Fura világban élünk mostanság, amennyiben is a világnak immáron nincs olyan eldugott, kicsiny szeglete, amelynek történései ne lehetnének, sőt ne volnának hatással a másutt zajló lényeges és kevésbé lényeges folyamatokra. A társadalomtudósok, politológusok ezt a jelenséget nevezik globalizációnak, illetve interdependenciának. Ez utóbbi magyarra fordítva azt jelenti: kölcsönös függőség. Randa két szó. Ám tetszik nekünk vagy sem, a világesemények kölcsönös összefüggéseit nap nap után látjuk és érezzük, a történéseknek olykor kárvallottjai, máskor haszonélvezői vagyunk, de soha nem maradhatunk érintetlenek. Ilyenformán az arra hivatott, egyszersmind avatott szakértőknek módfelett nagy figyelmet kell szentelniük oly távoli országoknak, mint Dél-Korea, Burma, Thaiföld, vagy éppen Japán. Oroszország sorsa magától értetődően nem lehet közömbös számunkra, már csak azért sem, mert onnan vásároljuk az itthon felhasznált nyersolaj és földgáz legnagyobb részét, de azért sem, mert van remény arra, hogy az ország ismét áruink nagy felvevőpiaca lesz. S hogy az Európai Unió vagy a tengerentúli – immáron egyetlen – szuperhatalom történései milyen érzékenyen érinthetnek bennünket, arra bizonyság a budapesti tőzsdeindex kapcsolódása a New York-i tőzsdéhez. Börzénk idei bakugrásait szakértők sora magyarázta, s egyik értékelésből sem hiányzott a figyelmeztetés: minden befektetőnek célszerű figyelemmel kísérnie a Távol-Keleten, az Atlanti-óceán túlpartján, az Európai Unióban, nemkülönben Oroszországban és a közvetlen szomszédságunkban zajló eseményeket, mert ezek a folyamatok határozzák meg a nagy befektetési alapok politikáját, a nagyok viselkedése viszont döntő befolyást gyakorol a budapesti tőzsde árfolyamainak alakulására.
A mi tőzsdénk mostanság idegesen reagál a folyamatokra. Szemlátomást jóval idegesebben, mint a környező országok börzéi. Ez annál is inkább szembetűnő, mert a magyar gazdaság teljesítménye nem indokolja a tőzsde idegességét. A termelés, kivált az ipari termelés és a készárukivitel gyarapodása némileg meghaladja a várakozásokat. Mind több a beruházás is, és a külföldi működőtőke beáramlásáról tanúskodó adatsorok jelzik: a reálszférában érdekeltséget kereső és teremtő beruházók a gazdaság fejlődési kilátásait továbbra is jónak ítélik. A független szakértők, a külhoni elemzők és a politikusok ezúttal – ritka eset – egybehangzóan úgy ítélik meg: a magyar gazdaság alapjai immár erősek és egészségesek, s jóllehet gyorsabb anyagi és szellemi gyarapodásunk továbbra sem lehetséges komoly erőfeszítések és talán áldozatok nélkül, most felismerhetően adott a lehetőség a felzárkózásra.
Ám a hatalmas ázsiai térség pénzügyi instabilitása nemcsak Ázsiát hanem más, kevésbé fejlett térségeket illetően is óvatossá teszi a nagy befektetési alapokat. Az orosz gazdaság már-már képtelenül gyenge teljesítménye megköveteli a nemzetközi pénzügyi intézmények segítségét, mert e nélkül az orosz gazdaság összeomolhatna, ez pedig szerfölött veszélyes politikai káosszal járhatna a katonailag még mindig rendkívül erős államban. Márpedig nem tesz jót más befektetési célterületeknek, ha a világ szabad pénzeszközeit a nemzetközi pénzügyi intézmények közreműködésével válsággócok (remélhetőleg csak átmeneti) stabilizálására kell felhasználni, mert akkor – egyszerűen szólván – a kicsiknek nem jut pénz. Indonézia és Oroszország válsága tehát, ha nem is éppen közvetlenül, de közvetve mindenképpen érzékenyen befolyásolja a magyarországi befektetések lehetőségeit, a magyar tőkepiac vonzerejét.
A másik tényező, amelyről ez idő szerint szólnunk kell, s amely gazdaságunk fejlődésének gátja lehet: az esetleges belső politikai instabilitás. Gazdasági szakfolyóirat szerkesztőjeként eszem ágában sincs politikai dolgokba ártani magam, de én még nem találkoztam szak- vagy közíróval, aki a gazdaságot függetleníteni tudta vagy akarta volna a politikától. E sorok írásának napjaiban robbant ki a csak minap kormányra került párt vezetőinek illegális megfigyelési botránya. Ennek tényeit, elejét-hátulját nyilván alaposan megvizsgálják majd az erre illetékes szakértők és honatyák, tőlünk mi sem áll távolabb, mint állást foglalni a polémiában. De az is tény, hogy a budapesti értéktőzsde indexe közvetlenül e botrány kirobbanása után esett évek óta nem volt mélységekbe, s ez aligha tulajdonítható csak az orosz vagy az ázsiai válságnak. A BUX visszaesése azt is jelezheti: ha Magyarországon az önkormányzati választások előtti politikai viták kiéleződnek, netán elfajulnak, akkor a nagybefektetők – átmenetileg? – esetleg kivonulnak a piacról, mert a politikai bizonytalanság együtt jár a gazdasági bizonytalansággal, s ezt a tőke nem kedveli.
Meglehet, ez puszta spekuláció. Meglehet, az aggódás túlzott, ennélfogva felesleges. De aligha felesleges a figyelmeztetés: a tágabb nemzetközi folyamatokra, más régiók sorsának alakulására egyelőre nincs befolyásunk. És csak akkor lehet, ha magunk is részei, elemei s ekként részben döntéshozói leszünk a globális folyamatokra hatni képes hatalmi centrumnak, az Európai Uniónak. E közösség azonban csak belső viszonyaiban stabil, intézményrendszerében kétséget kizáróan demokratikus, gazdaságilag hatékony országokat fogad sorai közé. Politikai vitáink közepette a közös célt, az EU-tagság esélyeit is mindig a mérleg serpenyőjébe kell vetnünk, e szerint megválasztva érveinket és a vita hangnemét!