A kormány 2000-ben jelentős módosításokat kíván bevezetni az adórendszerben. Az 1999-es változások összhangban állnak a jövőbeli szándékokkal, nevezetesen az adóbeszedés hatékonyságának növelésével, a szabályozás egyszerűsítésével.
A törvénymódosítás (1998. évi LXII. tv.) szabályai négy cél köré csoportosíthatók:
- Az egyik csoportba a közeljövőben elkerülhetetlen járulékigazgatási reformmal kapcsolatos változások tartoznak. A tervek szerint a járulékigazgatási reformot az állami adóhatóság rendszerén belül kívánják megvalósítani. A reform és a szükséges szervezeti integráció viszonylag hosszabb időt igényel. Azért, hogy a két szervezet összeolvadását megkönnyítsék, a jogalkotók a formai különállást már 1999. január 1-jétől megszüntetik, tehát ettől az időponttól a járulékbeszedés feladatait az állami adóhatóság fogja végezni.
- A második csoportba azok a módosítások rendezhetők, amelyek egy izmosabb adóhatóság megteremtését támogatják. Az adóztatás eredményességét, az adóigazgatási apparátus hatékonyságát segítendő, az eljárási törvény új alapelvvel egészült ki, módosultak az adóbecslés feltételei. A jogalkotók reményei szerint az adóhatóság ellenőrzési eszköztára és információs rendszere a jövőben hatékonyabbá válik.
- A harmadik csoportba tartoznak az adminisztrációs terheket csökkenteni hivatott rendelkezések. Ritkulnak a bevallási kötelezettségek, egységesül az adók és a támogatások bevallása, és megszűnnek egyes adatszolgáltatási kötelezettségek.
- Végül a negyedik csoportba a pontosító, a jogalkalmazási nehézségeket feloldó, továbbá a más jogszabályok változásai által indukált módosítások sorolhatók.
A konkrét rendelkezéseket a vállalkozó szemszögéből olvasva nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 1999-től hatályos eljárási törvény lényegesen szigorúbb – és a legtöbb esetben vitathatatlanul egyértelműbb – a korábbi évek szabályaihoz képest.
Az alapelvek kiegészítése
Az egyes adótörvények az adókikerülés korlátozására eddig is tartalmaztak speciális szabályokat az egymástól nem független felek között alkalmazott – a piaci forgalmi értéktől eltérő – transzferárakra. Az új alapelv – minden adónemre vonatkozóan – mondja ki, hogy a kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni. A független felek szerződési szabadságát a jövőben sem korlátozza az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.), mint ahogy nem kell alkalmazni az új szabályt a kapcsolt vállalkozásokra sem, ha egyébiránt magatartásuk megfelel a független felektől elvárható piaci magatartásnak [1998. évi LXII. tv. 1. §, Art. 1. § (8) bek.].
Az adókötelezettséget eddig sem befolyásolta az a körülmény, ha az ügylet érvénytelen szerződésen alapult. 1999-től minden illegális, törvénybe ütköző, a jó erkölcsöt sértő ügylet is adókötelezettséget von maga után, ha annak gazdasági eredménye – a cselekményből származó anyagi előny – kimutatható [1998. évi LXII. tv. 1. §, Art. 1. § (9) bek.].
Az Art. új, 1/A §-a – úgy tűnik – véglegesen bezárja a kapukat az elsődlegesen adórövidítési, adókikerülési célú konstrukciók előtt. Az új szabály kimondja, hogy a jogokat az adójogviszonyokban is rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az, ha az ügylet valódi célja az adótörvények rendelkezéseinek megkerülése. Fontos felhívni a figyelmet arra a fordulatra, hogy az új szabályok szerint az adózók célja – és nem a jogszabály célja – alapján kell minősíteni az adott konstrukciót. Igaz, az Art. korábban is rögzítette a jóhiszemű joggyakorlás elvét, de az új szabály konkrét jogkövetkezményeket is rendel a nem rendeltetésszerű joggyakorláshoz. Ha az adott ügylet valódi célja az adókikerülés, akkor az adóhatóság a rendeltetésszerű joggyakorlásra irányadó szabályok szerint állapítja meg az adóalapot és az adót, szükség esetén a becslés intézményét is alkalmazhatja [1998. évi LXII. tv. 2. §, Art. 1/A § (1)–(2) bek.].
Az új szabályokat csak az 1999. január 1-jét követő nem rendeltetésszerű joggyakorlásra kell alkalmazni [1998. évi LXII. tv. 28. § (6) bek.].
A törvény hatályának kiterjesztése
1999-től az állami adóhatóság járulékigazgatóságai szedik be a társadalombiztosítási járulékokat is. A félreértéseket, zavarokat elkerülendő, az Art. tárgyi hatálya kiterjed a járulékokra is, a járulékokat – eljárási szempontból – adókká minősítették.
Eljárási bizonytalanságot szüntet meg a törvénymódosítás azzal, hogy 1999-től nemcsak a törvény alapján juttatott támogatás, hanem – a gyakorlatnak megfelelően – a kormányrendeletben és miniszteri rendeletben megállapított juttatás is egyértelműen költségvetési támogatásnak minősül [1998. évi LXII. tv. 3. §, Art. 3. § (1) bek. a)-b) pont].
Készpénzfizetés korlátozása
Mindannyiunk előtt közismert, hogy az Alkotmánybíróság tavaly hatályon kívül helyezte a készpénzfizetés korlátozására vonatkozó – az egyes adótörvényekbe is beépített – rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság azt kifogásolta, hogy az egyébként szorosan nem az adózáshoz kapcsolódó korlátozásokat alanyi jogon járó jogosultságok elvesztésével büntették az adótörvények. Ugyanakkor nem vitatta az államnak azt a jogát, hogy a feketegazdaság visszaszorítása ellen hatékony intézkedéseket hozzon. E célt szolgálja a bejelentési kötelezettségek kiegészítése azzal a szabállyal, hogy a vevő és a szolgáltatás igénybe vevője a készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül köteles az állami adóhatóságnak bejelenteni, ha az ellenértéket készpénzben fizette meg. Nem kell bejelenteni a készpénzes vásárlást a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek közötti ügyleteknél, továbbá a kapcsolt vállalkozások közötti egymillió forintot, nem kapcsolt vállalkozások közötti tranzakcióknál pedig az ötmillió forintot meg nem haladó ügyleteknél. A bejelentési kötelezettség növeli ugyan az adminisztrációs terheket, viszont lehetőséget biztosít az adóhatóságnak, hogy ellenőrizni tudja az ügyletek valódiságát [1998. évi LXII. tv. 4. §, Art. 11/A § (9) bek.].
Ingatlanátruházással kapcsolatos bejelentési kötelezettség
Az adóhatóság évek óta nem képes hatékonyan ellenőrizni a magánszemélyek ingatlanértékesítéseiből, illetve ingatlanhoz fűződő vagyoni értékű jogokkal kapcsolatos ügyleteiből származó jövedelmét. Ezt az állapotot hivatottak felszámolni az új rendelkezések. Amikor a magánszemélyek benyújtják az adott jogügyletet tartalmazó okiratot a földhivatalhoz, ezzel egy időben – az erre a célra rendszeresített nyomtatványon – természetes azonosító adataikon túl be kell jelenteniük adóazonosító jelüket is, külföldi magánszemélyeknek pedig az útlevélszámukat. Amennyiben a magánszemélynek nincs adóazonosító jele, úgy azt az adóhatóság – az illetékhivatal megkeresése alapján – hivatalból állítja elő és közli az illetékhivatallal. A jogalkotók azt remélik ettől a szabálytól, hogy az ingatlanügyekről rendelkezésre álló – adóazonosító jelet is tartalmazó – adatszolgáltatás adatai a jövőben egybevethetők lesznek a magánszemélyek bevallásában szereplő adatokkal [1998. évi LXII. tv. 5. §, Art. 13. § (2)–(3) bek.].
Változásbejelentés, adóazonosító jel kötelező használata
A tavalyi évközi törvénymódosítás szerint kizárólag az állami adóhatóságnak kell bejelenteni az adókötelezettséget érintő változást, pedig az adatok változásának az önkormányzati adóhatóságoknál is jelentősége lehet. Ezt az igényt is teljesíti a mostani jogszabály-módosítás. Ezért 1999-től azokat a változásokat, amelyekről a cégbíróság, illetve a gazdasági kamara nem köteles értesíteni az adóhatóságot, a változástól számított 15 napon belül be kell jelenteni mind az állami adóhatóságnak, mind pedig az önkormányzati adóhatóságoknak [1998. évi LXII. tv. 6. §, Art. 15. § (1) bek.].
Nem változott az a szabály, miszerint a magánszemély minden adózással összefüggő iraton köteles feltüntetni az adóazonosító jelét, külföldi magánszemély pedig az útlevélszámát, viszont – az adatszolgáltatások feldolgozásának, felhasználhatóságának érdekében – lényeges és nagyon szigorú változás történt az adóazonosító jel használatával kapcsolatban. A magánszemélyek eddig is kötelesek voltak közölni az adóazonosító jelüket (útlevélszámukat) a munkáltatóval, a kifizetővel vagy az adatszolgáltatásra kötelezett szervezettel, amennyiben az olyan kifizetést teljesített, amelynek során a magánszemélynek adófizetési kötelezettsége keletkezett, továbbá ha adókedvezményre jogosító, költségvetési támogatás igénybevételéhez szükséges igazolást állított ki. Amennyiben a magánszemély elmulasztotta közlési kötelezettségét, akkor a munkáltató, a kifizető és az adatszolgáltatásra kötelezett más szervezetnek lehetősége volt arra, hogy adatszolgáltatási kötelezettségét a magánszemély természetes azonosító adatainak felhasználásával teljesítse. Erre a jövőben már nem lesz lehetőségük. Összhangban azzal az évközi változással, hogy adószám nélkül nem kezdhető meg a gazdasági tevékenység, a munkáltatónak, a kifizetőnek és más adatszolgáltatásra kötelezett szervezetnek ezentúl mindaddig meg kell tagadnia a kifizetést, az adókedvezményre jogosító és egyéb igazolás kiadását, amíg a jogosult magánszemélyek nem közlik adóazonosító jelüket, útlevélszámukat az adatszolgáltatásra kötelezett szervezetekkel. Ennek a követelménynek a teljesítése semmiféle nehézséget nem okozhat a jogkövető magánszemélyeknek, hiszen az Art. egyébként is kötelezi őket – mégpedig a jövedelemszerzést megelőzően –, hogy természetes azonosító adataikat jelentsék be az adóhatóságnak, amely ezek alapján létrehozza a magánszemély adóazonosító jelét. Amennyiben az adatszolgáltatásra kötelezett szervezet hiányosan teljesíti adatszolgáltatási kötelezettségét – az adóazonosító jel hiánya ilyennek minősül – 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható [1998. évi LXII. tv. 7. §, 16. § (5) bek.].
Adóbevallási kötelezettség
A korábbi szabályozás szerint nem volt egyértelmű, hogy a költségvetési támogatás igénylése bevallásnak tekinthető-e vagy sem. (Ez egyébként a külön nyomtatványon igényelt költségvetési támogatás adóbevalláson való újbóli szerepeltetésével többlet adminisztrációs feladatokat is rótt a vállalkozásokra.) Az új normaszöveg e tekintetben minden kétséget eloszlat. Ennek értelmében a költségvetési támogatás igénylése – kivéve a költségvetési támogatás előlegének, illetve gyakoribb igénybevételének igénylését – adóbevallásnak minősül [1998. évi LXII. tv. 8. § (1) bek., Art. 20. § (1) bek.].
1999-től megszűnik a leginkább csak redundáns (új adatokat nem tartalmazó) információkat hordozó éves összesítő bevallás benyújtásának kötelezettsége. Ezzel a változással, valamint az áfa-törvény módosításával összhangban – amely bizonyos adózói körben bevezeti az éves elszámolási és bevallási kötelezettséget – feleslegessé vált az a rendelkezés, hogy az általános forgalmi adóról nem kell éves adóbevallást benyújtani.
Meghatározott adózói kör – jellemzően a nonprofit szervezetek – az éves bevalláson tett nyilatkozattal teljesíthette társaságiadó-bevallási kötelezettségét, amennyiben az adóévben nem realizált vállalkozási tevékenységből (az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységből) származó bevételt, valamint e tevékenységével kapcsolatosan nem számolt el költséget, ráfordítást. Tekintettel arra, hogy az éves összesítő adóbevallás intézménye megszűnt, ezért ez az adózói kör – ha annak feltételei fennállnak – bevallást helyettesítő nyilatkozaton teljesítheti a társaságiadó-bevallási kötelezettségét, mégpedig legkésőbb az adóévet követő február 15-éig [1998. évi LXII. tv. 8. §, Art. 20. § (5) bek.].
Az adó, a költségvetési támogatás bevallási rendjét – figyelemmel a törvényi kivételekre – az Art. 1., 5. és 8. számú melléklete állapítja meg. A törvény szövegét – a változásokra figyelemmel – kiigazították, illetve pontosították [1998. évi LXII. tv. 9. §, Art. 21. §].
Az Art. módosítása – megteremtve az összhangot az új társasági törvény rendelkezéseivel – egyértelművé teszi, hogy az átalakuló gazdasági társaságok mindegyike (ideértve a megmaradó és a kiváló társaságokat is) köteles az új állapotnak megfelelő társaságiadóelőleg-bevallást tenni az átalakulás napjától számított 30 napon belül[1998. évi LXII. tv. 10. §, Art. 23. § (8) bek.].
A befizetések elszámolása
Mivel a társadalombiztosítási járulékok beszedése 1999. január 1-jétől az állami adóhatóság járulékigazgatóságainak hatáskörébe tartozik, ezért az új hatásköri rendhez kellett igazítani a törvény szövegét. Ennek értelmében a költségvetési támogatások igénylésekor, illetve adó-visszaigényléskor és adó-viszszatérítéskor – a társadalombiztosítási szerv helyett – az állami adóhatóság járulékigazgatóságánál, illetve más adóhatóságnál (vámhatóságnál) fennálló esedékessé vált tartozásról és annak összegéről kell nyilatkozatot tenni [1998. évi LXII. tv. 11. § (1) bek., Art. 32. § (3)–(4) bek.].
A törvénymódosítás fontos rendelkezése, hogy az azonos esedékességű, de csakis az azonos esedékességű adófizetési kötelezettségek és támogatási jogosultságok – az adózó rendelkezése szerint – egymással szemben elszámolhatók, a támogatás az adófizetési kötelezettségbe közvetlenül beszámíthatóvá válik. A szabályosan igényelt támogatás beszámításával az adó megfizetettnek, a támogatás kiutaltnak minősül. A támogatás kiutalásának, illetve az adó megfizetésének a költségvetési támogatás esedékességének napját kell tekinteni [1998. évi LXII. tv. 11. § (2) bek., Art. 32. § (5) bek.].
Bizonylat és igazolás kiállítása
A törvénymódosítás kiegészíti az adózás rendjéről szóló törvény kifizetőiigazolás-kiállítási kötelezettséget előíró szabályait, hiszen az nem tartalmazta, hogy a kifizetőnek milyen tartalmú igazolást kell kiállítania az osztalékban részesülő személynek és a külföldi szervezetnek. Az osztalékban részesülő személy és a külföldi szervezet részére kiállított igazolásnak tartalmaznia kell a kifizető és a bevételt, jövedelmet szerző személy nevét, adóazonosító számát, székhelyét, a kifizetés jogcímét, az adó alapját és a megállapított adó öszszegét. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy osztalékelőlegnél, továbbá ha a kifizető nem vonta le az osztalékadót, nem állítható ki adó-visszatérítésre jogosító igazolás [1998. évi LXII. tv. 12. §, Art. 35. § (9) bek.].
Nyilatkozattételi kötelezettség
A korábbi szabályozás szerint az adózó nyilatkozattételi kötelezettsége csak az adóhatóság felhívásában megnevezett másik adózó adókötelezettségére terjedt ki. Ezentúl a vele szerződésben állt vagy álló adózókról – akár az öszszes üzleti partnerét magában foglaló körről – nyilatkozatában köteles megosztani az állami adóhatósággal a rendelkezésére álló, az érintett adózói kör adókötelezettségének, adóalapjának, adókedvezményének, adójának, költségvetési támogatásának megállapítását, ellenőrzését lehetővé tevő, segítő információkat. Hangsúlyozom, hogy az adózók Art. szerinti nyilatkozattételi kötelezettsége természetesen csak az adóhatóság törvényben meghatározott eljárásának lefolytatásával kapcsolatosan áll fenn. A jogalkotók várakozása szerint ez a rendelkezés nagyban hozzájárulhat az ellenőrzés hatékonyságának javításához, a vállalkozások beszerzési forrásainak felderítéséhez. Ez a normaszöveg például lehetővé teszi azt is, hogy a nagykereskedőktől megszerzett információk alapján az adóhatóság ellenőrizhesse, hogy a vállalkozások szerepeltetik-e nyilvántartásaikban beszerzett áruikat [1998. évi LXII. tv. 13. §., Art. 37. § (1) bek.].
| A bevallás rendje, avagy adminisztrációs terhek (1. számú melléklet) A bevallási kötelezettség teljesítésének új rendje a jogalkotóknak azt a törekvését fejezi ki, hogy jelentősen csökkentsék a vállalkozók adminisztrációs terheit. A havi vagy évközi bevallásra nem kötelezett adózó valamennyi adóról időszaki részletezésben éves bevallást köteles tenni. Ez a szabály egyúttal azt is jelenti, hogy a havi vagy évközi bevallásra kötelezett adózó éves összesítő bevallási kötelezettsége – amely gyakorlatilag már az adóhatóság birtokában lévő adatok megismétlését jelentette – 1999-től megszűnik. Mivel a törvénymódosítás szerint a költségvetési támogatás is adóbevallásnak minősül, így azt sem kell az évközi vagy éves bevallásban újból feltüntetni. A havi vagy évközi bevallásra kötelezett adózónak a fogyasztási adóról negyedévente, a többi adózónak pedig évente kell szolgáltatáscsoportonkénti részletezésű összesítő bevallást készítenie. A jelenlegi gyakorlatot követi az a szabály, miszerint a bevallási kötelezettséget akkor is az eredeti bevallásokban szereplő értékek alapulvételével kell teljesíteni, ha a végrehajtott önellenőrzés a bevallási kötelezettség gyakoriságának megállapításául szolgáló összeghatár megváltozását eredményezi. A havi vagy évközi bevallásra kötelezettekre vonatkozó szabályok – és összeghatárok – 1999-re vonatkozóan lényegében nem változtak. A szabály tartalma a korábbihoz képest azonban annyiban más – és ez nem lényegtelen különbség –, hogy az nem vonatkozik a költségvetési támogatások bevallására, s a korábbi szabályozással megegyezően nem vonatkozik a társasági adó és adóelőleg, valamint az általános forgalmi adó bevallására sem. (Emlékeztetőül: ha az adóévet megelőző második évben a törvény szerinti tartalmú összeghatár elérte a 10 millió forintot, akkor havonta, ha pedig elérte a 4 millió forintot, akkor negyedévente kellett adóbevallást tenni.) Fontos változás, hogy az általánosforgalmiadó-bevallások gyakoriságának feltételeit 1999-től az áfa-törvény határozza meg, az Art. csak a bevallások határidejét rögzíti. A havi és negyedévi bevallások határideje nem változott. Az éves összesítő bevallás megszűnése miatt rendezni kellett azonban néhány speciális bevallási szabályt. A korábbi rendelkezések szerint mód volt arra, hogy bizonyos esetekben (a felszámított adó utólagos megosztása, bolti kiskereskedelem sajátos adómegállapítása), ha az adózó az év utolsó bevallási időszakában elmulasztotta teljesíteni a rá vonatkozó adókötelezettségét, azt az éves bevallás benyújtásának határidejéig pótlékmentesen önellenőrizhette, az adókülönbözetet pedig az éves bevallásban kellett szerepeltetnie. Ez a szabály szigorodott, ugyanis február 15-éig továbbra is lehetőség van az önellenőrzésre, de már meg kell fizetni az önellenőrzési pótlékot. Ezt követően az adókötelezettségek és szankciók az általános szabályok szerint alakulnak. Az éves bevallások határidői – a törvény szerinti megfelelő adózói körre vonatkozóan – változatlanul február 15., március 20., illetve május 31. A havi és negyedéves áfa-bevallás határideje nem változott, az éves áfa-bevallás – ami nem összesítő bevallás – benyújtásának határideje február 15. Az 1. számú melléklet II. része két ponttal egészült ki. Az egyik a támogatások bevallásának rendjét szabályozza, a másik azt az általános rendelkezést tartalmazza, amely szerint az Art.-ban nem szabályozott adóbevallási kötelezettséget a fizetési kötelezettséget előíró törvény rendelkezései szerint kell teljesíteni. A költségvetési támogatás összegét hónapra kell megállapítani, azonban a feltétel teljesítéséhez kötött költségvetési támogatás összegét a jogszabály rendelkezései szerint – a feltétel teljesülésének egyidejű igazolásával – lehet megállapítani. Figyelemmel arra, hogy a támogatás nem kötelezettség, ezért az Art. csak arra az esetre rendelkezik a bevallás benyújtásának határidejéről, amikor az adózó – az adóhatóság engedélye alapján – a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-, tíz-, tizenöt naponkénti) igénybevételére jogosult. Ilyenkor havonta kell megállapítani a költségvetési támogatást, és a tárgyhót követő hónap 20-áig kell róla benyújtani a bevallást. A bevallás rendjének új szabályait az 1998-as kötelezettségek teljesítésekor még nem kell alkalmazni [1998. évi LXII. tv. 28. § (5) bek.]. Az adó megfizetése (2. számú melléklet) A jogalkotó a befizetési szabályokat tartalmazó melléklet általános rendelkezései között teszi egyértelművé, hogy az Art. 23. §-a szerinti különös szabályok alapján teljesített bevallási kötelezettség teljesítésével egyidejűleg – kivéve a felszámolás, végelszámolás elrendeléséhez, valamint az adóbeszedési kötelezettség megszűnéséhez kapcsolódó bevallás benyújtását – az adót is meg kell fizetni. Jelentős könnyítést jelent az adókapcsolatokban részt vevőknek, hogy a magánszemély a 100 forintot el nem érő jövedelemadóját nem fizeti meg, és az adóhatóság a 100 forintot el nem érő adó-visszatérítést nem utalja ki és nem is tartja nyilván. u Az általános forgalmi adóról éves bevallás benyújtására kötelezett adózó az éves nettó, elszámolandó adóját – igazodva az egyéni vállalkozói bevallás határnapjához – az adóévet követő év február 15-ig fizeti meg, illetve ettől az időponttól igényelheti vissza. u A gyakorított elszámolás és bevallás szabályai kiegészültek az éves bevallásra kötelezettekre vonatkozó rendelkezésekkel, amely szerint ők negyedévenkénti vagy havonkénti elszámolás és bevallás engedélyezését kérhetik. Minden esetben – tehát a havi, a negyedéves és éves bevallásra kötelezett adózóknál is – érvényes az a szabály, hogy az adóhatóság (az év végéig) akkor engedélyezheti a vállalkozások likviditási helyzetén könnyítő gyakoribb elszámolást, ha az előzetesen felszámított adó kulcsa magasabb az áthárított adó kulcsánál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. Az Art. módosításának vitathatatlan erénye, hogy egységesíti a befizetések és a támogatások igénylésének esedékességi időpontjait, ezzel is segítve, hogy az azonos esedékességű támogatások és adófizetési kötelezettségek közvetlenül beszámíthatók legyenek egymással szemben. Az 1999. január 1-jétől hatályos szabályok szerint – jellemzően a személyi jövedelemadó és jövedelemadó-előleg, illetve az osztalékadó kivételével – a befizetési kötelezettséget általában a tárgyhót követő hónap 20-áig kell teljesíteni, illetve ettől az időponttól igényelhető a támogatás. A kifizetői munkát könnyítő rendelkezésnek fogható fel az a változás, hogy az osztalékadót is – a többi kifizetői adófizetéssel azonos időpontban – a levonást, a juttatást követő hónap 12-éig kell megfizetni. A befizetések elszámolásával, illetve a nyilatkozattal kapcsolatos új szabályokat a törvénymódosítás hatálybalépése után, 1999. január 1-jétől – de a záró rendelkezések alapján az 1997. december 31-ét követően teljesítendő adókötelezettségekre is – kell alkalmazni [1998. évi LXII. tv. 28. § (6) bek.]. |
Adatszolgáltatás
Összefüggésben az adóazonosító jel használatával kapcsolatos változásokkal, az eljárási törvény félreérthetetlenül rögzíti, hogy az adatszolgáltatásra kötelezett személyek adatszolgáltatásának feltétlenül tartalmaznia kell a magánszemélyek adóazonosító jelét. Tehát a jövőben nincs arra lehetőség, hogy az adatszolgáltatási kötelezettséget a magánszemélyek természetes azonosító adatainak segítségével teljesítsék. Ezt a követelményt elsősorban az indokolja, hogy a természetes azonosító adatokban vétett legkisebb hiba is meghiúsíthatja az adatszolgáltatás információtartalmának célszerű felhasználását az adóhatósági munka során [1998. évi LXII. tv. 14. § (1) bek., Art. 45. § (5) bek.].
Az állami adóhatóság hatáskörének bővülése indokolttá tette, hogy az adózás rendjéről szóló törvényben rendezzék az állami adóhatóság járulékbeszedő igazgatóságai és az ellátások finanszírozását ellátó társadalombiztosítási szervek közötti információáramlás jogi kereteit is. Ennek megfelelően az állami adóhatóság az ellátások megállapítása, folyósítása jogszerűségének biztosítása érdekében adatot szolgáltat a társadalombiztosítási igazgatási szervek részére az adóval, járulékkal összefüggő adatról, tényről, körülményről, a társadalombiztosítási igazgatási szerv pedig – az adóhatóság írásbeli megkeresésére – tájékoztatást ad minden olyan általa kezelt adatról, amely szükséges az adóhiány megállapításához [1998. évi LXII. tv. 14. § (2) bek., Art. 45. § (8) bek.].
Adótitok
A korábbi szabályozás szerint az adóhatóság a felügyeletet ellátó miniszter által jóváhagyott megkeresés alapján tájékoztatta az adótitokról a nemzetbiztonsági szolgálatokat, ha az adótitok kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal vagy illegális fegyverkereskedelemmel függött össze. Az új szabály – nyilvánvalóan a feketegazdaság visszaszorítása érdekében – ennél jóval megengedőbb az adótitok kiadása tekintetében. A jövőben az adótitok minden olyan esetben kiadható a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, amikor az a rájuk vonatkozó törvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges. Az új szabály a szolgálatok e jogosítványának garanciális elemét – az eseti megkeresések engedélyezését – alacsonyabb szinten, a szakszolgálatok főigazgatóinak szintjén határozza meg [1998. évi LXII. tv. 15. §, Art. 47. § (4) bek. c) pont].
Az adóhatóságok hatásköre, illetékessége
A társadalombiztosítási járulék beszedésének állami adóhatósághoz rendelésével szükséges volt nevesíteni a járulékügyekben első fokon eljáró szerveket. Ezek szerint a járulékbeszedéssel kapcsolatos ügyeket a megyénként létrehozott járulékigazgatóságok fogják intézni. A fővárosban és Pest megyében – ellentétben a hagyományos adóügyekkel – csak egy járulékigazgatóság lesz (Fővárosi és Pest Megyei Járulékigazgatóság), amely egyébként 1999. január 1-jétől – kizárólagosan – jogosult a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság és az Újságíró Tagozat illetékességébe tartozó járulékügyekben is eljárni [1998. évi LXII. tv. 16. § (1) bek., 17. §, Art. 49. § (2) bek. d) pont, 50. § (7) bek.].
Az átmeneti rendelkezések között rögzíti a törvénymódosítás, hogy az 1998. december 31-én hatályos jogszabályok szerint a társadalombiztosítási igazgatási szerv feladatkörébe tartozó kötelezettségekkel kapcsolatos hatósági feladatokat 1999. január 1-jétől az állami adóhatóság járulékigazgatósága látja el [1998. évi LXII. tv. 28. § (7) bek.].
A törvénymódosítás zárórendelkezése kizárólag 1999-re megosztási kötelezettséget ír elő az adóhatóságnak, amennyiben 1999. január 1-jét követően adó, járulék vagy adók módjára behajtandó köztartozás beszedésére egyidejűleg indul végrehajtási eljárás, és az ennek eredményeként beszedett összeg nem nyújt fedezetet a tartozások mindegyikére. A beszedett összeget a tartozások arányában kell megosztani a jogosult szervezetek között [1998. évi LXII. tv. 28. § (9) bek.].
Az Art. eddig is lehetővé tette, hogy az érintett szervek – a vámhatóság, az egészségbiztosító pénztár, az állami adóhatóság – megállapodás alapján a végrehajtás foganatosítójaként kölcsönösen képviseljék egymást csőd- és felszámolási eljárásban, végelszámolásban és végrehajtási eljárásban. A jogalkotók szükségesnek tartották, hogy az együttműködés ne csak törvényi lehetőség legyen, ezért a központi költségvetést megillető vám- és jövedéki követelések tekintetében a hitelezők képviseletét, illetőleg az ingó- és ingatlan-végrehajtási eljárásban (ideértve az adós követeléseinek végrehajtását is) a végrehajtás lefolytatását az állami adóhatóság hatáskörébe utalták. Rendelkezik a törvény arról is, hogy ha a befolyt összeg nem nyújt fedezetet az öszszes tartozásra, miként kell megosztani azt az érintett két hatóság között. Értelemszerűen az új szabályok már nem vonatkozhatnak a társadalombiztosítási szervre, hiszen a járulékbeszedés az adóhatóságok járulékigazgatóságainak hatáskörébe került [1998. évi LXII. tv. 16. § (2) bek., Art. 49. § (6) bek.].
Helyszíni ellenőrzés, próbavásárlás
Számtalanszor előfordul, hogy a vállalkozások székhelyüktől, telephelyüktől eltérő helyen tárolnak eszközöket és adózással kapcsolatos fontos iratokat. Éppen ezért a törvény úgy módosult, hogy 1999-től a helyszíni ellenőrzés egyértelműen kiterjed a székhelyen, telephelyen kívül tartott eszközökre, iratokra is. Sokszor hiúsul meg az ellenőrzés megkezdése azért, mert a vállalkozás képviselője vagy meghatalmazottja nem jelenik meg az ellenőrzés megkezdésekor. Az új szabályok abban a tekintetben is szigorodnak, hogy az ellenőrzés a képviselő, a meghatalmazott távollétekor két hatósági tanú jelenlétében is megkezdhető, azzal a kikötéssel, hogy elsődlegesen a képviselő, meghatalmazott jelenlétét kell biztosítani [1998. évi LXII. tv. 18. §, Art. 56. § (3) bek.].
Az általános megbízólevél a korábbi szabályok szerint próbavásárlásra és leltárellenőrzésre jogosította fel az adóellenőröket. 1999-től jogosítványuk kiterjed az adókötelezettséget érintő tények, adatok és körülmények vizsgálatára is. A törvény úgy fogalmaz, hogy az általános megbízólevéllel rendelkező revizorok az adókötelezettséget érintő adatok, tények, körülmények vizsgálatát is megkezdhetik az alkalmazott jelenlétében, tehát ilyenkor nem kell, hogy a képviselő, a meghatalmazott vagy a két hatósági tanú a helyszínen tartózkodjon [1998. évi LXII. tv. 18. §, Art. 56. § (4) bek.].
Az adóbecslés kiterjesztése
A tavaly hatályos rendelkezések szerint az adóhatóság becsléssel állapíthatta meg az adóalapot, ha jelentősnek tekinthető tény, adat, körülmény folytán alaposan feltételezhető volt, hogy a vállalkozás iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására. A módosított törvényszöveg 1999-től nevesíti, hogy – többek között – jelentősnek tekinthető tény, adat, körülmény különösen a számla-, az egyszerűsített számla- és nyugtaadási kötelezettség éven belüli ismételt elmulasztása, az igazolatlan eredetű áru forgalmazása, továbbá a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása. Ezzel az új szabállyal összefüggésben – ugyancsak az adózási fegyelem javítása, illetve az adóhatóság tevékenységének orientálása érdekében – egészült ki a bevallás azonnali ellenőrzésének, az adóhatóság általi megállapításának intézménye. Tehát 1999-től a törvény akkor is kötelezi az állami adóhatóságot a bevallás azonnali ellenőrzésére, illetőleg az adóalap becsléssel történő megállapítására, ha az adott bevallási időszakra vonatkozóan a nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása vagy be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása kétségessé teszi a bevallás valóságtartalmát [1998. évi LXII. tv. 19. §, 22. §, Art. 60. § (4) bek., 78/A § (1) bek.].
Mulasztási bírság, üzlethelyiség bezárása, a tevékenység felfüggesztése
Az 1999-es változások egyik sarkalatos pontja, hogy egyrészt a magánszemély minden adókapcsolatában (ingatlanértékesítés, kifizetőtől származó jövedelem megszerzése) köteles használni adóazonosító jelét, külföldi magánszemély pedig útlevélszámát, másrészt a kifizető adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésekor nem mellőzheti az adóazonosító jel feltüntetését. Ehhez illeszkedik az az új szabály, hogy a magánszemélynek adóköteles jövedelmet juttató munkáltató, kifizető mindaddig köteles megtagadni a kifizetést – az adatszolgáltató a kedvezményre, a költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiadását –, amíg a magánszemély hitelt érdemlően nem közli vele az adóazonosító jelét. Ezeknek a szabályoknak az érvényre jutását kikényszerítendő, a jogalkotó – a hibás vagy valótlan adatszolgáltatással megegyezően – súlyos szankció alkalmazását rendeli el azokkal szemben, akik adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítésekor elmulasztják feltüntetni a magánszemély adóazonosító jelét, illetve útlevélszámát. A bírság összege 200 ezer forintig – vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyeknél 100 ezer forintig – terjedhet [1998. évi LXII. tv. 20. §, Art. 74. § (13) bek. b) pont].
Az Art. eddig is lehetővé tette az adóhatóságnak – a mulasztási bírság kiszabása mellett – az üzlethelyiség, az üzlet, a telephely bezárását, amennyiben a vállalkozás az adott éven belül ismételten elmulasztotta teljesíteni számla- és nyugtaadási kötelezettségét. A jogalkotó a szürke- és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében – összhangban a törvénymódosítás más rendelkezéseivel – az üzletbezárás lehetőségét kiterjesztette arra az esetre is, ha a vállalkozás ismeretlen eredetű árut forgalmaz vagy be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat. Az üzletbezárás fogalmába e két utóbbi esetben – figyelemmel a tevékenység jellegére – a tevékenység felfüggesztése is beletartozik, amennyiben azt nem üzlethelyiségben, telephelyen folytatják. Első alkalommal a vállalkozási tevékenység korlátozásának időtartama 12 nap, ismételt előforduláskor pedig 60 nap [1998. évi LXII. tv. 21. §, Art. 74/B § (1) bek.].
Jogorvoslat
Az 1998-ban hatályos rendelkezések garanciális szabályai megtiltották az adóhatóságnak, hogy a felettes szerv vagy a bíróság által még el nem bírált jogszabálysértő határozatát – a jogbiztonság és a jóhiszemű adózó védelmében – a határozat közlésétől számított egy éven túl a vállalkozás terhére módosítsa. Bizonyos esetekben azonban a jogszabály felmentést ad a korlátozás alól (például ha a vállalkozás adócsalást követett el). A jogszabályi környezet változásai – az adócsalás nem fedi le a Btk. szerinti tényállást, a költségvetési támogatás, az áfa-visszaigénylés nem adócsalásnak, hanem csalásnak minősül, továbbá az állami adóhatóság feladatkörének bővülése – szükségessé tették e szabályok pontosítását. Mindezekre figyelemmel ezentúl a vállalkozás terhére történő korlátozás nem érvényesülhet akkor, ha az adózó adókötelezettsége teljesítésével összefüggésben csalást, illetve adó- és társadalombiztosítási csalást követett el [1998. évi LXII. tv. 23. §, Art. 84. § (2) bek. a) pont].
Végrehajtási eljárás
Szigorú – és a munkáltatók, kifizetők, hitelintézetek és más adózók által megszívlelendő – új szabály került be az adózás rendjéről szóló törvénybe. Amennyiben harmadik személyek magatartásukkal meghiúsítják az adóhatóság eredményes beszedési tevékenységét, azaz az adóhatóság felhívása ellenére elmulasztják vagy nem szabályszerűen teljesítik a levonást, az átutalást, a megfizetést, úgy az adóhatóság határozatban kötelezi őket a levonni, átutalni, megfizetni elmulasztott adótartozás megfizetésére. A határozatban közölt kötelezettség elmulasztásakor az adóhatóság – a rá vonatkozó szokásos végrehajtási szabályok szerint – intézkedik a beszedésről, a határozatban foglaltak teljesítésének kikényszerítéséről [1998. évi LXII. tv. 24. §, Art. 88/A §].
Elektronikus bejelentés, bevallás, adatszolgáltatás
A bejelentés, bevallás, adatszolgáltatás mágneses adathordozón vagy elektronikus úton is teljesíthető. A korábbi szabályozás szerint csak a kiemelt adózók igazgatóságához tartozó vállalkozások voltak határozatban kötelezhetők arra, hogy e kötelezettségeiket mágneses adathordozón vagy elektronikus úton teljesítsék. Ez a szabály annyiban módosult, hogy szélesebb – kormányrendeletben meghatározott – adózói kör is kötelezhető a szóban forgó adókötelezettségek mágneses adathordozón vagy elektronikus úton történő teljesítésére. A módosító törvény – az átmeneti rendelkezések között – kormányrendeletben rendeli szabályozni az adóbevallás, adatszolgáltatás elektronikus úton történő teljesítésének feltételrendszerét [1998. évi LXII. tv. 25. §, 28. § (8) bek., Art. 96. § (6) bek.].
A járulékokra vonatkozó különös szabályok
Az ezen a területen bekövetkezett változások egy része formainak tekinthető, s az állami adóhatóság jogkörének bővülésére vezethető vissza. Idesorolható, hogy a jövőben a pénzügyminiszter a járulékokkal összefüggő hatósági ügyekben is ellenőrzi az adóztatás irányítását és felügyeletét, a jogszabályok végrehajtását, az adóztatás törvényességét, szabályszerűségét, továbbá ezen a területen is gyakorolja iránymutatási, utasítási jogkörét. Az előzetes adómegállapítás intézményének terjedelme – amit elsősorban a külföldi illetőségű adózók vesznek igénybe költséges volta miatt – a jövőben magában foglalja a járulékokat is [1998. évi LXII. tv. 26. §, Art. 96/B § (13) bek.].
Fontos tartalmi – a vállalkozásokra nézve kedvező – változás, hogy a nagy (több megyére kiterjedő telephelyhálózattal rendelkező) kifizetők, továbbá a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében nemcsak az összesítő bevallás halasztására van lehetőség, hanem a kötelezettségek pénzügyi teljesítésének halasztására is. A halasztás legfeljebb a tárgyhót követő hónap 20-áig terjedhet. Az adóhatósági jogkör bővüléséből értelemszerűen következik, hogy az összesítő bevallás, illetve a pénzügyi teljesítés halasztására vonatkozó engedély megadására az APEH, illetve a megyei, fővárosi járulékigazgatóságok jogosultak [1998. évi LXII. tv. 26. §, Art. 96/B § (14) bek.].
A kifizető fogalmának pontosítása
Pontosítani kellett a kifizető fogalmát, mivel az 1998-ban hatályos szöveg számos félreértést okozott. Az 1999-től hatályos szövegezés egyértelműen rögzíti, hogy a törvényben meghatározott adókötelezettségek kizárólag belföldi illetőségű adózóra, vállalkozóra vonatkoznak. A fogalom-meghatározás kísérletet tesz arra, hogy félreérthetetlenné tegye, kit tekintsünk kifizetőnek a közvetítőn keresztül megszerzett – különböző jogcímű – jövedelmeknél.
Főszabály, hogy a kifizetői minőséget nem érinti a jövedelem kifizetésének megbízó útján történő teljesítése. Ettől eltérő sajátos szabály vonatkozik a kamatjövedelmekre, az osztalékra, a tőzsdei kereskedelemmel kapcsolatos kifizetésekre, a külföldről származó jövedelmekre, a külföldi vállalkozásoktól származó jövedelmekre, továbbá az adóköteles társadalombiztosítási ellátásokra. Kamatjövedelemnél kifizető a kölcsön igénybe vevője, a kötvény kibocsátója, osztaléknál az a vállalkozás, amelynek vagyona terhére kifizették az osztalékot, tőzsdei kereskedelmi ügyletnél pedig a bróker (a megbízott, a bizományos) minősül kifizetőnek, külföldről származó jövedelemnél pedig a belföldi megbízott, kivéve ha a megbízott belföldi hitelintézet és megbízása kizárólag a kifizetés teljesítésére korlátozódik [1998. évi LXII. tv. 27. §, Art. 97. § j) pont].
József-Polonyi Gábor| Záró rendelkezések A szokásnak megfelelően a záró rendelkezések között rendezi a törvény a hatálybalépéssel kapcsolatos szabályokat, ideértve a visszamenőleges hatály tilalmát, továbbá hatálytalanítja a felesleges rendelkezéseket, illetve a módosításokkal összefüggésben pontosítja a törvény szövegét. Az új rendelkezéseket 1999. január 1-jétől kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg módosul az adózás rendjéről szóló törvény 1., 2. és 5. számú melléklete is. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a törvénymódosítás hatálybalépését követően az 1999. január 1. előtti (az előző évi) bevallási időszakra, időszakokra vonatkozó adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettséget az 1998. december 31-én hatályos (régi) szabályok szerint kell teljesíteni [1998. évi LXII. tv. 28. § (1)–(5) bek.]. Egészségügyi hozzájárulás Az 1999. január 1-jétől fizetendő 11 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos adókötelezettségeket az állami adóhatóság területi szervénél – tehát a megyei, illetve fővárosi igazgatóságoknál és nem a járulékigazgatóságnál – kell teljesíteni. Ennek értelmében a vállalkozások az egészségügyi hozzájárulást a rájuk vonatkozó szabályok szerint vallják be, de azt a kifizetőket egyébként terhelő jövedelemadó mintájára – havi gyakorisággal – kötelesek megfizetni [1998. évi LXII. tv. 28. § (7) bek.]. "Egyszázalékos törvény" A törvénymódosítás – figyelemmel az Alkotmánybíróság alkotmányossági felülvizsgálata során kifejtett indokolására – a záró rendelkezései között módosítja a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló jogszabályt. Ezek szerint az 1996. évi CXXVI. törvény 7. §-a úgy módosul, hogy amennyiben a rendelkező nyilatkozattal kapcsolatban az adóhatóság nem értesíti a magánszemélyt, illetve nem szólítja fel hiánypótlásra, akkor a rendelkezést teljesítettnek kell tekinteni. Fontos eljárásiszabály-változás az is, hogy ha a rendelkező nyilatkozat a törvény szerint érvénytelennek minősül, akkor erről az adóhatóság – az indok megjelölése nélkül, alakszerű határozat mellőzésével – értesíti a magánszemélyt, legkésőbb október 30-áig. Az Art. rendelkezéseit az 1996. évi CXXVI. törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. E szabályok megalkotásával és törvénybe foglalásával jelentős adminisztratív teher alól mentesül az adóhatóság, hiszen ezek hiányában köteles lett volna az államigazgatási eljárásról szóló törvény szerint eljárni és minden egyes nyilatkozattal kapcsolatban szabályszerű határozatot hozni [1998. évi LXII. tv. 29. § (1)–(2) bek.] TAJ-szám használata Az adóhatóság jogkörének változása kikényszerítette a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseinek módosítását is (1996. évi XX. tv. 23. §), hiszen az APEH járulékigazgatóságai csak a TAJ-szám ismeretében tudják járulékbeszedői feladatukat elvégezni. Ennek értelmében a járulékigazgatóságok – illetve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a jogorvoslati eljárásokban – 1999. január 1-jétől jogosultak a TAJ-szám megismerésére és kezelésére [1998. évi LXII. tv. 30. §]. Vámtörvény Az Art. 1999. január 1-jétől hatályos szövege rendelkezik arról, hogy vámtartozáskor az ingó- és ingatlan-végrehajtási eljárást – a vámhatóság megkeresésére – az állami adóhatóság folytatja le. Ezzel a változással kapcsolatosan – többek között – módosítani kellett a vámtörvényt is [1995. évi C. tv. 128. § (4) bek.]. Ennek értelmében a vámtörvény úgy módosult, hogy a vámtartozások behajtásával kapcsolatos feladatok egy részét az állami adóhatóság végzi el, viszont a vámhatóságnál maradó feladatokra is az adózás rendjéről szóló törvény szabályait kell alkalmazni. A záró rendelkezések között találjuk meg azt a dohánytermékekkel kapcsolatos – vámtörvényt módosító – szabályt is, amely lehetővé teszi, hogy nemcsak a külföldön, hanem a belföldön felragasztott adójegyek árában megfizetett vagy megfizetendő jövedéki adót és áfát is figyelembe lehet venni vámtehercsökkentő tételként, feltéve hogy az importáló igazolja az adójegy országos parancsnokságtól történt átvételét, és a fizetési halasztás a vámkezeléskor még nem járt le [1998. évi LXII. tv. 31. § (1)–(2) bek.]. Külföldi vállalkozás belföldi fióktelepe Az adózás rendjéről szóló törvény 1998-ban hatályos szövegét megállapító 1997. évi CX. törvény csak a társasági adó tekintetében tartalmazott átmeneti rendelkezéseket az olyan külföldi vállalkozókra vonatkozóan, amelyek a fióktörvény hatálybalépése előtt – tehát már 1998. január 1. előtt – megkezdték tevékenységüket. A mostani törvénymódosítás egy valóban létező jogbizonytalanságot oszlat el azzal a szabállyal, hogy ezek a külföldi vállalkozások nemcsak a társasági adóval kapcsolatos, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott kötelezettségeiket teljesíthetik 1999. december 31-ig az Art. 1997. december 31-én hatályos 5. számú melléklete szerint, hanem általánosforgalmiadó-alanyiságukat is megtarthatják eddig az időpontig az 1997. december 31-e előtt megszerzett adószámukkal, feltéve hogy 1997. december 31-e után nem alapítottak belföldön fióktelepet. [1998. évi LXII. tv. 32. §] Art. 5. számú melléklet Az adózás rendjéről szóló törvény 5. számú mellékletének módosítása is az egységesítés jegyében fogant. A külföldi (külföldi illetőségű magánszemély, külföldi szervezet és külföldi illetőségű osztalékban részesülő) személy adóköteles bevétele után a kifizető a kifizetett összegből megállapítja, levonja és a kifizetést követő hó 12. napjáig fizeti meg az adót. Ebből a rendelkezésből az is következik, hogy a kifizetőnek az 5. számú melléklet alapján a külföldiektől levont személyi jövedelemadó vonatkozásában is az általános szabályok szerint kell teljesítenie bevallási kötelezettségét. A melléklet 4. pontját pontosították, így egyértelművé vált, hogy ez a rendelkezés a társasági adóra és az osztalékadóra vonatkozik. Egyebekben a szabály nem változott, azaz a kifizető a társaságiadó-bevallásában köteles szerepeltetni a társasági adót és az osztalékadót, ha pedig nem kötelezett annak benyújtására, külön nyomtatványon köteles bevallani azt, az adóévet követő év május 31-ig. |