A veszélyes üzem működéséből eredő károk

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 9. számában (1998. november 1.)

A technika áldásai következtében életünk részévé vált számtalan olyan tevékenység, amely potenciális veszélyforrást jelent. Az ilyen körülmények között bekövetkezett károkért való felelősségre nem alkalmazhatók a polgári jog általános, vétkességi alapú kártérítési szabályai, hiszen az esetek nagy többségében a károkozó csak anynyiban "vétkes", hogy olyan tevékenységet folytat, amely jellegénél fogva magában hordozza a károkozás lehetőségét, a másokra való veszélyességet. Éppen ezért ezekben az esetekben a károkozót vétkességre tekintet nélküli, úgynevezett objektív felelősség terheli a károsulttal szemben. Néhány ilyen tevékenységre (például a bányászat) külön jogszabály vonatkozik. Külön szabályozás hiányában pedig a Ptk. speciális kárfelelősségi szabályai az irányadók.

A Ptk. szerint aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz. A fokozott veszélylyel járó tevékenységet folytató kártérítési felelősségét nem érinti az a körülmény sem, hogy a biztosító a felelősségbiztosítás szabályai szerint helytállni tartozik a kárért. A felelősség kizárása vagy korlátozása semmis. Ez a tilalom azonban nem vonatkozik a dologban okozott károkra.

Veszélyes üzem

A fokozott veszéllyel járó tevékenységet röviden veszélyes üzemnek nevezzük. E fogalom alá tartozik minden olyan tevékenység, amely önmagában veszélyeket hordoz a környezetére. Természetesen nem arról van szó, hogy ezek a tevékenységek jogellenesek lennének, hiszen a társadalom – a belőlük származó előnyökért – hajlandó együtt élni ezekkel a veszélyekkel, bízva abban, hogy nem következik be károsodás. Minthogy a veszélyes üzem elsősorban a technikai fejlődéshez kötődik, a fokozottan veszélyes tevékenységek köre is időről időre változik. Általános jelleggel azonban megállapítható, hogy veszélyes üzemnek minősül minden olyan tevékenység, amelynél az embernek nincs feltétlen és abszolút uralma a veszélyforrások felett. (A különböző gépek, berendezések kapcsán gondoljunk csak Murphy törvényére, miszerint ami elromolhat, az el is romlik.) A veszélyes üzem törvényi definiálhatatlansága miatt a mindenkori bírói gyakorlatnak kell meghatároznia, mi minden tekintendő fokozottan veszélyes tevékenységnek az abból eredő károkért való felelősség szempontjából. A vízlépcső, a zsiliprendszerek, a vízi erőművek például veszélyes üzemnek minősülnek abban a vonatkozásban, hogy a mű gátolja, befolyásolja a víz természetes áramlását, és ennek következtében előre fel nem mérhető áramlástani viszonyok alakulnak ki a víz sebességétől, mennyiségétől és szintmagasságának változásától függően. A bíróság a veszélyes üzemért való felelősség szabályai szerint marasztalta el a BKV-t is a javítás miatt üzemen kívül helyezett, de be nem fékezett, s így a rálépő utasok hatására megindult metrómozgólépcsőn elszenvedett balesetért is. Ugyanígy veszélyes üzemként felel az élővilágra veszélyes növényvédő szer alkalmazása is, mert az környezetkárosító hatással járhat. Egyetért az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a robbanómotort és az általa működtetett légcsavart veszélyes üzemnek kell tekinteni.

A mindennapi életben a leggyakoribb veszélyes üzem a közlekedés, a különböző közlekedési eszközök használata. Itt említjük meg, hogy a veszélyes üzemért való felelősség a fokozottan veszélyes tevékenység közvetett hatásaira is kiterjed. Így például az üzembentartó a légi jármű hanghatása következtében keletkezett kárért is tárgyi felelősséggel tartozik.

Előfordul olyan eset is, amikor valamilyen vétkes magatartás vagy mulasztás alapozza meg a veszélyes üzemért való felelősséget. Ha például a gázszolgáltató elmulasztotta az időnkénti ellenőrzési kötelezettségét, veszélyes üzemi tevékenysége folytán akkor is felel a kárért, ha azt nem a gázszolgáltatás, hanem a gázvezeték szabálytalan szerelése okozta. Ugyanígy felel a mérgező hatású vegyszeres kezelést végző légi jármű üzembentartója, ha a légi jármű vezetője nem figyelmezteti a munkát végeztető gazdaságot az általa észleltek alapján, szakszerűtlen utasítás folytán az adott körülmények között várható következményekre, még akkor is, ha valaki átvállalta a veszélyes tevékenységgel okozott dologi károkért való felelősséget.

A veszélyes üzemi jelleg nem minden esetben abszolút, hanem a tevékenység konkrét körülményeitől függő kategória. Előfordulhat, hogy ugyanaz a tevékenység egyszer veszélyes üzemnek minősül, más helyzetben azonban nem. Jó példa erre az a bírósági döntés, amely szerint, ha a lakóterületen létesített üzemnek a szomszédos lakóépület rongálódását okozó rezgésekkel járó működése sérti a környezetvédelmi törvény előírásait, az ilyen módon okozott kárt az üzembentartó a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni.

Az előbbiekkel szemben nem tekinti a bírói gyakorlat veszélyes üzemnek önmagában a nyílt láng használatát, vagy ha például az autószerelő műhelyben gyúlékony anyagot (mosóbenzint) használnak a munkához. A veszélyes üzemi jelleg hiánya természetesen csak azt jelenti, hogy nem alkalmazhatók az általánosnál szigorúbb kárfelelősségi szabályok. A vétkes károkozó azonban ilyenkor is kártérítéssel tartozik, hacsak nem bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.

Vadállatok

Aki állatot tart, az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okoz.

Más a helyzet a vadállatokkal. A vadállatot tartó úgy felel, mint az, aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat. A kárfelelősség szempontjából tehát a vadállat is "veszélyes üzem".

Veszélyes üzemek találkozása Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, a felelősség másként érvényesül a külső és a belső viszonyban. A károsult harmadik személy és a közös károkozók (külső) viszonyában ugyanis az egyetemleges és vétkesség nélküli felelősség érvényesül, míg a közös károkozók egymás közti (belső) viszonyában a kárfelelősség általános szabályait kell alkalmazni. Ha például a két gépjármű összeütközésénél az utcai járókelő károsodik, a két gépjármű üzembentartója vétkességére tekintet nélkül köteles megtéríteni a kárt. Ezenkívül az egyetemleges felelősségre vonatkozó szabály is érvényesül a károkozókkal szemben, ami azt jelenti, hogy a károsult – választása szerint – mindkettőjüktől vagy bármelyiküktől követelheti kárának megtérítését. Ha a károsult harmadik személy kárát az egyik gépjármű üzembentartója téríti meg, ennek a károkozásban részt vett másik gépjármű üzembentartójával szemben érvényesíthető megtérítési igényére már nem a vétkesség nélküli, hanem általános felelősségi szabályok az irányadók. Kettőjük egymás közti viszonyában ugyanis magatartásuk felróhatóságának arányában oszlik meg. Ugyanez az alapja és módja a felelősség viselésének akkor is, ha a gépjárművek összeütközése közben közösen okozott kár nem a kívülálló harmadik személyt, hanem az egyik vagy másik, esetleg mindkét gépjármű üzembentartóját érte. Itt említjük meg érdekességként, hogy ha a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója szenvedett balesetet, a társadalombiztosítási szerv az emiatt nyújtott ellátás megtérítését nem a veszélyes üzemekre vonatkozó, hanem az általános, illetve az adott esetre irányadó különös felelősségi szabályok alapján követelheti a károkozótól. Az utas mint károsult Ha a károsult személy a példában szereplő esetben nem utcai járókelő, hanem az egyik gépjármű utasa volt, őt a felelősségi szabályok alkalmazása szempontjából rendszerint kívülálló harmadik személynek kell tekinteni. Kárának megtérítését tehát a gépjármű utasa is mindkét gépjármű üzembentartójától követelheti az egyetemleges tárgyi felelősség alapján. Abban az esetben azonban, ha a károsult utas történetesen az egyik gépjármű üzembentartójának házastársa, a felelősségi szabályok alkalmazása már nem ennyire egyszerű. A felelősség kérdése ugyanis aszerint alakul, hogy a károsult házastárs üzembentartónak tekinthető-e vagy sem. Ha az összeütközött gépjárművek egyikének mindkét házastárs az üzembentartója volt, akkor a károsult házastárs a felelősség szempontjából már nem tekinthető harmadik személynek, kárának megtérítését tehát a felelősség általános szabályai szerint követelheti. Ilyen esetben házastársának a közösen üzemeltetett gépjármű vezetése közben tanúsított felróható magatartása a károsult terhére esik, és a másik gépjármű üzembentartójától csak magatartása felróhatóságának arányában követelhet kártérítést. Ugyanez a megoldás akkor is, ha a gépjárműnek egyedül a károsult házastárs az üzembentartója, aki a másik házastársnak csak alkalomszerűen engedte át a vezetést. Ha azonban a károsult házastárs nem üzembentartó, hanem csak utas, és üzembentartónak a gépjárművet vezető házastársát kell tekinteni, akkor a károsult házastárs kárának megtérítését – a tárgyi felelősség és a közös károkozásból származó egyetemleges felelősség alapján – választása szerint mindkét jármű vezetőjétől vagy bármelyiküktől követelheti. Együtt élő házastársaknál alig képzelhető el, hogy a károsult házastárs a kártérítési igényét a saját házastársával szemben akár külön, akár a másik gépjármű üzembentartójával együtt érvényesítse. Éppen ezért a károsult házastárs ilyen esetben egyedül a másik gépjármű üzembentartóját perli kárának megtérítése iránt. Az ilyen perben a kárért egyetemleges felelősséggel tartozó alperes nem hivatkozhat arra, hogy a felperes kárának megtérítését a közös károkozásban felróhatóan részes házastársától követelje, s őt a bíróság felróhatóság hiányában vagy annak kisebb foka alapján egészben vagy részben mentesítse a felelősség alól. A perben álló alperes ugyanis vétkességére tekintet nélkül felel a felperes káráért, hacsak nem tud bizonyítani külső elháríthatatlan okot. A bíróság tehát ilyen esetben a felperes teljes kárának megtérítésére kötelezi az alperest, és az alperesnek csak ahhoz van joga, hogy – magatartásának felróhatósága arányában – a felperes házastársától visszakövetelhesse a kifizetett kártérítési összeget. E megtérítési igényen alapuló követelés behajthatóságának kockázatát a dolog természeténél fogva az elmarasztalt gépjármű-üzembentartó viseli, s ebben a viszonylatban a károsult házastárssal szemben fennálló tartozásnak a másik házastárssal szemben fennálló megtérítési követelésbe való beszámítása szóba sem jöhet.

Üzembentartó

Igen fontos kérdés, hogy ki minősül a veszélyes üzem üzembentartójának. Ez ugyanis nem mindig esik egybe a közvetlen károkozó személyével, de a veszélyes üzem tulajdonosával sem. A bírói gyakorlat szerint azt kell a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójának (üzembentartónak) tekinteni, aki fenntartja, tartósan üzemelteti a veszélyes üzemet, és akinek felügyelete, irányítása, ellenőrzése és a veszélyforrás elleni különleges védekezésre való kötelezettsége mellett megvalósul a veszélyes üzemi tevékenység. Az üzembentartói minőség ismérvei között ugyanakkor nincs feltétlenül ügydöntő jelentősége annak, hogy a veszélyes üzem kinek az érdekében működik. Az alkalmazott tulajdonában levő és a munkáltató által fizetett költségtérítés ellenében munkavégzésre használt erőgép üzembentartója például a munkáltató, aki az erőgép munkaviszonnyal összefüggő használata során harmadik személynek okozott károkért nem az alkalmazottért való felelősség szabályai szerint, hanem mint a veszélyes üzem üzembentartója tartozik felelősséggel. Érdekes az is, hogy a gépkocsi vezetésének más személy részére való átengedése nem jelenti egyben az üzembentartói minőség átszállását is.

Házastársak mint üzembentartók

Bár a gépjárművet rendszerint a tulajdonos tartja üzemben, egyedül a tulajdonjog alapján az üzembentartói minőség nem dönthető el. Azon az alapon tehát, hogy a gépjármű az egyik vagy másik házastársnak a különvagyona, éppúgy nem lehet a tulajdonos házastársat feltétlenül üzembentartónak tekinteni, mint ahogy a házastársi vagyonközösségből folyó közös tulajdonosi minőség sem alkalmas egymagában arra, hogy ilyen alapon mindkét házastársat üzembentartónak tekinthessük.

A különvagyonba vagy a házastársi közös vagyonba tartozó gépkocsi üzemeltetési költségeinek viselése ugyan a házastársak közös terhe, ez azonban még nem teszi az együtt élő házastársakat közös üzembentartókká, és nem alapozza meg az egyik házastárs által üzemben tartott gépjármű működése közben keletkezett kárért a károsult harmadik személlyel szemben fennálló egyetemleges felelősségüket. A házastársak pusztán együttélésük ténye és az ahhoz kapcsolódó házassági vagyonjogi viszonyok alapján nem tekinthetők közös üzembentartóknak.

Az üzembentartó személyének megállapításához rendszerint elegendő a gépjármű forgalmi engedélye és a rendőrhatósági nyilvántartás. Az ellenkező bizonyításáig ugyanis üzembentartónak azt kell tekinteni, akinek a nevére a forgalmi engedély szól, aki a gépjármű-nyilvántartásban üzembentartóként szerepel. Üzembentartó azonban olyan személy is lehet, akinek nincs forgalmi engedélye, és neve a gépjármű-nyilvántartásban sem szerepel. A veszélyes üzemmel okozott kárért való felelősség szempontjából azt kell üzembentartónak tekinteni, aki a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatja. A folytatás ismétlődő, rendszeres és tartós tevékenységet jelent, s hogy ez mikor áll fenn, azt csak az eset körülményei alapján lehet eldönteni. A károkozó együtt élő házastársát tehát – a tulajdonjogtól és hatósági engedélytől függetlenül – akkor kell közös üzembentartónak tekinteni, ha a fokozott veszéllyel járó tevékenységet – adott esetben a gépjármű vezetését – mindketten rendszeresen folytatják.

Kimentés

A veszélyes üzemért való objektív kárfelelősség azt jelenti, hogy fennállásához elegendő, ha a jogellenes károkozás kapcsolatba hozható a veszélyes üzem működésével. A vétkesség hiánya nem alkalmas a felelősség alóli kimentésre. A felelősség azért is szigorúbb az általánosnál, mert a mentesüléshez a károkozónak kell bizonyítania, hogy a kárt a veszélyes üzemen kívül eső, elháríthatatlan ok idézte elő. E két mentesülési feltételnek együttesen kell fennállnia, egyikük hiánya már azzal jár, hogy a veszélyes üzemet működtetőnek kell megtérítenie a tevékenységével kapcsolatba hozható kárt.

A veszélyes üzem működési körét nem lehet a pillanatnyi helyzet szerint megítélni. Csak a veszélyes tevékenység egészének folyamatában, egységesen szabad értékelni a körülményeket, hiszen a működési kör a tevékenység veszélyességi hatókörét jelenti mind térben, mind időben. A kérdést talán azzal a példával lehet a legjobban szemléltetni, amikor a gépkocsi kereke menet közben feldob egy kavicsot, és az betöri a mögötte haladó autó szélvédőjét. Az üzembentartó nem hivatkozhat arra, hogy a kár a veszélyes üzem működési körén kívül eső okból következett be, még akkor sem, ha a baleset közvetlen kiváltója az út rossz minősége volt.

A baleset elháríthatatlanságának megítélése sem szorítkozhat a károkozás pillanatára, hanem figyelembe kell venni a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójának egész előző magatartását is, valamint általában annak a helyzetnek a kialakulására vezető valamennyi tényezőt, amelynek alapján a károsító cselekmény végbement, a kár bekövetkezett. Fontos tényező, hogy az elháríthatatlanságnak objektívnek kell lennie. A közlekedési balesetből eredő kártérítési igény érvényesítése esetén a károsult felróható és a baleset bekövetkeztében közreható magatartása például akkor minősül a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső, elháríthatatlan oknak, ha a baleset a legnagyobb gondosság, a közlekedési szabályok maradéktalan megtartása mellett is elkerülhetetlen volt, tehát a baleset elhárítása a gépjármű vezetője számára objektíve lehetetlenné vált. Ennek ellenkezőjét példázza az a bírósági döntés, amely szerint a vasútállomáson bekövetkezett balesetnél a MÁV mint a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója nem hivatkozhat eredményesen a kárt előidéző elháríthatatlan okra akkor, ha nem tett meg minden lehetséges és célszerű intézkedést a baleset elhárítására.

A szigorú kimentési szabály alóli kivételként értékelhetjük, hogy a veszélyes tevékenység folytatója mentesül a kártérítési felelősség alól, ha olyan személy, akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, elháríthatatlan külső okként minősülő magatartásával maga idézte elő a fokozott veszéllyel járó tevékenység közben keletkezett kárát. Ha azonban ez a közrehatás elhárítható volt, akkor teljes felelősség terheli az üzembentartót. Ilyen esetben akkor sincs helye kármegosztásnak, ha a károsult személy gondozója a felügyelet ellátása érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Bányakárok A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény szerint a bányászati tevékenységgel összefüggő károkért való felelősségre is speciális szabályok vonatkoznak. Bányakárnak minősülnek a bányászati tevékenységgel idegen ingatlanban (az épületben, az ingatlan más alkotórészében és tartozékában) okozott, továbbá a vízelvonás folytán keletkezett károk, beleértve a károk megelőzésére, csökkentésére és elhárítására fordított kiadásokat is. A bányászati tevékenységgel okozott egyéb károk megtérítésére a Ptk. rendelkezései az irányadók. (Ne feledjük: a bánya veszélyes üzem!) Itt említjük meg, hogy a szolgalmi jog vagy kisajátítás alapján elhelyezett bányászati létesítmény által az ingatlan rendeltetésszerű használatában keletkezett hátrány nem bányakár. Az akadályoztatásért vagy egyéb hátrányért (például az ingatlan forgalmi értékében bekövetkezett csökkenésért) járó kártalanítást az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) részére a szolgalom alapításakor, illetőleg a kisajátítási eljárás során kell megállapítani. A bányakárokért a bányavállalkozó felel, mégpedig vétkességére tekintet nélkül. Nem jár kártalanítás az építményben keletkezett kárért, ha az építményt bányaművelésre fenntartott területen vagy a bányatelek határain belül építési engedély nélkül vagy az abban – a kárelhárítás érdekében – megszabott feltételek megsértésével emelték. A bányakártalanítást – eltérő megállapodás hiányában – pénzben kell megfizetni. Az esedékessé vált kártalanításban a bányavállalkozónak meg kell kísérelnie az egyezség létrehozását. Megegyezés hiányában a bányavállalkozó, a kártalanítás esedékessé válásától számított 30 napon belül, szakértői véleménnyel alátámasztott összegű kártalanítást köteles kifizetni a károsultnak. A károsult a bányavállalkozó ellen indított polgári peres eljárás keretében érvényesítheti az esedékessé vált, de az előírt határidőn belül nem teljesített kártalanítási követelését, továbbá a már kifizetett kártalanítást meghaladó többletkártalanítási igényét.

Kármegosztás

Nem kell megtéríteni azt a kárt, amely a károsult felróható magatartásából származott. Ez azt jelenti, hogy a károsult olyan felróható magatartása, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott kár tekintetében nem tekinthető elháríthatatlan oknak, alapja lehet a kár megosztásának. Veszélyes üzem károsodása esetén a veszélyes üzem üzembentartóját megillető kártérítés megállapításánál – a károkozó vagy az üzembentartó netáni felróható közrehatása mellett – az üzem veszélyességét is figyelembe kell venni az üzembentartó terhére, amennyiben ez a veszélyes üzem károsodásában közrehatott. A gépjármű vezetője által az utasának okozott kárért való felelősség érvényesítése során kármegosztás akkor alkalmazható, ha az utas ebben a minőségében nem az általában elvárható magatartást tanúsította. Ha például a gépkocsi utasa kellő körültekintés mellett észlelhette volna a gépkocsi vezetőjének ittasságát, a baleset bekövetkezte esetén indokolt a kármegosztás alkalmazása kettőjük között.

Baleseti kártérítési igény érvényesítése során nincs helye kármegosztásnak azon az alapon, hogy a megbetegedést ugyan a baleseti trauma váltotta ki, de az lappangó állapotban a baleset előtt is fennállott. Ilyen esetben a károkozó – a törvény által megkövetelt egyéb feltételek fennállása esetén – teljes kártérítésre kötelezhető.

A kármegosztás arányánál jelentős szerepe van, hogy milyen súlyú az érintettek felróhatósága a kár bekövetkezéséhez vezető körülmények kialakulásában. A mozdonyból kipattanó szikrától keletkezett és a tűzvédő ösvény hiánya miatt továbbterjedt tűzért való felelősség megosztásánál például a MÁV közrehatása súlyosabb megítélés alá esett, mert a töltés gyomtalanításának elmulasztása is hozzájárult a tűz terjedéséhez.

Többes károkozás

Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymás közti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni. A közös károkozók a károsulttal szemben akkor is egyetemlegesen felelnek, ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, és a károsult az egyik veszélyes tevékenység folytatójának a házastársa.

Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni. Ha viszont mindkét fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenesség okozta a kárt, továbbá ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát – felróhatóság hiányában – mindegyik fél maga viseli. Mindez természetesen nem vonatkozik az üzemi balesetek következtében beállott károkra, hiszen ott a munkajogi felelősség speciális szabályai érvényesülnek.

Elévülés

A veszélyes üzemért való kárfelelősségre alapított kártérítési követelés elévülési ideje három év. Ha a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából eredő kár megtérítése iránti követelés elévült, a kárigényt a kártérítés általános szabályai szerint kell elbírálni, s ez érvényes az elévülési időre is.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. november 1.) vegye figyelembe!