Az 1998. évi LXXXVII. törvény (továbbiakban: Novella) immár a negyvenhetedik módosítás a Btk. hatálybelépése óta, de ezúttal – s már most megnyugtatom mindazokat, akik ezt a legújabb jogszabályt a gazdasági bűncselekmények vonatkozásában tanulmányozzák – a Btk. XVII. fejezetének, amely a gazdasági bűncselekményeket tartalmazza, csak néhány tényállása módosult, s eltérően a korábbi Novelláktól, a változások általában praktikus megoldásokat tartalmaznak, ugyanakkor főként a "háttérjogszabályok" változásaiból fakadó igényeket elégítik ki. A jogszabály-módosítás 1999. március elsején lép hatályba.
A versenytársak és a fogyasztók érdekeit sértő bűncselekmények
Az ebbe a körbe tartozó bűncselekményeket gyakorta – s igen leegyszerűsítve – csak a fogyasztó sérelmét jelentőknek tekintik, noha elsősorban a tisztességes piaci magatartás tanúsítását kívánják elérni és biztosítani, viszont kétségtelen, hogy a fogyasztók érdekeit is védik.
Az áru hamis megjelölése (Btk. 296. §)
E bűncselekmény törvényi tényállása a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 6. §-ára figyelemmel változott, amely szerint tisztességtelen versenynek minősül – többek között -, ha az árut a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással (ideértve az eredetmegjelölést is) vagy elnevezéssel állítanak elő, hoznak forgalomba, amelyről a versenytárs, illetőleg annak jellegzetes tulajdonságú áruja ismerhető fel. A korábbi tényállás alapján csak az ilyen áru forgalomba hozatala volt büntetendő, míg az előállítása büntetlen maradt.
Az új törvényi tényállás azzal is bővítette az elkövetési magatartások körét, hogy mindazon cselekményeket is büntetéssel fenyegeti, amelyek a forgalomba hozatallal függenek össze. Így az árunak a forgalomba hozatal céljából történő megszerzését, valamint az ilyen áru tartását is.
Megjegyzem, hogy a jogalkalmazási gyakorlat már eddig is tágabban értelmezte a forgalomba hozatalt, ugyanis az árunak a gyártótól a fogyasztóig való eljuttatását, azaz a nagykereskedelmi tevékenységet is e körbe tartozónak tartotta, nem csupán az áru eladását a vásárlónak.
Az áru megszerzésének fogalma azonban változatlanul további értelmezést igényel. Álláspontom szerint nemcsak az áru effektív átvétele értendő megszerzésnek, hanem az ennek érdekében kifejtett és erre irányuló jogügylet is, mint például a szerződés aláírása, illetve minden olyan jognyilatkozat, amely az áru átvételét célozza, vagy például az áru tartása (raktározása).
Újdonság az is, hogy a törvényi tényállásból kikerült az áru mennyiségére utalás, a nagyobb mennyiség fogalma, amely a jogértelmezés során gyakorta okozott bizonytalanságot. Ugyanakkor a Novella rendelkezése szerint a Büntető Törvénykönyvet annak idején hatályba léptető, s azóta többször módosított 1979. évi 5. számú tvr. (Btké.) 27/A § alapján csak akkor büntetendő a cselekmény, ha az áru hamis megjelölését százezer forintot meghaladó értékre követik el.
Joggal merül fel a kérdés, hogy ez alatt az értékhatár alatt miért nem fenyeget joghátrány, holott a versenytárs érdekei százezer forintot el nem érő áruérték alatt szintén sérülnek és nem is jelentéktelen mértékben. Kézenfekvő lenne ilyenkor a szabálysértés megállapítása, azonban – kodifikációs mulasztás miatt – az áru hamis megjelölése bűntettének nincs szabálysértési alakzata, hacsak nem tekintjük annak a szabálysértési törvény 108/G §-ában meghatározott "hamis termékjelzés" szabálysértését, amelynek elkövetője pénzbírsággal sújtható már akkor is, ha a versenytárs jelzésével ellátott áru forgalomba hozatala iránt intézkedett, sőt el is lehet kobozni az árut.
Álláspontom szerint, amennyiben a körülményekből arra lehet következtetni, hogy százezer forintot meghaladó értékű áru előállítására készülnek, mert például nagy mennyiségű alapanyagot, csomagolóanyagot, címkét stb. szereztek be, de a legyártott áru értéke még nem éri el az említett összeghatárt, a bűncselekmény kísérlete állapítandó meg.
A fogyasztó megtévesztése (Btk. 296/A §)
A módosított törvényi tényállás úgy szól, hogy: "(1) aki az áru kelendőségének felkeltése érdekében nagy nyilvánosság előtt az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, illetve az áru lényeges tulajdonságáról megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő".
A hatályon kívül helyezett tényállásban az áru kelendőségének fokozása szerepelt, mint a bűncselekményt megvalósító magatartás célja, s – mint látható – e helyett az elkövető célja az áru iránti kelendőség felkeltése a vásárlóban.
Az elkövető célja valójában eddig is a téves képzet kialakítása volt az áru valós tulajdonságait illetően, amelyet különböző módokon ért el a vevőknél azért, hogy minél több árut tudjon értékesíteni a piacon. Viszont ahhoz, hogy ezt a célját elérje, előbb nyilvánvalóan a vásárló érdeklődését kell felkelteni az áru iránt.
Ez a szövegmódosítás egyébként jobban összhangban is áll a törvényszakasz – változatlanul hagyott – (3) bekezdésével: "(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az áru vásárlásához ígért nyerési lehetőség vagy más előnyös következmény is."
Talán nem felesleges az a megjegyzés, hogy a bűncselekménynek nem csupán a szoros értelemben vett áru, tehát valamely eladásra szánt termék, hanem szolgáltatás is tárgya lehet. Ennélfogva amikor az utazási irodák által "beharangozott" kedvezmények félrevezetőek, vagy ehhez hasonlóan amennyiben a csomagküldő szolgálatok által agyonreklámozott ígéretek irreálisak, megvalósul a bűncselekmény.
S még egy megjegyzés: eltérően az előzőleg tárgyalt bűncselekménytől, a fogyasztó megtévesztésénél nincs értékhatár, amelyhez kötni lehetne az áru értékét vagy mennyiségét, így kis mennyiségű termékkel kapcsolatosan vagy egyetlen szolgáltatásnál is megvalósul a bűncselekmény.
A gazdasági társaságok tagjainak érdekeit sértő bűncselekmények
Gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése (Btk. 298/A §)
A Novella nem tett mást, mint az előző kodifikáció hibáját korrigálta azzal, hogy egyetlen társasági tag megtévesztése a társaság vagyonát illetően, már megvalósítja a bűncselekményt. A korábbi törvényi tényállás legalább két személy tévedésbe ejtését kívánta meg, ez pedig két tagú társaságnál (ilyen pedig elég sok van) csak egy tag tekintetében jöhetett szóba, így ilyenkor a bűncselekmény megvalósulása kizárt volt.
Valótlan érték megjelölése (Btk. 298/C §)
A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) a tagoknak a társaság vagyonához történő reális hozzájárulásában megtestesülő érdek fokozottabb védelmét kívánja elérni, s ezt igyekszik biztosítani a Novella is büntetőjogi eszközökkel.
Miután a törvényi tényállás teljes egészében megváltozott, indokolt annak idézése:
"298/C. § (1) Aki közreműködik abban, hogy a gazdasági társaság részére szolgáltatott nem pénzbeli hozzájárulás (nem pénzbeli betét) értékét a társasági szerződésben a szolgáltatás időpontjában fennálló értéknél, ha pedig a nem pénzbeli hozzájárulás értékét a könyvvizsgáló állapította meg, a könyvvizsgáló által megjelölt értéknél magasabb értéken jelöljék meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki közreműködik abban, hogy a gazdasági társaság részére nem pénzbeli hozzájárulásként (nem pénzbeli betétként) szolgáltatott, az államháztartás alrendszereihez tartozó, illetve az állami, önkormányzati tulajdonban álló vagyon értékét a társasági szerződésben a könyvvizsgáló által megjelölt értéknél alacsonyabb értékben jelöljék meg."
A Gt. általános szabályai csak annyit mondanak ki, hogy a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag a hozzájárulás szolgáltatásától számított öt éven át felel a gazdasági társaság irányában azért, hogy az apportjának értéke nem haladja meg a szolgáltatás idején fennálló forgalmi értéket. Az apport túlértékelése tehát általános jelleggel tilos. (Más a helyzet viszont az alulértékeléssel, mert az a külső személyek érdekeit nem sérti.)
A Gt.12. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy – a törvény kifejezetten ellentétes rendelkezése hiányában – a tagok úgy is megállapodhatnak, hogy az apportjuk értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél alacsonyabb értékben állapítják meg. Ez azonban csak könyvvizsgálói közreműködéssel lehetséges, és valamennyi tagnak bele kell egyeznie. Tehát a tagok saját elhatározásuk, belátásuk szerint rendelkezhetnek a magánvagyonukkal, a hitelezők érdekeit csak az sérti, ha a könyvvizsgáló által megállapított értéknél magasabb értéket határoznak meg. Ezt viszont tiltja a Gt. és büntetni rendeli az idézett 298/C § (1) bekezdése!
Előfordul azonban az is, amikor a társaságot alapítók nem a magánvagyonukról rendelkeznek, s erre vonatkozóan a törvény ellentétes rendelkezést tartalmaz, amelyre az előzőekben felhívtam a figyelmet. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (3) bekezdése mondja ki azt, hogy az államháztartás alrendszereihez tartozó, illetve az állami, önkormányzati tulajdonban álló vagyon nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaság, egyesülés, illetve közhasznú társaság részére történő szolgáltatáskor csak a könyvvizsgáló által megállapított értéken vehető figyelembe.
A Btk. 298/C § (2) bekezdése a közérdeket védi a közvagyonnal való visszaélések elkerülése érdekében.
Üzleti, pénzintézeti érdeket sértő bűncselekmények
Üzleti titok megsértése (Btk. 300. §)
A változás oka, hogy a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpt.) kiegészítette az üzleti titok fogalmát egy fél mondattal: "és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette." [Tpt. 4. § (3) bekezdés a) pont.]
A Btk. 300. § (2) bekezdése, amely az üzleti titok fogalmát definiálja, ezzel a kiegészítéssel bővült, de elkerülhetetlenül szükséges hozzá némi magyarázat, mivel önmagában az, hogy valamely gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tény, információ stb. jogosulatlan megszerzése sérti a titok jogosultjának érdekeit, ezt követően már nem elegendő a bűncselekmény megállapításához: a jogosultnak kell az adott körülmények között ésszerű intézkedéseket megtennie annak érdekében, hogy az valóban titok maradjon. Így például titokvédelmi szabályzatban meghatározni az üzleti titok körét és ezt ismertetni alkalmazottaival, aláíratni velük, munkaszerződésben kikötni a titoktartási kötelezettséget stb. Adott esetben pedig majd a bíróság dönti el, hogy az intézkedések elérték-e a szükséges mértéket annak ellenére, hogy azok elégtelennek bizonyultak a titokban maradáshoz.
Értékpapírtitok megsértése (Btk. 300/D §)
A bűncselekmény alap- és minősített eseteiben nem történt változás, viszont kiegészült – azonosan az üzleti és banktitok megsértésénél már korábban is szabályozott – azzal a büntethetőséget kizáró okkal, amely szerint nem büntethető az értékpapír megsértése miatt, aki pénzmosás esetén bejelentési kötelezettségének tesz eleget, vagy ilyet kezdeményez, még akkor sem, ha az általa jóhiszeműen tett bejelentés megalapozatlan volt. A pénzmosás elleni küzdelem – amelyről a következőkben bővebben szólok – tehát ilyenkor is legalizálja a titoksértést.
Pénzmosás (Btk. 303. §)
A bűnözésből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló Európai Tanácsi Konvenció elvárásának Magyarország példás gyorsasággal tett eleget azzal, hogy megalkotta és hatályba léptette a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 1994. évi XXIV. törvényt. Más kérdés az, hogy hiába is keresnénk legalább egy olyan jogerős bírói ítéletet, amely példát szolgáltathatna a jogalkalmazási gyakorlat számára, mert ilyen határozat még nem született.
Alaposan vélelmezhető, hogy a Novella, amely a korábbinál tágabban vonja meg a pénzmosással összefüggő alapbűncselekmények körét azzal, hogy kiterjeszti valamennyi ötévi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményre, illetve a nevesített bűncselekményeket megtoldja a nemzetközi kapcsolatban elkövetett vesztegetéssel, legfeljebb az elméleti jogászok kritikus megjegyzéseire ad választ, aligha segíti elő az ilyen bűncselekmények és elkövetőik leleplezését és a bizonyítást.
Szintén csak formális változtatásnak tartom a törvényi tényállás (4) bekezdésének azt a kiegészítését, amely a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettséget illetően meghatározza, hogy ezt a kötelezettséget – az előzőekben már hivatkozott – 1994. évi XXIV. törvény írja elő.
Valószínűleg jobban reménykedhetnénk a jogalkalmazás sikerében, ha a törvény végrehajtásáról született 74/1994. (V. 10.) Korm. rendelet szabályait betartanák az arra kötelezettek, és például mindig elvégeznék az ügyfél-azonosítást, amikor az kötelező (pl. a gyanús pénzbefizetéseknél). Nem mentség, de tény, hogy akkor, amikor a bankok egy része a túlélésért küzd, nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy jelenlegi ügyfélforgalmát legalább megtartsa, ha már nem képes azt növelni, mintsem azt kutassa, hogy a pénzbefizető, a betétes esetleg "piszkos" jövedelmet kíván mosogatni.
Bankkártya-hamisítás (Btk. 313/B §)
Ennek a bűncselekménynek az egyre gyakoribb elkövetése motiválhatta a jogalkotókat az előkészületi magatartás büntetendővé nyilvánítására, így ezzel a törvényi tényállás egy új (3) bekezdéssel egészült ki. Kriminálpolitikai megfontolások alapján talán helyes volt ez a döntés, jogelméleti szempontból viszont erősen vitatható.
Bankkártyával visszaélés (Btk. 313/C §)
A Novella a bűncselekmény eddig egyetlen elkövetési magatartását, a hamis vagy meghamisított bankkártya jogtalan haszonszerzési célzattal történő felhasználását további két elkövetési magatartással bővítette: önmagában a bankkártya jogtalan felhasználása is büntetendő ezentúl, függetlenül attól, hogy az valódi, és büntetéssel fenyegeti azt is, aki a hamis, a hamisított vagy jogosulatlanul használt bankkártyával történő fizetést elfogadja.
Az elsőként említett bővítés célszerű és indokolt, a másodiknál azonban, főként annak bizonyítását illetően, hogy az elfogadó tudott-e erről, felismerte-e, hogy hamis, meghamisított bankkártyával fizetnek neki, illetőleg a valódi bankkártyát jogosulatlanul használják, már kétségeim támadnak.
Kereszty Béla