A Murphy-féle, immár szállóigévé vált törvény szerint adott cég fizetőképessége fordítottan arányos irodaházának csillogásával. Parkinson egyik aforizmája hasonló elven nyugszik: egy cég tönkremenetelének első fázisát az jelzi, ha üvegpalotát épít.
Nos, bár az utóbbi évtized során bőven volt részünk üvegpalotás bukásokban, korántsem lehet azt mondani, hogy az igényes irodaház biztosan azonos a bukással. Ennek talán egyik magyarázata, hogy a kisebb-nagyobb honi vállalatok, vállalkozások között – éppúgy, mint a civil életben – óriási a különbség: a talpon maradásukért küzdők vagy épp csak megkapaszkodottak lakás-irodákban, szanálásra érett gyáregyüttesek irodáiban, esetleg valamelyest átalakított üzlethelyiségekben intézik üzleti ügyeiket. Ezzel szemben a multinacionális, illetve a jól menő hazai vállalatok ma már különös gondot fordítanak arra, hogy – általában ízléses, nem hivalkodó – otthonuk is hirdesse a jólétet, megbízhatóságot, rendet, kiszámíthatóságot.
Az előbbi, épp hogy vegetáló vállalkozások esetén nem ritka, hogy a magánszférából, azaz a lakásukból kikopott bútorokat, berendezési tárgyakat örökítik át munkahelyükre, vagy felszámolás alatt álló cégektől, esetleg irodaházukat korszerűsítő vállalatoktól vásárolnak leselejtezett, kiárusított bútorzatot a cégvezetők.
| A lakberendezés ára Ha egy megrendelőjelölt katalógusból szeretné kiolvasni, mennyibe kerülne lakásának, irodájának szakszerű berendezése, nem egykönnyen igazodik el a tarifák között. Bár a Lakberendezők Országos Szövetségénél dolgoztak ki ajánlásokat, de ezek – már csak jellegükből adódóan is – legfeljebb irányt mutathatnak az érdeklődőknek. Ugyanis van, aki négyzetméterre, munkaórára, a vásárolt-beépített termékek árának függvényében kalkulál, esetleg ezeket kombinálja, előfordul azonban az is, hogy mindezektől függetlenül, egyedi megállapodás alapján állapítja meg a tarifát. Csupán iránymutatónak néhány adat: tanácsadásért távolságtól függően minimum 1500-2500 forintos órabért illik kérni, tervezésnél 3000-5000 forint a tarifa, ugyancsak óránként. Az alapterület alapján számított honoráriumnál tanácsadásért 1000, tervezésért 2000 forintnál kezdődik négyzetméterenként az ár. Az összeget megfejelhetik a különleges igények, illetve az utazási, szállítási, beszerzési és egyéb költségek is. Összességében azonban elmondható: ha csak nem kifejezetten jó ízléssel, speciális látásmóddal megáldott ügyfélről van szó, nem kidobott a belsőépítészre-lakberendezőre áldozott pénz, hiszen később jóval több költséggel lehet csak kijavítani az alig vagy sehogyan sem sikerült megoldásokat. |
Kétezer lakberendező
Ez persze még nem kellene hogy feltétlenül visszatetszést keltsen a kevésbé jól menő cégek iránt, ám a kevés pénz gyakran párosul – többnyire az idő hiánya vagy az átmenetinek tekintett állapot miatt – igénytelenséggel is. Pedig általában pár ezer forintos tanácsadással, s legfeljebb néhány tízezer forintos költséggel rendet, harmóniát, mi több, ízléses világot teremthetnének maguk körül a kevésbé jó anyagiak között működő vállalkozások is – állítja a belsőépítészként és lakberendezőként is ismert Bánáti János, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnökségi tagja. Néha elegendő lenne, ha csak a falak színét változtatnák meg, néhány bútort átcsoportosítanának, illetve a kiegészítőkkel, kellékekkel "dobnák föl" a helyiségeket. Ötletadó, azaz lakberendező jócskán akadna az ilyesféle feladatokra, hiszen az utóbbi néhány évben tucatnyi lakberendezési iskola, stúdió, tanfolyam, s ki tudja még miféle továbbképző program ontotta a többé-kevésbé képzett lakberendezőket, tanácsadókat.
Bánáti szerint nagyjából kétezren mozognak ma a pályán, bár a végzettek nem kis része csak műkedvelő lakberendezőként – mások szerint unatkozó háziaszszonyként – legfeljebb a saját vagy rokonai, barátai lakását, netán lakásirodáját rendezgeti. A Lakberendezők Országos Szövetségénél mindenesetre folyamatosan aktualizált névjegyzékkel szolgálnak a legkülönbözőbb lakberendezési, esetleg belsőépítészeti igényekkel jelentkezőknek. Tapasztalatuk szerint mind többen kérnek minimális befektetést igénylő szolgáltatást – például a drapériák, szőnyegek, új kárpitok kiválasztásához –, amivel már látványos változást lehet elérni egy-egy lakó- vagy irodahelyiségben.
Sok lakberendezőt azonban úgy tart nyilván a szakma, ekképp lassacskán a közvélemény is, hogy csak akkor vállal feladatot, ha üres teret bíznak rá, s ott természetesen a funkcionális szempontok figyelembevételével, az utolsó szög helyének kiválasztásáig maga döntheti el, milyen legyen a helyiség stílusa, hangulata.
| A legfontosabb a szék A megrendelők alapvetően aszerint válogatnak, hogy az iroda megjelenésével mit akarnak kifejezni, milyen üzenetet szánnak partnereiknek. Adott esetben valamilyen módon a cég által forgalmazott termékeknek is vissza kell köszönni a berendezésen. – Találkoztam olyan társasággal – idézi fel tapasztalatait Pozsonyi József belsőépítész –, ahol az volt az első instrukció: a berendezésből ne tűnjön ki, hogy milyen erősek. Egy mezőgazdasági gépeket értékesítő cégről volt szó, amelynek puritán irodát kellett tervezni. Ugyanakkor természetesen ennek ellenkezője is igaz, amikor a berendezésnek erőt, gazdagságot kell sugároznia. Vitán felül áll azonban, hogy a legfontosabb bútordarab a szék, ami – Mózer Noémi szavaival – az erődemonstráció helye, eszköze. Rendkívül fontos kérdés, milyen legyen. Mint a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke rámutat, könnyen lehet, hogy egy adott vezető valóban annyi időt tölt az irodában, hogy szükségszerűen nagy és kényelmes székre van szüksége. De a szék kiválasztásakor az is alapvető szempont, hogy mégiscsak ezzel találkozik elsőként a partner, az ügyfél. A munkatársak ülőhelyének minősége a cég filozófiájától is függhet. Valamint attól is, hogy a cég tevékenységéből adódóan az ügyfelek csak a főnökkel találkoznak, vagy inkább a középvezetőkkel, az operatív alkalmazottakkal. A kisebb családi vállalkozások általában fontosnak tartják, hogy milyen helyen dolgoznak az alkalmazottak – állapítja meg Pozsonyi József. |
Sajátos látásmód
Számos megrendelő persze körme szakadtáig ragaszkodik a másutt látottak tökéletes lekoppintásához, még akkor is, ha életvitele/üzlete egészen más szerkezeti, berendezési formát igényelne. (Jól illusztrálja ezt az utóbbi pár évben népszerűvé, mi több, sablonszerűvé vált egyterű lakás/iroda példája. A lassacskán divatőrületté vált egyterűsítésnek jobbára csak az előnyeiről hall a szomszédság és a rokonság, illetve az üzletfelek, hiszen csak kevesen vallják be, hogy elfuserált ötletet, inkább zavaró, mintsem praktikus megoldást sikerült választaniuk.)
Bánáti János ugyan aktív együttműködést, folyamatos visszajelzést vár megrendelőitől, de abba nem megy bele, hogy a munka fejében elveivel, ízlésével, stílusával ellentétes megoldásokba kényszerítsék. Ilyenkor inkább búcsút mond a megbízatásnak. Erre azonban a legritkább esetben kerül sor, hiszen azok, akik – később akár vitával is járó – nagy munkával bízzák meg, általában már a belsőépítészeti megoldásokat is vele egyeztetik, így idejekorán kiderülhet, hogy alapvetően eltér a két fél által megálmodott épületbelső.
A hírneves belsőépítészek sikere azonban nemcsak az empátiának és a jól fejlett kommunikációs képességnek köszönhető – vallja Bánáti. Úgy véli, a titok egyfajta sajátos látásmódban, az együttlátás képességében és az akár művészembernek is tekinthető belsőépítész-lakberendező belső harmóniájában, művének harmonikusságában leledzik.
Vélhetően ennek köszönhetően a lakberendezők egy része szívesen kombinálja a régi, tehát használt, de nem feltétlenül antik tárgyakat, bútorokat a vadonatúj darabokkal, és meghittebbnek, lakhatóbbnak, használhatóbbnak tartja a végeredményt, mintha mindenből egy kaptafára szabott újat vett volna, s azzal rendezné be a helyiségeket.
A divatirányzatok ma mégis diktálnak a megrendelők körében. A 20-as, 30-as évek sajátos lakberendezési stílusától eltekintve Magyarországon általában követő-másoló belsőépítészeti-lakberendezési stílusok alakultak ki. Manapság a skandináv, a mediterrán, a mexikói, az egzotikus stílus mellett szinte minden dívik, amit egy-egy megrendelő a lakberendezési lapokban, esetleg a szomszédnál vagy külföldön látott. Választékban sem a mintát, sem az üzletek kínálatát tekintve nincs hiány, inkább az ízléssel adódnak – főképp a bármit megvenni képes – újgazdag körökben problémák. Sokan ugyanis kihagyják a számításból, hogy lakó- vagy munkahelyük nem a szoba falánál ér véget, s esetleg az épület vagy a környék kisugárzása a helyiség belsejétől merőben eltérő hangulatot áraszt. A diszharmónia pedig nemcsak lelombozó, de – mértékétől függően – nyomasztó, mi több, idegesítő is lehet.
A belsőépítész-lakberendező szakma képviselői azonban optimisták. Hiszik, hogy a kedélyek csillapultával a mai, jellemzően eklektikus lakberendezési szokásokat idővel felváltja a letisztult polgári stílus, s ha a honi bútoripar végre önmagára talál, talán lehet majd újra magyar lakberendezési stílusról is beszélni.