Kicsik az Unióban

Az Európai Közösségek kis- és középvállalatokat támogató politikájához már sok évvel ezelőtt egységes besorolási elveket fogadott el, amelyek elsősorban létszámmutatókon alapszanak. Hosszú ideig 100 főben jelölték meg a kisvállalatok, 500 főben a középvállalatok felső határát. Újabban a létszámhatárokat a felére csökkentették. (A kisvállalatok körén belül is gyakran megkülönböztetik az alkalmazott nélküli önfoglalkoztatókat, továbbá a 10 főnél kisebb mikrovállalatokat és a többi kisvállalatot.) Nemrégen a hazai gyakorlat is áttért erre, és átveszi az EU által megjelölt másik két kritériumot is (éves forgalom vagy mérlegfőösszeg, és nagyobb vállalat 25 százalékot nem meghaladó részesedése, ez utóbbi a nehezen ellenőrizhető úgynevezett függetlenségi kritérium). A KSH a legutóbbi időkig 50 és 300 fővel határolta el a kis-, illetőleg a középvállalatokat, az összehasonlíthatóságot ez kevéssé zavarja, inkább más különbségek korlátozzák ezt. Az Unió Kkv-adataiban a mezőgazdaság nem szerepel – ahogyan az EU Kkv-politikája sem foglalkozik e szektorral.

A számok

Az Európai Bizottság 1992-ben határozott arról, hogy az EU kis- és középvállalati szektorának helyzetéről évente részletes beszámolót (Observatory) készíttet. E jelentéssorozatból az 1993-97. években 5 jelent meg. (Az 1998. évi jelentés kimaradt, de 1999-re ismét készül értékelés.) A jelentéshez felhasznált statisztikai adatok forrását döntően az EU Statisztikai Hivatalának (EUROSTAT) kiadványai (elsősorban az Enterprises in Europe sorozat) és belső számításai képezik, különböző becslésekkel, újabban külön vállalati felmérésekkel is kiegészítve.

A legfrissebb Kkv-jelentés összefoglaló megállapítása az, hogy a vizsgált körben, a 19 európai országban (a 15 EU-tagország mellett az Európai Gazdasági Térséget és Svájcot is ideszámítva) a 19 millió vállalat 115 millió embert foglalkoztatott. A 19 millió vállalat túlnyomó része – 99,8 százaléka – a kis- és középvállalatok körébe sorolható. A nagy többség, 18 millió vállalat kevesebb mint 10 főt foglalkoztat, a vállalatok felének egyáltalán nincs alkalmazottja. (Ezek 1996. évi adatok, de az arányszámok ma is ugyanezek, s az abszolút számok is kevéssé változtak.)

Az idézett adatok szerint az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték, azaz a munkatermelékenységi mutató a legmagasabb a nagyvállalatokban, ezt követik a középvállalatok, majd a kis- és a legkisebb (mikro) vállalatok. Ebből azonban e vállalatcsoportok működésének hatékonyságára nem következtethetünk. Jelentős szerepet játszik ugyanis, hogy a kis-, közép- és különösen a mikrovállalatok csoportjában éppen azoknak a szektoroknak van nagy súlya, amelyek különlegesen munkaigényesek, és ahol az egy főre/órára számított termelékenység hatékony munka esetén is csak korlátozottan emelhető.

A foglalkoztatás

A Kkv-jelentés adatai szerint a munkatermelékenység a 19 európai országban 1988 és 1998 között a kis- és középvállalatoknál évi 2,1, a nagyvállalatoknál 2,8 százalékkal növekedett. A vállalatok száma valamennyi nagyságkategóriában nagyjából hasonlóan, mintegy 15 százalékkal nőtt. A foglalkoztatottak száma a mikrovállalatoknál e 10 év alatt ingadozott, de jelenleg körülbelül a korábbi évekkel azonos szinten van, az egyéb kisvállalatoknál kevéssel, a közép- és nagyvállalatoknál még inkább csökkent. Ez a létszámmal jellemzett átlagos vállalatnagyság csökkenését, a Kkv-k foglalkoztatási szerepének növekedését eredményezte.

A 19 európai országban az összegezett arányszámok szerint a különböző nagyságkategóriák a foglalkoztatott létszám alábbi hányadának adnak munkahelyet: mikrovállalatok 33, egyéb kisvállalatok 19, középvállalatok 14, nagyvállalatok 34 százalék.

Az országok közötti különbségek itt még szembetűnőbbek. A mikrovállalatokban foglalkoztatottak aránya 18-19 százalék (Írország, Luxemburg) és 47-48 százalék (Görögország, Spanyolország, Belgium, Olaszország) között változik. A nagyvállalatok esetében ez a sáv 20 és 44 százalék közötti!

Az úgynevezett triád – az EU, az USA és Japán – teljesítményének összehasonlítása azt mutatja, hogy a foglalkoztatás tekintetében az Európai Unió gyengébb eredményeket mutat. A foglalkoztatás 1970 óta a 15 EU-tagországban lényegében nem növekedett, szemben Japánnal és különösen az Egyesült Államokkal, ahol ez növekedés mintegy 25 százalék volt, illetőleg meghaladta az 50 százalékot is. A 15 és 64 év közötti népesség foglalkoztatási rátája hasonló tendenciát jelez: ma ez az Európai Unióban 59, az Egyesült Államokban 73, Japánban 75 százalék. A munkanélküliségi ráta Japánban és nagy ingadozás mellett az Egyesült Államokban is kevéssé nőtt, ezzel szemben az EU-ban az 1970. évi 2-3 százalékról 1994-re 10 százalék fölé emelkedett. Ezt jó részben az EU merevebb munkaerő-piaci és ehhez kapcsolódó szabályaival magyarázzák, a megoldást ezek oldásában és a Kkv-szektor fejlesztésében keresik.

Az Unió és a vállalkozók

Az európai integrációs közösségben a '80-as években kristályosodott ki, hogy a gazdasági-társadalmi tekintetben rendkívül jelentős Kkv-szektornak olyan speciális problémái vannak, amelyekkel a közösség szintjén is foglalkozni kell. Az első, több évre szóló Kkv-program végrehajtását követően e célból előbb (1986) független munkacsapatot hoztak létre, majd 1989-ben a XXIII. főigazgatóságot bízták meg e feladattal. A kisvállalkozói politika gazdája ma is ez a főigazgatóság, de ennek számos, nagy fontosságú elágazásával (mint például a PHARE-támogatások, a K+F és az innovációk előmozdítása, a regionális fejlesztések kérdései) részleteiben a megfelelő más főigazgatóságok foglalkoznak.

Az EU és az EU-tagországok vállalkozásfejlesztési politikájának legfontosabb közös vonásai a következőkben jelölhetők:

• szervezetten figyelemmel kísérik a kis- és középvállalatok számának, helyzetének, teljesítményének alakulását; erről (legtöbbször évente/kétévente) átfogó jelentést készíttetnek és tesznek közzé;
• a gazdaság- és társadalompolitika céljainál, tervezett lépéseinél, döntéseiknél messzemenően figyelembe veszik ezeknek a kis- és középvállalatokra gyakorolt hatásait; ezek várható reagálását – előzetesen meghallgatva a kis- és középvállalatok és szervezeteik véleményét;
• sokoldalúan segítik a kis- és középvállalatokat abban, hogy a nagyvállalatokkal szemben mutatkozó versenyhátrányaikat ellensúlyozzák, áthidalják; a gyors és jelentős változásokra felkészüljenek;
• e segítség különböző mértékű pénzügyi kedvezményeket, támogatásokat is magában foglal; ezek rendszerének, elosztásának alakítására (a szubszidiaritás elvéből következően, hogy a döntéseket ott hozzák, ahol ehhez a szükséges ismeretekkel a leginkább rendelkeznek) az érintett vállalatokat képviselő szervezetek lényeges befolyást gyakorolnak.

Kisvállalati miniszterek

Az eddig megjelent öt EU kisvállalati jelentés tanúsága szerint a tagországok Kkv-politikájában is megfigyelhető bizonyos konvergencia. E politika fő céljait és eszközeit hasonlóan ítélik meg, különbségek inkább mértékekben, prioritások megjelölésében, az intézményi megoldásokban mutatkoznak. Mindenütt elfogadják, hogy az állam és az önkormányzatok nyújtsanak segítséget a kis- és középvállalatok nagyvállalatokkal szemben mutatkozó versenyhátrányainak kiegyenlítéséhez. Arról viszont többnyire egy-egy országon belül is vita folyik, hogy ehhez milyen eszközöket, milyen mértékeket alkalmazzanak. Visszatérő kérdés például, hogy indokolt-e és milyen fokig az elsődlegesen normatív jellegű kedvezmények mellett preferenciák érvényesítése, igazságosak lehetnek-e az egyedi elbíráláson alapuló támogatások, juttatások; mi legyen ezek köre. Eléggé nagy különbségek vannak annak az intézményrendszernek a felépítésében, amely a támogatások szolgáltatására hivatott (kell-e központilag irányított hálózat, mi legyen a kamarai-érdek-képviseleti szervezetek, a magán tanácsadó cégek szerepe stb.). A Kkv-politika kormányzati összefogása legtöbbször vagy a gazdasági, vagy az ipari minisztériumok feladata. Felelőse magas rangú kormánytisztviselő. Néhány országban (Belgium, Franciaország, Luxemburg) "Kkv-minisztérium" is működik, más esetekben (például Angliában) a felelős kormánytisztviselő "kisvállalati miniszter" címet kap. Több országban (például Ausztriában, Olaszországban, Németország tartományaiban) átfogó törvénnyel szabályozzák a Kkv-szektor támogatását, ennek céljait, formáit; számos országban (például Németországban, Franciaországban) részletes szabályokat alkotnak a kézműipari tevékenység gyakorlásáról. Az egységesítés azonban e téren sem cél, újabban még nagyobb hangsúllyal inkább a legjobb gyakorlatot elemzik, keresik, népszerűsítik, terjesztik.

Átlagos létszám Az európai vállalatok átlagosan mindössze 6 főt foglalkoztatnak, de ez – országok szerint – lényegesen változik: a legkisebb Görögországban és Izlandon (3 fő), a legmagasabb Luxemburgban (12 fő), Ausztriában (11 fő), Hollandiában (10 fő), Svájcban (10 fő). Vizsgálni szokták azt is, hogy melyik az a jellemző vállalatinagyság-kategória, amelyiknek a legnagyobb a részesedése a foglalkoztatott létszámban. E mutatók szerint ezt 1996-ban 7 országban (Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország és Svédország) a nagyvállalatok, 4 országban (Belgium, Görögország, Olaszország és Spanyolország) a mikro-, további 4 országban pedig (Ausztria, Dánia, Luxemburg és Portugália) a kis- és középvállalatok adták. (Belgium esetében a sajátos adózási-elvonási szabályok is fontos szerepet játszanak.)

A legújabb törekvések

A foglalkoztatási gondok miatt az utóbbi években, mint a világ minden térségében, az EU-ban is még inkább előtérbe került a kis- és középvállalatok erősítése, arra is figyelemmel, hogy az új munkahelyek többségét ezek teremtik meg, de különösen az indulásuk utáni első években igen sérülékenyek (az első 5 éven belül 50 százalékuk megszűnik). A közösség Kkv-politikájának céljait a különböző újabb dokumentumok két fő irányban határozták meg:

• a Kkv-k fejlődéséhez kedvező gazdasági környezet kialakulásának elősegítése az EU-ban, és
• a Kkv-k versenyképességének javítása és nemzetköziesedésük elősegítése.

E célokat két vonalon, egyrészt az Integrált Kkv-program, másrészt a Többéves Kkv-program révén kívánják elérni, a szubszidiaritás (ésszerű sorrendiség) elvének betartásával. Az Integrált Kkv-program egyik ága a tagországok közös akcióit határozza el, ami alapvetően konzultációkból és összehangolt lépésekből áll:

• a Kkv-k gazdasági környezetének javítása és egyszerűsítése, valamint
• a Kkv-kat támogató intézkedések ösztönzése és hatékonyabbá tétele terén.

A program másik ága hasznosítja és erősíti a kisvállalkozások számára is kedvező egyéb – nemzetközi együttműködési, Strukturális Alap, K+F, innovációs és más – közösségi programokat. Mindezt kiegészíti ma az (1997-2000-re szóló) Harmadik többéves Kkv-program.

A bizottság rendszeresen készít és közread beszámolókat az unió Kkv-politikájáról, az ennek keretében indított programokról, ezek eredményeiről. Az EU meglehetősen bonyolult és sokágú döntéshozatali rendszerének megfelelően e jelentéseket számos testületben megvitatják, véleményezik (így többek között az Európa Tanácsban, a Gazdasági és Szociális Bizottságban). A programok kialakítását és értékelését alapos elemzések és viták kísérik. Ezek – a kritikai megjegyzések mellett – eddig nem vezettek arra a következtetésre, hogy kevéssé indokolható, esetleg mellőzhető a kis- és középvállalatok – megalakulásuk, gyarapodásuk, alkalmazkodási készségük és képességük – támogatása. A támogatások hatékonyságának és átláthatóságának erősítése azonban általánosan elfogadott igény lett.

Ajánlásokat fogalmazott meg az 1997-ben létrehozott úgynevezett BEST (Business Environment Simplification Task Force), vagyis magyarul: "Az üzleti környezet egyszerűsítését kidolgozó munkacsapat" is, amit a bizottság elfogadott. E társaság négy fő területtel foglalkozik: oktatás és tréning, foglalkoztatás, finanszírozás, kutatás és innováció.

Ajánlások a továbblépéshez

A legújabb EU-konferencián, melyet Baden bei Wienben, 1998. szeptember 21-22-én az Európai Bizottság XXIII. főigazgatósága és az osztrák Gazdasági Minisztérium rendezett a Kkv-politika feladatairól, már sűrűn hivatkoztak a BEST-ajánlásokra. A 400 részvevős konferencia eredeti témája ez volt: "A kis- és középvállalatok a növekedési fázisban – a versenyképesség javításának kulcstényezői." Három szekcióban – képzés, finanszírozás, nemzetközi kooperáció – egy sor előadást tartottak, majd ajánlásokat is megfogalmaztak a résztvevők. Ezekben egybecsengett az igény, hogy erőteljesen differenciálni kell a kis- és középvállalatok különböző típusainak eltérő adottságai és igényei szerint; a nekik nyújtott segítség, szolgáltatások terén alapvető az átláthatóság, az eredményesség rendszeres értékelése, a módszerek megújítása. A konferencia e három témakörön túllépve átfogóan is vizsgálta az EU Kkv-politikájának irányvételét, és röviden az alábbi – részben a korábbi konferenciák ajánlásait is magában foglaló – 9 pontban foglalták össze következtetéseit:

1. Nagyobb szerepet kell juttatni a Kkv-szervezetekkel való társadalmi párbeszédnek.
2. A bürokrácia csökkentésére és olyan jobb szabályozási rendszerre van szükség, amely EU-szinten és az egyes országokban figyelembe veszi, hogy: a szabályozás kiindulópontja az "először a kicsikre gondoljunk" elv legyen; vizsgálja a szabályozások Kkv-kre gyakorolt hatásait, ezek között a költségkihatásokat; az alkalmazkodásra kellő időt enged a Kkv-knek.
3. Aktív piacpolitikával európai szinten növelni kell a nemzeti szinten beszűkült gazdaságpolitika mozgásterét, elsősorban a szabványok és az adózás terén.
4. Könnyíteni kell – adókedvezményekkel is – a vállalatok átadását, éspedig nemcsak a családtagok részére.
5. Folytatni kell az árnyékgazdaság visszaszorítását, hasznosítani kell az egyes tagországok e téren, különösen az adók és egyéb elvonások csökkentésével szerzett kedvező tapasztalatait.
6. A vállalkozások finanszírozásához kedvezőbb és a Kkv-k igényeihez jobban igazodó keretfeltételeket kell teremteni. A tényleges igényekről és a lehetőségekről mind a vállalkozói, mind a banki oldalon több ismeretre van szükség. Európában a garanciamodellek mellett a tőkerészesedés ma kevésbé kedvelt eszköz, vizsgálni kell vonzóbbá tételének feltételeit. Egyszerűsíteni kell a pályázati és beszámolási formulákat, a számviteli előírásokat.
7. A nemzetköziesedéshez, a globalizációhoz való alkalmazkodáshoz a Kkv-k számára kedvezőbb keretfeltételeket kell létrehozni. Csökkenteni kell a fizetési késedelmekből fakadó gondokat. Azok a Kkv-k, amelyek most kezdenek határokon átnyúló tevékenységekbe, különösen igénylik a segítséget, az e téren szerzett legjobb nemzeti tapasztalatok elterjesztését. A közép- és kelet-európai országokkal való Kkv-kooperáció erősítéséhez elsősorban nem tőke-, hanem információs segítséget kell nyújtani.
8. Javítani kell a vállalkozói szellemet és kultúrát. Ezt már az alapképzésnél elő kell készíteni. Tanulmányozni kell az Egyesült Államok kedvező tapasztalatait e téren.
9. A Kkv-politika középpontjába a kutatás és az innováció mellett a képzést és továbbképzést kell állítani. Erősíteni kell a vállalkozók mobilitását, ehhez segíteni kell a nyelvtanulást és nemzetközi tapasztalatok szerzését.