Japán tőke a nagyvilágban

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. október 1.) vegye figyelembe!

Külföldi befektetések a szigetországból

Megjelent a Cégvezetés (archív) 8. számában (1998. október 1.)

 

Japán működőtőke-befektetései a nemzetközi szakmai és közfelfogással ellentétben már a II. világháború előtt is jelentősek voltak, miután az érdek-szférájába sorolt területeken befektetett. Néhány évtizeddel később a felkelő nap országa fokozatosan a világ harmadik legnagyobb működőtőke-exportőrévé vált.

 

Az I. világháború kitöréséig japán működőtőke-befektetés - mindenekelőtt Mandzsúriában és Kínában - 460 millió jen értékben halmozódott föl, ami 1932-re 1650 millió jenre nőtt. A Kínában beruházók rangsorában Japán a század eleji 0,1 százalékos részesedésével szemben 1931-re 35,1 százalékkal a második legjelentősebb külföldi befektetővé vált - fej-fej mellett Nagy-Britanniával (36,7 százalék), és jelentősen megelőzve az Egyesült Államokat (5,9 százalék), Németországot (5,1 százalék), valamint Franciaországot (2,7 százalék). Japán külföldi működőtőke-befektetéseinek állománya 1938-ban elérte a 2,8 milliárd dollárt - amiből Mandzsúria 950, Korea 885, Kína 350, Tajvan 275 millió dollárral (az Egyesült Államok 50, Dél-Amerika 100, Európa pedig alig 25 millió dollárral) részesedett.

A II. világháború után a győztes hatalmak és a tőkebefogadó országok gyakorlatilag Japán valamennyi külföldi befektetését elkobozták. Japán ugyanakkor - bizonyos kivételek mellett - egy ideig megtiltotta a működőtőke-exportot. A japán tőkekivitel az ötvenes években átlagosan mindössze évi 28 millió dollárt tett ki, amit a háborús újjáépítési igények mellett jórészt a japán kormánynak a külföldi befektetéseket korlátozó intézkedései magyaráztak. A hatvanas évek átlaga - évente 329 millió dollár - sem nevezhető számottevőnek. Ebben az időszakban a külföldi befektetés lidércnyomásnak tűnt a hatóságok szemében. A külföldi befektetéseket - a közvetlen és a portfólióbefektetéseket, a rövid és a hosszú távúakat, a ki- és a beáramlókat egyaránt - a nyolcvanas évek elejéig szabályozták. 1969-ig a külföldi beruházások megvalósításához devizahatósági engedélyre volt szükség, és a kérelmek nagyon szigorú ellenőrzési folyamaton mentek át. Ekkortól mind a külső, mind a befelé áramló befektetéseket több lépésben liberalizálták.

Az áttörés

A munkabérek emelkedése a hatvanas évek második felében kezdődött, a gyorsuló növekedés nyersanyagigénye folyamatosan nőtt, a japán exportoffenzíva ellen az importőrök egyre több korlátot emeltek - ezek a tényezők együttesen vezettek a tőkeexporttal kapcsolatos japán álláspont átértékeléséhez. Az ezt követő negyedszázad eredményei önmagukért beszélnek. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára - a felhalmozott befektetésállomány alapján - Japán a világ harmadik legnagyobb működőtőke-exportőrévé vált.

Az áttörést az 1972-es pénzügyi év hozta meg, amit Japánban beszédes módon gannennak, egy császár uralkodása első évének neveznek. Ekkortól 1977-ig évente 2-3 milliárd dollárnyi japán beruházást hajtottak végre az ország határain kívül. Az ugrásszerű növekedés alapvető oka a hatalmas fizetésimérleg-többlet, a reálbérek emelkedése és a jen erőteljes felértékelődése volt. Ennek következtében emelkedtek a hazai termelési költségek, míg a külföldi tulajdonszerzés jóval olcsóbbá vált. A folyó fizetési mérleg az I. világháború után először 1972-ben mutatott többletet, ugyanakkor a tokiói kormány támogatta és ösztönözte a devizaügyleteket, beleértve a külföldi működőtőke-beruházásokat is. A monetáris hatóságok politikája 1973 közepéig rendkívül laza volt, aminek következtében a japán vállalatok könnyűszerrel finanszírozhatták külföldi befektetéseiket.

A következő időszak 1980-ig tartott, amikor külhonban évente 4-5 milliárd dollárnyi japán működőtőke-beruházást hajtottak végre. Ekkor - kiváltképpen 1976-79 között - számos japán vállalat visszavonta befektetéseit a délkelet-ázsiai régióból. Japán ekkor még inkább csak ipari középhatalomnak volt tekinthető, fizetésimérleg-többlete az olajválság következtében - átmenetileg - elenyészett.

Új területek, új motivációk

A nyolcvanas évek új szakaszt nyitottak a japán tőkekiáramlás történetében: 1981-1983 között évi 7-8 milliárd dollár került külföldre, ami 1986-ban a további dinamikus bővülés eredményeként megkétszereződött és elérte a 22,32 milliárd dollárt. Ez az időszak a második nagy ugrásnak tekinthető: 1985-86-ban 34,5 milliárd dollár japán működőtőke jelent meg az ország határain kívül, csaknem ugyanannyi, mint 1952-1981 között (36,5 milliárd dollár). Átrendeződött a japán tőkekivitel ágazati szerkezete: háttérbe szorultak a kitermelőipari, és túlsúlyba kerültek a feldolgozóipari és szolgáltatási beruházások. Megváltozott a tőkekivitel földrajzi szerkezete is: a Japánból származó külföldi befektetések egyre nagyobb hányada realizálódott a fejlett ipari országokban. Észak-Amerika részesedése ekkor megközelíti az 50 százalékot, míg Európáé 12-ről 15-15,5 százalékra emelkedik. A szerkezeti átrendeződések hátterében öt fő ok húzódik meg:

  1. pénzügyi dereguláció és integráció Japánban,
  2. a folyó fizetési mérlegek egyensúlytalanságai: nagy hiányok az Egyesült Államokban és Európában, ugyanakkor folyamatos és egyre növekvő többlet Japánban,
  3. kereskedelmi korlátok érvényesítése az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában,
  4. a jen erőteljes fölértékelődése (az 1985. szeptemberi Plaza-megállapodásnak megfelelően),
  5. számottevően romlott a beruházási klíma a fejlődő országokban.
A japán tőkekivitel földrajzi megoszlása
  1994 1995 1996
milliárd USD % milliárd USD % milliárd USD %
Egyesült Államok 17,331 42,20 22,193 43,78 22,005 45,82
Európa 6,230 15,18 8,470 16,71 7,372 15,35
Ázsia 9,699 23,62 12,264 24,19 11,614 24,19
Kína 2,565 6,29 4,473 8,82 2,510 5,22
ASEAN-4 3,887 9,47 4,110 8,11 4,948 10,30
egyéb DK-Ázsia 2,865 6,48 3,179 6,27 3,539 7,37
Latin-Amerika 5,231 12,74 3,877 7,65 4,446 9,26
Egyéb 2,560 6,26 3,890 7,67 2,582 5,38
Összesen 41,051 100,00 50,694 100,00 48,019 100,00
Forrás: Ministry of Finance, Tokyo

A külföldi befektetések korai időszakában a japán befektetők elsősorban a bányászati és egyéb kitermelőipari projekteket preferálták, amit jól magyaráz a felkelő nap országának nyersanyagszegénysége, illetve a hatvanas évek általános befektetési klímája. A nyolcvanas évek eleje óta azonban ezek mindinkább háttérbe szorulnak - a fejlődő országoknak, amelyek a nyersanyagkincseik feletti szuverenitás megtartására törekszenek, ugyancsak jobban megfelel az újabb konstrukció. A japán befektetők projekthitelt folyósítanak, aminek fejében hosszú távon kedvezménnyel részesedhetnek a kitermelt nyersanyagból.

A hatvanas évek óta a feldolgozóipari ágazatokban végrehajtott befektetéseket jelentős mértékben motiválta a vám- és nem vámjellegű akadályok kikerülésére való törekvés. Akkoriban Japán közvetlen földrajzi környezetében - Délkelet-Ázsiában, valamint Ausztráliában és Óceánia egyéb országaiban - a formális és informális beviteli korlátozások kiterjedt és szövevényes rendszere létezett. A külföldi feldolgozóipari befektetéseknél fontos szempont volt a helyi beszállítási követelmény (local content requirements) teljesítése is. A japán befektetők hamar megtapasztalták, hogy a beruházási korlátozások még az Egyesült Államokban is fölöttébb elterjedtek, holott a nemzetközi fórumokon a legélesebben bírálta az ezeket érvényesítő fejlődő országokat.

A feldolgozóipari beruházások arányának növekedésével Japán számára is mind fontosabbá váltak azok az exportlehetőségek, amelyek az alacsonyabb bérű országokba való termeléskihelyezést tettek elérhetővé. Ebből a szempontból a japán befektetők a hatvanas-hetvenes években elsősorban Délkelet-Ázsia országait választották annak érdekében, hogy javuljanak exportpozícióik az Egyesült Államok és Nyugat-Európa piacain. Azért is érdemes volt az összeszerelést délkelet-ázsiai fejlődő országokba kitelepíteni, mert a vám- és nem vámjellegű akadályok kikerülésén túl élvezhettek bizonyos fejlődő országokat megillető beviteli kedvezményeket is.

Japán nagy kereskedelmi vállalatai (sogo shosha) mindig is a külföldi beruházások élharcosai voltak. Így nem meglepő, hogy a hetvenes években Japán külföldi működőtőke-befektetéseiből a nagy- és kiskereskedelem 83 százalékkal részesedett (míg a feldolgozóipar alig 14,5 százalékkal). A nagy iparvállalatok is előszeretettel létesítettek kereskedelmi leányvállalatokat külföldön (feldolgozó)ipari kivitelük előmozdítása érdekében.

Japán külföldi működőtőke-befektetései (millió dollár)
Év Összes Feldolgozóipari
1951-60 28 13 (46,42%)
1961-70 329 81 (24,62%)
1971-75 12 369 4 120 (33,31%)
1976-80 20 554 7 536 (36,67%)
1981-85 47 152 11 826 (25,81%)
1986 22 320 3 806 (17,05%)
1987 32 500 n. a.
1988 46 700 n. a.
1989 65 000 n. a.
1990 56 911 n. a.
1991 41 584 n. a.
1992 34 138 n. a.
1993 36 025 n. a.
1994 41 051 13 784 (33,58%)
1995 50 694 18 623 (26,99%)
1996 48 019 20 258 (42,19%)
Forrás: Ministry of Finance, Tokyo és mások

A nyolcvanas évek eleje, de kiváltképpen 1985 óta egyre dinamikusabban bővülnek a japán befektetések a pénzügyi szektorban: a japán bankok, az értékpapír-kereskedelmi cégek és a biztosítótársaságok az elmúlt egy-másfél évtizedben elárasztották a világot leányvállalataikkal. Újabban a nem pénzügyi cégek is előszeretettel alapítanak pénzügyi tevékenységet folytató leányvállalatokat külföldön - elsősorban az Egyesült Államokban és olyan adóparadicsomokban mint a Kajmán-szigetek, a Bahamák és Panama. A kilencvenes évek óta a pénzügyi tevékenységet folytató leányvállalatok már nem feltétlenül a hazai (tehát japán) cégek külföldre való kísérésében jeleskednek, hanem az adott piacon kívánnak minden piaci szereplő számára elérhető szolgáltatásokat nyújtani - még az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is.

A nyolcvanas-kilencvenes évek egyik meghatározó tendenciája Japán külföldi működőtőke-befektetéseiben az ingatlanbefektetések dinamikus növekedése. A japán cégek kedvelt ingatlanberuházási terepe az Egyesült Államok. A japán ingatlanfejlesztési cégek külföldi befektetései mellett a bankok és a feldolgozóipari cégek mind többen vettek külföldön székházat is. Sajátos jelenség volt a nyolcvanas években, hogy - portfólió-diverzifikálási célból - számos japán nyugdíjpénztár vett az Egyesült Államokban iroda- vagy lakóházat. A japán intézményes befektetők egyesült államokbeli ingatlanvásárlásainak egyik fontos forrását a korábban vásárolt amerikai állampapírok fölhalmozott hozama adta.

Ugyancsak az utóbbi évtized új jelensége - tükrözve nemcsak a világgazdasági viszonyok, de a japán mentalitás bizonyos változásait is - a japán hajózási társaságok viszonylag nagy tömegű külföldi befektetése, az úgynevezett megfelelő zászló alatti hajózás (flag-of-convenience shipment) jegyében. A valójában japán hajókat olyan országok - Hongkong, Panama, Libéria stb. - zászlaja alatt jegyeztetik be, ahol nem vagy csak alig kell adót fizetni a hajók és a hajózási teljesítmény - tehát a bevétel - után. Így állhatott elő az a furcsa helyzet, hogy 1951-1986 között az összes japán külföldi működőtőke-befektetés célországai terén az Egyesült Államok után Panama a második, a nyolcadik helyen álló Libéria pedig több japán működőtőkét vonzott, mint Dél-Korea, Tajvan vagy bármelyik nyugat-európai ország - Nagy-Britannia kivételével.

Kipukkadt buborék

Japán külföldi működőtőke-befektetései között a nyolcvanas évek közepe óta különleges helyet foglalnak el a kutatólaboratóriumok. Az elektronikában, a vegyi és gyógyszeriparban, a gumiiparban és egyes további feldolgozóipari ágazatokban elsősorban alapkutatási (kisebb részben fejlesztési) céllal hoztak létre laboratóriumokat az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és az NSZK-ban, ahol a fogadóország kutatóit foglalkoztatják. Egyes japán cégek kizárólag a kutatást telepítették külföldre, termelőtevékenységet nem is folytatnak.

A japán működőtőke-kivitel páratlanul dinamikus bővülése az 1980-as évek végéig töretlen maradt, a csúcsot 70 milliárd dolláros tőkekivitellel 1989-ben érték el. A '90-es évek legelején azonban a japán pénzügyi buborék kipukkadása (a fizetésimérleg-többlet mesterségesen magas szintje) és a nemzetközi konjunktúra romlása a japán tőkekivitel visszaeséséhez vezetett. A tendencia 1993 után megfordulni látszott, ám az 1997-1998-as recesszió ismét visszaesést hozott - annál is inkább, mert a délkelet-ázsiai pénzügyi válság Japán legjelentősebb regionális tőkeimportőreinek - Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Dél-Korea - helyzetét ingatta meg. A jelenlegi japán gazdasági visszaesés nyilvánvalóan nem egyszerű dekonjunktúra: a pénzügyi rendszer egészének válságával állunk szemben, amit erősít a jen árfolyam-ingadozása. A perspektíva nem világos, és a japán gazdaság, azon belül a japán tőkekivitel jövője csak nagy körültekintéssel és sok-sok bizonytalansággal körvonalazható. A gyengülő jen inkább az árukivitel növekedésére hat, ugyanakkor a recesszió miatt minden bizonnyal tovább emelkedik az amúgy is nagyon magas megtakarítási ráta - Japán tehát külföldön kényszerbefektető lesz. Mivel hagyományos tőkeimportőrei elbizonytalanodtak - és a délkelet-ázsiai konjunktúra kilátásai 1999-2000-re is visszaesést valószínűsítenek -, egyáltalán nem kizárt, hogy egyes régiókba - például az európai uniós tagságra első körben esélyes közép-európai országokba - a korábbiaknál jóval több japán működőtőke áramlik.

Japán sajátosságok

Japán tőkeexportőrként és -importőrként egyaránt viszonylag későn vált a világgazdaság számottevő szereplőjévé. Ebből eredően - az Egyesült Államokhoz, Hollandiához, Nagy-Britanniához, Németországhoz stb. képest - a GDP-hez képest viszonylag alacsonyak a felhalmozott mindkét irányú működőtőke-beruházások. Ugyancsak relatíve alacsony a működőtőke-kiáramlás aránya a külföldi portfólióbefektetésekhez viszonyítva. A világgazdaság jelentős működőtőke-exportőrei - az Egyesült Államok, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország stb. - maguk is jelentős működőtőke-importőrök szemben Japánnal, amelynek világgazdasági szerepe működőtőke-importőrként teljességgel elhanyagolható. Nincs még egy fejlett ország, amelyben olyan csekély mértékű lenne a külföldi tőke, mint Japánban. A kevés külföldi befektetésnek ráadásul különösen alacsony kereskedelemteremtő hatása van. A japán befektetők külföldi befektetéseikben többségi tulajdonra törekednek, illetve - ahol csak lehet - a zöldmezős beruházásokat részesítik előnyben.

A külföldön működő japán tulajdonú leányvállalatok jóval nagyobb kereskedelmi forgalmat generálnak a világpiacon mint a hazai cégek, elsődleges szerepük az értékesítés. A japán tőkekivitel elsősorban piachódításra szolgál: a külföldön működő japán cégek értékesítési forgalmából 60 százalékkal részesedik a helyi piac, 15 százalékot szállítanak haza Japánba, s 25 százalék kerül harmadik országokba.

A nyolcvanas évek végéig a többi jelentős tőkeexportőrhöz képest viszonylag alacsony volt a feldolgozóipar részesedése az összes japán működőtőke-exportban. Ugyanakkor magas volt a fejlődő országoké és - sajátos módon - viszonylag magas a fejlődő országok - a délkelet-ázsiai térség - aránya az összes japán feldolgozóipari működőtőke-exportból. (Ez a tendencia élesen megváltozott a nyolcvanas évek második felében.) A kilencvenes években azután a feldolgozóipar aránya minden régióban, így a fejlett országokban is jelentősen emelkedett. Különösen az amerikai és a nagy-britanniai japán feldolgozóipari befektetések bővültek dinamikusan.

Japán működőtőke-export és -import (milliárd USD)
  1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996
Tőkeexport 56,911 41,584 34,138 36,025 41,051 50,694 48,019
Tőkeimport 2,778 4,339 4,084 3,078 4,155 3,837 6,841
import/export, % 4,88 10,43 11,96 8,54 10,12 7,56 14,24
Forrás: Ministry of Finance, Tokyo

A nyolcvanas évek közepéig a japán külföldi működőtőke-befektetések profitabilitása alacsony volt: egy felmérés szerint így volt ez a hazai cégekhez viszonyítva, de akkor is, ha a japán tulajdonú amerikai cégek profitabilitását hasonlították a többi fejlett ország egyesült államokbeli cégeiéhez. Ez azzal is magyarázható, hogy az egyesült államokbeli japán befektetések - főként a feldolgozóiparban - még viszonylag újak voltak.

Japán sajátosság volt a tőkeexport első időszakában a kis- és középvállalatok nemzetközileg szokatlanul nagy külföldi aktivitása. (Japánban a háromszáz főnél - a nagykereskedelemben a száznál, a kiskereskedelemben az ötvennél - kevesebb főt foglalkoztató, illetve a 100 millió - nagykereskedelemben a 30, kiskereskedelemben a 10 millió - jennél kisebb alaptőkéjű cégeket, azaz a fenti kritérium közül legalább az egyiknek megfelelő cégeket tekintik kis- és középvállalatnak.) Ezek a cégek rendkívüli aktivitással törekedtek külföldre már a hetvenes években: akkoriban minden száz külföldi japán befektetésből 35-36 kis- és középvállalati beruházás volt. Ez az arány a nyolcvanas évek közepére húszra apadt, és azóta is csökken.

Mivel a jelentős japán külföldi működőtőke-befektetések, különösen a feldolgozóiparban 20-25 éves múltra tekintenek vissza, nem meglepő az az általános felfogás, amely szerint ezek sokkal kevésbé gyökeresedtek meg a tőkefogadó országok nemzetgazdaságában, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Hollandia stb. külföldi működőtőke-befektetései.

Külföldi leányvállalatok jelenléte a japán belső piacon
(az 1994-es pénzügyi évben, százalékban)
  Részesedés az
összes értékesítésből
Részesedés az
összes profitbóla
Profit/árbevétel
arányb
Részesedés az összes
foglalkoztatásból
Ipar összesen 1,2 3,4 4,3 (1,5) 0,5
Feldolgozóipar 2,8 5,8 4,9 (2,4) 1,3
Kereskedelem 0,8 3,5 3,4 (0,8) 0,3
a) Működési eredmény + egyéb jövedelmek - kamatok és egyéb pénzügyi költségek.
b) A zárójelben megadott számok az összes Japánban működő vállalatra vonatkoznak.
Forrás: MITI

A japán termelési célú külföldi működőtőke-befektetések alapvetően két csoportba oszthatók:

  1. A vámok és a nem vámjellegű akadályok kikerülése érdekében megvalósított külföldi beruházások általában nem nagyok - mindenképpen sokkal kisebbek a hazai termelési méreteknél -, és viszonylag alacsony a hazai beszállítások aránya. Ez az autóiparban, az elektronikai iparban, a háztartásigép-gyártásban, az irodatechnikai eszközök gyártásában, a szerszámgépgyártásban jellemző az Egyesült Államokban és részben Nyugat-Európában.
  2. Elsősorban az újonnan iparosodott országokban realizálódtak azok a feldolgozóipari befektetések, amelyeket mindenekelőtt az alacsony bérköltségek motiváltak. Ezekben az esetekben a kevésbé szofisztikált tevékenységeket telepítették ki Japánból, de a tevékenység nem szükségszerűen sokkal kisebb, mint az anyavállalat hazai termelése. A K+F, a globális és regionális marketing ugyanakkor teljes egészében a Japánban működő anyacég kompetenciája marad.

A kilencvenes évek mindinkább globalizálódó világgazdaságában rohamosan változtak-változnak a komoly otthoni nehézségekkel küzdő japán gazdaság külföldi működőtőke-befektetései is.

Meghatározó a makrogazdaság

A nyolcvanas évek közepéig a japán eredetű külföldi működőtőke-befektetések célja a kereskedelmi forgalom fellendítése volt inkább kiegészítve, mintsem helyettesítve a belföldi felhalmozást. Ebben az időszakban folyamatosan bővült Japán világkereskedelmi részesedése. A nyolcvanas évtized második felében a távol-keleti ország a fejlődés magasabb fázisába jutott, tudniillik a stabilizáltan magas világkereskedelmi jelenlét mellett folyamatosan nőtt a részesedése a világban fölhalmozódott külföldi működőtőke-befektetésekből. A kilencvenes évek első felében megkezdte a harmadik fejlődési szakasz felé való elmozdulást: ekkor a külföldön befektetett japán tőke egyre inkább a globális termelés forrásává válik az ország számára, helyettesítve, nem pedig kiegészítve az exportot és a belső felhalmozást.

Külföldi működőtőke-befektetések Japánban (millió USD)
Pénzügyi év Németország Hollandia Svájc Nagy-Britannia Egyesült Államok
1990 259 734 142 54 664
1991 172 323 176 431 1334
1992 125 207 513 254 1337
1993 110 283 149 67 930
1994 502 523 154 123 1596
1995 167 561 101 117 1843
1996 423 713 222 360 2171
Forrás: Facts and Figures of Japan. 1997, Ministry of Finance

Japán nemzetközi kereskedelmi aktivitását és az onnan kiáramló működőtőke-befektetéseket a hetvenes évek közepe - az első olajválság - óta a Japán és legfontosabb kereskedelmi és befektetési partnerei közötti kül- és belgazdasági viszonyrendszer határozta meg.

A Bretton Woods-i rendszer fölbomlását követően a jen folyamatosan és erőteljesen felértékelődött. 1972-1979 között a dollár jenben kifejezett árfolyama 303-ról 220-ra zuhant. A nyolcvanas évek elején a trend megfordult: 1985-ben 1 dollár 260 jent ért. Noha a jen a nyolcvanas évek első felében több valutával szemben fölértékelődött, reálárfolyama összességében 4 százalékkal leértékelődött. A nyolcvanas évek első felében a japán export-boom együtt járt az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába irányuló japán működőtőke-kivitel gyors növekedésével.

A világ legfejlettebb országait tömörítő Hetek csoportja (G-7) 1985 szeptemberében kötött megállapodása nyomán a dollár meggyengült a jennel szemben: az egyezmény megkötésekor 255 jent érő dollárért egy év múltán már csak 155 jent adtak. A Hetek 1987. februári újabb megállapodása, az úgynevezett Louvre-egyezmény az árfolyamok stabilizálását tűzte ki célul: 1985-1988 között a jen nominális effektív árfolyama 53 százalékkal nőtt, míg a reál effektív árfolyam 40 százalékkal emelkedett. Ennek ellenére drámaian csökkent a japán exportőrök profitja: a japán export 1986-ban csökkent, 1987-ben stagnált. Ezzel egyidejűleg 1987-ben valóságos befektetési boom tört ki Japánban. A japán export dinamikusan bővült, de ennél is fontosabb, hogy a nyolcvanas évtized végén a japán export alapvető szerkezeti változáson ment át. A munkaintenzív termékek exportjáról a hangsúly a technológiaintenzív termékek kivitelére tevődött át, ugyanakkor nőtt Nyugat-Európa súlya a japán exportpiacok sorában - jórészt az Egyesült Államok rovására.

Az 1987. októberi New York-i tőzsdekrach az amerikai monetáris politika megváltozásához vezetett, ugyanakkor Japánban enyhült a monetáris szigor, ami a masszív tőkekiáramlással együtt a dollár jennel szembeni erősödését hozta. Az amerikai valuta árfolyama az 1988-as 120 jenről 1990-re 145 jenre emelkedett. Az inflációtól való félelem a japán monetáris politika szigorodásához vezetett, éppen akkor - azaz 1990 első felében -, amikor recesszió vette kezdetét az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. A japán pénzügyi buborék kipukkadt: a tőzsdei árak zuhantak, az ingatlanpiac összeomlott, a vállalati csődök szaporodtak. A helyzetet tovább súlyosbította a jen 1992 végi erőteljes felértékelődése: 1992-1995 között 1 dollár 100 jent ért, s 1995 decemberében rövid időre létrejött a hihetetlen, 1 dollár = 79 jen árfolyam. Az adósságdeflációs folyamat a jen második nagy felértékelődésével párhuzamosan a japán gazdaság - második világháború óta páratlan - visszaeséséhez vezetett.

Óvatosság Kelet-Európában

Japán rendkívül óvatosan, általában csak kisebb zöldmezős befektetésekkel jelent meg a közép-kelet-európai átalakuló gazdaságokban. Sokáig Magyarország reprezentálta a régió japán működőtőke-befektetéseinek 90-95 százalékát a Suzuki 220-250 millió dolláros befektetése révén. A magyarországi, csaknem 500 millió dollárnyi japán befektetés továbbra is a legmagasabb a régió országai között. A Sony, a TDK, s legújabban a Denso 100 millió dolláros beruházása jelzi, Japán leküzdötte kezdeti tartózkodását. A hazánkban megtelepedett (háztartási) elektronikai cégek évről évre újabb és újabb, 5-10 millió dolláros beruházásokat valósítottak meg. Ebből a szempontból kérdéses, hogy mennyire veti vissza a japán válság a felkelő nap országának közép-európai, azon belül magyarországi befektetéseit.

A japán gazdaság hosszú, dinamikus fejlődés után a kilencvenes évek első felében elhúzódó stagnálásba került. Az 1991-1995 közötti átlagos éves növekedési ütem - reálértéken számolva - alig 1,3 százalék volt, de az 1991-es 4 százalék után 1992-1995 között a japán gazdaság egyetlenegy évben sem volt képes 1,1 százaléknál dinamikusabb növekedésre. A japán gazdaság alapvető strukturális reformokra szorul: a bankrendszer, a foglalkoztatási rendszer, az állami befolyásolás rendszere, a nagyvállalatok életfogytig tartó foglalkoztatási rendszere, a verseny kiterjedt korlátozása, az oktatási rendszer átalakítása mind-mind elengedhetetlen feltétele annak, hogy Japán megőrizze a hetvenes-nyolcvanas években kiharcolt világgazdasági pozícióit. Az 1997-1998-as folyamatok a válság súlyosságára utalnak. Az 1997-es pénzügyi évben a GDP 0,7 százalékkal csökkent - noha ezt egyes japán körök stagnálásként interpretálják -, s az 1998-as pénzügyi évre további csökkenés várható. Japán tehát pillanatnyilag - s az előttünk álló egy-két évben - nem tudja betölteni azt a regionális vezető szerepet, amelyre olyannyira rászorulnának Délkelet-Ázsia válság sújtotta nemzetgazdaságai.

A hatalmas megtakarítások persze nem enyésztek el, Japán minden bizonnyal továbbra is a világ egyik legnagyobb áru-, tőke- és hitelexportőre marad. A folyamatok konkrét alakulása azonban ezúttal sokkal inkább a japán gazdasági reformok hatékonyságán, mintsem a világgazdasági viszonyok változásain múlik. Ami pedig a Magyarországra irányuló további japán befektetések lehetőségét illeti, nem feltétlenül kell visszaesniük: hivatalos japán elemzők szerint a hagyományos délkelet-ázsiai befektetési piac tartósnak ígérkező recessziója következtében várható, hogy a Közép-Európába, s jelesül Magyarországra áramló japán működőtőke-befektetések növekedni fognak az előttünk álló években.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. október 1.) vegye figyelembe!