Az euro bevezetése a nemzetközi pénzügyi rendszer legfontosabb fejleménye a Bretton Woods-i rendszer felbomlása s a lebegő vagy rugalmas árfolyamok 1973-as bevezetése óta. Az euro megjelenése az első komoly kihívás a dollárral szemben. Az új nemzetközi pénz egy csapásra a dollár versenytársává lép elő, a nemzetközi pénzügyi rendszer valószínűsíthetően fokozatosan kétpólusúvá válik (dollár, euro), miközben a jen továbbra is fontos szerepet fog betölteni. Az euro bevetése nyomán várhatóan jelentősen erősödni fog a többi vezető valuta árfolyam-érzékenysége, s ez – a gazdaságokra háruló jelentős költségek elkerülése érdekében – a nemzetközi gazdasági együttműködés és a gazdaságpolitikai koordináció új formáit teszi majd szükségessé, s várhatóan hatással lesz a világ vezető országai és kereskedelmi tömörülései közötti gazdaságpolitikai koordinációs rendszerekre is.
A dollár vetélytársa
Már most különböző elképzelések vannak a dollár és az euro viszonyával kapcsolatban. Az egyik irányzat szerint olyan rendszer bevezetésére lenne szükség, amelyben a dollár és az euro – mellettük esetleg a jen is – egymáshoz viszonyítva teljesen szabadon, a valutapiaci hatásoknak megfelelően lebegne. Mások úgy érvelnek, hogy a két kulcsvaluta esetében – a fokozott érzékenység, az egyensúlyi problémák és ezek esetleges világméretű destabilizáló hatása miatt – alapvető érdek lesz az árfolyamzavarok elkerülése, így célszerű lenne, ha a két valuta árfolyama meghatározott sávon belül lebegne. A mind több eltérő nézet és javaslat jelzi: várhatóan szükség lesz arra, hogy a következő évezred elején végrehajtsák a nemzetközi pénzügyi rendszer működésének és szervezeti struktúrájának reformját.
Nemzetközi valutapiaci elemzők egy része szerint a két valuta árfolyama sokkal instabilabb lesz az eddigi dollár-márka árfolyamnál. Mivel az EU-tagországok teljes külkereskedelmi forgalmában a többi tagország teszi ki a 70-80 százalékot, így az esetleges árfolyam-ingadozás elsősorban a világ többi országa számára okoz majd kisebb-nagyobb problémákat. Ennek megfelelően várhatóan erősödik az Unióra és az Egyesült Államokra nehezedő nyomás, hogy egyeztessék gazdaságpolitikájukat, s hozzanak létre a korábbitól eltérő, új gazdaságpolitikai együttműködési formákat és intézményeket.
Az euro bevezetése után a dollár fokozatosan megszűnik a világ egyedüli vezető valutája lenni, megváltozik a nemzetközi pénzügyi műveletek valutaösszetétele. Ezt a kereskedelmi elszámolások valutanemének változásai, a portfóliók diverzifikálása, valamint a nemzetközi tartalékok összetételének változásai okozzák majd. Az EU tagországai euróban bonyolítják majd le a közösségen kívüli országokkal folytatott külkereskedelmük nagy részét, amit követni fog a világ számos állama, a pénzügyi alapok kezelői pedig módosítják majd befektetéseik valutanemét. A jegybankok euróra váltják át dollártartalékaik jelentős részét azért, hogy valutatartalékaik struktúrája hasonlítson az ország külkereskedelmi forgalmának, illetve a kereskedelmi elszámolások pénznembeli struktúrájához. Különböző értékelések szerint a nemzetközi fizetések és valutatartalékok mintegy 40 százalékát 5-10 éven belül az euro adja majd.
Az euro megjelenését követően a dollár árfolyamának alakulását több tényező befolyásolhatja: a nemzetközi likviditás bővülésének mértéke, az euro, illetve a dollár kínálatának szűkülése, valamint a feleslegessé váló dollártartalékok eladásának üteme.
A két valután alapuló nemzetközi pénzügyi rendszer kialakulásával az EU-nak mintegy társfelelősséget kell vállalnia a nemzetközi likviditást garantáló pénzkibocsátásban, amihez ki kell alakítania az ezzel összefüggő struktúrákat. Az Európai Központi Banknak (ECB) alapvetően antiinflációs feladata lesz a gazdasági és monetáris unióban, aminek megvalósítása során – az euro gyors nemzetköziesedése miatt – igen könnyen konfliktusba kerülhet a monetáris és a valutapolitika.
Attól kezdve ugyanis, hogy az euro kulcsvalutává válik, mind árfolyamának, mind mennyiségének ellenőrzése és irányítása igen nehéz lesz. Nőhet, illetve gyorsan le is csökkenhet az euro mennyisége nemzetközi tartalékvalutaként árfolyamától, stabilitásától, végső soron az iránta megnyilvánuló bizalomtól függően.
Erős vagy gyenge?
Nyitott a kérdés: erős vagy gyenge valuta lesz az euro? Egyesek szerint az euro túl erős valuta lesz, mások ennek épp az ellenkezőjét vallják, mondván: gyengébb lesz a vártnál, s különösen a német márkánál. Sokan úgy vélekednek, hogy az euro erőssége az EMU-ba első körben bejutó országok valutáitól függ majd, s vannak, akik nem látnak összefüggést az EMU kezdőköre és az euro stabilitása között – szerintük az euro a második legerősebb valuta lesz a dollár után.
Ha az euro erős valuta lesz, azzal kell számolni, hogy az euro árfolyama az európaiak számára a kelleténél magasabb szintre emelkedik, aminek kedvezőtlen hatásai ellen az Unió tagországai védekezni fognak: még az euro bevezetéséig gyengíteni próbálják nemzeti valutáik dollárhoz viszonyított árfolyamát. Hosszú távon a dollár-euro árfolyam várhatóan sokkal jobban fog ingadozni, mint a dollár és az egyes európai valuták jelenlegi árfolyamai.
Ám kialakulhat fordított helyzet is: minél inkább előrehalad az euro nemzetköziesedése, annál stabilabb lesz a dollár-euro árfolyam. Más szóval az árfolyam ingadozásait csökkenteni fogja az euro pénzpiaci helyzetének stabilizálódása, csakúgy, mint sokk-abszorpciós képességének megnövekedése.
Az euro nemzetközi fontosságának növekedését jól jellemzi majd idővel az is, hogy hány valuta árfolyamát rögzítik majd hozzá, valamint az, hogy a dollárt felváltva mekkora szerepe lesz a nyersanyagárak nemzetközi jegyzésében.
A világ nagy pénzügyi központjainak (New York, Tokió, Nyugat-Európa) nemzetközi pozícióira és erőviszonyaira az egész világra kiterjedő globális folyamatok és a regionális fejlemények egyaránt hatnak. Ezek a verseny éleződését valószínűsítik a világ nagy pénzügyi központjai között és az európai pénz- és tőkepiacokon egyaránt.
A monetáris unió létrehozása várhatóan világméretekben felértékeli az EMU-t alkotó országok, illetve tágabb értelemben az Európai Unió pénz- és tőkepiacát. Az eurótól azt várják az EU-ban, hogy a nemzetközi pénzfunkciókat tekintve felzárkózik a dollár mellé. Az amerikai valuta jelenlegi nemzetközi szerepét érzékelteti, hogy a világkereskedelem csaknem felét dollárban számlázzák. A tizenöt EU-tagállam valutáinak súlya 31, a jené pedig 6 százalék körüli. Meghatározó a dollár szerepe a nemzetközi valutatartalékok tekintetében, a fejlődő országok külső adósságállományában, az adósságot megtestesítő értékpapírok és a devizaátváltások terén is.
Az euro világgazdasági pozícióinak erősödését a többi között azzal támasztják alá, hogy becslések szerint az euro bevezetésével az EMU-t alkotó országok megtakaríthatják korábbi devizatartalékaik felét, ami erősíti a térség nemzetközi pénzügyi pozícióit.
Mivel a devizatartalékok túlnyomó része dollárban van, ezért az euro bevezetése a nemzetközi valutáris erőviszonyokban is lényeges mértékű eltolódást fog eredményezni az EMU-t alkotó országok, illetve tágabb értelemben és hosszú távon az Európai Unió javára.
Új pénzügyi központ
Az egyes nemzeti pénz- és tőkepiacok közötti akadályok lebontása, amire az EMU bevezetését megelőzően került sor, szintén javítja az EU mint nemzetközi pénzügyi központ versenyképességét. E központ a piaci volumen, a piacmélység és a szolgáltatások sokrétűsége alapján várhatóan felveszi a versenyt a két másik pénzügyi központtal, New Yorkkal és Tokióval. Várhatóan mindkét irányban növekszik a harmadik országokkal lebonyolított tőkeforgalom. Az EU mint regionális méretű pénzügyi központ vonzereje részben vagy teljes egészében ellensúlyozhatja az europiacok összezsugorodását.
A nemzetközi pénzügyi központ kialakulásában emellett kiemelkedő szerepet játszanak szerkezeti tényezők. Nem közömbös, hogy egy-egy pénzügyi központ mennyire ágyazódik be a világ pénzügyi életébe, mennyire nyitott a világra, mennyire innovatív, menynyire versenyképes, mennyire korszerű szerkezetű gazdasági potenciálra támaszkodik. E vonatkozásban még várhatóan hosszú ideig vitathatatlan marad az amerikai nemzetközi pénzügyi központ nemzetközi fölénye.
Noha bizonyos kiegyenlítődés várható a két szféra között, az EMU-, illetve az EU-országok nemzetközi pozíciói az említett strukturális okok miatt még hosszabb ideig erősebbek lesznek a pénzpiacokon, mint a tőkepiacokon.
Az EU belső pénzügyi piacának egységesítése, a monetáris unió kiteljesedése az egyes tagországok nemzeti pénzpiacaira, ezáltal pénzügyi központjaira is számottevő hatást fog gyakorolni. Az egységes belső piacon, illetve a monetáris unióban a retail jellegű (lakossági) pénzügyi szolgáltatások továbbra is megkívánják a szolgáltatásokat nyújtók és az azokat igénybe vevők fizikai közelségét. Következésképpen az EU egységes belső piaca, illetve később a monetáris unió hatása meglehetősen korlátozott lesz a lakossági bank- és egyéb pénzügyi szolgáltatásokra (retail banking).
A nem lakossági és a specializált pénzügyi szolgáltatások körében nem lényeges a szolgáltatásokat nyújtók és az azokat igénybe vevők fizikai közelsége. Nemzetközi pénzügyi központ szerepkör kialakulásához e téren fejlett, nagy volumenű tranzakciók lebonyolítását alacsony költségszint mellett lehetővé tevő pénzügyi és telekommunikációs infrastruktúrára van szükség.
A keretfeltételek regionális szintű egységesítése, az EU belső piacának létrehozása nyomán megszűnik a tipikus európai pénzügyi központok azon mesterséges versenyelőnye, amely a gazdaságpolitikai és monetáris szabályozással összefüggő különféle restrikciókon vagy nem egyenlő mértékű kötelező tartalékrátákon nyugodott. Így eltűnnek az off-shore privilégiumok, ami elsősorban London és Luxemburg pénzügyi központ szerepét fogja kedvezőtlenül érinteni. Ami ezután számítani fog, az a pénzügyi központok ereje, versenyelőnyei a mögöttük álló egyes országok gazdasági súlyával, stabilitásával, a pénzügyi infrastruktúra fejlettségével és a valuta erejével.
További koncentráció
A tőzsdei rendszerek esetében a belső piac egységesítése és az EMU megvalósítása felerősítheti a centralizációs és koncentrációs irányzatokat. Ez hasonló lesz a Németországban az utóbbi két évtizedben végbement folyamatokhoz, a tőzsdei ügyletek növekvő hányadának Frankfurtra koncentrálódásához. Szemben a két évtizeddel ezelőtti helyzettel, amikor a düsseldorfi és a frankfurti tőzsde még megközelítően ugyanolyan súlyú volt, jelenleg a tőzsdei forgalom kétharmada már Frankfurtra jut. Ez a fejlődés az Európai Unióban az intézményi és nyelvi különbségek következtében sokkal nehezebb és ellentmondásosabb lesz. Azonban máris megfigyelhető, hogy visszaesőben vannak a közepes méretű pénzügyi központok, például Amszterdam, s egyre több ügylet kerül át Amszterdamból Londonba és Frankfurtba.
A globális és regionális folyamatok következtében várhatóan erősödik Németország, azon belül Frankfurt nemzetközi pénzügyi központ szerepköre. Azonban Frankfurt belátható időn belül nem lesz New York erős versenytársa. Ezzel párhuzamosan gyengülhet London nemzetközi pénzpiaci szerepe, amit azonban megállíthat, sőt visszafordíthat a frankfurti és a londoni tőzsde között nemrégiben született stratégiai együttműködési szerződés.
A többi nyugat-európai ország pénzügyi központjai lokális, illetve regionális jelentőségűek maradnak, miközben várhatóan erőteljesebben integrálódnak a frankfurti, illetve a londoni pénzügyi központtal.
A Németországgal szomszédos országok pénz- és tőkepiacainak fokozódó összefonódása a némettel nem zárja ki, hogy Ausztria, azon belül Bécs sajátos közvetítő szerepet töltsön be Németország és Magyarország között. Természetesen semmi akadálya nem lesz annak, hogy a magyar pénzintézetek közvetlenül megjelenjenek Frankfurtban, Bécs kikerülésével. A közvetítő funkció inkább a magyar, az osztrák és a német pénz- és tőkepiacok egymással párhuzamos öszszefonódásában fog megmutatkozni.
Frankfurt megerősödésével párhuzamosan várhatóan meggyengül Svájc szerepe is. Továbbra sem kell számolni nagyobb mértékben Franciaország és Olaszország, valamint a kis nyugat-európai országok pénzügyi központjaival.
A kis országok pozíciói
A monetáris unió létrejötte, illetve kiteljesedése hatással lesz a kis országok pénz- és tőkepiacaira is. A kis országokban kevés intézmény uralja a helyi pénz- és tőkepiacokat, ami a jövőben még jellemzőbbé válik. Jó példa erre Hollandia, ahol három nagybank, az ABN AMRO Bank, az ING Bank és a Rabobank versenyez egymással, mégis időről időre érzékelhetően befolyásolják a piaci feltételeket. Írországban a két legnagyobb hazai tulajdonban levő banknak (az AIB-nek és a Bank of Irelandnek) vannak domináns pozíciói. A belső pénzügyi piac egységesítésével, illetve a monetáris unió létrejöttével fellazul a most néhány résztvevővel folyó piaci verseny, s egyre inkább szabad versennyé válik. A kialakuló szabad verseny követelményeinek a kis országokban csak a legtőkeerősebb bankok felelnek majd meg.
|
Előnyök és kockázatok Az euro bevezetésének legfontosabb várható előnyei és kockázatai a német és osztrák kereskedelmi bankok véleménye szerint az alábbiak:
Előnyök: a) Nagyobb biztonság az üzleti tervezésben, az árfolyam-ingadozások kockázata a résztvevők intern forgalmában megszűnik. A kereskedelem és a beruházások jobban tervezhetővé válnak. b) Megnő a piac áttekinthetősége, közvetlenül összehasonlíthatóvá válnak az árak, erősödik a verseny, egységesebbé válik a piac. c) A nemzeti valuták piacához képest az egységes valuta- és tőkepiac nagyobb lesz, ami a nemzeti valuták átlagánál alacsonyabb reálkamatlábakat eredményezhet. d) Az euro valutatérségében a pénzügyi tranzakciós és információs költségek csökkennek. e) Az euro a résztvevők körében növeli az elszámolási kapcsolatok biztonságát, stabil regionális valutaövezet alakulhat ki, ami a kereskedelem fellendítéséhez is hozzájárul. Kockázatok: a) A stabilitási kritériumok nem kellő betartása, a heterogén résztvevők s a divergáló pénzügyi politikák esetén emelkedhet az euro kamatlába, és a nemzetközi pénzpiaci összehasonlításban drága euro fékezheti a beruházásokat és a növekedést. b) A résztvevők körében kedvezőtlen pénzügyi stabilitás és egyensúlyhiányok az euro leértékeléséhez vezethetnek (főleg a dollárhoz és a jenhez képest). c) Az eurót bevezető országok körében adódó gazdasági, pénzügyi, információs problémák az euróval szemben bizalmatlansághoz vezethetnek, ami a gazdaság szereplőinek körében az euro elutasításával járhat (például megtakarításaikat svájci frankban vagy dollárban tarthatják). d) Egyes EU-országok nagymérvű eladósodása miatt nagyarányú pénzügyi transzferekre lehet szükség, ami a kohézió ellen hat, s emiatt csökkenti az euro stabilitását. |