A fejlett pénzügyi kultúrájú országokban sokan úgynevezett befektetési alapokban fialtatják megtakarításaikat. Az alapok a magánbefektetőktől összegyűjtött pénzt professzionális vagyonkezelőkre bízzák, a pénzt ők helyezik el valamely befektetésbe, így a megtakarítóknak nem kell időt áldozni a befektetések kezelésére, ugyanakkor élvezhetik a szakértő vagyonkezelés és a nagy összegű befektetések gazdaságosságának minden előnyét.
A hazai alapok túlnyomó többsége és az újonnan létrehozott alapok mindegyike úgynevezett nyílt végű befektetési alap. A megtakarító gyakorlatilag bármikor, bármilyen kis összeget elhelyezhet, illetve felvehet az alapból. Így az alapok további előnye a folyószámlával azonos likviditás, amihez azonban nem a folyószámlák igencsak redukált kamata tartozik, hanem az állampapír-piaci referenciahozamokat meghaladó nyereség.
Jelenleg a befektetők hatvan nyíltvégű befektetési alap között válogathatnak, és az alapokban kezelt vagyon már 300 milliárd forintra rúg. Ezzel a befektetési alapok mint megtakarítási forma, elmarad a nyugati országok gyakorlatától.
Szélesedő kínálat
A piaci választék igen széles, az alapok mind nagyobb mértékben fektetnek kockázatosabb, ugyanakkor magasabb hozamot adó instrumentumokba, így részvényekbe, vállalati kötvényekbe, határidős termékekbe is. Mivel a hazai részvénypiac gyengélkedésével párhuzamosan a részvényalapok is rosszabbul teljesítenek, az alapkezelők újabb és újabb ötletekkel jelentkeznek. Például nemzetközi alapok létesítését tervezik, amelyek vagy OECD-országok részvényeit vagy OECD-kötvényeket vásárolnának. Van regionális, kelet-közép-európai részvényalap alapításáról szóló terv is. Az újítások mellett persze megmaradtak és az utóbbi fél évben még a hozamversenyben is előkelő helyen álltak a tisztán állampapírokba fektető, nagy biztonságú állampapíralapok.
A nagyobb alapkezelő társaságok a befektetők magas szintű kiszolgálása érdekében alapcsaládokat alakítanak ki, vagyis a fent felsorolt valamennyi alaptípust kínálják ügyfeleiknek, akik ezek után portfoliót alakíthatnak ki, vagy – általában minimális költséggel – tőkét csoportosíthatnak át piaci várakozásaik alapján a részvényalapból az állampapíralapba vagy fordítva. Ilyen többtagú alapcsaláddal rendelkezik az alapok piacából legnagyobb szegmenst kihasító Budapest Alapkezelő (amely egymaga 100 milliárd forintos vagyont mozgat), a Creditanstalt Alapkezelő, valamint a Europool Alapkezelő.
Ami a hozamokat illeti, az alapoktól a befektetők joggal várnak el az állampapír-piacinál, illetve a bankbetétek kamatainál magasabb jövedelmet. Ezt az alapok általában teljesítik, sőt 1996-ban és 1997-ben a tőzsdeindex nagymértékű emelkedése idején a részvényalapok ennél jóval magasabb hozamokat is elértek. A meglevő befektetési kötöttségek miatt azonban az alapok hozamát nem lehet például a BUX változásával összehasonlítani. Az említett hossz-években irreális lett volna a tőzsdeindex szárnyalását számon kérni az alapkezelőktől. Az 1997. évi 93 százalékos BUX-növekedés idején a legjobban teljesítő részvényalapok is csak 30 százalék körüli hozamot tudtak felmutatni, ugyanakkor az alapok hozamán egy-egy nagyobb visszaesés is tompítottan érződik.
Egyszer fenn, másszor lenn
Az adott időszakra vetített hozamversenyt általában a kockázatosabb részvényalapok nyerik, ám jó esély van arra, hogy valamely következő időszakban ezek akár negatív hozammal a lista végére szoruljanak. A befektetőknek az alapok piacán mindig a kockázatot és a hozamot mérlegelve kell döntenie.
Az alapkezelők munkájukért a vagyon 1-2 százalékára rúgó éves költséget számolnak fel, amit kiegészíthet a jegyek visszaváltásánál felszámított 0,5-1 százalékos díj.
A jövőben a befektetési alapok újabb típusai is megjelenhetnek, ahogy Nyugaton elterjedtek a regionális vagy iparági alapok. A kínálatot befolyásolhatja egy új befektetési alapokról szóló törvény, ami enyhíthetne a ma még túl szigorú befektetési kötöttségeken. Így itthon is felbukkanhatnának a legkockázatosabb, ugyanakkor kedvező esetben extramagas hozammal működő alapok.