Fellendülés vagy visszaesés?

 

Az 1998-as év a külkereskedelem szempontjából valószínűleg két ellentétes félidőre oszlik. Az év első és második hat hónapját jellemző ellentétes tendenciák kibontakozásában azonban semmilyen szerep sem jut a májusban tartott parlamenti választásoknak, sokkal inkább a világméretűvé növő válság szenvedő alanyai lettünk.

 

A második fél évben, legalábbis augusztustól, erőteljesen felszínre tört, Oroszországból kiinduló válság nem közvetlenül, hanem elsősorban a fejlett országokra gyakorolt hatása révén, némiképp az ázsiai válságjelenségekkel karöltve kétségtelenül szűkítették Magyarország exportlehetőségeit. Emellett azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az 1998 közepéig terjedő tizenöt hónap alatt a negyedéves adatok rendre 20 százalékot erősen meghaladó dinamikus exportbővülést mutattak. (1998 második negyede a pontosság kedvéért ennél alig kisebb, 19,4 százalék volt.) Ilyen előzmények után irreális lenne az 1997-es harmadik és negyedik negyedév magas bázisához képest a dinamika további erősödését várni. Ezért éves szinten az exportnak az év első felénél szerényebb bővülése prognosztizálható 1998 második fél évére. (Az ezt igazoló vagy cáfoló előzetes tényadatok az eddigi tapasztalatok szerint csak márciusban lesznek hozzáférhetőek.)

Nagyobb a hiány

Mértékadó elemzők feltételezik, hogy az import az év második felében az exportét meghaladó vagy legalábbis azzal megegyező növekedést mutat majd, ellentétben az 1998 második negyedévét megelőző egy teljes esztendővel. Következésképp a külkereskedelmi deficit várhatóan nagyobb lesz, mint a félévi 1,308 milliárd dollár kétszerese, azaz meghaladhatja a 2,5 milliárd dolláros prognosztizált szintet az 1997-es 2,134 milliárd dollárhoz képest, de valószínűleg nem éri el az 1996-os 3 milliárd dollár feletti összeget.

Bár a folyó fizetési mérleg áru-deviza során megjelenő kereskedelmi deficit ettől természetesen eltérhet, a kereskedelmi hiány döntő hatással van rá. Így az idei fizetésimérleg-hiány is meghaladhatja a várakozásokat, miközben a finaszírozásában döntő szerepet játszó külföldi működőtőke beáramlása az orosz válságjelenségek nemzetközi következményeinek hatására a várt 2 millárd dollár helyett feltehetően csak alig több mint 1,5 milliárd dollár lesz ebben az évben.

Az elemzők egy részének véleménye szerint ugyanis számot kell vetni azzal az eshetőséggel, hogy a nyugati befektetők nem elhanyagolható része nem tesz különbséget az úgynevezett feltörekvő országok között, és az oroszországi válság miatt hosszabb időre elveszti bizalmát az egész régió iránt.

Az idén az év első felében Magyarország exportja dollárban számolva impozáns, 23,4 százalékos növekedést mutatott, miközben a behozatal 20,9 százalékkal bővült. A 10,787 milliárd dolláros féléves export és 12,096 milliárd dollár import egyenlegeként a kereskedelmimérleg-hiány 1,309 dollár volt. Az exportnak az importot 2,5 százalékponttal meghaladó növekedése következtében lényegesen nagyobb forgalom mellett a kereskedelmi deficit mindössze 46 millió dollárral, azaz alig 3,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakára vonatkozó mértéket.

A növekedésből oroszlánrész jut az ipari vámszabad területekre, ahová döntően a multinacionális vagy általában külföldi cégek százszázalékos tulajdonában levő magyarországi leányvállalatok, de legalábbis külföldi többségi tulajdonban levő vállalatok települtek.

A vámszabad területek exportja az év első felében 69,1 százalékkal bővült 1997 azonos időszakához viszonyítva, miközben a vámstatisztikában regisztrált kivitel 8,9 százalékos növekedést mutatott. A 2,047 milliárd dollárnyi félévi teljes exportnövekmény 71 százaléka (1,455 milliárd dollár) tehát a vámszabad területekről származott, és részesedésük a teljes kivitel egyharmadát tette ki az előző évi 24 százalékkal szemben.

A vámszabad területi export zöme, 88,5 százaléka az Európai Unió tagállamaiba ment, és az oda irányuló összes kivitel több mint 40 százaléka ilyen ipari területekről származott. Ebben persze figyelembe kell venni, hogy a multinacionális vállalatok a Magyarországon gyártott termékeiknek jelentős részét az európai elosztó központokból szállítják tovább más kontinensekre. Emiatt számottevő eltérés mutatkozhat a szerződő és a rendeltetési országok szerint vezetett kereskedelmi statisztikában.

Az ipari vámszabad területeken működő cégek profiljának ismeretében természetesnek tűnik, hogy a gépipari export dinamikus félévi növekményének – amely 1,650 milliárd dollár többletet hozott 1997 első felével összevetve – 85,4 százaléka a vámszabad területekről származott, azaz nem kevesebb, mint 1,410 milliárd dollár innen eredt. A vámszabad területek súlya az ország teljes gépipari exportjából az egy évvel korábbi 50 százalékról 61 százalékra emelkedett az idei év első felére.

A vámszabad területek importja az első fél évben másfélszeresével, azaz 919 millió dollárral nőtt, és az összes import 22,5 százalékát tette ki. A behozatal félévi növekményének csaknem 44 százalékát a vámszabad területek vették fel.

Az ipari vámszabad területek forgalmának elemzéséből tehát legalább két fontos következtetés adódik. Egyrészt az, hogy az első fél évben 834 millió dollár exporttöbbletet realizáltak, 536 millióval (azaz 180 százalékkal) többet, mint egy évvel korábban. Másrészt az, hogy a vámszabad területek behozatala a kivitelük háromnegyedével egyenlő, jóllehet ehhez figyelembe kell venni, hogy az importban nemcsak a termeléshez felhasznált anyagok, alkatrészek és részegységek jelennek meg, hanem a bővítést szolgáló beruházási javak is.

Mint arra fent már utaltunk, a vámszabad területi vállalatok túlnyomó többsége a gépiparban tevékenykedik, így 54,4 százalékos növekedés eredményeként gépipari behozataluk több mint 80 százalékkal részesedett összes importjukból. A teljes gépipari import 42 százaléka tehát a vámszabad területekre került, amiben jelentős részt a termeléshez felhasznált alkatrészek és félkész termékek képviselnek.

Átlagszámok és részletek

A vámszabad területek forgalmának kiemelése nem csupán a nyilvántartásban alkalmazott megkülönböztetés szempontjai miatt indokolt, hanem azért is, mert rámutat arra, hogy az export kétharmadát adó (erős leegyszerűsítéssel) nemzeti export dinamikája az év első felében az átlaghoz (23,4 százalék) és különösen a vámszabad területekhez (69,1 százalék) képest szerény, 8,9 százalékos volt. A vámstatisztikában regisztrált import növekedése ugyanakkor 14,3 százalékos volt, azaz a féléves exportnak az átlagszámokban mutatkozó növekedési előnye a vámszabad területek forgalmából ered.

A vámszabad területi forgalomtól megtisztított importnak az exportot meghaladó növekedéséből az is következik, hogy a vámstatisztikában kimutatott kereskedelmimérleg-hiány fél év alatt 2,143 milliárd dollár volt, csaknem 600 millióval több, mint 1997 első felében. A helyzet tehát az év első felében úgy festett, hogy a vámterületi forgalom deficitjének mintegy 40 százalékát a vámszabad területek exporttöbblete ellensúlyozta. Ugyanez az arány egy évvel korábban 20 százalék alatt volt.

Az Európai Unióba irányuló vámterületi export az 1997. első félévi 4,250 milliárd dollárról az idén 4,612 milliárd dollárra nőtt, azaz a 8,5 százalékos növekedése gyakorlatilag megegyezik a vámstatisztikai növekedés átlagával, az EU-ba irányuló vámszabad területi exportnövekedés 58 százalékos bővülésével szemben. A különbség következtében a vámterületi export súlya az Unióba irányuló összkivitelben egy év alatt 10 százalékponttal, 60 százalékra csökkent. Ez az adalék is alátámasztja, hogy a külföldi tőkével működő cégek az integráció hordozói. Talán még ennél is fontosabb, hogy súlyuk növekedésével az export stabilitása erősödik, s ennek jelentősége a válságjelenségekkel terhelt világgazdasági környezetben még különösebb jelentőséggel bírhat a jövőben.

Importoldalról pedig, minthogy a kelet-európai behozatal, amelyben a vámszabad területeken működő cégek éppen csak érintőlegesen érintettek, általában visszaesett, értelemszerűen az átlagnál nagyobb – 16,8 százalékos – élénkülést mutatott az EU-ból a vámterületre beáramló import.

Regionális megoszlás

Az idén az év első felében az átlagos (23,4 százalékos) exportnövekedést a FÁK országaiba (10,7 százalék) és különösen Oroszországba (2,7 százalék) irányuló kivitel szerény emelkedése fogta vissza. A legnagyobb növekedést (27,5) az EFTA-országokba irányuló kivitel mutatta, ám ennek súlya az ország teljes kivitelében így is csupán 1,4 százalékra emelkedett. Az adatok – más csoportosítás szerint – azt mutatják, hogy a fejlődő országokba menő export mutatta a legnagyobb növekedést (42,6 százalék), ám piaci részesedésük ezzel is csupán valamivel 3 százalék fölé emelkedett.

Mint már utaltunk rá, a magyar kivitel (Oroszországot leszámítva) valamennyi fontos kereskedelmi partner országba dinamikus növekedést ért el. Valamivel az átlag fölött bővültek a Németországba irányuló szállítások (23,9 százalék), amelyek a teljes kivitel 36,5 százalékát tették ki. Hasonló arányban bővült az Európai Unió piacain gazdára talált magyar export, amely az átlagot némileg meghaladó növekedéssel (24,4 százalék) megerősítette 70 százalék feletti részesedését. A CEFTA-országokba (Romániával együtt) 26,6 százalékkal nőtt a kivitel, ám a közép- és kelet-európai régiót tekintve a növekedés már csak 13,5 százalékos volt az év első felében az előző év azonos időszakához képest.

Az egyes országokat tekintve feltűnő, hogy a félévi kivitel Magyarország második legfontosabb exportpiacára, Ausztriába csak 4,2 százalékkal nőtt. Ez annál feltűnőbb, mivel az elmúlt év első felében elért 31 százalékos növekedés kétszer gyorsabb volt az teljes export növekedésénél. Más EU-tagállamokat tekintve kiemelkedik Hollandia (72,3 százalék), Spanyolország (34,5 százalék), Belgium (39,3 százalék), Franciaország (29,4 százalék) és a skandináv régió – igaz jóval alacsonyabb szintről – a Svédországgal (49,2 százalék), illetve Finnországgal (38,8 százalék) elért növekedéssel.

A többi fejlett ipari állam közül nem is lebecsülendő szintről 43,9 százalékkal nőtt a magyar export az Egyesült Államokba, de 5,7 százalékkal visszaesett a Japánba menő kivitel, nyilván nem függetlenül az egész időszakot jellemző pénzügyi válságtól a felkelő nap országában. A CEFTA új tagjába, Romániába csaknem 2,5-szeresére nőtt az export, és ezzel Csehországot és Szlovákiát maga mögé utasítva felzárkózott Lengyelország után, miután ezek rendre szolid 18,4, 14,1, 15,8 százalékos növekedést mutattak.

Keleti statisztika

Az import származás szerint vizsgált összetételét tekintve – legalábbis az exporttal összevetve – mérsékelt növekedését a FÁK-országokból, és döntően persze Oroszországból eszközölt vásárlások visszaesése okozta. Az átlagnál (20,9 százalék) kisebb mértékben (17 százalék) nőtt a CEFTA-országokból származó behozatal is. A fejlett ipari országokból eredő behozatal 25,3 százalékos növekedésével szemben a közép-kelet-európai import 2,4 százalékkal csökkent az elmúlt fél évben.

A FÁK tagállamaiból bejövő import 85 százaléka Oroszországból eredt, és abban 70 százalékos arányt képviselnek az energiahordozók. Más aspektusból a teljes magyar energiahordozó- és energiaimport –, amely egyébként az év első felében dollárban számolva 19,7 százalékkal csökkent – 76 százaléka a FÁK-országokból, 70 százaléka pedig Oroszországból származik. Ráadásul a nyersanyagok kivételével valamennyi áruféle behozatala visszaesett, bár ezek együttesen is lényegesen kisebb súlyúak. Következményként Oroszország piaci részesedése a magyar importban 7,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 10 százalék feletti szintről.

Országonként szemlélve, a legfontosabb szállítók között 23,2 százalékkal csökkent Magyarország behozatala Ukrajnából, miközben a legnagyobb arányú növekedést Spanyolország (80,4 százalék), az exporttal éppen ellentétben Japán (75,3 százalék) és Kína (62,8 százalék) mutatta. Talán meglepően erős dinamikát ért el még Franciaország (41,8 százalék) és még számos ország, mint az Egyesült Államok, Olaszország, Nagy-Britannia, Hollandia, Lengyelország, Románia az átlagot meghaladó importdinamika révén javította piaci részesedését Magyarországon.

Az áruszerkezet átrendeződése

A tizenöt EU-tagállammal lebonyolított forgalomban folytatódott az a tavalyi évben is uralkodó irányzat, amely szerint a gépipari termékek exportja volt a szállítások növekedésének motorja, miközben az élelmiszer-kivitel és az elhanyagolható jelentőségű energiaexport tovább zsugorodott. A gépek és berendezések kivitele az év első felében az EU-ba 40,6 százalékkal gyarapodott azt követően, hogy 1997-ben már 57,3 százalékos emelkedést mutatott. A térségbe irányuló kivitelből ezzel már több mint 58 százalékot képviselt. A tavalyi szerény 3,2 százalékos növekedést felerősítve az egyéb feldolgozóipari termékek kivitele az Unióba 10,6 százalékkal bővült, és 32 százalékkal részesedett az exportból. Eszerint tehát feldolgozott ipari termékek teszik ki a magyar export 90 százalékát. Azzal, hogy az élelmiszer-ipari termékek exportja a tavaly 8,9 százalékos visszaesés után az év első felében további 4,4 százalékkal zsugorodott, részesedésük a nyugat-európai kivitelben 5 százalékra csökkent az 1996-ban regisztrált 10 százalékról.

Annak ellenére, hogy az EU-ból származó importban legdinamikusabban a gépek behozatala nőtt (34 százalékkal), ennek értéke (3,875 millió dollár) 635,2 millió dollárral elmaradt a gépexporttól. A behozatal felét a gépek és gépi berendezések tették ki, míg az egyéb feldolgozóipari termékek további 43 százalékkal részesedtek, úgyhogy az egyéb árucsoportok jelentősége elhanyagolható.

A legfontosabb partner: Németország

Az ország vezető kereskedelmi partnere Németország. Az uniós export durván fele irányult oda, és az importunk mintegy 42 százaléka származott onnan. A gépipari kivitel 34,9 százalékkal nőtt a tavalyi rendkívül dinamikus 71,6 százalékos fellendülést tetézve, és az e csoportba sorolt termékek az év első felében a Németországba szállított áruk 65 százalékát tették ki. Az idén fél év alatt dollárban számolva nagyobb volt a gépek és berendezések németországi exportja, mint amennyi 1996-ban egész évben. Az EU-hoz hasonlóan a tavalyi stagnálás után némiképp megélénkült a többi feldolgozott iparcikk szállítása, és a 10,6 százalékos növekedéssel részesedésük alig maradt el a 30 százaléktól. A feldolgozott ipari termékeken kívül egyéb termékek már csak 5,5 százalék körüli szeleten osztozhattak idén a német exportból. Az élelmiszer-szállítások az év első felében így alig 3,5 százalékot képviseltek szemben azzal, hogy 1996-ban még csaknem 10 százalékot tettek ki.

A gépek, berendezések és feldolgozott ipari termékek az importot is úgyszólván kizárólagos 97 százalék körüli részesedéssel uralják, amiből a kimagaslóan (39,3 százalékkal) bővülő gép- és berendezésimport 58 százalékot képvisel.

1996 óta a Németországgal lebonyolított forgalom folyamatos magyar exporttöbbletet mutat, amely az év első hat hónapjában csaknem 310 millió dollár volt, igaz ez mintegy 50 millióval kevesebb, mint az elmúlt év első felében, de tavaly a második fél év hozott több mint 1,1 milliárd dollárt, az első félévi többlet majdnem négyszeresét, már-már félelmetes gépipari exportdinamika mellett. Az EU többi tagországával ellentétben a gépipar kiviteli többlete a német viszonylatban szinte teljes egészében megmarad, mivel a többi feldolgozott iparcikk importjából származó deficitet a kisebb forgalmú árucsoportok együttesen képesek kiegyenlíteni.

Orosz kapcsolat

Az uniós csatlakozás lázában sem tanácsos megfeledkezni a ritkábban emlegetett kereskedelmi partnerről, Oroszországról. Oroszországgal 1998 első felében erőteljesen visszaesett a külkereskedelmi forgalom. Ez kifejezésre jutott abban, hogy az 1997-es 24,8 százalékkal szemben 1998 első felében éppen csak 2,7 százalékkal nőtt az Oroszországba irányuló magyar export, az import pedig – nem csekély mértékben az energiaimport csökkenése miatt – a tavalyi 2,1 százalékos csökkenés után 15,8 százalékkal megcsappant. Az energiaimport mellett azonban különösen leült a gépipari kereskedelem, amelyről alig esik szó. A 600 millió dolláros félévi energiaimport-számla mellett eltörpül az alig 50 millió dolláros gépimport, de ez éppen 1,3 százalékponttal nagyobb visszaesést mutatott, mint a 15,4 százalékkal zsugorodó energiaimport. Egyidejűleg azonban valamennyi árucsoport kereskedelmét tekintve a magyar gépkivitel esett vissza a legjobban, pontosan 19,4 százalékkal, és 85 millió dollárt sem tett ki 1998 első felében. A gyógyszereket is tartalmazó egyéb feldolgozott termékek exportja is az átlagos exportnövekedésnél jóval szerényebben, 15,8 százalékkal nőtt az év első felében, míg az átlagot meghaladó 25 százalék körüli fellendülést regisztrált 1997-ben. A gépipar rovására tudta csak növelni orosz piaci részesedését idén az élelmiszerexport, amely 40 százalékos arányt ért el alig érzékelhető 4,3 százalékos növekedésével is.

Az orosz válság kirobbanásakor, augusztusban tapasztalt, jellemző könnyedség a magyarországi hatásokat illetően idővel aggodalommá vált. A kereskedelmi kapcsolatok súlya Magyarországot valóban nem teszi ki súlyos következményeknek – annál is kevésbé, mivel a legfőbb exportcikkek, mint az élelmiszerek és gyógyszerek rendszerint az utolsók között vétetnek le az importlistáról. A kőolaj- és földgázszállítások biztonsága sem forog veszélyben, mert a romló gazdasági helyzet csak tovább növeli az exportbevételek iránti igényt. Még azt is ki lehet zárni, hogy a rubel drasztikus leértékelődése az orosz kivitel támogatásával versenyelőnyt idézne elő a magyar exporttal szemben harmadik piacokon. Az orosz exportban ugyanis nyersanyagok és energiahordozók vannak túlsúlyban, a műtrágyákat és az acéltermékeket leszámítva tehát olyan áruk, amelyekből Magyarország nem számít jelentős exportőrnek.

Csakhogy az orosz gazdaság megrendülését megelőzően már „gyengélkedőbe" utaltak számos délkelet-ázsiai országot, és betegségek gyötrik Latin-Amerika néhány országát is. A nyugati befektetők vérmes reményeket fűztek az Oroszországban elérhető, kecsegtetően magas hozamokhoz, és ezt hosszú ideig a vezető nyugati kormányok nagyvonalú támogatása is bátorította. Most viszont a legnagyobb veszteség éppen emiatt az amerikai és német befektetőket érhette, mint ahogy ezek a kormányok voltak a legbőkezűbbek Oroszország iránt.

Az Oroszországból kiinduló hullámok következésképp egyáltalán nem a közvetlen kereskedelmi kapcsolatokon keresztül csapódnak le Magyarországon, hanem Nyugat felől. Az elemzők immár teljes egyetértésre jutottak abban, hogy az orosz válság nem lesz gyors lefolyású, de annak mélységét és kiváltképp világgazdasági következményeit óvakodnak megjósolni. Az első következményt azonnal megsínylette a budapesti tőzsde, hiszen az rögtön a feltörekvő piacok iránti bizalomvesztésben jelent meg a nyugati befektetők szemében.

A kérdések kérdése

Becslések szerint a magyar tőzsdén a forgalom nem kevesebb mint 70 százalékát nyugati befektetők generálják, közöttük is nagy súllyal vannak jelen nyílt végű befektetési alapok. Miközben arra panaszkodunk, hogy a nyugati befektetők nem tesznek különbséget az egyes közép- és kelet-európai országok között, és most még Oroszországgal is egy kalap alá veszik Magyarországot, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az ilyen befektetési alapok úgy szálltak be tőkével a magyar vállalatokba, hogy kisemberek pénzét kezelik, akik az ilyen befektetési jegyeket bármikor visszaválthatják, ha elégedetlenek a hozammal. Amikor tehát az orosz tőkepiacon elszenvedett veszteségeket a nyugati alapok azzal próbálták enyhíteni, hogy realizálták Magyarországon hozzáférhető profitjukat, akkor a tőlük elvárható legnagyobb gondossággal jártak el a rájuk bízott pénz kezelésében. Mellesleg az alapkezelők jutaléka szempontjából sem mellékes, hogy a kisbefektetők kivonnak-e pénzt az alapból, vagy növelik befektetési jegyeik állományát. Ezért aztán fel kell készülni arra, hogy időbe telik, amíg a kisbefektetők pénzével sáfárkodó befektetési alapok ismét képesek lesznek visszatérni a felemelkedő régiókba. Jóllehet ez alapvetően a portfólióbefektetéseket érinti, és mondjuk a zöldmezős beruházásokba fektetett működőtőkét befektető multinacionális vállalatok nem szükségszerűen követik ezt a példát, de az ő fejlesztési befektetéseik mérlegelésekor is számításba jön, hogy a tőkekivonás semmiképp sem számít a növekedést serkentő tényezők közé. Ezért nem lehet a kérdés felett egykönnyen átsiklani azzal, hogy Magyarországon a reálfolyamatok kedvezőek, mert ha így is van most, nem biztos, hogy így is marad, kivált akkor, ha a helyzet eldurvul.

A kérdések kérdése talán az, vajon az elhúzódó orosz válság az ázsiai és latin-amerikai bajokat tetézve előidézi-e a világkereskedelem beszűkülését, és ha igen, az mennyire veti vissza a növekedési ütemet Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Azt magyar kormányzati tisztségviselők is nyíltan elismerik, hogy az 1999-es gazdasági programban megcélzott 5-5,5 százalékos gazdasági növekedés a fejlett ipari országokban, az export fő piacain, átlagosan 3 százalékos GDP-növekedést feltételez. A legtekintélyesebb nemzetközi kutatóközpontok előrejelzései megoszlanak a tekintetben, vajon – éppen az előbbiekben vázolt hatások következtében – mekkora növekedés várható jövőre a fejlett országokban. Általában arra hajlanak, hogy az oroszországival felerősített gazdasági válságjelenségek 0,5 százalékkal mérsékelhetik az ipari államok jövő évi növekedési ütemét, csak abban bizonytalanok, hogy milyen mértékről. A megfigyelők szerint a feltörekvő piacokkal szemben megnyilvánuló bizalomvesztés nyomán kivont tőke döntő része a fejlett országok állampapírjaiban keres helyet magának. A tankönyv szerint ez likviditástöbbletet eredményez Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, ami pedig kamatcsökkenést kell hogy indukáljon, az pedig erősíti a növekedés esélyeit. Amennyiben tehát a világgazdasági megrázkódtatás nem viseli meg túlzottan a fejlett országok gazdaságát, azok előbb-utóbb ismét befektetési lehetőségeket keresnek, s könnyen megeshet, hogy tapasztalatokkal gazdagodva térnek vissza a feltörekvő országok tőkepiacaira, akkor már feltehetően differenciált megközelítéssel. Ilyenformán van igazság abban is, hogy Magyarország jól jöhet ki a dologból, és a más országokból kivont tőke egy része talán itt talál helyet magának, ezzel még erősítve is a külföldi befektetések növekedését. A reálgazdaság egészséges tendenciáit tehát addig fenn kell tartani, amíg ez a folyamat – biztosan nem máról holnapra – lezajlik, ha az átrendeződés nyertesei közé szeretnénk soroltatni.

Árak és hatékonyság

A KSH elemzése szerint a forintban számolt ipari exportárak az első fél év végére mind a tizenkét, mind a hathavi összevetésben elmaradtak a leértékelés ütemétől, amely az 1998 júniusát megelőző egy év alatt 12,4 százalékos, az év első felében pedig 5,5 százalék volt. Ezzel szemben a feldolgozóipari exportárak egy év alatt 11,7 százalékkal emelkedtek, és miközben az úgynevezett nem volumenhordozó ágazatok a leértékelés feletti árindexeket produkáltak, éppen a gépipar (8,8 százalék) és a vegyipar (11,6 százalék) marad el attól. A leértékelés ellenére az első fél évben az ipari exportárak csak 3,8 százalékkal, a gépipari árszint pedig ennél is kevésbé, 2,8 százalékkal emelkedett. Ez jelentős fordulat az 1997-es esztendőhöz képest, amikor a 14 százalékos évi leértékelési ütemmel szemben az ipari exportárak forintban számítva 19,9 százalékkal emelkedtek. Bár már akkor is látszott, hogy az ipari vámszabad területeken működő nemzetközi vállalatok döntő súlyától nyilván nem függetlenül a gépipari export árszintje éppen csak lépést tartott a leértékelés ütemével. A gépiparon belül azonban az exportárak igen nagy, 2-19 százalék közötti szóródás eredőjeként alakultak ki úgy, hogy a legnagyobb volumennövekedést regisztráló ágazatokban, mint az irodagép- és számítógép-előállítás emelkedtek legkevésbé a kiviteli árak forintban. Ugyanakkor az élelmiszeripar a leértékelés mértékén felül 5,8, a vegyipar pedig 13,4 százalékponttal tudta növelni exportértékesítési árait 1997-ben. Az exportárszínvonal tisztes tartása tavaly nyilván hozzájárult az export lendületének fenntartásához ez év elején, mint ahogy némi késleltetéssel várható az árak eróziójának visszafogó hatása a későbbiekben. Az is nyilvánvaló persze, hogy amint az átlaghoz képest az egyes termelőknél eltérő mértékek érvényesülnek, különböznek a lehetőségeik is, hogy a hatékonyság javításával ellensúlyozzák árérvényesítési képességeik hiányosságát. Az ipari export szempontjából következésképp enyhén fékező hatású, hogy a kormány október 1-jétől elhatározta a forint havi leértékelési ütemének további csökkentését 0,1 százalékponttal, 0,7 százalékra, és 1999 januárjától további csökkentést tervez. Miután a piacokon elért exportárakban a leértékelést az első fél év tanúsága szerint nem sikerült érvényesíteni, az exportra termelő ágazatoknak a termelékenység javításával kellett ezt ellensúlyozni.

A munkaerő hatékonyságáról rendelkezésre álló adatok szerint 1998. január-júniusban a feldolgozóipari alkalmazottak bruttó átlagbére 18,0 százalékkal, a gépiparban pedig 20,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az alkalmazásban állók létszáma ugyanott 2,9, illetve 11,2 százalékkal emelkedett. A feldolgozóipari bruttó kibocsátás 18,7 százalékos, és a gépipari termelés 44,6 százalékos bővülésével számolva az év első felében az egységnyi termékre jutó bérköltség a feldolgozóiparban átlagosan 2,3 százalékkal emelkedett, míg a gépiparban 7,6 százalékkal csökkent. 1997-ben a termékegységre jutó bérköltség a feldolgozóipar átlagában 6,8 százalékkal emelkedett, miközben a gépiparban 13,6 százalékkal csökkent. E rövid időszak tendenciája annyit mutat, hogy a feldolgozóiparban – amelybe (ne feledjük!) a gépipar is beletartozik – az előző évhez képest lelassult a termékegységre jutó bérköltség emelkedése, a gépiparban viszont a csökkenés mutat lassulást. Ez jelzi, hogy a feldolgozóipar egyéb ágazatai is kezdenek felzárkózni a gépiparhoz, legalábbis ami a bérköltség-hatékonyságot illeti. A kiindulóponthoz, nevezetesen a termelői exportáraknak a leértékelés ütemétől elmaradó emelkedéséhez visszatérve úgy fest a dolog, hogy a gépipar termékegységre jutó bérköltség-megtakarítással ellensúlyozni tudta a gyengébb árérvényesítő képességét, és az exportot nyereséges szinten tartotta, miközben a feldolgozóipar egyéb ágazataiban csökkent a kivitel jövedelmezősége.

Árfolyamkilátások

Az árfolyam meghatározásáért felelős Magyar Nemzeti Bank azonban némiképp másként látja a helyzetet. Először is nem az exportértékesítés árindexét veszi alapul, hanem a belföldi termelői árak szintjét, és azt, hogy azok változása rendre elmaradt a leértékelés havi ütemétől. Az év első felében egyedül januárban nőttek a 0,9 százalékos leértékelési rátánál nagyobb mértékben a termelői árak, és a további öt hónap egyikében sem emelkedtek 0,6 százaléknál nagyobb mértékben. Azután azt is látja az MNB, hogy az alacsony belföldi termelői áraknál jobban emelkednek az exportárak, amiből az következik, hogy a termelők jobban jártak az exporttal, mintha belföldön értékesítették volna árujukat. A lassuló termelőiár-emelkedés és a leértékelés mértéke a jegybanknak azt is mutatja, hogy belföldön mérsékeltebb ütemben emelkednek a ráfordítási költségek, köztük a bérek is, mint a külföldi versenytársaknál. Az MNB végül arra a következtetésre jutott, hogy az év első felében termelői ár alapon a forint 2 százalékkal leértékelődött, tehát elérkezett az a pont, amikor a csúszóleértékelés mértéke túlkompenzálta a hazai és külföldi árak és költségek közötti különbséget. Az MNB ilyen megfontolásból szánta el magát a más meggondolások által vezérelt kormánnyal egyetértve a leértékelés ütemének csökkentésére október elejétől. Amennyiben a tendencia töretlenül folytatódik – amivel kapcsolatban a fentiek alapján számos kétely fogalmazódhat meg, bár lehet, hogy ezek csak később jelennek meg érzékelhető mértékben –, a kormány januárban ismét mérlegelni készül a leértékelési ütem további csökkentését.