Forintok fából

 

Az utóbbi években felgyorsult a mezőgazdasági termelésre kevébé alkalmas területek erdősítése. Úgy tűnik a korábbinál gyorsabb fejlesztéshez uniós támogatás is elnyerhető. A program munkahelyeket teremthet, s gazdagíthatja a rendszerváltozás sokkjából lassan újraéledő faipar alapanyagellátását.

 

Magyarországon – a szántó után – 19 százalékos területi arányával az erdő a második legnagyobb mezőgazdasági művelési ág. Ökológiai, környezetvédelmi és gazdasági megfontolásból a jövő évezred első évtizedére hazánk erdősültségét 25-27 százalékra indokolt növelni. Az új erdők telepítését – amennyiben a programot Brüsszel is elfogadja – az Európai Unió (EU) jelentős összegekkel, hektáronként akár 2000 ecu támogatással is segítené.

Az elmúlt két-három évben az erdőterület és az erdők élőfa-készlete folyamatosan nőtt, erősítve az ország ökológiai potenciálját. A tulajdonváltás, a kárpótlással megszerzett erdőterületek birtokba adása azonban még mindig nem zárult le. Az erdészeti hatóság máig mintegy 291 ezer hektárt jegyzett be az új tulajdonosok nevére, ami a várhatóan magánkézbe jutó erdőterület 41,6 százaléka. A gazdátlanság miatt főként a fiatal erdők komoly mennyiségi és minőségi romlást szenvednek el. A – szaknyelven szólva – tartamos erdőgazdálkodás, a tervszerűség nehezen valósítható meg a magántulajdonosok átlagosan 1,3 hektárnyi erdőterületein. A fenntartható, illetve tartamos erdőgazdálkodás az EU értelmezése szerint három dolgot követel meg: a biológiai változatosságot, a termőképesség megtartását; a meghatározó környezeti, gazdasági és társadalmi funkciók ellátását; és a környezeti egyensúly fenntartását. A problémát nem oldja meg a társult erdőgazdálkodást kikényszerítő törvény sem. A társult erdőgazdálkodás térnyerésének, hatékony működésének egyik eszköze a nagyobb állami támogatás, a pozitív diszkrimináció lehetne. A hosszú távú erdőgazdálkodásnak leginkább megfelelő társulási formákat, így az erdőbirtokossági társulást és az erdőszövetkezetet adókedvezményben kellene részesíteni.

Elégtelen kontroll Dauner Márton szerint az erdőterületek részbeni privatizációja óta az Állami Erdészeti Szolgálat (ÁESZ) és a 10 alárendelt területi igazgatóság feladata megváltozott. A tulajdonosi jogosítványok megoszlanak az állam, a társult magán- és az egyéni területek gazdái között, ám az állami intézmények feladatai jelentősen növekedtek. A szolgálat alkalmazottainak létszáma csekély, a pénz a feladatokhoz képest kevés, a szolgálat túlterhelt. A megoldás az lenne, ha az erdővagyon védelmének érdekében – a fejlett országokhoz, így az EU-hoz is hasonlóan – az önálló erdészeti szakigazgatási szervezetet megerősítenék.

Szűkös források

Ugyanakkor manapság új erdőtelepítés gyakorlatilag csak a magánterületeken valósul meg, hiszen 1997-ben a 8319 hektárnyi összes új telepítés 95 százalékát magántulajdonosok végezték el. Az erdőtervi mérlegadatok szerint 1997-ben az ország erdőgazdálkodás alá vont területe 1 millió 888 ezer hektárt tett ki, amelyből 1 millió 756 ezer hektár (93 százalék) erdőtervvel rendelkező, faállománnyal borított terület, az egyéb erdőgazdálkodási célokra szolgáló terület 117 ezer hektár (6,2 százalék) volt. A fásítás és erdőterv nélküli területek együttesen 14 ezer 661 hektárt (0,8 százalék) tettek ki.

A működőképes gazdálkodói kör adatait is érdemes áttekinteni. A statisztikai összeírásban a régi szövetkezeteket is a magántulajdonosi körhöz csatolták 63 ezer hektárral, így a magánkézben levő erdőterületek 51 százalékán (összességében 354 ezer hektáron) működőképes gazdálkodók a tulajdonosok. Az úgynevezett működésképtelen gazdálkodói körben 218 ezer hektáron áll fenn a gazdátlanság állapota. Ebből ugyan 128 ezer hektár erdő tulajdonosa ismert a hatóságok előtt, de körükben még nem alakult ki ténylegesen az egyéni vagy a társult erdőgazdálkodási forma. A magántulajdonosok száma mára meghaladta a 300 ezret, ami jelzi, hogy a birtokkoncentráció előmozdítása (állami segítséggel) elodázhatatlan feladat.

A hosszú távú, erdőtelepítésre vonatkozó kormányhatározat 1991-től 2000-ig érvényes, ám az ebben meghatározott, új erdőtelepítés üteme (évenként 17 ezer hektár) anyagi forrás hiányában nem tartható. A központi költségvetés 1997-ben például 1,3 milliárd forintot adott a feladat támogatására, s a tervezett 10 ezer hektárból 8319 hektárt telepítettek be. Ma már látható, hogy az ezredfordulóig nem telepítünk 150 ezer hektár új erdőt, hiszen 1991 óta összesen 39 ezer hektárt ültettek be fákkal. Az viszont elképzelhető, hogy a terv 2004-ig megvalósul. A legnagyobb erdőtelepítésekre egyébként Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében került sor, a gyenge termőhelyi adottságú földeken.

Az erdőtelepítések során 1995-ben megállt a tölgyesek arányának nemkívánatos csökkenése, és 1996-ban 5, 1997-ben pedig további 1 százalékkal növekedett a tölgytelepítések aránya. Az egyéb lombos fajok, továbbá a fenyők területaránya az 1996. évihez képest 5 százalékkal mérséklődött.

A szaporítóanyag (mag, dugvány és csemete) erdőből, törzsültetvényből és csemetekertekből nyerhető. A természetszerű erdőgazdálkodásban a szaporítóanyag-forrás többnyire az erdő, míg az ültetvényszerű erdőgazdálkodásban – mint például az akác vagy a nemes nyár esetében – a törzsültetvény szolgáltatja a szaporítóanyagot.

A szaporítóanyag-termelés az elmúlt években jelentősen átalakult. Egyre több magántermelő kapcsolódik ebbe a munkába, s az is megfigyelhető, hogy a korszerű csemetetermelés alapjai is kialakultak. A csaknem 850 magántermelő 944 hektáron folytat termelést, 620-an 1 hektár alatti területen gazdálkodnak. Egytől öt hektár közötti területet 190 gazdálkodó birtokol, húszan 5-10 hektár közötti, heten 10-30 hektár közötti területen nevelnek facsemetét. Az egy hektár alatti kategória általában csak kiegészítő tevékenységnek minősíthető, szemben az öt hektár felettiekkel, ahol már nyereséges gazdálkodás folytatható. 1997-ben a 173 millió egyéves és 120 millió többéves csemetéből összesen 162 milliót vettek meg.

Az erdőfelújítás és -fenntartás anyagi forrásainak nagy részét az ágazat szereplői fizetik be járulék és bírság formájában. Az erdőgazdálkodók befizetései 1999-ben mintegy 3,2 milliárd forintra rúgtak. Az erdészeti ágazat támogatására 1998-ban a költségvetés 2,7 milliárd forintot szánt. 1999-ben a szóban forgó összeg 3 milliárd forint. Ebből 2,1 milliárd jut erdőtelepítésre. Az erdőfelújítási munkák költsége az infláció hatására jelentősen megemelkedett, de az úgynevezett fahasználati jövedelem – tájegységenként eltérő mértékben – fedezte a felújítás költségeit. Jelentős tétel lenne az engedély nélküli fakitermelés megbüntetéséből származó összeg, ám ennek nagy része behajthatatlan. Az ágazat – Dauner Márton, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti Hivatalának lapzártánk idején felmentett vezetője szerint – mindenképpen könnyebben gazdálkodhatna, ha az erdészeti közcélú feladatokra fordítható összegeket egy alapban tömörítenék, mert a járulékokból származó bevétel hiánytalanul az ágazatban maradna, s könnyebb volna a pénzeket átcsoportosítani.

Uniós erdők A 15 tagországot tömörítő szövetség összes erdőterülete 130 millió hektár (41,5 százalékos erdősültség), amelyből 87 millió hektárt sorolnak a gazdasági erdő kategóriájába. Az erdők 60 százaléka Franciaországban, Svédországban, Finnországban, Spanyolországban és Németországban van, s ezen belül meghatározó (68,7 százalék), a fenyvesek aránya. Az Unió erdészeti stratégiáját az erdészeti akcióprogram tartalmazza. Ennek keretében támogatják a tagországok erdővédelmi, -állapotjavító tevékenységeit. Nagy hangsúlyt helyeznek a tűzvédelemre, a biológiai változatosság megőrzésére, az erdők rekreációs értékének növelésére, továbbá az általános környezetet érintő intézkedések betartatására. Az Unióban az elmúlt négy évtizedben a fakészlet-növekedés meghaladta a fakitermelést, s az élőfa-készlet 7,4 milliárd köbméterről 11,5 milliárdra nőtt. Figyelemre méltó adat, hogy az EU összes erdejének kétharmada magántulajdonban van, s a mintegy 12 millió magánerdő-tulajdonos többsége családi vállalkozásban gondozza erdejét.

Nőtt a kereslet

Az erdőből a fát jellemzően a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetségbe (FAGOSZ) tömörült vállalatok dolgozzák fel. A '80-as években sikeres fagazdasági ágazat 1993-ra igen alacsony jövedelmi pozícióba került. Összeomlott a keleti fapiac, mérséklődött a belföldi fizetőképes kereslet, a feldolgozókapacitások kihasználtsága csökkent, likviditási gondok akadályozták a folyamatos munkát, a hitelek magas kamattal párosultak, s a költségek meghaladták a termelői árszínvonalat. Mára tapasztalható némi elmozdulás, miután nőtt a fizetőképes kereslet, bár a hazai fafeldolgozó ipar fejlesztésének vannak korlátai. Az ágazat könnyen sebezhető, mert alacsony a jövedelem, s az eladások erőteljesen exportfüggők, s ráadásul a feldolgozókapacitások, -technológiák sem felelnek meg a faválasztéki, fafaji lehetőségeknek, illetve adottságoknak.

Magyarországon a fahasznosítás a fejlődő országok színvonalán áll, ugyanakkor a magyar piac kicsi ahhoz, hogy az optimumon működő gyártókapacitások termelését felvegye. A magyar termelők piaci versenyt futnak a román, a cseh, a szlovák, a lengyel, a horvát, a volt szovjet utódállamok termékeivel, s a vetélytársaknál jobbak az erdészeti adottságok, alacsonyabbak a költségek. A magyar faipari vállalatok számára potenciális konkurensek a délkelet-ázsiai és az észak-amerikai fatermékexportőrök is.

Az erdőgazdálkodók 1997-ben 88 ezer hektáron végeztek fakitermelést, amelyből 24 ezer hektár volt az úgynevezett véghasználati terület. A kitermelt 6,7 millió bruttó köbméter famennyiség a kivágható 8,4 millió köbméter fának csupán 80 százaléka volt. Ugyanakkor az is tény, hogy az előző évhez képest 100 ezer köbméterrel több fát dolgoztak fel.

A hazai fafeldolgozó ipar egyik legnagyobb szereplője az ERDÉRT Rt., amely a piac 15-18 százalékát uralja. A társaság alapvetően kereskedelmi cég, hiszen a csaknem 10 milliárd forintos bevétel kétharmada származik a kereskedelmi tevékenységből, egyharmada a feldolgozásból. Nádasi Gyöngyi, az ERDÉRT Rt. gazdasági igazgatója hangsúlyozta, hogy az utóbbi években jelentősen megváltoztak a piaci igények. A cég által feldolgozott famennyiség a '80-as évek 2 millió köbméteréhez képest a tizedére csökkent. Kevesebb fát használ az ipar, a lakosság, elsősorban a magas, immáron világpiaci árak miatt. A felhasználás szerkezete is megváltozott. Kevesebb fa alapanyag fogy, s növekszik a feldolgozott termékek részaránya.

Mőcsényi Miklós, a FAGOSZ főtitkára szerint az ágazat a gazdasági növekedésnek köszönhetően 1998-ban már a fellendülés jeleit mutatta. A konjunktúra legfőbb haszonélvezője a bútorgyártás volt, a fafeldolgozó iparágban dinamikusabb fejlődés csak a nagyobb külföldi tőkebefektetésektől várható. A fagazdaság nemzetgazdasági súlya nem túl jelentős, 1-3 százalék között lehet, de több tízezer embernek ad megélhetési forrást.

A faipar idehaza leginkább a lakásépítések drasztikus csökkenését szenvedte meg. A külpiaci kapcsolatok változása miatt is sok cég zárta be a kaput. Korábban a volt Szovjetuniótól vásároltuk az országban felhasznált fenyőfa zömét, 1992 óta Szlovákiából érkezik az évi 700-800 ezer köbméter fenyőfa 70-80 százaléka. Az orosz áru mennyisége 100 ezer köbméterre tehető. A változás nem tett jót a fűrésziparnak. A szovjet fenyő feldolgozására specializálódott fűrésztelepek alapanyag híján bezártak. A lombos fák feldolgozását végző üzemek ma is léteznek. A többség ma már gazdaságos, de csupán egy műszakos fafeldolgozást végez.

Az eddigiekből is kitűnik, hogy Magyarország csak fenyőfában szegény ország, hiszen a lombosfa-készlet, amelyben megkülönböztetnek kemény és lágy fajtákat (ez utóbbiban a nyárfa részaránya a meghatározó), komoly erőforrás. A második világháború után mintegy 600 ezer hektár új erdőt telepítettek. Ebben a '60-as években létrejött jugoszláv-magyar papírgyártási egyezménynek köszönhetően a nyárfatelepítés volt túlsúlyban. Az egyezmény keretében 1972-től szállítottuk ki a nyárfát papíralapanyagnak, cserébe cellulózt kaptunk vissza, s ennek a mindkét fél számára előnyös üzletnek a korábbi Jugoszlávia felbomlása vetett véget.

A faipar nehéziparának számító faforgács- és farostlemez-gyártás három piacvezető cége évente mintegy egymillió köbméter fát dolgoz fel. Termelésük felét a külpiacokon értékesítik, ami korábban elképzelhetetlen volt, mivel az itthoni szükségletet csak importtal együtt tudták kielégíteni. Napjainkban egyébként az éves fakitermelés 6 millió köbméter, amiből 2 milliót exportálunk. Az import famennyiség egymillió köbméterre tehető, tehát a faipar hazai éves fafelhasználása 5 millió köbméter, a cellulóz- és a papíripari felhasználás nélkül.

A rétegeltlemez-gyártásban korábban két vállalat volt érdekelt, ma 10-12. A cégek azonban kisebb feldolgozókapacitással működnek, évente 2-3 ezer köbmétertől 10-15 ezer köbméter fát dolgoznak fel, s jellemző rájuk, hogy mindegyik valamilyen speciális árufélét gyárt.

A faipari export 15 százalékát kitevő csomagolóanyag-gyártás alapját a rakodólap gyártása adja, a kitermelt nyárfa zöme ide kerül. Mára a raklappiacon is szakosodási folyamat figyelhető meg, s mindenki a jó minőségű termék előállítására törekszik. Az elsődleges faiparból érdemes még említeni a 3 nagy parkettagyártó céget, amelyek igen komoly műszaki fejlesztés árán tudták csak a piacaikat megtartani.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában a hazai faiparnak is tisztáznia kell a tennivalóit. A magyar gyártók nem tudják még, hogy milyen környezetvédelmi előírásokkal, technológiaiszabvány-határértékek betartásával kell számolniuk, azaz milyen műszaki változtatásokra kényszerülnek majd. Az EU idevonatkozó, több ezer oldalra rúgó dokumentációjának összegyűjtése, magyarra fordítása és értelmezése rengeteg pénzbe kerül.