Az 1973-as csatlakozást követően Írországba áramló európai pénzek az elmúlt negyedszázad alatt teljesen átformálták az ír vidéket. A farmerek addigi kunyhóit korszerű lakóépületek váltották fel, s megsokszorozódtak a mezőgazdaságból származó bevételek. Az ír példa több szempontból is tanulságokkal szolgálhat Magyarország csatlakozása szempontjából.
A század húszas éveiben kivívott függetlenség s az angol landlordok uralmának fölszámolása után az ír mezőgazdaság a családi birtokok bázisán fejlődött. Az ír sziget enyhe, nedves klímája mindig is a rét- és legelőgazdálkodáson alapuló állattenyésztésnek kedvezett, ami területegységre vetítve a kisgazdaságokban viszonylag kevés profitot hoz.
A függetlenség kivívása után még hosszú évekig az Egyesült Királyság volt az ír ipar és mezőgazdaság legnagyobb exportpiaca. A közeli hatalmas ország kereslete jótékony hatással volt Írország agrárfejlődésére, termékeinek piacra jutását kedvezmények is segítették. A legfontosabb fejlemény az 1966 júliusában érvénybe lépett Angol-Ír Szabadkereskedelmi Egyezmény volt, amelynek agrárfejezete a legelőgazdálkodással hizlalt ír marháknak és juhoknak egyrészt korlátozás nélküli exportpiacot teremtett az Egyesült Királyságban, másrészt lényegesen megnövelte a vajexport előtt kínálkozó lehetőségeket. Az egyezmény éppen akkor lépett életbe, amikor a CAP, az EGK közös agrárpolitikája a legfontosabb termékekre vonatkozó rendtartásokkal – annak ellenére, hogy a tagországok többsége korábban az ír áruk hagyományos felvevőpiacának számított – gyakorlatilag bezárta a Közösségek piacait az ír élőállat- és marhahúsexport előtt. Ezek után Írországnak létérdekévé vált az EGK-hoz való mielőbbi csatlakozás, mert csak így érhette el a szabad piacra jutást a nemzetgazdasága (és fizetési mérlege) szempontjából oly fontos élelmiszer-gazdaság számára.
Szükségből erényt
Az ír példa a magyar EU-csatlakozás szempontjából rendkívül tanulságos. Az írek ugyanis a szükségből erényt kovácsoltak. A '60-as évek második felétől kénytelenek voltak jelentősen megnövelni a mezőgazdaságnak nyújtott szubvenciókat, mert csak így lehetett megakadályozni, hogy az európai piacok elvesztése miatt bekövetkezzen a vidék elszegényedése és az elvándorlás. Ugyanakkor a gazdáknak adott növekvő támogatás lehetővé tette, hogy a csatlakozás előtti években fölgyorsuljon az agrárfejlődés. Ily módon az ír termelők nagyobb eséllyel vehették fel a versenyt a kontinens farmereivel a csatlakozás után.
Magyarország (és a többi közép-kelet-európai ország) EU-csatlakozásával kapcsolatban ugyanakkor a szakértők figyelmeztetnek, nehogy elkezdjük fölpumpálni a mezőgazdaságnak nyújtott szubvenciókat abban a reményben, hogy majd tagként mindezt már a közös költségvetésből fogjuk megkapni. Emellett kimutatják, milyen káros a túlzott szubvencionálás, hiszen Nyugat-Európának éppen ez okozta a legtöbb bajt: a termékfölöslegeket csak masszív szubvenciókkal lehetett teríteni a világpiacon – összeütközésbe kerülve ezáltal a legfőbb kereskedelmi partnerekkel (elsősorban az Egyesült Államokkal) a GATT fórumán. Ezek a szakértők azonban megfeledkeznek arról, hogy az európai és a magyar agrárfejlődés között lényeges fáziskülönbség van, mivel Magyarországon még nem zajlott le a mezőgazdaságban az a második ipari forradalom, amelynek során a termelés Nyugat-Európában a mai korszerű színvonalra jutott. Ne legyenek kétségeink: a CAP szubvenciói nélkül az európai termelők sem tartanának a fejlődés e magas fokán.
Az ír példa mindenesetre azt mutatja, hogy a csatlakozás előtt érdemes versenyképesebbé tenni az agrárszektort, mert a belépés után több piacra jutási lehetőség adódik, s amíg a CAP szabályai szerint a szubvenciók a termelés mennyiségével arányosak, addig a FEOGA-ból (az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból) is nagyobb összegekhez lehet jutni. A csatlakozás előtti években az ír adóbevételek mintegy egynegyede áramlott szubvenció formájában a mezőgazdaságba.
Az ír költségvetésből a mezőgazdaságnak nyújtott támogatások gyorsan emelkedtek az EGK-ba való belépés előtti években. Az egyik legjelentősebb tétel a vaj és más tejtermékek szubvenciója volt, amelyeknek ára az idő tájt elég kedvezőtlen volt a világpiacon. Amikor egy támogatás az árak garantálásával valósul meg, akkor elkerülhetetlen, hogy a nagyobb termelők több hasznot húzzanak belőle, mint a kisebbek, vagy hogy az ország egyes vidékei jobban járjanak, mint mások. A kialakuló különbségeket tompítandó, egy sor program segítette a hátrányos helyzetű termelőket. Meg kell jegyezni, hogy az ír agrárpolitika mindig is a családi vállalkozást pártolta, s igyekezett olyan körülményeket teremteni, hogy minden vállalkozás a megélhetéshez elegendő jövedelemhez juthasson. Ugyanakkor a csatlakozás előtti időszak kormányprogramja nem ígért teljes értékű farmjövedelmet ott, ahol a termelők csupán részmunkaidőben foglalkoztak a földdel.
Az agrárköltségvetés másik meghatározó tétele – a sok országban teljesen ismeretlen – Agricultural Grantnek nevezett segély: a kormány ezt a pénzt a helyi önkormányzatoknak utalta át, s a gazdák földadójának (birtokmérettől függően degresszív skála alapján) egészét vagy egy részét helyettesítette vele.
Az egyéb kiadási tételek közül figyelmet érdemel még a farmerek hosszú távon megtérülő beruházásaihoz (gazdasági épületek építéséhez, gépek és tej hűtésére használt tartályok vásárlásához stb.), valamint a járványok megfékezéséhez nyújtott állami segítség. Írországot hivatalosan 1965 októberében nyilvánították állatorvosi ellenőrzés alatt álló területté, s az írek azóta is büszkék rá, hogy termékeikkel kapcsolatban a legritkább esetben fordul elő egészségügyi kifogás. Irigylésre méltó, hogy az oktatásra, kutatásra és ismeretterjesztésre fordított kiadások alig 10 év alatt több mint hatszorosára, ezen belül a kutatásra fordított összeg több mint hétszeresére nőtt.
Termelői jövedelmek Írországban 1960-1972 között (folyó áron) | |||
---|---|---|---|
1960 | 100,0 | 1967 | 130,6 |
1961 | 105,9 | 1968 | 150,4 |
1962 | 109,0 | 1969 | 153,7 |
1963 | 107,2 | 1970 | 163,1 |
1964 | 126,7 | 1971 | 181,4 |
1965 | 126,3 | 1972 | 247,8 |
1966 | 119,1 | ||
1960 = 100. Forrás: La politique agricole en Irlande (OECD '74) |
Csatlakozás az EK-hoz
Az ír kormány tehát 1968-tól okos politikával, fokozatosan növelte a mezőgazdaság költségvetésből fizetett támogatását. Ezzel több szempontból is felkészítette az agráriumot az EK-csatlakozásra: egyrészt az emelkedő jövedelmek tőkésedésével, illetve a modernizációhoz adott szubvenciók által nőtt az élelmiszer-gazdaság versenyképessége, másrészt a mezőgazdasági árak fokozatos emelkedésével már a csatlakozás előtt megkezdődött az átmeneti időszak. Ily módon az ír és az európai árak közötti eltérés eltüntetése hosszabb periódusra oszlott el, és kisebb inflációs nyomást eredményezett.
Írország – valamint a vele egy időben EK-taggá váló Nagy-Britannia és Dánia – mezőgazdasági integrációja 1973-1978 között ment végbe az árak, az egymás közötti és a harmadik országokkal szemben érvényesülő vámok és egyéb szabályozók harmonizációjával hat lépcsőben.
Az EK és Írország (illetve általánosabban az EK és a belépő országok) az egymás közötti forgalomban a mennyiségi akadályokat a belépéskor eltörölték. Hasonló sorsra jutottak az úgynevezett lefölözések, amelyek egyes rendtartásokban (a világpiaci árral együtt) mozgó illetékként védték az olcsó importáruktól az EK piacát. Mindazonáltal, ameddig – vagyis 1978. január elsejéig – az árharmonizáció be nem fejeződött, az EK és az újonnan csatlakozók közötti, illetve az egyes csatlakozó országok egymás közötti forgalmában úgynevezett kompenzációkat, az adott évben még meglevő árdifferenciát kiegyenlítő illetékeket alkalmaztak. A kompenzációk az alacsonyabb árszínvonalú országból származó importra kivetett adó, illetve a magasabb árszínvonalú ország exportjára vonatkozó prémium formáját öltötték.
Az ír agrárpolitika céljai a csatlakozás után is érvényben maradtak, csupán a célok eléréséhez rendelt eszközrendszer módosult. A főbb változások a következők voltak:
- az agrártermékek ártámogatása ezentúl már nem az ír államkincstár által nyújtott szubvenciókon keresztül, hanem a CAP rendtartásaiban érvényesülő mechanizmusok jóvoltából valósul meg;
- az exportáruk piacra jutását már a CAP garantálta, nem pedig az egyes országokkal kötött kétoldalú egyezmények;
- az állam által nyújtott beruházási támogatások szintjét fokozatosan közelítették a többi EK-tagországban érvényesülő támogatási szintekhez, mert az ír termelők versenyképessége csak így volt fenntartható. Az írek a csatlakozáskor az átmeneti időszak végéig derogációt kaptak egy igen fontos kérdésben: Írország a széles körben elismert, példamutató ír állat-egészségügyi helyzetre való tekintettel megtarthatta nemzeti szabályozását mind a többi tagországból, mind pedig harmadik országokból származó élő állat és a hús importjára.
Nem a derogáció témaköréhez tartozik, de érdemes kitérni egy olyan problémára, amely az EU-csatlakozással kapcsolatban manapság az érdeklődés homlokterében áll Magyarországon. Írországban – hazánkhoz hasonlóan – a mezőgazdasági területek a nemzeti vagyon jelentős részét alkotják, az azokon megtermelt javak komoly szerepet játszanak az ország fizetési mérlegének alakulásában. Ezért a csatlakozás utáni években, a működőtőke nagyarányú beáramlása idején az írek különösen érzékenyek voltak a külföldiek termőföld-befektetéseinek kérdésében. 1993 elejéig, az európai Egységes Piac létrejöttéig rendkívül szigorú szabályozás volt érvényben. Ekkor azonban a négy szabadság (az áruk, szolgáltatások, személyek és tőkék szabad áramlása) oltárán az írek feláldozták az addigi szabályozást. Bár nem volt érvényben olyan EU-direktíva, amelynek alapján kötelező lett volna feloldani a külföldiek termőföld-vásárlására vonatkozó korlátozásokat, az írek mégis úgy vélték, hogy egyrészt a restriktív törvényt 1993 után már százféleképpen ki lehet játszani, másrészt egyes vidékeken amúgy is problémát okozott a termőterületek művelésben tartása a farmerek magas átlagéletkora, az utódok hiánya miatt. Vagyis már nem volt értelme ragaszkodni a szigorú szabályozáshoz.
A csatlakozás hatása
A belépést megelőzően Írországban számos tanulmány látott napvilágot, amelyek az EK-csatlakozás ír gazdaságra gyakorolt hatását elemezték. Ezekben az EK-hoz való csatlakozás nyomán fellépő statikus (az európai agráralap, a FEOGA ártámogatásaiból adódó) és dinamikus (a termelés- és exportbővülésből adódó) hatások következtében Írország nettó nyereségét a szakértők évi 180-220 millió ír fontra tették.
A várható hatalmas transzfer jelentősége amellett, hogy csökkentette az ír államkincstár terheit, lehetővé tette az ír vidék általános fejlődését is. Növekedett a falvak és a kisvárosok népességmegtartó képessége, a vidéki vásárlóerő. Jó lehetőségek nyíltak a mezőgazdasághoz szorosan kapcsolódó iparágak, illetve az áttételes hatások miatt a többi szektor fejlődése előtt.
1973-1995 között a FEOGA Garancia Alap kifizetései több mint 15 milliárd fontra, az Írországnak átutalt európai pénzeknek több mint a kétharmadára rúgtak. Az alap kifizetései reálértéken az időszak két végpontja között megtízszereződtek, de még akkor is több mint kétszeres (2,3-szeres) a növekedés, ha az 1995-ös adatot az átmeneti időszak utáni első év (1978) adatához viszonyítjuk. A FEOGA Garancia Alapból Írországnak juttatott összeg reálértéken már 1978-ban négyszeresen, 1995-ben pedig 8,5-szeresen haladta meg azt az összeget, amelyet 1972-ben – óriási áldozatok árán – az ír állami költségvetésből ártámogatásként és piacra jutási támogatásként az agrártermékekre fizettek.
A pótlólagos exportból származó jövedelmek és a FEOGA-transzferek hatását együtt vizsgálva Írország nettó haszna a következőképpen alakult:
- 1978: 174,1 millió ír font,
- 1984: 222,5 millió ír font,
- 1989: 308,3 millió ír font,
- 1995: 511,4 millió ír font.
Mint látható, a szakértők által becsült évi 180-220 millió fontos nyereség alsó határát a tényleges haszon már az átmeneti időszak végére megközelítette. 1984-ben a mutató már a felső határ fölött állt, 1989-ben 1,5-szeresen, 1995-ben pedig 2,5-szeresen haladta meg a remélt hasznot. Az EK-tagság természetesen nem csupán a Nyugat-Európába irányuló exportra volt hatással, hiszen a masszív transzferek által elősegített modernizáció és a harmadik országokba irányuló exportra kifizetett szubvenciók nyilván nagy szerepet játszottak az ír agrártermékek világpiaci terjeszkedésében. E hatás számszerűsítésére azonban nem vállalkozhatunk, mert olyan tényezők – például kétoldalú megállapodások – is elősegíthették a forgalom növekedését, amelyekről nincs tudomásunk. Az mindenesetre tény, hogy 1972-1995 között a harmadik országokba irányuló ír mezőgazdasági kivitel több mint 2,5-szer olyan gyorsan nőtt, mint az EK-ba (EU-ba) menő export, s 1995-re elérte az összkivitel 23,3 százalékát (1972-ben 10,5 százalék volt). Ez nyilvánvalóan nem alakulhatott volna így a CAP-szubvenciók nélkül.
Eredmények és távlatok
Az addig viszonylagosan elmaradott ír agrárgazdaság fejlődése az EGK-hoz való csatlakozás előtti évektől gyorsult fel, amikor a kormányzat fokozatosan növelte az agrárszférának nyújtott támogatásokat, így segítve a termelők felkészülését a Közös Piacra. Egyre nagyobb mennyiségű pénz áramlott a szektorba, aminek eredményeként az ír mezőgazdaságnak gyakorlatilag tíz év – a hetvenes évek – elég volt ahhoz, hogy elérje a kornak megfelelő gépesítettségi szintet. Ezután már inkább a minőség és a hozamok növelése volt a cél.
Az élelmiszeripar némi fáziskéséssel követte a mezőgazdaság fejlődését, de a főként a nyolcvanas évek derekától beáramló külföldi működőtőkével szembeni, némiképp nacionalista önvédelmi reflex végül létrehozta a nagyrészt kooperatív alapon szerveződő ír élelmiszeripar derékhadát. A fejlődés ütemére jellemző, hogy egyes nemzeti nagyvállalatok ma már komoly érdekeltségekkel rendelkeznek a külföldi piacokon (Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban).
Az ír élelmiszer-gazdaság exportteljesítményével kapcsolatban a legjellemzőbb adat talán az, hogy az 1991-1995 közötti ötéves időszakban az ágazat évi átlagos külkereskedelmi többlete 2,92 milliárd ír font, azaz 4,67 milliárd amerikai dollár volt. Ez az érték egy főre számítva majdnem nyolcszorosa a megfelelő magyarországi mutatónak! Huszonnyolc termék esetében Írország a világ első 50 exportálója között van, 13 termékből pedig a világexport minimum 3 százalékát adja. Ezen belül a vajexportban világelső (a világexport 11,9 százalékával), míg a juhhús kivitelében a második (10,7 százalék), a sovány (1,5 százalékosnál kisebb zsírtartalmú) tejpor exportját tekintve harmadik (9,7 százalék), a kicsontozott marhahús kivitelében pedig a negyedik helyen áll (8,8 százalék).
Az EK közös agrárpolitikájának 1992-es reformja tovább növelte az ír agráriumnak nyújtott transzfereket, amennyiben az írek számára könnyen teljesíthető extenzivitási mutatókhoz kötötte a szarvasmarhák utáni különböző támogatásokat, s egyúttal új lehetőségeket teremtett a vidéki emberek helybeni foglalkoztatására (erdősítés, környezetvédelem, turizmus). Az új megélhetési formák és a hozzájuk kapcsolódó közösségi szubvenciók akkor válnak valósággá az ír parasztok számára, amikor a fogyasztási szokások átrendeződése (amiben az utóbbi időben jelentős szerepet játszik a kergemarhakór okozta válság csakúgy, mint a fehér húsok térhódítása) nehéz helyzetbe hozza az amúgy is szűkös megélhetést adó marhatartással foglalkozó gazdákat.
Az ír agrárfejlődés talán egyetlen gyenge pontja, hogy az EK-csatlakozás előtti egy-két évet leszámítva, vagyis az utóbbi 25 évben végig a bőségesen rendelkezésre álló európai pénzek segítségével ment végbe. Szakértők szerint azonban a szektor mára megfelelő fejlettséget ért el. Így a közösségi finanszírozás esetleges csökkentése, az EU keleti kibővülése és a GATT-WTO további fordulóin valószínűleg folytatódó liberalizáció esetén sem kell attól tartani, hogy a viszonylag olcsón, és a mai kor követelményeinek megfelelő higiéniai és egészségügyi színvonalon termelő ír mezőgazdaság és élelmiszeripar lemaradna a versenyben.
Az ír agrárminisztérium kiadásai (millió ír font) | ||||
---|---|---|---|---|
Költségfajták | 1960/61 | 1965/66 | 1970/71 | 1972/73 |
1. Ár- és piacosítási támogatás | 4,03 | 13,89 | 35,22 | 32,94 |
– tejtermékek | 2,35 | 10,70 | 28,95 | 26,99 |
– marha- és juhhús | – | 0,01 | 2,89 | 1,46 |
– sertéshús | 0,85 | 3,10 | 3,09 | 4,07 |
– gabona | 0,83 | – | 0,28 | 0,43 |
2. Közvetlen termelésösztönzési támogatás | – | 2,85 | 6,64 | 10,61 |
– vágómarha | – | – | 4,92 | 7,95 |
– juh | – | – | 1,33 | 1,86 |
– egyéb | – | 2,85 | 0,39 | 0,80 |
3. Költségcsökkentő támogatás | 9,13 | 17,93 | 28,83 | 37,18 |
– mész- és műtrágyavásárlás | 2,56 | 4,42 | 6,87 | 7,88 |
– évi haszonbérlet csökkentése | 0,86 | 1,86 | 1,34 | |
– földadókönnyítés | 5,66 | 12,49 | 20,70 | 27,91 |
– egyéb | 0,04 | – | – | – |
4. Hosszú távú fejlődést elősegítő tőkejuttatás | 6,32 | 12,26 | 12,38 | 14,19 |
5. Járványok megfékezése | 5,05 | 2,21 | 3,82 | 7,12 |
6. Egyéb | 1,56 | 3,79 | 6,42 | 9,31 |
– oktatás | 0,45 | 0,77 | 1,62 | 2,60 |
– kutatás | 0,50 | 1,63 | 2,73 | 3,69 |
– ismeretterjesztés | 0,34 | 0,69 | 1,10 | 1,65 |
– egyéb | 0,27 | 0,69 | 0,97 | 1,38 |
7. Adminisztrációs költségek | 0,19 | 0,59 | 0,89 | 1,46 |
Mindösszesen: | 26,29 | 53,53 | 94,19 | 112,80 |
Forrás: La politique agricole en Irlande (OECD '74). Megjegyzés: Az ár- és értékesítési támogatások 1973. február 1-jén megszűntek, s helyüket a CAP megfelelő rendtartásaiban érvényesülő szabályozás vette át. |