Az iskola is üzlet

 

A tudományos és a technikai fejlődés felgyorsulása következtében egyre nagyobb az igény az elavuló szakismeretek megújítására, speciális szakismeretek elsajátítására, a szakemberek átképzésére. Az ország és persze az egyéni tudás versenyképességéhez a célirányos szakképzés jelentősen hozzájárulhat, miután napjainkban immár nyilvánvalóan a tudás és a mind több információ válik a gazdasági fejlődés első számú motorjává.

 

Az információs forradalom rendkívüli mértékben felgyorsította az egyes ember ismereteinek avulását. A versenyképesség megőrzése érdekében minden szakembernek célszerű időről időre visszaülni az iskolapadba. Hozzá kell szoknunk az élethosszig tartó tanuláshoz. Ugyanakkor az iskolarendszernek fel kell készülnie az ilyetén igények kielégítésére. Évente 400-450 ezer munkavállaló továbbképzését és átképzését kell(ene) megoldani, hogy a dolgozók képesek legyenek rugalmasan alkalmazkodni a gazdaság változó igényeihez. Indokolt, hogy a felsőoktatási intézmények is egyre nagyobb szerepet vállaljanak a szakképzésben, részint a posztgraduális szakirányú továbbképzésben a felsőfokú szakképzés bővítésével, részint a továbbképzés erősítésével.

A kilencvenes évek elején szerzett felsőfokú mérlegképes könyvelői, pénzügyi szakértői, adótanácsadói, okleveles könyvvizsgálói szakoklevelek által tanúsított képzettség mára már jórészt amortizálódott, a korábbiakról nem is beszélve. Ebben a gyorsan változó jogszabályokon kívül más tényezők is fontos szerepet játszanak, amelyek közül elég a piacgazdaság játékszabályaihoz igazodó szemléletváltás szükségességét említeni.

Sok az eszkimó...

Általánossá és természetessé vált, hogy a képző és oktatásszervező cégek versenyeznek a potenciális hallgatók kegyeiért. A szakoktatási piac kínálati oldalán szinte minden szereplő változatos kedvezményekkel, járulékos szolgáltatásokkal, rugalmas időbeosztással igyekszik a hallgató igényeinek megfelelni. A verseny hatására a piaci erőviszonyok jelentősen átrendeződtek és viszonylag letisztultak az elmúlt években. Mégsem mondható el, hogy már kialakultak a verseny mindenki által elfogadható és etikai szempontból is megnyugtató játékszabályai.

A képzés piacán évek óta változnak és formálódnak a piaci szereplők. Mivel az oktatásnak általában relatíve alacsony a tőkeigényessége, ugyanakkor viszonylag jól jövedelmező vállalkozás, sokan próbálnak szerencsét ebben az üzletágban. Sorra alakulnak nevenincs kft.-k és bt.-k, dömpingszerű megjelenésükkel alaposan felkavarták és folyamatosan fodrozzák az oktatási piac kínálati oldalának langyos állóvizét. Ezek a kevéssé tőkeerős piaci szereplők rövidebb-hosszabb idő után kilépnek a szakképzési üzletágból, ám a képző és oktatásszervező vállalkozások számossága erős piaci versenyt eredményez. Hatásuk egyértelműen pozitív eredménye, hogy a korábban monopolpozícióban levő cégek erős versenyhelyzetbe kerültek, és ennek elsődleges haszonélvezői a tanulni vágyók. De a kérdés mintegy önként adódik: miért nem tudnak tartósan versenyben maradni az új piaci szereplők, és miért van az, hogy a hallgatók egyre inkább a felsőfokú intézményekhez fordulnak?

A szakképzés egységes követelményrendszere és a központi számonkérés garanciát ad arra, hogy a piaci megméretés valóban érvényesüljön mind a kínálati, mind a keresleti oldalon. Hosszabb távon a hallgatók elpártolnak az olyan vállalkozásoktól, amelyeknél nem elégségesek a feltételek az eredményes vizsgázáshoz. A központi számonkérés mellett erősíteni kellene a központi ellenőrzést is, hogy kirostálják azokat a szervezeteket, ahol elvtelen módon megsértik a vizsgáztatás tisztaságát. Sok új képző vagy oktatásszervező vállalkozás, középfokú tanintézmény nem ismeri eléggé a szakképzési piac sajátosságait. A hallgatótoborzás egyik általánosan alkalmazott eszköze a dömpingár. Az 1998/99-es tanévben például 13 olyan új piaci szereplő bukkant fel a piacon – többségükben közgazdasági szakközépiskolák –, amely saját végzett hallgatóinak kínál 30 ezer forint/félév körüli átlagárral kétéves továbbképzést. Ennek végén megszerezhetik a mérlegképes könyvelői végzettséget. Kérdés, hogy ez a tandíj mennyire felel meg a hallgatók (illetve a képzést finanszírozó szülők) reményeinek. Az ingyenes oktatás helyett a 30 ezer forint/félév is sok. Tapasztalati tény, hogy a mérlegképes könyvelői végzettség megszerzésére középiskolai előképzettség esetén csak a nagyon szorgalmasak és/vagy a nagyon értelmesek számíthatnak. E diákok helye az egyetemeken lenne, ahol szeptembertől nem kell tandíjat fizetni az oktatásért, és ahol – a nehéz felvételi próbatétel után – a diákok biztos tudást szerezhetnek. A végzést követően pedig jobban konvertálható diplomát tudhatnak magukénak, mint a felsőfokú szakképesítést adó mérlegképes könyvelői tanúsítvány. Így tehát elképzelhető, hogy a frissen végzett középiskolások számára az 5.-6. évfolyam – az alacsony ár ellenére – sem eléggé vonzó.

Ugyancsak nehezíti a talpon maradást – ilyen irányú tapasztalatok hiányában – a szakképzési piac azon sajátossága, hogy a lemorzsolódás mértéke minden más képzési formánál nagyobb, akár a 60-80 százalékot is elérheti. Mivel a képzési költségek nagyobb hányada fix költség, azaz független a hallgatói létszámtól, egyszerűen illuzórikus, hogy a 30 ezer forintos tandíjjal a 3-4 féléves tanfolyamot is rentábilisan lehetne megvalósítani, hiszen addigra az induló létszám akár egyötödére csökkenhet.

A kisebb cégek azért is kevésbé esélyesek a fennmaradásra, mivel – az erős versenyhelyzet miatt – a hallgatók megszerzése igényes és költséges marketingmunkát követel meg, s ez is a nagyobb, tőkeerősebb cégeknek kedvez.

Végül a legtöbb felsőfokú tanintézmény valamilyen egyéb járulékos előnyt is kínál hallgatóinak, amellyel a kisebb oktatási vállalkozások nehezen tudnak versenyezni.

A győri Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskola mérlegképes könyvelői és pénzügyi tanácsadói tanfolyamait a győri Széchenyi István Főiskola például úgynevezett post-secondary tanfolyamként ismeri el, az ezt elvégzők az elért eredményük alapján is kérhetik felvételüket a főiskolára.

A Közgazdasági Továbbképző Intézet, a Pénzügyi Számviteli Főiskola, a BKE Vezetőképző Intézet, amelyeknél – mint felsőfokú oktatási intézményeknél – a diploma- vagy oklevélkiadás alanyi jog, a szakoklevél mellé második egyetemi, főiskolai papírt is adnak a sikeresen teljesítőknek. A verseny a tőkeerős és jó hírű oktatási intézmények között is hektikus. Ma már a legtöbb cég korrektül feltünteti ajánlatában, hogy a tandíja mire vonatkozik, ám a képzés teljes költségéről ritkán tájékoztatják a hallgatókat. A felkészüléshez szükséges tananyagok ára például tetemes, egy kurzus elvégzéséhez 40-60 ezer forintos kiadásra is szükség lehet! Ha a hallgató ezzel tisztában lenne, akkor értékesebbnek tűnne számára azon cégek ajánlata, amelyek könyvtárhasználatot is magukban foglalnak a képzés idejére.

Látható, hogy a piaci verseny pozitívumai ellenére a hazai felsőfokú gazdasági szakképzési piac ma még kaotikus állapotában nehezen igazodik el a tanulni vágyó. A szakoktatás-szolgáltatás megítélésének két, térben és időben teljesen elkülönülő szakasza van. Az első a képzési forma és a képzést adó cég kiválasztásáig tart. Ezt a választást a hagyományos versenyanalízis eszközeivel elő lehet segíteni, azaz a kínálati piac képzési szolgáltatásai és szereplői rangsorolhatók különböző, a hallgató által preferált szempontok alapján. Itt az idő- és költségráfordítás mérlegelése, valamint az egyéb, járulékos előnyök összehasonlítása jöhet szóba.

A második szakasz a képzés megkezdésétől annak sikeres befejezéséig vagy megszakításáig tart. Itt meghatározó vizsgálati szempont lehet, hogy a hallgatónak milyen érdekérvényesítési lehetőségei vannak, és vannak-e egyáltalán, illetve a kapott szolgáltatás mennyire felel meg előzetes várakozásainak. Ennél a kérdéskörnél búcsút mondhatunk a hagyományos versenyanalízis eszköztárának, és vizsgálatunkat a szakoktatási piac valódi értékhordozóira kell fókuszálnunk.

Szükséges tehát – az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatait összegezve – csokorba szedni a versenyanalízis néhány hagyományos és új mérlegelési szempontját, amelyek mentén a tanulni vágyó – természetesen saját preferenciái szem előtt tartásával – mérlegelheti a hosszú és rövid távú, illetve a mennyiségi és minőségi előnyöket és hátrányokat.

...bár a fóka sem kevés

A felsőfokú gazdasági szakképesítések általában nagy népszerűségnek örvendenek. Közöttük is az egyik kedvenc a mérlegképes könyvelői képzés. Évente tízezren próbálkoznak ezt a szakképesítést megszerezni. Ez a végzettség azért vonzó, mert a jelenlegi követelményrendszer előfeltételként középfokú képzettséget ír elő, így a kétéves továbbképzéssel a felsőfokú szakképesítés megszerzése sokak számára könnyebbnek tűnik, de mindenesetre rövidebb ideig tart. Ilyen kurzus valamennyi, gazdasági szakképzéssel foglalkozó szervezet kínálatában az első helyen szerepel, és a gazdasági szakközépiskolák iskolarendszerű, nemkülönben iskolarendszeren kívüli képzési programjai között is rendre megtalálható.

Ugyancsak növeli a mérlegképes végzettség értékét, hogy a számviteli törvény előírása szerint a könyvvizsgálat nem kötelező azoknál a vállalkozásoknál, amelyeknél az éves nettó árbevétel meghaladja az 5 millió forintot, de nem éri el az 50 millió forintot, ha a vállalkozás könyvviteli nyilvántartásait, továbbá éves beszámolóját mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező személy vezeti és készíti el.

A vonzerő azonban csökken. Lassan telítődik a munkaerőpiac mérlegképes könyvelőkkel. A pályakezdő középiskolai végzettségűeknek érdemesebb és gazdaságosabb a szakirányú egyetemek kapuit ostromolni. Kikopnak az iskolapadból a mai 40-50 éves, középfokú végzettségű, gazdasági szakterületen dolgozó munkavállalók, akik e képzések derékhadát alkották.

Jelenleg folyik az okleveles könyvvizsgáló szakképzés reformja, aminek már a felvételinél kimondatlan célja a követelményrendszer további erőteljes szigorítása, és a jelentkezők fölöslegének szakmai kirostálása. Várhatóan emiatt – a képzéshez szükséges szakmai és gyakorlati előfeltételek hiányában – számos tanulni szándékozót eleve elutasítanak majd.

Számítani kell arra, hogy az okleveles könyvvizsgálói tananyag jórészt beépül majd a mérlegképes könyvelői képzésbe. Várható, hogy a felvételnél itt is visszaállítják a korábbi gyakorlatot, amely szerint vagy felsőfokú nem szakirányú végzettség, vagy középfokú szakirányú végzettség (közgazdasági technikum) és szakmai gyakorlat igazolása esetén lehet csak bekerülni a képzésbe.

Az idén évek óta visszás helyzetet szüntetett meg a 7/1998. (II. 18.) PM rendelet, amely a mérlegképes könyvelői szakképesítéssel egyenértékűnek fogadja el, ha valaki szakirányú felsőoktatási intézményben szerzett diplomát, és tanulmányai során számvitel és elemzés feladatcsoportból szigorlatot, záróvizsgát vagy államvizsgát, és a többi mérlegképes írásbeli- és szóbelivizsga-köteles tantárgyból kollokviumot tett. E módosítás alapján a Közgazdasági Egyetemen, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán és még néhány felsőfokú gazdasági képzés keretében diplomát szerzetteknek már nem kell a végzettségüknél alacsonyabb szintű vizsgákat tenniük azért, hogy megkapják a mérlegképes könyvelői szakképesítést, viszont ki is esnek a szakképzési piac keresleti oldaláról.

Várható tehát, hogy a szakoktatási piac keresleti oldalán is jelentős átrendeződés megy végbe, és rövidesen jelentősen csökken, majd a jelenleginél jóval alacsonyabb szinten állandósul a képzésre jelentkezők száma. A nagy érdeklődés megszűnésével még fontosabb, hogy a képző intézmények tisztában legyenek azzal: kik igénylik a jövőben ezeket a szakképzéseket és milyen szempontok mérlegelésével választják ki a számukra megfelelő képző vagy oktatásszervező intézményt.

A tartós versenyelőny

A felsőfokú gazdasági szakképesítések követelményrendszere ma még az ismeretek mennyiségére helyezi a hangsúlyt, ám ez nem tartható fenn sokáig. Az informatikai társadalom korában részint – szinte szó szerint – zsebben tárolható elképzelhetetlen mennyiségű információ és a keresőprogramok révén ezek elérési ideje is zsugorodik, így egyre kevésbé szükséges ezekkel – az egyébként igen gyorsan elértéktelenedő – információkkal terhelni az agyat. Ugyancsak feleslegessé válik a hallgatót a pénzügyi-számviteli elemzések során alkalmazott bonyolult matematikai-statisztikai eljárások kézi kiszámítására felkészíteni, amikor ezeket a zsebkomputerek pillanatok alatt képesek hibátlanul elvégezni.

Felértékelődik viszont a képzés minősége, így hangsúlyt kap a kiemelkedő színvonalú képzési szolgáltatás. A minőségi elemek előtérbe kerülésével viszont további átrendeződés várható a képző és oktatásszervező piacon, hiszen a tartós versenyelőnyt csak azok a képző intézmények tudják megtartani, akik képzéseik során valódi értékeket képesek teremteni.

Fehér foltok

Tudomásul kell venni, hogy a szakképzés követelményrendszere – noha szinte kezelhetetlenül nagy ismeretanyagot ölel fel – nem képes lépést tartani a gyorsan változó és folyamatosan új igényekkel. A képző intézmények ezt a problémát úgy hidalhatják át, hogy a szakképzési programba alternatív tárgyként beépítik ezeket, és a hallgató választására bízzák, hogy élnek-e a lehetőséggel.

A felsőfokú gazdasági szakképesítéseknél a jelenlegi követelményeken túlmutató, három fő terület jelölhető meg: az EU-csatlakozással kapcsolatos új követelmények, a számítógép-használat általánossá tétele és a vezetői készségfejlesztés.

Hazánk – mint azt az Európai Bizottság tavaly végzett országfelmérésében kifejti – kiváló oktatási hagyományokkal rendelkezik. Az oktatási rendszer már az átalakulás előtt is magas színvonalon állt. A szakképzés tartalmi és szervezeti kérdéseit illetően a Magyar Köztársaságnak a csatlakozást megelőzően, illetve a csatlakozásból fakadóan nincsenek közvetlen jogharmonizációs kötelezettségei. A köz- és szakoktatásban az idegen nyelvek oktatásának eredményessége érdekében viszont szükséges az átfogó fejlesztési program és a modernizációs források átcsoportosítása. Az aktív korú népesség nyelvtudása csekély, s ez hátráltatja európai integrációs esélyeinket.

A felsőfokú képzés követelményei a számítástechnika oktatásában is alapos felülvizsgálatra szorulnak. A tananyagok elavultak és kevéssé képesek figyelembe venni a hallgatók számítástechnikai előképzettségét. A változtatás egyik iránya az lehet, ha hallgatóinktól – akik a gazdasági élet legkülönbözőbb területein számítógép-használókká válnak – megköveteljük a számítógép-használói jogosítvány megszerzését.

Az ECDL (European Computer Driving Licence) az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely elsősorban a felhasználói ismereteket hivatott igazolni. Célja, hogy emelje az általános számítástechnikai tudásszintet, növelje a számítógéppel dolgozók munkájának hatékonyságát, növelje az információtechnológiai befektetések hatékonyságát, megismertesse a felhasználókat a legjobb és a legmagasabb színvonalú módszerekkel.

A hallgatóknak meg kell szerezniük a menedzseri teendők ellátásához szükséges alapismereteket is. E területen a legsürgetőbb a követelményrendszer fejlesztése. Tanulnak ugyan a hallgatók vezetési ismereteket, ám ezek elsősorban a vezetéselméletre szorítkoznak. A felsőfokú gazdasági szakképzettséggel rendelkezők számára ez kevés, hiszen maguk is vagy vezetőkké válnak, vagy a vezetők mellett végeznek fontos tanácsadói, ellenőrzési feladatokat, s így a vezetőkkel és más munkatársakkal folyamatosan kommunikálniuk kell. Éppen ezért a vezetés elméleti ismeretanyagánál sokkal inkább a vezetői készségek terén szerzett jártasságot tudnák munkájuk során kamatoztatni.

Az egyik legfontosabb a kommunikációs készség fejlesztése, aminek sokkal nagyobb hangsúlyt kell a jövőben kapnia. Ugyancsak a jelenleginél nagyobb szerepet kell kapnia a probléma- és lényeglátó képességnek, valamint a siker- s kudarctűrő képesség fejlesztésének. Ezek a képességek tankönyvből nem tanulhatók, tehát olyan személyiség- és készségfejlesztő tréningek beiktatására van szükség a képzés folyamán, ahol a hallgatók szituációs játékok során keresztül jutnak el e készségek megszerzéséhez.

A hallgatók igényei

A hallgatót általában négy dolog érdekli: a képzés átfutási ideje, minősége és a haszon/áldozat viszonya, amit a teljesítmény- és a költségvizsgálattal közelíthetünk.

A képzés óraszáma csak részleges információ, hiszen a képzés átfutási ideje a tanulási szándék megfogalmazásától a felvételin keresztül a képzés megkezdésének kivárásán át a sikeres vizsgáig és az oklevél kézhezvételéig tart. Hiába szerepel például úgynevezett intenzív képzés a kínálati listán, ha a képzés menetrendje nincs a központi vizsgaidőpontokkal összehangolva, vagy ha a felkészülést még két-három megismételt vizsgakísérlet követi, s így a szóbeli záróvizsgára a tanfolyam befejezését követően egy-másfél év múlva kerül sor. Ugyanakkor az is tény, hogy a képzés feleslegesen nyúlik el, ha a tematika indokolatlan, egyébként kiszűrhető párhuzamosságokat tartalmaz, s amelyek nélkül a képzési idő 40-60 százalékal lerövidíthető lenne.

A képzés minősége az oktatók egyéni és tantestületi munkájának színvonalával, a tematika összehangolásával, a tananyagok minőségével és a képzés rövid és hosszabb távú sikermutatóival mérhető. Mindegyik összetevő önmagában is nagyon fontos, ám az oktatók személyisége és a tantestület csapatmunkája a képzés sikeres teljesítésének és minőségének legfontosabb garanciája.

Montaigne szerint az egész nevelés eredménye a nevelő megválasztásától függ, akinek "nincs a feje teletömve, hanem helyén van az esze; meg kell mindkettőt követelni tőle, de inkább legyen elsősorban erkölcsös és értelmes, semmint tudós ember, s nevelői állásában is e szerint viselkedjék". A tantestület hathatós közös munkájához a testület tagjai által közösen megfogalmazott és elfogadott Etikai Kódex adhat nyomatékos segítséget. Az Etikai Kódexnek számos területet kell magában foglalnia, meghatározva a tanári kompetencia standardjait, a kompetencia érvényességi területeit, határait; az autonómia és a felelősség kérdéseit; a szakmai döntések kritériumait. Ismertetnie kell azokat a hibákat, amelyek nem tekinthetők ebben a szakmában bocsánatos bűnnek, illetve azokat a tévedéseket, amelyek elkövetésével nem sértik meg a pedagógusi professzió etikai normáit. Szükséges lefektetni a jutalmazás, illetve elmarasztalás alapelveit, így egységesebbé és objektívebbé tehető az a rendszer, amely az oktatók munkáját szabályozza.

A teljesítmény megítélésénél fontos szempont a kiszámíthatóság és a hasznosságtudat, ám fontos azt is mérlegelni, hogy a nyújtott szolgáltatás mennyire találkozik a hallgató előzetes igényeivel, mennyire sikerül elnyerni a hallgató elégedettségét.

A hallgatók a kiszámíthatóságot többre értékelik, mint a rugalmasságot, még akkor is, ha a változtatás bizonyíthatóan az ő érdekeiket szolgálná. Ezért fontos, hogy a felvételnél meghirdetett valamennyi feltétel (időbeosztás, fizetési feltételek, vizsgára jelentkezési szabályok) menet közben ne változzanak, az órák ne maradjanak el, a tanárok ne helyettesítsék egymást.

A hallgató sikeres képzési programra nevezett be, amelynek sikere a tanultak elsajátításával és az eredményes vizsgákkal mérhető. A hallgatóknak hinniük kell abban, hogy amit tanulnak, az fontos és hasznos, valamint meg kell győzni őket arról, hogy az átadni szándékozott tudás kellő kitartással és szorgalommal elsajátítható. Ha a hallgató azt tapasztalja, hogy az oktatók, az oktatásszervezők és a vizsgaszervezők között egymásramutogatás, felelősségtologatás van, akkor a bizalma megrendül a képző szervezetben.

A hallgatói elégedettség kritériumait vállalati belső mutatókhoz, mérőszámokhoz kell kapcsolni. Az egyik ilyen kitüntetett szempont, hogy a képző intézet által kínált oktatási program mennyire felel meg a hallgató előzetes reményeinek. Ha mély a szakadék az előzetes várakozás és a ténylegesen nyújtott oktatási szolgáltatás között, akkor a hallgató a kimaradásával fejezi ki nemtetszését. Igen fontos tehát a lemorzsolódás mennyiségi mutatóinak vizsgálata – lehetőség szerint az okok feltárásával összekötve.

A lemorzsolódásnak egyik jól megragadható oka: vannak olyan hallgatók, akiknek a motiváltsága – különböző okok miatt – kezdettől igen alacsony, s ezért megtartásukra kevés esély van. Tipikus példa erre az olyan hallgató, akit szándéka ellenére küldenek tanfolyamra. Alig várja az alkalmat, hogy igazolni tudja: a program nem felel meg a hozzá fűzött reményeknek.

Máskor a kezdetben nagy lelkesedéssel induló hallgató is elvesztheti a motiváltságát, mert számára a sikeres vizsga egyre reménytelenebbnek tűnik. Itt a probléma komolyabb az előzőnél, hiszen a lemorzsolódás mögött önbizalomvesztés és az emiatti személyiségsérülés a képzési program következménye, ami magára adó intézménynek nem lehet közömbös.

A képzők felelőssége, hogy mindkét esetre legyen pozitív válaszuk. A kezdeti motiválatlanságot ki lehet szűrni, illetve a hallgatók motiváltságát el lehet mélyíteni, az önbizalomvesztés viszont elkerülhető, ha a szorosan vett tananyag mellett olyan készségfejlesztő programok is szerepet kapnak, amelyek módot adnak a reális önértékelésre.

A költségek

A költség komplexebben értelmezendő, mint a képzési szolgáltatás ára, hiszen lehetnek további járulékos költségek, amelyek a felvétellel kapcsolatosak (regisztráció ára), amelyek a képzés során merülnek fel (például tananyagok, konzultáció, vizsga ára), és olyan, kevéssé számszerűsíthető költségek, mint a sikertelen vizsgák miatti késedelemből eredő többletköltség és elmaradt haszon.

Négy intézmény 1998/99-es oktatási évre vonatkozó ajánlati anyagát mutatjuk be, kiemelve néhány, a hallgatók számára vélhetően fontos elemet. (Az okleveles könyvvizsgálóképzésre még nincsenek értékelhető információk, ezért ez az összehasonlító elemzésben nem szerepel.) Az összeállításból látható, hogy mind az árak, mind a képzési idő tekintetében a felsőfokú szakképzésben mértékadónak számító négy intézmény igen eltérő és változatos képet mutat.

A választás

Mivel a képzők kínálata változatos, és a bőség zavara elbizonytalaníthatja a potenciális hallgatót, érdemes a képző intézmény kiválasztásánál a szájhagyomány vagy más eleve elrendelt szempont helyett ennél megalapozottabb piacfelmérést végezni – annál is inkább, mert az egyre inkább letisztuló versenypiac és a hallgatók létszámának csökkenése előtérbe helyezhet új preferenciákat, például a képző intézmény szakmai hírnevét, megbízhatóságát, az általa kiadott oklevél konvertálhatóságát.

Mindenekelőtt tisztázni kell a hallgató számára fontos mérlegelési szempontokat. Itt a mellékelt táblázatban vizsgált mennyiségi szempontok – mint a képzési idő vagy a képzési költség – mellett olyan minőségi ismérvek is szerepet kaphatnak, amelyeket súlyszámuk és 1-5-ig pontozással meghatározott érdemjegyük alapján lehet összehasonlíthatóvá tenni. Mivel egyéni preferenciákról van szó, erre nehéz receptet adni. Bekerülhetnek ide olyan szempontok, mint a képző intézmény szakmai elismertsége, kiegészítő szolgáltatások, megközelíthetőség stb. Ha sikerül 10-12 szempontot összehozni, akkor a következő feladat ezek egymáshoz viszonyított fontosságának eldöntése. A mellékelt táblázat leegyszerűsítve bemutatja, hogy az egyénileg meghatározott fontossági súlyszámok (preferenciák) és az adott minősítés eredményeként kialakul a képzők rangsora, ami alapján már nem nehéz a választás. Látható, hogy a táblázatban a "B" intézmény viszi el a pálmát.)

Ha a választásnál a hallgatók azt is mérlegelik, hogy a képzettségről szóló tanúsítvány mögött melyik képző cég áll, akkor a felsőfokú képzési intézményeknek kétségtelenül helyzeti előnyük van. Versenyelőnyeik tartós megőrzésére, illetve megerősítésére viszont csak azok a képző intézmények esélyesek, amelyek rendelkeznek olyan alapvető képességekkel, mint a piacérzékenység, a változásokra való gyors reagálás, a minőség javítása, a csapatmunka erősítése, az új képzési programok kifejlesztési sebessége és a hosszú távú gondolkodás. És ezzel egyidejűleg és igen magas színvonalon képesek teljesíteni a hallgatók igényeit, miközben oly módon tudják fenntartani az értékteremtést, hogy eközben megőrzik a szakképzési üzletág pénzügyi rentabilitását is.

Veszélyes lenne e célokat külön-külön mérlegelni, hiszen ilyenkor fordul elő, hogy az egyik szempont javítása esetén a másik, ugyancsak fontos szempont érvényesülése csorbul. Ezért olyan kiegyensúlyozott, integrált mutatórendszerre van szükség, amely megóv a szemellenzős döntésektől.