A hazai vállalkozási informatika gyermekcipőben jár. Nagyon kevés cég engedheti meg magának, hogy belevágjon komoly informatikai projektekbe. Ennek alapvetően három oka van: a gyors elavulás, a rendszerek hazai viszonylatban igencsak magas ára, és a működtetéshez szükséges szakemberek magas fizetése. A nagy nyugati cégek rendszerint saját, jól bevált rendszereiket hozzák be itt alapított cégeikhez. Az erőforrások mások általi üzemeltetése pedig éppen a bizalmatlanság okán ritka, mint a fehér holló. A cégek igyekeznek minden információt kapun belül tartani.
Kerülgetik a problémát
A másik ok: a hazai vállalkozások közül viszonylag kevés az olyan, amelyik alkalmas a teljes számítógépesítésre, azaz elért bizonyos nagyságrendet. Az informatikai rendszer ugyanis mit sem ér, ha mögötte korszerűtlen kapacitások állnak. A hazai bankrendszer is csak kerülgeti a problémát, félnek az internetes kereskedelemtől, az internetes bankszolgáltatástól.
Ugyancsak hiányzik a termékek utógondozása. A nagy nyugati cégeket fel lehet lelni ügyfélszolgálatukkal, reklámjaikkal az Interneten, itthon meg a legnagyobb hazai lakossági bank, az OTP sem vette a fáradságot az internetes megjelenésre. A gyártó cégek közül is kevesen ismerték fel az informatika erejét. Az Ericsson, a Nokia már magyarul is ott van az Interneten, hasonlóan a telefontársaságokhoz és a szoftvercégekhez. De a mindennapok mosóporgyártói, pontosabban a közfogyasztási cikkek gyártói még nem figyeltek fel erre a piaci lehetőségre, forgalomnövelő tényezőre. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy a lakosság sokkal jobban informatizált, mint a hazai vállalkozások.
A teljes, azaz az egész cégre kiterjedő informatizálás nagyon ritka. Elsősorban egy-egy műveletet vagy részterületet számítógépesítenek. Így például a leggyakoribb a raktárnyilvántartás, a könyvelés, a számlázás. No meg az, hogy a számítógépet intelligens írógépként kezelik. Az elektronikus posta használata ritka, sokkal gyakoribb a megírt levél kinyomtatása, postai továbbítása, esetleg elfaxolása.
A kapcsolódó adatbázisok sem gyakoriak. Nagy cégek kivételével a többiek még azt a faradságot sem veszik, hogy a katalógusukat, esetleg az árurendelési lehetőséget kiterjesszék az Internetre. Ezt elsősorban költség- és biztonsági szempontokkal indokolják. Valójában mindenki kissé fél ettől a megoldástól. A másik probléma az, hogy gyermekcipőben vannak azok az adatbázisok, amelyekhez kapcsolódhatnának.
A hazai gyakorlatban a Kerszöv CD és on-line Jogtár és a céginformációs adatbázis használata az, ami megindítja az orientálódást az informatikai rendszerek irányába. A folyamat utána nagyon gyorsan meg is áll – hacsak nem nagyobb vállalkozásról van szó -, mert kiderül, hogy a telekommunikációs költségek nagyságrendekkel nőnek. A Matáv nagyon drágán méri a telefonálási időt, és az internetes cégek sem olcsók. A hálózat fennartása költséges, és az adatbázisok használata sem ingyenes.
A kicsiknek nem kell
A belső informatika fejlődésének is jelentős gátjai vannak. A leghatékonyabban az úgynevezett családi típusú vezetés működik. Itt a cég belső írásbelisége minimális. Itt a formalizált rendszer, ami az informatika bevezetésének feltétele, akár a vállalkozás halálát is okozhatja, hiszen elveszíti rugalmasságát.
A bevezetés feltétele az algoritmizálható struktúra, a személyi és döntési szintek jó elkülönítése. Itthon ez sajnos elsősorban a vállalati informatikai rendszeren belül presztízsharcokban, hatásköri villongásokban nyilvánul meg. A jogokat itt elsősorban a presztízs és nem a szükség határozza meg. Így fordulhat elő, hogy kizárják a távhívásból azt a vezetőt, akinek ez létkérdés lenne – egyszerűen azért, mert az algoritmizált szabályozás rossz. Nem a munkakör szükségeleteit, hanem az illető rangját nézte a munkahely szervezetében.
A feladatokat is rosszul szokás megfogalmazni ezekben a rendszerekben. Hiszen ahhoz, hogy adott cégen belül valóban jól működő informatikai rendszert lehessen megtervezni, ugyanazt figyelembe kellene venni, mint régen a katonaság berkeiben: a beosztáshoz tartozó hatáskör és a rendfokozat a legritkább esetben esik egybe. Ugyanakkor egy vállalati vezetésen belül nagyon sok kivétel, nem algoritmizálható szabály is van, amelyek csak az adott vállalatra érvényesek, annak hagyományaiból származnak.
A teljesen papírmentes iroda itthon még csak nem is vágyálom, inkább lidércnyomás, ami csak az életet nehezíti meg. A papírmentes iroda szintén tiszta hierarchiát, valamint megbízható, többszörösen tartalékolt tárolóegységeket, számítástechnikai rendszert követel meg. Érthetően ez csak a nagy költségvetésű, hierarchizált szervezetekben (például a távközlési vállalatoknál) működik eredményesen.
Jogi akadályok
A másik gyakorlati akadály jogi természetű. Hiányzik például az elektronikus okiratokról szóló törvény, nincs elfogadott okmányhitelesítési eljárás. Így azok a cégek, amelyek néhány hatósággal mégis elektronikus kapcsolatban állnak, kénytelenek a hitelesítést a hagyományos módon, kézzel elvégezni. Példa erre a TB floppydömpingje, amikor nemcsak hogy nem lehet halózaton beküldeni az adatokat, de ráadásul a kinyomtatott anyagot kézzel hitelesítve kell mellékelni. A felhasználó nem választhat szabadon a papír telefonkönyv és a CD között sem, ugyanis a távközlési törvény előirja a papír telefonkönyv kiadását.
A vállalati informatika itthon ezer sebből vérzik. Ezek nagy része sajátos termelési szokásainkból és szabályrendszerünkből fakad. Ezen semmiképpen sem tud segíteni sem a parancsszó, sem pedig a kész rendszerek importálása. Mindenkinek végig kell járnia a fejlődés útját. Ehhez legalább egyetlen dolog kellene: a jogszabályok legalább ne akadályozzák a fejlődés folyamatát!