A világgazdaság az 1990-es évekre minden korábbinál összetettebbé vált. Példátlanul gyors fejlődését a második világháború után még a feldolgozóipari termelés és kereskedelem határozta meg. Ám az 1980-as években a nemzetközi kereskedelem és a globalizálódás hajtóerejének szerepét a szolgáltató ágazatok, a tercier szektor vette át.
A szolgáltatások nemzetközi áramlása és a tercier szektorban eszközölt beruházások napjainkban a világgazdasági kapcsolatok legdinamikusabban bővülő területe, és a transznacionális vállalati terjeszkedés is ezen a téren a legerőteljesebb. A szektor világkereskedelmi részaránya 20-30 százalékot tesz ki, évente több mint ezermilliárd dollárra tehető, ami közel háromszorosa az 1982-es értéknek. Rendkívül összetett területről van szó, hiszen magában foglalja egyebek mellett a pénzügyi szolgáltatások széles körét, a banktevékenységet, a részvénypiacot, a biztosítást, a telekommunikációt, a közlekedést, az áruszállítást, a turizmust, a vállalatirányítási tanácsadást, a könyvelést, a hirdetési és reklámágazatot, a jogi szolgáltatásokat, az adatfeldolgozást és még számos egyéb tevékenységet.
A '80-as évtized során a szolgáltatások világkereskedelmében bekövetkezett fordulatot érzékelteti az úgynevezett egyéb magánszolgáltatások kategóriájának erőteljes bővülése is. Jóllehet e kategória statisztikailag még kevéssé tisztázott, de magában foglalja az üzleti szolgáltatások zömét (telekommunikáció, pénzügyi szolgáltatások, beleértve a bankokat, hirdetéseket, menedzsmentet, a szakmai és technikai szolgáltatásokat), olyanokat, amelyek a globalizálódó világgazdaság számára döntő fontosságúak. 1970-ben ez a kategória az összes kereskedelmi szolgáltatás 24 százalékát tette ki, a '80-as évek végére részesedése 40 százalékra emelkedett, és olyan szolgáltatási területeket előzött meg, mint a hajózás, az utaskiszolgálás, a kikötői szolgáltatások, az utaztatás. Ezen belül is kiemelkedő volt, és mind a mai napig tart a pénzügyi szektor bővülése, amire a későbbiekben még külön is kitérünk.
Mindamellett jellemző (és mint az 1998-ban lejátszódó nemzetközi pénzügyi válságjelenségek is mutatják, nem csekély veszélyt is tartogat, hogy az 1990-es évek elején mintegy 3,2 trillió dollár világexport mellett (ami 1996-ban már 5,2 trillióra ugrott) a londoni eurodollár-piacon, ahol a világ pénzügyi intézményei kölcsönöket adnak és vesznek, a napi forgalom több mint 300 milliárd dollárt tett ki. Ez évi 75 trillió, amihez hozzáadódnak a világ pénzügyi központjaiban napi 150 milliárd dollár (évi 35 trillió) értékben lebonyolított valutatranzakciók. Az előbbi mintegy 25-szörösen, az utóbbi viszont további 12-szeresen haladja meg a javak és szolgáltatások világkereskedelmének évi értékét.
Amerika volt az első
A szolgáltatások nemzetgazdasági keretek között indultak fejlődésnek és váltak a gazdaság legnagyobb ágazatává. A legfejlettebb országok a feldolgozóipar döntő súlyára épülő ipari szakaszt követően posztindusztriális szolgáltató (ezen belül is döntően információs) gazdasággá alakultak át. A II. világháború végére az Egyesült Államok gazdasága a világon elsőként fejlődött szolgáltató gazdasággá, ahol a munkaerőnek kevesebb mint fele foglalkozott élelmiszer-termeléssel és feldolgozóiparral. Az 1960-as évek az Egyesült Államokban a szolgáltatások óriási expanziójáról tanúskodnak. Nincs olyan része a társadalomnak, amelyet e szektor térnyerése érintetlenül hagyott volna.
A folyamat legfontosabb szereplője az utóbbi időkig maga az állam volt. A fejlett piacgazdaságú országok legdinamikusabban fejlődő területe a jóléti ellátás (például egészségügy), illetve a védelmi fejlesztés volt, számos szolgáltatási szférához kapcsolódó munkahelyet teremtve. Fontos tényező a feldolgozóipar szerkezetének módosulása, a transznacionális társaságok termelésének globalizálódása. Globális üzemek jöttek létre például az autóiparban, a fogyasztói elektronikában és a textiliparban. Mindez csak az alkalmazotti tudományterületek óriási előrelépése révén vált lehetővé az információs szolgáltatások, valamint a szállítás és a közlekedés terén.
A feldolgozóipar nemzetközi fejlődése és a világkereskedelem gyors bővülése már korábban is csak az úgynevezett forgalmi tevékenységek és számtalan üzleti szolgáltatás párhuzamos terjeszkedése révén vált lehetővé. E szolgáltatások hivatottak a világtermelés és -kereskedelem – mondjuk így – kerekeinek olajozására, és maguk is mind internacionalizáltabbak, miközben a javak (különböző árucikkek) és a szolgáltatások termelése és kereskedelme egyre szorosabban összekapcsolódik.
Napjainkra a szolgáltatások akadálymentes nemzetközi áramlása teszi lehetővé a globális termelési rendszer minél zavartalanabb működését. A kiterjedt szolgáltató szektor létezése azonban nem szorítkozik kizárólag a fejlettebb gazdaságokra. Ma már minden országban jelentős szerepet játszik a GDP előállításában, jóllehet az ágazat relatív súlya a GDP-ben az országok jövedelemszintjének függvényében változik. A fejlődő országok alacsony jövedelmű csoportjában csak mintegy fele a szolgáltató szektor GDP-hez való hozzájárulása a fejlettekének (32, illetve 61 százalék). A volt szocialista országok esetében a szektor – és általában az infrastruktúra – tartósan háttérbe szorult, így szintén jelentősen elmarad a fejlett országokhoz képest.
Az említett százalékarányoknál is jelentősebb a fejlett és a kevésbé fejlett országokban a szolgáltatások fajtánkénti különbsége. Az utóbbiak esetében a tevékenység zöme alacsony technológiai szinten álló, alacsony képzettségű munkaerőt igénylő magánszolgáltatás, míg a fejlett országokban az üzleti tevékenységgel összefüggő szolgáltatások (például a dinamikusan bővülő pénzügyi szolgáltatások) súlya sokkal magasabb.
Ma még súlyos probléma, hogy a szolgáltató szektorra vonatkozólag hiányosak a nemzetközi statisztikák, nincs az árutermeléshez és -forgalomhoz hasonló idősor. A szolgáltatások nemzetközi forgalmára vonatkozó hivatalos statisztikai adatok jelentősen alulértékelik a szolgáltatásáramlás tényleges nagyságát és fontosságát. A statisztikai számbavételt nehezíti a tevékenység természete is. A statisztikákban szereplő javak és szolgáltatások szétválasztása mindmáig annak alapján történik, hogy megfogható, tárgyiasult termékek jönnek-e létre, ennek hiányában többnyire az előállító és a fogyasztó egyidejű jelenlétét követelik meg. A modern technika fejlődése azonban e téren is elmossa a határokat, és több, korábban ilyen egyidejűséget igénylő szolgáltatás a kiépült nemzetközi hálózatokon keresztül is továbbítható.
Fokozatos térnyerés
A szolgáltatások ugyan választásra kényszerítik a fogyasztókat, részesedésük a személyes fogyasztásban mégis a legdinamikusabb a fejlett országokban. Ezt csak részben magyarázza, hogy a jövedelmek növekedésével sok, korábban háztartásokban előállított szolgáltatást a piacon szereznek be (szórakoztatóipar, ételek előkészítése és tartósítása stb.). Jelentős tényleges növekedésre is sor került.
A szolgáltatások térnyerése kimutatható a vállalatok tevékenységében is, ugyancsak az amerikai gazdaság példája alapján. E szerint a javak és szolgáltatások előállítását végző mintegy 20 millió vállalat több mint 70 százaléka a szolgáltatási szektorban tevékenykedik. Ezek között szerepelnek olyan világgazdasági jelentőségű cégek, mint a McDonald's, a Holiday Inn, az AT&T, az Exxon, a Gulf, az American Express, a General Food stb., döntő többségük azonban (nemzetközileg) ismeretlen kis- és középvállalat.
A különböző szolgáltatási tevékenységek iránti kereslet és ezzel fejlesztésük ösztönzése változó. Az újabb szolgáltatási tevékenységek a tömegtermeléshez (magát a termelési folyamatot, annak előkészítését vagy a késztermék forgalmazását szolgálják) és a növekvő szabadidőhöz kapcsolódnak, keresletük pedig magas jövedelemrugalmasságot mutat. Az ipari termeléshez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások növekedése mérsékeltebb, a hagyományos, preindusztriális időszak szolgáltatási tevékenységei ezzel szemben a fejlődés előrehaladtával egyre kevésbé keresettek.
A foglalkoztatást illetően a szolgáltató szektor részesedése a fejletlen országokban rendszerint alacsony, az érett gazdaságok esetében pedig magas. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban még növekszik az ipari foglalkoztatás, a fejlett piacgazdaságokban azonban már csökken. A szolgáltató szektor bővülése napjainkig jelentős szerepet játszott az iparban és a mezőgazdaságban feleslegessé váló munkaerő foglalkoztatásában. Az amerikai szolgáltató szektor a munkaerő mintegy 80 százalékát foglalkoztatja. Az ipari országokban a '60-as és '70-es években a legtöbb munkahely a tercier szektorban keletkezett, ez az ágazat szívta fel a munkaerő-felesleg zömét.
Úgy tűnt, hogy e folyamat révén megoldható a munkaerő optimális, társadalmi méretű foglalkoztatása. Az elmúlt időszak tapasztalatai azonban erre már egyértelműen rácáfoltak. A számítástechnika fejlődése radikálisan átalakította (gépesíthetővé tette) a szolgáltató szektor legtöbb ágazatát, és jelentősen lecsökkentette munkaerő-felszívó képességét. Sok szolgáltatásban munkaerő-felesleg keletkezett, csak a legmagasabb képzettségű munkaerőt tudják tovább foglalkoztatni. Ma már tévedés az a korábbi (egykor helytállónak tűnt) vélekedés, hogy a szolgáltatás összességében munkaintenzívebb, mint a feldolgozóipar és a mezőgazdaság. A szolgáltatások munkaintenzitása országról országra változó, a fejlettebb országokban az elmúlt évtized során jelentősen csökkent.
Sokak megítélése szerint a legfejlettebb országok szolgáltató gazdasággá alakulása révén lelassul a termelékenység növekedése, miután a szektor az e területen is zajló technikai forradalom ellenére is több munkaerőt foglalkoztat. Ezzel szemben a szolgáltatások közvetett módon hozzájárulnak a termelékenység növekedéséhez a feldolgozóiparban, és így a gazdaság termelékenységi jellemzői javulnak. A tanácsadó vállalkozások például előmozdítják az új technológiai eljárások elterjedését, a számviteli vállalatok csökkentik az iparvállalatok munkaerő-szükségletét, a telekommunikáció és a komputertechnika egyszerűsíti és gyorsítja a könyvelést és a nyilvántartást stb.
A kérdést végső fokon az dönti el, mivel azonosítjuk a szolgáltató szektort: a gyorsétkeztetési lánccal vagy inkább azzal, hogy az ipari termelővállalatok egyre több szolgáltatófeladatot nem saját munkaerővel valósítanak meg, hanem szerződéses alapon magasabb szakmai szinten álló, az adott területen hatékonyabb szolgáltatóvállalatokat vesznek igénybe. Az előbbi kétségtelenül csökkenti a termelékenység növekedését, az utóbbi esetben azonban ez távolról sem szükségszerű.
Nemzetközi szerep
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok napjainkban a javak mind szélesebb körű cseréje mellett egyre több komplex szolgáltatást foglalnak magukban. A szolgáltatások (és a hozzájuk kapcsolódó beruházások) nyitottsága a gazdasági fejlődés és a vállalati tevékenységek fontos összetevőjévé vált. A jelentős világgazdasági szerepet játszó országok (mindenekelőtt az Egyesült Államok) számára lényegessé vált a szolgáltatások nemzetközi forgalmának liberalizálása, a kereskedelmi korlátok lebontása.
A szolgáltatások kereskedelmének mérlege országonként jelentősen eltér egymástól. Egyesek (például az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) óriási felesleget, míg mások jelentős deficitet mutatnak (Japán, Szaúd-Arábia). Összességében a fejlett országoknak jelentős feleslegük, míg a fejlődőknek óriási deficitjük van.
A szolgáltatásexport egyes országok számára kiemelt jelentőségű. Ezt érzékelteti, hogy például Szingapúr és Svájc esetében a szolgáltatáskereskedelem egy főre jutó feleslege 1917, illetve 1078 dollárt tett ki.
Az összes szolgáltatások kereskedelme terén Nyugat-Európa játszik domináns szerepet exportban és importban egyaránt. A világ összes szolgáltatási kereskedelmének 43 százalékát az EU adja (a szolgáltatások Unión belüli kereskedelmével együtt), Észak-Amerika (22 százalék) és Japán (7 százalék) előtt. Az Európai Unióban egyébként a szolgáltatások kereskedelme 1986-1996 között évente 5 százalékkal bővült, gyorsabb ütemben, mint ahogy az átlagos gazdasági növekedés üteme.
Az Egyesült Államokban a szolgáltatások külkereskedelmi aktívuma (a mezőgazdasági export mellett) fontos szerepet játszik a külkereskedelmi mérleg javításában. Az amerikai szolgáltató szektor versenypozíciója erős, az Egyesült Államok a szolgáltatások legnagyobb exportőre. Sőt miközben az ország áruexportjának mérlege mind nagyobb deficittel zárul, a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege növekvő felesleget mutat. 1992-ben például az ország külkereskedelmi árumérlege 96,3 milliárd dollár deficitet mutatott, a szolgáltatások külkereskedelmi mérlege viszont 55,1 milliárd dollár többlettel zárult. A felesleg 1997-ben 85,2 milliárd dollárral rekordmagasságot ért el, és az összes export 27 százalékát tette ki. E nélkül az ország kereskedelmi deficitje közel 200 milliárd dollárt tett volna ki.
Az utóbbi években – főképpen a kereskedelem liberalizálása kapcsán – mind többet foglalkoznak azzal, hogy milyen legyen az általában hagyományosan jelentős állami beavatkozás jellege a szolgáltatások kereskedelmében, hogyan befolyásolja ezek piacra jutását. Tekintettel arra, hogy a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének nincs megfelelő elmélete, mindmáig a közönséges áruk kereskedelmére vonatkozó elméleti alapokat tekintették erre nézve is érvényesnek.
Sok és egymástól nagyon eltérő szolgáltatás vesz részt a nemzetközi adásvételben, ezért csoportosításukra van szükség. Egyes szolgáltatástípusok eléggé hasonlóak, míg mások nagyban különböznek a javak kereskedelmi forgalmától.
Az osztályozás az adott szolgáltatás előállításának és forgalmazásának módja alapján végezhető el, tehát sokkal inkább a tevékenységek, semmint a "végtermék" megkülönböztetését jelenti. Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit tekintünk nemzetközi tranzakciónak. Célszerűnek látszik a rezidens-elv alkalmazása. E szerint nemzetközi a tranzakció a különböző országok rezidensei közötti ügylet még akkor is, ha földrajzilag egyazon országban megy végbe. A vállalatot azon ország rezidensének tekintik, amelyben működik, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában van. Így az ugyanazon országban levő külföldi és hazai tulajdonú vállalat közötti ügylet hazai, hazai tulajdonú vállalat és annak külföldi leányvállalata közötti szolgáltatási tranzakció nemzetközi tevékenység.
Csoportosítás
A szolgáltatások fontosabb típusainak a nemzetközi forgalom szempontjából történő megkülönböztetése annak alapján végezhető el a legkézenfekvőbben, hogy az adásvétel együtt jár-e a termelési tényezők és (vagy) a szolgáltatás igénybevevőinek határátlépésével, vagy pedig ilyen jellegű mozgásra nem kerül sor.
- A termelési tényezők és a szolgáltatás igénybevevőjének országok közötti mozgása nélkül végbemenő tranzakció. Ez esetben a szolgáltatást egy adott országban állítják elő, és azután exportálják. Némiképp hasonlít a javak exportálásához (egy építészeti tervrajznak az exportáló országban történő kidolgozása, majd faxon történő továbbítása az idegen országban lévő felhasználóhoz, tanácsadó – consulting – szolgálat stb.).
- Tranzakció jöhet létre úgy is, hogy termelési tényezők áramlanak, a szolgáltatás igénybevevője azonban helyben marad. Ez a szolgáltatás az igénybevevő és az előállító közötti szoros kapcsolatra épül, következésképpen a szolgáltatást végzőnek tartósan jelen kell lenni a felhasználó országban. Ebben az esetben tehát a termelési tényezők egyik országból a másikba áramlanak. Nem indokolatlan a kérdés, hogy ezzel, azaz a termelési tényezők áramlásával vagy inkább termékeikkel, a segítségükkel végzett szolgáltatásokkal foglalkozzunk. Itt nagy jelentősége van annak, miként alakulnak a szolgáltatásáramlással látszólag közvetlenül össze nem függő vízumszabályok, a külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos előírások, szabványok stb. Idekapcsolódik a lízing is, amelynek keretében olyan tőkejavak kölcsönzése folyik, amelyek tulajdonviszonyai nem változnak meg, és olyan kereskedelempolitikai eszközök alkalmazását igényli, amelyek a közönséges áruforgalom esetében nem használhatók. A munkaerő nemzetközi áramlása ideiglenes migrációt okoz (vendégmunka), és magában foglalja az üzleti látogatáson, előadókörúton levő tudósok, művészek stb. mozgását is.
- A következő, előbbihez hasonló típus szintén magában foglalja a szolgáltatás megteremtője és felhasználója közötti szoros együttműködést, mégpedig úgy, hogy a szolgáltatás igénybevevője és nem pedig annak előállítója megy helybe. (Egy beteg elutazhat például idegen országba orvosi kezelésre. Idetartoznak a turisztikai szolgáltatások is stb.)
- Végül a negyedik típus esetében a termelési tényezők és a szolgáltatást igénybe vevők egyaránt mozognak, és a szolgáltatásra harmadik országban kerül sor. Egy sebész és a páciense például harmadik ország klinikáján is találkozhat kezelés végett.
Ezek a csoportosítások annak eldöntésében is segítenek, hogy a szolgáltatások nemzetközi cseréje mennyire hasonlít az áruk nemzetközi cseréjéhez, következésképpen alkalmazható-e rájuk egyazon kereskedelmi elmélet és kereskedelempolitika. Az első esetet kivéve nincs hasonlóság, mivel az előállítás és a fogyasztás szét nem választhatósága itt érvényesül a legjobban.
A szolgáltatások előállítói a szállítási és egyéb tranzakciós költségek (és természetesen az objektív adottságok) függvényében választanak az egyes kategóriák közül. A választás attól is függ, hogy a szolgáltatásokkal kapcsolatos személyi vagy tényezőmozgások milyen korlátozó intézkedésekkel találják magukat szembe a határon. A vízum-, a vendégmunkás- és nem utolsósorban a külföldi befektetőkkel szembeni politika egyaránt hat.
Mint a fentiekből is érzékelhető, a szolgáltatások kereskedelmét korlátozó politika nyíltabb és burkoltabb formákban egyaránt megjelenhet. Létezik olyan intézkedés, amely magát a szolgáltatási tranzakciót gátolja; olyan, amely a szolgáltatás előállítását szolgáló termelési tényezők áramlását korlátozza; végül harmadik is, amely a szolgáltatás igénybevevőinek mozgása elé gördít akadályokat. A korlátozások nemcsak a szolgáltatás formáját határozzák meg, hanem azt is, hogy egyáltalán sor kerül-e a szolgáltatásra.
A szolgáltatás előállítójának és igénybevevőjének fizikai közelsége nem minden esetben kizárólagos követelmény. Az információk és a szórakoztatás egyes formáinak elektronikus úton történő továbbítása gyors ütemben bővül, ezeknél a kettő elválik egymástól. Egyes esetekben erre már volt példa, hiszen például egy híd építésének tervezési dokumentumait egy másik országban is elkészíthetik, majd a kész terveket exportálhatják.
Pénzügyi szolgáltató konglomerátumok
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) 1997 decemberében kötötte meg 102 ország egyetértésével a pénzügyi szolgáltatási egyezményt, ami 1999 elején lép hatályba. Ez mérföldkő a WTO működésében, mivel nagyszámú tagország részvételével történik, és gyakorlatilag megnyitja a nemzeti piacokat a pénzügyi szolgáltatások számára, kiterjesztve a GATT hatáskörét. Az előny hosszabb távon gyorsabb növekedésben, a szolgáltatások minőségének javulásában, és becslések szerint a szolgáltatások mintegy 20 százalékkal alacsonyabb költségében fog megmutatkozni.
A változások hajtóereje a pénzügyi konglomerátum, vagy ahogyan szintén nevezik, a pénzügyi szupermarket. Ez a sokrétű intézmény az egyéb szolgáltatások mellett átfogja a kereskedelmi bankokat, az értékpapír-piaci tevékenységet, a biztosítást, az utazási csekkek és a hitelkártyák kibocsátását, a pénzpiaci alapokat stb. A pénzügyi szolgáltatások terén az elektronikus technológia fejlődése és az állami deregulációs politika nagymértékben segíti a konglomerátumok létrejöttét. Ma a pénzügyi tranzakciók fénysebességgel mennek végbe, és a korporációk a pénzpiacok tucatjain tudnak egyidejűleg tevékenykedni. Mindennek legfőbb feltétele az állami korlátozások lebontása, a dereguláció volt.
Az információs és a kommunikációs technika újabb és újabb fejlesztései új dimenziókkal járulnak hozzá a szolgáltatások gazdasági fejlődésben betöltött szerepéhez. Az újfajta termelői és üzleti szolgáltatások döntő szerepet játszanak az előállított termékek egész soránál a versenyképesség alakulásában (például a nyilvántartás és a minőség-ellenőrzés számítógépre vitele). A termelési folyamatok megszervezése az új technológiákkal kiemelkedően fontos a gazdaság egészének fejlődése szempontjából.
Akadályok lebontása
Bármennyire fontos is a szolgáltató szektor fejlődése a gazdaság számára, a szolgáltatások nemzetközi forgalmát éppúgy akadályozzák a különböző jogi szabályok és intézmények, mint az áruk nemzetközi cseréjét. A GATT-tárgyalássorozat uruguayi fordulója keretében kidolgozott, a szolgáltatások cseréjére vonatkozó általános egyezmény (GATS) azt célozza, hogy ezen akadályokat csökkentsék vagy megszüntessék.
A nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban viszonylag új keletű a szolgáltatások nemzetközi forgalmának és az e téren eszközölt külföldi beruházásoknak a szerepeltetése. Eleinte bilaterális alapon jöttek létre az Egyesült Államok részvételével, amit később a NAFTA (Észak-atlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás) keretében fejlesztettek tovább. A szolgáltatások áramlásának teljes szabaddá tétele az Európai Unióban valósult meg.
A szolgáltatások liberalizálására vonatkozó eddigi javaslatok a tőke és a technológia területéhez kapcsolódó szolgáltatások nemzetközi cseréjét igyekeznek liberalizálni, amelyben a fejlett ipari országok jelentős komparatív előnyt élveznek. Egyelőre nem kerültek a nemzetközi megállapodások és tárgyalások napirendjére a munka jellegű szolgáltatások, amelyekben viszont a kevésbé fejlett országok rendelkeznek komparatív előnnyel.
Az eddigiek alapján látható, hogy a szolgáltatások szabad kereskedelme megköveteli a termelési tényezők (tőke, munkaerő), az elkülönült, tárgyiasult szolgáltatástípusok (floppylemezre felvitt anyagok, rögzített információk) és a szolgáltatások igénybevevőinek szabad áramlását. Ennek hiánya egyaránt meggátolja a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmét, az árak kiegyenlítődését, a termelési tényezők közötti árkülönbségek mérséklődését. Következésképpen a szolgáltatások tényezőinek mozgáskorlátozása támogatja az országhatárokon belüli szolgáltatókat – még akkor is, ha liberális az adott ország kereskedelempolitikája.
A tőke és a munkaerő kiviteléhez kapcsolódó szolgáltatások esetében az importáló országban a fő kérdés a vállalatlétesítés (és munkaerőimport) joga, a szolgáltatásimport korlátai azonosak a tőkeimport és a külföldi munkavállalói engedélyek szabályaival. Ha a tőkére és a munkaerőre vonatkozó állami szabályok általánosak, bármilyen külföldi beruházásra és munkavállalásra érvényesek. Lehetnek azonban úgynevezett szektorspecifikusak (a külföldi beruházásokat csak meghatározott szektorban nem teszik lehetővé). Ilyen a pénzügyi szolgáltatások területe, amit egyes államok különösképpen védenek. A szolgáltatási ágazatonként diferenciált politika a külföldi szolgáltatóegységek létesítésére és a már létrejött egységek működtetésére egyaránt vonatkozhat. Ezért a szolgáltatások kereskedelmének liberalizációjára vonatkozó vita középpontjában nemcsak az egységek létrehozásának joga, hanem a külföldi vállalatok hazai vállalatként való kezelésének a kérdése is áll.
Meg kell azonban említeni, hogy a szolgáltatásokat érintő állami intézkedések gyakran olyan indokokkal születnek, amelyeknek semmi közük a kereskedelemhez, nem céljuk a nemzetközileg versenyképtelen tevékenységek fenntartása, inkább a szolgáltatási tevékenységek tulajdonságaival vannak összefüggésben (ilyen lehet a fogyasztók védelme, a monopóliumok elleni védekezés, a monetáris politika feletti nemzeti ellenőrzés stb.). A biztosítótársaságok és a beruházásszervező vállalatok tevékenységének ellenőrzése a fogyasztókat szolgálja, mivel megóvja őket az ésszerűtlen rizikótól. E szabályozások a nemzetközi kereskedelem és a külföldi beruházások terén csak akkor jelentenek problémát, ha a külföldi vállalkozásokat a hazaitól eltérő bánásmódban részesítik.
A rohamosan fejlődő információs technológia felgyorsítja a kereskedelem által közvetített átrendeződéseket és strukturális változásokat. Az újszerű üzleti és szolgáltatási tevékenységek terjedése a kormányzati politikát folyamatos alkalmazkodásra és a szabályozás időről időre történő újragondolására kényszeríti.
| Szolgáltató konglomerátumok A szolgáltatások nemzetköziesedését kétféle egyesülési forma segítette elő. Egyik a Transznacionális Szolgáltatási Konglomerátum (Transnational Service Conglomerates, TSC), amely két vagy több szolgáltatási szektorban tevékenykedik, a másik az Integrált Transznacionális Konglomerátum (Transnational Integrated Conglomerates, TIC), amely az ipari és a szolgáltatási tevékenységek széles skáláját fogja át. Az utóbbi legjelesebb képviselői a nagy erejű japán konglomerátumok, mint a Mitsubishi, Mitsui, Sumitomo stb. Skaláris (irány nélküli) előnyök az iparban nagy mennyiségű standardizált termék egy helyben történő gyártásával érhetők el. A szolgáltatási tevékenység azonban nem ilyen szabványosított keretek között folyik. Ezek esetében a skaláris előnyökre úgy lehet szert tenni, hogy a kisebb egységeket lánccá szervezik (például Herz autókölcsönző), és komputerizált központból irányítják. A TSC forma így az adminisztráció és a pénzügyek teljes centralizációja és az elosztóhálózat teljes decentralizációja mellett működik. TIC-ek által koncentrált gazdasági erő példa nélkül áll, miután óriási mértékben kibővül annak a lehetősége, hogy különböző marketingtechnológiákkal növeljék az eladásokat és a termelést. Ennek hatására a szolgáltatások nemzetköziesedése rendkívüli mértékben felgyorsult. |