Vállalkozói történelem

kisvállalkozások történetében nem vonható éles határ a rendszerváltozás előtti és utáni fejlemények közé, sokkal inkább a nyolcvanas évek eleje óta tartó folytonos és egy irányba mutató változások alakították a kisvállalkozásokat és külső környezetüket. A nyolcvanas évek elején a hatalom a vállalati szervezeti rendszer túlcentralizáltságának oldására és működésének javítására törekedett, részben a nem állami szektor háttérbe szorításának enyhítésével. Ezzel egyrészt mozgásba hozta a magángazdaságban rejlő energiákat, miközben a már akkor is kiterjedt méretű második gazdaság számára is legális mozgásformát teremtett. Létrejöttek a kisvállalkozások addig nem létező jogi formái: a polgárjogi társaságok, a gazdasági munkaközösségek és a háztáji gazdaságok mintájára a nagyüzem és kisüzem integrációját célzó formák: a vállalati gazdasági munkaközösségek. 1982-től jogi személyiségű kisszövetkezetek szervezése is lehetővé vált.

A tervgazdaságban a kisvállalkozások növekedése útjában adminisztratív korlátok álltak. A rendszerváltozás eltörölte ezeket, emellett megszüntette a szocialista és a magánszektor szimbiózisát, a kevert szervezeti formákat. A vállalkozások számára az 1988-ban elfogadott társasági törvény teremtett mozgásformát és új szervezeti kereteket.

A nyolcvanas évek végén példátlan vállalkozásalapítási láz támadt. Az új szervezetek részben új alapítások révén jöttek létre, kisebb részben azonban szervezeti decentralizáció útján: a vállalatok szétválásával, a szervezeti egységek önállósításával. A rendszerváltozás után a szövetkezeteknél a jogi korlátok lebontása, az állami vállalatoknál a társasággá alakulás és a privatizáció segítette elő ezt a folyamatot. A fejleményekre a nyolcvanas évek vállalkozói örökségén és a privatizáción túl döntő hatást gyakorolt a foglalkoztatottság csökkenése (az első tömeges elbocsátások is a nyolcvanas évek második felében történtek) és a vállalkozás mítoszának feltámasztása. Ezek a körülmények sokak számára a vállalkozóvá válás lehetőségének, illetve kényszerének útját egyengették, és a nyolcvanas évek első felében megindult, később a központi hatalom által lassítani szándékolt folyamatokat felélénkítették, visszavonhatatlanná tették és minőségileg megváltoztatták. A kisvállalkozások számának növekedése 1990-től felgyorsult.

Társaságalapítási láz

A mikro- és kisvállalkozások rendkívül heterogén sokaságot alkotnak: rész- és teljes munkaidős, a vállalkozói jövedelmet kiegészítő és fő keresetnek tekintő, önfoglalkoztató és bérmunkásokkal dolgoztató, tőkebefektetéstől tartózkodó és tőkét kockáztató, szakismeret nélküli és szakismerettel rendelkező, fogyasztási és tőkefelhalmozási motivációjú stb. vállalkozók különböző eredetű, szervezeti formájú, tulajdonlású, tevékenységű, specializációjú, felszereltségű, kapcsolati hálójú stb. vállalkozásai alkotják a kisvállalkozói szektort. A kisvállalkozásokat nagyon eltérő fejlődési utak, növekedési és alkalmazkodási stratégiák jellemzik.

Összességében a nyilvántartásba vett vállalkozások száma mind a mai napig növekvő, bár az egyéni vállalkozások száma 1996 óta csökken. A regisztrált vállalkozások száma 1996 végén meghaladta az egymilliót, aminek csaknem háromnegyede egyéni vállalkozás, mintegy tizede betéti társaság, és szintén mintegy tizede korlátolt felelősségű társaság. A közkereseti társaságok, részvénytársaságok, szövetkezetek száma töredéke az említetteknek. Méret szerint a vállalkozások elsöprő többsége, 97 százaléka a mikrovállalkozás, ezek 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak, 2 százaléka kisvállalkozás, vagyis ahol 11-50 főt foglalkoztatnak. A regisztrált vállalkozásoknak mintegy harmada nem működik.

A mikro- és kisvállalkozások szerepe a foglalkoztatásban jelentősen megnövekedett. 1997 végén a foglalkoztatottak már csak 31 százaléka dolgozott a 300 főnél több embert alkalmazó nagyvállalatoknál, ezzel szemben a mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozott a foglalkoztatottak 50 százaléka. 1992-ben ezek az arányok éppen fordítva alakultak.

A saját és a jegyzett tőke aránya
	1992	1994	1995	1996	1997
Alk. nélküli vállalkozás	1,01	0,98	0,95	0,99	0,91
Mikrovállalkozás	1,04	0,92	0,93	1,08	1,12
Kisvállalkozás	1,01	1,02	1,14	1,20	1,40
Közepes vállalkozás	1,08	1,11	1,23	1,27	1,30
Nagyvállalkozás	1,31	1,35	1,42	1,45	1,52
Átlag	1,21	1,22	1,29	1,32	1,38
Forrás: az éves adóbevallások alapján számolva

Erős a tőkekoncentráció

1997-ben az összes jegyzett tőke 52 százalékát a 300 főnél nagyobb vállalatok bírták, a mikro- és kisvállalkozások 28 százalékkal részesedtek. A mikro- és kisvállalkozások jegyzett tőkéje gyorsabban növekszik, mint a nagyvállalatoké, de itt nem szabad figyelmen kívül hagyni a nagyvállalatok közepes és kisvállalatokra bomlását. A kisvállalkozói szektoron belül is nagyon koncentrált a tőkeeloszlás. A kettős könyvvezetésű vállalkozásoknál koncentrálódik a kisvállalkozások összes nyilvántartott jegyzett tőkéjének 98 százaléka, az egyszeres könyvvitelűeknél 2 százaléka.

Ha a vállalkozások saját tőkéjének megoszlását is szemügyre vesszük, akkor ez a szélsőségesen nagy koncentráció enyhül valamelyest, de azért még mindig szélsőségesen nagy marad. A kisvállalkozói szektor teljes saját tőkéjének 51 százalékával mintegy 15 ezer vállalkozás, a kettős könyvvezetésű, 11-50 főt foglalkoztató kisvállalkozások rendelkeznek.

A saját és jegyzett tőke viszonyának vizsgálata rávilágít arra, hogy amíg a kisvállalkozásoktól a nagyok felé haladva a tőketartalék nagysága monoton nő, a mikrovállalkozásoknak ezzel szemben nincs tőketartalékuk, meglevő tőkéjüket élik fel.

Csökkenő részesedés a növekedésből

A kisvállalkozások teljesítménye is jelentősen változott a kilencvenes években. Az évtized első felében a nagyvállalatok részesedése a realizált árbevételből csökkent, a kisvállalkozásoké és a középvállalatoké nőtt. 1995-ben a nagyvállalatok az összes nettó árbevételnek már csak 36 százalékát realizálták, szemben a mikro- és kisvállalkozások 44 százalékos részesedésével. 1996-ban a mikro- és kisvállalkozások részesedése a nettó árbevételből nem változott, 1997-ben viszont a nagyvállalkozások részesedése ismét nőtt, a mikro- és kisvállalkozásoké pedig csökkent. Vagyis a korábbi növekvő trend megtörni látszik.

Néhány ágazatban a kisvállalkozásoknak nemcsak a száma, hanem a teljesítménye is meghatározó (kereskedelem, személyi szolgáltatások), míg más fontos ágazatokban (feldolgozóipar) még nem érte el a nyugat-európai piacgazdaságokban tapasztalható arányt. A mikro- és kisvállalkozások 1995-ben még 27 százalékkal részesedtek a gazdaság exportértékesítéséből, ami 1997-re 20 százalék alá csökkent. Vagyis a kisvállalkozások közvetlenül alig vesznek részt az exportorientált növekedésben.

A kisvállalkozások hozzájárulása az árbevételhez – GDP előállításához – irányzatát tekintve hasonlóan alakult. Az évtized első felében a mikro- és kisvállalkozások részesedése nőtt, a nagyvállalatoké csökkent, ami 1996-ban szintén ellentétébe fordult. 1997-ben a kisvállalatok hozzájárulásának aránya a GDP-hez mintegy 42 százalékra tehető.

A finanszírozás forrásai

A vállalkozói szektor egészében 1997-ben a felhalmozásra fordítható jövedelmek aránya emelkedett. a vállalkozások felhalmozási célú saját forrásai (vagyis az értékcsökkenési leírás és az adózott eredmény) a GDP-hez képest 1992-ben 1, 1994-ben 14, 1995-ben 17, 1996-ban 23, 1997-ben 29 százalékot értek el, vagyis nagymértékben növekedtek. Ezen belül a különböző méretű vállalkozások helyzete differenciáltan alakult. 1992 és 1997 között az összes felhalmozási célú saját forrás túlnyomó többsége a nagyvállalatoknál képződött. 1997-ben az olló tovább nyílt, a mikro- és kisvállalkozások részesedése a szóban forgó mutatóból 24, a nagyvállalkozásoké 58 százalék volt. Ez a körülmény erősen behatárolja a mikro- és kisvállalkozások fejlődési lehetőségeit. A kisebb vállalkozásoktól a nagyobbak felé haladva a saját források a tevékenység mind nagyobb hányadát finanszírozzák. Mivel a kisvállalkozások bankhitelei mind volumenüket, mind a vállalkozói hitelekből való részesedésüket tekintve csökkenő arányúak, ezért a kisebb vállalkozások finanszírozásában nagyobb arányú a nem banki eredetű idegen forrásoké, vagyis a szállítói követeléseké és a köztartozásoké.

Támogatások és terhek

A felhalmozási lehetőségek differenciálódása nem független a normatív újraelosztástól, amely inkább a nagyvállalatoknak kedvez. Az évtized közepén a támogatások inkább a nagyvállalati, az elvonások inkább a kisvállalati szférában növekedtek. A társasági adó, az adókedvezmények, a támogatások alakulásának ismeretében megállapítható, hogy a mikro- és kisvállalkozásoknál az adóterhelés pozitív, vagyis az elvonások meghaladják az adókedvezmények s támogatások összegét, míg a közepes és nagyvállalatoknál negatív, vagyis az elvonások nem érik el a visszajuttatott jövedelmek nagyságát. megállapítható, hogy a kisvállalkozások átlagos adóterhelése a legnagyobb és növekvő tendenciájú. Ha azonban az elvonásokat kiegészítjük a társadalombiztosítási kiadásokkal, akkor 1997-ben is a közepes és nagyvállalatok több befizetést teljesítettek, mint amennyi kedvezményt és támogatást igénybe vettek.