Visszaszoruló bányászat

A kutatás folytatódik

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 10. számában (1999. január 1.)

 

A hazai ipari szerkezetátalakítás során feltehetően a bányászatban ment végbe a legjelentősebb racionalizálás. A szénbányászat folyamatosan vesztett súlyából, és részesedése a GDP-termelésben várhatóan tovább zsugorodik. A szénhidrogénipar viszont a legnagyobb költségvetési befizető. Befektetési szempontból pedig alapvető fontosságú volna a bányatörvény végrehajtási rendeletének megszületése.

 

Geológusok egybehangzó véleménye szerint nem várható komoly meglepetés az ország ásványvagyonát illetően. A Kárpát-medence magyarországi részén a tudomány jelen állása szerint jól behatárolható a gazdaságosan kitermelhető ásványok köre, s ráadásul 1993 óta nincs pénz prognosztikus kutatásokra. A mégis felfedezett új előfordulások nyomára más, többek között környezetvédelmi célú feltárások során bukkantak rá a Magyar Földtani Intézet munkatársai.

A bányászati törvény szerint 1998. január 1-jétől a bányajáradék 5 százalékát a kutatási koncessziók meghirdetéséhez szükséges, úgynevezett térségi érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatokra, valamint a nagy kockázatú kutatásokra kellene ugyan fordítani, de a gyakorlatban ez nem valósult meg. A tavalyi költségvetés nem különített el egyetlen fillért sem a felsorolt feladatokra. Nem lenne köszönet abban sem, ha mégiscsak lenne pénz, ugyanis hiányzik a felhasználás módját szabályozó rendelet is. Hiába köttetett tehát előzetes szakmai egyezség a Magyar Bányászati Hivatal (MBH) és a Magyar Geológiai Szolgálat (MGSZ) között, miszerint a pénz kétharmad részét prognosztikus kutatásokra fordítanák, s egyharmad részét költenék koncessziós pályázatok, például a már előkészített öt szénhidrogén-kutatási jog meghirdetéséhez szükséges érzékenységi vizsgálatokra. A szóban forgó rendelettervezetnek október végén a kormány elé kellett volna kerülnie, de ez nem történt meg. Így nem tudni, idén felhasználható lesz-e a törvényben meghatározott kutatási alap.

Visszatérve az ország ásványvagyonához: az világosan látszik, hogy építőipari nyersanyagokból legalább száz évre elegendő készlettel rendelkezünk. Ezzel szemben, a jelenlegi kitermelési ütemet figyelembe véve, várhatóan egy-másfél évtizeden belül elfogy a hazai kőolaj és földgáz. Az újabb geológiai modelleknek köszönhetően ugyan korábban érdektelennek ítélt területeken is érdemes szénhidrogént kutatni – 1997-ben például 12 új lelőhelyet fedeztek fel -, de a kutatásokkal feltárt készletnövekedés sem a kőolaj, sem a földgáz esetében nem pótolja a kitermelt mennyiséget.

Az országnak viszonylag jelentős, 223 millió tonnányi fekete- és 255 millió tonnányi barnaszénkészlete van, de a magas termelési költségek miatt elégtelen a kereslet. Szakemberek arra számítanak, hogy a szénfelhasználás a következő években is csökken, miközben az alapvetően energetikai célra alkalmas, külszíni fejtéssel kitermelhető lignit felhasználása növekedni fog.

A polimetalikus ércek közül az ásványvagyon-mérlegben a recski mélyszinten levő mennyiség a legjelentősebb, a többi kisebb előfordulásnak a jelenlegi világpiaci és technológiai körülmények között az MGSZ szakemberei szerint nincs jelentősége.

Recskről a kormány dönt A Recski Ércbánya Rt. legutóbbi privatizációs kísérlete is kudarcot vallott. A bánya eladásával az állam az utóbbi hét évben sokszor és sokféleképpen próbálkozott, mindannyiszor eredménytelenül. A befektetőknek egyszer sem sikerült megteremteni a kutatások befejezéséhez, illetve a bányanyitáshoz szükséges forrásokat, s ez elég egyértelmű ítélet a pénzügyi világ részéről. Szakértők szerint 3000 dolláros rézárnál volna gazdaságos a recski mélyművelési rézbánya működtetése, ezt az értéket azonban a réz ára az utóbbi években meg sem közelítette. Mások szerint a rézhez társult más ércek, így az arany, az ezüst kitermelésével a recski bánya gazdaságossága javítható, igaz, ebben az esetben az eredetileg tervezettnél bonyolultabb, s ilyenformán költségesebb feldolgozási eljárást kell alkalmazni. A befektető kockázatát növeli, hogy a társaságnak nincs érvényes bányanyitási engedélye, vagyis aki megveszi a társaságot, egyáltalán nem biztos, hogy majd bányászhat is. Erre vonatkozóan érthető módon több ajánlattevő igyekezett garanciát kérni az államtól, aminek megadására a privatizációs folyamatban senkinek sem volt, illetve nincs felhatalmazása. Az ÁPV Rt. igazgatósága a kormánynak készített előterjesztésben – szakértői véleményekre alapozva – a bánya vízelárasztásos szüneteltetését javasolta. Ez lehetővé teszi, hogy a későbbiekben, amint az újabb ércdúsítási eljárások vagy épp a világpiaci helyzet gazdaságossá teszi, ismét megnyissák az aknákat és a vágatokat. Erre azonban nem sok lehetőség látszik. A hidegháború, a fegyverkezési verseny múltán a hadiipar rézigénye jelentősen visszaesett, s a kábelgyártók is jelentős keresletcsökkenésre panaszkodnak, elsősorban az erősáramú rézkábelek piacán. H. R.

A szénbányászat helyzete

A hazai kitermelő ágazatok közül a nyolcvanas évek végéig a szénbányászat volt a legjelentősebb. Az ágazat csaknem 68 ezer embert foglalkoztatott. A kilencvenes évek közeledtével mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a kiemelt fizetések, a kedvezmények és a pótlékok ellenére folyamatos létszámhiánnyal küzdő ágazat óriási adósságokat halmozott fel, és változatlan szerkezetben nem tartható életben.

Az Antall-kormány 1990-ben döntött a szénbányászat szerkezetátalakítási programjáról. Az akkori elképzelések szerint a nyolc bányavállalatot felszámolás során kívánták megszabadítani a 48 milliárd forintra rúgó tehertől.

A szerkezetátalakítási program végrehajtására létrejött Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ (SZÉSZEK) rendelkezett a vagyonnal, a bérekre és a bányakárokra pedig az állam vállalt kötelezettséget. A felszámolás során – mondja Tóth Ákos, a SZÉSZEK vezetője – a vagyonnak csak kisebb részét, az épületeket, üdülőket, illetve bizonyos ipari területeket lehetett értékesíteni. A felszámolás során a hitelezők követeléseiknek legfeljebb 10 százalékához jutottak hozzá.

A szénbányászatban foglalkoztatottak száma az utóbbi nyolc év során 67 500-ról 14 500-ra apadt. A termelés pedig 18 millió tonnáról 11-13 millió tonnára mérséklődött. Súlyosbította a foglalkoztatási helyzetet, hogy megváltozott a külszíni és a mélyművelésű bányákból származó szén aránya. Ma körülbelül 8-9 millió tonna kerül ki a külszíni fejtésekből. (Ennek a legnagyobb részét a mátrai bányák adják.)

A SZÉSZEK nemcsak a felszámolási eljárások lebonyolítását kapta feladatul, neki kellett előkészíteni az erőmű-bánya integrációkat is. Az integrált bányák viszonylag biztos piachoz jutottak, míg a kívül rekedt üzemek sorsa megpecsételődött. Ugyanis a szénbányászatot kizárólag az energiaipar tarthatja életben, a lakossági és az ipari szénfelhasználás nem túl számottevő. Az integrált bányák helyzeti előnybe kerültek, mert az erőműveknek mindenképp a saját bányáikból érdemes vásárolni, még akkor is, ha az integráción kívüli bányák fajlagosan olcsóbban termelnek, mert a rendkívül magas állandó költségeket a saját bányánál így is, úgy is finanszírozni kell.

Az integráción kívüli bányák sorsának rendezésére a kormány és a bányászszakszervezet 1991-ben kétszer négy évre szóló megállapodás kötött az állami támogatásról. Az utolsó három évben, vagyis 1994-1997 között összesen 2,2 milliárd forintot fordítottak a putnoki, a feketevölgyi és a lencsehegyi bányaüzemek támogatására. Tavaly egyetlen év alatt költöttek rájuk ugyanennyit, hiszen a közvetlen támogatás mellett ide kell betudni a Tiszai Erőmű Rt.-nek és az MVM Rt.-nek a szénátvételből eredő veszteségek kiegyenlítésére átadott pénzt is. A keret nagyobb részét ez tette ki, a bányák az 1997-es, 900 millió forint körüli összeghez jutottak.

Az integráción kívüli bányák hosszú távon nyilvánvalóan megszüntetésre vannak ítélve. Szakmai körökben azonban általánosnak mondható nézet, hogy a felszámolást német mintára, jól meghatározott menetrend szerint kellene végrehajtani, ami a számítások szerint 2004 táján fejeződhetne be.

Lyukó sorsa Az egykor tekintélyes méretű Borsodi Szénbányák Vállalathoz (BSZV) tartozó bányaüzemek közül ma már csak a lyukói, a putnoki és a feketevölgyi bánya működik, részben amerikai tulajdonban, részben a Borsodi Bányavagyon-hasznosító Rt. felügyelete alatt. 1993. november 30-i hatállyal a lyukói bánya, a borsodi hőerőmű és a rendszerhez tartozó központi szénosztályozó között létrejött az integráció, megalapozva ezzel a veszteségesen működő, de a térségben egyedül hosszabb távú perspektívákkal rendelkezó Lyukóbánya továbbélését. A Tiszai Erőmű többségi tulajdonosa ma az amerikai AES Summit Corporation, amely a hazai energiaipari privatizáció részeseként jutott hozzá a társasághoz és valamennyi érdekeltségéhez. Amikor az AES megjelent a cégnél, szigorú racionalizálási programot indított be, amelynek keretében megfelezték a lyukói bányaüzem 2200 fős dolgozói létszámát. A folyamat révén értesüléseink szerint Lyukóbánya ma már nagyjából veszteségmentesen dolgozik. Természetesen ehhez azért kellenek az állam és a bányászok közötti egyezkedéssel megállapított szénátvételi árak is. A tervek szerint a jövő évezred elejétől kezdheti meg működését az a 150 megawattos, korszerű széntüzelésű fluidágyas erőmű, amelyet a hazai erőmű-fejlesztési program keretében Berentén építhet fel az AES Corporation. Az amerikaiak Borsodi Áramtermelő Kft. néven új társaságot hoztak létre a 30 milliárd forintos beruházásra. John Grier, a Borsodi Energetikai Kft. vezetője érdeklődésünkre elmondta: a cég birtokában van az engedélyeknek, de az MVM Rt.-vel megkötendő hosszú távú szerződést, amely biztosítja a piacot a megtermelendő villamos energia számára, még nem írták alá. A fűtőanyag-ellátáshoz az elképzelések szerint csak 50 százalékban használnák fel a lyukóbányai szenet, a másik felét importból fedeznék. Keresik azokat a hazai szénlelőhelyeket, ahonnan a lehető legkedvezőbb áron tudnának tüzelőanyagot vásárolni. Nógrádban bányát is vettek, az üzlet részletei azonban nem ismeretesek. Sz. B.

Piacfüggő ércbányászat

A szénbányászathoz hasonlóan jelentős mértékben összezsugorodott a magyarországi ércbányászat is. A rudabányai vasércbányát bezárták, megszűnt Gyöngyösorosziban az ólom és a cink, illetve a réz termelése, a recski mélyszinten pedig el sem jutottak az üzemszerű termelésig. A Dunántúlon kisebb volumenben még folyik a mangánbányászat.

Viszont több területen is kutatnak, elsősorban nemesfémércek után. Koncessziós formában jelenleg csak az egyik zempléni arany-előfordulásnál folynak munkálatok, miután a Rio Tinto nevű cég Szlovákia után Magyarországról is kivonult.

Az érckutatás meglehetősen piacérzékeny tevékenység. Olyannyira, hogy a társaságok ígéretes előfordulásoknál is felfüggesztették vagy legalábbis lelassították tevékenységüket a fémárak zuhanása miatt. Így tett például az ausztrál Rhodes Mining a recski Lahóca-hegyen az arany világpiaci árának csökkenése miatt. Egy-egy lelőhely értékét természetesen befolyásolhatja az ércdúsítási eljárások fejlődése is. Ezért javasolja a szakma a recski mélyművelésű bánya esetében a bezárás helyett a vízelárasztásos szüneteltetést. Ugyanis amint a technológiai fejlődés vagy a világpiaci árak garantálják a gazdaságos termelést, a bánya viszonylag kis ráfordítással ismét megnyitható lenne.

A bauxit esetében jobb a helyzet. Miután a Hungalu Rt. részenkénti privatizációja során a Bakonyi Bauxitbánya Kft. közvetlenül a felhasználók tulajdonába került, s az ő helyzetük is stabilizálódott, hosszú távon évi 900 ezer tonnás termeléssel lehet számolni.

A tapolcai központú bányatársaság jelenleg a Halimba III. mélyművelésű bányából évente 280-300 ezer tonna ércet hoz a felszínre. Az ugyancsak mélyművelésű Fenyőfő I. üzemet 1999-ben bezárják, helyébe a tavalyi bányásznapon megnyitott Fenyőfő II. lép, amely a számítások szerint legalább tíz évig működik majd. A halimbaival együtt ez adja majd a társaság éves termelésének kétharmadát. A fennmaradó mennyiség a külszíni fejtésekből származik. Ez idő szerint Óbarokon és Bicske térségében, illetve Halimbán is működik egy-egy külszíni bánya, s előkészítés alatt áll Bakonyoszlop-Dudar és Iharkút térségében egy-egy új nyitása. De a szári bauxitvagyon kitermeléséről sem mondtak le végleg.

Zugbányászat

Ellentétben az ágazat más részeivel, az építőipari nyersanyagok bányászatában látványos növekedés tapasztalható. Az országban jelenleg 1008 helyen folyik ásványinyersanyag-bányászat, ebből 541 a homok-, illetve kavicsbánya. Közülük 101 átmenetileg szünetelteti működését, 20-30 bezárás alatt áll, s nagyjából ugyanennyi megnyitás előtt van. A működő bányák 30-40 százaléka névleges kapacitása alatt üzemel – mondja Füst Antal, a Magyar Bányászati Hivatal főosztályvezetője.

Az építőipari nyersanyag kitermelésében a bányakapitányságoknak a zugbányászat okozza a legtöbb gondot. A hivatal ugyan jelentős területeket zárolt koncessziókiírásokra, de ez nem vezetett eredményre. Előfordult, hogy egy autópálya-építés koncesszióba adásakor nem vették figyelembe, hogy a pályázó rendelkezik-e a régióban megfelelő bányászati kapacitással. A pályázók pedig többnyire a megbízás elnyerése után jöttek rá, hogy miután az ásványi nyersanyagok az állam tulajdonában vannak, nem lehet bárhol építőanyagot kitermelni.

A korábbi bányászati törvényben volt egy kiskapu, amely lehetővé tette, hogy bányajáradék megfizetése nélkül termeljenek homokot vagy sódert, például jegyzői engedély alapján, tereprendezés vagy melioráció, esetleg halastó létesítése címén. Az előző jogszabály szerint csak a bányavállalkozóknak kellett járadékot fizetni. Az új, jelenleg érvényes törvény szerint teljesen mindegy, hogy a nyersanyagot ki termeli ki, fizetni kell érte. Ily módon már nem játszható ki az állam. A zugbányászattal kapcsolatban azonban számos biztonsági kérdés is adódik. Komoly kockázata lehet, ha a tereprendezés bárhol is bányászati módszerekkel történik. Mellesleg pedig az illegális bányák környezeti kártételeinek felszámolását a tisztességes bányavállalkozók járadékából rendezik.

A bányakapitányságok jelenleg tehetetlenek a zugbányászattal szemben, hiszen összesen alig száz embert foglalkoztatnak, de a szigorú fellépés jogi feltételei sem adottak – mondja Füst Antal. Célszerűnek látszana az is, hogy a jogosulatlan bányászati tevékenységért kiszabható bírságot felemeljék.

Szénhidrogén-kutatás

A szénhidrogén-termelés, azon belül is a Mol Rt. nemcsak a bányajáradék zömét adja, de az utóbbi években a kőolaj- és szénhidrogén-előfordulások utáni kutatások sem kevés bevételt hoztak az államnak. A Mol Rt. 33 helyen kutat az országban, külföldi cégek öt kutatási koncesszióban érdekeltek. Nagylengyel és Inke térségében az amerikai Blue Star szerzett jogot a kutatásra, Igalon a Coastal. Az úgynevezett Heves I. területre az Occidentalnak volt érvényes kutatási koncessziója, de visszaadta, mondván hogy számára nincs gazdaságosan kitermelhető mennyiségű nyersanyag a mélyben. A Heves II.-es területen viszont önállóan, a Heves I.-esen pedig a Mobillal közösen dolgozik.

Egy-egy kutatási program során legkevesebb 3-5 millió dollárt költenek el Magyarországon, s ennek túlnyomó többsége hazai cégekhez kerül, hiszen a szeizmikus mérésektől a fúráson át a legvégső elemzésig szinte mindent magyarországi alvállalkozókkal végeztetnek el.

További öt kutatási koncessziót is előkészítettek már az MBH-nál, a pályázat kiírására azonban egyelőre nem kerülhet sor, mert hiányzik a térségi terhelhetőségi és érzékenységi vizsgálatokhoz szükséges pénz.

Pedig továbbra is jelentős érdeklődés tapasztalható Magyarország iránt. A bányászati hivatal főosztályvezetője úgy véli, ez elsősorban nem a magyar kőolaj- vagy földgázvagyonnak szól, hiszen az a külföldi cégek előtt is ismerten nem túl jelentős. A külföldiek körében egyre nagyobb készség mutatkozik a Mol Rt. bevonására. Füst Antal szerint azért, mert a magyar olajipari társaság a Pannon-medencében komoly termelési és kutatási tapasztalatokkal rendelkezik. Ugyanakkor azok a vállalatok, amelyekkel kutatást, fúrást tudnak végeztetni, valamilyen formában kötődnek a Molhoz.

A külföldiek érdeklődése feltehetően az ásványvagyon mellett inkább a helynek szól. Jelen akarnak lenni a Kárpát-medencében, s erre különösen alkalmasnak látszik egy stabil ország, ahol a környezetétől eltérő módon még bányászati törvény is létezik.

Nyersanyagmérleg (millió tonnában)
Nyersanyag Termelés 1997-ben Ipari vagyon 1997. 01. 01. Ipari vagyon 1998. 01. 01.
Kőolaj 1,5 18,8 19,294
Földgáz 4,8 81,6 78,2
Fekete kőszén 0,92 222,9 195,2
Barna kőszén 7,192 255,9 219,8
Lignit 8,054 2126,0 2 157,4
Bauxit 0,742 18,1 16,0
Ólom-cink érc 0 36,6 36,6
Rézérc 0 159,3 159,3
Mangánérc 0,048 0,32 0,27
Ásványbányászati nyersanyagok 3,43 992,4 1201,7
Cementipari nyersanyagok 5,59 1904,92 1903,9
Homok és kavics (ipari vagyon: kitermelhető készlet) 24,8 1540,3 1630,6
Forrás: Magyar Geológiai Szolgálat
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 1.) vegye figyelembe!