A pénzes emberek mindig is törekedtek rá, hogy bankóikat biztonságban tudják. A pénzt kibocsátó állam is régóta próbálta csökkenteni a készpénzkezeléssel kapcsolatos költségeit. A pénzforgatásból élő bankok pedig keresik az újabb és újabb haszonnal kecsegtető pénzforgatási technikákat. E három különböző érdek találkozik össze a bankkártyákban. A találkozásból született műanyag lap azonban folyamatosan újabb problémákat okoz, elég utalni a hamisítási és csalási technikákra.
Az aranytól a plasztiklapig
Az arany- és ezüstérmét, a tiszta készpénzt már jó régen kiválóan helyettesítette a banki vagy kereskedelmi váltó. Később megjelent az állami bankjegy, eleinte az aranyat helyettesítő értékpapírként, majd ebből lett a mai készpénz. A készpénzkímélés folyamata a modern korban a csekkel kezdődött. Az évszázad közepén már nemzetközi egyezmények szabályozták a világ minden részén beváltható, értékpapírszerű dokumentumok használatát. A csekk ugyan csökkentette a készpénz mennyiségét, de elég sok, csak kézzel elvégezhető munkát adott a kibocsátóknak. Ezt a hátrányt küszöbölte ki a '60-as évektől terjedő szabványos méretű plasztiklap, a bankkártya. A legtöbb forgalomban levő ilyen kártya mágnescsíkot tartalmaz, amely a négy-hat jegyű szám, a PIN-kód megadása után azonosítja az ügyfelet. Ezzel a kártyabirtokos a bankban levő pénzéből bankjegyekhez juthat, illetve fizethet üzletben, áruházban, szállodában.
A bankkártyákat alapvetően két csoportba lehet sorolni. Az elsőbe a betéti jellegű, úgynevezett debit-, a másikba a hitellel kombinált kreditkártyák tartoznak. A debitkártya a bankban elhelyezett betét felhasználására szolgáló eszköz. A kreditkártyával nem tisztán hitelbe lehet vásárolni, az ügyfél csak előre meghatározott hitelkeretet kap arra az esetre, ha elfogyna a bankszámláján levő pénze. Ez a hitelkeret tehát sem nagyságában, sem futamidejében nem korlátlan. Összegét a bank az ügyfél fizetőképességéhez méri – például egyhavi nettó átlagkereset –, a futamideje pedig legfeljebb a kártya érvényességi idejéig tarthat.
A bankkártyával készpénzt felvenni bankjegykiadó automatákból – ATM-ekből – lehet. A kereskedők leolvasó berendezésbe – POS-terminálba – helyezik be a kártyát a vele történő fizetéskor. A postahivatalokban olyan POS-terminálokat szereltek föl, amelyek készpénzkiadásra alkalmasak. Egyes kereskedőknél még mindig fellelhető a régi, hagyományos lehúzó, amelybe előbb a kártyát helyezi be az eladó, majd rátéve a számlát egy gumigörgőt húz végig a hátoldalán, és ezzel a kártya dombornyomata ,,bepecsételi" a papírt. A legmodernebb bankjegykiadó automaták és kereskedői terminálok közvetlen – on-line – összeköttetésben állnak a kibocsátó, illetve elfogadó bank számítógépével.
| A kezdettől napjainkig Az első hazai kibocsátású bankkártya 1988-ban jelent meg. Ez devizaszámlához kapcsolódott, és kizárólag külföldön lehetett használni. Egy évvel később kezdődött meg a belföldi kártyák kibocsátása. Ezeket azonban csak a kibocsátó bankok hálózatain belül fogadták el. A nemzetközi logóval ellátott, belföldi használatú kártyák 1991-től vannak a piacon. Kezdetben ezeket kétoldalú megállapodással fogadták el a bankok, majd multilaterális alapon lehetővé vált a kölcsönös elfogadás. A következő állomás 1996. január 1-je volt. Ekkortól a bankkártyás fizetéseknél konvertibilissé vált a forint, vagyis a forintszámlákhoz kötődő nemzetközi logós kártyákat külföldön is lehet használni. Az első hazai kibocsátású hitelkártya, a Visa Classic a múlt évben került forgalomba, és ekkortól lehet hazai banknál hozzájutni Diners-kártyához is. |
Chip, chipkártya
Terjedőben vannak azok a chipkártyák, amelyeket az egyszerűség kedvéért csak elektronikus pénztárcának neveznek. Ezekbe a műanyag lapokba chipet ültetnek be, a memória pedig meghatározott összegre tölthető fel. A kártya használatakor törlik a chipből a felhasznált összeget, így amikor lenullázódik, a kártya tovább már nem használható. Vannak olyan változatai, amelyeket nem kell eldobni, mivel a bankban újratölthetők. Ettől a chipkártyától különbözik a legújabb típusú, amely az ATM-ek, illetve a POS-terminálok és a bankok számítógépei közti on-line összeköttetést teszik feleslegessé. Ezekben a kártyákban a chip nem meghatározott összeget, hanem ügyfélazonosító kódokat tárol. A bankok óvadékkal és limitekkel próbálják elejét venni a túlköltésnek.
Magyarország gyakorlatilag kiesett a csekk-korszakból, de mire a kártyahasználat tömegesen elterjedt, a bankok a legmodernebbnek tekinthető infrastruktúrát hozták létre. Közép-Kelet-Európában egyébként hazánk vezeti a bankkártyapiacot.
| A chipkártya Chipkártyánt eddig olyan bankkártyát értettünk, amelybe mikrochipet szereltek, amely chip tartalmazza az elkölthető pénzösszegről szükséges összes információt. Ha a chipben nyilvántartott összeg elfogyott, akkor a kártya vagy feltölthető, vagy eldobható. Ezt a technikai eszközt virtuális pénztárcának is hívják. A Visa által kifejlesztett újabb generáció az ATM-ek és POS-terminálok, valamint a bankok számítógépei közötti drága on-line összeköttetést is pótolja. A legújabb bankjegykiadó automaták – ATM-ek –, illetve POS-terminálok egyaránt on-line összeköttetésben vannak a kártyafedezeti számlát vezető bankkal. Ez a technikai megoldás elég drága, viszont segítségével állandóan ellenőrizhető az egyenleg, így nem fordulhat elő, hogy a kártyabirtokos számlája negatívba fordul, illetve túllépi a számára engedélyezett hitelkeretet. Másik előnye a rendszernek az, hogy a kártya pillanatok alatt letiltható. Ha az ügyféltől ellopták a kártyáját, elég felhívnia a kibocsátó speciális telefonszámát, majd beütve a letiltás kódját, azzal a kártyával többet már nem lehet fizetni. Azok a berendezések, amelyek nélkülözik az on-line kapcsolat előnyeit – ezek ma már főleg csak POS-terminálok –, a kártyabirtokosok limitjei révén védekeznek a túlköltés ellen. Hihetetlennek tűnik, de a legújabb generációs kártyarendszer visszatér az off-line megoldáshoz. Teheti ezt azért, mert a kártya egy olyan chipet tartalmaz, amely több biztonságot nyújt, mint az on-line összeköttetés. Itt jegyezzük meg, hogy a chipkártya nem tévesztendő össze az úgynevezett cashkártyával, annak ellenére, hogy mindkettő mikrochipet tartalmaz. Ez utóbbi virtuális pénztárcának tekinthető, mivel a benne levő chipet az ügyfél feltölteti, majd ebből költ. (A cashkártyák általában relatíve kis összegű fizetésre alkalmasak.) Az új chipkártya szintén mikrochipet tartalmaz, ez az integrált áramkör azonban nagyobb kapacitású, mint a cashkártya áramköre, illetve jóval több – legalább százszor annyi – információt tud tárolni, mint a hagyományos kártyákon már megszokott mágnescsík. A chipben biztonsági és használati paramétereket tárol el a kártyakibocsátó. Minden egyes tranzakció során egy sor tényezőt ellenőriz az ATM, illetve a POS-terminál. A PIN-kód ugyanúgy működik ennél a kártyánál is, mint a hagyományosnál. Ezen túl a chip ellenőrzi, hogy a kereskedői terminál valódi-e, illetve a terminál meggyőződhet arról, hogy a kártya ép és nem hamis. A kismemória tárolja a kibocsátó bank által meghatározott fizetési és használati paramétereket. Ezek közül leggyakoribb az időbeli és az összeglimit, vagyis az, hogy naponta, illetve hetente hány tranzakcióra használható a kártya, és alkalmanként, valamint összegezve mennyi pénz költhető el a segítségével. Ha a chip valamilyen szokatlan adatot észlel – például háromnál többször ütik be egymás után a PIN-kódot –, akkor kétféleképpen védekezik az esetleges jogosulatlan használat ellen: vagy leblokkolja a kártyát, vagy pedig on-line összeköttetést kér a kibocsátó bankkal. Az eddigiekből is kiderül, hogy a chipkártya – ami a Visa Smart nevet viseli – az on-line szolgáltatások biztonságát kínálja azok költsége nélkül. Sok kereskedő ugyanis azért nem vállalja a POS-terminál beszerzését, felszerelését, mivel a kártyakibocsátó bankkal történő kapcsolattartás telefonköltsége – az on-line szolgáltatás igénybevétele – számára túl drága. (Az on-line szolgáltatás biztonságát csökkenti a kapcsolat – a távközlési szolgáltatás – zavara.) Az új típusú kártyák a chip mellett továbbra is tartalmazzák a mágnescsíkot. Így ugyanaz a kártya egyaránt felhasználható a hagyományos rendszerben, illetve az újban is. A Visa Smart típusú kártyái megfelelnek a nemzetközi EMV-szabványnak. Ez azt jelenti, hogy az elfogadó terminálok kompatíbilisek, és a tranzakciók feldolgozásának menete bárhol a világon azonos. G. N. |