A munkaviszonyban álló dolgozó által a munkaviszonnyal összefüggésben a munkáltatón kívüli személynek okozott károkért a munkáltató tartozik felelősséggel. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a kár végső soron a munkáltató érdekében végzett tevékenységre vezethető vissza, a károkozó magatartás a dolgozó munkaköri kötelezettségeinek teljesítésével áll kapcsolatban. A munkavégzés során beállott kárt közvetve a munkáltató okozta, a dolgozó a munkavégzés alatt a külvilág számára a munkáltatót jeleníti, személyesíti meg. Ezzel körvonalazhatjuk azt is, mikor beszélhetünk a munkavisszonnyal összefüggésben okozott kárról. Ehhez a dolgozó munkaköre, munkaköri kötelezettségeinek összessége, a munkaköri leírás adhatja a legbiztosabb támpontot. A dolgozó által okozott károkért való felelősségnek a munkáltatóra telepítése a károsult érdekeit is szolgálja, hiszen feltehető, hogy a másokat foglalkoztatni tudó munkaadó (többnyire vállalat, gazdasági társaság, tehát szervezet) nagyobb fizetőképességgel rendelkezik, mint a kárt közvetlenül okozó dolgozó. Könnyebb az igényérvényesítés is a károsult számára, mert egyszerűbb megtalálni és azonosítani (például a cégjegyzék segítségével) a munkáltatót, mint az alkalmazottját. (Természetesen akadnak jogszabályi kivételek is e károsultbarát szabály alól. A postai szolgáltatásokkal kapcsolatban például nem lehet az alkalmazottért való kárfelelősség címén követelést támasztani, mert a posta a küldemény kézbesítése során okozott kárért külön jogszabályban korlátozott mértékig felelős.)
Az alkalmazottért való felelősség szabályainak alkalmazását nem zárja ki, ha az alkalmazott a munkaköri feladataiba nem tartozó vagy a munkáltató által kifejezetten tiltott tevékenységgel okoz harmadik személynek kárt. (A könyvkiadó mint munkáltató felelős például a szerkesztőségi elbírálás céljából átvett mű elvesztésével a szerzőnek okozott kárért.) A kártérítési felelősség megállapításánál a károkozó tevékenységnek a munkaviszonynyal való összefüggésén van a hangsúly. Így van ez akkor is, ha bűncselekménnyel okozott kárról van szó. A munkáltató felelősségéhez elegendő, ha a dolgozó által elkövetett bűncselekmény a munkaviszonnyal összefüggésben kárt okoz valakinek. Nem érvényesül ezzel szemben a munkáltató helytállási kötelezettsége azért a kárért, amit a dolgozója a szabadsága idején okoz, még akkor sem, ha a károkozás egyébként a dolgozó szakmája, munkaköre szerinti tevékenység eredménye. Példaképp említjük erre azt a bírósági döntést, amely szerint a munkáltató önkormányzat kártérítési felelőssége nem állapítható meg a szabadságon lévő orvosnak a működési területén kívül, szívességből végzett orvosi tevékenységért.
Látszaton alapuló képviselet
A bírói gyakorlat ismeri a harmadik jóhiszemű személyekkel szembeni, úgynevezett látszaton alapuló képviseletet. Ez olyan dolgozók tekintetében áll fenn, akik beosztásuknál fogva rendszeres tárgyalásokat folytatnak, és a harmadik jóhiszemű személyek a munkáltató, illetve szervezeti képviselője eljárásából (például a munkáltató maga küldi a tárgyalásra a dolgozóját, és annak eljárását már más alkalommal is jóváhagyta) alapos okkal következtetnek arra, hogy az illető személynek képviseleti jogosultsága van. Ilyenkor a dolgozót a munkáltató képviselőjének kell tekinteni. Ha azonban a dolgozónak nem volt ilyen képviseleti jogosultsága, s eljárását a munkáltatója nem hagyta jóvá, a dolgozó által kötött jogügylet érvénytelen. Az emiatt okozott károkért való felelősség ugyanakkor ilyenkor is a károkozó munkáltatóját terheli az alkalmazottért való felelősség szabályai szerint. A munkáltató kárfelelősségének feltétele ugyanis csupán az, hogy az alkalmazott károkozása a munkaviszonyával összefüggésben történjék.
Kimentés
A munkáltató a polgári jog szabályai szerint felel a dolgozója által okozott károk megtérítéséért. Amennyiben az alkalmazott kártérítési felelőssége megállapítható a kárért, a munkáltató teljes kártérítési felelősséggel tartozik a károsult harmadik személlyel szemben, amennyiben a kár az alkalmazott munkaviszonyával összefüggő magatartása miatt keletkezett. A munkáltató csak abban az esetben felel a dolgozója által okozott károkért, ha egyébként fennállna a tényleges károkozó kártérítési felelőssége. A munkáltató helytállási kötelezettsége ugyanis nem önálló felelősségi alakzat, hanem csupán helyettesíti a dolgozó általános polgári jogi kárfelelősségét, amelynek alapja, hogy a jogellenesen okozott kár okozati öszszefüggésben álljon valakinek a vétkes magatartásával. A kár bekövetkeztét, a jogellenességet, a károkozó magatartás és a kár közti oksági kapcsolatot a károsultnak kell bizonyítania. E feltételek megléte esetén is mentesül azonban a károkozó a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, más szóval, hogy a kár bekövetkeztéért nem terheli vétkesség. Fontos hangsúlyozni, hogy az alkalmazottért való kártérítési felelősségnél az alkalmazott magatartásának kimentési lehetőségét kell vizsgálni, és közömbös, hogy a munkáltató el tudta volna-e hárítani az alkalmazott károkozását, és hogy a maga részéről milyen (vétkes vagy vétlen) magatartást tanúsított. Ezt nem érinti az a sajátos körülmény, hogy a károkozó helyett a munkáltatónak kell bizonyítania a károkozó felróhatóságának hiányát.
Megtérítési igény
Minthogy az alkalmazott közvetlenül saját személyében nem felel a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek okozott kárért, az alkalmazott által munkakörében harmadik személynek okozott kár megtérítése iránti perben a dolgozó nem szerepelhet alperesként. Az ilyen kárért a munkáltató felelős a károsulttal szemben, így a marasztaló ítélet a dolgozót nem kötelezi fizetésre. Abban az esetben azonban, ha a munkáltató teljesítette a károsulttal szembeni helytállási kötelezettségét a munkavállalója által okozott károkért, megtérítési igénnyel fordulhat a dolgozó – a tényleges károkozó – ellen. Erre természetesen külön eljárásban kerülhet sor, mert a munkáltatót marasztaló ítélet nem alkalmas a dolgozóval szembeni munkáltatói regresszigény végreghajtására. Az már más kérdés, hogy az alapperben hozott döntés nyilvánvánvalóan meghatározza az újabb eljárás menetét, de nem árt tudnunk, hogy a munkáltatót marasztaló jogerős ítélet nem köti a bíróságot a regresszigény iránti eljárásban.
A megtérítési igény terjedelmére és módjára a Munka Törvénykönyvének a munkáltatóval szembeni munkavállalói kárfelelősségre vonatkozó szabályai az irányadók. A dolgozó munkajogi felelősséggel tartozik azokért a károkért, amelyeket munkaviszonyból származó kötelezettségének vétkes megszegésével okozott a munkáltatónak. A dolgozó által okozott károkért való helytállási kötelezettség alapján kifizetett kárösszegre vonatkozó munkáltatói megtérítési igény csak akkor érvényesíthető, amenynyiben megállapítható a dolgozó munkajogi felelőssége.
A megtérítési igény érvényesítésének módjára is a munkajogi szabályok vonatkoznak. E szerint a munkáltató főszabályként (munkaügyi) bírósághoz fordulhat a munkavállalóval szembeni reggresszigényével is. A kollektív szerződés azonban a kártérítés kiszabására vonatkozó eljárási renddel együtt meghatározhatja, hogy bizonyos értékhatárig a munkáltató közvetlenül kötelezhesse fizetésre a dolgozót.
A munkáltató megtérítési igénye az általános munkajogi elévülési időn belül érvényesíthető a bíróság előtt. A bűncselekménnyel okozott kárért való felelősség azonban legalább öt évig, illetve mindaddig fennáll, amíg el nem évül a bűncselekmény elkövetőjének a büntethetősége. Az elévülési idő az igény esedékességekor veszi kezdetét, ami a megtérítési igénynél azt jelenti, hogy a munkáltató regresszigényének elévülése akkor kezdődik, amikor a munkáltató helytáll a dolgozója által okozott kárért. Amennyiben a munkáltató menthető okból nem tudja érvényesíteni az igényét a dolgozóval szemben, úgy erre az akadály megszűnésétől számított fél évig még akkor is van módja, ha időközben az elévülési idő már eltelt vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra.
Megszakítja az elévülést a fizetésre irányuló írásbeli felszólítás, a bíróság előtti igényérvényesítés, a kötelezetti elismerés, az egyezség, illetve a követelés behajtására irányuló végrehajtási cselekmény. Az elévülés megszakadása következtében az elévülési idő újra kezdődik.