PHARE-pénzek bősége

Évek óta a bőség ejti zavarba azokat, akik az uniós csatlakozás előkészítésére felhasználható támogatásokért felelnek. A legnagyobb fejtörést talán a PHARE-pénzek okozzák. Hazánk fogadóképessége ugyanis végesnek tűnik, messze elmarad attól, amit kívánatosnak nevezhetnénk.

A korábbi években megítélt PHARE-pénzek ésszerű, programszerű elköltése jócskán elhúzódik, sok a késlekedés, s ez veszélyeztetheti az ország uniós csatlakozásának folyamatát, véli Boros Imre is. A PHARE-pénzeket felügyelő tárca nélküli miniszter szerint az uniós csatlakozás folyamatát is kedvezőtlenül befolyásolhatja a segélykeret nem teljes kihasználása.

Pályázatok kellenek!

Az idén mindenesetre pályázatot kell benyújtani az 1996-ban és az 1997-ben megítélt PHARE-pénzekre, s időszerű elkezdeni az 1998-as pénzek felhasználásának előkészítését. Az EU ugyanis az ezredfordulótól két új segélyprogrammal is támogatja a csatlakozási felkészülést, de ahhoz, hogy Magyarország a jelenleg rendelkezésre álló pénzek akár többszörösét is elnyerhesse, újfent értékelhető pályaműveket kellene beadni. Az eddig történtek azonban nem kecsegtetnek sok jóval: mivel az 1995-ös PHARE-keretet sem sikerült felhasználni, és hozzávetőleg 10 millió ecu, azaz 2,5 milliárd forint került vissza az Unióhoz, kérdés, hogyan sikerül megbirkózni a támogatási keretekkel.

A Magyarországnak megítélt támogatásokból most mindenesetre 110 millió ecu, azaz 65 milliárd forint vár – igaz, az idei kerettel együtt – gazdára. (A programok korábban készültek, ezért az adatokat ecuben adják meg. A felhasználáskor az ecut nyilván át kell számítani euróra.) Az 1996-os keretre ez év szeptember 30-áig kell beadni a pályázatokat, az 1997-es pénzekre pedig ez év decemberéig. Ráadásul még az 1998-as pályázatokat is be kell gyűjteni, illetve szorgalmazni, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke úgy véli, nem a költekezési kedv hiányával van gond, inkább a saját rész hiánya szab gátat a támogatási keretek felhasználásának. Általános szabály szerint ugyanis a PHARE egy-egy projekt megvalósításához csupán – mondjuk így – félpénzt ad, a költség másik részét a magyar félnek kell állnia. Csakhogy a másik felerész fedezete gyakorta hiányzik.

Az 1998-as PHARE Nemzeti Program mindenesetre már Magyarország uniós csatlakozásának közelségét jelzi, állítja Boros Imre, aki jelentős előrelépésnek tartja, hogy az idei költségvetés készítése során egyúttal a korábbi esztendők PHARE-programjainak megvalósításához is hozzátettek 60-70 milliárd forintot.

Ellenőrző ügynökségek

A hazai döntéshozók persze már ennél messzebb járnak – legalábbis az elhatározásokban. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) ugyanis afféle kifizető ügynökségek révén akarja ellenőrizni az uniós csatlakozás után az EU-ból érkező strukturális, kohéziós és mezőgazdasági pénzek felhasználását. Az ellenőrzést már azelőtt megkezdik, mielőtt valamely gazdálkodónak folyósítanák az elnyert támogatásokat. Az úgynevezett monitoringbizottságok azonban már most is nyomon követik a PHARE-pénzek felhasználását. Arról egyelőre nem tudni, hogy mindez majd az ezredfordulón megnyíló, akár előcsatlakozási támogatásnak is nevezhető pénzekre is vonatkozik-e.

Ami biztos: az EU úgynevezett SAPARD-programja 2000. január 1-jétől kiegészítő forrásként a csatlakozásra váró országok agrár- és vidékfejlesztését hivatott segíteni. (A támogatásra esélyes területek közé tartozik a szakképzés, a talajjavítás, a parcellázás, a földnyilvántartás korszerűsítése, a falu- és vidékfejlesztés, a vízgazdálkodás, az erdészet, az agrár környezetvédelem, az állat- és növény-egészségügyi ellenőrzés javítása s egyebek mellett az alternatív vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése is.) A pályázatokat ez év nyaráig várják Brüsszelben, ahol szeptemberben adnak választ azokra. E keretből a csatlakozás időpontjáig számíthatunk évi 50 millió ecu, vagyis 12-13 milliárd forint támogatásra. A SAPARD-pénzek felhasználásához azonban a magyar kormánynak hét évre szóló nemzeti vidékfejlesztési programot kell produkálnia.

A másik új forrás az ISPA-alap lehet, amely összesen 7 milliárd ecut szán a csatlakozni kívánó országokra. A keretből évente 1 milliárd osztható szét. Erre a pénzre azok tarthatnak számot, akik a környezetvédelem és a közlekedés EU-harmonizációjára készítettek értékelhető projekteket. Ahhoz, hogy a tagjelölt országok pályázhassanak a két új strukturális, illetve kohéziós alap pénzeire, alapfeltétel az úgynevezett csatlakozási partnerségi státus elnyerése.

PHARE-történet Az Európai Közösségek Tanácsa 1989 végén dolgozta ki Poland and Hungary – Assistance for the Reconstruction of the Economy elnevezésű, PHARE néven rövidített programját, amelynek részletes végrehajtási szabályzatát 1990-ben fogadták el, majd többször módosították. A PHARE-program keretében Magyarország 1990-1998 között mintegy 800 millió ecu vissza nem térítendő támogatásban részesült, tudtuk meg Balogh Ottótól, a Területfejlesztési PHARE Programirányító Iroda igazgatójától. A gazdaságfejlesztés és a szerkezetátalakítás területén a legnagyobb súllyal a privatizáció és az ehhez kapcsolódó vállalati szerkezetátalakítás támogatása szerepelt, jórészt szakértői segítség, kisebb mértékben kedvezményes pénzügyi konstrukciók révén, beruházások támogatásaként. Jelentős támogatást kapott például az országos infrastruktúrafejlesztés – egyebek mellett a magyar-szlovén vasútvonal újjáépítésének finanszírozása –, de az intézményrendszerek fejlesztésére szolgáló TEMPUS vagy a szakképzési rendszer korszerűsítését szolgáló LEONARDO program is idesorolható. További támogatási formaként 1995-től nyílt lehetőség a határ menti együttműködési (CBC = cross border cooperation) programok megvalósítására. Ennek keretében főként az EU-tag Ausztria és Magyarország határ menti megyéinek fejlesztése, a gazdasági együttműködés feltételeinek javítása, s a helyi infrastruktúra fejlesztése kap támogatást, de programok valósulnak meg a magyar-román és a magyar-szlovén határ menti régiókban is. A közösségi támogatás az egyes projektek költségének legfeljebb 85 százaléka. A kedvezményezett országok támogatást kérhetnek előkészítő jellegű tanulmányokra és szakértői segítségnyújtásra is. Az utóbbi esetekben a közösségi támogatás elérheti a költségek 100 százalékát. Az Európai Bizottság nem tartja alkalmasnak bizonyos projektek PHARE-forrásokból való finanszírozását, ha azok nem szolgálják közvetlenül az európai integrációs felkészülést, vagy a beruházás értéke nem éri el a 2 millió ecut, azaz a valamivel több mint félmilliárd forintot.

Teljesíthető feltételek

Az EU strukturális alapjaiból – a SAPARD idesorolható – egyébként általában azok a régiók részesülhetnek, ahol az egy főre jutó bruttó hazai termék, azaz a GDP nem éri el az EU átlagának 75 százalékát, míg a kohéziós alap – ebbe a kategóriába tartozik az ISPA – azon államok támogatására szolgál, ahol ez a mutató a közösségi átlag 90 százaléka alatti. E két feltételt pedig Magyarország ma még mindenképp teljesíti.

Spanyol példa A nyolcvanas években a spanyol kormány gazdasági prioritásai között az új munkahelyek teremtését megelőzte az infláció mérséklése és a gazdaság modernizálása, ami az elavult termelőberendezésekkel vagy gazdaságtalanul működő vállalatok bezárásával járt. Mindkét gazdaságpolitikai cél fontos eleme volt az európai közösségi tagságra való felkészülésnek. A munkahelyek számának növekedése, a munkanélküliek számának átmeneti csökkenése csak 1986 után, a nemzetközi gazdasági élet megélénkülését és Spanyolország EK-csatlakozását követően következett be. Az aktív lakosság számának növekedése mellett az 1985-ös 21,5 százalékos munkanélküliség 1990-re 16,3 százalékra mérséklődött. A tartósan magas munkanélküliségen és az azt kiváltó okokon azonban még a csatlakozás utáni növekedési periódus sem tudott hosszabb távon változtatni. Az 1986-91 közötti foglalkoztatottságbővülés elsősorban a szolgáltató és ipari szektorban ment végbe. Az európai recesszió nyomán azonban 1992-től ismét 20 százalék fölé ugrott a spanyol munkanélküliségi ráta. Spanyolország versenyképességi előnyei hagyományosan a fejlett európai országokénál alacsonyabb munkaerőköltségeken alapultak. Ez nemcsak a bérekben, hanem a termékegységre eső munkaerőköltségben is megnyilvánult. A csatlakozás után azonban a bérek reálértékben is ismét folyamatosan nőttek (bár kisebb mértékben, mint a '70-es évek végén), a peseta felértékelt volt, a termelékenység ugyanakkor csökkent, így a termékegységre jutó munkaerőköltség is a közösségi trendeket meghaladó mértékben növekedésnek indult (az 1987-1992 közötti 77-ről 93 százalékra, ha az EK-átlagot 100 százaléknak tekintjük). A munkaerőpiac reformjára, rugalmasabbá tételére a kormány már a '80-as évek közepétől lépéseket tett. A legfontosabb a határozott időre szóló szerződések engedélyezése volt 1984-ben. Ennek eredményeként 1993-ban már az összes szerződés egyharmada ilyen volt, ami az EU-átlag majdnem háromszorosa. A spanyol kormány 1994 januárjától újabb munkaerő-piaci reformcsomagot léptetett érvénybe újfajta, átmeneti időre szóló szerződéstípusokkal, és jelentősen megkönnyítette a vállalatok számára az elbocsátásokat. A hosszú távú munkanélküliség csökkentésére 1995 elejétől újabb eszközökkel ösztönözték a vállalatokat. A spanyol kormány foglalkoztatási politikájának fontos részei az átképzési programok, amelyek finanszírozása növekvő állami hozzájárulással történik. Erre a célra 1983-ban 8 milliárd pesetát, 1986-ban 105 milliárd pesetát fordított a kormány; 1986-tól ennek jelentős része az EU Szociális Alapjától származott. Az oktatás színvonala Spanyolországban hagyományosan alacsonyabb volt, mint sok más európai országban. 1970-ben még a 24 év alattiak 60, 1987-ben már 79,6 százaléka vett részt oktatásban. 1992 óta az iskolakötelezettség 16 éves korig tart. A szakközépiskolások aránya a '80-as években jelentősen emelkedett, majd stabilizálódott. A középiskolások egyharmada vesz részt ilyen képzésben, ami alacsonyabb, mint a francia, német, holland vagy dán arány. A közép- és felső szintű oktatásban részt vevők aránya jelentősen nőtt (az egyetemi hallgatók száma 1974-ben 360 ezer, 1994-ben másfél millió volt). 1980-ról 1991-re 8,5 százalékról 5,3 százalékra csökkent az analfabéták száma, az EU-csatlakozás után nőttek az oktatásra fordított állami kiadások. 1985-ben a GDP 3,7 százalékát, 1991-ben már 4,1 százalékát fordították oktatásra (az EU-átlag 5,5 százalék). Az oktatásban igen nagy jelentősége van az EU különféle programjainak és transzfereinek. A közösségi programok közül a legfontosabb az ERASMUS és a LINGUA, amikben 1990-94 között összesen ötvenezer spanyol diák vett részt. Az újabb LEONARDO programra szánt 620 millió ecuből 1995-99 között 12 százalék Spanyolország részesedése. A környezetvédelem terén is nyilvánvalóvá vált az elmaradás az uniós szinttől. Az EU-joggal összhangban módosították a szabályozást, új törvényeket iktattak be (pl. a veszélyes hulladékokról, a tengerpart védelméről, a víztisztításról). A főbb problémák (a levegő, a vizek és a talaj szennyezettsége, sivatagosodás, természetvédelem) tekintetében eltérő az egyes régiók helyzete, így más a helyi önkormányzatok szerepe és a kiadások szerkezete is. A régiók szigorúbb normákat is alkalmazhatnak, mint a nemzeti szabályozás. Spanyolországban 1987-1992 között a közberuházások a környezetvédelem terén több mint duplájára emelkedtek, amihez hozzájárultak az EU strukturális alapjainak juttatásai is: a Regionális Alap juttatásainak átlagosan 10 százalékát, a Kohéziós Alap juttatásainak pedig 40 százalékát környezetvédelemre fordították. Ezenkívül más EU-programokból is (LIFE, ENVIREG, LEADER stb.) kap az ország környezetvédelmi pénzeket. Az állami környezetvédelmi kiadások a csatlakozás előtt a GDP kb. 0,4 százalékát tették ki, a '90-es évek elején pedig 1 százalékát. Nőtt a védett területek, nemzeti parkok száma is (1985-ben 375 ezer hektár, 1994-ben már 2,8 millió hektár). Éltető Andrea