Reformkényszer

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 10. számában (1999. január 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Kormányzati és szakmai szempontból a legfőbb ok, ami kikényszerítette a nyugdíjreformot, hogy a jelenlegi rendszerben a társadalombiztosítási ellátások finanszírozása egyre nehezebb. Az alapok rendre veszteséggel zárják költségvetésüket mind a bevételek elmaradása, mind a kiadások növekedése miatt. Az egészségügyi rendszer több sebből vérzik - egyszerre pazarló és alulfinanszírozott. A rendszerváltozást követő munkanélküliség és a demográfiai folyamatok miatt csökken az aktív keresők, a foglalkoztatottak létszáma. Az arányszám jelenleg mintegy 62 százalék. Ez azonban - az ezredfordulót közvetlenül követő néhány évben várható javulás után - vészesen tovább romlik majd főként a Ratkó-korszakban születettek nyugdíjba vonulásának hatására. Az aktív keresők aránya a társadalomban 2015-2020 után a 20 százalékot is alulmúlhatja majd. A társadalombiztosítás reformjának tehát hangsúlyos része a tőkefedezeti nyugdíjrendszer, illetve annak szervezetei, a magánnyugdíjpénztárak.

Pontosabb nyilvántartás

A társadalombiztosítás egyik új szervezete az egységes beszedő, nyilvántartó és ellenőrző szervként 1998-tól felálló Társadalombiztosítási Nyilvántartó Szervezet. Jogosítványa a tervek szerint kizárólag a járulékok beszedésére és utalására terjedne ki, a pénzekkel való gazdálkodásra nem. Ez a szükséges és tervezett számítógépes fejlesztésekkel együtt lehetővé teszi a régóta szorgalmazott egyéni számlavezetést. Jelentős változás lenne, hogy a befolyó pénzeket szigorú szabályok szerint könyvelik majd el a három alszámlára - az egészségbiztosítási, a társadalombiztosítási és a tőkefedezeti nyugdíjbiztosítás számláira. Az egészség- és a nyugdíjbiztosítási ág részére a szervezet utalja a beszedett pénzeket, a tőkefedezeti biztosítónak a munkáltató közvetlenül utal, és a szervezetnek csak kimutatást küld a befizetésről. A tartozások kezelése is változna. Az eddigi eljárással szemben a tartozások esetében megszűnik az a rendszer, hogy a befizetésekből először a bírságok, illetve a késedelmi pótlékok összegét számolják el. Ez ugyanis sokakat inkább a teljes nemfizetésre ösztönöz.

A magánnyugdíj alapját képező járulékot is kötelezően kell fizetni, de a polgár választhatja meg, hogy megtakarítása melyik pénztárban gyarapodjon. A pénztárak kialakításánál, működési szabályaik megalkotásánál messzemenően támaszkodtak az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak működésének tapasztalataira és elveire. A pénztárak (és így az általuk nyújtott nyugdíj) nem kapcsolódnak az állami költségvetéshez. Működésüket szigorúan szabályozza a törvény. Ez és a pénztártagok széles körű betekintési és beleszólási joga a pénztár működésébe nyújtja a garanciát a biztonságos és hatékony működésre. A pénztárak a tagok járulékalapjából tíz százalékot kapnak meg. Ha az arra kötelezett nem maga választ pénztárat, akkor automatikusan a területi pénztár tagjává válik. A pénztárak alapításánál számítanak a cégekre, a kamarákra, az önkormányzatokra és nem utolsósorban a ma működő nagyobb önkéntes kölcsönös biztosítókra. A pénztárak maguk is kezelhetik vagyonukat, de vagyonkezelőt is megbízhatnak annak gondozásával. A pénztárak kötelező garanciaalapot hoztak létre, de állami garancia is van az új szervezetek mögött.

Fokozatosság és önkéntesség

A rohamosan fejlődő önkéntes pénztárak szerepe nem csökken az új rendszerben sem, hiszen az elképzelések szerint a mindenkori átlagos nyugdíjak és az átlagos keresetek aránya a jelenlegi 55-60 százalékos szinten maradna.

Az új rendszer 1998-as bevezetése két alapelvre épített: a fokozatosságra és az önkéntességre. A kötelező pénztárakba való belépésre két évük van azoknak, akik választhatnak. A pályakezdőknek azonban már kötelező volt a tőkefedezeti rendszerbe belépni. A már megszerzett jogokat az új rendszer részben figyelembe venné. A nyugdíjasokat csak az évenkénti emelés módszerének változása érintené. Az eddig megszerzett szolgálati jogviszony éveit mindenkinél beszámítják. Az átállás igazi dátuma 2009 lesz. Ezután lépne be a tervek szerint a nyugdíjak adókötelezettsége, ami természetesen bruttósítással párhuzamosan valósulna meg. Ettől kezdve szűnne meg a degresszivitás a nyugdíjszámításkor. Ekkorra egységesül a nyugdíj-megállapítás az új rendszert nem választók, illetve az új rendszerbe belépők között.

A kódex

A pénztárak etikai kódexében arra tettek kísérletet a pénztárak, hogy a szolgáltatás iránti bizalom erősítése érdekében megfogalmazzák a követendő cselekvési normákat. Ezek betartásával jobban védhetők a pénztártagok érdekei. Az etikai kódex egyik nagy előnye lenne - állítja Czöndör Gyula, a négy pénztárszövetséget tömörítő Pénztárszövetségek Fórumának titkára -, hogy gyors és hatékony döntéseket tudnának hozni vitás kérdésekben, ahelyett hogy a viták hoszszadalmas, végeláthatatlan jogi procedúrákba mennének át. Ennek persze feltétele lenne, hogy a pénztárak túlnyomó többsége csatlakozzon a kódexhez, ami egyelőre várat magára.

A kódex célja, hogy iránymutatást adjon olyan kérdésekben, amelyek külön nem vagy csak részben vannak rögzítve a pénztárak működését szabályozó jogszabályokban, a pénztárak alapszabályzatában, szervezeti működési szabályzatában, illetve szolgáltatási szabályzatában. Ugyancsak kísérletet tesz a kódex arra, hogy elősegítse a pénztárszabályok helyes értelmezését. A kódex megalkotóinak elképzelése szerint az ebbe foglalt etikai szabályok elsődlegesen azt biztosíthatják, hogy az érintettek felismerik az önkéntes normakövető magatartás előnyét, azt, hogy a szabályzatban foglaltak érvényesítése egybeesik a saját és a pénztárszféra általános érdekeivel. A kódex rendelkezik az úgynevezett etikai bizottság létrehozásáról, amely dönthetne a különféle etikai ügyekben. A bizottságnak 7-11 tagja lenne, és tagjait a szabályzatot alávetéssel elfogadó pénztárakat tömörítő pénztárszövetségek e célra kijelölt képviselői választanák meg három évre. Eddig 6 szövetség csatlakozott a kódexhez, illetve fejezte ki szándékát a csatlakozásra. A nagy magánnyugdíjpénztárak egyik indoka, amiért fenntartásokkal fogadják a kódex jelenlegi tervezetét, az, hogy nem tagjai egyik szövetségnek sem, s így az etikai bizottságban nem látják érvényesíthetőnek jogos érdekeiket.

Az etikai bizottság által folytatott eljárások két fő típusra oszlanának, az egyedi és az elvi ügyekre. Az egyedi ügyekben valamely pénztárnak vagy a szabályzat hatálya alá tartozó más személynek az etikai normákat sértő tevékenységével kapcsolatban lehetne eljárást indítani. Általános elvi jellegű ügynek számítanának azok, amelyekben a bizottság nem egy adott pénztár konkrét tevékenységének elbírálására ülne össze, hanem az etikai szabályok, a normarendszer továbbfejlesztésére, illetve értelmezésére. Eljárást kezdeményezhetne a pénztárfelügyelet, a pénztártanács, a pénztárszövetség, valamely pénztár, illetve az etikai bizottság elnöke és elnökhelyettese is.

A kódex tervezete többek között olyan általános alapelveket fogalmaz meg, mint hogy a pénztárnak a mások pénzét hosszú távú megtakarításait kezelőktől elvárható gondossággal kell végezniük. Tevékenységük során a jogszabályok megtartásával legjobb tudásuk szerint a pénztártagok hosszú távú érdekeit érvényesítik. A kódexben fontos helyet kaptak azok az előírások, amelyek révén a pénztártagok hiteles képet kaphatnak a pénztárak működéséről, egészen addig, hogy például a pénztártagokhoz és a leendő tagokhoz intézett nyilatkozatokat világos, közérthető, egyértelmű megfogalmazásban kell előadniuk. A kódex kitér arra, hogy a pénztári szolgáltatókkal létesített kapcsolataikban a pénztáraknak fent kell tartaniuk függetlenségüket. Ugyancsak foglalkozik a kódex a pénztárak közötti kapcsolatokkal. Kimondja, hogy a pénztárak együttműködnek egymással, s ennek keretében megadják egymásnak a szükséges és elvárható segítséget. Egymásról nem állítanak valótlanságokat, s megtartják a tudomásukra jutó üzleti titkokat. A kódex rögzíti azt is: a pénztárak másik pénztár tagjához, vagy a lehetséges pénztártagokhoz, más pénztárhoz tartozó pénztári személyhez, továbbá a pénztárak részére szolgáltatást nyújtó személyekhez, azok alkalmazottaihoz, vezető tisztségviselőihez nem intéznek olyan felhívást, amely ezen személyek más pénztárral való kapcsolatának felbontását célozza. Ezen belül a kódex tiltaná a pénztáraknak, hogy megtérítsék a más pénztárból hozzájuk átlépő tagok költségeit.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére