Viktor Klima osztrák kormányfő a munkahelyteremtés kancellárja kíván lenni, Rudolf Edlinger pénzügyminiszter az euro jelentőségét az ausztriai foglalkoztatottság növelésében látja, a hangulatot mindig kitűnően felmérő szélsőjobboldali Jörg Haider szerint pedig elérkezett az idő arra, hogy a munkahelyteremtés jól csengő céljával saját szakszervezetet alapítson. Ausztriában, 1998-ban – úgy tűnik – a foglalkoztatottság a bűvszó.
Ausztriában manapság a munkanélküliségtől való félelem már-már döntő politikaformáló tényező. Az ausztriai munkaerőhelyzet jelen állapotában persze nem világos, miért a hirtelen támadt izgalom. Igaz, a munkanélküliség osztrák viszonylatban rekordmagasságot ért el, ám európai mérce szerint a foglalkoztatási helyzet a szomszédságban valósággal irigylésre méltó: csak Luxemburg tud kisebb arányt felmutatni.
Az európai nyilvántartás a tavalyi évre 4,4 százalékos osztrák munkanélküliséget mutatott ki, szemben az ausztriai – mondjuk így – saját kimutatással, amely szerint a tavalyi átlag 7,2 százalék volt. (A téli hónapokban ennél is magasabb.) Az eltérés oka a statisztikai adatfelvétel különbségében rejlik. Az Eurostat számára az a munkanélküli, aki a megkérdezés pillanatában nem dolgozik, aktívan keres állást, s ha ilyen ajánlatot kap, azt két héten belül el is tudja foglalni. De ha a felmérés hetében egyetlen órát is dolgozott, akkor már nem számít munkanélkülinek. Az osztrák statisztikai hivatal adatai ellenben az Arbeitmarktservice-nél – a munkaközvetítőnél – regisztrált valamennyi személyre kiterjednek.
Akcióterv
Az európai statisztika minden országra egységes, így, bár az abszolút adatokban lehet is eltérés, a viszonyítás mégiscsak reális. Eszerint pedig Ausztriát egyedül Luxemburg előzi meg – az osztrák 4,4 százalékkal szemben az Eurostat munkanélküliségi arányként ott 3,2 százalékot mutat ki. Ezt az európai statisztikát azonban az osztrákok még büszkeségből, országuk nagyságának bizonyítására sem alkalmazzák. Így marad az elkeseredettség, amit egyéb adatok támasztanak alá. Az tudniillik, hogy a Második Köztársaság 50 éves történetében a foglalkoztatási helyzet most a legrosszabb – a munkanélküliek serege a legkritikusabb téli hónapokban a 300 ezret is meghaladta. Az idei évre az előrejelzés évi átlagban 240 ezer fő, azaz a ráta 7,2 százalékos – az osztrák mérce szerint. Mindez – no meg az Európai Uniótól kapott házi feladat – cselekvésre ösztönzött. A probléma összetettségére utal, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Program kidolgozása csak többszöri nekifutásra sikeredett. A végleges változat végrehajhatósága, a finanszírozás egyelőre ugyancsak kétséges.
A Nemzeti Foglalkoztatási Program elsődlegesen az alábbi területekre helyezi a súlyt:
- munkaerő-piaci politika (oktatási és átképző programok, amelynek célcsoportjai a fiatalok és a hosszan munka nélkül maradók),
- a vállalatalapítási kedv növelése,
- munkaszervezés, rugalmas munkaidő,
- esélyegyenlőség a nők számára.
A program szerint Ausztriában 2002-ig százezer munkahelyet teremtenek. Ennek 80 százaléka a konjunktúrától remélhető: a gazdaságkutatók a következő öt évre átlagosan 2,5 százalékos GDP-növekedést jósolnak. Bár az elmúlt időszak gazdasági fellendülése közepette Ausztriában nem létesültek új munkahelyek, a szakértők e téren változást ígérnek.
Emellett a jövőben nagyobb szerepet kap a munkaerő-közvetítés. A program ezen az alapon elsődleges célnak a fiatalok elhelyezkedésének megkönnyítését tekinti. Tavaly Ausztriában 15 500-an már első munkahelyhez sem jutottak, s fél évnél tovább kerestek állást. Megoldást a célzottabb képzés és az ipari tanulók alkalmazásának eredményesebb támogatása hozhat – vélik a program szerzői. Ez utóbbi javaslat vitákat váltott ki: az oktatási miniszter első olvasatban elutasította a kancellár ötletét, hogy az iskolákból kikerülőket fél év hiábavaló álláskeresés után küldjék vissza az iskolapadba. A kompromisszum mégis valami hasonló: ha a frissen végzett novemberig nem talál állást, joga van szakmai átképző tanfolyamra járni, amit viszont azonnal otthagyhat, ha mégis állást talál. A tanfolyamok négyezer új résztvevőjére számítva a létszámnövekedés korszerűsítést tesz szükségessé, ami 300 millió schilling többletköltséggel jár. A költségvetés az üzemeket több tanuló munkába állítására és kiképzésére ösztönzi – adókedvezményt nyújt számukra, és felmentést ad bizonyos járulékok fizetése alól. Büntetés jár azonban azoknak a cégeknek, amelyek az előző évinél kevesebb tanulót vesznek fel.
Alapítson vállalatot!
A foglalkoztatási program fontos része a vállalkozások alapításának ösztönzése – e téren Ausztriában van mit tenni, hiszen európai összehasonlításban hátul kullog. Az önálló munkavállalók aránya alig 6,8 százalék, szemben az EU 12,8 százalékos átlagával. A jelenség aggasztja a szakembereket, ezért évek óta minden eszközzel igyekeznek kedvet csinálni a vállalatalapításhoz. A széles körű és ingyenes tanácsadó szolgálatok valójában alig segítenek, a rendkívüli és igen kedvezményes hitel folyósítása ellenére a vállalatalapítási kedv inkább csökken, mint nő. A nem alkalmazotti viszonyban állók száma néhány tízezerrel ugyan kimutathatóan emelkedik, ám ez pusztán statisztikai bűvészmutatvány. A munkaszerződések feltételeinek szigorítása, a társadalombiztosítási járulékok fizetésének kedvezőtlenebb feltételei ügyeskedésre, más típusú szerződések megkötésére késztetik a munkaadót és a munkavállalót. A vállalatalapítók kedvét szegi a bürokrácia éppúgy, mint a rendkívül magas alapítási, majd működtetési költségek (például a telefontarifa üzleti életet sújtó emelése).
A mindenható ellenőr
Bekerült a súlypontok közé a munkaszervezés, de alulmaradtak a rugalmas munkaidő, a részfoglalkoztatás gyógyító erejében hívők. A program óvatosan fogalmaz, és az egyes ágazatokban, üzemekben igény szerinti elbírálást ajánl. A szakemberek nehezen megjósolható kimenetelűnek, ám reményt keltőnek tartanak több hoszszabb távú, konkrétan egyelőre nem körvonalazható tervet. Bár csak az "egyéb" rubrikába került, mégis hatékony eszköz lehet az exportoffenzíva, a gazdaság szerkezetének átalakítása, az üzemtelepítés, de még a feketemunka elleni hatékonyabb harc is. Még szebb lenne, ha az általános takarékoskodást enyhíteni lehetne, s például az építőipar ismét kapna nagy állami megbízásokat – ez azonban egyelőre vágyálomnak tűnik.
A feketemunka ellen új hadjárat kezdődött, aminek oka az illegális foglalkoztatás tömeges elterjedése. Pontos adatok a dolog természeténél fogva nem ismertek: az évente okozott kárt a statisztikai hivatal 83 milliárd schillingre teszi. A gazdaságkutatók ezzel szemben 233 milliárdot tartanak reálisnak, a feketegazdaság tehát a belföldi nemzeti össztermék tíz százalékát állítja elő. Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmány szerint főállása mellett félmillió osztrák végez feketemunkát, vagyis a fő vétkesek nem a külföldiek, hanem a több keresetre vágyó hazaiak. No meg a körülmények: a munkaadót sújtó költségek nem teszik vonzóvá a legális foglalkoztatást. A közvéleményben elterjedt fő fusiszakmák – fodrászat, építőipar, különféle szakipari munkák – gyakorlói mellett szép számmal kiveszik a részüket az adó- és járulékmentes jövedelemszerzésből az építészek és az adótanácsadók is. A fusizás listavezetője persze még mindig az építőipar, az összes feketemunka 40 százalékával: az éves legális kifizetésekkel azonos nagyságrendű összeg – 80 milliárd schilling – vándorol a bejelentés és engedély nélkül dolgozók zsebébe. A fusimunka 10 százalékos visszaszorítása az ágazat egyik szakmai vezetője szerint az építőiparban 10-15 ezer új legális munkahelyet hozhatna. A listán 30 százalékkal a szálloda- és vendéglátóipar következik, s bár nagy létszámú a takarítók, a gyermekvigyázók és a háztartási kisegítők serege, ám az így szerzett jövedelem schillingben kifejezve az előbbiekhez képest nem jelentős. A feketén dolgozót foglalkoztató családok megtakarítása viszont tekintélyes: az illegálisan alkalmazott házvezetőnő 8 ezer schillinges fizetése legálisan, bejelentéssel, társadalombiztosítással 18 ezer lenne. Persze lehet számítani feljelentésekre, az ellenőrzések azonban nem igazán hatékonyak, és a rajtakapottak száma egyre csökken: az ellenőrök 1994-ben még 6184 illegális munkavállalót lepleztek le, 1995-ben már csak 4210-et, a következő évben pedig mindössze 4083-at. 1997-ben az ellenőrök 14452 üzemben jártak, de csak 3858 illegális munkavállalót találtak – valószínűleg azért, mert a munkáltatók és a munkavállalók egyre ügyesebben játsszák ki a törvényt és az ellenőrzést. Most együtt lép fel négy érintett minisztérium, a szociális ügyi, a belügyi, a gazdasági és az igazságügyi. Az elképzelt, ám nehezen megvalósítható intézkedéscsomagban élen áll
- a hatékonyabb ellenőrzés a vámosokból alakított új akciócsapat révén,
- az eljárások gyorsítása,
- a büntetések tekintélyes emelése (és helyszíni behajthatósága),
- a vállalati bejelentési kötelezettség megszigorítása.
Ki állja a számlát?
Ha a sok vita után az elképzelések valóra válnak, akkor az eddigi néhány száz- vagy ezerschillinges bírság tíz-, sőt százezres nagyságrendűre emelkedik, s rosszabb esetben az érintett céget még be is zárhatják. A legális munkavállalók igazolványt kapnak; akinek nincs ilyen, az feketén dolgozik, sőt azt feltételezik, hogy már hónapok óta. Az ellenkezőjét nem lesz egyszerű bizonyítani. A munkáltató ezentúl már munkába állása előtt köteles bejelenteni alkalmazottját a társadalombiztosításnál – szemben az eddigi 3 napos utólagos határidővel. Ezenkívül a fővállalkozó a kapott feladatok legfeljebb 30 százalékát adhatja majd tovább alvállalkozónak – ezzel megszűnik a felelősség áthárításának lehetősége.
A foglalkoztatási program szinte minden pontjához pénz kell, a legtöbb az átképzési programokhoz, a tanulók elhelyezéséhez. A megvalósíthatóságba vetett remény elsősorban a gazdasági fellendülésből táplálkozik – már csak azért is, mert a cégek Keletre költözése sem visz el munkahelyet, hiszen megnő az ausztriai központok irányító szerepe, a létszám ott gyarapodik, a Keleten keresett pénz pedig hozzájárul a konjunktúrához. A Keletről beözönlő munkaerő veszélyével a program láthatóan nem számol, talán mert megalkotói jobban hisznek a gigantikus számok irrealitását hirdető tanulmányoknak. A félelemkeltést pedig meghagyják a napi politikának.