Törékeny egyensúly

 

A gazdasági folyamatok alakulásáról szerzett adatok, a gazdasági-politikai döntések hatását jellemző statisztikák mikro- és makroszinten is elengedhetetlen információk a gazdaság formálói és szereplői számára. Hasonlóképpen fontosak az előrejelzések. Ezek nékül jó döntést hozni nem lehet. A KSH és kutatóintézete, az ECOSTAT által kidolgozott ECO-LINE modell segítségével megjövendölhető a mutatók év végi alakulása.

 

Az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési kereteit elsősorban a külgazdasági egyensúly alakulása határozta meg. Az 1994. évi fellendülés (3,1 százalékos GDP-növekedés) a külső és belső egyensúly tetemes romlásával járt együtt, majd az 1995. márciusi stabilizációs csomag hatására a GDP 1995-ben és 1996-ban lényegében stagnált, csak 1997-ben mutatott erőteljesebb gyarapodást (4,4 százalék). A növekedés 1998-ban is folytatódott.

A GDP növekedése az elmúlt években részben a felhalmozás növekedésén, részben a külső egyensúly javulásán alapult, a fogyasztás ugyanis még 1997-ben sem érte el az 1993. évi szintet. 1998-ban a GDP növekedése tovább gyorsult, az első fél évben 4,8 százalékos ütemet ért el. E növekedés zöme az ipar hozzájárulásának volt köszönhető, a megtermelt GDP növekményéhez lényegesen kisebb mértékben járult hozzá az építőipar, a szállítás és hírközlés, a többi ágazat hozzájárulása pedig elhanyagolható (nem anyagi ágak) vagy negatív volt (mezőgazdaság, ingatlanügyek).

Duális gazdaság

A GDP növekménye tavaly is a felhalmozást – különösen a készletfelhalmozást – szolgálta, a fogyasztásnövekmény részesedése jóformán csak annyi volt, amennyivel a külkereskedelmi mérleg romlott. Vagyis a háztartások fogyasztásának növekedése jelentős részben importból valósult meg. Ennek veszélye, hogy a fogyasztás túl gyors vagy túl korai növekedése – a magyar gazdaság egészének elégtelen versenyképessége miatt – a külgazdasági egyenleg romlását válthatja ki.

A GDP-termelés és -felhasználás említett sajátossága, vagyis hogy kínálati oldalon főként az ipar, keresleti oldalon pedig a felhalmozás játszik szerepet a növekményben, elsősorban a magyar gazdaság duális jellegével van összefüggésben, vagyis azzal, hogy az ipari termelés növekményét nagyobbrészt a vámszabad területi vállalatok adják, amelyek ugyan hozzájárulnak a GDP termeléséhez, de az általuk termelt jövedelemnek csak egy része lesz egyszersmind a lakosság vagy a kormányzat számára ténylegesen felhasználható jövedelem.

Az ECOSTAT számításai szerint az 1997. évi 4,4 százalékos GDP-növekedésből csak mintegy 2,2 százalék volt az, ami a hazai lakosság vagy a költségvetés jövedelmeit növelte. A többi felett a vámszabad területek külföldi tulajdonosai rendelkeztek. Ez az adat egyébként jól illeszkedik a fogyasztásnak, az ipar belföldi értékesítésének, a kiskereskedelmi forgalomnak a növekedéséhez, megmagyarázva azt az eltérést, ami a dinamikusan növekvő GDP és az annál sokkal szerényebb mértékben bővülő belföldi felhasználás között érzékelhető.

Jövőkép

A gazdasági növekedés jövő évi feltételeinek elemzésekor abból lehet kiindulni, hogy a külgazdasági folyamatok a világ egyes térségeiben jelentkező receszszió ellenére nem okoznak számunkra túlságosan nagy veszteségeket. A világgazdasági folyamatokban nem következnek be olyan mérvű kedvezőtlen események, amelyek globális világgazdasági pénzügyi válsághoz vezetnek, és így hazánkat is alapvetően megráznák. A világ átlagos gazdasági növekedési üteme az 1996- 1997-es 4 százalék feletti ütemet 1998-ban, illetve 1999-ben nem éri el (valószínűleg 2 százalékponttal elmarad az előző évek növekedésétől). A magyar külkereskedelem számára elsőrendűen fontos Európai Unió országaiban az 1999-es növekedési kilátások (az 1997-ben mért 2,7 százalékos növekedéshez képest) jelenleg néhány tized százalékponttal alacsonyabbak. A világkereskedelem ennél radikálisabban reagál a válságjelenségekre, az 1997. évi majd' 10 százalékos bővülés után 1998-ban és 1999-ben ennek a felét sem éri el. Ezen belül a fejlett országok 1997. évi 9 százalékos importbővülése után a növekedési ütem 1998-1999-ben 4,5-5 százalék körül várható.

A külpiaci konjunktúra előrejelzésében a partnerországok kisebb ütemű növekedése valószínűsíthető, ami az exportkonjunktúra-mutató, az úgynevezett kompozit indikátor (az exportpartnerek növekedési indexeinek az adott évi magyar exportstruktúrával súlyozott átlaga) visszafogottabb növekedését eredményezi.

Világpiaci hatások

Feltételezhető az is, hogy a világpiaci energiaárak nem emelkednek jelentősen – az 1997-es átlagosan 19,3 dollár hordónkénti nyersolajár, ami 1998-ban várhatóan legalább 30 százalékkal (13,3 dollár/hordó) esett, 1999-ben is 15 dollár alatt marad – azaz a világpiaci nyersanyagárak oldaláról nem lesz túl nagy a magyar gazdaságra nehezedő inflációs nyomás.

A csúszóleértékelés rendszere fennmarad, a várhatóan 0,6 százalékos havi leértékelési ütem mellett a forint 1999-ben 8,6 százalékos értékvesztést szenved el. Ez a legoptimistább inflációs prognózisok alapján is a forint kismértékű áralapú reálfelértékelődését vetíti előre. A magyar versenyképesség azonban várhatóan nem romlik: egyrészt feltételezhető a termelékenység eddigiekhez hasonló dinamikus növekedése, másrészt érezhető lesz a munkaerő effektív, költségalapú reálárfolyamának alakulásánál a társadalombiztosítási járulék csökkentésének kedvező hatása. Összességében külpiaci versenyképességünk nem romlik főbb exportpartnereinkhez képest, a délkelet-ázsiai nagy leértékelési lépéseket bevezető országokkal szemben azonban az egész amerikai-európai piaccal együtt árhátrányunk lesz.

Várható, hogy exportunk növekedési üteme az 1998. évihez képest erőteljesen mérséklődni fog. Ennek oka részben az, hogy a vámszabad területi export dinamikája a kezdeti igen erőteljes felfutás után szükségképpen mérséklődik, vagyis szemben az 1998. évre előzetesen várható, mintegy 50 százalékos növekedéssel, 1999-ben csak 30 százalékos bővüléssel számolunk. E növekedési dinamikát az év első felében a külföldiek által eszközölt beruházások volumenének 25 százalékos növekedése megerősíteni látszik. Ugyanakkor a vámterületi cégek idei 7 százalék körüli exportnövekedése a világgazdaságban várható zavarok miatt szintén csökken valamelyest. A két hatás eredőjeként az export növekedése 1999-ben 12-13 százalékra mérséklődik. Figyelembe véve még, hogy az 57 százalékos részesedésű belföldi értékesítés bővülése 3-4 százalék körül várható (ez van összhangban a belső gazdaság és a fogyasztás növekedési lehetőségeivel), 1999-re az ipari termelés 7-7,5 százalékos növekedése prognosztizálható.

Ez az ipari növekedés az építőipar, a szállítás és hírközlés, a pénzügyi tevékenység dinamikusabb (5 százalék körüli) és a többi terület 2-4 százalékos növekedése mellett a GDP 4,0-4,5 százalékos növekedését alapozza meg az előttünk álló évre.

Elosztható jövedelmek

A jelzett növekedési sáv azonban csak akkor lesz elérhető, ha azt egyensúlyi oldalról a monetáris és fiskális politika is alátámasztja. A 4,0-4,5 százalékos GDP-növekedés nem ígéri az elosztható jövedelmek hasonló mértékű növekedését, amit különösen a költségvetési bevételek számításánál célszerű szem előtt tartani. Az eddigi tapasztalatokat a jövőre kivetítve az adott GDP-növekedés mellett a hazai jövedelemtulajdonosok jövedelmeinek bővülése mintegy 2,5-3,0 százalékos lehet. Ez tehát az elosztható jövedelmeknek az a felső határa, ami még nem veszélyezteti a gazdaság külső és belső egyensúlyát.

A fiskális politika irányvonalában szerkezeti átrendeződések figyelhetők meg, a tb-kulcs csökkentésével, az adórendszer módosításával forrásátcsoportosítás történik bizonyos gazdasági szektorok javára, a kiadási struktúra is jelentős mértékben átalakul. A nagy elosztási rendszerek reformja folytatódik, ami 1999-ben is hozzájárul a társadalombiztosítási alapok jelentős hiányához. A módosult állami újraelosztási szerkezetnek a különböző társadalmi rétegekre gyakorolt hatása még nem mérhető fel egyértelműen, így a mikroszintű fogyasztói-megtakarítási döntésekben bekövetkező változások makrohatásainak számszerűsítése igen bizonytalan. A GDP 4 százaléka körüli államháztartási hiány lehet az, amely mellett még elérhetők a külső egyensúllyal és az infláció mérséklésével kapcsolatos kormányzati célok.

A fiskális politika esetében azt is figyelembe kell venni, hogy a feltörekvő piacokon kismértékű kamatfelár-növekedés tapasztalható, illetve a monetáris politikának a finanszírozási igények által meghatározott kamatpolitikája szerint az államháztartás kamatkiadásai a korábbi prognózisokhoz képest némileg emelkedhetnek. Az államháztartás kamatkiadásait jelentősen befolyásolhatja az államháztartás elsődleges egyenlegének alakulása is, hiszen a kisebb, illetve legalább nem növekvő, sőt csökkenő hiány olcsóbban, alacsonyabb reálkamatszint mellett finanszírozható. Az államháztartás bizonyos elsődleges közkiadások (keresetek, pénzbeni juttatások) közvetlen hatásain kívül az inflációs várakozásokon keresztül is jelentősen befolyásolhatja a makrogazdasági folyamatokat.

A monetáris politikában azzal lehet számolni, hogy a tőkepiaci zavarok kezelhetők maradnak, a külföldi befektetők jelentős mértékben visszatérnek a magyar pénz- és tőkepiacra. A reálkamatok csak az óhatatlanul szükséges mértékben nőnek, mivel a külső-belső egyensúlyi pozíciók a gazdasági növekedés ütemével összhangban alakulnak. A meghirdetett árfolyam-politika az év folyamán tartható lesz.

A fizetési mérleg alakulását illetően az feltételezhető, hogy a külkereskedelmi mérleg valamelyest romlik. A vámterületi cégek deficites külkereskedelme 1998 első nyolc hónapjában 2,5 milliárd dollárt tett ki és a hiány az év végéig eléri a 4 milliárd dollárt. A deficit 1999-ben várhatóan tovább növekszik, de a vámszabad területek aktívumát figyelembe véve a külkereskedelmi mérleg hiánya végül is 2,4 milliárd dollár körül alakul. A fizetési mérleg egyéb tételeire vonatkozó szakértői becsléseket is figyelembe véve a folyó fizetési mérleg hiánya 2,4 milliárd dollár lehet.

A 4-4,5 százalékos GDP-növekedés mellett a lakossági fogyasztás legfeljebb 2,5-3,0 százalékkal növekedhet, viszont a felhalmozás változatlanul dinamikus, 8-9 százalékos növekedésére számítunk.

Makroszintű előrejelzés Az ECOSTAT, a KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézete a makrogazdaság elemzését, a gazdaságpolitikai érzékenységvizsgálatokat negyedéves adatok felhasználásával, a szimulációs makromodell, az úgynevezett ECO-LINE modell segítségével végzi. A modell megalkotásával a nemzetgazdaság alapvető változásainak okairól és összefüggéseiről lehet többé-kevésbé konzisztens vizsgálatokat elvégezni és bizonyos (feltételezett) gazdaságpolitikai döntések mellett valószínűsíthető makroszintű előrejelzéseket készíteni. A modell segítségével a rövid távú előrejelzések mellett gazdaságpolitikai érzékenységvizsgálatok is készíthetők a különböző fiskális és monetáris politikai alternatívák következményeinek számszerűsítésére. A rendelkezésre álló adatok alapján a legtágabb becslési időszak az 1985-1998 második negyedévéig terjedő időszak. Az időtáv már aránylag hosszúnak nevezhető egy negyedéves modell esetében, ezt azonban még azon egyenletek paramétereinek becslésénél sem lehetett kihasználni, ahol rendelkezésre álltak a teljes megfigyelési időszakra vonatkozó adatok. Ennek oka egyrészt az volt, hogy nem minden, az egyenletben szereplő változóra volt ilyen hosszúságú adatsor, másrészt pedig, hogy a 13 év alatt bekövetkező, igen komoly strukturális változások jelentősen torzították a becslési eredményeket, az időszak első felében más törvényszerűségek érvényesültek, mint a kilencvenes években. Emiatt a tényleges megfigyelési időszak lényegében a rendszerváltozás utáni időszakra, azaz az 1990-1997 negyedik vagy 1998 első-második negyedéve közötti évekre korlátozódott. Az ECO-LINE modell alkalmazásának elsődleges célja a nemzetgazdaság éven belüli fejlődésének folyamatos megfigyelése, értékelése és a várható változási tendenciák hatásainak az év hátralévő részeire (esetenként a következő évre) vonatkozó előrejelzése, azaz az úgynevezett monitoring tevékenység modellezési módszerekkel való segítése. A modell alapvetően a negyedéves változások vizsgálatára és előrejelzésére szolgál, de a fő folyamatok havonta rendelkezésre álló tényadatainak ismeretében arra is alkalmas, hogy a feltételezett tendenciáktól markánsan eltérő trendek hatásait számításba véve az előrejelzés esetenként a havi adatok alapján is módosítható legyen.

A túlzott bérkiáramlás veszélyei

A makroegyensúlyt azonban érzékenyen befolyásolná egy módosult világpiaci helyzet, vagy belső növekedési potenciálhoz már túl expanzívnak ítélhető költségvetési vagy bérpolitika. A túlzott vásárlóerő-kiáramlás, a gazdaságban felbukkanó több nominális jövedelem megnövelné az inflációs várakozásokat, és végső soron az infláció növekedéséhez vezetne, a reáljövedelmek csak kismértékben emelkednének.

Amennyiben pedig a számítottnál magasabb infláció következne be – változatlan árfolyam-politika mellett –, az reálfelértékelődést eredményezne, ami rontaná a kereskedelmi mérleget, s a folyó fizetési hiány növekedéséhez vezetne. A hiány növekedése veszélyeztetné a vállalkozói szféra hiteligényének kielégítését, a nagyobb hiány magasabb kamatszinten lenne finanszírozható, a magasabb kamatszint pedig hosszabb távon visszafogná a gazdaság fejlődését. Ilyen helyzetben nagy valószínűséggel erőteljesebb leértékelésre lenne szükség, ami viszont gátolná az infláció mérséklésével kapcsolatos célok teljesülését.

A kedvezőtlen gazdasági folyamatok bekövetkezte ugyan nem valószínű, de fontos hangsúlyozni, hogy a felvázolt optimista forgatókönyv törékeny belső egyensúlyi helyzetre épül, és ezt az egyensúlyi helyzetet a világgazdaság jelenlegi bizonytalansága veszélyezteti.

Az ECO-LINE modell A modellnek négy blokkja van: a gazdaság reálfolyamatait leíró rész, ami a kínálati és a keresleti blokkot foglalja magában, az árak és a pénzfolyamatok alakulását leíró blokk, valamint az egyes jövedelemtulajdonosok mérlegeit tartalmazó blokk. A kínálati blokk a potenciális, elméleti kínálatot határozza meg, ami egyben a keresleti oldal korlátja. Ez a blokk a termelési függvényen kívül a foglalkoztatottak és a bérek meghatározását tartalmazza. A keresleti blokk a szokásos tényezők – lakossági, közösségi fogyasztás, beruházás, export, import – összege, a GDP felhasználása. A kettő eltérésének változása – a kapacitáskihasználás alakulása – több szektorban is megmutatkozhat, így a kínálati korlát megközelítése, azaz a kapacitások egyre nagyobb mértékű kihasználása eredményezheti a kínálat növelését. Ezt vagy a termelékenység további növelésével, vagy a tényezők kínálatának, illetve az import növelésével lehet megalapozni. A termelékenység változása a reálbérek alakulását és ezen keresztül a munkaerő-kínálatot közvetlenül befolyásolja. A keresleti és kínálati oldal eltéréseként adódó kapacitáskihasználtság a modellben közvetlenül befolyásolja a munkaerő-keresletet és a külkereskedelem alakulását. A keresleti blokkban szereplő felhasználási tényezőket a jövedelmek, valamint a hitel- és betéti kamatok alakulása határozza meg. Az árakra a kicsiny, nyitott gazdaságokban hatnak a külpiaci ármozgások, az árfolyam-politika (fix árfolyam esetén), a termelési költségek (bérek, járulékok, anyagköltség), valamint a pénzmennyiség (monetáris politika által fix árfolyam esetén csak részlegesen befolyásolható) alakulása. A gazdasági szféra, illetve az államháztartás túlzott eladósodottsága szintén árnövelő tényező lehet az emelkedő kamatterhek miatt. A pénzmennyiség meghatározása pénzkeresleti függvény, a GDP és a termelői ár alakulása segítségével történik. A gazdasági alanyok elsődleges jövedelmeinek meghatározása a reálblokkban megy végbe, ezután a jövedelemmérlegek segítségével az államháztartás újraelosztó szerepét követhetjük nyomon. A lakosság bérjellegű jövedelmei mellett figyelembe veendők a tőkejövedelmek, illetve a pénzbeni társadalmi juttatások. A lakosság a fiskális politika által meghatározott paraméterek alapján, bruttó jövedelme után adózik, illetékeket és járulékokat fizet, amelyek eredőjeként kialakul a lakosság rendelkezésre álló nettó jövedelme. A gazdasági szféra a bruttó nyereség után adózik, s a fiskális politika aktuális szabályai alapján egyéb járulékokat fizet. Így adódik a gazdasági szféra nettó eredménye. Az államháztartás bevételi oldala a fiskális politika s a gazdasági növekedés alapján endogén módon meghatározott, míg a kiadásokat nagyobb részben konkrét gazdaságpolitikai döntések alakítják. A kiadások másik része (mint például az államadósság kamatterhe, valamint a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások) endogén módon módosítják az államháztartás mérlegét. Az így kialakult államháztartási deficit, illetve annak finanszírozási módja kihat a reálpálya alakulására. A lakosság jövedelme és vagyoni helyzete, várakozásai, a kamat alakulása alapján dönt arról, hogy jövedelméből mennyit költ fogyasztásra és beruházásra, illetve mennyit helyez tartalékba. u A gazdasági szféra a profitráta (a nettó nyereség tőkéhez viszonyított aránya), az eladósodottság, illetve a kamatok alapján alakítja ki beruházási, belföldi és külföldi hitelfelvételi döntéseit, valamint pénzügyi megtakarításának szerkezetét. Az új kereslet új reálpályát, jövedelemelosztást generál, s az iteráció (közelítő számítások ismétlése) az egyensúlyi pálya kialakulásával ér véget. Modellszekezet