Nyugdíjpénztárak 1998-ban

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 10. számában (1999. január 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A kötelező magánnyugdíjpénztáraknak 1998-as esztendő volt az első teljes esztendeje, az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak közül több is immár működésének negyedik évét fejezi be. Összességében a két pénztártípusban 120-130 milliárd forint halmozódott fel, s ez az összeg vélhetően jövőre megkétszereződik.

A magánpénztárak iránti állampolgári bizalom jele, illetve az öngondoskodás iránti igény is megmutatkozik abban, hogy a vártnál sokkal többen választották a magánpénztárakat. A belépők száma emelkedik. 1998 októberében például 60-65 ezer ember lépett be a nyugdíjpénztárak valamelyikébe. Még inkább figyelemre méltó azonban, hogy az állampolgárok bizalma erősödött ebben az időszakban nemcsak az egyéni számlákon alapuló magánpénztári, de az emellett működő felosztó-kirovó, azaz a nagy társadalombiztosítási rendszer iránt is.

Az év másik nagy kérdése az volt, hogy azok a szabályok, jogi feltételek, amelyekkel a törvény a pénztárak működési feltételeit meghatározta, jók-e, alkalmasak-e a rendszer hosszú távú működtetésére. A válasz egyértelmű igen volt erre a kérdésre is. A pénztárak képesek a nagyon szigorú törvényi feltételeknek eleget tenni - összegezte az év tapasztalatait Radnai György, az Állami Pénztárfelügyelet elnöke. A biztonságos működéshez megszülettek a szabályzatok, a személyi és a tárgyi feltételek egyaránt.

Önkéntesen és kötelezően

Nemcsak a pénztárak, de azok az intézmények is kiépültek, amelyeknek garantálniuk kell az állampolgárok pénzének biztonságát a pénztárakban. Megalakult a pénztárak garanciaalapja, illetve a Pénztártanács és a szolgáltatók szövetsége is. Az önkéntes pénztárakba eddig mintegy 990 ezer ember lépett be. Vagyonuk hamarosan meghaladja a 100 milliárd forintot.

Minden évben adódnak mendemondák az adókedvezmények szűkítéséről, hiszen az adókedvezmény befolyásolja az állampolgárt abban, hogy a fogyasztását növeli-e, vagy valamilyen megtakarítási formát részesít előnyben, és hogy mennyit fordít nyugdíj-előtakarékosságra. Az állam azonban a befektetőket továbbra is kedvezménnyel támogatja, mert ez sokkal inkább előnyös, mint hátrányos a közérdek szempontjából is. Ebből következően az adókedvezmény is tartósan jelen lesz. Ugyanakkor Radnai György szerint is számolni kell azzal, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő befizetések 50 százalékos adókedvezményének mértéke hosszabb távon csökkenhet, hiszen ez jelenleg magasabb, mint a legmagasabb adókulcs mértéke.

Ugyancsak probléma, hogy az egyes pénztárfajtákba történő befizetések adókedvezménye eltérő. Ezt azzal magyarázzák, hogy például az egészségpénztárakba a befizetések után viszonylag gyorsan jöhet a kifizetés is. Mégis érthető törekvés a kedvezmények mértékének közelítése, hiszen az egészségpénztáraknál is van az állami szolgáltatást addicionálisan kiegészítő öngondoskodás.

A gazdaság fejlődése szempontjából nem mindegy, hogy a jogosultak a nyugdíjat úgynevezett felosztó-kirovó, vagy más alapokra helyezett rendszerben kapják meg. Ugyanis figyelembe kell venni, hogy melyik rendszer képes nagyobb mértékben hozzájárulni a gazdasági fejlődés ösztönzéséhez, és lehet-e támogatni a fejlődést azáltal, hogy a megtakarításokat ebbe az irányba terelik. Ha a központi költségvetés jelentős adósságokat halmozott fel és ezeknek jelentős a kamatterhe, azt általában állampapírok kibocsátásával finanszírozzák. Mindenki, de leginkább a büdzsé tervezői számára fontos kérdés, hogy miként csökkenthető ez a teher. Néhány éven belül a hosszabb távú befektetésekre utalt pénztári szféra már meghatározó szerepet játszhat a finanszírozásban, vagyis nagy keresletet teremt majd az állampapírok piacán, ami csökkentheti azok hozamát, ami viszont csökkentheti a költségvetés folyó kiadásait.

A lakosság negyede pénztártag

Az állam tehát elkötelezett a magán-nyugdíjpénztári rendszer mellett. Ezt az elkötelezettséget erősíti az is, hogy 1999-ben a pénztári rendszer által érintettek száma eléri a 2,5 milliót, ezen belül a várakozások szerint a magánnyugdíjpénztárak taglétszáma meghaladhatja a másfél milliót is. Ezek az emberek bizalmat szavaztak az új rendszernek. A nyugdíjrendszer hozzájárul a gazdasági fejlődéshez, s bevezetésekor peremfeltétel volt, hogy a társadalombiztosításnak a felosztó-kirovó rendszerből részben kilépők miatti megtérítendő hiánya ne haladja meg a GDP egy százalékát, s ez a tapasztalatok szerint tartható.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére