A három kicsi, nyitott gazdaságú ország Európa északi peremén sok hasonlóságot mutat, ami a lakosságnak az Európai Gazdasági és Monetáris Unióhoz való viszonyát illeti. A reálszféra képviselői minden fórumon hangoztatják, hogy a késlekedés marginalizálódást okoz, a gazdaság és a pénzügyi szféra kisodródhat Európa perifériájára. A lakosság és választott képviselői, a politikusok azonban felerészben a kivárás mellett voksolnak. Így volt ez a tényleges választásokon és a népszavazásokon is (Svédországban éppen csak felülkerekedtek az igen szavazatok, Norvégiában alig győztek a nemmel szavazók az EU-csatlakozás kapcsán, a régóta tag Dánia lakossága pedig Maastricht kapcsán nyilvánított nemleges véleményt az első népszavazáson), és ezt prognosztizálják a reprezentatív felmérések a közeljövőre is. Ezért annak ellenére, hogy a három ország jogi státusa az Unióval szemben eltérő (Dánia feltétellel írta alá a maastrichti egyezményt, Svédországban a parlament későbbre halasztotta a monetáris unióhoz való csatlakozásról szóló népszavazás kiírását, Norvégia pedig nem is tagja az EU-nak, csak az Európai Gazdasági Térséghez csatlakozott), 1999. január 1., a monetáris unió utolsó fázisának beköszönte nem fog törvényszerű változásokat előidézni egyik országban sem, akár a lakosság, akár az állam- és közigazgatás, akár a reálszféra pénzügyeit tekintjük. Az ezen a napon számlapénzként megjelenő euro csak a korábbi ecu-höz hasonlóan idegen elszámolási valuta lesz, sőt valószínűleg 2002. január 1-jén sem lesz másként, amikor a többi 11 tagországban egyedüli hivatalos fizetőeszköz lesz az euro.
A változatlanság azonban csalóka látszat: a háttérben a pénzügyi szféra nagy erővel készül a majdani átállásra, valamint reálszférabeli ügyfeleik ezt megelőző kívánságainak kielégítésére. Elsősorban a három ország bankszövetségei vállalták azt az előkészítő és szervezőmunkát, amelynek lényege egyfelől megismerni a gazdasági élet szereplőinek igényeit az euróban történő pénz-, tőke- és értékpapír-piaci szolgáltatások iránt, másfelől felmérni az ilyen szolgáltatások bevezetésének útjában álló jogszabályi környezetet. Számos munkacsoportot állítottak fel (fizetési rendszerek+TARGET munkacsoport, tőkepiaci, pénzpiaci, jogi, szervező és természetesen a koordinálást végző EMU-csapat), amelyek szorosan együttműködnek a különböző szakmai kamarákkal és a pénzügyi hatóságokkal. Norvégiában az ajánlások, javaslatok széles körű megvitatása után a bankok közötti egyezmény szabályozza majd az adott területre érvényes bankközi politikát, ami akár kötelező érvényűvé is válhat. További előkészületeket egyelőre nem terveznek, csupán a központi banknak kell majd több kérdésben döntenie annak ismeretében, hogy a kívülálló országok milyen feltételekkel használhatják a TARGET-rendszert. (A norvég központi bank még nem hozott döntést arról, hogy fog-e euróban vezetni elszámolási számlákat, továbbá arról, hogy az év eleje óta működő norvég, valós idejű zsírórendszer ad-e otthont az eurotranszfereknek is.)
Dániában és Svédországban természetesen a kormányra is komoly feladatok hárulnak az előkészületekből. A parlamenti határozatok úgy szóltak: az országnak megfelelő készültséget kell elérnie és fenntartania, hogy egy későbbi, az EMU-hoz való csatlakozást támogató döntés esetén az átállás a legrövidebb idő alatt megtörténhessen.
Módosuló jogszabályok
Svédországban elkészült a központi bankról szóló EMU-konform törvényjavaslat, de mivel érvényességéhez az alkotmányt is módosítani kell, az alaptörvény módosításához pedig két parlamenti szavazás és közte egy választás kell, ezért a törvény jogerőre csak valamivel az őszi választások után emelkedhet. Ennek értelmében az átfogó valutapolitikai kérdésekben a felelősség a bankról a kormányra száll. A kormány fogja meghatározni a svéd korona és a külföldi valuták viszonyát meghatározó rendszert. A bank a középárfolyamról és a sávszélességről dönt kötött valutaárfolyamok esetén, illetve változó árfolyam esetén a valutapolitika gyakorlati alkalmazásáról.
Dániában a kormány azt tervezi, hogy kívülmaradása ellenére az ERM-II. árfolyamrendszer által követelt 15 százalékos fluktuációs sávnál jóval szorosabb kötöttséget előíró egyezményt ír alá az Európai Központi Bankkal.
A tőkepiaci szereplők véleménye mindkét EU-tagországban megegyezik arról, hogy az értékpapírok euróra konvertálását, illetve redenominálását mielőbb és minél szélesebb körben meg kell valósítani, hogy ne gyengüljenek meg a nemzeti kötvény- és részvénypiacok. (A részvények esetében jogszabály-módosításra is szükség van, de áthidaló megoldásként elképzelhető, hogy az igazgatótanácsok felhatalmazást kapjanak a közgyűlés nélküli döntésre.) A tőzsdék és az értékpapírközpontok technikailag felkészültek arra, hogy 1999. január 1-jétől euróban folytassák a kereskedést, ha erre igény mutatkozik. Ezzel kialakul a kettős valutájú piac. Ugyanakkor a szakma megállapodott arról, hogy valamely részvény kereskedelme vagy csak euróban, vagy csak koronában fog zajlani, hogy a likviditás koncentrált maradjon.
A svéd nagyvállalatok körében végzett kamarai felmérés azt mutatja, hogy mintegy harmaduk a kívülmaradás ellenére is az eurót választja konszernvalutaként. A német Siemens cég svédországi leányvállalata arról értesítette beszállítóit és vásárlóit, hogy 1999. január 1-jétől üzleteit euróban bonyolítja le, annak ellenére, hogy Svédország nem lesz EMU-tag. Nincs érvényben olyan jogszabály, ami tiltaná a hazai valutától különböző fizetőeszköz elfogadását, de természetesen senkit sem lehet kötelezni az euro elfogadására. A szoftvergyártó cégek is jelezték, hogy az euróra való áttérés jegyében módosítani fogják számlázási programverzióikat.
A lakosság tájékoztatása már több éve, különböző csatornákon keresztül folyik: a pénzügyminisztériumok, a központi bankok és a bankszövetségek elméleti és gyakorlati tudnivalókat tartalmazó füzeteket bocsátanak térítésmentesen az érdeklődők rendelkezésére. Bizonyos anyagok az Interneten, e szervezetek honlapjain is megtalálhatók. Dániában a központi bank a vállalatok számára egyszerű, ötfázisú munkamódszert (projektet) javasol a felkészülés megszervezéséhez. Svédországban a kereskedelmi bankok többsége saját munkatársaik kiképzésével szinte egy időben, ügyfeleik számára is létrehozták az EMU-val kapcsolatos tájékoztató szolgálatokat.
| Erős lett a finn márka Meg kell jegyezni, hogy nem minden majdani euroországban tekintik reálisnak a "mindenki büntetlenül leértékel" francia és franciásan szellemes ötletét. A finn közvélemény például hazaárulást emleget annak kapcsán, hogy a finn márka 1996. októberi EMU-csatlakozásakor nyelvrokonaink tárgyalódelegációja elárulta: az EMU-tagságért cserébe mennyire erős finn márkára vállalhatnak kötelezettséget. Az fáj a finn közvéleménynek, hogy ilyen naiv tárgyalási metódussal a finn márka az esetleg kialkudhatónál alighanem kissé erőteljesebbre sikeredett, és ez egyben determinálja a finn márka záróárfolyamát is. |