A műtárgyak adásvétele sok évszázados üzlet. A szép tárgyak, szobrok, ötvösmunkák, képek és egyebek kedvelői, ha volt pénzük, mindig szívesen áldoztak kedvtelésüknek, annál is inkább, mert a műtárgyak – kivált a festmények – vásárlása jó befektetés is. A kortárs alkotók műveinek megvásárlása persze kockázatokat rejt magában, bár (kellő kitartás mellett) ráfizetni erre sem igen lehet.
A magyar piacon lényegesen ritkábban találkozunk antik, tehát legalább múlt századi vagy annál régebbi alkotásokkal, hiszen a magyar művészet az 1850-es évek után ébredezett, és korántsem mutatott olyan gazdagságot, mint más országokban. Külföldi antik képek pedig viszonylag csekély számban kerültek hazánkba. (Egy részük már el is hagyta az országot vagy múzeumokba került.) Mondják, antik képet gyűjteni ugyanolyan kockázatos, mint kortárs alkotó műveit, hiszen az alkotót sokszor nem, legfeljebb a műhelyt tudjuk többé-kevésbé pontosan meghatározni. Ezért is nehéz ezen jószágok árát megbecsülni. Ugyancsak befolyásolhatja a műtárgy értékét a védettség. A védett kép a nemzeti vagyon része, nem adható el külföldre, csak belföldön cserélhet gazdát. Ez egyfelől rangot (is) ad a műnek, másfelől (térben) korlátozza forgalomképességét. Holott a kép akár a többszöröséért kelhetne el, ha külföldi piacon értékesíthetnék.
A legkelendőbbnek és legnépszerűbbeknek ma a századforduló és a harmincas évek vége között készült művek, különös tekintettel a nagybányai iskola, a Nyolcak művészcsoport, a klasszikus avantgárd és az École de Paris képviselőire. A századfordulóig művészetünket erős bécsi és müncheni hatások befolyásolták: a hazai alkotók századunkban inkább párizsi mintákat követtek, és ezek a minták napjaink ízléséhez és divatjához lényegesen közelebb állnak. A mai műkereskedelem keresett alkotói között találjuk Rippl-Rónai Józsefet, Tihanyi Lajost, Czóbel Bélát, Perlrott-Csaba Vilmost, Vaszary Jánost, a nagybányaiakat, és néhány egyedülálló művészt, mint Mednyánszky Lászlót, Koszta Józsefet vagy Nagy Istvánt, és persze másokat is, a lista korántsem teljes. Velük és a ritkán előforduló klasszikusokkal (Munkácsy, Szinyei) kapcsolatban milliós, tízmilliós árakról beszélhetünk. A modernebbeket a "sikerlisták" felsőbb régióiban a szentendreiek képviselik: Vajda Lajos, Bálint Endre, Korniss Dezső, Ámos Imre, Anna Margit ugyancsak milliót közelítő vagy meghaladó árakon.
Bútorok és szőnyegek
A bútorok és szőnyegek – esztétikai értékükön felül és egyáltalán nem mellékesen – berendezési tárgyak is. A magyar ízlés a bútorok területén a bécsihez igazodik, az elmúlt évszázadok alatt más nem is nagyon juthatott az országba. Ezért a régiségkereskedésekben, a műgyűjtők lakásában a leggyakrabban biedermeier lakberendezési tárgyakkal találkozunk, amelyek a kontinens más részein, Ausztrián, Csehországon, Németországon túl kevésbé népszerűek. A forgalomban fellelhető bútorok viszonylag jó állapotban vészelték át a legutóbbi, mintegy másfél évszázadot, viszont újonnan kapott kárpitozásuknak szigorúan igazodniuk kell(ene) a bieder mintákhoz. Az ennél régebbi garnitúrák (copf, barokk) elhelyezése nem egyszerű mai környezetben, nincs is belőlük sok a piacon. A szecesszió és az art deco új, életre kelt divatjának köszönhetően népszerűek a korabeli tálalók, kiegészítők (virágtartók, asztalkák stb.), ezek jórészt már Magyarországon készültek, és a mai, üzletben kapható vadonatúj bútorok árai alatt, néhány tízezer forintért megvásárolhatók.
A hazai szőnyegárak ugyancsak messze alulmúlják a nyugati árakat, de a választék meg sem közelíti a londonit vagy a párizsit. Évtizedekig fillérekért lehetett nálunk régi kárpitokhoz hozzájutni, hiszen a szőnyegkultúra igazodott az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek modern, tömegesen gyártott bútoraihoz. A nyolcvanas évek végén, az újkori műgyűjtők piaci megjelenése óta megnőtt az érdeklődés a régi szőnyegek iránt, de az árak jelentős emelkedése ezt csak az elmúlt két-három évben követte. Ennek nyomán számos, csak szőnyegekkel foglalkozó üzlet nyílt a fővárosban, az árveréseken ez a tételcsoport hozza a legkedvezőbb statisztikákat. Egy viszonylag jó állapotban levő, átlagos méretű (2-3 méteres), múlt századi keleti darab ára elérheti vagy meghaladhatja a félmillió forintot. Ennek következtében forgalomba kerültek a hazai perzsautánzatok, amelyek csomósűrűsége és ára is a tizede a fent említettnek.
Porcelánok és ezüstök
Mára jelentős lett a gyűjtőköre a relatíve még mindig olcsó ezüsteszközöknek, porcelánoknak és üvegtárgyaknak. Az árveréseken – főleg az ezüstök esetében – olykor nyolc-tízszeres a licitemelkedés, az árak mégsem magasak. A porcelánokkal más a helyzet, a márkanevek jelentős szorzószámokkal érnek fel, különösen a világszerte népszerű és keresett Zsolnay- és herendi tárgyak, valamint a ritkábban felbukkanó meisseni porcelánok értékesek. Egy-egy szecessziós Zsolnay-váza sok százezer forintot érhet, a teljes (120-150 darabos) herendi és meisseni étkészletek árai átléphetik a milliós határt. Sajnos, a világpiacon leginkább értékelt, korai, 17-18. századi meisseni edények elkerülték vagy már elhagyták hazánkat, pedig ezek darabonként érnek annyit, mint egy múlt századi vagy e század elején készült készlet.
Érmecsodák
A numizmaták körét sokáig igen szűknek és zártnak tartották a kívülállók, hiszen a gyűjtés, vásárlás során kevésbé az ízlés, inkább a szakértelem dominál, ennek elsajátítása pedig komoly energiát (és szakkönyvtárat) igényel. Emellett az arannyal való kereskedést szigorítások sújtották, és csak a törvények liberalizálódása után indulhatott meg a piac fejlődése. Ma már több árverező rendez évente néhány alkalommal numizmatikai árverést, egy-egy érme ára pedig elérheti a kedvelt festők műveinek értékét. A többi pénztípushoz képest viszonylag olcsón lehet ókori érmeket vásárolni. Ezzel ellentétben az Árpád-házi királyok és a vegyes királyi házak által veretett aranypénzek olykor milliós áron cserélnek gazdát. A magyar vonatkozású, a monarchia korából származó pénzek is népszerűek. A huszadik századi darabok is keresettek, különösen azok, amelyekből teljes sorozat állítható össze, esetleg azok, amelyek forgalomba sem kerültek. Ezeket a ritka példányokat a gyűjtők nagyra értékelik. Numizmatának lenni – mondják – más életformát igényel, egy-egy kollekció ára pedig egy vagyonnal érhet fel.
A megbízható helyen, reális áron vásárolt műtárgy (legalább) értékőrző befektetés, függetlenül politikai hatalomváltástól, gazdasági mutatók változásától, emellett esztétikai élvezetet nyújt, amit más befektetéstől nemigen remélhetünk.