Az 1999-re vonatkozó módosítások – a jogalkotók szándéka szerint – a kormányprogramban megfogalmazott társadalom- és gazdaságpolitikai célok megvalósítását hivatottak szolgálni. A médiában zajlott viták jól mutatják, hogy a különböző politikai beállítottságú hozzászólók és független elemzők – a kormány célkitűzéseinek lényegét alapjában véve nem vitatva – eltérő álláspontot képviselnek a tekintetben, hogy a parlament által elfogadott törvénymódosítás valóban a kormány által célul kitűzött prioritások megvalósítását szolgálja-e, valóban azzal a hatással jár-e, amit a kormány prognosztizál. A vitától távol tartva magamat, a cikkben szigorúan a törvénymódosításra koncentrálok azzal, hogy ahol szükségesnek látom, utalok a kormány eredeti célkitűzéseire.
A jogalkotó 1999-re vonatkozóan nem kívánta alapvetően módosítani a személyi jövedelemadózás kialakult és működő rendjét. Célul tűzte ki viszont, hogy hosszabb távon is láthatóvá és kiszámíthatóvá váljanak az élőmunka költségei, közelítsenek egymáshoz a munka- és tőkejövedelmek közterhei, egyszerűsödjék az adminisztráció, és az alkalmazott intézkedések hatására csökkenjenek a gazdaság szereplőire nehezedő közterhek.
A kormány kiemelt célja, hogy javítson a gyerekes családok jövedelmi esélyegyenlőségén, továbbá hogy a családok teherviselő képességére figyelemmel is teremtődjenek meg a feltételei az arányos közteherviselésnek. A családpolitikai célok megvalósítása érdekében – első lépésként – bevezették a minden eltartott gyermek után alanyi jogon járó adókedvezményt.
A változások – a jogbiztonság követelményére is tekintettel – számos jogalkalmazást segítő, jogharmonizációt szolgáló módosítást is tartalmaznak. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-tv.) módosításait az 1998. évi LXV. törvény tartalmazza.
A külföldi pénznemben keletkezett bevételek és kiadások átszámítása forintra
A korábbi szabályozás nehézkességét megszüntetendő, a törvénymódosítás egyszerűbbé és egyértelműbbé teszi az átszámításra vonatkozó szabályokat. 1999-től a külföldi pénznemben keletkezett bevételeket és kiadásokat egyaránt a bevétel megszerzésének, illetve a kiadás felmerülésének napját megelőző hónap 15-én érvényes hivatalos MNB-devizaárfolyamon kell forintra átszámítani. Továbbra is megmaradt a két kiegészítő szabály, amelyek szerint ha olyan külföldi pénznemben szerez a magánszemély bevételt, illetve merül fel kiadása, amely nem szerepel az MNB hivatalos árfolyamlapján, akkor azt az MNB által USA-dollárban megadott árfolyam alapján kell forintra átszámítani, illetve ha rendelkezik bizonylattal a pénzintézet által alkalmazott eladási árfolyamról, akkor – ha az számára kedvezőbb – alkalmazhatja a bizonylaton feltüntetett eladási árfolyamot is kiadásának forintra történő átszámításakor. Az új rendelkezés értelmetlenné teszi, hogy a törvény több helyén is szabályozzák a külföldi pénznemben keletkező jövedelmek forintra való átszámítását, ezért az összevont adóalap megállapításának szabályainál szereplő átszámítási előírásokat a törvénymódosítás hatályon kívül helyezte [1998. évi LXV. tv. 2. §, 29. § (2) bek., Szja-tv. 5. §].
| A külföldön megfizetett adó beszámítása A külföldről származó vagy külföldön is adóztatható jövedelem adózási szabályai lényegesen egyszerűbbek és világosabbak lettek. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a külföldről származó jövedelmekre és a belföldről származó, de külföldön szintén adóköteles jövedelmekre is (ebbe a körbe tartozik például a tartós külszolgálatból származó jövedelem). A külföldön megfizetett adó beszámítására a jövőben is lehetőség van, de a beszámítás mértéke különbözik attól függően, hogy az adott országgal van-e Magyarországnak kettős adóztatást kizáró egyezménye vagy nincs. Az a főszabály természetesen továbbra is hatályban van, hogy az egyezmény rendelkezései felülírják a belföldi adótörvények szabályait. Fontos tisztázni, hogy amennyiben az egyezmény úgy rendelkezik, hogy a külföldről származó jövedelem után még beszámítás formájában sem kell Magyarországon adózni, akkor ezt a jövedelmet nem is kell bevallani. Ha az egyezmény szerint az adott jövedelemre a mentesítési elvet kell alkalmazni, akkor ez a jövedelem Magyarországon nem adóztatható, de a belföldi jövedelmek adójának megállapításakor figyelembe vehető. Ilyenkor a személyijövedelemadó-törvénynek a külföldön megfizetett adó beszámítására vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell. A külföldön megfizetett adó beszámításának alkalmazott algoritmusa független attól, hogy van-e az érintett országgal egyezményünk vagy nincs. Első lépésként a számított adó és az összevont adóalap – aminek része mind a belföldről, mind a külföldről származó jövedelem – hányadosaként meg kell határozni az átlagos adókulcsot. Második lépésként meg kell állapítani a külföldről származó jövedelem átlagos adókulccsal számított adóját. A harmadik lépésben tér el a beszámítás menete, azaz ha az érintett országgal van egyezményünk, akkor a második lépéssel meghatározott adó teljes összegével csökkenthető a számított adó, ha nincs az adott országgal egyezményünk, akkor viszont kettős korlát figyelembevételével dönthető el, hogy a második lépésben az átlagos adókulccsal meghatározott adónak mekkora részével csökkenthető a számított adó. A törvény 1999-től hatályos rendelkezései szerint a beszámítás mértéke nem haladhatja meg sem a külföldön megfizetett adó 90 százalékát, sem az összevont jövedelem számított adójának 90 százalékát. A két érték közül mindig a kisebbiket kell figyelembe venni [1998. évi LXV. tv. 9. §, Szja-tv. 32. §]. |
Bevallás és munkáltatói elszámolás
Az szja-törvény főszabályként kimondja, hogy nem kell bevallani a külön adózó jövedelmeket, ha abból a kifizető a kifizetéskor levonta az adót. Az adóbevételek tervezhetősége érdekében ugyanakkor – a főszabálytól eltérően – be kell vallani az osztalékból és az árfolyamnyereségből származó jövedelmeket akkor is, ha abból a kifizető levonta az adót. E kivételek 1999-től kiegészülnek a bérbeadásból származó jövedelmekkel. Ennek magyarázata pedig egyrészt az, hogy a bérbeadásból származó jövedelem 1999-től külön adózó jövedelemnek minősül, másrészt a költségvetés tudni szeretné, hogy az adóbevételekből milyen arányt képvisel a bérbeadási tevékenység adója [1998. évi LXV. tv. 3. §, Szja-tv. 11. § (3) bek.].
A munkáltatói elszámolásra vonatkozó változások egyrészt összhangot teremtenek a törvény más rendelkezéseivel azáltal, hogy a munkáltatói elszámolás rendelkezéseinél figyelembe veszik, hogy a nyugdíj előtti munkanélküli-segély adómentes jövedelem, továbbá hogy nem kell adóbevallást tennie annak a 250 ezer és másfél millió forint közötti bevételt elérő mezőgazdasági őstermelőnek, aki egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tesz munkáltatójának. Másrészt nagyon fontos – és a társas vállalkozás tagjainak könnyítést jelentő – változás, hogy a kifizető (a tulajdonos társasága) ugyanolyan feltételekkel számolhatja el tagjának adóját, mint ahogyan a munkáltató az alkalmazottakét, amennyiben a tagnak kizárólag ugyanazon társaságtól származik önálló vagy nem önálló tevékenységből bevétele, illetve egyéb bevétele. Fennáll ez a lehetőség akkor is, ha a tag kizárólag a társaságától szerez osztalék vagy árfolyamnyereség címén jövedelmet, illetve ha az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár által jóváírt támogatói adományt kizárólag a tag társasága fizette be. Ezek a rendelkezések viszszamenőleges hatállyal, az 1998-as év adójának elszámolásakor is alkalmazhatók [1998. évi LXV. tv. 4. §, 29. § (3) bek., Szja-tv. 12. § (2) bek. c), e) pont, 12. § (3) bek. c), e) pont].
Az erdő véghasznosítása, az őstermelő veszteségelszámolása
Az erdő véghasznosításával kapcsolatos új szabályok a normatív támogatás száz százalékában határozzák meg az értékesített faállományból származó bevételből adómentesen elhatárolható összeget. Az elhatárolt – az erdészeti hatóság elkülönített számlájára befizetett – bevétel csak a törvényben meghatározott idő letelte után visel adót, és ilyenkor is csak akkor, ha a magánszemély nem tud kiadást felmutatni a visszakapott összeggel szemben. A módosított törvény – az ismertetett szabályhoz kapcsolódóan – egyértelműen rögzíti, hogy az az erdőgazdálkodási tevékenységet folytató magánszemély, aki él a bevétel csökkentésének lehetőségével, az e tevékenységére vonatkozóan nem alkalmazhatja az átalányadózás és az őstermelői adózás szabályait [1998. évi LXV. tv. 5. §, Szja-tv. 20. §]
A mezőgazdasági őstermelői tevékenység megkezdését követő negyedik évtől – ha a bevétel nem éri el az elszámolt költség 50 százalékát – a veszteségelhatárolás általános szabályai csak az adóhatóság előzetes engedélye alapján alkalmazhatók. A korábbi szabályozás szerint az adóhatóság akkor adhatta meg az engedélyt, ha a bevételkiesést a tevékenységhez szükséges tárgyi eszköz üzembe helyezésének elmaradása vagy elemi kár bekövetkezése okozta. 1999-től nő az adóhatóság mérlegelési jogköre. Ezentúl az adóhatóság minden olyan esetben feloldhatja a veszteségelszámolási korlátot, amikor – az összes lényeges körülményre tekintettel – megállapítható, hogy a veszteségelszámolás feltételei elháríthatatlan külső ok miatt nem teljesülhettek. Az új veszteségelszámolási szabályokat értelemszerűen bevezették az egyéni vállalkozóknál is [1998. évi LXV. tv. 6. §, Szja-tv. 22. § (4) bek.].
Az egyéb jövedelem terjedelmének bővülése
A gazdaság szereplői a bevételszerzés számos formáját alakították ki az elmúlt időszakban, illetve folyamatosan hoznak létre újabbakat adóterheik minimalizálása, nettó jövedelmük maximalizálása érdekében. Az egyéb jövedelmekre vonatkozó jogszabályhely módosításával a jogalkotó kísérletet tesz az e körbe tartozó, különböző jogcímen megszerzett jövedelmek egyéb jövedelemként való adóztatására. Így 1999-től – egyértelműen – egyéb jövedelemnek minősül a különböző jogok visszterhes alapítása, átruházása, megszüntetése és gyakorlásának átengedése, illetve a jogról való lemondás ellenében kapott bevételnek a jog megszerzésére fordított vagyoni értéket meghaladó része. Ezek a jövedelmek az összevonandó jövedelem részét képezik és progresszíven adóznak [1998. évi LXV. tv. 7. §, Szja-tv. 28. § (7) bek.].
A különböző vezetői és munkavállalói érdekeltségi rendszerek keretében juttatott jövedelmekre szintén az egyéb – összevonandó – jövedelem adózási szabályait kell alkalmazni. Ezekre az ügyletekre azért sem elfogadható az árfolyamnyereség adózási szabályainak alkalmazása, mert ezek az értékpapírügyletek nem tartalmaznak kockázati elemet, a magánszemélyek teljes biztonsággal realizálják a várakozásoknak megfelelő (a megtervezett) jövedelmet. A jövedelem nagysága nem az árfolyamváltozás függvénye, annak végső forrása kizárólag az értékpapírok aluljegyzése, illetve az opciós vételi árnak a szokásos piaci értéktől eltérő – annál alacsonyabb áron történő – meghatározása. Jellemző továbbá ezekre az ügyletekre az is, hogy a három gazdasági cselekmény – nevezetesen a jegyzés, illetve a vételi opció elfogadása, a tényleges vásárlás és az értékpapír értékesítése – időben összetorlódik, egybeesik. Az ilyen ügyletekből származó jövedelem megszerzésének időpontja megegyezik a vételi jog gyakorlásának napjával.
Véleményem szerint az előzőektől eltérően kellene megítélni azokat az opciós ügylet keretében megvalósuló részvényvásárlásokat, amelyeknél az opciós vételi árat a vételi jog megszerzésének idejében ismert szokásos piaci értéken rögzítették, és az opció beváltására hosszabb türelmi időt írnak elő. Ezeknél az ügyleteknél csak akkor keletkezik jövedelem, ha a türelmi időben kedvezően alakulnak az árfolyamok. Az ilyen konstrukciónál van kockázati elem, a jövedelem nem biztos, és ha van jövedelem, akkor annak végső forrása az árfolyamváltozás. Nézetem szerint az ilyen jövedelmekre szerencsésebb volna az árfolyamnyereség adózási szabályait alkalmazni. Ezzel kapcsolatban felhívom a figyelmet arra, hogy az 1999. január 1-jétől hatályos rendelkezések nem differenciálnak a kockázati elemet is tartalmazó, illetve az ilyennel nem bíró – nem tőzsdei és nem nyilvános – opciós értékpapírügyletek között, hanem azonos adózási követelményeket írnak elő azokra.
Hangsúlyozom, hogy nem keletkezik jövedelem az olyan jegyzési, vételi jog gyakorlásakor, amikor e jog megszerzése bárki számára azonos feltételek mellett történik. Az új szabály rendelkezik arról is, hogy a kifizető által értékpapír formájában, természetbeni juttatásként adott vagyoni érték nem minősül vételi jog gyakorlása által szerzett jövedelemnek, tehát az így megszerzett jövedelemre nem alkalmazhatók az ismertetett, egyéb jövedelemre vonatkozó adózási szabályok [1998. évi LXV. tv. 7. §, Szja-tv. 28. § (8)–(10) bek.].
Az új adótábla
Az új adótábla enyhíti a progresszivitást, hatról háromsávosra változik, a legalacsonyabb kulcshoz tartozó sáv alsó határa 250-ről 400 ezer forintra módosul és a legnagyobb adókulcs 2 százalékkal csökken. Ezek a változások – figyelemmel az infláció által kiváltott ellentétes hatásra is – összességében csökkentik az átlagos adóterhelést.
Az új sávok és a hozzájuk tartozó adókulcsok 1999-től a következők:
| 0-400 000 forint közötti jövedelemnél | 20% |
| 400 001-1 000 000 forint közötti jövedelemnél 80 000 forint + a 400 000 forint feletti rész | 30%-a |
| 1 000 001 forint feletti jövedelem esetében pedig 260 000 forint + az 1 000 000 forint feletti rész | 40%-a |
Adójóváírás
Az adójóváírás mértéke az adóévben megszerzett bérjövedelem 20 százalékáról 10 százalékra csökkent, egyúttal a jogosultsági hónaponként maximálisan érvényesíthető összeg 4200 forintról 3000 forintra mérséklődött. Az új szabály egy további korlátot állított az adójóváírás igénybevétele elé, amely szerint az a magánszemély, akinek bevallott vagy elszámolt éves összes jövedelme – tehát az összevont, progresszíven adózó és más, külön adózó jövedelmei együttesen – meghaladja az egymillió forintot, nem csökkentheti számított adóját az adójóváírás összegével. Ez az a nem szeretett – és egyébként igazságtalan – szabály, amely a határösszeghez közel eső jövedelmeknél indokolatlan diszkriminációhoz vezet. Közgazdaságilag és szociálisan azonosnak minősülő, az egymillió forintot éppen meghaladó, illetve éppen alatta maradó jövedelemmel rendelkező magánszemélyek között – szélsőséges helyzetet feltételezve – akár 36 000 forintos különbség is lehet a fizetendő adó tekintetében.
A munkáltató (a bér kifizetője) az adóelőleg levonásakor köteles figyelembe venni a havi adójóváírást minden olyan magánszemélynél, aki írásban nem kérte annak mellőzését. Nem jár semmiféle szankcióval, ha a munkáltató (a bér kifizetője) év közben figyelembe vette az adójóváírást, és a magánszemély éves jövedelme mégis meghaladja az egymillió forintot. Az emiatt keletkező adókülönbözetet az éves bevalláskor, illetve a munkáltatói elszámoláskor kell rendezni, azaz ekkor kell azt viszszafizetni, vagy ennyivel kevesebb adó igényelhető vissza [1998. évi LXV. tv. 10. §, 16. § (1) bek., Szja-tv. 33. §, 47. § (5) bek. c) pont].
Kedvezmények
Az önkéntes pénztári befizetés kedvezménye
A szabályok gyakorlatilag nem változtak, egy apró módosítást leszámítva. Az új törvényszöveg ugyanis lehetővé teszi, hogy a külön kedvezménnyel megcélzott korosztályba tartozó, 2020. január 1. előtt az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő rokkantnyugdíjasok is 130 ezer forintig vehessék igénybe – mégpedig visszamenőlegesen, már az 1998-as fizetendő adó megállapításakor is – az önkéntes kölcsönös biztosítópénztári befizetés után járó adókedvezményt [1998. évi LXV. tv. 11. §, 29. § (3) bek., Szja-tv. 35. § (3) bek.].
Családi kedvezmények
A személyi kedvezményről rendelkező szakasz kiegészült a családi kedvezmény intézményével. 1999-től az összevont adóalap egy és két eltartottnál eltartottanként havi 1700 forinttal, három vagy annál több eltartottnál havi 2300 forinttal, fogyatékos eltartottnál pedig havi 2600 forinttal csökkenthető. A kedvezmény tekintetében eltartottnak minősül az a személy, aki után családi pótlékot – ideértve az iskoláztatási támogatást is – folyósítanak. Súlyosan fogyatékos eltartott az a személy, aki után a fogyatékos állapotára tekintettel folyósítják a családi pótlékot. Súlyosan fogyatékos eltartottnak számít a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély is, de csak abban a háztartásban, ahol az ellátásáról folyamatosan gondoskodnak.
A családi kedvezménnyel – főszabályként – az a szülő, nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, gyám élhet, aki a családi pótlék igénybevételére jogosult, rokkantsági járadékban részesülő eltartottnál pedig a róla gondoskodó, vele egy háztartásban élő személyek egyike, feltéve hogy bevallásában – vagy a munkáltatói elszámolásban – feltünteti az eltartott személy azonosító adatait vagy adóazonosító jelét. Amennyiben a családi pótlékot olyan magánszemélynek folyósítják, akinek az adója nem nyújt elég fedezetet a családi kedvezmény érvényesítéséhez, akkor a kedvezményt a vele együtt élő házastársa veheti igénybe, de csak az adóév végén benyújtandó adóbevallásában, illetve az azt helyettesítő munkáltatói elszámolásban, és csak akkor, ha mindketten feltüntetik adóbevallásukban az eltartott személy azonosító adatait, adóazonosító jelét.
A munkáltató (a bér kifizetője) az adóelőleg levonásakor köteles figyelembe venni a családi kedvezményt, tehát az folyamatosan, év közben is érvényesíthető. Az adóelőleg levonásakor annál a magánszemélynél kell figyelembe venni a kedvezményt, akinek a nevére folyósítják a családi pótlékot, vagy pedig annál a házastársnál, akinek a nevére ugyan nem folyósítanak családi pótlékot, azonban a házastársával együttesen tett nyilatkozata alapján a kedvezményt ő érvényesítheti. Rokkantsági járadékban részesülő eltartottnál az évközi adólevonáskor annál a személynél vehető figyelembe a családi kedvezmény, aki a vele egy háztartásban élő adóköteles jövedelemmel rendelkező személyekkel közösen nyilatkozik arról, hogy folyamatosan gondoskodnak az eltartottról, és rajta kívül más nem veszi igénybe a kedvezményt.
A súlyosan fogyatékos magánszemély a jövőben is érvényesítheti a havi 1500 forintos személyi kedvezményt, függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e utána valaki a családi kedvezményt vagy sem [1998. évi LXV. tv. 12. §, 16. § (2) bek., Szja-tv. 40. § (2)–(6) bek., 47. § (5) bek. f) pont].
Biztosítások kedvezménye
A biztosítási kedvezmény feltételrendszere és a kedvezmény mértéke nem változott az 1998-as szabályokhoz képest. Nem változott az a szabály sem, hogy amennyiben a kedvezményt érvényesítő magánszemély a szerződéskötést követő tíz éven belül gyakorolja rendelkezési jogát, akkor 15 napon belül 20 százalékkal növelten kell visszafizetnie az adóhatóságnak a korábban igénybe vett kedvezményt. Ehhez kapcsolódóan néhány – a magánszemélyekre nézve kedvező – módosítás és pontosítás történt a biztosítások utáni kedvezmény igénybevételét szabályozó 7. számú mellékletben. Az új passzusok egyértelművé teszik, hogy nem tekinthető a rendelkezési jog gyakorlásának a szerződés megszűnése, a visszavásárlás, az értékesítés és a szerződés módosítása, ha az a magánszemély halála miatt következett be. Nem minősül a rendelkezési jog gyakorlásának a részleges visszavásárlás sem, ha az olyan nevesített – rendkívüli, eseti – díjrészek terhére történt, amelyekre korábban nem vettek igénybe adókedvezményt.
Főszabály szerint a szerződés módosítása a korábban igénybe vett adókedvezmény visszafizetési kötelezettségét eredményezi. A szerződésmódosításnak vannak olyan esetei, amelyek a törvény rendelkezései alapján mégsem minősülnek a rendelkezési jog gyakorlásának. Ezek körében fontos változások történtek. 1999-től nem minősül a rendelkezési jog gyakorlásának a biztosítási díj vagy a biztosítási összeg – akár lefelé, akár felfelé történő – módosítása. Szintén fontos – és kedvező – változás, hogy nem minősül a rendelkezési jog gyakorlásának – és így a korábban érvényesített kedvezményt sem kell visszafizetni –, ha a szerződő magánszemély vagy a biztosított magánszemély helyébe annak házastársa, volt házastársa, egyenes ágbeli rokona lép, feltéve hogy a módosított szerződés záradéka tartalmazza a korábbi szerződő vagy biztosított által igénybe vett biztosítási kedvezmény összegét. Amennyiben az új szerződő vagy biztosított személy a későbbiekben él a rendelkezési jogával, akkor neki kell visszafizetnie az összes érvényesített adókedvezményt, tehát nemcsak a sajátját, hanem az elődei által érvényesítettet is [1998. évi LXV. tv. 5. számú melléklet, Szja-tv. 7. számú melléklet 11-14. pont].
Befektetési adóhitel
A befektetésállomány növekménye után igénybe vehető adóhitel mértéke 30 százalékról 20 százalékra csökkent. Az adóévben érvényesíthető adóhitel nem haladhatja meg a 200 ezer forintot, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak egymillió forint állománynövekvés után vehető igénybe az adóhitel. Nem változott az a szabály, hogy a befektetésállomány mérséklődésekor – legfeljebb a fennálló adóhitel mértékéig – vissza kell fizetni az adóhitelt. Figyelemmel arra, hogy 1995 és 1998 között 30 százalék volt az adóhitel mértéke, a befektetésállomány csökkenésekor az adóhitel visszafizetésének mértéke mindaddig 30 százalék, amíg a magánszemély teljesen vissza nem fizette az 1995 és 1998 között érvényesített adóhitelt. Ezt követően a visszafizetendő öszszeg a befektetésállomány-csökkenés 20 százaléka.
A befektetésállomány növekményét, illetve csökkenését úgy határozzuk meg, hogy az adóévben fennálló befektetésállományból kivonjuk a korábbi években érvényesített adóhitel alapjául szolgáló összeget. Magától értetődik, hogy 1999-től az adóhitel alapja két részből fog összeállni. Egyik részét képezi az, amely után 30 százalékos, másik részét pedig az, amely után 20 százalékos adóhitelt vettünk igénybe.
Fontos – és kedvező – pontosítása a jogszabálynak, hogy a hitelkonstrukcióval érintett befektetés is fölkerülhet a tőkeszámlára, amenynyiben a magánszemély visszafizette a hitelt és kifizette a befektetés vételárát, azonban csak a hitel visszafizetésének, a vételár megfizetésének napjával. Hasonló tartalmú módosítás történt a biztosítékul szolgáló befektetésekre vonatkozóan is. Amennyiben a befektetés már nem szolgál óvadékként vagy hitel fedezetéül, akkor az ilyen befektetés szintén tőkeszámlára kerülhet.
Az alacsony kockázattűrő képességgel rendelkező kisbefektetőket sújtó változás, hogy az 1998. december 31-ét követően vásárolt – a befektetési alapok által kibocsátott – befektetési jegyek után csak korlátozottan vehető igénybe az adóhitel. Amennyiben a befektetési alapok nettó eszközállományában az azonnali fizetőképességhez kötelezően előírt mértéket több, mint 20 százalékkal meghaladja az állampapírok részaránya, vagy – ha nincs kötelezően előírt mérték – a részarány több mint 20 százalék, akkor annyi százalékkal kell csökkenteni a befektetés adott napi összegét, ahány százalékkal az állampapírok részaránya meghaladja a törvényben meghatározott mértéket. Ha a tőkeszámla vezetője nem a fentiek szerint jár el, akkor a befektetés nem kerülhet tőkeszámlára[1998. évi LXV. tv. 13. §, 6. számú melléklet, Szja-tv. 43. §, 8. számú melléklet 3., 8-9., 14. pont].
Az adókedvezmények korlátozása
A főszabály, miszerint az adókedvezmény összege nem lehet több, mint az összevont adóalap adója, továbbra is érvényes. 1999-től azonban az osztalék és az árfolyamnyereség adója nem növeli a közcélú adomány, a biztosítások és a befektetések után igénybe vehető kedvezmény korlátját. Ez azt jelenti, hogy ez utóbbi három kedvezmény csak a módosított adó 50 százalékáig érvényesíthető. A módosított adó egyenlő az összevont adóalap adótábla szerint megállapított adójának a külföldön megfizetett adó beszámított összegével, az adójóváírással, a nyugdíjjárulék és a magánnyugdíjpénztári tagdíj engedményével, a nyugdíj adójával, a társadalombiztosítási, a magánnyugdíjpénztári és az önkéntes kölcsönös biztosítópénztári befizetések, valamint a tandíj kedvezményével, továbbá a lakáscélú, a tevékenységi, valamint a személyi és családi kedvezménnyel csökkentett összegével [1998. évi LXV. tv. 14. §, Szja-tv. 44. § (2) bek.].
Adó és adóelőleg
A kifizető adómegállapítása
A törvény eltérő rendelkezése hiányában a kifizetőnek – akkor is, ha a kifizetés számla ellenében történik – 1999-től 39 százalék helyett 40 százalék adóelőleget kell levonnia az összevont adóalapot képező jövedelemből. Nem változott az a szabály, hogy az egyéni vállalkozótól és a mezőgazdasági őstermelőtől – amennyiben státusát igazolja – nem kell adóelőleget levonni. Kedvező rendelkezéssel egészült ki a kifizetői adóelőleg-levonási szabály. A kifizető már az előleg megállapításakor – csökkentő tételként – figyelembe veheti az érintett jövedelemmel kapcsolatos nyugdíjjárulék- és magán-nyugdíjpénztári tagdíj engedményét, elkerülendő az adótúlfizetést.
Megmaradt az a szabály, hogy ha a magánszemély nyilatkozik arról, hogy az adóévben összevonandó jövedelme várhatóan nem haladja meg a törvényben meghatározott összeghatárt – ez 1999-ben 700 ezer forintról egymillió forintra változott –, akkor a kifizető az adótábla szerint állapítja meg a kifizetett jövedelem adóját. Az adóelőleg ilyenkor is csökkenthető a nyugdíjjárulék és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj engedményével. Igazodva az új mértékekhez, változatlan formában megmaradtak a jövedelemhatár évközi túllépéséhez kapcsolódó visszafizetési kötelezettséget – és annak elmulasztásával járó jogkövetkezményeket – előíró rendelkezések [1998. évi LXV. tv. 15. §, Szja-tv. 46. § (1) bek., (5) bek., 49. § (7)–(8) bek.].
A munkáltató adóelőleg-megállapítása
A munkáltatónak a jövőben is a megszokott rendben kell teljesítenie adólevonási kötelezettségét. Az adóelőleg megállapításakor – a súlyosan fogyatékos személynek járó kedvezményen, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás és a magánszemély általi igazolt befizetés kedvezményén, az adójóváíráson, a nem megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék és a magánnyugdíjrendszer keretében nem megállapodás és nem kiegészítésként fizetett tagdíj engedményén, valamint a magánszemély tagdíjat kiegészítő igazolt saját befizetésének kedvezményén túl – a családi kedvezményt is figyelembe kell venni a korábban már ismertetett szabályok szerint.
A munkáltatónak 1999-től – a magánszemély nyilatkozata alapján – lehetősége van arra, hogy a kifizetőkre vonatkozó rendelkezések szerint 40 százalékos adóelőleg levonásával, illetve a göngyölítéses módszer alkalmazásával állapítsa meg a munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelem adóelőlegét, ha ezzel a módszerrel mérsékelhető az év végén elszámolandó adókülönbözet összege. Alkalmazhatja a kifizetőkre vonatkozó hivatkozott előlegmegállapítási szabályokat akkor is, ha egyébként a bevétel kifizetője az adóhatóság által előre engedélyezett számítási rendszer alapján jogosult az adóelőleget kiszámítani. Amennyiben a göngyölítéses módszert alkalmazza és a magánszemély az adóévben mégis átlépi az egymillió forintos összeghatárt, akkor a magánszemélynek értelemszerűen alkalmaznia kell az adóelőleg-különbözet rendezésére vonatkozó szabályokat (visszafizetés, 12 százalékos különadó) [1998. évi LXV. tv. 16. § (2)–(3) bek., Szja-tv. 47. § (5), (15) bek.].
Adóelőleg-fizetési szabályok
Az idevonatkozó módosítások egyrészt – a szabályozás lényegét nem érintő – kiigazításokat, pontosításokat tartalmaznak a mezőgazdasági őstermelők, a nem átalányadózó mezőgazdasági kistermelők, a vállalkozói kivét tekintetében az egyéni vállalkozók, valamint – ha a bevétel nem kifizetőtől származik – az önálló tevékenységet végző magánszemélyek adóelőleg-fizetésére azzal a kiegészítéssel, hogy az átalányadózást nem alkalmazó mezőgazdasági kistermelőnek, illetve a mezőgazdasági őstermelőnek nem kell az adóelőleget megfizetni mindaddig, ameddig az év elejétől számított mezőgazdasági őstermelésből származó bevétele nem haladja meg a másfél millió forintot.
Másrészt a törvénymódosítás 1999-től az egyéni vállalkozóknak és a nem átalányadózó mezőgazdasági őstermelőknek is lehetővé teszi, hogy már az adóelőlegük megállapításakor – az adótúlfizetést elkerülendő – figyelembe vegyék a súlyosan fogyatékos állapotra tekintettel őket megillető kedvezményt, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba általuk befizetett tagdíj után járó kedvezményt, a vonatkozó törvények alapján havonta fizetett nyugdíjjárulék és a magánnyugdíjpénztári tagdíj engedményét, valamint a saját tagdíjukat kiegészítő befizetés kedvezményét, s az őket megillető családi kedvezményt [1998. évi LXV. tv. 17. §, Szja-tv. 49. § (1), (4), (6), (9) bek.].
Egyes külön adózó jövedelmek
Az osztalékból származó jövedelem
Az 1999-es szabályozás egyértelműbbé tette a személyijövedelemadó-törvény által használt osztalékfogalmat, gondolva itt elsősorban a jegyzett tőke felemelésére, a dolgozói részvényre és az osztalékelőlegre. Az évközi törvénymódosításkor a kamatozó részvény adózási szabályainál mutatkozó kodifikációs hibát – ami abban nyilvánult meg, hogy a kamatozó részvényből származó osztalékjövedelemhez elfelejtettek adómértéket rendelni – kiküszöbölték. A kamatozó részvény kamatára ugyanazok a szabályok és adómértékek vonatkoznak, mint a részesedés után járó osztalékra, azaz 20, illetve – a tőkearányos részt meghaladó jövedelem – 35 százalékkal adózik. Figyelemmel az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) átmeneti rendelkezésére, az új Gt. hatályba lépése előtt alakult társaságoknál a kamatozó részvény ismertetett szabályait először a 2000-ben megvalósuló kifizetésre lehet alkalmazni. A költségként – és nem az adózott eredmény terhére – elszámolt kamatozó részvény kamata egyéb jövedelemként, progresszíven adózik.
A jegyzett tőke emeléséből származó osztalékjövedelem – kivéve a dolgozói részvényt és a dolgozói üzletrészt – adómértéke változatlanul 20 százalék. A törvény szerint – összhangban az új Gt. és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény rendelkezéseivel – nem kell a jegyzett tőke felemeléséből származó jövedelem után megfizetni az adót, ha a jegyzett tőke felemelése a gazdasági társaság, illetve a szövetkezet jogutódlással történő megszűnése (átalakulása) vagy a szövetkezet részleges átalakulása keretében történik. Ez a szabály kiegészül azzal, hogy az így megszerzett vagyoni érték az árfolyamnyereség részét képezi az értékpapír elidegenítésekor, illetve ez a vagyoni érték adózatlanul befektetett jövedelemként adóköteles, ha a befektetést kivonják a vállalkozásból.
A társaság jegyzett tőkéjén felüli saját vagyonából megvalósított jegyzett tőke emelése keretében juttatott dolgozói részvény és dolgozói üzletrész is osztaléknak minősül, de eltérően a klaszszikus jegyzett tőke emelése során megszerzett vagyoni értékre kiszabott adómértéktől, ennek a jövedelemnek az adója 35 százalék (figyelemmel arra, hogy ez gyakorlatilag munkaviszonyhoz kapcsolódik, tehát munkajövedelemnek is tekinthető az adóztatás szempontjából). Nem kell az adót megfizetni a jegyzett tőke emelése keretében juttatott vagyoni értékből a privatizációs törvény alapján nyújtott kedvezmény után. A kedvezménnyel megegyező összeg utóbb sem válik adókötelessé, mivel az – az árfolyamnyereség számításakor – az értékpapír megszerzésére fordított összeg részét képezi.
A jegyzett tőke emeléséből származó jövedelem adóját a kifizető a legközelebbi adóköteles jövedelem kifizetésekor köteles levonni, ha erre nincs lehetőség, akkor a magánszemély – a kifizető igazolása alapján – az éves bevallásában vallja be és fizeti meg azt.
Az osztalékelőleg adója továbbra is 20 százalék, amelyet az előleg kifizetését követő első mérleg szerinti eredmény megállapításakor osztalékká váló jövedelem adójával szemben – megfizetett adóelőlegként – kell elszámolni. A törvény félreérthetetlenül rögzíti, hogy az elszámolás a kifizető kötelezettsége, amelyet az osztalék megállapításának időpontjában kell elvégeznie [1998. évi LXV. tv. 23. §, Szja-tv. 66. § (1), (4)–(5), (11) bek.].
Az árfolyamnyereség
Új szabály, hogy az árfolyamnyereség számításakor a bevétel csökkentéseként költségként számolható el az értékpapír forgalmazásával üzletszerűen foglalkozó kifizetőnek megfizetett vagy az általa levont kiadás. Az adó mértéke egyébiránt nem változott, az árfolyamnyereség adója továbbra is 20 százalék. Az a szabály sem változott, hogy a tőkeszámlán nyilvántartott és igazolt befektetés árfolyamnyeresége után az adó mértéke nulla százalék.
1999-től az adótörvény megpróbálta rendszerezni az értékpapír megszerzésének módozatait és megteremteni a megfelelő adózási szabályok összhangját. Az olyan értékpapírügyletekből származó jövedelmet, amikor a jövedelem végső soron a jegyzési vagy opciós ár szokásos piaci értéktől való eltérítéséből származik, az adótörvény egyéb jövedelemként rendeli adóztatni. Szintén progresszívan adózik, ha a magánszemély úgy jut jövedelemhez, hogy a kifizető a szokásos piaci értéknél magasabb áron vásárolja meg tőle az értékpapírt. Nyilvánvaló, hogy nem ezek a szabályok vonatkoznak azokra az ügyletekre, amikor is a kifizető a szokásos piaci értéknél olcsóbban ad el nem nyilvános ügyletben értékpapírt, hiszen ilyenkor természetbeni juttatásról van szó, ezért a kifizetőt terheli a 44 százalékos mértékű adófizetési kötelezettség.
A kétszeres adóztatást elkerülendő a törvénymódosítás úgy rendelkezik, hogy az ilyen ügyletekből származó értékpapírok átruházásakor a magánszemély vagy a kifizető által egyszer már adóztatott jövedelmet – a vásárláskor ténylegesen felmerülő kiadással együtt – az értékpapír megszerzésére fordított összegnek kell tekinteni [1998. évi LXV. tv. 24. §, Szja-tv. 67. § (1)–(2) bek.].
Természetbeni juttatások, cégautó adója
A természetbeni juttatások adózási szabályai – egy összhangteremtő módosítást, illetve a cégautóadó mértékének változását leszámítva – változatlanul tovább élnek 1999-ben is. Az osztalék fogalmának a jegyzett tőke emelésével, illetve a dolgozói részvénnyel és üzletrésszel kapcsolatos módosítása miatt pontosítani kellett a természetbeni juttatásnak nem minősülő jövedelmeket felsoroló rendelkezéseket. Nyilvánvaló, hogy ha egy adott jövedelem a magánszemélynél osztalékként adóköteles – márpedig a jegyzett tőkén felüli saját vagyonból történő jegyzett tőke emelése, illetve dolgozói részvény, üzletrész juttatása ilyennek minősül –, akkor az nem tekinthető természetbeni juttatásnak, az után a kifizetőnek nem keletkezhet adófizetési kötelezettsége [1998. évi LXV. tv. 25. §, Szja-tv. 69. § (2) bek. f) pont].
A jogalkotó úgy ítélte meg – nem teljesen alaptalanul –, hogy a cégautóadó mértéke nem fedezi a "személygépkocsi-juttatásból" származó vélelmezett jövedelem adóját. Véleménye szerint a cégautó-juttatással ténylegesen megszerzett jövedelem – figyelemmel az inflációra és a vállalkozások túlköltekező hajlamaira is – magasabb annál, mint amennyi jövedelmet a cégautóadó 1998. évi mértéke feltételez. Ezt az ollót bezárva, a 2 millió forintot meghaladó beszerzési árú személygépkocsi után fizetendő tételes cégautóadó összege 1999. január 1-jétől emelkedik, természetesen csak az olyan autóknál – figyelemmel a törvény eltérő rendelkezésére –, amelyekkel kapcsolatosan a cégautóadó-fizetési kötelezettség 1996. december 31. után keletkezett [1998. évi LXV. tv. 26. §, Szja-tv. 70. § (3) bek.].
Ingatlan bérbeadásából származó jövedelem
1999. január 1-jétől az ingatlan bérbeadásából származó bevétel egésze külön adózó jövedelem, az adó mértéke pedig 20 százalék. A jogalkotó azzal támasztja alá döntését, hogy ez a jövedelem valójában tőkejövedelem, tehát semmi sem indokolja annak összevonandó jövedelemként való progresszív adóztatását. Az új szabályozás egyben azt is jelenti, hogy ezzel a bevétellel szemben nem számolható el költség, ezzel is csökkentve a magánszemély bérbeadó adminisztrációs terheit azáltal, hogy elegendő bevételi nyilvántartást vezetni az adókötelezettség korrekt teljesítéséhez. A jogalkotó arra is számít, hogy az új szabályok hozzájárulnak majd az illegális szobakiadás visszaszorításához.
Az új rendelkezések nem vonatkoznak az ingatlan-bérbeadási tevékenységet egyéni vállalkozóként folytató magánszemélyekre, akik egyébként a jövőben is érvényesíthetnek költséget bérbeadásból származó bevételükkel szemben, továbbá a tételes átalányadózást választó fizető-vendéglátó tevékenységet folytatókra, valamint az olyan falusi vendéglátással foglalkozó magánszemélyekre, akiknek az ebből a tevékenységből származó éves bevételük nem haladja meg a 400 ezer forintos, adómentességre jogosító összeghatárt.
Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem adóját a kifizető állapítja meg, vonja le és fizeti meg. Amennyiben a bérlő nem minősül kifizetőnek vagy a kifizető bármely okból nem vonta le az adót, akkor a bérbe adó magánszemélynek kell negyedévente megállapítania az adót, s azt az adózás rendjéről szóló törvény adóelőlegre vonatkozó szabályai szerint kell megfizetni. Nem kell azonban a kifizetőnek levonnia az adót az egyéni vállalkozótól, a tételes átalányadózást választó fizető-vendéglátótól, valamint az adómentességre jogosult falusi vendégfogadással foglalkozó személytől, feltéve, hogy az egyéni vállalkozó, illetve a fizető-vendéglátó e minőségét igazolja a kifizetőnek, illetve a falusi vendégfogadással foglalkozó magánszemély nyilatkozik arról, hogy az e tevékenységéből származó éves bevétele várhatóan nem haladja meg a 400 ezer forintot [1998. évi LXV. tv. 27. §, Szja-tv. 74. § (1), (4)–(6) bek.].
Nyereményből származó jövedelem
Az erre vonatkozó szabályok nem változtak, leszámítva azt, hogy 1999. január 1-jétől – mivel a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerencsejáték szervezéséről szóló rendelkezései értelmében a nyereményalap után játékadót kell fizetni – nem számít jövedelemnek a totalizatőri rendszerű lóversenyfogadásból származó nyeremény [Szja-tv. 76. § (4) bek.].
| Az egyéni vállalkozó adózása Veszteségelhatárolás A 18 százalékos mértékű vállalkozói személyi jövedelemadóra vonatkozó rendelkezések néhány technikai, pontosító jellegű módosításán túl – amennyiben a tevékenység megkezdését követő negyedik évtől a bevétel nem éri el az elszámolt költség 50 százalékát – az adóhatóság 1999-től minden olyan esetben feloldhatja a veszteségelszámolási korlátot, amikor megállapítható, hogy a veszteségelszámolás feltételei elháríthatatlan külső ok miatt – tehát nem csak a tárgyi eszköz üzembe helyezésének elmaradása vagy elemi kár bekövetkezése miatt – nem teljesülhettek [1998. évi LXV. tv. 18. §, Szja-tv. 49/B § (7) bek. d) pont, (12)–(13) bek.]. A vállalkozói osztalékalap csökkentése a beruházási kiadásokkal Társaságoknál a ki nem vett jövedelem után nem kell osztalékadót fizetni, sőt, a belföldi osztalékban részesülő társaságok adómentességet élveznek. Az egyéni vállalkozók adózási rendszeréből következik, hogy a ki nem vett jövedelem is a vállalkozói osztalékalap részét képezi és ezért adót visel. Az is teljesen egyértelmű, hogy a beruházási kiadásokra fordított pénzeszközök hosszabb ideig a vállalkozásban maradnak, azok közvetlenül nem válnak az egyéni vállalkozó személyes jövedelmévé. Ezt a problémát felismerve és jogosnak tartva, a törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az egyéni vállalkozó az adóévben felmerült beruházási költségeivel – figyelemmel a törvény új beruházási költség fogalmára, amely a tárgyi eszközökön kívül a nem anyagi javakat is magában foglalja – csökkentse vállalkozói osztalékalapját azokban az években, amikor a tárgyi eszköz és az immateriális jószág értékcsökkenési leírása még nem kezdődött meg, tehát az eszközök aktiválásának évét megelőző években. Az új szabályok szerint az osztalékalapot vissza kell korrigálni az aktiválás évében, de ekkor más jogcímen – a tárgyi eszköz üzembe helyezésének évében értékcsökkenésként nem érvényesített beruházási költséggel – csökkenthető a vállalkozói osztalékalap. Ha a beruházás négy év múlva sem fejeződik be, vagy a vállalkozás időközben megszűnik, akkor a korábban csökkentő tételként figyelembe vett összegekkel meg kell növelni a vállalkozói osztalékalapot [1998. évi LXV. tv. 19. §, Szja-tv. 49/C § (2) bek. c)-d) pont, (6) bek. d) pont]. Átalányadózás és tételes átalányadózás Az átalányadózásra vonatkozó szabályok nem változtak, a módosítások kizárólag technikai jellegűek. Az üzletköri jelzőszámok változását az üzletek működéséről szóló kormányrendelet 1998-as módosítása magyarázza, néhány tevékenység megjelölésének változását pedig a vámtarifaszámokra való kötelező átállás [1998. évi LXV. tv. 20-21. §, Szja-tv. 50. § (1) bek. a) pont, (2) bek. a), k) pont, 53. § (2)–(3) bek.]. A tételes átalányadózás egyelőre ideiglenesen bevezetett jogintézmény, így annak következő évi alkalmazásáról az aktuális törvénymódosításkor rendelkezni kell. A törvénymódosítás alapján a tételes átalányadózás – a korábban megismert szabályok szerint és feltételekkel – 1999-ben is választható a jogszabályban meghatározott vállalkozói kör számára (fodrász, kozmetikus, taxis, késes és köszörűs, kosárfonó, népi- és háziszőttes-készítő) [1998. évi LXV. tv. 29. § (6) bek.]. |
Statisztikai besorolási rend, áttérés a Kombinált Nómenklatúrára
Az új termékazonosító rendszerre, a vámtarifaszámokra (vtsz) való áttérés elsősorban az egyéni vállalkozókat és a mezőgazdasági őstermelőket érinti, de a vonatkozó rendelkezések tartalmát alapvetően nem befolyásolja. 1999-től az új termékazonosító számok alapján sorolták be az átalányadózásra jogosító tevékenységeket, a tárgyi eszközöket, a vállalkozási kedvezményekre jogosító gépeket, valamint részben ez alapján határozták meg az infrastrukturális beruházás fogalmát is. Ehhez kapcsolódó átmeneti rendelkezés, hogy amennyiben az egyéni vállalkozó 1999. január 1-je előtt megkezdte az adókedvezményre jogosító beruházást, akkor a beruházás értékének meghatározásakor alkalmazhatja a 13. számú melléklet 1998. december 31-én hatályos fogalmi rendszerét [1998. évi LXV. tv. 20. § (2) bek., 29. § (5) bek., Szja-tv. 50. § (2) bek. a) pont, illetve 11. és 13. számú melléklet].
A mezőgazdasági őstermelőknél sem okoz tartalmi változást az új besorolási rendszer bevezetése. A mezőgazdasági őstermelővé válásra jogosító tevékenységeket felsoroló 6. számú melléklet megújult szerkezetű, új besorolási számokra hivatkozik, de alapvetően változatlan tartalmú azzal az eltéréssel, hogy a tevékenységek kiegészültek a saját tulajdonú erdőterületen végzett erdőgazdálkodással és a saját gazdaságban folytatott ültetvénytelepítéssel. Idetartozó átmeneti rendelkezés, hogy a kormány felhatalmazást kapott az őstermelői tevékenységek rendeletben történő kiegészítésére az esetleg előforduló áttérési zavarok év közbeni – nem törvényi szintű – feloldására [1998. évi LXV. tv. 29. §, Szja-tv. 6. számú melléklet].
Az ITJ-t és az METJ-t felváltó vámtarifaszám alatt az 1998. június 30-i állapotnak megfelelő besorolási számot kell érteni. Ugyancsak az 1998. június 30-án érvényes KSH-besorolási rend az irányadó az SZJ és az ÉJ alkalmazása során (A korábbi állapotrögzítés dátuma 1995. december 31-e volt.) [1998. évi LXV. tv. 28. §, Szja-tv. 78. §].
József-Polonyi Gábor| Fogalmak Szokásos piaci érték A korábbi szabályozás átvette a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szokásos piaci érték fogalmát. A törvénymódosítás létrehozta a személyijövedelemadó-törvény saját szokásos piaci érték fogalmát, amely lényegében megegyezik a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény definíciójával. E szerint a szokásos piaci érték meghatározható az összehasonlító árak, a viszonteladási árak, a költség és jövedelem módszerével, valamint – indokolt esetben – az adózó által kialakított egyéb módszer segítségével, amennyiben az a másik három módszerrel nem lehetséges [1998. évi LXV. tv. 1. § (1) bek., Szja-tv. 3. § 9. pont]. Értékpapír szokásos piaci értéke Külön fogalomként határozták meg az értékpapír szokásos piaci értékét. Ennek a definíciónak akkor van különös jelentősége, ha a törvény a szerződésben foglalt ár helyett – az adókikerülési, adókönnyítési törekvéseket korlátozandó – a szokásos piaci értéket rendeli figyelembe venni például az egyéb jövedelmek, az árfolyamnyereség vagy a természetbeni juttatások ebből a szempontból kitüntetett ügyleteiben és nevesített eseteiben. Az ügyletben érvényesített ár tekintendő az értékpapír szokásos piaci értékének az értékpapír-forgalmazási tevékenységet folytató társaságok által bonyolított nyilvános ügyletnél. Az ilyen társaságok által bonyolított, tőzsdére be nem vezetett papírokkal zajló, nem nyilvános ügylet szokásos piaci értéknek az ügylet időpontját megelőző legközelebbi időpontban megvalósult nyilvános ügyletben érvényesített árat kell tekinteni. Tőzsdére bevezetett papírok forgalmazásakor az ügylet időpontját megelőző utolsó érvényes átlagárral, átlagárfolyammal egyezik meg a szokásos piaci érték. Az értékpapír-forgalmazási tevékenységet nem folytató társaságok által megvalósított – az előző három csoportba nem sorolható –, tőzsdén nem forgalmazott papírokkal történő ügyleteknél a vállalkozó által meghatározott árat kell szokásos piaci értéknek tekinteni, azzal a feltétellel, hogy az alkalmazott árnak bizonyíthatóan olyan árnak kell lennie, amely megfelel az értékpapír által képviselt – független felek által is elismert – értéknek. Ennek bizonyítása a vállalkozás kötelezettsége [1998. évi LXV. tv. 1. § (6) bek., Szja-tv. 3. § 59. pont ]. Bér A jogalkotó pótolt egy gondolatjelet, amelynek hiánya korábban értelmezési zavarokat okozott a bér fogalmának alkalmazásában. Tartami módosításnak tekinthető, hogy a törvény kiemeli a bér fogalmából a munkaviszonyra tekintettel, illetve annak megszüntetésekor kapott végkielégítést. Ez a módosítás végképp eloszlatja azt a félreértést, amely szerint a többhavi bérként számszerűsített végkielégítés összege után annyi hónapra érvényesíthető adójóváírás, ahány hónapban a végkielégítés összegét meghatározták. Az adóhatóság korábbi álláspontjával megegyezően 1999-től már a törvény szövegéből is egyértelműen következik, hogy a végkielégítés kifizetése önmagában – mivel nem bér – nem keletkeztet jogosultsági hónapot, annak adótartalmából adójóváírás nem érvényesíthető [1998. évi LXV. tv. 1. § (2) bek., Szja-tv. 3. § 21. pont]. Nyugdíj A nyugdíj fogalmának pontosítása egyértelművé teszi, hogy a pénzben megváltott szénjárandóságra a nyugdíj adózási szabályait kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy azt az arra jogosult vagy a hozzátartozója kapja, és függetlenül attól is, hogy a volt munkáltató felszámolás alatt áll-e vagy sem, folytatja-e vagy megszüntette már termelőtevékenységét. Ezt az új szabályt az 1998-as adóévre is lehet alkalmazni [1998. évi LXV. tv. 1. § (3) bek., 29. § (3) bek., Szja-tv. 3. § 23. pont]. Ösztöndíj Az ösztöndíj fogalma 1999-től kiegészült a felsőoktatási intézmény hallgatójának a jogszabályban meghatározott feltételek szerint juttatott tankönyv- és jegyzettámogatás összegével. Ez a rendelkezés már alkalmazható az 1998-ra vonatkozó adó megállapításakor is [1998. évi LXV. tv. 1. § (3) bek., 29. § (3) bek., Szja-tv. 3. § 24. pont]. Közcélú adományra vonatkozó igazolás Szükséges volt pontosítani a közcélú adomány igénybevételére jogosító igazolás fogalmának meghatározását is. Egyrészt rögzíteni kellett, hogy csak akkor kell tartalmaznia az igazolásnak a közhasznú fokozatról szóló bírósági határozat számát, ha a közhasznú minősítésről a bíróság határoz – hiszen nemcsak bíróságok minősíthetik annak a közhasznú szervezetet, hanem törvény is, például a sporttörvény alapján a Magyar Olimpiai Bizottság közhasznú nyilvántartásba vétel nélkül minősül kiemelten közhasznú szervezetnek –, másrészt okafogyottá vált az az átmenetinek tekinthető fordulat, miszerint ha a bírósági határozat számával az igazolás kiállításakor még nem rendelkezett az igazolást kiállító szervezet, akkor az igazoláson elégséges volt feltüntetni a közhasznúsági nyilvántartásba vételre vonatkozó kérelem bírósági ügyszámát [1998. évi LXV. tv. 1. § (4) bek., Szja-tv. 3. § 52. pont]. Beruházási költség A beruházási költség fogalmának meghatározását az indokolta, hogy 1999-től az egyéni vállalkozók számára lehetőség nyílik arra, hogy a még üzembe nem helyezett, tehát még nem aktivált beruházásaik értékével – beruházási terheik csökkentése, likviditási helyzetük javítása érdekében – csökkentsék vállalkozói osztalékalapjukat. Az egyéni vállalkozóknak ezt a fogalmat kell alkalmazniuk a vállalkozói adókedvezmények igénybevételekor is. Beruházási költségnek minősül a törvény szerint költségként elismert, igazolt, a tárgyi eszköz, az immateriális javak üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezés napjáig felmerült, a kötelezően előírt nyilvántartás alapján meghatározott kiadás [1998. évi LXV. tv. 1. § (5) bek., Szja-tv. 3. § 54. pont]. Családi pótlék A személyijövedelemadó-törvény kiegészült a családi pótlék fogalmával. A családi pótlék fogalma alatt – figyelemmel a mögöttes, a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló törvény módosítására – az iskoláztatási támogatást is érteni kell [1998. évi LXV. tv. 1. § (6) bek., Szja-tv. 3. § 60. pont]. Ingatlan közérdekű célra történő megvásárlása A jogalkotók szükségesnek tartották megerősíteni, hogy a kisajátítás keretében történő ingatlanértékesítésből származó jövedelem csak akkor adómentes, ha az adásvétel megfelel a kisajátításról szóló törvényerejű rendelet előírásainak, nevezetesen, teljesülnek azok a feltételek, miszerint az ingatlan a kisajátítás során az állam vagy az önkormányzat tulajdonába megy át, továbbá a vásárló személye a közérdekű cél megvalósítója [1998. évi LXV. tv. 1. § (6) bek., Szja-tv. 3. § 61. pont]. |