Haszonjárművek

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 13. számában (1999. április 1.)

A haszonjárművek eladói is jó évet zártak 1998-ban. Hatalmas fellendülés volt tapasztalható a piacon, s a növekedés nemcsak százalékokban, hanem az eladott mennyiséget tekintve is látványos. A haszonjárműveket egyébként a szakma két kategóriára osztja: 3,5 tonna össz-súlynál kisebbekre és ennél nagyobbakra. Egy dologban most mindkét kategória megegyezik: 1998-ban jóval népszerűbbek voltak, mint az előző évben. Az eladott autók száma sosem látott magasságba szökött, bár a kereskedők véleménye szerint ez csak '98-ban volt így, és a következő években lassul majd a növekedés.

A 3,5 tonna össztömeg alatti haszonjárművekből 1998-ban másfélszer annyi fogyott, mint '97-ben; egészen pontosan 45,5 százalékkal több. A személyautókból kialakított áruszállítók (Opel Combo, VW Caddy és kategóriatársaik) kevésbé voltak népszerűek, ebből a kategóriából ötezer darabnál kevesebbet adtak el a kereskedők, míg a dobozos és platós kisteherautókból (Ford Transit, Mercedes Vito, FIAT Ducato stb.) háromszor annyit, vagyis a kisáruszállítók túlnyomó része ebből a csoportból került ki. Ezek az autók a kisvállalkozások tipikus járművei: személyautóra szóló jogosítvánnyal is vezethetők, de komoly mennyiségű rakományt képesek szállítani. Áruk is viszonylag kedvező – egy jobban felszerelt középkategóriájú autó áráért már elvihetők –, kezelésük egyszerű, üzemeltetésük olcsó.

A Toyota tavaly is, idén is listavezető volt a 3,5 tonna alatti kategóriában; kisáruszállítójuk, a Hiace népszerű a piacon, és bár a cég egyéb haszonjárműveket is kínál, ez a modell vezeti a márka eladási listáját. A Volkswagen – '97-ben harmadik helyen állt a listán – tavaly a második helyre tornászta fel magát. Látványosan javított eladásain a Nissan, teljesíményével a harmadik helyre került. A Ford tartotta a negyedik helyet, a Transit folyamatosan slágernek számít – sőt a jelek szerint egyre inkább. A FIAT '97-ben nem szerepelt az első öt között, tavaly azonban bejutott ebbe a csoportba, a Mazda viszont hetedik lett, ami önmagában nem rossz eredmény, de a tavalyelőtti második helyhez képest már igen.

Ha csak a százalékokat nézzük, akkor a Daewoo fejlődött a leglátványosabban: a '98-as évben megháromszorozták haszonjármű-eladásaikat. Tavaly dobták piacra a Lengyelországban gyártott Daewoo FSO modelleket, amelyek a piac legolcsóbb autói közé tartoznak. Az alacsony ár azonban önmagában nagyon kevés, legalábbis ezt bizonyítja a GAZ példája; annak ellenére, hogy az orosz teherautót szinte ingyen adták, eladásaik látványosan csökkentek. Rosszul sikerült az üzlet a Daciának (1 darab eladott haszonjármű) és a Subarunak is (tavalyelőtt 4, tavaly 3 eladás), de a Seat sem örülhet (1 százalék forgalomcsökkenés). Mindössze 45 autót adott el a Tata; az indiai haszonjármű évek óta nem tud megkapaszkodni a magyar piacon, bár a cég sokat remélt a '98 második felében bemutatott négykerék-hajtású, dupla kabinos pickuptól, hiszen '97-ben mindössze 9 autót vásároltak tőlük.

Meglepően népszerűek voltak '98-ban a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók. Ebben a súlycsoportban a kereskedők másfélszeresére növelték eladásaikat: tavaly 48,2 százalékkal több nagy haszonjármű fogyott, mint az azt megelőző évben. Mindössze egyetlen csoportban került padlóra az értékesítés, a 3,5-5 tonna közötti osztályban alig adtak el autót. A kereskedők szerint ez egyébként is kegyvesztett méretcsoport, hiszen ezek a járművek egy kisvállalkozónak már túl nagyok, profi szállítmányozónak viszont aprók és rosszul kihasználhatók. Annál népszerűbbek voltak viszont az 5,1-10 tonna közti össztömegű teherautók (Daewoo Avia, Iveco 75 stb.), az összesen eladott 3547 nagy teherautóból 1536 ebbe a kategóriába tartozik. Hasonlóan nagy volt a kereslet a legnagyobbak között is: a 15 tonnánál nagyobb járművekből tavaly 1379 darab kelt el, amiben komoly tétel a Hungarocamion Rt. bevásárlása. A cég 600 darab kamiont vásárolt a Volvótól, bár ennek körülbelül csak a felét vették át tavaly. A fennmaradó részt az idén szállítják a svédek.

Teherautó-eladások Magyarországon
Márka Eladások 1998-ban (db) Eladások 1997-ben (db)
3,5 tonna alatt
Toyota 2 890 1 831
Volkswagen 2 276 1 672
Nissan 2 064 1 508
Ford 1 981 1 372
Peugeot 1 871 1 140
FIAT 1 733 936
Mazda 1 606 1 436
Mitsubishi 1 379 1 029
Mercedes 1 215 969
Opel 1 176 979
Citroën 1 071 828
Daewoo 962 326
Renault 874 417
3,5 tonna
Hyundai 14 27
Iveco 173 112
Renault 6 6
3,51-5 tonna között
Daewoo 0 261
Iveco 23 48
Mercedes 3 7
5,1-10 tonna között
Daewoo 448 62
DAF 46 11
Iveco 451 148
GAZ 32 132
MAN 101 41
Mercedes 274 133
Nissan 30 21
Renault 154 126
Volvo 0 2
10,1-15 tonna között
DAF 34 17
Iveco 41 29
Mercedes 128 51
Nissan 0 6
MAN 21 4
Renault 33 16
15 tonna fölött
DAF 124 89
Iveco 158 73
MAN 122 68
Mercedes 119 163
Renault 247 139
Scania 128 103
Skoda-Liaz 116
Tatra 17
Volvo 366 91
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. április 1.) vegye figyelembe!