg az egyes igényeket kielégítő csomagolt alkalmazások fejlesztése – például fizetési lista, illetve ügyfélkövető alkalmazások. Ezeket teljesen új, független szoftverkereskedők kínálták, akik maguk nem voltak hardverszállítók. Az ilyen gépek a vásárlók jóval nagyobb része számára tették elérhetővé a számítástechnikát: főleg közepes méretű cégek, illetve nagyvállalkozások egyedi részlegei vásárolták.
A rugalmasság, valamint az alacsonyabb költség áldozatokat is követelt: a középkategóriás számítógépek, illetve operációs rendszereik nagyságrendekkel kevesebb felhasználót támogattak, mint a nagyszámítógépek, valamint az üzembiztonságuk, illetve megbízhatóságuk is az előbbieké alatt maradt. Hasonlóképpen a nagyszámítógépekhez, ezek a gépek is szabadalmazottak voltak, így az egyik kereskedő gépére írt szoftverek nem futottak másokén. Továbbá, ezek a gépek még mindig nagyon rugalmatlanul elégítették ki a végfelhasználói igényeket.
Unix-rendszerek
A nyitott számítástechnika, illetve a rendszerek közötti együttműködés iránti igények vezettek az Unix-rendszerek felemelkedéséhez a 80-as évek elején. Azonban az együttműködés célja eltűnt, ahogy a különböző szállítók szabadalmaztatott Unix-megvalósításokat kedtek el készíteni. Ennek eredményeként ma már 32-féle különböző verzió található a piacon. Ezek között szerepel a Sun Solaris rendszere, a Hewlett-Packard HP-UX rendszere, valamint az IBM RS/6000 platformja, amellyel csak később lépett a piacra. Az Unix-piacon megjelentek a munkaállomások – nagyon erőteljes személyi számítógépek –, amelyeket ma a modern PC-alapú munka előfutárainak tekintenek. Akkor vált először lehetővé a végfelhasználóknak a számítógép egyedi feladatokra történő felhasználása. Az összetett és hatékony CAD-csomagokkal dolgozó mérnökök és tervezők lettek először az Unix-platformon futó munkaállomások haszonélvezői.
Ezek a számítógépek megint egy nagyságrenddel olcsóbbak voltak mint a középkategóriás számítógépek előző generációja, így a számítástechnika a kis cégeket kivéve mindenki számára elérhetővé vált. Ezenfelül felgyorsította a független szoftverfejlesztők fejlődését, akik bármely Unix-platformra könnyen átvihető alkalmazásokat írtak. A mai neves információtechnológiai (IT) cégek – Oracle, Informix, SAP – az Unix-rendszerek népszerűsége révén emelkedtek magasra. Azonban azoknak a támogatott felhasználóknak a száma, amelyek középszintű számítógépekhez tudtak volna kapcsolódni, mindössze százas nagyságrendű volt; ezenfelül kompromisszumot kellett kötni az üzembiztonság, valamint a központi vezérlés hiánya miatt is, így nehezebbé vált a rendszeradminisztráció. Az Unix-munkaállomások nem köznapi árucikkek voltak – a személyi számítástechnika még kevesek kiváltsága maradt.
A PC-alapú számítástechnika
A személyi számítástechnika annak a generációnak volt a vesszőparipája, amelyben Steve Jobs és Bill Gates játszott főszerepet. Mindkettőjüket elbűvölte az Altair 8080 nevű "csináld magad" számítógép, amelyik alig tudott többett pár villanykörte felkapcsolásánál. Később Steve Jobs korai kísérletei eredményeként megalapította az Apple céget, s pincéjében fejlesztette ki az első tényleges személyi számítógépet, majd piacra dobta azt a nagyrészt érdektelen világ számára. Ám a táblázatkezelő kifejlődése – az első igazán használható alkalmazás – találmányát újdonságból gyakorlati üzleti eszközzé változtatta. Ezzel megkezdődött a PC forradalma.
Ahogy az üzleti világ elkezdte használni az Apple számítógépeket, az IBM is észbe kapott. Az első IBM PC 1983-ban jelent meg, amelynek operációs rendszerét, a DOS-t, az alig ismert Microsoft nevű cég írta. Az IBM részvétele törvényesítette a PC-ket, és milliószámra kedték el vásárolni. Számos egyéb kereskedő visszafejtette az IBM PC-t, így hamar a Compaq, Dell és egyéb cégektől származó IBM-kompatíbilis PC-k kezdték el uralni a számítástechnikai piacot, ahol a DOS etalonnak számított.
A Windows térhódítása
Az 1980-as évek végén kezdődött el Bill Gates Microsoftjának leválása az IBM köldökzsinórjáról, és a cég megkezdte a Windows operációs rendszer fejlesztését. Az IBM időközben folytatta az OS/2 fejlesztését, az Apple Macintosh-rendszerét pedig továbbra is sokan vásárolták. A Microsoft szoros kapcsolata a független szoftverfejlesztőkkel azonban azt eredményezte, hogy a legtöbb piacra kerülő PC-szoftver Windows-platformon futott. Manapság a Windows operációs rendszerek egyik vagy másik változata a személyi számítógépek 80 százalékán megtalálható.
Eközben a hálózati PC-k piaca több milliárd dolláros üzletággá fejlődött. A PC-k összekötésének kezdeti igénye abból eredt, hogy az előzőleg önálló PC-k fájlokat és drága erőforrásokat, például nyomtatókat legyenek képesek megosztani. A Novell a NetWare révén gyorsan virtuális monopóliumot szerzett ezen a piaci területen, és maradt piacvezető a fájl- és nyomtatómegosztási operácósrendszer-piacon több mint egy évtizedig. Mindezek után az 1990-es évek elején a számítástechnikai ipar helyzete többféle, elszigetelt formációból állt: az üzleti fontosságú vállalati rendszerek továbbra is a nagyszámítógép-alkalmazásokon, a különféle osztályszintű funkciók középkategóriás Unix-gépeken futottak, míg a kis PC-hálózatok az egyedi felhasználókat szolgálták ki.
Az 1990-es évek elején nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalati számítástechnika kezd irányíthatatlanná válni. Az információtechnológiai befektetések rendkívül nagy mértékben megnőttek, ugyanakkor az azokat megelőző tervezés csekély volt vagy teljesen hiányzott. Így ahelyett, hogy a vállalati kezdeményezéseket segítették volna, sok esetben inkább hátráltatták azokat. Ezért az ügyfél/kiszolgáló számítástechnika fejlesztésében a különféle platformok közötti széles körű integrációs igények kielégítése lett a fő cél. Ez nagyon összetett feladatnak bizonyult. Gyakran a fejlesztés költsége és bonyolultsága a projekt félbehagyásához vezetett. Az ügyfélkiszolgáló tervek 80 százaléka soha nem valósult meg.
Noha az ügyfélkiszolgáló rendszerek nem oldották meg az integráció problémáját, az igény továbbra is megmaradt. Az IT-iparág, ezen belül a PC-kiszolgálók és a hálózati számítástechnika az 1990-es évek második felében olyan irányba fejlődött, amely az élet jelentős könnyítésével kecsegtetett.
Hálózati számítástechnika
A fentiek alapján a helyi hálózati kiszolgáló piacon a fájl- és nyomtatómegosztás dominált. Világossá vált azonban, hogy a PC-k 1990-es évekbeli teljesítménynövekedéséből adódóan egyre inkább alkalmassá váltak összetettebb feladatok elvégzésére is. Az elmúlt évek főbb eseményei között szerepelt az is, hogy a PC-kiszolgálók képesek lettek alkalmazási platformként működni, és már olyan kiszolgáló operációs rendszert igényeltek, amely ki tudja használni ezeket a képességeket. Három fő tényező befolyásolta a felhasználók választását. Az IBM Warp Server terméke népszerű lett az IBM hagyományos ügyfelei körében, ám a ,,kék óriás" rosszul mérte fel az alkalmazás-kiszolgálás növekvő fontosságát, és így nem lett piacvezető az ágazatban. A Microsoft ajánlata ezen a területen az NT Server volt. A Microsoft képes volt befolyásolni a piacot azzal, hogy felhasználta a független szoftverkereskedőkkel való kapcsolatát, így a kezdeti nehézkes indulás után az NT-ből népszerű operációs rendszer lett.
Ahogy a PC-kiszolgálók kezdtek egyre jobban elterjedni, az IT-iparág forradalom határára ért. A hálózati számítástechnika felemelkedése teljesen megváltoztatta a felhasználók és kereskedők alkalmazástelepítési módszerét. A hálózati számítástechnika fogalma azonossá vált az internet fogalmával. Azonban, amíg a hálózati számítástechnika maga az architektúra, addig az Internet az infrastruktúra, a szállítási közeg. Helyesebben a hálózati számítástechnikát olyan terjesztési architektúraként lehet leírni, amely az Internet eszközeit és szabványait használja.
Az erő a nagyszámítógéppel van
Az Internet bővülése ennek az évtizednek az egyik legfontosabb jelensége. Meglepő elfogadottsági aránya két tényezőre vezethető vissza: szabványokon alapuló és keresztplatformos. Most először a kereskedők globálisan támogatott, nyitott szabványokon (hálóböngészők, HTML, TCP/IP) alapulva készíthetnek és terjeszthetnek alkalmazásokat. Hasonlóképpen egyedi, hogy az ügyfélplatform (legyen akár Macintosh, OS/2, illetve Windows) teljesen átlátszó: bármely böngésző elérheti ugyanazt az információt a kiszolgálón, tekintet nélkül az alatta futó rendszerre.
Ahogy lefelé haladunk a kiszolgálópiacon a nagyszámítógépektől a PC-kiszolgálókig, az üzembiztonság, a méretezhetőség, valamint a megbízhatóság csökkenő tendenciát mutat. A szabványos PC-kiszolgálók üzembiztonsági mutatója megközelítőleg 97 százalék (habár ezt tükrözéssel, illetve fürtözési technológiával növelni lehet) – ez nagyjából olyan, mintha a rendszer évenként több mint 250 órát állna. Ugyanez egyébként elmondható bármely, a kiszolgálóhoz kapcsolt PC-ről is. Ennek hatalmas befolyása van bármely, fontos üzleti funkciókat PC-kiszolgálón futtató cégen belül, mivel csökken a termelékenység. Hasonlóképpen, az NT-rendszerek még mindig csak pár tucat felhasználót képesek kiszolgálni, szemben a nagyszámítógépek által támogatott több tízezer felhasználóval. Emiatt sokkal több PC-kiszolgálót kell telepíteni ugyanannyi felhasználó támogatásához. Ennek költsége – nem csak a kezdeti vásárlásé – korlátozza a használatukat, mert a hálózati karbantartásra fordított kiadások is arányosan nőnek a helyi hálózatok számával. Így elmondható, hogy ha egy Unix-rendszer tízszer annyi felhasználót támogat, mint egy NT, akkor az utóbbinak a kezelési költségei tízszer nagyobbak lesznek. Egyre inkább elismerik, hogy a központosított számítógépes modellt megtestesítő vállalati kiszolgálónak (nagyszámítógép) a legkisebb a fenntartási költsége, bármely platformról legyen is szó.