Méretre igazítás

 

A kisvállalkozások helyzete és növekedése meghatározó a nemzetgazdaság jövője szempontjából – vallják egyes politikusok. Mások szerint e vállalkozói rétegtől nem remélhető, hogy a fellendülés motorjává váljon. A Kisvállalkozásfejlesztési Intézet vizsgálatai e dilemma eldöntéséhez kínálnak adalékot.

 

A magyar gazdaságban 1997 volt a fordulat éve. Tavaly hosszú idő óta először nőtt a GDP, az ipari termelés, az export, nőttek a beruházások. A költségvetési és külgazdasági egyensúly megőrzése mellett további növekedésre van kilátás. A növekedés hordozói területileg Budapesten és környékén, valamint az Észak-Dunántúlon működő, főként a gépiparban, ezen belül a híradás-technikai, autóipari ágazatban tevékenykedő multinacionális nagyvállalatok. Nincsenek többen tucatnyinál.

Alapos kikérdezés

A Kisvállalkozásfejlesztési Intézet tavaly ősszel és az idén tavasszal kétezer kis- és közepes vállalkozásra kiterjedő, reprezentatív mintán alapuló kérdőíves konjunktúravizsgálatot végzett. A kérdőív néhány alapinformáción (a vállalkozás alapításának éve, a vállalkozás jogi formája, tulajdonosi szerkezete, fő tevékenysége, a fő- és mellékfoglalkozású alkalmazottak, a segítő családtagok száma, az első számú vezető foglalkozásának jellege stb.) kívül olyan kérdéseket tartalmazott, amelyekre a kérdezettek helyzetük szubjektív értékelése alapján válaszoltak. A válaszok a gazdaság állapotának és kilátásainak, valamint a válaszoló saját vállalkozásának rövid távú perspektívájára vonatkoztak, és érintették a rendelésállományt, a bevételt, a nyereséget, a likviditást. E vizsgálatok támpontot adtak annak feltérképezéséhez, hogy a kis- és közepes vállalkozások mely csoportjai voltak képesek bekapcsolódni a kibontakozó konjunktúrába és melyek látszanak leszakadni.

A vállalkozások egy részének értékesítési lehetőségei jók, bevételük és kapacitáskihasználásuk növekvő, létszámbővítést és jelentősebb beruházást terveznek, eredményességük, likviditásuk, készleteik állománya megfelelő, a vállalkozásukból kivehető személyes jövedelem is magasabb, mint az előző évben. Ebben a csoportban a kérdezettek vállalkozásuk helyzetét mindent egybevetve jónak, kilátásaikat derűlátóan értékelték. A vállalkozások másik csoportja viszont gazdálkodásának mindezen tényezőit rossznak, romlónak minősítette, helyzetét és kilátásait pedig borúlátóan ítélte meg.

Míg a gazdaság egészének és kilátásainak megítélése 1997 végéhez képest jelentősen javult, addig a vállalkozások a saját helyzetüket és kilátásaikat továbbra is a tavalyival azonosan értékelték. A gazdaság állapotáról a vállalkozóknak általában változékony és ingatag, a tömegkommunikáció által formált véleménye van, saját vállalkozásuk helyzetéről tapasztalati tudásuk. A gazdaság helyzetének és a közeljövő kilátásainak értékelése a fellendülés szempontjából sem egyformán fontos. A fellendülésnek ugyanis a gazdaság állapotáról alkotott mégoly kedvező vélemény sem indikátora. Az igazán fontos kérdés az, hogy a vállalkozók az éppen fennálló állapot javulását várják-e vagy sem. Pótlólagos keresletet ugyanis a derűlátó várakozások teremtenek.

Állandóságot mutat azok aránya is, akik helyzetüket jónak és a közeljövőt illetően nem romlónak, illetve helyzetüket rossznak látják és nem javulónak várják. Mindkét felmérésben a két csoport egyaránt 15-15 százalékos részarányt képviselt. Vagyis elmozdulást e tekintetben sem tapasztaltunk a két vizsgálat között eltelt fél esztendőben.

Eltérő megítélés

A növekedés a legszűkebb értelemben valamilyen teljesítménymutató: az üzleti forgalom, az árbevétel vagy a hozzáadott érték emelkedése. A teljesítménynövekedés tartósságának azonban feltétele a rendelkezésre álló erőforrások bővítése. A vállalkozások növekedése a vállalkozás megkezdése előtti helyzettől a szervezeti és politikai hálózatépítésig, a vállalatbirodalmak létrejöttéig bezárólag különböző szakaszokból áll. Egy-egy növekedési szakaszt hasonló piaci viselkedés, hasonló szervezeti és vezetési problémák jellemeznek, de a szakaszok minőségileg mások. Kritikusak azok a döntések, amelyek az egyes szakaszok elhagyásához szükségesek. Tartalmuk az, hogy a vállalkozó vállalja-e a növekedést, vagy inkább megakasztja azt, és tevékenységét alacsonyabb szinten állandósítja. A vállalkozás növekedése ugyanis nemcsak a megbízható munkaerő és a működéshez szükséges tőkemennyiség, valamint a vállalkozás infrastruktúrája tekintetében támaszt többletigényeket, hanem a vállalkozás működtetéséhez szükséges szakismeretekben is. A kockázatok helyes értékeléséhez, a szervezet, a működés pontos áttekintéséhez, a sikeres vezetéshez, menedzseléshez több és korszerűbb ismeretre, felkészült(ebb) szellemi bázisra van (lehet) szükség. Egyáltalán nem nyilvánvaló tehát, hogy a vállalkozó a növekedés mellett dönt, új munkaerőt alkalmaz, tőkét fektet a vállalkozásába. Laky Teréz szociológus szerint egyenesen illúzió abban reménykedni, hogy a mikrovállalkozások tömegesen kis- és középvállalatokká fejlődnek, megoldva a munkanélküliség és a gazdasági növekedés problémáit. Szerinte a mikro- és kisvállalkozások, valamint a közepes vállalkozások másként születnek, más méretű piacon működnek és másfajta törvényszerűségeknek alávetve gyarapodnak. a mikrovállalkozásoknál nagyobb vállalkozások létrehozásához tőke kell, a hazai kis- és középvállalatok zöme azonban nem új tőkebefektetés, hanem az állami és szövetkezeti szektor széthullásának eredménye. A létrejött új vállalkozások zömét pedig tőke nélkül alapították: olyan tevékenységeket végeznek, amihez nem kell tőke, vagy elég a minimális befektetés. Ezek a vállalkozók emellett többnyire egyedül, legfeljebb családi segítséggel dolgoznak. Jellemzőjük az is, hogy tradicionális életviteli mintákat követnek, amikor nem fejlesztésre, hanem megélhetésre, fogyasztásra és családi felhalmozásra törekszenek. Alapvető sajátosságuk a háztartás és a vállalkozás egymásra épülése. Mindezek az alkalmazott nélküli, mikrovállalkozói státus tömeges megváltoztatása, növekedése ellen szólnak.

Lassú fejlődés

Tavalyi vizsgálatunkban a vállalkozások 14 százaléka tervezett létszámbővítést és 47 százaléka valamilyen, a vállalkozás szempontjából jelentősnek minősített beruházást. Idén ezek az arányok 11 és 48 százalék voltak. E két mutató alapján három kategóriát különítettünk el. Növekvőnek azokat a vállalkozásokat neveztük, amelyek vállalkozásuk méretéhez képest jelentős beruházást, valamint a foglalkoztatás bővítését is tervezték. Az inkább növekvők kategóriájába vagy a létszámbővítést, vagy a jelentősebb beruházást tervezők soroltattak. Végül a nem növekvők közé a sem létszámbővítést, sem beruházást nem tervezők kerültek. A tavalyi és idei vizsgálatban ezek a mutatók az alábbi táblázat szerint alakultak.

Feltűnő a vállalkozások kategóriák közti eloszlásának aránytalansága, kicsi a növekvők, nagy a nem növekvők aránya. A két felmérés között eltelt fél év alatt a növekvő vállalkozások aránya némileg emelkedett, az inkább növekvőké csökkent, a nem növekvőké pedig változatlan maradt. Az eltérés azonban a statisztikai hibahatáron belül van, vagyis a két minta nem tükröz ebben a tekintetben sem számottevő eltérést.

Rugalmas munkaerő-politika

A továbbiakban az új adatfelvétel eredményeit ismertetjük. Mielőtt azonban erre rátérnénk, megjegyezzük, hogy a nem növekvők között nagy számban találunk olyan vállalkozásokat, amelyek munkaerő-piaci aktivitása jelentős. Laki Mihály közgazdász kimutatta, hogy a beruházások elkerülésére vagy halasztására azok a számottevő teljesítménytartalékok adnak módot, amelyek rugalmas munkaerő-politika mellett mozgósíthatók. Vagyis a vállalkozások növekedhetnek beruházás nélkül is többletmunkára vagy alvállalkozói, szakértői hálózatokra alapozva. Vizsgálatunk kimutatta, hogy a vállalkozások több mint negyede rendszeresen foglalkoztat mellékfoglalkozású alkalmazottakat, családtagokat és más vállalkozókat is. Ezek figyelembevételével a vállalkozások 15 százaléka kategóriát vált, alkalmazott nélküli vállalkozásból mikrovállalkozássá, mikrovállalkozásból kisvállalkozássá válik. Többségük, 48,4 százalékuk a nem növekvők, 45,3 százalékuk az inkább növekvők közé tartozik, és csak 6,2 százalékuk a növekvő vállalkozás.

A három csoport markánsan eltérően ítéli meg a gazdaság helyzetét 1998-ban és kilátásait a következő fél esztendőben, valamint saját vállalkozásuk mindent egybevetve értékelt helyzetét és kilátásait, továbbá annak különböző összetevőit is. A következő táblázat részletesen és összefoglalóan mutatja, hogy a vállalkozások növekedéshez való viszonya függvényében miként térnek el egymástól a vállalkozói értékelések, vélemények.

A táblázat bal oszlopában a kérdőív kérdései szerepelnek rövidített formában. A kérdések az alábbi sémát követik: Várhatóan hogy alakul 1998-ban az előző évhez képest a vállalkozás árbevétele? Nő, változatlan marad, vagy csökken? A kérdőívek feldolgozása során az egyes kérdésekre adott „nő", „jó", „javuló" válaszok és az ugyanezen kérdésekre adott „csökken", „rossz", „romlik" válaszok százalékos arányának különbségét értékeltük. (Például a növekvő vállalkozók 68 százaléka javuló, 6 százaléka romló várakozásokkal tekint az 1998-as évi árbevételére. A két érték különbsége 62. Ezt a számot szerepeltettük a táblázatban.) Ha a különbség pozitív, akkor a „jó", „javuló" válaszok aránya meghaladta a „rossz", „romlik" válaszokét. Ha a különbség negatív, akkor éppen fordítva, akkor a „rossz", „romlik" válaszok aránya volt nagyobb. A számok nagysága is kifejező, a kérdések pontértékeinek értelmes összehasonlítását teszi lehetővé. Az utolsó oszlopban a legjobb és a legrosszabb értékelést adó csoportok, vagyis a legnagyobb és legkisebb értékek különbsége szerepel „távolság" fejléc alatt. ez a szám kérdésenként más és más, attól függően, hogy a különböző vállalkozói csoportok értékelései mennyire esnek egybe vagy távol egymástól. Ebben az oszlopban minél nagyobb pozitív szám szerepel, annál nagyobb a távolság a legjobb és legrosszabb értékelést adó vállalkozói kategóriák között. A táblázat sorait a „távolság" oszlopban szereplő értékek nagysága szerint rendeztük sorba.

Válságban levő vállalkozások

A nem növekvők értékesítési lehetőségeinek, kapacitáskihasználtságának, várható árbevételének, fizetőképességének, a vállalkozásból bármilyen címen, tehát költségágon is kivehető jövedelmének stb. értékelése egyaránt negatív, vagyis ezek a vállalkozások nemcsak nem növekednek, hanem egyenesen zsugorodni látszanak, mindenesetre válságban lehetnek. a növekvőknél ezek a tényezők mind pozitív előjelűek, vagyis a növekvő vállalkozások prosperálnak. Egészében a növekvők pontértékei minden kérdésben magasabbak, vagyis „jobb", „javuló", „kevésbé rossz", „kevésbé romló" válaszokat adtak, mint az inkább növekvők és a nem növekvők.

A vállalkozások válságba, általában nehéz gazdasági helyzetbe egyrészt a környezet hirtelen változása, másrészt a vállalkozás hibás lépései következtében kerülhetnek. A kisvállalkozások gazdasági környezete a kilencvenes években drámai mértékben és gyorsasággal változott meg. túl az alapintézmények, a tulajdoni rendszer és a koordináció, a bürokratikus, illetve piaci koordináció arányának változásán, itt most két tényezőt emelünk ki: a piacot, vagyis a fogyasztókat, a partnereket, a versenytársakat és a szabályozást, ami a politika, illetve a gazdaságirányítás, valamint a vállalkozások közötti kapcsolatot közvetíti.

Egészen röviden a jól ismert tények: a kilencvenes években a vállalkozások, a piaci szereplők száma háromszorosára nőtt, 1996-ban már meghaladta az egymilliót, amelynek több mint 99 százaléka kisvállalkozás. Ez a vállalkozói robbanás a partnerkapcsolatok hatalmas mértékű átrendeződésével járt. Nem csak arról a jól ismert tényről van szó, hogy a korábban létezett beszállítói kapcsolatokat a válságos helyzetbe került nagyvállalatok az elsők között építették le, válságba sodorva ezzel korábbi beszállítóikat is. Hanem arról, hogy a kisvállalkozások szaporodásához példátlan mértékű szervezeti decentralizáció is hozzájárult. A korábban vállalaton belüli kapcsolatok vállalatköziekké alakultak, mert a közepes és nagyvállalatok – karcsúsításuk és belső elszámolási rendszerük ésszerűsítése során – gyakran leépítették a termelési folyamathoz közvetlenül nem kapcsolódó kiszolgáló-, szolgáltatórészlegeket, amelyek így önálló vállalkozásokká váltak. Hasonló történt számtalan személyi és üzleti szolgáltatást végző kis- és középvállalatnál is. A taxisvállalatok, a fodrászszövetkezetek, a biztosítótársaságok tömegesen teremtették a kisvállalkozásokat, mert egyéni vállalkozói igazolványokat váltattak ki alkalmazottaikkal. Így jártak sokan a könyvelők, az orvosok közül, és így jártak a közvélemény-kutató intézetek kérdezőbiztosai is. A kényszervállalkozók egy részének – mert róluk van szó – egykori vállalata adott munkát, de sokuknak nem, ők egyszerűen munkanélküliekké váltak, és emiatt, valamint a vállalkozások intenzív propagálása, kedvezményezett adózása miatt lettek vállalkozókká. Az új vállalkozóknak nemcsak megrendelőkre, de beszállítókra és szolgáltatókra, legalábbis könyvelőre is szükségük volt, ami a vállalkozások kapcsolathálóit ki-, illetve újraalakította. Ezzel párhuzamosan a kisvállalkozások éles versenyhelyzetbe kerültek. A piacon levők hatalmas konkurenciával találták magukat szembe. Végül: míg a versenytársak száma szaporodott, a lakossági kereslet visszaesett a munkanélküliség növekedése, a reálbérek, a reáljövedelmek, a lakossági fogyasztás csökkenése miatt. Mindezt a vállalkozások számára elérhető külső források fokozatos csökkenése, az önfinanszírozás erősödése kísérte. Emellett – különösen 1995 után – a kisvállalkozások adókedvezményei megszűntek, sőt költségvetési elvonásaik növekedtek, a vállalkozásoknál maradó felhasználható jövedelem pedig csökkent.

Tehát a vállalkozások környezetében bőségesen megvoltak azok az elemek, amelyek tömegesen válságot generálhattak. Ehhez pedig hozzájárultak azok a hibák is, amelyeket maguk a vállalkozók követtek el az elemi vállalkozói és gazdasági ismeretek hiánya következtében, de megemlíthetjük az új vállalkozókat jellemző rövid távú szemléletet és fogyasztói mentalitást, amely megnehezítette az új kisvállalkozások stabilizálódását.

Van még esély?

Mindezzel együtt is kérdéses, vajon a nem növekvő, válságos helyzetűnek tűnő vállalkozásokra úgy kell-e tekintenünk, mint amelyek szükségképpen tönkremennek és felszámolják tevékenységüket? Vagy esetleg új erőre kapva felzárkózhatnak a prosperáló vállalkozásokhoz? Ezekre a kérdésekre csak korlátozott érvényű válaszok adhatók, mert nem tudjuk bemutatni a vállalkozókat teljes életterükben, hanem csak életterük egy-egy olyan szegmensében, amely véletlenül a látóterünkbe került. Adataink ugyanis nem vállalkozókról és háztartásokról, hanem vállalkozásokról vannak.

Jól ismert, hogy a vállalati növekedés egyik útja a meglevő vállalkozás vagy vállalkozások mellett új cég(ek) alapítása vagy más cégek felvásárlása, ami egyebek között módot ad a hasznok és a terhek cégek közti átcsoportosítására. Tudunk arról, hogy egy-egy sikeres vállalkozó útját adósságokkal megterhelt, veszteséges, kiürített vállalkozások kísérik, amelyek jogilag vagy megszűnnek, vagy nem, attól függően, hogy bizonyos tranzakciókhoz szükség van-e még rájuk. Tóth István János közgazdász, kutató becslése szerint 1993 és 1996 között a létező vállalkozások tulajdonosainak mintegy 10 százaléka alapított új vállalkozást, természetesen nem feltétlenül destruktív célzattal, hanem például a különböző tevékenységek világos szétválasztása vagy külső tőke bevonása végett. Mindenesetre egy-egy vállalkozás válságos helyzete nem biztos, hogy az, aminek látszik, hanem lehet például valamely prosperáló cégcsoport teherviselő tagja is.

Másrészt nemcsak cégcsoportokon, de a háztartásokon belül sem tudjuk kívülről megítélni egy-egy vállalkozás jelentőségét, a vállalkozói jövedelem szerepét a család, a háztartás összes jövedelmében, az erőforrások áramlását a vállalkozás és a háztartás között, a vállalkozás szerepét a háztartás fogyasztási stratégiájában. „A vállalkozók a zsugorításban ugyanolyan leleményesnek bizonyultak, mint a terjeszkedésben. A létrehozott termelő- és szolgáltatókapacitások, a vállalkozás működtetését szolgáló pénzalapok a piaci kockázat növekedésének időszakában újból a háztartási vagyon elemeivé válva a háztartás tagjainak fogyasztását, fogyasztási célú megtakarítását szolgálhatták" – írta Laki Mihály. Vagyis a látszat itt is csalhat, és ezek a példák óvatosságra intenek abban a tekintetben, hogy akár adóbevallásokból, akár egyéb vizsgálatokból származó adatokat túlbecsüljünk és messzemenő következtetésekre ragadtassuk magunkat. Bizonyos tehát, hogy a válságos helyzetű vállalkozások aránya kisebb annál, mint amit akár az adóbevallás, akár a kérdőíves felmérés mutat. Ugyanakkor persze nem tagadható, hogy vállalkozások nagy számban vannak válságos helyzetben.

Nem utolsósorban az említettek miatt a vállalkozások hosszú időn keresztül képesek nem jövedelmezően működni, vegetálni anélkül, hogy megszűnnének. Sőt az esetek nagy részében a vállalkozások megszűnése sem bukás, nem a vállalkozás kudarcának beismerése. „A vállalkozások megszűnésének mintegy 70 százaléka lehet bukás, a többi átalakulás, pályamódosítás, visszavonulás vagy egyéb, sokszor egyéni élethelyzetből – de nem piaci kudarcból – fakadó ok" – állapítja meg a BKE Szociológiai Kutató Csoportja és a KSH egy közös kutatásában.

Belföldre, exportra

Vizsgáljuk meg, hogy mi jellemzi a növekvő és nem növekvő vállalkozásokat, mindenekelőtt piacaikat: azt, hogy értékesítésük milyen százalékos arányban oszlik meg belföldi vállalkozások (gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások, szövetkezetek), közcélú szervezetek (önkormányzat, iskola, hivatalok, kórház, alapítvány, közhasznú társaság stb.), a lakosság (magánszemélyek) és a külföldi vevők között, vagyis értékesítésük mekkora hányadát exportálták.

A növekvő és nem növekvő vállalkozások domináns piacai mások: a nem növekvő vállalkozások jellemzően a lakosságnak értékesítenek, a növekvők túlnyomóan más belföldi vállalkozásoknak, valamint jóval nagyobb arányban közcélú szervezeteknek és külföldi vevőknek. Egyszóval a növekvő vállalkozások jobban integrálódtak a gazdaságba. Emellett a növekvők piacai koncentráltabbak: valamivel nagyobb arányban értékesítik termelésük, szolgáltatásuk túlnyomó részét egyetlen partnerüknek, ami egyszerre teremt biztosabb piacot és kiszolgáltatottságot.

A növekvő vállalkozások a kereskedelemben és a feldolgozóiparban, a nem növekvők a kereskedelemben és a szolgáltatások ágazatban a legnagyobb arányúak. Bár mindhárom csoportban a belföldi magánszemélyek tulajdona a domináns, a növekvő vállalkozásoktól a nem növekvők felé haladva nő a belföldi magánszemélyek tulajdonában álló és csökken a külföldi tulajdonú vállalkozások aránya. A belföldi társasági tulajdonú vállalkozások mindhárom csoportban nagyjából azonos arányban fordulnak elő. A növekvők jellemzően társas vállalkozások, a nem növekvők többsége egyéni vállalkozás.

A növekvő vállalkozások mind létszám, mind árbevétel szerint nagyobbak, mint az inkább növekvők és nem növekvők. Egyébként tavalyi konjunktúravizsgálatunk igazolta, az idei pedig megerősítette, hogy a kisvállalkozások különbözősége létszámnagyság szerint ragadható meg a legjobban. a kisebb vállalkozásoktól a nagyobbak felé haladva a vállalkozások helyzete javul, és ez jövőképükben is tükröződik. A tavalyi felméréshez képest mind az alkalmazott nélküli vállalkozások, mind a mikrovállalkozások önértékelése romlott, a kis- és közepes vállalkozásoké javult. A csoportok közti különbségek határozottan növekedtek. A növekvők között tehát több a kis- és a közepes vállalkozás, míg a nem növekvők között a mikrovállalkozások és alkalmazott nélküli vállalkozások súlya túlnyomó. Vagyis a nagyobb vállalkozások között nagyobb a növekvők aránya és fordítva.

Számít az előélet

Áttérve a vállalkozások jellemzőiről a vállalkozók jellemzőire: a növekvő vállalkozások vezetői jellemzően férfiak és középkorúak (leginkább 1951-70 között születtek), a nem növekvők vezetői között nagyobb arányban találunk nőket, valamint idősebb (1950 előtt született) és fiatalabb (1971 után született) korosztályúakat. a növekvő vállalkozások tulajdonosainak foglalkozási karrierje, korábbi munkaszervezeti pozíciója is eltérő. Akik jelenlegi vállalkozásuk indítása előtt munkaszervezeten kívül álltak (tanulók, háztartásbeliek, munkanélküliek), azok a növekvők között kisebb arányban fordulnak elő, mint a nem növekvők között. A növekvő vállalkozásokat nagyobb arányban működtetik olyan vállalkozók, akik vagy magasabb iskolai végzettséget igénylő munkaköröket láttak el, és/vagy vezető beosztást töltöttek be. A növekvő vállalkozások tulajdonosai korábban leggyakrabban felsőfokú végzettségű alkalmazottak voltak, míg a nem növekvőké szakmunkások. A növekvő vállalkozások között lényegesen nagyobb a korábban valamilyen vezető beosztást betöltött vállalkozók aránya is.

Nem csak az európai uniós versenyképesség szempontjából kulcskérdés, hogy a kisvállalatok megfelelő adaptációs képességgel rendelkeznek-e, és hogy környezetük elősegíti-e azok kifejlesztését. A vállalkozásfejlesztési szervezetek ebben a tekintetben ma még nem játszanak kulcsszerepet. A vállalkozók töredéke – mintánk szerint 5,5 százaléka – fordult hozzájuk tanácsért, és kevesebb mint felük kapott érdemleges segítséget.

A gazdaságpolitika sokat tehetne azért, hogy a kisvállalkozások működési feltételei javuljanak. a kisvállalkozások legnagyobb csoportjait érintené a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, amiről ugyan sok szó esik, de aminek érdekében kevés történik. Másrészt a kisvállalkozások versenyhátrányának kiegyenlítése, mérséklése terén is sok tennivaló akadhatna. Egy kutatás a közelmúltban kimutatta, hogy a 350 legnagyobb bevételű vállalat, az összes nagybank és a minisztériumok, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., valamint a parlamenti frakciók egyetlen nagy hálózatnak tekinthetők, a cégek csaknem 90 százaléka összefüggő kapcsolatrendszerben vesz részt. Ennek kapcsán a szerző, Vedres Balázs kutató joggal tette szóvá, hogy „a szabad verseny atomizált, elkülönült szereplőkből építkező absztrakt közgazdasági fogalmát valóban érdemes volna újragondolni." A kisvállalkozások versenyhátrányainak két területét említjük meg. Az egyik a hitelezés. A mikro- és kisvállalkozások idegen forrásai között a bankhitelek csekély és csökkenő szerepet játszanak. Miközben a vállalkozói hitelek állománya emelkedett, a kisvállalkozások hitelállománya 1994 óta reálértéken csökkent. Emellett a kisvállalkozások hitelei a vállalkozói hitelekhez mérten arányaikban is egyre kisebbek.

Méretre szabott kedvezmények

Vizsgálatunk nem mond ellent az országos adatoknak. Mintánkban a vállalkozásoknak csak alig több mint negyede vett már igénybe bankhitelt. Ezen belül az alkalmazott nélküli vállalkozások 8, a mikrovállalkozások 20, a kisvállalkozások 42, és a közepes és nagyvállalkozások 58 százaléka.

A másik terület a különböző adókedvezmények ügye. Az adókedvezmények címzettjei 1992 és 1996 között megváltoztak. 1992-ben a kisebb vállalkozások voltak preferáltabbak, 1994 után azonban az adókedvezmények nagy és növekvő mértékben a nagyvállalatoknál koncentrálódtak. Bizonyos adókedvezmények kifejezetten a nagyvállalatokra szabottak. 1996-ban a közepes és nagyvállalatok kapták az adókedvezmények több mint 90 százalékát.

Fontos lenne tehát a kisvállalkozások versenyhátrányának csökkentése a hitelezésben és az adórendszerben. A kisvállalkozások hasznára válna például a befektetésekhez kapcsolódó adókedvezmények olyan átalakítása, amelyet nagyobb mértékben igénybe tudnának venni. Emellett azoknak a spontán folyamatoknak szabályozott mederbe terelése, amelyek során a kisvállalkozások hátrányos helyzetbe kerülnek a nagyobb vállalatokkal szemben, sokat javíthatna a kisvállalkozások helyzetén. Ez a vállalkozásfejlesztési célokat szolgáló alapok és célelőirányzatok elosztását, illetve a közbeszerzési eljárásokat érintené. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások meglehetősen áttekinthetetlen pénzügyi támogatási rendszerét egyszerűsíteni kellene. Hatékonyabb módszerekkel, esetleg megemelt támogatási alapokkal a kisvállalkozók is eredményesebben munkálkodhatnának.