A hulladékgazdálkodás területén az elmúlt négy évben elért eredmények legfeljebb csak részsikerekként értékelhetők. Az elvárhatónál lassúbb fejlődés két okra vezethető vissza: a hulladékgazdálkodás a gazdaságban és a társadalomban olyan nagyon erős, sokszor egymás ellen ható érdekeket érint, amelyek csak hosszas egyeztetéssel hozhatók összhangba, emellett a jogszabályi háttér lassú kialakítása is hátráltatja a munkát. Ma sincs még például elfogadott hulladékgazdálkodási törvény. Az alábbiakban néhány példát mutatunk arra, hogy jogszabályok hiányában is megindult feleslegessé vált anyagaink újrahasznosítása.
A hulladékgazdálkodásban alapvető újdonságot hozott, hogy az üzemanyagokra kirótt termékdíj mellett 1996-ban a gumiabroncsok, a hűtőszekrények, az akkumulátorok, a csomagolóeszközök, illetve a hűtő- és kenőolajok után is megfizetik a gyártók és az importálók – végső soron persze a vásárlók – ezt a környezetvédelmi adót. Az eredeti elképzelések szerint a befizetett termékdíjakból az említett termékek hulladékainak összegyűjtését és feldolgozását szolgáló beruházásokat támogatják. A Központi Környezetvédelmi Alapból már milliárdokat osztottak ki erre a célra, az eredmények azonban még kevéssé érzékelhetők.
Az irdatlan mennyiségű szemét feldolgozásának egyik hagyományos hasznosítási módja az elégetés. Hasznos, mert miközben jelentősen csökken a szemét mennyisége, melléktermékként fűtésre alkalmas meleg víz, illetve villamos energia állítható elő. Ennek a módszernek persze előfeltétele, hogy az égetőmű szennyezőanyag-kibocsátása ne lépje túl a szigorú környezetvédelmi határértékeket. A lakossági hulladékégetők eddig nem okoztak túl sok gondot a hatóságoknak, hiszen egyetlen ilyen jellegű berendezés működik nálunk. (Ezzel szemben Németországban 52 égetőmű található.) Az egyetlen, azaz a fővárosi megsemmisítőben keletkező energia százezer ember villamosenergia-szükségletét fedezi, és húszezer lakásban fűt.
1990 óta működik Dorogon az évi 25 ezer tonna kapacitású veszélyeshulladék-égető, amelynek létesítése és üzemelése ellen a környezetvédők folyamatosan tiltakoznak, annak ellenére, hogy a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség mérései szerint a telep nem lépte túl az egészségügyi határértékeket. Dorog kapcsán szinte hetente hallani ellenvéleményeket, miközben a hasonló profilú, igaz, évente csak kétezer tonna veszélyes hulladékot megsemmisítő győri égető ellen a zöldek nemigen emelnek szót. (A legfrissebb adatok szerint az országban évente 3,5 millió tonna veszélyes hulladék keletkezik – ennek harmada a timföldgyártás mellékterméke, a vörösiszap.)
Ugyancsak jelentős ellenérzések kísérik, hogy a kórházakban keletkező veszélyes hulladékok – kötszerek, eszközök, operációs maradványok – megsemmisítését az egészségügyi intézmények házon belül szeretik elintézni. A több mint 170 hazai kórházban évente 12 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik, ezzel a mennyiséggel 80 kisebb-nagyobb égető próbál megbirkózni. Közülük csak 11 kapott működési engedélyt a környezetvédelmi hatóságtól, húszat leállítottak, a többi átmeneti engedéllyel üzemel. A szaktárca szerint a regionális égetők kialakítása lenne az igazi megoldás, ám ilyet eddig csupán Kecskeméten sikerült létrehozni. Egyébként hasonló a helyzet az iparban is. Egyes cégek a magas szállítási és ártalmatlanítási költségek miatt inkább saját égetőket építenek. Az országban 12 nagyvállalat – például a Mol, a TVK, a Nitrokémia, az LRI – üzemeltet iparihulladék-égetőt.
Gyűjtés és hasznosítás
A környezetvédők egyébként elsősorban a lakossági hulladék elégetését ellenzik – a veszélyes hulladék égetéses ártalmatlanítása ellen kevesebb a kifogásuk –, ebben az esetben a szelektív gyűjtést olcsóbb és környezetkímélőbb megoldásnak tartják. Sajnos a szelektív hulladékgyűjtés mellett ma még csupán néhány ezer környezetvédő áll. A lakosság többségének ugyanis még mindig nagyon macerás a hulladékok szétválogatása.
A fővárosban évente keletkező négymillió köbméternyi, azaz hatszázezer tonnányi hulladék fele elméletileg újrahasznosítható lenne. Gyakorlatilag azonban csupán a töredéke éled újjá egy újabb termék formájában. Biztató kísérletként szelektív hulladék gyűjtésére alkalmas, úgynevezett hulladékudvarokat működtet a Fővárosi Közterületfenntartó Rt., a REM Környezetvédelmi Kft., a papír gyűjtésére pedig több kerületben tárolókat helyezett ki az Alta-Nova Kft. Tavaly májustól ezt a tevékenységet a Böhm Rondo Recycling Kft. (BRR) folytatta tovább. A papírgyűjtésben is üzletet látó BRR a papír hullámzó világpiaci ára miatt jelképes összegű hozzájárulást kér az önkormányzatoktól. Ez az üzlet egyébként nem mindig jön be, hiszen 1997-ben akkora túlkínálat volt, hogy három hónapig csak tárolták a papírt. Az öt hulladékudvart működtető REM 1996-ban hatvannégy hulladékudvar létesítéséhez kért támogatást a Központi Környezetvédelmi Alaptól, ám a pályázott összeg töredékét utalták ki számára, azaz ugrott az országos begyűjtőhálózat terve.
A szelektív hulladékgyűjtés ellen szól, hogy az anyagok jelentékeny részében megoldatlan az újrahasznosítás. A hazánkban évente keletkező mintegy 200 ezer tonna műanyaghulladéknak például alig 5 százalékát dolgozzák fel újra, a többi lerakókba, illetve a fővárosi égetőbe kerül. A hasznosítás legnagyobb akadálya, hogy – számos nyugati országgal ellentétben – nálunk nem kötelező feltüntetni a műanyagból készült csomagolóeszköz anyagtípusát. A Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének csupán két műanyaghulladékkal foglalkozó tagja van, ami szintén a hasznosítás nehézségeire utal. A polietilénből, polipropilénből, PVC-ből készült tárgyakat a hasznosítás előtt ugyanis külön kell választani, termékazonosítás nélkül viszont ez a művelet lehetetlen. A vegyes műanyagból pedig csak kisebb fajlagos értékű termékeket – szőlőkarót, járólapot, játszótéri eszközöket – lehet készíteni.
Azért részeredményeket is hozott a hazai szelektív begyűjtés. Egy példa. Az ország vendéglátóhelyei és háziasszonyai évente mintegy hétezer tonnányi használt zsiradékot termelnek, ebből 4500 tonnát a lefolyókba engednek. 2500 tonnát azonban összegyűjt a Biofilter Kft. Az egyébként veszélyes hulladéknak minősülő égett zsiradékból a cég ipari hasznosításra alkalmas anyagokat állít elő. Így lesz égett zsírból mosópor-alapanyag, gitt és üzemanyag. A cég jelenleg 3000 – jelentékeny mennyiséget felhasználó – étteremmel, kifőzdével áll kapcsolatban. A Biofilter a közelmúltban 25 millió forintért évi nyolcezer tonna kapacitású zsírolvasztó telepet is létesített, amely – megfelelő mennyiségű elhasznált alapanyag hiányában – kapacitásának csupán negyedével üzemel.
Szakemberek állítják, hogy csak Budapesten évente egymillió tonna építési törmelék keletkezik, országosan pedig a sitt mennyisége eléri a 4,5 millió tonnát. A törmeléket a jelenlegi szabályozásnak megfelelően a szervetlen anyagok befogadására kijelölt lerakókba kell szállítani. Ezeket a helyeket az önkormányzatok jelölik ki, a lerakókat pedig később általában bérbe adják. A környezetvédelmi minisztérium szomorú tapasztalata, hogy az önkormányzatok a legritkább esetben ellenőrzik a telephelyeiket, így gyakran előfordul, hogy a sitt mellett kommunális, illetve veszélyes hulladék is kerül ezekre a helyekre. Pedig a kommunális hulladék után legnagyobb mennyiségben keletkező építési törmelék is hasznosítható. A bontási törmelék megfelelő törése, aprítása után keletkező egyenletes szemeloszlású, jól tömöríthető anyag útépítésre, kerékpárutak, járdák, parkolók építésére kiválóan alkalmas. Kötőanyag adagolásával pedig magas- és mélyépítési szerkezetek előállításához is használható. A feldolgozás másik előnye, hogy így csökkenthető az amúgy is korlátozott kőzetvagyon kitermelése, illetve nem kell újabb környezeti károkat okozó külszíni bányákat nyitni. Becslések szerint az elkövetkező években új autópályák, városi elkerülőutak, kerékpárutak építésére évente mintegy 12-13 millió köbméter ásványi anyagra – kavics, kő, zúzalék, zúzottkő – lesz szükség. Ha ennek csak 3-5 százalékát újrahasznosított építési törmelékből biztosítják, akkor 600-800 millió forint megtakarítás érhető el. A racionálisnak tűnő megoldás valóra váltása azonban ma még keveseknek az érdeke. Napjainkban az az általános gyakorlat, ami a közelmúltban a csepeli ivóvízkutak közelében megesett: a Kavicsos-tavaknál – területrendezési céllal – a MOM-épületek bontásából származó sittet rakták le.
| Mol-milliárdok Nincs olyan fejlesztés, amelynek ne volna környezetvédelmi vonzata, de természetesen a Mol Rt. számos, kifejezetten a környezetvédelmet szolgáló beruházáson dolgozik – mondja Mándoki Zoltán, az olajtársaság vezérigazgatója. A Mol évente 80-100 milliárd forintot fordít fejlesztésre, aminek 25-30 százalékából régi rendszereket, technológiákat váltanak ki. Ebbe a sorba tartozott a százhalombattai finomítóban egy új benzinkeverő üzem munkába állítása, s hasonlóan fontos fejlesztés lesz a késleltett kokszoló üzembe helyezése. A Mol 2002-ig szóló stratégiai tervében összesen 629 milliárd forintnyi fejlesztési forrással számolnak. Ennek egy jelentős részét, 187 milliárd forintot a szénhidrogénkészlet-háttér csökkenésének megállítására, újabb lelőhelyek felkutatására, feltárására és termelésbe állítására szánnak, 136 milliárd forintot terveznek a földgáz és PB üzleti gáztárolásra, illetve gázvezeték építésére fordítani. A nagy- és kiskereskedelmi piaci részesedés növelésére 131, az üzletek hatékonyságának javítására pedig 17 milliárd forintot tartalmaz a terv, amelyből kiderül, hogy a közvetlen környezetvédelmi beruházásokra 11 milliárd forintot különítettek el. Környezetvédelmi szempontból a Molnál folyó fejlesztések közül mindenképp szót érdemel az ólmozott benzin nyugdíjazásának előkészítése. Várhatóan 1999 áprilisában szűnik meg ez az üzemanyagfajta. A régi típusú motorok számára, amelyeknél nemcsak az oktánszám beállítását, de bizonyos mértékben a kenést is szolgálta az ólom, külön adalékot hoznak majd forgalomba, amelyet külön is meg lehet vásárolni, illetve lesznek olyan üzemanyagok, amelyekbe bekeverik. H. R. |