Agrárpolitika és integráció

Írország tapasztalatai

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 6. számában (1998. augusztus 1.)

 

Az 1973-as csatlakozást követően Írországba áramló európai pénzek az elmúlt negyedszázad alatt teljesen átformálták az ír vidéket. A farmerek addigi kunyhóit korszerű lakóépületek váltották fel, s megsokszorozódtak a mezőgazdaságból származó bevételek. Az ír példa több szempontból is tanulságokkal szolgálhat Magyarország csatlakozása szempontjából.

 

A század húszas éveiben kivívott függetlenség s az angol landlordok uralmának fölszámolása után az ír mezőgazdaság a családi birtokok bázisán fejlődött. Az ír sziget enyhe, nedves klímája mindig is a rét- és legelőgazdálkodáson alapuló állattenyésztésnek kedvezett, ami területegységre vetítve a kisgazdaságokban viszonylag kevés profitot hoz.

A függetlenség kivívása után még hosszú évekig az Egyesült Királyság volt az ír ipar és mezőgazdaság legnagyobb exportpiaca. A közeli hatalmas ország kereslete jótékony hatással volt Írország agrárfejlődésére, termékeinek piacra jutását kedvezmények is segítették. A legfontosabb fejlemény az 1966 júliusában érvénybe lépett Angol-Ír Szabadkereskedelmi Egyezmény volt, amelynek agrárfejezete a legelőgazdálkodással hizlalt ír marháknak és juhoknak egyrészt korlátozás nélküli exportpiacot teremtett az Egyesült Királyságban, másrészt lényegesen megnövelte a vajexport előtt kínálkozó lehetőségeket. Az egyezmény éppen akkor lépett életbe, amikor a CAP, az EGK közös agrárpolitikája a legfontosabb termékekre vonatkozó rendtartásokkal – annak ellenére, hogy a tagországok többsége korábban az ír áruk hagyományos felvevőpiacának számított – gyakorlatilag bezárta a Közösségek piacait az ír élőállat- és marhahúsexport előtt. Ezek után Írországnak létérdekévé vált az EGK-hoz való mielőbbi csatlakozás, mert csak így érhette el a szabad piacra jutást a nemzetgazdasága (és fizetési mérlege) szempontjából oly fontos élelmiszer-gazdaság számára.

Szükségből erényt

Az ír példa a magyar EU-csatlakozás szempontjából rendkívül tanulságos. Az írek ugyanis a szükségből erényt kovácsoltak. A '60-as évek második felétől kénytelenek voltak jelentősen megnövelni a mezőgazdaságnak nyújtott szubvenciókat, mert csak így lehetett megakadályozni, hogy az európai piacok elvesztése miatt bekövetkezzen a vidék elszegényedése és az elvándorlás. Ugyanakkor a gazdáknak adott növekvő támogatás lehetővé tette, hogy a csatlakozás előtti években fölgyorsuljon az agrárfejlődés. Ily módon az ír termelők nagyobb eséllyel vehették fel a versenyt a kontinens farmereivel a csatlakozás után.

Magyarország (és a többi közép-kelet-európai ország) EU-csatlakozásával kapcsolatban ugyanakkor a szakértők figyelmeztetnek, nehogy elkezdjük fölpumpálni a mezőgazdaságnak nyújtott szubvenciókat abban a reményben, hogy majd tagként mindezt már a közös költségvetésből fogjuk megkapni. Emellett kimutatják, milyen káros a túlzott szubvencionálás, hiszen Nyugat-Európának éppen ez okozta a legtöbb bajt: a termékfölöslegeket csak masszív szubvenciókkal lehetett teríteni a világpiacon – összeütközésbe kerülve ezáltal a legfőbb kereskedelmi partnerekkel (elsősorban az Egyesült Államokkal) a GATT fórumán. Ezek a szakértők azonban megfeledkeznek arról, hogy az európai és a magyar agrárfejlődés között lényeges fáziskülönbség van, mivel Magyarországon még nem zajlott le a mezőgazdaságban az a második ipari forradalom, amelynek során a termelés Nyugat-Európában a mai korszerű színvonalra jutott. Ne legyenek kétségeink: a CAP szubvenciói nélkül az európai termelők sem tartanának a fejlődés e magas fokán.

Az ír példa mindenesetre azt mutatja, hogy a csatlakozás előtt érdemes versenyképesebbé tenni az agrárszektort, mert a belépés után több piacra jutási lehetőség adódik, s amíg a CAP szabályai szerint a szubvenciók a termelés mennyiségével arányosak, addig a FEOGA-ból (az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból) is nagyobb összegekhez lehet jutni. A csatlakozás előtti években az ír adóbevételek mintegy egynegyede áramlott szubvenció formájában a mezőgazdaságba.

Az ír költségvetésből a mezőgazdaságnak nyújtott támogatások gyorsan emelkedtek az EGK-ba való belépés előtti években. Az egyik legjelentősebb tétel a vaj és más tejtermékek szubvenciója volt, amelyeknek ára az idő tájt elég kedvezőtlen volt a világpiacon. Amikor egy támogatás az árak garantálásával valósul meg, akkor elkerülhetetlen, hogy a nagyobb termelők több hasznot húzzanak belőle, mint a kisebbek, vagy hogy az ország egyes vidékei jobban járjanak, mint mások. A kialakuló különbségeket tompítandó, egy sor program segítette a hátrányos helyzetű termelőket. Meg kell jegyezni, hogy az ír agrárpolitika mindig is a családi vállalkozást pártolta, s igyekezett olyan körülményeket teremteni, hogy minden vállalkozás a megélhetéshez elegendő jövedelemhez juthasson. Ugyanakkor a csatlakozás előtti időszak kormányprogramja nem ígért teljes értékű farmjövedelmet ott, ahol a termelők csupán részmunkaidőben foglalkoztak a földdel.

Az agrárköltségvetés másik meghatározó tétele – a sok országban teljesen ismeretlen – Agricultural Grantnek nevezett segély: a kormány ezt a pénzt a helyi önkormányzatoknak utalta át, s a gazdák földadójának (birtokmérettől függően degresszív skála alapján) egészét vagy egy részét helyettesítette vele.

Az egyéb kiadási tételek közül figyelmet érdemel még a farmerek hosszú távon megtérülő beruházásaihoz (gazdasági épületek építéséhez, gépek és tej hűtésére használt tartályok vásárlásához stb.), valamint a járványok megfékezéséhez nyújtott állami segítség. Írországot hivatalosan 1965 októberében nyilvánították állatorvosi ellenőrzés alatt álló területté, s az írek azóta is büszkék rá, hogy termékeikkel kapcsolatban a legritkább esetben fordul elő egészségügyi kifogás. Irigylésre méltó, hogy az oktatásra, kutatásra és ismeretterjesztésre fordított kiadások alig 10 év alatt több mint hatszorosára, ezen belül a kutatásra fordított összeg több mint hétszeresére nőtt.

Termelői jövedelmek Írországban 1960-1972 között (folyó áron)
1960 100,0 1967 130,6
1961 105,9 1968 150,4
1962 109,0 1969 153,7
1963 107,2 1970 163,1
1964 126,7 1971 181,4
1965 126,3 1972 247,8
1966 119,1    
1960 = 100. Forrás: La politique agricole en Irlande (OECD '74)

Csatlakozás az EK-hoz

Az ír kormány tehát 1968-tól okos politikával, fokozatosan növelte a mezőgazdaság költségvetésből fizetett támogatását. Ezzel több szempontból is felkészítette az agráriumot az EK-csatlakozásra: egyrészt az emelkedő jövedelmek tőkésedésével, illetve a modernizációhoz adott szubvenciók által nőtt az élelmiszer-gazdaság versenyképessége, másrészt a mezőgazdasági árak fokozatos emelkedésével már a csatlakozás előtt megkezdődött az átmeneti időszak. Ily módon az ír és az európai árak közötti eltérés eltüntetése hosszabb periódusra oszlott el, és kisebb inflációs nyomást eredményezett.

Írország – valamint a vele egy időben EK-taggá váló Nagy-Britannia és Dánia – mezőgazdasági integrációja 1973-1978 között ment végbe az árak, az egymás közötti és a harmadik országokkal szemben érvényesülő vámok és egyéb szabályozók harmonizációjával hat lépcsőben.

Az EK és Írország (illetve általánosabban az EK és a belépő országok) az egymás közötti forgalomban a mennyiségi akadályokat a belépéskor eltörölték. Hasonló sorsra jutottak az úgynevezett lefölözések, amelyek egyes rendtartásokban (a világpiaci árral együtt) mozgó illetékként védték az olcsó importáruktól az EK piacát. Mindazonáltal, ameddig – vagyis 1978. január elsejéig – az árharmonizáció be nem fejeződött, az EK és az újonnan csatlakozók közötti, illetve az egyes csatlakozó országok egymás közötti forgalmában úgynevezett kompenzációkat, az adott évben még meglevő árdifferenciát kiegyenlítő illetékeket alkalmaztak. A kompenzációk az alacsonyabb árszínvonalú országból származó importra kivetett adó, illetve a magasabb árszínvonalú ország exportjára vonatkozó prémium formáját öltötték.

Az ír agrárpolitika céljai a csatlakozás után is érvényben maradtak, csupán a célok eléréséhez rendelt eszközrendszer módosult. A főbb változások a következők voltak:

  • az agrártermékek ártámogatása ezentúl már nem az ír államkincstár által nyújtott szubvenciókon keresztül, hanem a CAP rendtartásaiban érvényesülő mechanizmusok jóvoltából valósul meg;
  • az exportáruk piacra jutását már a CAP garantálta, nem pedig az egyes országokkal kötött kétoldalú egyezmények;
  • az állam által nyújtott beruházási támogatások szintjét fokozatosan közelítették a többi EK-tagországban érvényesülő támogatási szintekhez, mert az ír termelők versenyképessége csak így volt fenntartható. Az írek a csatlakozáskor az átmeneti időszak végéig derogációt kaptak egy igen fontos kérdésben: Írország a széles körben elismert, példamutató ír állat-egészségügyi helyzetre való tekintettel megtarthatta nemzeti szabályozását mind a többi tagországból, mind pedig harmadik országokból származó élő állat és a hús importjára.

Nem a derogáció témaköréhez tartozik, de érdemes kitérni egy olyan problémára, amely az EU-csatlakozással kapcsolatban manapság az érdeklődés homlokterében áll Magyarországon. Írországban – hazánkhoz hasonlóan – a mezőgazdasági területek a nemzeti vagyon jelentős részét alkotják, az azokon megtermelt javak komoly szerepet játszanak az ország fizetési mérlegének alakulásában. Ezért a csatlakozás utáni években, a működőtőke nagyarányú beáramlása idején az írek különösen érzékenyek voltak a külföldiek termőföld-befektetéseinek kérdésében. 1993 elejéig, az európai Egységes Piac létrejöttéig rendkívül szigorú szabályozás volt érvényben. Ekkor azonban a négy szabadság (az áruk, szolgáltatások, személyek és tőkék szabad áramlása) oltárán az írek feláldozták az addigi szabályozást. Bár nem volt érvényben olyan EU-direktíva, amelynek alapján kötelező lett volna feloldani a külföldiek termőföld-vásárlására vonatkozó korlátozásokat, az írek mégis úgy vélték, hogy egyrészt a restriktív törvényt 1993 után már százféleképpen ki lehet játszani, másrészt egyes vidékeken amúgy is problémát okozott a termőterületek művelésben tartása a farmerek magas átlagéletkora, az utódok hiánya miatt. Vagyis már nem volt értelme ragaszkodni a szigorú szabályozáshoz.

A csatlakozás hatása

A belépést megelőzően Írországban számos tanulmány látott napvilágot, amelyek az EK-csatlakozás ír gazdaságra gyakorolt hatását elemezték. Ezekben az EK-hoz való csatlakozás nyomán fellépő statikus (az európai agráralap, a FEOGA ártámogatásaiból adódó) és dinamikus (a termelés- és exportbővülésből adódó) hatások következtében Írország nettó nyereségét a szakértők évi 180-220 millió ír fontra tették.

A várható hatalmas transzfer jelentősége amellett, hogy csökkentette az ír államkincstár terheit, lehetővé tette az ír vidék általános fejlődését is. Növekedett a falvak és a kisvárosok népességmegtartó képessége, a vidéki vásárlóerő. Jó lehetőségek nyíltak a mezőgazdasághoz szorosan kapcsolódó iparágak, illetve az áttételes hatások miatt a többi szektor fejlődése előtt.

1973-1995 között a FEOGA Garancia Alap kifizetései több mint 15 milliárd fontra, az Írországnak átutalt európai pénzeknek több mint a kétharmadára rúgtak. Az alap kifizetései reálértéken az időszak két végpontja között megtízszereződtek, de még akkor is több mint kétszeres (2,3-szeres) a növekedés, ha az 1995-ös adatot az átmeneti időszak utáni első év (1978) adatához viszonyítjuk. A FEOGA Garancia Alapból Írországnak juttatott összeg reálértéken már 1978-ban négyszeresen, 1995-ben pedig 8,5-szeresen haladta meg azt az összeget, amelyet 1972-ben – óriási áldozatok árán – az ír állami költségvetésből ártámogatásként és piacra jutási támogatásként az agrártermékekre fizettek.

A pótlólagos exportból származó jövedelmek és a FEOGA-transzferek hatását együtt vizsgálva Írország nettó haszna a következőképpen alakult:

  • 1978: 174,1 millió ír font,
  • 1984: 222,5 millió ír font,
  • 1989: 308,3 millió ír font,
  • 1995: 511,4 millió ír font.

Mint látható, a szakértők által becsült évi 180-220 millió fontos nyereség alsó határát a tényleges haszon már az átmeneti időszak végére megközelítette. 1984-ben a mutató már a felső határ fölött állt, 1989-ben 1,5-szeresen, 1995-ben pedig 2,5-szeresen haladta meg a remélt hasznot. Az EK-tagság természetesen nem csupán a Nyugat-Európába irányuló exportra volt hatással, hiszen a masszív transzferek által elősegített modernizáció és a harmadik országokba irányuló exportra kifizetett szubvenciók nyilván nagy szerepet játszottak az ír agrártermékek világpiaci terjeszkedésében. E hatás számszerűsítésére azonban nem vállalkozhatunk, mert olyan tényezők – például kétoldalú megállapodások – is elősegíthették a forgalom növekedését, amelyekről nincs tudomásunk. Az mindenesetre tény, hogy 1972-1995 között a harmadik országokba irányuló ír mezőgazdasági kivitel több mint 2,5-szer olyan gyorsan nőtt, mint az EK-ba (EU-ba) menő export, s 1995-re elérte az összkivitel 23,3 százalékát (1972-ben 10,5 százalék volt). Ez nyilvánvalóan nem alakulhatott volna így a CAP-szubvenciók nélkül.

Eredmények és távlatok

Az addig viszonylagosan elmaradott ír agrárgazdaság fejlődése az EGK-hoz való csatlakozás előtti évektől gyorsult fel, amikor a kormányzat fokozatosan növelte az agrárszférának nyújtott támogatásokat, így segítve a termelők felkészülését a Közös Piacra. Egyre nagyobb mennyiségű pénz áramlott a szektorba, aminek eredményeként az ír mezőgazdaságnak gyakorlatilag tíz év – a hetvenes évek – elég volt ahhoz, hogy elérje a kornak megfelelő gépesítettségi szintet. Ezután már inkább a minőség és a hozamok növelése volt a cél.

Az élelmiszeripar némi fáziskéséssel követte a mezőgazdaság fejlődését, de a főként a nyolcvanas évek derekától beáramló külföldi működőtőkével szembeni, némiképp nacionalista önvédelmi reflex végül létrehozta a nagyrészt kooperatív alapon szerveződő ír élelmiszeripar derékhadát. A fejlődés ütemére jellemző, hogy egyes nemzeti nagyvállalatok ma már komoly érdekeltségekkel rendelkeznek a külföldi piacokon (Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban).

Az ír élelmiszer-gazdaság exportteljesítményével kapcsolatban a legjellemzőbb adat talán az, hogy az 1991-1995 közötti ötéves időszakban az ágazat évi átlagos külkereskedelmi többlete 2,92 milliárd ír font, azaz 4,67 milliárd amerikai dollár volt. Ez az érték egy főre számítva majdnem nyolcszorosa a megfelelő magyarországi mutatónak! Huszonnyolc termék esetében Írország a világ első 50 exportálója között van, 13 termékből pedig a világexport minimum 3 százalékát adja. Ezen belül a vajexportban világelső (a világexport 11,9 százalékával), míg a juhhús kivitelében a második (10,7 százalék), a sovány (1,5 százalékosnál kisebb zsírtartalmú) tejpor exportját tekintve harmadik (9,7 százalék), a kicsontozott marhahús kivitelében pedig a negyedik helyen áll (8,8 százalék).

Az EK közös agrárpolitikájának 1992-es reformja tovább növelte az ír agráriumnak nyújtott transzfereket, amennyiben az írek számára könnyen teljesíthető extenzivitási mutatókhoz kötötte a szarvasmarhák utáni különböző támogatásokat, s egyúttal új lehetőségeket teremtett a vidéki emberek helybeni foglalkoztatására (erdősítés, környezetvédelem, turizmus). Az új megélhetési formák és a hozzájuk kapcsolódó közösségi szubvenciók akkor válnak valósággá az ír parasztok számára, amikor a fogyasztási szokások átrendeződése (amiben az utóbbi időben jelentős szerepet játszik a kergemarhakór okozta válság csakúgy, mint a fehér húsok térhódítása) nehéz helyzetbe hozza az amúgy is szűkös megélhetést adó marhatartással foglalkozó gazdákat.

Az ír agrárfejlődés talán egyetlen gyenge pontja, hogy az EK-csatlakozás előtti egy-két évet leszámítva, vagyis az utóbbi 25 évben végig a bőségesen rendelkezésre álló európai pénzek segítségével ment végbe. Szakértők szerint azonban a szektor mára megfelelő fejlettséget ért el. Így a közösségi finanszírozás esetleges csökkentése, az EU keleti kibővülése és a GATT-WTO további fordulóin valószínűleg folytatódó liberalizáció esetén sem kell attól tartani, hogy a viszonylag olcsón, és a mai kor követelményeinek megfelelő higiéniai és egészségügyi színvonalon termelő ír mezőgazdaság és élelmiszeripar lemaradna a versenyben.

Az ír agrárminisztérium kiadásai (millió ír font)
Költségfajták 1960/61 1965/66 1970/71 1972/73
1. Ár- és piacosítási támogatás 4,03 13,89 35,22 32,94
– tejtermékek 2,35 10,70 28,95 26,99
– marha- és juhhús 0,01 2,89 1,46
– sertéshús 0,85 3,10 3,09 4,07
– gabona 0,83 0,28 0,43
2. Közvetlen termelésösztönzési támogatás 2,85 6,64 10,61
– vágómarha 4,92 7,95
– juh 1,33 1,86
– egyéb 2,85 0,39 0,80
3. Költségcsökkentő támogatás 9,13 17,93 28,83 37,18
– mész- és műtrágyavásárlás 2,56 4,42 6,87 7,88
– évi haszonbérlet csökkentése 0,86 1,86 1,34  
– földadókönnyítés 5,66 12,49 20,70 27,91
– egyéb 0,04
4. Hosszú távú fejlődést elősegítő tőkejuttatás 6,32 12,26 12,38 14,19
5. Járványok megfékezése 5,05 2,21 3,82 7,12
6. Egyéb 1,56 3,79 6,42 9,31
– oktatás 0,45 0,77 1,62 2,60
– kutatás 0,50 1,63 2,73 3,69
– ismeretterjesztés 0,34 0,69 1,10 1,65
– egyéb 0,27 0,69 0,97 1,38
7. Adminisztrációs költségek 0,19 0,59 0,89 1,46
Mindösszesen: 26,29 53,53 94,19 112,80
Forrás: La politique agricole en Irlande (OECD '74). Megjegyzés: Az ár- és értékesítési támogatások 1973. február 1-jén megszűntek, s helyüket a CAP megfelelő rendtartásaiban érvényesülő szabályozás vette át.
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 1.) vegye figyelembe!