Teendők sora

Az Országgyűlés 35/1998. számú, az ország területfejlesztéséről szóló, épp egy évvel ezelőtt elfogadott koncepciója az ezredfordulóig határoz meg – tulajdonképpen az uniós csatlakozáshoz is – elengedhetetlen tennivalókat. Noha kevés az esély rá, hogy a nyugat- és kelet-magyarországi társadalmi-gazdasági különbségeket akár középtávon is sikerül felszámolni, az Országos Területfejlesztési Koncepció első helyre sorolja a keleti és a nyugati országrész közötti életszínvonalbeli és életminőségbeli különbségekben rejlő problémát. Igaz, reális célként csupán a különbségek növekedésének lefékezését, illetve lehetőség szerinti megállítását jelöli meg. A végrehajtáshoz Északkelet- és Kelet-Magyarország, valamint a Dél-Dunántúl infrastrukturális fejlesztését, a területfejlesztési céltámogatáson belül a súlypont áthelyezését – például a munkahelyteremtést –, a hazai és külföldi működőtőke elmaradott térségekbe vonzását és a válságövezetek (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye) kiemelt kormányzati programjainak megvalósítását, pontosabban annak felgyorsítását írja elő.

A válságban levő ipari és agrárkörzetek szerkezetváltásának elősegítése érdekében a koncepció alapján kiemelt szerephez jutnak egyebek között a vidékfejlesztési programok, az országos képző- és átképzőprogramok, de a javaslat hangsúlyosan foglalkozik a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználásával, illetve az ipari parkok és a vállalkozási övezetek számának, jelentőségének növelésével.

Az ipari parkok előnyei

Noha a területfejlesztési koncepció még a Horn-kormány idejében készült, és az új kabinet – mint mondják – "modernizálni" akarja azt, az ipari parkok és a vállalkozási övezetek minden bizonnyal ezután is főszerephez jutnak majd a területfejlesztési elképzelésekben. Kétségtelen ugyanis, hogy a "parkosítás" 1996-ot, tehát az efféle befektetéseket ösztönző jogszabályok megjelenését követően kapott Magyarországon lendületet.

A vállalkozási övezetek gazdaságfejlesztési célú létrehozása azonban nem a '90-es évek találmánya, hiszen azok a Távol-Kelettől Amerikáig már évtizedek óta igen sikeresnek bizonyultak, és a gazdasági fellendülés egyik mozgatórugójaként tartották őket számon. Megjelenésük összefüggött a technológiai korszakváltással, a multinacionális nagyvállalatok egyre nagyobb térségeket átfogó terjeszkedésével és egyes országok azon törekvéseivel, hogy ösztönözzék a vállalatalapításokat és a befektetéseket gazdaságuk dinamizálása érdekében. A vállalkozási övezet ugyanis öszszehangolt, a földrajzi, gazdasági, infrastrukturális adottságok maximális logisztikai kiaknázását célzó program akcióterülete. Az itt letelepülő vállalatokat segíti a fejlett infrastruktúra, az ipari parkok, a vámszabad területek kisugárzó hatása. Hazánkban a vállalkozási övezetek több települést magukban foglaló térségek. Példaként megemlíthető, hogy a Záhony-Kisvárda-Vásárosnamény által határolt területen mintegy 30 település alkot gazdasági övezetet.

Újabban azonban inkább az ipari parkok alapítása dívik, az utóbbi egy-másfél évben minden várakozást felülmúlt terjeszkedésük Magyarországon. Pedig az ipari park alapításának feltételei szigorúak, a címmel járó jogokat pedig nem mérik túl bőkezűen. Alapvető feltétel például, hogy az ipari park címre pályázónak legalább 10 önálló vállalkozást és 500 új munkahelyet kell felmutatnia, s ehhez nemcsak a helyi önkormányzat egyetértése szükséges, de a vállalkozást a megye fejlesztési statégiájába is be kell illeszteni. Ami pedig a jogosítványokat illeti: a nyertesek például pályázhatnak az infrastrukturális beruházások gyorsított értékcsökkenési leírására, fejlesztési tendereken indulhatnak, illetve a központi pénzforrások mellett elnyerhetnek regionális támogatásokat is.

A valódi értéket azonban az képviseli, hogy a minősítés általában növeli a külföldi beruházók, befektetők bizalmát, hiszen világszerte jellemző, hogy az ipari parkok elsősorban korszerű termelő-, illetve szolgáltatótevékenységet folytatnak, nagyobb létszámú munkaerőt foglalkoztató kis- és középvállalkozásokat támogatnak, előnyben részesítik az exportra termelő késztermékgyártó és -beszállító cégeket.

Magyarországon – de Közép-Európában is – Győrben hozták létre az első zöldmezős ipari parkot 1991-ben, majd a szentgotthárdi és az ózdi ipari park után szinte pillanatok alatt alakult több tucat hasonló intézmény. Számuk mára megközelíti a 80-at, s az itt befektetett tőke meghaladja a 140 milliárd forintot.

Szakértők szerint az ipari parkok száma az ezredfordulóra elérheti a százat, az ezekben működő vállalkozások tőkéje a 340 milliárd, árbevételük pedig a 900 milliárd forintot. Ha a remények valóra válnak, pár év múlva az ipari termelés 30-35 százaléka ezeken a területeken folyik majd, s a jelenlegi 26 ezer ember helyett az ipari foglalkoztatottak mintegy hatoda kap munkát az ipari parkokban. De elmozdulás várható az ipari parkok jellegében is, hiszen míg kezdetben a termelést folytató parkok domináltak, a hangsúly kezd áttolódni az innovációs tevékenység irányába, a csúcstechnológiák meghonosítására.

Övezet kontra park A vállalkozási övezeteket az ipari parkokkal összehasonlítva a legfőbb különbség az, hogy az övezetben nincs a területnek gazdája, aki a vállalkozásokat szolgáltatásokkal ellátná, az infrastrukturális fejlesztésekről gondoskodna, egységes koncepciót dolgozna ki. Jelentős különbség az is, hogy amíg az ipari park területén viszonylag homogén tevékenység folyik, a vállalkozási övezeten belül kommunális, szociális, kulturális tevékenységet is folytatnak. A területek nagyságában is vannak eltérések: a vállalkozási övezetek alapterülete az ipari parkénak többszöröse is lehet. A vállalkozási övezetek nagysága 150 hektár körüli, az ipari parkoké azonban átlagban alig éri el a 20 hektárt. Magyarországon egyelőre nem alakult ki egységes parkosítási gyakorlat, az új termelési-kutatási-szervezési bázisokat hol zöldmezős beruházásként, hol rekonstrukciós műveletekkel alakították ki. (A zöldmezős ipari park a mezőgazdasági vagy művelésbe be nem vont területen létesített beruházás. Ezek általában külterületeken találhatók, ezért infrastrukturális ellátásuk jelentős indulótőkét igényel. A telepítés során azonban a létesítmények elhelyezésénél szinte szabadon lehet a park belső szerkezetét kialakítani, illetve a befektetők igényét kielégíteni. A rekonstrukciós ipari park az elavult ipari létesítmények még használható infrastruktúrájára épít. Ez annyiban előny, hogy az örökölt, főként infrastrukturális berendezések részben vagy egészben használhatók, illetve felújításuk olcsóbb az új telepítéseknél. Hátrány azonban, hogy a környezetvédelem szempontjából a szennyező technológiák megszüntetése olykor többe kerül, mint az új telepítés, és gondot okozhat a park belső szerkezetének kialakítása során a már meglevő létesítmények mellé az újak telepítése is.) Ám valószínűleg e téren is hamarosan változás áll be: amennyiben a kormányzati ígéretek valóra válnak, az efféle létesítmények létrehozásakor már nemigen lesz választási lehetőség – legalábbis ha a beruházók minden lehetséges támogatást igénybe akarnak venni. A hírek szerint ugyanis a kormány ezentúl a zöldmezős beruházások helyett az ipari parkok, illetve a vállalkozói övezetek létrehozásakor elsősorban a rehabilitációs beruházásokat fogja támogatni. A környezetszennyezés elkerülése, a zöldterületek megóvása érdekében elsősorban az egykori, sok esetben elhagyatott ipari térségek helyén kell majd az új övezeteket, beruházásokat kialakítani

Sokféle kedvezmény

A gazdaság dinamizálásában tehát egyre nagyobb szerep jut az új – a külföldi tőkét és a magyar beszállítói piacot kölcsönösen feltételező – gazdasági formációknak. Csakhogy a külföldi működőtőke eddig nem igazán vette tudomásul az efféle igényeket. A hazánkban megtelepült multinacionális vállalatok ugyanis egészen a legutóbbi időkig előbb-utóbb maguk után csábították beszállítóikat.

A trend talán hamarosan megfordul, mivel a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITD Hungary) – amelynek közreműködésével tavaly 450 millió dollár értékű külföldi befektetés valósult meg hazánkban – megpróbálja arra ösztönözni a multikat, hogy beszállítói igényeiket az itteni kapacitások révén elégítsék ki.

Az ösztökélésnek persze nem ez az egyetlen, s nem is a legfontosabb formája. Az érdekeltek az ország legkülönbözőbb részeiben sokféle ötlettel, módszerrel, kedvezménnyel akarják magukhoz édesgetni a befektetőket, beszállítókat, termelő, kereskedő és szolgáltatópartnereket. A szolnokiak például adókedvezményt ígérnek minden, az alföldi városban telephelyet szerző beruházónak. A kedvezmény 100-500 millió forint értékű beruházásnál a helyi iparűzési adó 50 százaléka, 500 millió és 1 milliárd forint közöttinél a 70 százaléka, míg 1 milliárd forint felett a teljes adó. A beruházások értékhatára mellett követelmény új munkahelyek teremtése is: a befektető 20 és 50 új alkalmazott foglalkoztatása után élvezheti a kedvezményt.

A fehérgyarmatiak repülőteres ipari parkot ajánlanak a külföldi befektetőknek. Az ukrán és román határhoz közeli Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település eddig mintegy 40 millió forintot költött a 14 hektáros – és további 5 hektárral bővíthető – ipari park és a szomszédságában levő repülőtér kialakítására. A különböző termelő- és szolgáltatóüzemek, raktárak telephelyeként ajánlott területen részben már befejeződtek az infrastrukturális beruházások, de például a távközlést a befektetők igényeinek megfelelően építik majd ki. Az ipari parkba települők különböző kedvezményeket kapnak: működésük első két évében például nem kell iparűzési adót fizetniük, további két évig pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak, illetve részt vehetnek a különböző beruházási és foglalkoztatási támogatásokra kiírt pályázatokon.

A péceliek ajánlata iránt valószínűleg kedvezmények nélkül is jelentős lenne az érdeklődés, hiszen az itteni ipari park már csak a főváros közelsége folytán is vonzónak tűnik. Az érdeklődők többsége olyan vállalkozó, aki már megtelepedett Budapest környékén, és elsősorban multinacionális cégek beszállítójaként kíván működni. A német, japán, holland parklakók mellett hamarosan a péceliek is szép számmal megjelennek: a mostani 500 fő mellett ugyanis további 1000 környékbeli lakos találhat magának munkát ebben az ipari parkban.

Az viszont még ritka, emiatt az üdítő kivétel kategóriájába tartozik, ha kis- vagy középvállalkozás (kkv) jelenik meg egy-egy ipari parkban. Bár a magyar gazdaságban az efféle vállalkozások több mint 90 százalékos arányt képviselnek, csupán a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékát állítják elő. Még roszszabb az arány az exportban, ami bizonyítja, hogy nem megfelelő e cégek piaci felkészültsége.

Nem csoda hát, ha a kkv-k fele egyetlen fillért sem költ fejlesztésre, csupán 1-1,5 százalékuk áldozza erre árbevételének több mint 16 százalékát. És még ezek körében sem jellemző, hogy a termelőkapacitások korszerűsítése helyett – vagy mellette – korszerű termelési környezetre is áldozhatna. E helyzetet talán némiképp orvosolhatja, hogy a kormány a közelmúltban bejelentette: négyéves stratégiai program szolgálja majd a kis- és középvállalkozásokat.

Új bevásárlóközpontok

Ha nem is ilyen nagyságrendben, de lényegesen javíthat a foglalkoztatási gondokon a közvéleményt megosztó bevásárlóközpont-építési láz, illetve a kereskedelem sok év stagnálás utáni, az utóbbi egy évben erőteljesen érezhető fellendülése. Az élelmiszerüzletek száma ugyanis már korábban – 1990 és 1997 között – megkétszereződött, jóllehet a kiskereskedelmi forgalomban értékesített árumennyiség ugyanezen időszak alatt nagyjából a negyedével csökkent. A trend csak tavaly fordult meg: a kiskereskedelmi forgalom 1998-ban a megelőző évihez képest 6-7 százalékkal emelkedett. Az óriás bevásárlóközpontok iránti ellenszenvhez nyilvánvalóan hozzájárult, hogy a forgalomcsökkenésből adódó versenyt növelte a külföldi érdekeltségű vállalkozások és bevásárlóközpontok megjelenése, mivel ezek forgalmi részesedése tavaly elérte az 5 százalékot, s ez a prognózisok szerint 2000-ben már 8 százaléknyi lesz.

Az országban egyébként az idén legalább két tucat új bevásárlóközpont épül, ebből tízet Budapesten akarnak átadni legalább 200 ezer négyzetméter üzleti területen. A beruházók mintegy 50 milliárd forintot fordítanak az építkezésekre.

Mindez azonban aligha hatja meg azokat, akik időről időre felemelik szavukat a bevásárlóközpontok ellen. Legádázabban a környezetvédők tiltakoznak. Érvelésük szerint a befektetők beruházásélénkítő, infrastruktúrafejlesztő ténykedése öncélú, hiszen ha nem lennének, az adott területen nem is lenne szükség új közművekre, utakra, egyéb beruházásokra. Nálunk az efféle vita vélhetően még jó darabig amolyan tyúk- tojás dilemma lesz, nevezetesen hogy: indokolt-e az erőltetett ütemű infrastruktúrafejlesztés.

Utak, hidak, vasutak

Az ipartelepítéssel foglalkozó szakemberek mindenesetre már megadták a választ. A befektetők számára a helyi adók alóli általános vagy egyedi kedvezményeknél is fontosabb, hogy a település, illetve a régió milyen infrastruktúrával – elsősorban közlekedési, hírközlési és kommunális feltételekkel – rendelkezik, illetve milyen a kiszemelt térségre vonatkozó fejlesztési politika.

E téren szinte mindig előtérbe kerül a hazai közúthálózat elmaradottsága. Magyarország európai uniós csatlakozásával a közutak terhelése mintegy 50 százalékkal nő majd, amit a jelenlegi hálózattal aligha lehetne kielégíteni. A KHVM tíz évre szóló, 600 milliárd forintos beruházási tervében mindenesetre az idén 78,6 milliárd forintot fordít útfenntartásra, karbantartásra és beruházásra. E keretből még az idén elkészül például az M3-as autópálya és a 2-es út közötti M0-ás körgyűrű szakasza.

Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter szerint azonban tennivaló más téren is jócskán akad: a hazai hidak közül – amelyeknek átlagos életkora 42 év – 335 nem felel meg az uniós követelményeknek, s a hazai vasúti szállítás ma még a pályák állapota miatt nem lehet versenyképes. Bár a 7800 kilométer hosszúságú pályán belül 3 ezer kilométernyi minősül fővonalnak, ezek nagy részén műszaki okokból állandó sebességkorlátozás van érvényben. Ezért a költségvetés a MÁV modernizációjára, vasútfejlesztésre és rehabilitációra az idén több mint 23 milliárd forintot irányzott elő. A vízügy területén a lakossági ivóvíz minőségi szabványban rögzített határértékének eléréséhez legalább 80 milliárd forintra lenne szükség. A belvízi utak, illetve a kikötők sem felelnek meg az uniós követelményeknek.

Az infrastruktúra fejlesztésében elkövetett évtizedes mulasztásokat azonban az EU-csatlakozás remélt időpontjáig már képtelenség bepótolni, ezért nem kizárt, hogy e területen átmeneti engedményeket kell kérni az Uniótól.

A vonzerő titka Nincsenek könnyű helyzetben azok az önkormányzati vezetők vagy területfejlesztési szakemberek, akiknek azt szabták feladatul, hogy teremtsenek a (külföldi, illetve hazai) tőke számára vonzó feltételeket. A gyakorlat ugyanis sokszor rácáfol az elméletre. Az egyik legjobb példa erre a Sony esete. Mint emlékezetes, a japánok számos települést végiglátogattak, tucatnyi helyen folytattak tárgyalásokat, mígnem csupán Gödöllő és Rétság maradt versenyben. Ez három esztendővel ezelőtt történt, amikor a nógrádi városban még csak az ugyancsak japán TDK volt jelen, Gödöllőn viszont már három külföldi érdekeltségű cég működött, a United Technologies Automotive Hungary, a Ganz-Schlumberger és a Caterpillar. A rétságiak semmit sem akartak a véletlenre bízni, igen komoly kedvezményeket ígértek a japánoknak. Ahogyan a TDK-nak, nekik is felajánlották többek között a tízéves mentességet a helyi iparűzési adó alól, illetve az ingyen közművesített telket. Ezzel szemben a gödöllőiek mindjárt a tárgyalások elején világossá tették a Sony képviselői előtt, hogy az iparűzési adótól nem akarnak, és nem tudnak eltekinteni, nem áll olyan jól az önkormányzat – mondta akkoriban Gémesi György polgármester, aki a terület vételárát ugyan nem kívánta elárulni, de azt mondta: csupán jelképes, 10-15 százalékos árengedményt adtak a japánoknak. Ennek ellenére a befektető a Pest megyei várost választotta, amiben minden bizonnyal fontos szempont volt a közlekedés. Akkoriban Rétság még majd másfél órányira volt Budapesttől, az ötven-egynéhány kilométeres távolság ellenére. Gödöllő viszont közvetlenül az autópálya melletti területet ajánlotta fel a Sonynak. Természetesen a gödöllőiek részéről is szükség volt némi rugalmasságra: a telek- és építményadót elengedték. Ezt követően gyakorlatilag mindössze annyiban változott Rétság helyzete, hogy elkészült a Vácot elkerülő út, ami majd fél órával közelebb hozta a fővároshoz a nógrádi települést. Az önkormányzat pedig egy magánvállalkozás gondjaira bízta a 2-es nemzetközi főút melletti iparterület hasznosítását. Már ez a csapat alkudott meg az amerikai Tredegarral, amely összesen 20 millió dolláros beruházással speciális filmgyárat hozott létre. Mint az nemrég ismertté vált, a General Motors két leányvállalata is Rétságot választotta magyarországi zöldmezős beruházásainak helyszínéül. Mindezek mellett az önkormányzat további befektetőkkel is folyamatosan tárgyal. Amint Gresina István polgármester mondja, gondosan ügyelnek arra, hogy egyetlen iparágnak se szolgáltassák ki a várost, illetve a térséget. Fontos a sokszínűség, nehogy meglepetés érje őket, ha esetleg valamelyik üzem mégis csődbe menne. Rétság igazi vonzerejének titkát Nógrádban is többen szeretnék megfejteni. Az bizonyos, hogy nemcsak a vállalkozásélénkítésre kitalált adókedvezmények, mert akkor Salgótarjánban, illetve a tarjáni iparmedencében mint különleges vállalkozói övezetben is egymásnak kellene adniuk a kilincset a vállalkozóknak. Ehelyett azonban csak néhány tapogatózó megbeszélés folyt. A dolgot nem lehet azzal elintézni, hogy a külföldi tőke még mindig tartózkodik a keleti országrésztől, hiszen nincs egy éve, hogy a Wallenberg-csoport bejelentette nyíregyházi befektetési szándékát, miután a Michelin már letelepedett a szabolcsi megyeszékhelyen. A titok nyitja talán a mentalitásban, a befektetőkhöz való viszonyban keresendő.