Minőségi különbségek

A hazai irodabútor-piac felosztása megtörtént, aminek megfelelően a hazai gyártók egyelőre inkább a közületek, illetve a magyar tulajdonban levő társaságok megrendeléseire számíthatnak. A külföldi cégek, a multik, a nemzetközi pénzintézetek és a biztosítók ragaszkodnak a saját hazájukbeli gyártók termékeihez vagy belsőépítészek ajánlására választanak elsősorban importbútorokat.

Alapanyagok és tenderek

Az irodabútorok számos szempont szerint csoportosíthatók. A legkézenfekvőbb a felhasznált alapanyagok alapján történő osztályozás. Ha egy operatív munkahelyet kell berendezni, ahol fontos, hogy a bútor strapabíró legyen, semmiképpen sem szükséges furnérozott bútorlapot használni – állítja Csonka Attila, a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár Rt. vezérigazgatója. Ha viszont reprezentálni kell, akkor nem szokás laminált felületet alkalmazni. (Bár az is igaz, hogy ma már nehéz különbséget tenni a két felület között, olyan tökéletesek a lamináltak is.)

A laikusok legfeljebb csak a bútorok ára alapján tudják megkülönböztetni a két típust, a furnérozott felületű darabok ugyanis általában kétszer annyiba kerülnek, mint a lamináltak. A különbség, méghozzá az ilyen arányú különbség egyébként nem az anyagköltségből adódik, a gyártók az esztétikumot fizettetik meg.

Az Ipoly-parti városban működő, 1994-től magántulajdonban levő társaság viszonylag új szereplője a magyar irodabútor-piacnak. Korábban termelése túlnyomó többségét a lakószobabútorok adták. Azonban e téren nemigen látszik esély a növekedésre, így az új tulajdonosok megváltoztatták a termelési arányokat. Jelenleg az Ipoly Bútorgyár Rt. forgalmának 47-48 százalékát az irodabútorok teszik ki, 42 százalék jut a lakószobabútorok értékesítésére és 10 százalék az egyedi szállodaberendezésekre. Ez utóbbi területet kezdettől fogva stratégiai fontosságúnak tartják a gyár tulajdonosai. Számos, szakmailag is komoly referenciának számító megrendelést teljesítettek már ebben a körben.

A magyar irodabútor-gyártók jellemzően az operatív munkahelyektől a középvezetői szintig gyártanak bútorokat. Ennél magasabb minőségben is készülnek termékek, alkalmilag, egy-egy tender keretében. A hazai bútorgyárak termelésének zömét egyébként is közbeszerzési vagy nyilvános pályázatokon kötik le a nagy nyugati versenytársakkal szemben. Ez természetesen visszahat a gyártott irodabútorokra is. Mint Csonka Attila mondja, a balassagyarmati gyárban készülhetnének furnérozott bútorok is, hiszen erre is alkalmasak a berendezéseik, ám vásárlóik zöme nem ebbe az árkategóriába tartozó árut igényli.

Másrészt a magyar gyártók számára előnyösebbek a tenderek, mint a viszonteladói hálózatokon keresztüli eladás, miután kapacitásukat egy-egy nagyobb programhoz kapcsolódva egyenletesebben tudják lekötni. Az egyébként sem túl nagy magyar bútorpiacon, ahol csak irodaberendezésre évente 17-18 milliárd forintot költenek, nagy volumenű megrendelésekhez jobbára csak nagyobb beruházásokhoz, felújításokhoz kötődő akciók révén lehet jutni.

Az ördög a részletekben rejlik

Az árak nagy szóródást mutatnak. Ugyanabban a kategóriában lehetnek akár százezer forintos eltérések is, attól függően, hogy hazai vagy külföldi portékáról van szó. Az eltérések elsősorban a minőségi különbségtől, illetve a márkanevektől függnek. Az alapanyag és az energia költsége nagyjából ugyanakkora Magyarországon és külföldön is. A bérköltség, s az árban alkalmazott fedezeti mutatók viszont náluk lényegesen alacsonyabbak. A magyar bútorgyárak erősek az adminisztratív és középvezetői munkahelyek kategóriájában, amelynek áraival a nyugatiak nem tudnak versenyezni. Így azok inkább neves tervezőket, komolyabb katalógust és szervizt adnak, amiért többet kérnek.

Szakmai körökben gyakran eldiskurálnak arról, miből adódhat a külföldiek javára szóló minőségi és árkülönbség, ha egyszer ugyanazok az első osztályú alapanyagok, alkatrészek, vasalatok éppúgy hozzáférhetők a magyar gyártók számára is. Az Ipoly Bútorgyár Rt. vezérigazgatója szerint a külföldi gyártók nevét kell megfizetni, ugyanakkor jelentős előnyben vannak a műszaki fejlesztésben is. A balassagyarmati gyárban például az 1994-es privatizációig egyáltalán nem folyt ilyen munka.

– Nem az alkatrész dönti el a végső minőséget – sommázza véleményét Ferenczi Péter, az Artéka Kft. ügyvezető igazgatója. Cégük viszonylag pontosan követni tudja, hogy a magyar gyárak milyen anyagokkal dolgoznak, ugyanis tizennégy külföldi alkatrész-, vasalat- és részegységgyártót képviselnek Magyarországon. – Elsősorban a szakmai igényesség dönti el egy bútor sorsát – folytatja. – A bútorgyárak többségének felszereltsége ma olyan, hogy tulajdonképpen mindent meg tudnak csinálni, vagy ha mégsem, tudják, hol lehet a kívánt darabot elkészíttetni. Jó minőségű alkatrészeket vásárolnak, s elvileg teljes körű információjuk van mindarról, ami a világban kapható.

A legnagyobb lemaradás Ferenczi Péter szerint a marketing területén van – attól kezdve, hogy egy terméket miként készít el egy-egy cég. Nem feltétlenül a dizájnról van szó, hanem arról, milyen pontos az adott bútor kidolgozása. Az ügyvezető igazgató szerint a bútor dísze a részletek tökéletessége. Amikor az ember ránéz mondjuk egy konténerre, nem mondja ugyan ki, hogy nem tetszik az éllezárás vagy a sarkok megoldása, de érzi, nem az igazi, jóllehet ugyanaz az alkatrész van benne, mint egy olasz vagy német termékben.

A magyar bútorok technikailag sem mindig megfelelő minőségűek. Ennek azonban nem feltétlenül a gyártó igénytelensége az oka, sokkal inkább a kemény árverseny. Ha egy tenderen nem írják pontosan elő, mit kell a bútorokba beépíteni, akkor mindenki igyekszik a még elfogadható minőségű alkatrészekből, vasalatokból válogatni a lehető legolcsóbban. Vannak bizonyos nemzetközi normák arra vonatkozóan – folytatja Ferenczi Péter –, mi az, aminél alacsonyabb minőséget nem szabad egy irodabútorba beépíteni. Ám ezek a kategóriák Magyarországon nem működnek. Az árverseny mellett az egész rendszer némiképp a minőség ellen hat. Az Artéka Kft.-ből nézvést úgy tűnik, a bútorgyárak igazgatói éjjel-nappal megrendelések után kajtatnak, a műszakiak egyfolytában csak rajzolnak, hiszen szinte naponta kell beadni egy-egy pályázatot, az anyagbeszerzők pedig csak akkor kapják meg az anyagot, amikor a bútort már gyártani kellene. Ezért nyilván az épp raktáron levő alkatrészeket, alapanyagokat használják fel, ami pedig nincs, azt minél rövidebb idő alatt igyekeznek beszerezni.

A magyar bútorgyártók szerint a belsőépítészeknél is előnyt élveznek a külföldi konkurensek, merthogy – így a gyártók – sokkal elegánsabb nagy német vagy olasz céget képviselni, mint mondjuk a Garzon vagy a Balaton bútorgyárat. Ezzel szemben viszont Mózer Noémi belsőépítész, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke azt mondja: nem arról van szó, hogy kinek a neve hangzik jobban vagy kevésbé jól – bár a megrendelők körében tapasztalható sznobizmus –, hanem arról, hogy a külföldi bútorokat ügyesebben ajánlják, funkcionálisan jobbak, egy-egy családon belül nagyobb a választék, könnyebb velük dolgozni.

Terveztessenek a magyar gyártók is hasonló bútorcsaládokat! A belsőépítészek egyetértenek abban, hogy a magyar formatervezők képesek lennének ezeket megálmodni. Csakhogy az ipar egyelőre nem kapkod ezekért a modellekért, miután a hazai piacon nem tudná tömegével értékesíteni e nyilvánvalóan jóval drágább bútorokat. Azzal mégis mindenki tisztában van, hogy a magyar bútoripar egy minőségi, illetve árkategóriával csak akkor tud feljebb lépni, ha változtat már a gyakorlaton. Mózer Noémi szerint már látszanak biztató jelek.

Ár és minőség

Irodába való bútort akár már 80 ezer forintért is lehet vásárolni az úgymond garázs-műhelyekben vagy a bútordiszkontokban. Ezek a termékek azonban általában kétes minőségűek. Ezzel szemben a nagy magyar gyártóknál – amelyek a magyar irodabútor-gyártók 45-50 százalékos piaci részesedésének zömét adják – egy-egy operatív munkahely ára átlagosan 200-350 ezer forint között van. Ebben benne van egy asztal L alakú elrendezésben, fiókos és valamilyen más jellegű tárolórendszer, egy szekrény, egy kisebb tárgyalóelem, esetleg paraván. Ugyanennek az összeállításnak az ára a külföldi, furnérozott termékek esetében 400-500 ezertől a csillagos égig mehet. A magyar gyártók árai között az operatív és középvezetői szintű berendezéseket tekintve legfeljebb 20-30 százalékos eltérés lehet. A külföldieknél még átlagot sem lehet mondani, hiszen egy-egy vezetői iroda bebútorozása akár több tízmillió forintba is kerülhet.

A bútorgyárak tapasztalatai szerint a kisebb magánvállalkozások rendszerint nem dolgoznak belsőépítésszel. Általában az ügyvezető vagy valamelyik helyettese veszi nyakába a várost, végigjárja a szóba jövő üzleteket, s igyekszik maga összeszedni a szükséges berendezést. Igaz, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke szerint nem egyszerű eldönteni, hol működik közre szakember, hiszen az építészeknek is vannak ilyen irányú ismereteik, s vitatott, hogy az ő közreműködésük hova sorolandó.

Ha a vevő árlistát kér – avat be az üzletkötés gyakorlati menetébe Csonka Attila –, a listaadás helyett inkább elkérik az iroda vagy irodák alaprajzát, megkérdezik a főnököt, mit szeretne, milyen feladatokat kell ellátni. Ennek megfelelően készítik el a bútortelepítési vázrajzot és a részletes árajánlatot.

A végső szót általában a tulajdonos, az ügyvezető vagy a legfelső vezetők mondják ki. A tapasztalatok szerint a megrendelők belsőépítészeket nemigen foglalkoztatnak, vagy ha mégis, akkor legfeljebb tanácsadóként, s igyekeznek 100-200 ezer forinttal megúszni a bútorozásnak ezt a részét.

Belsőépítész szemmel a megrendelők két alaptípusa létezik. Az egyik, amelynek már van arculata, megvannak a saját színei, formái, s ezeket szeretné viszontlátni az új irodákban is. A másik, amelynek ezt még ki kell alakítania, ami nagyobb szabadságot ad a belsőépítésznek. A legnagyobb korlát, ha ragaszkodnak egy-egy gyártóhoz, vagy netán már eldőlt, kitől rendelnek.

A rendelkezésre álló pénz is meghatározó, még akkor is, ha számtalanszor azzal kezdődik a belsőépítészszel folytatott első megbeszélés, hogy a pénz nem számít – mondja Pozsonyi József belsőépítész. Számos irodaberendezés megtervezése után úgy látja, hogy a kisebb magáncégek örülnek annak, ha sikerült az asztalokat, székeket megvenniük, a belső terek díszítésére azonban még nem mindig telik. A világítótesteken viszont mintha már nem spórolnának annyira.