Ezerkilencszáz-kilencvennyolc március első heteiben 24 Magyarországon tevékenykedő nagyvállalat, illetve multinacionális cég aláírásával megszületett az úgynevezett Beszállítói Charta, amely a magyar kis- és középvállalatok pozícióját hivatott erősíteni. A dokumentumot az ipari miniszter, valamint a Joint Venture Szövetség és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága képviselői szentesítették. Az aláíró vállalatok ezzel nyíltan is demonstrálták, hogy szívesen támogatják a magyarországi kis- és középvállalati kör aktívabb bekapcsolását az IKIM beszállítói célprogramjába.
A charta célja egyfelől az, hogy a hazai kis- és középvállalatok beszállítókként szélesebb körben juthassanak szerephez a kül- és belpiacokon, másfelől, hogy tevékenységükkel javítsák a hazai vertikális kapcsolatok hatékonyságát, ezen keresztül a magyar gazdaság teljesítőképességét. (Végezetül, bár nem túl ildomos a szándék mögötti politikai megfontolást firtatni, de a kis- és középvállalkozói réteg támogatásának társadalmi fogadtatása mindig pozitív, alkalmas tehát a mindenkori kormányok népszerűsítésére is.)
Mérlegelés tárgya
Mindenesetre a kisvállalkozások támogatásának bármely (GATT/WTO vagy EU-konform) formája egybecseng a fejlett országok törekvéseivel, sőt az EU-hoz közeledve Magyaroszágon is fontos iparpolitikai eszközzé válik. Egy-egy ország, illetve régió fejlődése és a piacok tekintélyes részét uraló nemzetközi nagyvállalatok versenyképessége ugyanis szorosan függ az egyre nagyobb foglalkoztatási és innovációs szerepet betöltő kisvállalati kör megerősödésétől. A magyar Beszállítói Charta azonban csupán keretmegállapodás. Arról szól, hogy a hazai és külföldi nagyvállalatok a jövőben folyamatosan tájékoztatják a kis- és középvállalatokat (kkv-kat) a beszállítói lehetőségekről, és mérlegelik annak esélyét, hogy a beszállítói státus eléréséhez szükséges eszközök megszerzésében és a termékek fejlesztésében is részt vegyenek-e.
A charta sugallatainak, vállalásainak valóra váltásához kell az állam segítsége. A multinacionális vállalatok köré szerveződő beszállítói kör piaci súlya ugyanis nem elhanyagolható. Az Európai Közösségben a kilencvenes évek elején mintegy 150 milliárd dollár volt az alvállalkozói formában előállított termékek és szolgáltatások forgalma. E vevői piacon az első Németország, a második Franciaország, a harmadik pedig az Egyesült Királyság volt. Jellemző volt az is, hogy az Unión belül a beszállítók nemzeti hovatartozás szerint a gyengébben fejlett országokban koncentrálódtak (például Spanyolországban), és gazdasági ág szerint a gépipar vitte a vezető szerepet.
Nyugat-Európában különösen sűrű az alvállalkozói hálózat. Az EU országainak integrációjában, az úgynevezett internal market kialakításában a beszállítói együttműködés nem elhanyagolható szerepet játszik. A tagországok alkatrész- és félkésztermék-importjának több mint a fele jelenleg már az Unión belül realizálódik, míg 1980-ban alig érte el a 20 százalékot. Figyelemre méltó Magyarország számára, hogy az integráció minőségi fejlődése a kilencvenes években elsősorban a déli, később csatlakozott és fejletlenebb gazdaságú országoknak kedvezett. Ezek az országok kétszer-háromszor akkora értékben szállítottak a közösségbe, mint azon kívüli országokba. A beszállítói kapcsolatokban a szoros, kétoldalú összefonódások ugyanúgy kialakultak (Görögország-Németország, Írország-Nagy-Britannia, Portugália-Franciaország), mint Magyarország és legnagyobb partnere, Németország között. A közösség fejlett országai viszont nagyságrendekkel nagyobb volumenben szállítanak az EU-n kívüli piacokra. A beszállítói kapcsolatrendszer földrajzi irányultságaiban jól látható a fejlettség, tehát Magyarországnak jelenleg elsősorban az EU piacaira célszerű koncentrálni a beszállítói kapcsolatokon keresztül is.
Az Európai Unió többségében a jogi, intézményi és az információs infrastruktúra fejlesztésével próbálja elérni, hogy az alvállalkozói háló minél sűrűbb legyen. Már több mint egy évtizede működik például a BC-NET számítógépes partnerközvetítő rendszer, amelybe már sok magyar vállalat is bekapcsolódott. A hálózatot közösségi pénzből építették ki, és vállalatok ezreit kapcsolja össze állami, kamarai és magántulajdonú tanácsadói irodákon keresztül. A közösségen belül a nagyvállalatok és kisebb beszállítóik tartós együttműködése a nagyok versenyképességének egyik forrása. A kapcsolatok fejlesztésében mindkét fél érdekelt, azonban többnyire a nagyvállalatok azok, amelyek – megrendeléseikhez kötődve – változatos eszközökkel serkentik a beszállítói kör műszaki fejlesztéseit, beruházásait, a minőségi rendszerek kiépítését, sőt arra is képesek, hogy lobbyzzanak a kormányoknál állami támogatásokért, kedvezményekért.
Magyarországon erre a példára elsőként 1993-ban az autóalkatrész-gyártásban alakult hasonló szerveződés, a Magyar Járműalkatrész Gyártók Országos Szövetsége, amely megalakulásakor 24 saját és csak egy pártoló, egyben megrendelői státusú taggal, a Suzukival büszkélkedhetett. 1997-ben a szövetségnek már 136 tagvállalata és 18 pártoló tagja volt, köztük olyan cégek, mint az Opel, a Rába, az Ikarus.
Az alvállalkozói rendszer megerősítését célzó intézkedések bemutatására más fejlett országokból is hozhatók példák. Nem egy, alacsony fejlettségi szintről startoló ország van, amely éppen a kis- és középvállalatok beszállításainak fejlesztését elősegítő programok által vált a fejlett országok csoportjának tagjává. Dél-Koreában például már több mint húsz éve él az úgynevezett alvállalkozó-fejlesztő törvény, amelynek elsődleges célja, hogy a kisvállalkozások eredendő hátrányait szabályozási eszközökkel kiegyenlítse. A törvény értelmében rendszeresen felülvizsgálják azokat a termékeket, amelyek termelését a kormányzat csak bizonyos hazai és bizonyos méretű vállalatoknak engedélyezi. A csoportban csaknem 100 százalékig olyan termékek szerepelnek, amelyek hazai termelése javítja az ipari versenyképességet (fémfeldolgozó, gépipari és információtechnológiai alkatrészek). A program a pénzügyi támogatást is magában foglalja az úgynevezett Garancia Alapon keresztül. Ezt a pénzügyi alapot kereskedelmi bankok hozták létre a beszállítók számára, de egy ilyen kisvállalat is csak akkor részesülhet hitelben, ha a megrendelő cég vállal garanciát a beszállító folyamatos foglalkoztatására.
| Kis ipartörténet Magyarországon a kis- és a nagyvállalatok közötti kapcsolatrendszer kialakulása a nyolcvanas évek elejére nyúlik vissza. A szervezetelméleti kutatásokból arra lehet következtetni, hogy a nyolcvanas évek elején újjáéledő kisvállalatok (elsősorban a gmk-k, kisebb magánvállalkozások, szövetkezeti formában működő vállalkozások) legfontosabb piacait az állami nagyvállalatok adták. A kisvállalkozások egy része arra szakosodott, hogy a hiánygazdaságban a piaci rések valamelyikét kiszemelve az állami nagyvállalat beszállítója legyen. Az akkori állami nagyvállalatok pedig egyes, nem kifizetődő résztevékenységeiket szívesen bízták az erre szakosodott kisvállalatokra. Az ily módon kialakult kapcsolati háló szinte zökkenőmentesen működött egészen a rendszerváltozásig. A helyzet 1989-90 után megváltozott. Az állami nagyvállalatok tönkrementek, vagy magánkézbe kerültek, a magyar piacon megjelentek a multinacionális cégek. A kereslet diverzifikálódott, a minőségi követelmények emelkedtek. Az 1990-es évek elején működő, majd a magánszférában a vállalkozási boom nyomán létrejövő sok-sok kis cég azonban zömében nem volt képes a magas minőségi követelményeknek eleget tenni. Ezt felismerve, a kilencvenes évek elején az első szabadon választott kormány már zászlajára tűzte a kisvállalkozások (elsősorban a magyar magántulajdonosi réteg gyors ütemű megteremtése érdekében) számának és gazdasági erejének növelését, és különféle támogatási rendszereket is létrehozott. Elég talán emlékeztetni a kormány első, nagyszabású, autóalkatrész-gyártási programjára, amely arra volt hivatott, hogy a kilencvenes évek elején betelepült nagy, külföldi autógyártók összeszerelési tevékenységébe a magyar vállalatok minél hamarabb be tudjanak kapcsolódni. A járműipari beruházások megvalósulásával párhuzamosan pedig már megállapodások születtek a magyar beszállítói hányadok eléréséről, majd annak folyamatos növeléséről is. Az 1990-94 közötti első, nagy külföldi tőkebeáramlási hullám idején gyakran szóba került kormányzati körökben a kérdés: milyen eszközökkel lehet az egész magyar ipar szempontjából is sorsdöntő beszállítási kapcsolatokat bővíteni, főleg a sokat bírált bérmunka helyett. A külföldi tőke megszerzése ugyanis az olcsó telephely, beruházástámogatási kritériumok és egyéb előnyök mellett egyre inkább attól is függővé vált, hogy Magyarország mennyiben és mikorra válik képessé a multinacionális vállalatok termelési vertikumába integrálódni. A probléma megoldása nem volt sokáig halogatható, ugyanis nyilvánvalóvá vált, különösen 1993-1994-ben, hogy a magyar háttéripar gyengesége miatt a külföldi vállalatok importja gyorsan növeli a külkereskedelmi mérleg hiányát. Ezenkívül pedig az is látható volt, hogy pusztán a kedvező telephelyi alternatíva nem tarthatja fent a külföldiek ilyen magas szintű befektetéseit akkor, ha ezt Magyarországtól keletre bárhol megtalálják. Az Ipargazdasági Intézet Piackutató Alapítványa 1993 második felében végzett felmérései két fontos üzenetet tartalmaztak a kormányzat számára: az egyik az volt, hogy Magyarország nem áll egyedül a beszállítói hagyományokkal az átalakuló kelet-közép-európai térségben, tehát a multik könnyen továbbállhatnak, vagy máshonnan vásárolnak alkatrészeket; a másik az, hogy gyorsítani kell a potenciális beszállítóvá alakítható kisvállalatok specializálódását és növelni tőkeerejét. A közelmúltban végzett elemzések azt mutatják, hogy a multinacionális cégek egy része érdekelt a magyar beszállítások növelésében, de a közös kockázatú fejlesztésekben már nem egyöntetűen vesznek részt. Különösen igaz ez az autó- és elektronikai ipari ágazatoknál, ahol a legerősebb a verseny és a legszigorúbbak a minőségi és hatékonysági követelmények. Az is megfigyelhető, hogy még a követelmények teljesítése esetén sem szívesen változtatnak partnert. A multik rendszerint kevés beszállítóval működnek együtt, de azokkal tartós kapcsolatot alakítanak ki, közösen fejlesztik a termékeket, és közös az érdekük a hatékonyság növelésében. Magyarországon ilyen kapcsolatra alkalmas partner jelenleg nem sok van, és azok sem mindig képesek a növekvő követelményekkel lépést tartani. |
Ellenérvek
A dél-koreai típusú rendszer – és általában bármely célzott állami támogatás vagy hazai beszállítói hányad előírása – ugyanakkor könnyen ölthet protekcionista formákat, sőt ellenkező hatást is kiválthat azzal, hogy nem fejlődőképes kapcsolatokat, illetve ágazatokat hoz kiváltságos helyzetbe. Japánban, ahol közismerten erősen védik a hazai piacot, általában a kapcsolatépítést tekintik a beszállítók fejlődéséhez szükséges legfontosabb feltételnek. A 100 fő alatti japán kisvállalkozások mintegy 90 százaléka tagja valamilyen beszállítói hálózatnak, amelyben a résztvevők közvetítik egymásnak a technológiai, fejlesztési irányokat, hatékonysági szempontokat és piaci információkat. A hálózat funkciója az, hogy a vállalkozások önállóságának megtartása mellett üzleti, beszállítói kapcsolatokat hozzon létre. Erre is vannak már Magyarországon példák, amikor egyes közepes méretű cégek úgy vállalnak beszállítást, hogy több kisebb vállalat, vállalkozás szállításait integrálják (például a Medicor vagy az MMG).
Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a multinacionális cégek köré, mögé szerveződött beszállítói vállalkozások szaporodása lendületet adhat egy ország iparának. Magyarországon jelenleg a hazai kis- és középvállalatok fejlődésének fellendítését a mindenkori kormányzat a multinacionális nagyvállalatoktól várja, vagy legalábbis szívesen venné segítségüket. A tét nem kicsi, a hazai kisvállalati körben több tízezer vállalkozás működik, a foglalkoztatottak körülbelül kétharmadával. A kisvállalati körben szinte rendszeresen végzett különféle felmérések ugyanakkor arra utalnak, hogy jelenleg ezen vállalkozásoknak csak töredéke képes a magas követelményeknek megfelelni, és idáig nem mutatkozott nagyobb hajlandóság a multik részéről arra, hogy a fejlesztésükben nagyobb szerepet vállaljanak. Az új kabinet feladata tehát kettős: a kormányzatnak nagyobb segítséget (pénzügyi, információs, infrastrukturális) indokolt nyújtania a kkv-k számára, és ezzel egy időben érdekeltté kell tenni a nagyvállalati kört is a hazai beszállítások növelésében és a fejlesztésekben való részvételben.
A magyar ipar két sikerágazatában, az autóalkatrész-gyártásban és az elektronikában bizonyára hozzájárult a fejlődéshez a megrendelők bizalma és a magyar beszállítók fogadása is. A magyar alkatrész-beszállítások növekedésének legfontosabb mozgatórugója a megfelelő minőség volt. A magyar gyártók vezető képviselői ehhez időben megszerezték a különböző minőségi tanúsítványokat (ISO 9000, 9001, 9002). 1997-ben az autóipari beszállítások már széles skálán mozogtak, a hazai gyártók az üvegtől az elektronikáig, a biztonsági övtől a komplett ülésen át a műszerfalakig és a karosszériaelemekig sokféle alkatrészt állítottak elő. A Suzuki termelésében már 50 százalék körül van a magyar beszállítások aránya, viszont az is igaz, hogy az Opelnél még mindig csak 5-10 százalék körül ingadozik. Az Audi 1995-ben 61 millió márka értékben vásárolt magyar kábelkorbácsot, ülésszerkezeti elemeket, üléshuzatot és műanyagalkatrészeket. 1998-ra a magyarországi beszerzéseket háromszorosára tervezik emelni. A Ford felhasználásában a magyar beszállítások aránya 20 százalék körüli.
Az exportot is segíti
A hazai beszállítások jó ugródeszkának bizonyultak az exporthoz is. A magyar járműipari alkatrészgyártók már beszállítanak a Mercedesnek, a BMW-nek és a Ferrarinak, sőt a Rolls-Royce cégnek kipufogókat gyártanak. 1997-ben érdeklődés volt a Renault és a VW részéről, a piac tehát lassan megnyílik a beszállítások előtt külföldön is.
A másik ígéretes terület az elektronikai ágazat. Az Elektrolux Jászberényi Lehel gyárában jelenleg mintegy 40 százalékra tehető a magyar alkatrész-felhasználás, és a svéd vállalat nem zárkózik el a további növeléstől sem, ha a magyar gyártók megfelelnek az igényeknek. Az Elektrolux egyébként tevőlegesen is hozzájárul a beszállítói kör megerősödéséhez, tanácsadással és a technikai fejlesztés támogatásával. A számítógépgyártásban is halad az integráció. Az IBM, a Philips, a Nokia, a TDK és a Sony magyarországi gyárai több hazai beszállítónak adnak növekvő piacot, és ugyanez elmondható a híradástechnikai területre is, ahol a Siemens és az Ericsson stratégiailag is fontos terepnek tekinti a magyar piacot.
A felmérések ugyanakkor arra is utalnak, hogy a bővülő magyar kis- és középvállalati kör újdonsült képviselőinek első lépésben nem a legmagasabb követelményeket támasztó külföldi multinacionális cégek beszállítói pozícióját célszerű megcélozni. A német precizitás, a japán minőség és a tajvani árak (vagy a 20+20 százalékos alapelv = évi 20 százalékos minőségjavulás és 20 százalékos költségcsökkenés) hármas követelményéből kiindulva a magyar cégek még hosszú ideig amúgy is csak a középmezőnyben foglalhatnak helyet.
A kérdéssel foglalkozó szakértők úgy látják, hogy azok az ágazatok, mint például az elektronikai ipar és az autóipar, ahol a multinacionális cégek tevékenysége meghatározó és a verseny nagy, csak korlátozottan lehetnek alkalmas célágazatok a közepes színvonalon teljesítő kis- és középvállalatok számára. Ehelyett olyan területeket ajánlanak, ahol kisebb a verseny, még viszonylag alacsonyabbak a követelmények, de természetesen azzal a feltétellel, hogy az itt jelentkező minőségi kívánalmaknak is meg tudnak felelni. Ilyen ágazatok lehetnek az egyes speciális, például bizonyos környezetvédelmi és általános berendezéseket gyártó gépipari szektorok, illetve azok a feldolgozó-ipari területek, ahol a termelés kevésbé épül sokféle speciális alkatrész beépítésére.
Köztudott ugyanis, hogy a legnagyobb multinacionális cégek beszállítói rendszerei piramisszerűen épülnek fel, ahol a csúcson levő végtermék-előállítók alatt a beszállítók állnak. A végső összeszerelést végző nagyvállalatok alatt csak a harmadik, negyedik szinten találhatók kis- és középvállalatok, és minél egyszerűbb munka végzéséről van szó, a piramis talpa felé haladva, annál több kisvállalat található a beszállítók között. A kisvállalatok tehát a kisebb hozzáadott értékű termékek előállításában játszanak nagyobb szerepet. Ebben a rendszerben különösen fontosak az integrátori feladatokat ellátó nagyobb középüzemek, amelyek összefogják több kisebb beszállító tevékenységét és képesek komplexebb rendszerek szállítására.
A multik álláspontja
A megrendelői oldal igényeit ismerve, a Joint Venture Szövetség úgy értékelte, hogy a Magyarországon megtelepedő multinacionális cégeknek nagy szükségük van a hazai háttéripar bekapcsolására. Azonban ők is felhívták a figyelmet arra, hogy a korszerű, beruházási javak előállításába való bekapcsolódásra kicsi az esélyük a magyar kis- és középvállalatoknak. Viszont kifejezetten jónak látják az informatika és a számítógépgyártás területén az esélyeket, de itt sem a hardver-, hanem a szoftvergyártás jöhet elsősorban szóba. A JVSZ szerint az alkatrészgyártás mellett például a csomagolóanyagok beszállítása és különféle szolgáltatások jelenthetnek még szerteágazó kapcsolódási lehetőségeket a kisvállalatok számára.
A közeljövőbe tekintve megállapítható, hogy a multinacionális nagyvállalatok ipari összefonódásai nemcsak Magyarország nyugati irányú partnerkapcsolataiban, de a hazai beszállítási lehetőségek további alakulásában is meghatározók. Ma, 1998-ban, ismét az a legfőbb kérdés, hogy a háttéripar hogyan és milyen szinten kapcsolódjon be a multinacionális vállalatok beszállítói hálóiba. A hazai gazdaságpolitika legfontosabb célja, hogy minél magasabb hazai hozzáadott értékkel rendelkező termék beszállítására kerüljön sor. Jelenleg azonban arra van lehetőség, hogy azokat a vállalkozásokat, amelyek viszonylag kisebb hozzáadott értékű termékeket állítanak elő, versenyképességük növelése érdekében továbbra is támogassa az állam különféle eszközökkel, azért, hogy a későbbiekben alkalmasak legyenek magasabb hozzáadott értékű termékek hatékony előállítására. Az új beszállítói célprogram szerint arra is van mód, hogy a kisvállalatok önkéntes társulásokkal növeljék az erejüket, integrálódjanak. Ezek a társulások létrejöhetnek ágazatok szerint, de az ágazatok között is, ahol az integrátor szervezet részesül az állam támogatásában, és ennek fejében hatékony szolgáltatásokat nyújt.
A kormány 1997. április 29-i 10451/1997. számú határozatában rögzítette a kis- és középvállalatok érdekében szükséges kormányzati teendőket. A rendelkezés 3., 4. pontja szól azon feladatokról, amelyek a kis- és középvállalatok belföldi és exportpiaci lehetőségeinek bővítésére irányulnak. Ennek megfelelően, elsődlegesen a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat (GFC) segítségével, ösztönzi a nagyvállalkozások beszállítói, alvállalkozói, szolgáltatói kapcsolataiban az előírt követelményeknek megfelelő kis- és középvállalatok bevonását, amelyhez az IKIM beszállítói célprogramot dolgozott ki. A célprogram részfeladatainak teljesítése folyamatban van. Alapja egy információs csomag, a célprogram kedvezményezettjeinek szóló kézikönyv, illetve adatbázis. Az információs csomag integrált formában, korszerű adathordozókon (floppy, CD), az ITD-H és MVA regionális hálózatán, a szakmai, valamint az érdek-képviseleti szervezeteken (kamarák, szövetségek) keresztül könnyen eljuttatható azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek részt kívánnak venni a célprogramban.
Állami támogatás
Az IKIM kis- és középvállalatokra vonatkozó kamattámogatási programjában 1998-ban a beszállítókat és a beszállítói programban közreműködő integrátorokat kiemelten kezelik. A kamattámogatás olyan beruházásokhoz igényelhető, amelyek technológiafejlesztést, új termék gyártását vagy a kapacitások piaci igényekhez való igazítását szolgálják. A támogatásra azok a vállalkozások jogosultak, amelyek a kiírásban felsorolt kritériumoknak megfelelnek (legalább egy éve működik, belföldi, eléri a meghatározott létszámot, árbevételt), és rendelkeznek a beruházáshoz szükséges 25 százalékos önrészesedéssel. Az egy pályázó által felvehető hitel maximum 400 millió forint lehet, a kamattámogatás pedig négy évre szól. A támogatás mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat százalékában kifejezve célonként változó lehet. Ez az élelmiszeriparon kívüli feldolgozó-ipari, szálláshely-szolgáltatási, gépjármű-javítási, fogyasztásicikk- vagy iroda- és számítógép-gyártási, -javítási és -fejlesztési tevékenység esetén az első évben 40, a másodikban 30, a harmadikban 25, az utolsóban pedig 20 százalék.
Az idei pályázati rendszer újdonsága, hogy a beszállítók esetében az első évben 60 százalékos, integrátori tevékenység esetén pedig 70 százalékos is lehet a kamattámogatás mértéke, amely évenként 10-10 százalékkal csökken. Szintén új eleme a támogatási rendszernek az, hogy az 50 főnél kisebb létszámú vállalkozások és meghatározott árbevétel, illetve mérlegfőösszeg alatti cégek az előzőekben említett tevékenységektől eltérő célokra, fejlesztésekre is kaphatnak támogatást, ennek mértéke azonban csak 25 százalék lehet.
A háttéripari fejlesztések, beruházások additív (összeadódó, például az infrstruktúrát is érintő) finanszírozása azonban zömében továbbra is az államra hárul majd. A kis beszállító cégek, amelyek a nyolcvanas években még piacképesek voltak, nem tudtak forrásokat gyűjteni új beruházásokra, azok pedig, amelyek hitelekből próbáltak fejlődni, eladósodtak és sokuk tönkre is ment. A kis- és középvállalatok támogatására kialakított jelenlegi eszközök – úgy tűnik – nem eléggé alkalmasak arra, hogy a kisüzemek a nagyvállalatok termelési rendszereibe integrálódjanak. Az új beszállítói program keretében 1997-ben az IKIM mintegy 26 milliárd forintos beruházáshoz tartozó, összesen 16,2 milliárdnyi hitelhez nyújtott 3,339 milliárd forintos kamattámogatást 2001-ig. Az ipari tárca kerete, egyéb támogatási formákhoz képest (kedvezményes hitel, állami céltámogatás, amelyről azonban összevont adatok nem állnak rendelkezésre), csak csepp a tengerben, ennek közel a háromszorosa volt 1996-ban a TOP 200-ban szereplő legutolsó vállalat árbevétele is.
| A charta aláírói A Beszállítói Chartát aláírók mindegyike az ország legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé tartozik. Ezek: ABB Daimler-Benz Transportation (Hungary) Kft., ABB Kft., Daewoo Corporation, Ericsson Távközlési Rt., Ganz-Hunslet Rt., GE Lighting Tungsram Rt., Hajdúsági Iparművek Rt., IBM Magyarországi Kft., Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Lehel Hűtőgépgyár Kft., Magyar Suzuki Rt., MÁV Adtranz Dunakeszi Vagongyártó és Javító Kft., Medicor Holding Rt., Merlin-Gerin Vertesz Rt., Nokia Telecommunication Kft., Philips Végszerelő Központ Magyarország Kft., Shell Hungary, Siemens Rt., Sony Hungária Kft., Temic Hungary Kft., Transelektro Kereskedelmi Rt., Tungsram-Schréder Világítási Berendezések Rt., United Technologies Automotive (Hungary) Kft., ZF Hungária Kft. |