A befektetési piacon egyre keresettebb partnerek a pénztárak. A befektetési vállalkozóknak ugyanis ők képviselik az ideális ügyfélkört. A pénztárakban már most is jelentős vagyon vár kezelőre, de a jövő még inkább felvillanyozhatja az alapkezelési üzletben érdekelteket. Ugyanakkor a kezelők és a pénztárak között kötött szerződések tartalmáról nem szívesen adnak felvilágosítást, azt a legtöbben üzleti titokként kezelik.
A szigorú ellenőrzési szabályok ellenére az alapkezelők tevékenységéről és főleg annak számszerűsíthető eredményességéről így nem sokat tudni. Az alapkezelők, főleg most, amikor teljesítményüket rontotta a tőzsdei válság, nem sietnek a közvélemény elé tárni pénzügyi eredményeiket. Mindez persze csak idő kérdése, hiszen minden év végén a pénztáraknak a törvény szerint publikálniuk kell hozamaikat.
Tőkepiaci ismeretek
A pénztáraknál – és különösen igaz ez az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárakra –, az igazgatótanácsokban ma már számos, a tőkepiachoz értő szakember is dolgozik. Ez annál is fontosabb, hiszen a befektetésekről szóló döntések az igazgatótanácsok hatáskörébe tartoznak.
A pénztárak szövetségének ismeretei szerint ma már nem jellemző, hogy az alapkezelők hozamgaranciát nyújtanának a pénztáraknak. Egyébként is, a hozamgaranciás megállapodások a tőzsdei válságig sem feltétlenül eredményeztek nyereséget a pénztáraknak, legalábbis sokkal kisebb profitot érhettek el a hozamgaranciás befektetési megállapodásokkal, mint azok nélkül. Ugyanakkor a komoly befektetési tanácsadók nem adnak hozamgaranciát. Ha mégis megteszik, akkor a garancia értéke az állampapírok hozamának szintjén vagy valamivel az alatt működik, és nem arra szolgál, hogy a részvény-, illetve a határidős piacokon elérhető magas hozamok kockázatát megosszák az alapokkal.
A pénztárakat képviselő szövetségek szerint az államnak elsősorban a kriminális esetekre kellene garanciát nyújtania a pénztáraknak. Skrabski Árpád, a Magyar Pénztárszövetség elnöke szerint kifogásolható az a viszony, amely a nagy pénztárak, különösen a nagy kötelező magánnyugdíjpénztárak esetében számos helyen létrejött az alapítók és a pénztárak között. Nem ritka ugyanis, hogy az alapítók alkalmazottai helyet kaptak a pénztárak igazgatótanácsaiban, ami megkérdőjelezi, hogy adott esetben a pénztártagok érdekeit képviselik. Megkérdőjelezhető annak törvényessége és erkölcsössége is, hogy az alapítók gyakran befektetésnek tekintik a nyugdíjpénztárakat, s úgy kezelik, mint valamelyik üzletágukat. (Ennek, ha nem is erkölcsi vagy jogi, de mindenesetre anyagi alapját adta, hogy a nagyok jelentős összegeket, több milliárd forintot fordítottak tagtoborzásra.)
Növekedési kényszer
A növekedési kényszerből számos probléma adódott. A kötelező magánnyugdíjak esetében ez a viszony vezethetett például oda, hogy egyes nagy nyugdíjpénztárakat olyan ügynökök képviseltek, akiknek kevés fogalmuk volt a pénztárak működéséről, arról, hogy kinek érdemes oda belépni és kinek nem, vagyis gyakran becsapták a leendő tagokat. A szövetségnél tudnak olyan esetről is, amikor 16 éves diákot léptettek be magánnyugdíjpénztárba azzal a jelszóval, hogy ez számára úgyis kötelező, ha már egyszer nyári munkát vállalt. Sok ügynök azt sugallta a befektetőknek, hogy szinte megfontolás nélkül érdemes belépnie a magánnyugdíjpénztárba, így például nem hívták fel a figyelmet arra, hogy a magánnyugdíjpénztárat választóknak figyelembe kell venniük a kockázatokat is. Nem biztos például, hogy a jövőben olyan szintű fizetése lesz a belépőnek, mint amilyen most van, számolni kell azzal az eshetőséggel is, hogy megbetegszik, vagy esetleg elveszti munkahelyét. Ilyen esetben pedig már egészen más a járadékszámítás módja. A pénztárak szövetségei határozottan képviselik azt az álláspontot, hogy az alapítást követően a pénztáraknak teljes függetlenséget kell élvezniük.
A pénztárak illemkódexe
Nem örülnek a szövetségek annak sem, hogy a hat legnagyobb magánnyugdíjpénztár megállapodást kötött egymással: nem keresztezik egymás érdekeit. A megegyezés lényege: üzletkötőik nem kötnek megállapodást olyanokkal, akikről szervezés közben kiderül, hogy már más nyugdíjpénztár tagjai. Ezzel szemben a pénztárak szövetsége általános etikai kódex elfogadását szorgalmazza, amely általános viselkedési normákat rögzítene. Ennek tervezete el is készült, eddig 55-60 pénztár jelezte, hogy kész elfogadni a kódexet, de néhány nagy pénztár eddig még nem csatlakozott hozzá. A pénztárszövetségekbe tömörült pénztárak jelenleg a tagok mintegy egyharmadát képviselik.