Hol vannak már azok az idők, amikor az előkelőbb éttermek és szállodák portáljain csodálhattuk a különféle kártyarendszerek logóit, és talán irigyeltük is azokat a külföldieket, akik az igénybe vett szolgáltatásért ezzel az elegáns eszközzel fizethettek. Jelenleg több mint egytucat bank majd' 200-féle bankkártyája közül választhatunk.
A bankkártya szabványos méretű – 86 x 54 milliméteres – műanyag lap, amely bizonyos feltételekkel pénzt helyettesít. Aki ezzel akar fizetni, vagy ennek a segítségével akar készpénzhez jutni, annak először meghatározott összeget el kell helyeznie a bankban. A számlaszerződés megkötése után a betétes kézhez kapja a kártyát, és addig fizethet vele, ameddig van pénze a számláján. A hitelkártya tulajdonosa akkor is fizethet, amikor a számláról elfogyott a pénz, ez esetben a bank előre meghatározott összegig hitelt nyújt az ügyfélnek.
Miután a kibocsátó banknak folyamatosan regisztrálnia kell a számláról történő költést – illetve alkalmanként a számla újratöltését is –, ezért díjat számít fel. A díj ellentétele viszont az a kamat, amelyet a bank fizet a nála elhelyezett számlán levő pénz után. Azt, hogy végül is az éves záráskor melyik irányban lesz pozitív a szaldó – a bank fizet többet a kártyabirtokosnak vagy éppen fordítva –, a kamat és a használati díj aránya dönti el. Természetesen befolyásolja a költségeket a használat gyakorisága is.
Nemzetközi tapasztalatok szerint az ügyfelek nem a költségek alapján választanak bankkártyát. Sokkal fontosabb számukra, hogy milyen szolgáltatást nyújt a kibocsátó.
A számlanyitástól a PIN-kódig
A kártyához jutás számlanyitással kezdődik. Egyes bankok a náluk megnyitott számla után automatikusan felajánlják az ügyfélnek, hogy kártyát adnak neki, míg más bankoknál – ha az ügyfélnek van is ott számlája – új, speciális, úgynevezett kártyafedezeti számlát kell nyitni. (A továbbiakban egységesen kártyafedezeti számlának hívjuk azt a számlát, amelyről a kártyabirtokos pénzt költhet.)
A kártyafedezeti számla megnyitása után elindul a kártyakibocsátás folyamata. (Maga a számlanyitás szerződéssel történik.) A bank előállítja az úgynevezett PIN-kódot, amelyet elektronikus úton rögzít a kártyán is. A kód előállítása zárt rendszerű technológiával történik, így azt a bank alkalmazottai sem ismerik.
Amikor kész a kártya, a bank értesíti az ügyfelet, hogy átveheti azt. Átvételkor alá kell írni a kártyát – magán a műanyag lapon –, és az ügyfél ekkor kapja meg a PIN-kódot is. (Egyes kibocsátók a kódot külön postázzák.) Ha az ügyfélnek kezében van a kártya és a PIN-kód, akkor válik kártyabirtokossá. A kártya mindvégig a bank tulajdonában marad, az ügyfél csak birtokolja azt. A bankok különbözőképpen hozzák ügyfeleik tudomására azt, hogy ők csak birtokosai a kártyának. Az egyik változat csak rögzíti ezt a tényt. A másik esetben megtoldják azzal az előírással, hogy a kártya nem terhelhető meg, nem adható zálogba.
Ha az ügyfél megkapja a kártyát, akkor kártyabirtokossá válik, és nincs más dolga, mint hogy használja azt. Természetesen, ha kimerül kártyafedezeti számlája, akkor fel kell azt töltenie. A bankkártyákat csak érvényességi idejük alatt lehet használni. Ez az idő általában egy, ritkábban két év. A számítása pedig többnyire úgy történik, hogy a kártyán szereplő kiállítási hónaphoz kell hozzáadni az egy vagy két évet, és a műanyag lap az azonos hónap utolsó napjának 24. órájáig használható.
A hazai kártyakibocsátás adatai | ||||
---|---|---|---|---|
Év | Kártyák száma/db | Megoszlás | ||
Visa-logós | Europay-logós | Egyéb | ||
1992 | 137 453 | 8 039 | 37 180 | 92 234 |
1993 | 221 252 | 13 596 | 41 461 | 166 195 |
1994 | 379 459 | 21 793 | 94 829 | 262 837 |
1994 | 379 459 | 21 793 | 94 829 | 262 837 |
1995 | 750 293 | 34 594 | 236 502 | 479 197 |
1996 | 1 348 649 | 406 758 | 617 490 | 324 401 |
1997 | 2 055 537 | 715 516 | 1 041 490 | 298 531 |