Kártyák a piacon

A bankkártyák több szempont szerint osztályozhatók. Vannak forint- és devizaalapú, valamint a kettőt egyesítő, úgynevezett konvertibilis forintkártyák. A plasztiklapok megkülönböztethetők úgy is, hogy jogi vagy magánszemély váltja ki azokat. Különbség tehető közöttük aszerint is, hogy csak a kibocsátó bank pénzjegykiadó automatái állnak a kártyabirtokos rendelkezésére, illetve csak azoknál a kereskedőknél vásárolhat, akikkel a kibocsátó bank szerződést kötött, illetve hogy a kibocsátó melyik nagy kártyarendszerhez csatlakozott.

A kártyabirtokos szempontjából a használat annál komfortosabb, minél több helyen tud készpénzt felvenni, illetve vásárolni. A mai magyar bankkártyapiacon elvétve ugyan, de még találhatók olyan kártyák, amelyek csak a kibocsátó érdekkörében használhatók. Terjedőben van viszont több világméretű kártyahálózat is. Azoknak a hazai pénzintézeteknek, amelyek valamelyik hálózathoz csatlakoznak, bankjegykiadó automatáikban el kell fogadniuk a más által kibocsátott, de ugyanolyan emblémát viselő kártyákat is. Sőt, a devizaalapú és a konvertibilis forintkártyák a világ bármely pontján használhatók. A devizaalapú kártyák ellenében forintot is lehet felvenni, viszont a bank az átváltás költségeként konverziós díjat számít fel.

Vásárlás és készpénzfelvétel

Nálunk is megfigyelhető tendencia: a kibocsátók arra ösztönzik a kártyabirtokosokat, hogy a kártyát elsősorban vásárlásra használják. Ezt úgy érik el, hogy a vásárlás a legolcsóbb. Ennél valamivel drágább az automatából történő készpénzfelvétel, a legköltségesebb pedig a bankfiókból történő készpénzfelvétel. A bank érthetően abban érdekelt, hogy a fizetések elszámolása automatizálható legyen. A legújabb generációjú bankjegykiadó automaták a pénzkivétel pillanatában megterhelik a kártyabirtokos kártyafedezeti számláját, sőt mielőtt ezt megtennék, ellenőrzik a fedezetet is. Ha nem áll rendelkezésre a kért összeg, akkor több variáció is lehetséges. Az egyik, hogy a gép csak a rendelkezésre álló összeget adja ki az ügyfélnek, vagy éppen nem ad semennyi pénzt sem. A másik lehetőségnél (a hitelkártyáké) a bank automatikusan hitelt nyújt ügyfelének. A harmadik variáció, hogy fedezetlenség esetén a gép bevonja a kártyát.

A vásárlási helyeken a kereskedő kezdetben vásárlási szelvényt állított ki, amit kézi szerkezetbe helyezett, majd a megfelelő helyre ráillesztette a vásárló bankkártyáját. Ezt követően hengert húzott végig a kártya fölött, így annak dombornyomása – amely a kártya számát is tartalmazza (ez nem azonos a PIN-kóddal) – rákerült a vásárlási szelvényre. Ennek egy példányát átadta a kártyabirtokosnak, egyet pedig továbbított a banknak. A bankok mindig felhívják az ügyfelek figyelmét arra, hogy a vásárlási szelvényeket őrizzék meg, így elkerülhetők a későbbi elszámolási hibák.

Az egy generációval modernebb vásárlásnál POS-gépeket használnak. A kereskedő ebbe dugja bele a kártyát, majd megkéri a vásárlót, hogy üsse be a PIN-kódját. Ezt követően a gép állítja elő a vásárlási szelvényt. A legújabb gépek pedig közvetlen – on-line – összeköttetésben állnak a kibocsátó bank számítógépével. Így nagyobb vásárlásnál a kereskedőnek nem kell telefonon felhívnia a bankot és megtudni a számlaegyenleget. (Igaz, hogy a biztonság az állandó telefon-összeköttetés díjával jár.)

A modern ATM-ek, illetve POS-terminálok tehát nagyon hasonlóak egymáshoz, a különbség közöttük az, hogy az előbbivel készpénzhez lehet jutni, az utóbbi pedig a vásárlást szolgálja. A legújabb ATM-ek már számlafeltöltésre – készpénzbefizetésre – is használhatók. Mint látható, az automatizáció egyre teljesebb lesz. Ezzel szemben, ha a kártyabirtokos a bankfiókban akar készpénzt felvenni, ahhoz emberi közreműködés kell. (Egyes kibocsátók a saját bankfiókra korlátozzák a készpénzfelvételi lehetőséget.) Újabban a POS-terminálokat már nemcsak a kereskedők használják. A bankfiókokban, illetve a postahivatalokban működő ilyen berendezések on-line öszszeköttetésben állnak a kibocsátó számítógépével. Így megakadályozzák a túlköltést. A POS-terminálok tehát ma már nemcsak a kereskedői elfogadóhelyek gépei.

Limitek

Ha egy bankkártyához hitel kapcsolódik, a kibocsátó pénzintézet akkor is meghatározza, hogy a kártyabirtokos adott időszakban hányszor és milyen összeg erejéig használhatja a műanyag lapot. Ez védelmi jellegű szabály a bank részéről, amit sajátos technikával oldanak fel: ugyanazt a bankkártyát több formában bocsátják ki. A leggyakoribb megkülönböztetés az ezüst-, arany-, platinakártya. A nevek változhatnak, de mindig fokozatot jelölnek. Általában a bank által már ismert ügyfelek igényelhetnek a kommersz kártyánál magasabb fokozatút. Ezeknek a kártyafedezeti számláin azonban magasabb összeget kell tartani, illetve többe kerül a kártyához jutás. Ugyanakkor a magasabb fokozatú kártya limitjei is magasabbak.

A limitek napra, hétre vagy hónapra szólóak, esetleg ezek kombinációi. Vagyis a kibocsátó előírja, hogy egy nap alatt hányszor lehet készpénzt kivenni a kártya segítségével az automatából, illetve hányszor lehet vásárolni. Megadja azt is, hogy a kártyabirtokos alkalmanként mennyi pénzt vehet ki, illetve mennyiért vásárolhat. (Vásárolni általában magasabb összegért, illetve az egyenleg erejéig lehet, ami újra csak azt bizonyítja, hogy a kibocsátók előnyben részesítik a vásárlást.) Léteznek napi limitek is, amelyek a naponta elkölthető pénz összegét, illetve a pénzfelvételi tranzakciók számát szabják meg. Van heti – vagy ritkábban havi – limit is.

A limitek sajátos formája a feltöltési limit. A kibocsátó ugyanis csak akkor újítja meg újabb évre a bankkártyát, ha az úgynevezett megújítási limit a kártyabirtokos rendelkezésére áll. Vagyis ennek a limitként meghatározott összegnek ott kell lennie a kártyafedezeti számlán. Ennek különösen a forintalapú és a konvertibilis forintkártyáknál van jelentősége. Ezek többsége ugyanis az év során kimeríthető, így csak az érvényességi idő utolsó napján kell meghatározott összegnek a számlán lennie, feltéve természetesen, hogy a kibocsátó előírja azt. A devizaalapú kártyáknál más a helyzet: ezek többségénél létezik fedezettségi (feltöltési) limit, vagyis akkora összeg, amelynek mindig a kártyafedezeti számlán kell lennie. (Ez is a kibocsátó bank biztonságát szolgálja.)

Szerződések az ügyféllel

A kártyakibocsátók általában rövid bankkártyaszerződést kötnek az ügyféllel, amelynek melléklete a banki általános szerződési feltételeket tartalmazza (bankkártyaszabályzat, üzletszabályzat). Több fontos kitétel van az általános szabályokat tartalmazó dokumentumban, így ennek áttanulmányozása igencsak ajánlott.

Bankkártyához jutni igénylőlap kitöltésével lehet. Egyes kibocsátók nem a kártyaigénylő, hanem a számlanyitási lapot rendszeresítették, és ennek egy vagy több pontja szól a számlához kapcsolódó kártyáról. Az igénylőlap a személyi adatokon túl tartalmazhatja az esetleges limitösszegeket és a kért hitelkeret nagyságát is. Minden ilyen lap alján van elfogadó nyilatkozat, amit a bank tölt ki, illetve a kártya és a PIN-kód átvételét igazoló aláírási hely az ügyfélnek.

Ha a bank elfogadta a számlanyitást, illetve a kártyaigénylést, akkor kötik meg a szerződést. Ez a dokumentum néhány oldalas és a speciális szabályokat tartalmazza. (Itt jegyezzük meg, hogy a bankkártya-kibocsátók többsége automatikusan kártyát rendel általános célú számlájához, így a szerződés a bankszámlára és a kártyahasználatra egyaránt vonatkozik. Ekkor két általános szerződési feltétel – a bankszámlára és a bankkártyára vonatkozó – kerül a szerződés mellé.) Az aláírt szerződés szól a felelősségről, amelynek többnyire az a lényege, hogy a kártyabirtokos vállalja a kártyával lebonyolított tranzakciókért a korlátlan felelősséget. Ha a kibocsátó társkártyát is ad, akkor a kártyabirtokosnak vállalnia kell a társkártyabirtokos által végrehajtott tranzakciókért is a felelősséget. Általában külön pont foglalkozik a PIN-kód használatával, illetve azzal, hogy a kártyabirtokos köteles azt titokként kezelni. Bekerül még a szerződésbe a napi vagy heti limit, illetve a hitelkeret a maga külön feltételeivel. Nem hiányozhat a szerződésből a kártya érvényességi ideje, amely szinte kivétel nélkül a kártyán feltüntetett év és hónap utolsó napjának 24. órája. Szólnak még ezek a dokumentumok a felmondásról és a bank által kínált telefonos, illetve egyéb távközlési eszközzel elérhető szolgáltatásokról.

A feltételek

Az általános szerződési feltételek többnyire lexikonszerűen összefoglalják a bankkártyával kapcsolatos legfontosabb fogalmakat. Közlik, hogy a bank kondíciós jegyzéke szerint milyen díjat kell fizetnie a kártyabirtokosnak. (Az általános szerződési feltétel csak a jogcímeket határozza meg, a konkrét összegek a kondíciós jegyzékben szerepelnek.) Szóba kerül az is, hogy a bank hány napon belül készíti el a kártyát (ez általában 15 nap, amit a szerződés aláírásától kell számolni). Rögzítik, hogy a kibocsátó hogyan adja át az elkészült kártyát és a PIN-kódot a kártyabirtokosnak. Nem hiányozhat a bankkártyák leírása sem, vagyis azoknak a kellékeknek a felsorolása, amelyek szerepelnek a kártyán.

Ha a kibocsátó társkártyát is ad az ügyfélnek, akkor ennek a részletes szabályai is az ászf.-be kerülnek. Külön fejezet foglalkozik a kártyák használatával, vagyis az ATM-ből és a bankfiókból történő készpénzfelvétellel, a kereskedelmi használattal, és általában ide kerül az a felszólítás is, hogy az ügyfél csak a számla egyenlegéig, illetve az engedélyezett hitelkeretig használhatja a kártyáját.

A devizaalapú, valamint a konvertibilis forintkártyáknál rendelkezni kell a kifizetések elszámolásáról is, vagyis hogy melyik napon és milyen árfolyamon történik a konverzió. Minden kibocsátó bünteti a fedezetlen bankkártya használatát. A jogkövetkezmények között első helyen áll az azonnali hatályú felmondás joga. Ezt azonban később megszelídítik a szabályzatok, mivel ha az ügyfél záros határidőn belül kiegyenlíti a tartozását, illetve a túlköltés miatt igénybe vett óvadékszámláját újra feltölti, akkor a bank eltekint a felmondástól.

Nem maradhat ki az általános szerződési feltételek közül a letiltás szabályozása. Az ideális bank az, amely a telefonon történt bejelentéskor azonnal letiltja a kártyát, és az esetleges jogosulatlan használattal okozott károkért átvállalja a felelősséget. A másik póluson állnak azok a kibocsátók, amelyek csak a letiltás írásban történő megismétlése után néhány nappal vállalják át a kárt, de akkor is kizárják saját felelősségüket az ATM-ek és POS-terminálok jogosulatlan használatáért.

Szintén külön fejezete szokott lenni az ászf.-eknek az elveszett kártyák pótlásának szabályozása, illetve ha a kártya külföldön tűnik el, akkor a sürgősségi készpénzfelvétel vagy kártyakészítés útja, módja. A szabályok sorát a kártyaszerződés megszüntetése zárja. Ez utóbbira csak kölcsönös elszámolás után kerülhet sor. A jegybank, illetve a Pénzügyminisztérium tudatta a közvéleménnyel, hogy előírást tesznek közzé az elveszett, illetve ellopott kártyák miatt bekövetkező károk kibocsátó általi átvállalására. Jelenleg néhány kibocsátó vállalja csak azt, hogy az elveszés, illetve ellopás bejelentése után azonnal letiltja a kártyát, sőt az esetlegesen keletkező károk – a kárveszély – is azonnal a bankra szállnak. Ezt tennék általánossá. Azok a kibocsátók, melyek többnapos késéssel vállalják át a kárveszélyt, illetve bizonyos esetekre – például a PIN-kód felhasználásával elkövetett kárra –, nyilván tiltakoznak ez ellen. Ugyanakkor az ügyfelek szemszögéből egyáltalán nem közömbös a kárveszély átszállása. Nagyobb gond az, hogy terjedőben van egy olyan kártyahamisítási technika, amellyel szemben pillanatnyilag mind a kibocsátók, mind a kártyabirtokosok tehetetlenek. Előbb az M1-es autópálya fizetőkapuiban másolták le a kártyával fizető autósok műanyag lapjain található adatokat, illetve a PIN-kódot, de benzinkútnál is előfordult már hasonló eset. Erre sürgősen megoldást kellene találni a kibocsátóknak, hiszen az ügyfél végig zsebében tartja a kártyát, és fogalma sincs arról, hogy a klónozott kártyával mikor nullázzák le a számláját.